Népújság, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-13 / 163. szám

A varsói királyi vár 455 ablaka 1939 őszéig emelkedett a varsói óváros peremén a len­gyel történelem és kultúra nagy értékű emléke, amely a XVII. századtól a lengyel uralkodók székhelye volt: a Királyi Vár. . Elpusztításának első fejezete a hitlerista repü­lőgépek bombatámadásával indult. 1944-ben pedig, a tel­jes kifosztás után a németek levegőbe röpítették a sok év­százados várat. 1974 óta a varsói vár, úgy, mint évszázadokkal ezelőtt, ismét régi helyén, a Visztula partmenti dombján áll. Tel­jes egészében társadalmi ösz- szefogással épült újjá, egy év óta a munka már a belső te­rek rekonstrukcióján folyik, pontosan az előre meghatáro­zott program szerint, ahol minden apró részletnek meg­van a maga helye. A rekons­trukciós tervet a fennmaradt dokumentumok, fotók, képek alapján dolgozták ki. A vár termeit Poniatowsid Szaniszló Ágost, a nagy tudo­mány- és műpártoló, az utol­só lengyel király uralkodási idejének megfelelő állapotban állítják helyre. Ez volt a varsói vár fénykora — világ­szerte nem sok hozzá hasonló pompájú rezidencia volt, A Szaniszló kori állapot restau­rálására vonatkozó döntést indokolta az is, hogy ebből a korból maradt fenn a legtöbb dokumentációs anyag, vala­mint a várból kimentett épí­tészeti részlet és berendezési tárgy, amelyek mintául szol­gálnak a hiányzó elemek új­ratervezésénél. A háború ide­jén a várból kimentett külön­böző ingóságok és műtárgyak között megmenekült a pusz­tulástól több mint 300 fest­mény (a többi között Canalet­to 23 képe), több mint 60 szo­bor, 16 kandalló, mintegy százötven bútor, számos kéz­műipari műtárgy és történel­mi emlék, ajtókeretek, portá­lék és márványpadlók több ezer részlete. Nagy részüket a vár romjai alól ásták ki. Az építés első szakasza 1976-ban befejeződik, A XVIII. századi udvari épí­tész, Jakub Fontana tervei szerint a gipszmunkások, aranyművesek és a legjele­sebb építőmesterek most a Szaniszló kori épületszámy egyik legszebb helyiségének, az ún. Márványteremnek helyreállításán dolgoznak. Visszatér a régi helyére egye­bek között a lengyel királyok 22, rézlemezre festett arcké­pe, valamint a híres festmény, amely Szaniszló Ágostot ko­ronázási díszben ábrázolja. A műemlék-restauráló mű­helyekben a festők a meny- nyezetek rekonstrukcióján dolgoznak — egyes mennye­zetek mérete eléri a 10x15 m-t. A helyreállítási mun­kákban egész Lengyelország szakértői és szakintézmé­nyei részt vesznek. Így pél­dául a kézműipari műhelyek­ben készülnek a falborító szö­vetek, az egyik terem kárpit- rámáit társadalmi munkában készíti el a gliwicei Színes­fémipari Intézet, a fémek aranyozását a varsói Finom- mechanikai Intézet végzi, a kristálycsillárokat pedig Csehszlovákia szállítja. Folyamatban van a munka a vár ajtó- és ablaknyílásain. A királyi várnak összesen 455 ablaka és 376 ajtaja lesz a legegyszerűbbektől a legdí­szesebbekig A fennmaradt minták, rajzok és fotók alap­ján kidolgozták öt alapvető ablak típusát százféle méret­ben. Az ablakok faelemei természetes színű hárs- és cédrusfából készülnek, s az apró kristályüvegeket — mint hajdan — ólomba fog­lalják. A rekonstrukcióval párhu­zamosan folyik a fennma­radt építészeti részletek és berendezési elemek felújítá­sa. A vár újjáépítésének ve­zetősége ugyanis — ameny- nyire csak lehetséges — ere­deti tárgyakkal kívánja be­rendezni az épületet Ezért mindazt, amit sikerült meg­menteni, még ha a legrosz- szabb állapotban maradt is fenn, nagy műgonddal res­taurálják. A már restaurált és a fel­újítást nem igénylő műtár­gyakat és adományokat meg lehet tekinteni a már ko­rábban helyreállított királyi könyvtár épületében. A tervek szerint a varsói vár teljes rekonstruálása 1978-ban fejeződik be. Jadwiga Karkowska Búcsúzunk Simon Istvántól Negyvenkilenc éves ko-5 rában elhunyt Simon 1st-5 ván József Attila- és Kos- suth-díjas költő. A szocia-^ lista magyar irodalom ki-5 emelkedő alakjától leg-? újabb kötetében megjelent j egyik versével búcsúzunk.! TÖBBLET Fáradalmaimat naponként mégcsak kialszom, mivel napra a nagy ritmus ezt is kiszabta, ahogy a napsütést, a holdfényt — s a mlndenség egyensúlyit! Mit elszív a nap, ideget, vért, éjszaka mind a rend kedvéért támaszommá alakul át. Ezért minden oly toppal történt; ami nehéz volt, fele-útban, még menetközben kialudtam, s míg hittem ezt az ősi törvényt, mint hűséges alattvaló, nem gondoltam, milyen csalót Mert ezredéveknél egy percnyi évi eltérés is zavart kelt, nekem is így kell már a reggelt megváltozóban észrevenni; s várni, valaki jön, hogy kerge időm rendre szedje, pedig aligha követi bölcs Gergelyt a bölcsebb tizennegyedik. Forgathatom a bolond naptárt, ami szerint nyilvánvaló,, hogy éppen a nyaram telik; mért van mégis, hogy mind több hajszáit lep be suttyomban már a hó, mint mikor a tél közelít? Marad hát batyumnak naponta valami többlet, mindig nőve; s most vén bakomra, az időre, Nap-Hold tengelyű fogatomra úgy kapaszkodom: neki könnyebb, gyűlhet kerekén por, a sár, egyik oldalt amennyit fölszed, másikon annyit eldobál; s a remény bár eldugaszolt lyuk, annál inkább is higgyük, mondjuk, hogy nekünk meg, kik vénülünk, van egy tromfunk a vak sors eilen: mehetne-e a szekér porszem hullása nélkül — nélkülünk? A féSfülű Déry Tibor kisregénye Déry Tibor írói pályáján a hatvanas évek elején új szakasz kezdődött. Ez a megállapítás aligha mond újat an­nak, aki az 1964-ben megjelent G. A. úr X-ben című re­génye után olvasta A kiközösítő, az Ítélet nincs, a Képzett riport egy amerikai popfesztiválról, valamint az 1973-ban keletkezett Kedves bópeer...! című műveit. Mégis le kel­lett írnunk az írói pálya változását tényszerűen rögzítő megállapításunkat, mert Déry legújabban megjelent kisre­gényét, A félfülű címűt csak e változás szellemi hatóköré­ben, az említett regényeik folytatásaként érthetjük meg igazán. Pomogáts Béla — Déry Tibor monográfusa — írta, hogy az új pályaszakasz műveiben egy olyan történelem- filozófia kialakulásának vagyunk szemtanúi, amelyben az öregedő író a szkepszis és remény vonzásában teszi mér­legre az emberi eszményeket. „Ez a bölcseleti szkepszis nemcsak állásfoglalását szabja meg, hanem művészi eljárá­sait is — olvashatjuk Pomogáts Béla monográfiájában. — A társadalom problémáira válaszolni kívánó realizmust kérdező jellegű írásmód váltja fel s ez elvontabb közelítés­re, parabolikus fogalmazásra vezet. Üjabb írásaiban ezért tér vissza indulásának avantgardizmusa, pszichológikus, lá- tomásos, ironikus és groteszk módszere.” A tartalmában és formájában átalakuló Déry-életmű újabb meglepetése a címével is groteszk alapállást sejtető A félfülű című kisregény. Az író „rémtörténetnek” nevezi művét, amely azonban túlzottan is hétköznapinak tűnik az újságolvasó mai embernek: ifj. Hamilton Györgyöt, egy amerikai milliomos Rómában élő csélcsap unokáját egy titokzatos banda elrabolja, hosszú ideig fogságban tartja, majd közvetett alkudozások után — a fogságba vetett mil- liomosunoka levágott fél fülének látványára — a bot­ránytól rettegő nagyapa kifizeti a váltságdíjat, és a fogoly kiszabadul eléggé viszontagságos rabságából. A kisregény tartalmi és formai motívumokban rendkí­vül gazdag világa elsősorban a regénykompozíció mesteri felépítésével nyújt művészi élményt. A regényidő játékosan groteszk lebegtetésével az író túllép az emberrablás és zsarolás szokványos „rémtörténetén”, és az adott szituáció­ban az erőszak általános emberi indítékait, valamint a cé­lok nélkül élő ember fizikai és morális összeomlását ábrá­zolja. A cselekmény változó idősíkokban bomlik ki: az írói közlés jelenné emel megtörtént eseményeket, majd az ifj. Hamilton mondja el kiszabadulása után kalandjait és megpróbáltatásait, illetve élettörténetét. így derül fény a rablóvá válás társadalmi-pszichikai indítékaira, de a főhős személyiségében a tartalmatlan életforma meddő cinizmusa is kibontakozik. Déry Tibor bölcs szkepszissel figyeli hőseinek „termé­szetrajzát”, akikről sok biztatót nem tud mondani. Elfer­dült, emberségéből kivetkőzött társadalmi rend anarchiája teremti meg az ábrázolt élethelyzetet, amelynek összes negatívuma adja az író ítélkezésének alapját. Ez az ítélke­zés azonban túltekint az egyszeri eseten, és a játékosan abszurd időbeliséggel emeli egyetemes érvényűvé monda­nivalóját: a regényben többször utalás történik a hetvenes évekre, ugyanakkor a fogságban sínylődő ifj. Hamilton a rádióból értesül arról, hogy szerencsétlen esetét az oszt­rák—magyar monarchia (!) újságjai is megírták... A kisregény szellemes iróniáját nagymértékben szol­gálja Déry Tibor nyelvi leleménye is. Főképpen a dialógu­sokban figyelhetjük ezt meg .— így a kihallgatást végző olasz rendőr ezredes és ifj. Hamilton György párbeszédei­ben —, amelyek során a közösségtől elzáródó személyisé­get .Jritermelő” anarchia jelenik meg ismét. Ezen kívül az írói közlések és más részletek — pl. az elveszett emberi ér­zések hiányát jelző befejezetlen gondolatsorok, amelyeket, az író nyelvileg a „stb., stb. stb.” rövidítésekkel. parodizál adnak ízelítőt Déry Tibor írói nyelvének művészi erejéről. Különösnek tűnő, érdekes és szórakoztatóan mulatsá­gos kisregény A félfülű, de a játékos groteszk, valamint az iróniából a szatírába hajló paradoxon figyelmeztetik az ol­vasót, hogy a parabola igazi értelmét az emberiség jövőjét vizsgáló művész komoly felelőssége adja meg. (Szépirodal­mi, 1975.) E. NAGY SÁNDOR Passuth László 1975. Július 15-én 75 éves. Mexikóról írt könyve első történelmi re­génye. S zomorú buckák futóhomok­ja kergetőzött a szélben, a ki aszott partvidék apály szárította hajtásaiban milliárd szúnyogfé­szek. Ezen a tájékon épült fel es­tére a sátortábor. Reggelre meg­élénkült a környék. Bennszülöttek kacagva alkudoztak, megrázták a felkínált csengőket, átnéztek a kristályüvegen, kicsavarták a ken­dő végéből az elrejtett aranyszem­cséket, zöld, vagy vörös követ, s mire a katona utánakapott — ők már sisakjára, kardjára mutogat­tak. így tartott a vásár délig, amikor követek jöttek, s jelentették, hogy a nagyúx, Teuhtitle, gondoskodik sápadt arcú barátairól, s holnap, napkelte után saját személyében megnézi, nem szenvednek-e vala­miben szükséget? Feltámadás estéje volt. A kato­nák kukoricakenyéren bőjtöltek. Mire megerősítették a tábort — Krisztus már feltámadott. Szurok­ba mártott fáklyákat vittek, lemez­telenítették fejeüttet, s a tenger­part fövenyén énekelve, ágakat lengetve megindult a húsvéti pro- cesszió. Cortés leszúrta a vastag gyertyát, kezébe véve a hatalmas tálat, saját személyében szolgált a katonáknak, mint ezt megkívánta a kegyes szokás. Estére csend lett, az emberek megbékéltek, s a tisztek osztozko­Passuth László: Esői síén siratja Mexikót dásra hívták a korona hivatalno­kait. — Húsz lányt kaptunk a tabas- cöbeliektől. A főkapitányt illeti egyötöde, ergo négy lány, négy marad a koronának, a többi meg­oszlik a kapitányok és az embe­rek között. — Vajon ki mondhatná meg egy leánynak az árát, amin osz­tozunk? — El kellene őket árverezni ... — Ajánlanék húsz aranyat egyért-egyért... — Urak, fdkapitányi jogomnál fogva magam számára csak egyet igényiek, ' akinek megnyitotta a Szentlélek tüzes nyelve a száját. Azt, akinek Marina a neve. Tá- maszt-e ezellen valaki kifogást? Alvarado mosolygott: — Kegyelmességed nem választ éppen behunyt szemmel... A tisztek nevettek, feloldódott ” az alkuvás feszült hangula­ta. A jegyző írásba szedte a hadi­tanács határozatát. A tisztek tér-, mészetben választhatnak, aki le­mond róla — pénzben kapja meg, ami reá esik. Ordaz és Öli legyin­tettek: nem kell nőzsákmány. San­doval felnézett: — Mit fog szólni Olmedo atya? (Részlet) — Jobb, ha a lányok urakhoz kerülnek, mintha mindenki prédá­jára lennének... katanaringyók- nak. Aguilar összeterelte az indián nőket, s tolmácsolta a maga mód­ja szerint. — Akinek vállára ráteszi ura kezét — azt követi, és annak en­gedelmeskedik. Ha nehéz sorotok — tűrni fogtok, ha nem tudnátok elviselni, a jó atya segít rajtatok! Cortés vette át a szót. — Az Űr, nekünk, spanyoloknak egyaránt mérte ki jogainkat, s az­zal arányos kötelességeket. Kegyel­metek ne feledjék, hogy a szolga­lányok leikéért felelniük kell az Ítéletkor. Ajándékportékák ezek, nem szerecsenpiacon vett rabszol­gák, úgy jutottunk hozzájuk, az Űr akaratából. Azért mindnyájan védelmem alatt maradnak, aki bűnökre fertőzi őket — nem mél­tó arra, hogy birtokában maradjon. Hátuk megett egyszerre meg­szólalt Olmedo halk, szomorú hangja. — Még csak az imént támadott fel megváltónk, s ti már úgy osz­tozkodtok ezeken az ártatlanokon, mint latrok Krisztus köntösén. Én tehetetlen és gyenge vagyok ah­hoz, hogy titeket szelídítselek, ta­gadom, hogy kisebbik rossz az, ha csak egy ura van egy lánynak, s s nem kerül ki martalóc katonák közé. Ez a tí kaitonaerkölcsötök. Az enyém azt mondja az örök írás­sal: ne paráználkodj! Vagy talán azt hiszitek, hogy nem bún az, ha indián-lánnyal vétkeztek, s köny- nyebb a test esendősége, ha rézbő­rű nővel követed el? Kívánom, ne váljon valóra a jóslatom, de ezek a lányok még átkot és rontást fog­nak hozni, viszályt szítanak embe­reink között. A királyi jegyző vette át a szót. — Atyánk hívta fel figyelmün­ket arra, amit a törvény ereje bi­zonyít. A saolgalányok, mihelyt beléptek a Szentegyházba — sze­mélyükre szabadok, s rendelkez­nek sorsuk felett. Bár erre a mos­tani esetre nem intézkedik hazai jogunk... itt az történt, hogy ide­gen, pogány törzsfőnök a saját törvényes jurisdictiója szerint ajándékozott nekünk ... rableányo­kat, tehát az ő joguk szerint az ajándékozás ténye már konstituál- tatott... mégis esetleges jogi vitá­nak elejét veendő tolmácsolja Aguilar testvér a leányoknak mindazt, amit mondani rendelünk. I ares, a számtartó közbeszólt: *■ — Vajon nem téved-e ke­gyelmed? Hiszen a rabnők kisko­rúak, s nem jogosultak az Institn- tiók szerint sem saját személyükre nézve dönteni! De ki ’■endelkezik a kiskorúval, ha nem lelhetők fel szülei... ? Valójában csak ura te­hetné ... Ha meg ő rendelkezik, akkor nincs is szükség itt külön aktusokra... Cortés hallgatta egy darabig a csűrő-csa varó kát. Salamancában érezte magát, amäsor a kis Gas­pare-val vívtak meg heves jogi csatákat. — Kegyelmetek szertehasogat­ják a szőrszálakat... De az Űris­ten azért adta nekünk, spanyoléi ­nak az értelmet, hogy ésszel és karddal is hadakozzunk... A fráter a lányoknak magyaráz­ta: a szó olyan, mint-a madár: el­repül, nem tudja megfogni senki sem. „Atyáitok képekben fogták meg az eltűnő gondolatot. A spa­nyolok jelt adnaií a hangnak. Ez az írás. Minden embernek neve van, és ezt a nevet le szokták Ír­ni. Hä leírja, ami felette állt, az ő akaratával történt. Mindhogy ti nem tudtok írni: én írom a ti ne­veteket erre a papírra, értettétek?” Marina megfogta karját: — Engem atyám tanított gyer­mekkoromban ... mint kell lemet­szeni a fák kérgét, és színes fes­tékkel belevésni a jelemet. Meg­mutatta, miként kell rajzolni az agavelapra ... Akarod, hogy meg­próbáljam ? A jegyző kalamárisában friss, bogyókból préselt, lilaszínű tinta állt. Marina belemártotta a lúdtol- lat — gyors és biztos kezevonásá- val szépen kis virágcserepet raj­zolt, liliomokkal, felettük kapufor­mát, tetején madárral, melynek szétnyíló farka leér a földig. Le­tette a tollat. A tisz*ek értetlenül bámultak a csodajelre, mintha dé­mon iátéka lenne. — Mit jelent ez, Marina? — Ez az én jelem. Virágos Kanu leánya. Malinal'i, azaz egybekötö- zött virágoscserép. P ortés magára ynaradt. nézte a protocollum al’án már feke­tévé lett különös rajzot. Ügy fe- ! kiidt a fehér lation a kát egymás- < tói e'ütő jel, mint két idegen vi- 5 lág. mely egymást nem értheti meg \ soha. >

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom