Népújság, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-23 / 197. szám

űjdoniág — és a gondok Évkezdés küszöbén az egri szakmunkásképzőben (/•efrefc A FELTVE ÖKZÖT1 KINCS A Bükk mélye. Talán itt igazi csend lesz! Évszázados fák, őserdő a Tarkő mellett. Az égnek meredő sziklák szinte félelmesek, kocsiút nem vezet erre. A fák derekáról is lekopott már a turistajelzés. A süppedő avar elnyeli a zajt, finomabb, mint a legfinomabb perzsaszőnyeg. — Itt végre csend van. Üljünk le, vegyük elő a tarisz­nyát. Egyszer csak óriási robbanás rázza meg a levegőt. — Légrobbanás. A repülők... Meg kell értenünk. Néhány jó falat után elfelejti az ember. Újra csend. Mélységes csend. Persze, ez sem tökéletes, hiszen szellő bujkál a fák között, diszkréten megborzolja a bokrok leveleit, rigó szól, mókus ugrik, őz surran a sűrű­ben. Ezek a zajok azonban hozzátartoznak a csendhez. Hanyatt fekszünk a fűben, lessük a valószínűtlenül kék eget. — Milyen jó itt! Már-már elszunyókálok. Rádió egyre erősödő hangját sodorja erre a szél. — Hallod? — Adj, adj, uram, esőt... Meghalt a csend. A mókus is eszeveszett ugrálásba kezd a fán, a közel­ben bóklászó őzike riadtan menekül. Továbbmegyünk. A tebrek vidéke is csendes. Messze a ménesből nagy néha jókedvében felnyerít egy csikó. Ez is a csendhez tartozik. Egyszer csak éktelen hallózás. — Jenőőő! Itt vagytok? Gyertek ide.;: — Hééé! Itt vagyunk. Gyertek ti. Szép pázsit és csend van... Két teherautó kapaszkodik fel a fennsíkra. Gázolaj­szagtól lesz egyszerre teli a levegő. Az egyik megáll, fel­csapja a tetőt Túráztatja a vén motort. Legalább negyed­óráig tart a csendháborítás. A következő vasárnap a házunk előtt szinte sorakoznak az autók. — Hová mentek? — Kiugrunk egy kicsit valahová. Csendet hallgatni, jó levegőt szívni. — Egyedül? — Jönnek JŐskáék is. A három gyereket is visszük. Nekik is jó lesz egy kis kikapcsolódás. Csend és friss levegő után vágynak az emberek. Nem valamiféle öreguras mániából. Életszükségletből. És nem­csak a vadász, a turista, akit vágya, szenvedélye hajt. Azok is, akik pléden heverve, kristálytiszta erdei patak mentén akarnak pihenni, az erdő sűrűjében gyűjtött rőzse lángjánál szalonnát sütni. Ám minél nagyobb az igény, sajnos, annál nagyobb hiánycikk lesz a csend. Nagyon kell vigyáznunk, hogy vég­képp ki ne fogyjon... Szalay István Verdi, Rossini, Puccini, Erkel .. up Operaest Egerben MÁR CSAK NÉHÁNY NAP és tanulókkal telnek meg az iskolák padjai, véget ér a nyári vakáció. A munka természetesen már korábban megkezdődött minden oktatá­si intézményben, s a hagyo­mányos felújítások, korszerű­sítések mellett jó néhány is­kola új tantermekkel, kor­szerűbb felszereléssel is gaz­dagodott. A megye legna­gyobb szakmunkásképző in­tézetében. Egerben is újdon­ság fogadja majd az első­éveseket: egy központi tan­műhely, ahol mintegy 500 ta­nuló végez majd termelő- munkát, szakmája elsajátítá­sa mellett. Az új tanév előtti felkészülés legtöbb tenniva­lóját ennek a tanműhelynek a berendezése, felszerelése adta, ugyanakkor a legtöbb gondot is ez okozta a szak­munkásképző vezetőinek. — Valóságos kis üzem a tanműhelyünk — tájékozta­tott Cseh István, az intézet igazgatója. — Mint ahogyan ez már az ország nagyobb szakmunkásképzőiben is gya­korlat, ez a központi tanmű­hely termelőtevékenységet folytat majd, s megrendelés­re szállítja az itt készített — természetesen egyszerűbb — termékeket. A Ferroglobussal és a megyei VASVILL nagy­kereskedelmi kirendeltséggel kötöttünk szerződést és vál­lalunk bérmunkát is. Tervünk is lesz: az első esztendő kí­sérleti, de aztán legalább két és fél millió forint ter­melési értéket állítunk majd elő. — Az üzemek, vállalatok nem mindegyike fogadta egy­forma lelkesedéssel ezt a kez­deményezést. Mi ennek az oka? — Valóban, a tanműhelyek vezetői nem nagyon örültek ennek, noha ismétlem, álta­lános gyakorlat már közpon­ti tanműhely szervezése, és a következő években Gyöngyö­sön, Hatvanban is felszerel­nek hasonlókat. Az iskola szempontjából igen nagy előny, hiszen egységes neve­lési koncepciót valósítha­tunk meg: a kollégium mun­kája, az elméleti és a gyakor­lati oktatás együtt, egymást kiegészítve eredményesebb lehet a képzésben, nevelés­ben egyaránt. Egyébként csak az elsőévesek dolgoznak majd a központi tanműhely­ben, tehát nem minden ta­nulót veszünk ki a vállalatok fennhatósága alól; a másod- és harmadévesek egy héten három napig ezután is az üzemi tanműhelyekben dol­goznak majd. Természetesen, hogy a vasipari szakmák első­éves tanulói egész héten az intézetben lesznek, ez az ot­tani tanműhelyek munkájá­nak megváltoztatását kívánja, s némi kiesést is jelent a vál­lalatoknak. De tapasztalatunk szerint kevésbé szervezett körülmények között dolgoz­nak az üzemekben, mint amit mi itt majd megteremtünk, s ez a szigorúbb munka ké­sőbb megtérül. Nagyobb eredményekben mutatkozik meg a hatása; biztos vagyok benne, hogy azok a forgácso­ló, lakatos tanulók, akik a központi tanműhelyben dol­goztak elsőéves korukban, több munkát elvégeznek az üzemeikben, mint eddig. Korózs Lászlóval, a tanmű­hely vezetőjével végigjártuk az „üzemet”, amely már tel­jes felszereléssel várja a tan­évkezdést. — Két műhelyben 15—15 esztergapadot szereltünk fel, a vasipari alapképzést külön helyiségben kaphatják mega tanulók, ezenkívül ponthe­gesztő berendezésünk, s kü­lön hegesztőműhelyünk is van, ahol ennek a munkának alapfogásaival ismerkedhet­nek meg a tanulók. A terv­szerű termelőmunkát ezenkí­vül jól felszerelt trnk-mű- hely és anyagraktár biztosít­ja. „Gyártmányaink” között szerepelnek az első kísérleti évben például kalapácsok, különböző méretű csőbilin­csek, csavarok, csuklós la­katreteszek. Persze a leg­főbb dolog azért itt is az ok­tatás, minden ennek van alá­— Lenyűgöző az a szépség, amely a belvárosi séták során megragadott — mondja Ga­lina Ovcsarova, Targoviste megye művészeti osztályának vezetője. — Nálunk Bulgáriában vallási eltérések folytán nincs román, gótikus, vagy barokk templom. S ha lett volna, a majdnem ötszázöt­ven éves török uralom (1334 —1878) vagy a két évtizedes fasiszta diktatúra után aligha maradt volna belőle valami. Amikor a székesegyházban megszólalt az orgona, a kitű­nő akusztikai hatás miatt egyszerre hatottak rám a sokszínű festmények, a domborművek és szobrok, az épület hatalmas méretei, Bach orgonaszonátái. Felejt­hetetlen volt. A várceban jár­va azt is észrevettem, hogy a műemlékek védelme Eger­ben nemcsak állami, hanem közösségi feladat is. Példa- mutatóak a barokk házsorok­ba beépített új épületek. Nem vagyok ugyan szakem­ber, de bárki, akit megragad e szépség és harmónia, az első látásra megállapítja azt. rendelve. A szakoktatónak itt nem kell anyag, alkatrész után szaladgálnia, mint ahogy ez a vállalati tanmű­helyekben előfordul. Azért van a kiszolgáló személyzet, a tmk, hogy mindent előké­szítsenek. Nagyobb a szak­oktatók kötöttsége iVt, mint az üzemi tanműhelyben, vi­szont 6okkal nyugodtabb kö­rülmények között dolgozhat­nak. Persze, mi meg csak most kezdjük ezt a munkát, s így csak jósolgatni tudunk. Az viszont kétségtelen, hogy a már régebben megvalósított hasonló tanműhelyekben nagyszerűen dolgoznak a gyerekek. Az esztergapad­jainkat például Diósgyőrből kaptuk, a 100. számú Szak­munkásképző Intézet tanulói készítették. Ott másod- és harmadéveseket is foglalkoz­tatnak a központi tanműhely­ben. AZ INTÉZETNEK egyéb­ként az új tanüzem beindítá­sán kívül bőven lesznek egyéb tennivalói, gondjai is. Például a létszám nagyará­nyú emelkedése miatt. Az igazgató elmondta: örvende­tes, hogy egyre többen érdek­lődnek a szakmunkásképző iránt, s az új tanévre a ter­vezett 589 tanuló helyett ösz- szesen 606-ot vettek fel. — Ügy gondolom, hogy a műemlékvédelem is kapcsoló­dik munkaterületéhez vagy legalább is érinti azt. — Csak a múzeumi szerve­zeten keresztül, tehát közvet­ve állok kapcsolatban a mű­emlékvédelemmel. Inkább Targoviste megye kulturális ügyeivel foglalkozom. A Znamena Komunizma c. me­gyei lap, a Targovistei Állami Drámai Színház — még há­rom hónappal ezelőtt itt voltam dramaturg —, a Tar­govistei Állami Bábszínház és egy fotóközpont tartozik még a művészeti osztályhoz. — Érdekes, hogy Targovis- tének két állandó színháza is van... — Igen. Városunknak kb. 35 ezer lakosa van, s ehhez képest talán szokatlan a két színház. Viszont annál hasz­nosabb. A Targovistei Állami Drámai Színház 1969-ben lett önálló, s azóta minden évben hat-hét darabot mutat be. Büszkék vagyunk arra, hogy a színházban két nézőtér és két színpad van, amelyeken egyidőben is rendezhetünk Együtt a három évfolyamon már 1800 tanuló ismerkedik leendő szakmájával az egri intézetben, a szeptembertől már teljesen egységesitett képzési rendszerben. Heti há­rom nap elméleti ‘ és három nap gyakorlati foglalkozáson vesznek részt minden szak­ma tanulói. A nagy létszám az iskola bővítését is indo­kolttá teszi, s az intézet mel­lett új tantermek építését kezdik meg az idén. A mosta­ni tanulólétszám tehát sok az iskolának, a vállalatoknak azonban még mindig nem elég: az igényeknek körülbe­lül a 70 százalékát tudták teljesíteni az újonnan beisko­lázott tanulókkal. A fejlődő üzemeket viszont előnyben részesítették, így például a KAEV 10-es számú egri gyá­ra 100-nál több tanulót ka­pott, de előfordult az is, hogy a tanműhelyét nem fejlesztő vállalatokhoz egyáltalán nem küldtek szakmunkástanulót. EZEKBEN A NAPOKBAN elkészülnek az órarendeik, a tantárgyfelosztás, augusztus 28—29-én pedig már megér­keznek az elsőévesek, kioszt­ják a munkaruhákat, a tan­könyveket. Elkezdődik az új tanév; egy sor új tennivaló­val, követelménnyel. előadásokat. A 600 személyes nagytermen kívül van egy 100 fős kamaratermünk, ahol fia­tal színészek évenként két- három új darabot mutatnak be iskolásoknak és a munkás­ifjúságnak. Utána a iszíné- ezekkel megvitatják a látot­takat: elemzik a darabot, ér­tékelik az alakításokat, vi­táznak, szórakozva tanulnak. Régi vágyunk, hogy test­vérkapcsolatot alakítsunk ki a Gárdonyi Géza Színházzal. Tudom, hogy nem lesz köny- nyű, mert az egri színháznak nincs önálló társulata, kap­csolatteremtési kérelmünket azonban a Miskolci Nemzeti Színház vezetőinek is címez­zük. 1976. nyarán Targovisté- ben megrendezzük a bolgár úttörők fesztiválját, amelyen gyermek- és felnőtt színtár­sulatok is fellépnek. Mint il­letékes, egyelőre szóban, ké­sőbb írásban is meghívom az egri—miskolci színészeket er­re a fesztiválra. Ha ez az el­ső lépés sikerül, utána to­vább keressük a kapcsolatte­remtés újabb formáit. Saiga Attila Népszerű áriák címmel operaestet rendeznek Eger­ben, a Gárdonyi Géza Szín­házban. Augusztus 25-én es­te 8 órakor, nagy olasz és magyar zeneszerzők művei­nek legnépszerűbb részleteit mutatja be a közönségnek Buday Lívia, a barcelonai énekverseny II. díjának nyertese, Palócz László ér­demes művész, valamint Öt­vös Csilla és Szigeti László, a Magyar Állami Operaház magánénekesei. A műsoron áriák szerepel­nek Verdi Aidájából, a Rigó- lettoból, a Trubadúrból, a Traviátából és az Álarcos-* bálból, Gounod Faustjából, Bizet Carmenjából, valamint Rossini A tolvaj szarka, Puccini Tosca és Mascani Parasztbecsület című operá­jából. A magyar zenedara­bokat Erkel Hunyadi Lász­lójának palotása és Kodály Háry Jánosának toborzója képviseli. A Belügyminisztérium Szimfonikus Zenekarát Krá- lik János vezényli. Hekeli Sándor Meghívás Targovistébe Keressük a kapcsolatteremtés újabb formáit Ax első olvasók Alkotmányunk ünnepén adták át Hort község új, korszerű könyvtárát. Pillanatképünk az első ol­vasókat örökítette meg. (Fotó; Szabó Sándor) Mostanában gyakran van­nak rémlátásaim. Látom ma­gam a bíróság előtt, amint kiskorú gyermekem fölött mondanak ítéletet, garázda­ság, huliganizmus, vagy mit tudom én milyen, korához illő bűntett miatt. Látomá­saimban én is ott ülök a vádlottak padján, majd meg a sajtóval álmodom, köze­lebbről; a bűnügyi króniká­val. Rólam szólnak a dörge­delmei, engem ostoroz, mert szülő vagyok és elhanyagol­tam a gyermek nevelését. Sőt, ha jól emlékszem, egy­szer még a Kék fény is fog­lalkozott velem, csak ott, azt hiszem, háttal voltam fordulva a nézőknek, vagy csak a szememet ragasztot­ták le, s ezért nem láttam magamat a képernyőn, ezt már nem tudom biztosan. Elég az hozzá, hogy rém- látomásaimban könnyezek, meakulpázok, és amikor fel­ocsúdok valahogy, mindig el­határozom, hogy tennem kell valamit. Tenni, amíg nem késő...! Nevelni kell azt a gyereket! Igen, így lesz! Nevelem! De mikor? Mert reggel el­megyek otthonról és hazaté­rek este. Munkaidő, túlóra, másodállás, maszekolás, mi­egymás. Az asszony nem kü­lönben! Talán annyi különb­séggel, hogy nála miegymás nincs. Mikor neveljük a gye­Nem nevelek bűnözőt Nemrég aztán támadt egy ötletem. Éjszaka kellene. Éj­szaka! Akkor ráérünk. Va­lahogy így gondolom; — Kérlek — mondom a feleségemnek a Tv-híradó második kiadása után —, készítheted a gyerek regge­lijét, mindjárt felébred. — Ezzel megyek a gyerek szo­bájába: — Halló! Te hétal­vó! Mindjárt a hasadra süt a villany! Bs elkezdődik a . nap. a gyerek napja. A fiú előbb tornázik, majd hideg vízben zuhanyozik, és bőségesen eszik. (A reggelidet fo­gyaszd el magad, az ebéde­det oszd meg a felebarátod­dal, a vacsorádat add az el­lenségednek!) így egészséges. Éjfél után kettőkor van az ebéd, ekkor meleg ételt kap, majd ahogy pitymallik, kö- vetkezik a lefekvés ideje, ek­kor könnyű és kevés eledelt vesz magához. Visszatérve a nevelési programhoz; éjfélig rendsze­rint játszunk. Pajkos, tré­fás, sokmozgásos játékokat. Amint azonban a Kossuth adó befejezi a hireket, és csárdások, verbunkosok kö­vetkeznek, a magyar népze­ne szépségeire irányítom a gyerek figyelmet. Az egyik legfontosabb do­log, természetesen, a mozgás a szabad levegőn. Erre ebéd után, úgy éjfél, három tájban kerül sor. Lemegyünk a parkba és elengedem a cse­metémet, hadd mozogjon. Ha nincs telehold, hosszú zsine­get kötök a derekára, s ez­zel biztosítom, hogy meg is találjam, ha befejeződik a program. A hintát, homoko­zót zseblámpával világítom meg. Erre a célra nagy tel­jesítményű, fókuszos lámpát használok. Külön kell szólnom, ked­ves szülőtársaim, e nevelési módszer kivételes biztonsá­gáról. Szinte zéróra csökken a gyermeket fenyegető ve­szélyhányados. Például, ki­gurul a labda az országűtra! Na és! Nincs forgalom, ami veszélyeztetné a gyerek testi épségét. Szaladjon csak a labda után, nem jön semmi. Különben is, csak egyszer gurulhat ki. a sötétben úgy­sem találjuk meg többé. Ugyanekkor, mi sem ter­mészetesebb, hogy ilyenkor is foglalkozom a gyerek mo­rális nevelésével. Ha egy üzem előtt megyünk el, megmutatom a gyereknek a portásfülkét, és megmagya­rázom neki, hogy belőle js válhat még olyan bátor, semmitől sem rettegő dolgo­zó, mint aki ott hortyog az ajtó mögött, az asztalra dől­ve. Rendszerint akkor indu­lunk hazafelé, amikor a ka­kas először megszólal. Ekkor az asszony veszi át a srácot így kell ezt a nevelési fel­adatot megosztani, kérerr szépen. En pihenek egy ki­csit, majd borotválkozom éí készülök a hivatalba. Kicsit törődöttnek látszom — ezt meg kell adni —, és a fele­ségem sincs éppen elhízva a maga 40 kilójával. Dehét édes istenem ...! Foglalko­zunk a gyerekkel! Mi néni nevelünk bűnözőt! Amint éppen borotválko­zom, behallatszik hozzám a feleségem hangja. — Nézd csak. kisfiam! Már késő hajnal van. No, csucsukálj szépen! Nézd, nézd csak ...! Mindjárt fel­jön a nap! Ilyenkor a ren­des gyereknek már aludni kell! — Mi az a nap? — kérde­zi a fiam félálomban. — Majd megtudod, arany virágszálam — biztatja az asszony a gyereket. — Ha nagy leszel, egyszer majd ki­maradtok édesapáddal... Bi­zony! Az lesz a nagy nap! Egyszer majd délelőtt men­tek el sétálni. D. JCiss János 1975. augusztus 23., szombat

Next

/
Oldalképek
Tartalom