Népújság, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-20 / 169. szám

HAT HELYRE EGY JÖTT Szép ősz, szomorú tavasz Gyöngyösön műsorok: Egy osztályban három NB-s csapat képviseli a kö- véíkeaő bajnoki évben Heves megye labdarúgását. Az NB. Ili", jelenleg a legmagasabb szint, melyre megyénk lab­darúgói érdemesnek bizo­nyultak. A két egri együttes ide vezető útja kudarc, illet- '15 siker: a Dózsáé a kiesés a \ ásásé a feljutás. A Övön gyósi Spartacus ott maradi, ahová a magyar labdarúgás átszervezése után besorolták. A tavaszi rajt előtt a csapat vérmesebb szurkol u biztos feljutónak tippelték a Spartacus!, u mérsékelteb bek legalább 'dobogós iiely-e­idénybeli. idegenben és ott­hon eiert eredményeit Ősszel Ottaoi) 19 8 4 7 28-20 20 A tavaszi szereplés hazai pályán , és vendégként egy­aránt az őszi bontott táblázat L0—11. helyezettjének ered­ményével azonos. Ezek után érthető jm. edző. A fiatal Ferenez (fehér mezben), alá tavasszal épült be a csapatba, továbbra is a Spartacus színeiben küzd. zenre számítottak, iágyik sem sikerült. Ezek szerint egyér­telműen csalódást okózott a zöld-fehér gárda? Az egye­sület erre a bajnokságra az első öt hely egyikének meg­szerzését tervezte. Ez meg­valósult. Ha a tavalyi 1G csapat vetélkedéséből kiví­vott 5. helyet vesszük ala­pul, a mostani 4. hely a hú­szas létszámú mezőnyben előrelépés. Kis lépés, de mégiscsak jobb eggyel a ta­valyinál. Ahány nézőpont, annyi vélemény a szereples megítéléséről. A szurkolók többet, szebbet és jobbat várnak a csapattól. Túlzott lett volna ez a várakozás? A bizakodás alapját az őszi kiegyensúlyozott teljesítmény adta. Többek között az a ki­tűnő sorozat, amit hazai pá­lyán értek el ősszel a gyön­gyösiek, amikor- kilenc talál­kozójukon még csak pontot se veszítettek. Az előbbi kér­désre a csapat adott választ azzal, hog^ tavasszal nem bírta a folytatást. Megrop­pant az élen kialakult, feszí­tett, kiegyensúlyozott küzde­lemben. Tavasszal már csak háromszor tanyázott az első helyen, akkor is csupán jobb gólkülönbségével. A 26. for­dulóban aztán hazai pályán pontot vesztett Nagybátony- nyal. a 33.-ban pedig az MVSC-vel széniben. A 31. for­dulóban megszakadt hazai ve­retlensége. kikapott a Lehel SC-töl, sőt a 36. fordulóban a kiesés ellen harcoló Kisvúrda- tol is. Ezzel az utóbbi vereség­gel a dubogos hely úszott el, s, a váratlan eredmény alapot szolgáltatott a mendemondák­ra is. Érdemes összehasonlíta­ni a Gyöngyösi Spartacus két Pallagi Róbert kesernyés fo­hásza: — Soha még egy ilyen ta­vaszt nem kívánok sem-ma- gamnak, sem az együttesnek! Edzősködésem alatt a Sparta­cus rendre tavasszal volt eredményesebb, egységesebb. Most, amikor nagyon kellett volna, ez nem sikerült. Cső­döt mondott a csapat játéká­val, csődöt mondtak elképze­léseim is. A dobogós helyezés tálán enyhítette volna a csa­lódottságot, de a lényegen nem sokat változtatna. — Van-e. alapja annak a szóbeszédnek, hogy a játéko­sok nem akartak a magasabb osztályba kerülni? — Ez legfeljebb feltétele­zés. olyan, mint a bundáról szállongó híresztelések, vagy­is nem bizonyítható Az vi­szont tény, hogy amíg ver­senyben voltunk az első he­lyért, "egységes volt a gárda. Később vetődött csak fel'— ' megvallom, bennem is —, hogy egyformán húz-e min­denki a csapatban. Kétségte- len, hogy a tavaszi idény kö­zepe felé már megbomlott az együttes belső egysége. A-zi már egy évvel korábban is tudtuk, hogy Bágyi Imre a bajnokság befejeztével vissza­vonul, mert ezt bejelentette. Nagy Imre munkahelyi problémákra hivatkozva ugyancsak, visszavonul, For­gács a SZEOL-ba, Gombos a Vasas Lánghoz, Gáspár Kecskre akar igazolni. Beje­lentette távozási szándékát Acs is, de érte még nem je­lentkezett egyesület. Nem jellemezte a csapatot a ta­vasszal sem elbizakodott­ság. Egyszerűen nem ment a fiúknak a já­ték. Alig volt kért-három olyan mérkőzés, melyről azt mondhatom, hogy játszottak. — Az első hazai pontvesz­tés után a sportkör elnöke szerkesztőségünkhöz küldött levelében többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az esetleges kudarctól füg­getlenüt a szakosztály vezetés őrizze meg az egységét, biz­tosítsa a vezető edző teljes szakmai támogatását. Sike­rült-e ezt megvalósítani? — Az az igazság, hogy az egész tavasa idény olyan légkörben zajlott, ami csak zavarta a szereplest. Szerin­tem a túlzott várakozás nemcsak a játékosokra, ha­nem a vezetőkre is súlyos terhet rótt. Sokan nem mér­ték fel reálisan a helyzetet, nem. tudták elképzelni, hogy másutt is végezhetünk, nemcsak az első helyen. Őszintén megmondom, idény közben megfordult bennem a gondolat, hogy a bajnok­ság végén — ha hozzájárul az egyesület — szerződést bontók. Szándékomat nem titkoltam az egyesületi ve­zetők előtt sem. Ok nem ér­tettek egyet azzal, hogy egy évvel a szerződésem lejárta előtt távozzam. Mivel az egyesületi és a szakosztály­vezetőktől megkaptam ko­rábban is munkámhoz a támogatást, ez a vélemény megerősített, hogy a jövőben is számíthatok segítségükre. — Ezek szerint rendezi a megbontott sorokat. Arról már hallottunk, hogy kikre nem számíthat, de arról még nem, hogy sikerült-e a távo­zók helyét betölteni. — Rövid a szünet az új bajnokságig. Nem sok időnk van az együttes kialakításá­ra, mert hiszen, ismét ez a feladat, Csupán a magva maradt meg a tavalyi kezdő tizenegynek. A legnagyobb gondot a középhátvéd-poszt betöltése jelenti. Korábban sokszor elhangzott, hogy mi­nek hozzunk .ide idegenből játékost. Környékbeli, tehet­séges fiatalokat kell. felka­rolni. Most is ez a megoldás marad számunkra, mert bár a jó játékerőt képviselő em­berek pótlására szükség len­ne más egyesületekből tör­ténő igazolással, de ilyeji nagy számban ez nem megy. Eddig mindössze Királyhe­gyi az, aki biztosan hozzánk kerül. Az edzéseket 10-én, csütörtökön kezdtük el a tavalyi húszból megmaradt 14 fiúval. Ők a következők: Kovács, Vcyrga, Szonda, Hor­váth, Adonyi, Bársony, Réthy, Bartha, VUmann, Fe- rencz, Gábor, Bányai, Sár­mány, Kakas. A keretet olyan fiatalokkal egészítjük majd ki, akik eddig még nem jutottak szóhoz a fel­nőttek között, például Hives, Deli, Bállá, Erdélyi. Kérdés még, hogy mennyire tudom össaerázni az együttest. A Totó Kupa-mérkőzéseken. és az edzömérkőzéseken ez is eldől. Bár nem lesz könnyű, bízom benne, hogy sikerül talpra állnunk, ütőképes együttest kialakítanunk. Ez elsősorban a játékosok igye­kezetén, megfelelő magatar­tásán. múlik majd. A kedve­zőtlen körülmények ellenére változatlanul azt tartom fel­adatomnak, — összhangban szakosztályunk céljával —, hogy az első öt hely valame­lyikére fussunk be a követ­kező bajnoki esztendő ered­ményei alapján. Pallagi Robert- edző is em­lítette, amit valamennyien tudunk, hogy a megye lab­darúgást kedvelő közönsége még inkább érdeklődéssel fi­gyeli majd az NB III. észak keleti csoportjának küadel meit, ahol három NB-s együttesünk szerepel. Rivali zálás bizonyára lesz a három csapat között, s ha ez egész séges, csak hasznára lesz a megye ’ labdarúgásának. De az nem lenne jó, ha ez a rí valizálás egészségtelen ver­sengésbe csapna át, ha olyan vetélkedőbe fordulna, amely­nek nincs köze a sporthoz. Ezért sem ártana, ha a há­rom egyesület megtalálná az időt és a módot még a baj nokság kezdete előtt az el­képzelések egyeztetésére, az összhang, a szorosabb együtt­működés megteremtésére. Virágh Tibor KOSSUTH 8.21 Színes népi muzsika. 9.00 Kulturális magazin. 10.03 Andersen, a nagy mese ­mondó. 10.41 Óvodások dalkincse. 11.05 Boris Christoff énekel. 11.30 A rádió lcmezalbuma. 13.10 Egy korty tenger. 13.20 Liza -Minnelli énekel. 13.35 Rádiólexikon. 14.05 Egy rádiós naplójából. 14.49 Manilái levél. 15.08 Közvetítés a vívó vb-röl. 10.00 Thomas Mann évei. 17.20 Nóták. 17.51 A főszerepben: Joan Sutherland. 20.23 Világlíra. 20.38 Közvetítés a vívó vb párbajtőr csapat döntőjéről. 22.15 Évfordulók nyomában. 23.20 Könnyűzene. PETŐFI 8.3t> Mit hallunk? 9.00 Daloló, muzsikáló tajak. 9.23 A magyar Rádió es Tele vízió gyermekkórusa, énekel. 0.34» A hanglemezbolt könnyűzenei újdonság aj. 10.00 A tengerparti temető. 10.10 Szívesen hallgattuk. 11.40 Jó ebédhez szól a nóia. 12.39 Az eltüsszentett birodalom. (Mesejáték.) 14.00 Táskarádió. 15.00 Miért nem szép? 15.30 Sárdy János felvételeiből. 15.49 Mikrofon előtt az u-odalrm szerkesztő. 16.05 Félóra sanzon. 16.35 Zenekari muzsika. 17.29 Nőkről — nőknek. 18.05 Jelentés a nívó vb-ről. 18.10 Nyári vidámságok. 19.26 Közvetítés a vívó vb párbajtőr csapat döntőjéről 13.40 Volt egyszer egy vad­nyugat. 20.10 Louis Armstrong felvételeiből. 20.32 Pcrényi Miklós zenekari gordonkaestje. 22.00 Népdalok. 22.20 Szórakoztató zene Prágából. 23.10 Szicíliai tarantella, 23.26 Mozart: Esz-dúr divertimento. SZOLNOKI RÁDIÓ ».00—10.00 Vasárnapi magazin. — Lapszemle — Hallgatóink kívánságára — Lemezlovas- vetélkedő. V. rész. 10.00—10.30 Szlovák műsor, HÉTFŐ KOSSUTH 8.15 Zenekar! muzsika. 9.03 A Pickwick Klub, 9.30 A hét zeneműve. 10.05 Emberke kalandjai. 10.20 Hang — kép. 10.40 a pedagógus visszanéz. 10.55 Régi híres énekesek műsorából. 11.13 Parasztok. (Rádiójáték.) 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Tánczenei koktél. 13.20 Nóták. 14.05 Édes anyanyelvűnk. 14.10 A magyar munkás­mozgalom dalaiból. 14.21 A pénzügyőrzenekár játszik. 14.39 József Attila műhelyei. 15.10 Gyermekeknek. 15.44 Operettek. 16.05 A lengyel kultúra hete. 16.19 Három szimfonikus költemény. 17.20 A Belügyminisztérium népi zenekara játszik. (foJiíwm jt&Uus 30.» vasaim* • • Öröm és bánat a páston Nazlimov (jobbra) győz Gedövári ellen-és-ezzel, jobb tusarányával a szovjet kard­csapat lett « világbajnok ...--r-yr-mr-rm .-.__i____ l Foto-KSJ A vasárnap sportműsorából Sakk: Somody József-em- lékverseny, Eger, Gárdony Gimnázium, 10 órától. Labdarúgás: Egri Vasas— Cs'uvas válogatott nemzetkö­zi barátságos mérkőzés, Eger stadion, 16.30. Bátori Ákoi Kupa mérkőzések: Tiszafü­red—Kömlö, Szigetváry L. Tiszanána — Tiszaszentimre, Atkári, Tenk—Átány, Po­roszló—Besenyőtelek Gál, Szihalom — Hevesvezekény Pulii, Kápolna—Füzesabony Osmárt. Kezdés: 17 óra. He­ves Kupa ifjúsági mérkőzé­sek: Tenk—Atány. Poroszló —Besenyőtelek Váradi, Szi­halom—Hevesvezekény Kócz, Kápolna—Füzesabony Sza­káll. Kezdés: 15.30 óva. A Hevesi járási kupáért: Tar- naszentmiklós—Pély Ignácz, 17. Tanács Kupa mérkőzé­sek: Andornaklálya—Málra- balla, Noszvaj—Mikófalva, Mátraderecske—Erdőkövesd, Nagytálya—Recsk, Felsőtár- kány—Makiár, Egerszólát— Egerszalók. (Kezdés: 17 óra.) Egri Dózsa I.—Egri Dózsa II. előkészületi mérkőzés, Eger, -stadion, 3.30 17.AA-A »bvJrtifa. -4» a középrétegek. 18.00 Polpre:: -6 _ 19.30 íleuUczte: Marton , .•0.15 A lengyel kultúra. Ma. 21.30 Mi, térliak .. . 22.20 Képdalok, néptáncok. 23.00 XX. századi operákból ■;3.5i> Muzsikáló Hold PETŐFI s.b5 Nótacsokor. 9.03 Ezer egy délelőtt. 5 0.00 Zenés műsor üdülőknek. 12.03 Francia operákból. 13.03 A tápai tanyavilág. .13.20 Barokk kamarazene* 14.00 Kettőtől — hatig . •• 18.20 Kalandozás. 19.23 A rock mesterei. jö.13 Verbunkosok, népdalok. 20.50 „Utóiéra! a történelmet'. 21.10 örökzöld dallamok. 2.1.50 Arturo Toscanini ^ezznyel. 23.15 Bálint János eimbalmozik. 33.30 A hét zeneműve. SZOLNOKI RADIO 17.30 Műsorismertetés, Hírek. 17.35 A Gerilla.-együttes felvételeiből. 17.40 Többet, gazdaságosabba« — újítással. 17.50 Hanglemezbarátoknak. — Alföldi krónika. — Hétfői hullámhosszunk. — Hír­összefoglaló. — Sporthírek­— Lapelőzetes. íír.Oó—19.30 Szlovák műsor. (Isin.) MAGYAB 9.13 Pengető. , 9.10 Jókai-sorozat. Egy magyar r.aouü. (Magyar film.) 11.10 Városok, művek. (NSZK filmsorozat.). 11.40 Szojuz—Apolló. 13.35 Frédi és Béni, (Amerikai film.) 14.00 Függöny nélkül. _ 14.15 Monsoreau felesége. (Francia filmsorozat, ín. rész.) 17.46 Látogatás dr. Tálasi István professzornál. 13.35 Delta. 19.05 Vívó vb Í97S. 19.30 A HÉT . . . 10.50 Az aranyrablók. (Vin. rész.) 31.15 Telesporfi POZSONYI 3:43 Gyermekeknek.' 9.40 A csodálatos békák völgye, (Tv-játék.) 11.05 Nyugat-szlovákiai képek. 11.55 Heti híradó. 17.15 A holdból pottyant (Cseh film.) I9.no Híradó, publiciszttkfc 19.50 A vasárnap verse. 30.00 Film. 21.30 Országűtjamkon a Ir kameráival. ,31.55 Sajtószemle. ] mozi ] EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33.) de. 10 órakor Az inkák kincse Színes, szinkronizált bolgár film. du. fél 4, fél 6 és este 8 órakor A szórakozott Színes francia filmvlg- játék. EGRI BRODY de. 10 órakor Csipkerózsika du. fél 4 órakor és 7 órakor Lázadás a Bountyn I—II. Színes amerikai kalandfilm. 2l-én: du. fél 4 és este 7 órakor Az édes élet I—H. Olasz film. EGRI KERT* Este 8 órakor A pap felesége GYÖNGYÖSI PUSKIN de. .10 órakor A kaktusz virága du. fél 4, háromnegyed 6 és este 3 órakor . Lóháton, ágyútűzben GYÖNGYÖSI SZABADSÁG du. . fél 4 órakor Mese a Szaltán cárról du. fél 6 órakor özönvíz III—IV. Matiné: de. 10 órakor Magányos farkaskutya 2l-én du. fél 4, fél 6 és este fél órakor Aranyláz, Kutyaélet GYÖNGYÖSI KERT Jó megjelenésű ausztráliai feleséget keres HATVANI VÖRÖS CSILLAG de. 10 órakor Kard és kocka A négy muskétás újabb kalandjaj 21-én: du. fél 4 és este' 7 órakor Özönvíz 111— IV. HATVANI KOSSUTH Aranyláz, Kutyaélei 21-én: Négy muskétás újabb kalandjai FÜZESABONY Matiné: Meséről mesére Szertartás HEVES Matiné A kertészkedő meg a várd: Olsen tervez, a banda végez 21-én: Az öreg LŐRINCI 20-án: Szembesítés PETERV A S ÄRA &aiat Tfupcftte kóitciimk >

Next

/
Oldalképek
Tartalom