Népújság, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-03 / 181. szám
KÖLCSEY FERENC: HERVADSZ... He isz, hervadsz, Szerelem rózsája, j \ Isten hozzád Keblem hú lyánykája! Omlik a hab, Omlik könnyhullásom; Kél a szellő, S költi sóhajtásom. ..........................................................................----....- w P artot a hab, Bút mos könnyhnttásod; Enyh a szellő, m S enyhöl sóhajtásod; Hagyd hervadjon Szerelem rózsája, Nyíl hajnalkor Remény violája. SIMON ISTVÁN: Hervadsz, hervadsz, ■Szerelem rózsája! Nem kell nékem Remény violája; Híjaim csak Nefelejtset szednek Bús estvéjén Bús emlékezetnek. (1885) Kölcsey Ferenc :■* ' ,e. fi \y^.^yénv íjfc lőtt, gusztus 8-án született Kölcsey Ferenc. Síremléke Szatmárcsekén A reformkor nagy hatású politikusai többnyire írók is voltak. Ugyanakkor némelyik iró tevékenysége közéleti és politikai hatásában jelentősebb lett az irodalminál. Széchenyi mellett Kölcsey Ferenc (1790—1838) életműve a legszámottevőbb ilyen értelemben. Igaz, költőként is maradandót alkotott — ő írta a Himnuszt, és mellette még ott van nyolc-tíz nagy verse —. de az ország, a nép jövője érdekében mint gondolkodó reformer és a közéletben aktivan részt vevő politikus alkotott igazán nagyot. A gyerekkorában árvaságra jutott, betegségekkel küszködő, fél szemére vak és — e testi fogyatékossága mi- 185 évvel eze- alt Is — érzékeny Kölcsey egészen más utat futott be, t mint a kortárs Berzsenyi... Magányában a felvilágosodás 1790 au- íróinak, majd a görög kultúrának tanulmányozása révén jutott el — kezdetben Kazinczy istápolásával — a romantika leghatásosabb képviselői közé. Kitűnő, jó ízlésű és főleg mély gondolatokkal a kor lényeges problémáira tapintó esztéta. Jóllehet tévedett is elég nagyokat, de szándékának Iránya helyes volt. Ez inkább később derült ki, már a húszas években, amikor vidéki birtokára vonulva, a magyar népköltészet hatására valami új népi lírát próbált teremteni a maga költészetével. Ez a próbálkozása is hozzájárult népbaráti érzelmeinek kiteljesedéséhez. A reformkor leghatásosabb politikusa már, amikor az 1832—36-os országgyűlésen megyéje követeként a reformgondolatokat — vallásszabadság, jobbágyfelszabadítás — képviselő nemesi ellenzék vezéreként a függetlenségi harc élére áll. Nagyszerű szónok is, ezért hatása, különösen a fiatalokra, óriási. Próbálják is a konzervatívok elszigetelni, háttérbe szorítani. S mikor belátja, hogy a reakció sikeresen meggátolja őszinte közéleti tevékenységét, Parainesis című hatalmas erkölcstanában foglalja össze nemzetnevelő gondolatait: ,v .. A bölcsesség legnagyobb mestere az élet; azonban gyakran felkeresd a rég elhunytakat is, kik tanulások, vizsgálatok és tapasztalatok által gyűjtött kincseiket a maradék számára könyveikbe letették. De jusson eszedbe: a könyvek száma végtelen, a te éveid pedig végesek; s óráidat s napjaidat oly sok egyéb foglalatosság kívánja magának. Mint üres beszédű társalkodót: úgy kerüld a tartalmatlan könyvet Sőt, ne könnyen végy kezedbe oly művet, amely a genie lángjegyét homlokán nem hordja; a nagy író művét pedig mély figyelemmel tanuld keresztül. így az olvasásnak szentelt órák nem lesznek elvesztve...” — írja a többi közt épp az irodalom nevelő szerepének fontosságáról. Az elmúlt másfél században minden nemzedék úgy tisztelte, mint nemzeti imánk költőjét *Á^ÁAAAMAAA(\AAAAA\AAAAAAAAA\Ő^A^WAA/y\\A\VvVvVV\A\AAAAAA\AAAAWWV\őAAWVWWVVNA ■WWWS/'VWSAAAAAMAiW^^A^AAV»V/iAAAA Nehéz sorsú író volt: embernek és művésznek különös, halála után hat évvel is talányokat adó. Csodálatos teteremtő fantáziával elevenítette meg a régmúltat és letűnt mítoszokat varázsolt valóságos emberi létté. Pályájának szocialisztikus elhivatottsága vitathatatlan, mégis világnézeti problémákba ütközik az olvasó es szakember, ha műveivel mélyebben megismerkedik. Legutóbb Tüskés Tibor írt róla rokonszenves monográfiát eligazító életrajzot és pályaképet. Most, hogy Szép Zsuzska címmel pályakezdésének négy kisregényét vehetjük kézbe, Ismét átélhetjük — az újraol- vasás friss élményével — Kodolányi írói világának egyik rétegét. Alighanem az egyik legfontosabbat, a pusztuló magyar világ 6zázadelei valóságát. Az Ormánság forrongó világáról, a bomló magyar falu szenvedélyeiről és vágyairól kapunk tudósítást ezekben a művekben, soha el nem felejthető emberi sorsokban. Mert felejthetetlen hősöket teremtett Kodolányi valóságismerete és művészi leleménye! Így a címadó kisregényben Szép Zsuzskát, a mindenkinél különbet és a mindenki által megtagadot- tat, aki egyedül merte vállalni a felszabadult szenvedélyeket — szerelemben és emberségben egyaránt —, s akit éppen ezért taszít ki a gonoszság, a kicsinyes rosszindulat és irigység. De méltó hozzá a Börtön című kisregény Varga Jánosa is, a mértéktelen vagyonszerző, akit önnön szenvedélye dönt romlásba, kerget öngyilkosságba. Es ugyanezzel az expresszi- vitással nőnek emlékezetes hoéokké a Kántor József megdicsőülése című kisregény szereplői, közülük is a szerzés megszállottja, Vilo- nyai, aki haldokló, apósát kergeti végleg halálba kétes üzelmeivel. Áldozatok és vágyakat kergető számítók lépnek elénk, — az író gyermekkori falujából, az ormánsági Vajszló valóságából —, s mögöttük ott sötétlik az elmaradás, kulturálatlanság, a babona, gyűlölködés és hará- csolás, egy letűnt világ félelmetes, embert nyomorító rettenete. Ezt a sivárságot érezzük a Kékhegy hőseinek sorsában is, amely a kiszolgáltatott értelmiség meddő élete felöl villantja fel ugyanazt a társadalmi valóságot. Sötét világot ábrázolnak'a pályakezdő Kodolányi húszas években keletkezett kisregényei. Az író ítélt róluk leghelyesebben 1955-ben: Igazi megihletőm pedig az Ormánság parasztnét: nek rettenetes állapota volt, az ezer holdak közé bezárult pusztuló népé, amelynek sorsát borzadva. fölháborodva, lázadva s tehetetlenül szemléltem. Innen ezeknek az írásoknak a némelyek által kárhoztatva említett, de ennen magam részéről is elismert naluralizmusa. De ha ma másként írok is. ezeket az írásokat nincs sem okom, sem jogom megtagadni. Sok olyasmi, ami harminc évvel ezelőtt zavaros volt, ma sokkal tisztább”. Mégis: a naturalista szf ség és a felajzottság méi. a felfedezzük az író meleg .i- ráját is. Éppen ezek együtt adják a maradandó élményt, a valóság igaz képét, és az olvasmányélményként is megőrzendő teljesítmény esztétikai értékét. (Magvető, 1975.) E. Nagy Sándor \# ilakivel meg kell osztanom ” 29 évnyi életem néhány legkeservesebb óráját, ameddig egy szolid tízéves érettségi találkozó tarthat. Édesanyámnak azért nem számolhatok be az ótt támadt csömörömről, mert a teljes igazság érdekében nem hallgathatnám el, hogy már harmadik gimnazista koromban szeretőm volt... Meg aztán a lányt, Tinkát, édesanyám is jól ismeri. Nemcsak onnan, hogy lépcsőházi szomszédságban laktunk Tínkáékkal. Még gimnáziumban is mindig egy osztályba kerültem össze a lánnyal, s így akaratlanul is többet tudott róla, mint a házban lakó, hasonló korú többi lányról. A figyelmét még az is növelte, hogy'Tinka szülei már régebben elváltak és édesanyám sajnálta az apa nélkül nevelkedő lányt. Mondhatnám úgy is, árvának tartotta. És jóllehet, az érettségit követő nyáron Miskolcra költöztünk, elsősorban miattam, mert csak ott tanulhattam tovább, miután a pesti műegyetemről helyhiány következtében kiszorultam, édesanyám változatlanul sopánkodott Tinka sorsán. Ha valamiért Pestre utazott, mindig hozott valami hírt a lányról. Először azt, hogy az egyetemi fölvétele elutasítását hiába fellebbezte meg, majd azt, hogy elhelyezkedett egy vállalat könyvelésében és arra törekszik, hogy a vállalat ajánlásával legalább az egyetem esti tagozatán tanulhasson, így értesültem arról is, hogy a következő tanévben sikerült Tinká- nak bejutni az esti tagozatra; hogy eredményesen vizsgázik; hogy közben meg-megemelik a fizetését és már sokkal, de sokkal jobb körülmények között élnek az anyjával, mint amikor a szomszédságukban laktunk. Én mindig megjegyzés nélkül hallgattam a Tinkáról mondottakat. Legfeljebb bólogattam rá, nehogy anyámnak föltűnjön, mennyire nem érdekel Tinka életének alakulása. Egyébként a többi osztálytársaiméra 6e voltam kíváncsi. A csalódottság és szégyenkezés okozta ezt, amiért közülük csak egyedül én kényszerültem a vidéken tanulás számkivetettségére. De a Tinka sorsa iránti közönyösFöldeák János: Érettségi találkozó ségemet a meggyűl ölé se is táplálta. Nem tudtam neki megbocsátani, hogy majdnem egy évig következetesen, tudatosan kijátszott. A gyűlöletemet az se változtatta meg, hogy valójában nem voltam szerelmes Tinkába. Csak róla hittem, hogy szerelmes belém. Mert mi másért lett volna a szeretőm egy egész napos, Visegrádra és környékére tett iskolai kirándulás alkalmából? Egyébként nem voltunk már kezdők... M ost se tudnék mást mondani, mint azt, határtalanul büszke lettem arra, hogy Tinka nemcsak ellenállást nem tanúsított, hanem szinte ő kezdeményezte viszonyunkat. Ezt a hiedelmemet az is erősítette, hogy Tinka volt az, aki a pihenésre leheveredett osztályfőnökünk és osztálytársaink háta mögött ügyesen elcsalt egy kis erdei, külön bóklászásra... Lehet-e édesebb és izgalmasabb közös titka egy lánynak és fiúnak annál, ami akkor közöttünk kezdődött? Hát még a folytatása! De már otthon, Tinkáék lakásának zavartalan kényelmében, amikor a mamája második műszakban dolgozott és miénk volt az egész délután. Csak arra kellett vigyáznunk, nehogy a házbeliek be- és kilopa- kodásaimat meglássák. És arra könnyű volt vigyázni. Ismétlem, határtalanul büszke voltam arra, hogy Tinka a szeretőm. Minden fiúnál klasszabbnak éreztem magam. Nem is tudtam volna mással megmagyarázni, hogy hónapok óta kitart mellettem. De még másért is büszke voltam: az osztályunkban Tinka volt az egyetlen lány, akinek minden fiú csapta a szelet. Még azok is, akikről tudtam, hogy melyik lánnyal1 van szerelmi viszonyuk. De Tinkának csak én kellek — hittem én —egyedül csak én, míg a többiekkel pusztán azért kacérkodik, hogy elterelje rólunk az esetleges gyanúsítást. Öriásit tévedtem, Tinka nem- fateásból kacérkodott másokkal. Ezt két fiú összeverekedéséből tudtam meg, amikor szétválasztva őket, megkérdeztem, mi bajuk támadt egymással? Bár ne kérdeztem volna-, Csaba azért ment neki Ernőnek, mert az „fölcsalta” hozzájuk Tin- kát és „erőszakkal leteperte” .., Ernő csak az erőszakosságot tagadta, mondván, hogy ha Csaba nem hiszi és meri, kérdezze meg Tinká- tól, igaz-e az erőszakos leteperés? Csalódottságom indulatában, magamat vigasztalni, majdnem elhencegtem nekik, hogy Tinka már közel egy éve a szeretőm — mit verekedtek össze miatta? — de mert velem egyidőben nekik is lefeküdt, hát inkább hallgattam róla. Még aznap, a tanítás után hazafelé menvén, minden bevezetés nélkül, felelősségre vontam Tinkát: — Mondd, kisasszony, Csabán és Ernőn kívül még kivel osztozkodtam rajtad? Tinka nem döbbent meg, nem ■ vörösödött el, csak a meglepődéstől egy pillanatra megtorpant a járdán. — Semmi közöd hozzá! — mondta aztán nyersen. — Nem fogadtam neked örök hűséget. És ha engem nem izgatott, hogy te meg melyik lánnyal... Szóval, téged se érdekeljenek az én... — Akkor menj a francba!... — vágtam közbe, és durván löktem is rajta. Ha nem utQán vagyunk, talán még pofon is vágtam volna, annyira feldühített, hogy egyáltalán nem mentegetőzött, sőt még neki állt feljebb. Így ért véget a viszonyom Tinkával... A megsértett önérzet addig nem hagyott nyugton, amíg ki nem derítettem, kik még Tinka fiúi. Az eredmeny elképesztett. Az osztályunk tizenkét fiúja közül kilencnek lefeküdt. Csupán a kisnövésü Balezer Hali és Siska Gyulus, valamint a csípőferdülése miatt sántító Wemer Tibi nem fakasztott benne szexuális ingert, hogy így fejezzem ki a fiúkat kóstolgató és váltogató kíváncsiságát A Tinka iránt támadt gyűlöletem oly nagy volt, hogy az érettségi bankett végén még egy kurta búcsúkézfogásra se érdemesítettem. Szeszes tobzódásunkban aligha tűnhetett fői bárkinek is. Talán még Tinkának se, annyira körülnyüzsögték a fiúk... Az érettségi utáni éveimről csak annyit, hogy az egyetem elvégzése után, kitüntetésként, ösztöndíjjal Szovjetunióba küldtek, egy kutató- intézetbe, mérnöki képesítésem tudományos szintű gyarapítására. Három év múlva tértem haza, s mint ahogy édesanyám büszke is rám érte, álmodni se mert nagyszerű állásba helyeztek el. Azonban az emberi révbe érésem küzdelmes sikerei se koptatták el a Tinka elleni haragomat. Még a tízéves érettségi találkozó meghívója feletti öröm se nyomta el; azért mohó kíváncsiság támadt bennem Tinka iránt: miként alakulhatott az élete, mivé vagy kivé formálta érzelmi in Ja tagsága? A kíváncsiságomra megszéditő választ kaptam. Már majdnem teljes létszámban együtt voltunk, kiegészítve vagy másfél tucat férjjel és néhány feleséggel, és zsivajógva örvendeztünk és csodálkoztunk egymás karrierjén, illetve lemaradott- ságán, amikor megérkezett a matematikát tanított osztályfőnkünk, a szenvtelen beszédmodorú, korán megkopaszodott Bartos tanár úr, aki mindössze tizenhat évvel idősebb csak nálunk, mégis oly lassú- dad a mozgása járása és oly lötyögősek a ruhái, mint az öregembereknek. S Bartos tanár úr nem egyedül jött, Tinka feszített mellette, kicsit húsosabban, mint gimnazista korában. Büszkén mosolygott a lelkes ovációzás alatt. Nekem rögtön föltűnt, hogy nem lép hozzá senki megölelni, megcsókolni... A következő percben megértettem a tartózkodást. — Engem rendkívül feszélyezne — szólt a tanár úr derűsen —, ha azért, mert Tinka a feleségem, nem az osztálytársukat.. Bartos tanár úr befejező szavait már nem értettem a harsány éljen !- éktől. Megrökönyödésemben jóformán észre sem vettem, hogyan sodródtam én is Bartos tanár úr elé, parolázni vele. De arra már magamhoz tértem, amikor Tinka szorongatta a kezemet. — Kimondhatatlanul örülök, hogy te is itt vagy — mondta halkan és megcsókolt. * Tinka váratlan csókja nemhogy kiengesztelt volna, inkább viszolygást keltett bennem. És Bartos tanár úr miatt, akit hirtelen megsajnáltam, s még jobban, amikor elhelyezkedtünk az E-alakban összetolt asztalok körül, és láttam,, hallottam, mily elégedetten, mondhatnám: büszkén élvezi a hizelgő gratulációkat házasságához... De Bartos tanár úréhoz hasonló büszkeséget láttam Tinka arcán is. El kell ismernem asszonyi érettségével valósággal kivált a sok fiatal nő közül; ez fejeződött ki a fiúk egymásra licitáló bókjaiban is. Még a mellettem ülő, sánta Werner Tibi se állta meg szó nélkül. — Micsoda pompás asszony lett Tinkából! — mondta nekem, s talán azért, mert észrevette szótlanságomat. — Bartos tanár úr nemhiába matematikus, a nősülés feladványát remekül oldotta meg — tette hozzá heherészve, tetszelegve a „bemondásán”. Tulajdonképpen Werner Tibi megjegyzése eszméltetett ró, hogy mi nemcsak érettségi találkozót tartunk, hanem seregszemlét is, diákkort szeretőink szemléjét, ahol Tinkát illeti az elsőség pálmája, amiért a kilenc fiú sorozatát végül Bartos tanár úrral tetézte meg; és méltán büszkélkedhetnek a fiúk is, hogy többszörösen megelőzték Tin- kánál a most hetykén mosolygó osztályfőnök urat, de ugyanazért vigyoroghatnak néhány jelenlevő férjen is; mint ahogy a lányok fele is kuncoghat a fiúk feleségén... — Rajtam viszont nem röhöghetnek, mert én nőtlen vagyok ■— gondoltam elégedetten, de a következő pillanatban mégis rámtört a csömör: megundorodtam az érettségi találkozótól, a magát fitogtató Ti n- kátóft a lányok ölére és mellére emlékező fiúktól, a fiúkra cinkosan vihorószó lányoktól, de a kopasz Bartos tanár úr „megdicsőülésétől” is, miközben fogalma se lehetett arról, hogy hajdani tanítványainak nagy részle milyen idiótának tartja. .! A lig bírtam kivárni a pohár- köszöntőkkel meg-megszakí- tott vacsorázás végét: az.asztalnál ülés rendjének megbomlásai. Ügy' álltam föl, hogy előbb — szándékom álcázására — megkérdeztem Werner Tibit, merre van a W C., aztán föltíinés nélkül arra osontam ki az étteremből, és egyenesen hazamentem. AAAAAAAAl Kodolányi János kisregényei
