Népújság, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-21 / 144. szám

Sok jó kamion... 1975. június 2L, szombat A Nap kél 3.47 — nyugszik 19.45 órakor A Hold kél 17.39 — nyugszik 1.51 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ALAJOS nevű kedves olvasóinkat! Az Alajos név a XVI. században különült el a Hajóstól és vált önálló névvé. Mindkettő a CModvig névből ered, melyben a „Chold” az ógermán nyelv „dicső”, a „vig” pedig a „harc”- fogalmát fedi, így jelentése „dicsó harcos” lenne. Nyolcvan évvel ezelőtt született — és 45 éves ko­rában halt meg — Mathejka János, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiváló harcosa. Vácott nevelkedett, s a kegyesrendi gimnázium ki­tűnő tanulójából tanárjelölt '■ lett. Az első világháború­id ban önként jelentkezett ka­ll tonának, de a háborútól I; csakhamar megcsömörlött. :: 1915 szeptemberében orosz, hadifogságba került, s 1916 nyarán, mint rokkant, a Vöröskereszt csereakciójá- 0 val hazatért Vácra. Itt be­0 lépteit a Szociáldemokrata ■ Pártba, s a haladó szelle­1 mű Váci Ojságnak munka- % társa, majd 1918 végén szerkesztője lett. A Tanács­köztársaság idején a vá­rosi direktórium tagjaként előbb az oktatásügyet irá­nyította, majd a váci for­radalmi törvényszék kato- 1 mai vádbiztosa volt. S Az ellenforradalom után a Hórthy-bíróság életfogytiglani fegyházra ítélte. 1921- ben fogolycserevei kikerült a Szovjetunióba. Időjárás: várható időjárás ma estig-' fokozatosan nyugaton is felszakadozó felhőzet. Országszerte újabb, elszórt esők. A délutáni órákban még zivatarok. Napiközben általában élénk északkeleti, a Dunántúlon időnként erős északi szél. A várható legmagasabb nappiali hő­mérséklet a Dunántúlon 22 fok körül, máshol 23—28 i| fok között. Á nők évében Gyöngyösi lányok, asszonyok a Szovjetun óban Tegnap délelőtt ülésezett Gyöngyös Város Tanácsa Se­rényi József elnökletével. A tanácskozáson részt vett Nagy Márta országgyűlési képviselő is. A város vezető testületé meghallgatta Vibók Sándor­nak, a pénzügyi osztály veze­tőjének jelentését az 1974. évi költségvetés és fejleszté­si alap feladatainak teljesí­téséről. Lényegében arról volt szó, hogy milyen hatékonyan gazdálkodott a város azokkal az összegekkel, amelyek a rendelkezésére álltak tavaly. Az a megállapítás összegező- dött a tanácskozás során, hogy a tervező, a kivitelező és a beruházó vállalat össz­hangja még több esetben hiányzik. Ennek következté­ben az egyes beruházások késnek. A vitában Csömör József arra mutatott rá, hogy a megyei tervező vállalat a 100 személyes óvoda doku­mentációit évék óta nem tud­ta elkészíteni, és a városfej­lesztési tervben hiába szere­pelt ez a beruházás. A lakos­ság tehát kétségbe vonhatta az utóbbi években a tervezés komolyságát Vadász József, a városi pártbizottság első titkára arra mutatott rá, hogy nem vezet eredményre, ha az érdekelt vállalatok csak egymást okolják a hibá­kért, hanem csak úgy lehet előbbre lépni, ha mindenki a saját munkáját vizsgálja ala­posan, teszi nagyító alá, hogy a fejlődést biztosíthassa. A takarékosság követelménye olyan fontos dolog, amiről senkinek sem szabad megfe­ledkeznie, hangsúlyozta még. Berényi József a téma ös­szefoglal asakor arra mutatott rá, hogy a Kálvária-dombi or­vosi rendelőre összesen egy­millió forint állt rendelkezés­re, viszont a tervező vállalat több mint kétmillió forintos végösszeget hozott ki. A ter­veket tehát vissza kellett ad­ni. Bár ezért a tanács nem fizet, az újabb terv elkészí­tése időveszteség, a beruházás határidőre való elkészítése tehát veszélybe került. A tanács foglalkozott még a gyermek- és ifjúságvédelmi munkával, a városi szervek működési szabályzatával, majd indítványok és előter­jesztések hangzottak el. Állítólag az a cél, hogy Eger belvárosa úgynevezett ,sétáló- belváros lesz. Nos, a legnehe­zebb sétálni, gyalogolni, és ál­talában közlekedni a belváros­ban, s ez nem elsősorban a ke­resztül vezető főútvonal miatt van. Az Alkotmány utcában például az elmúlt napokban még lélegezni is nehéz volt, de az ember elviseli: az építkezé­sek bizonyos fokig indokolják. Azt azonban már nem, hiszen az úttest nem változott, hogy a nap bizonyos órajában éppen két kamion gépkocsi álldogáljon olt — elismerten fontos rendel­tetéssel. Az egyikből a friss húst szedik ki a raktárba, a má­sikból meg a Csemege áruházat látják el. Esetleg más céllal is betéved oda ilyen behemót jár­mű, de semmiképpen nem ment­ség arra, hogy a gyalogos for­galom is „dugót" szenvedjen... Korábban szó volt a szállítás korszerűsítéséről, az ilyen Irá­nyú belvárosi célforgalom ren­dezéséről, de... Siessünk, „sétáljunk" -másutt?! Ülésezett a TIT Heves megyei Szervezetének elnöksége Ülést tartott a megyei NEB Hartman István elnökleté­vel tegnap ülést tartott Eger­ben a Heves megyei Népi El­lenőrzési Bizottság. Az ülé­sen megtárgyalták és elfo­gadták a vállalatok, az ipari szövetkezetek munkaJielyi körülményeiről, a dolgozók szociális ellátásáról készült utóvizsgálati jelentést. Ez­után a közérdekű bejelenté­seket értékelte a bizottság. Pénteken délután Egerben — Juhász Tamas elnökleté­vel — ülést tartott a TIT Heves megyei Szervezetének elnöksége. Megvitatták a megyei pártértekezlet és a XI. kongresszus határozatai­ból fakadó feladatokat. Meg­állapították, hogy fontos tennivaló a fejlett szocializ­mus építésének elméletileg megalapozott és közérthető magyarázata, a közvetlen cé­lok és a távolabbi jövő ösz- szefüggéseinek felismerteté­se. Be kell mutatni azt is, hogy/ társadalmi viszonyaink­ban rejlő lehetőségeink jobb kihasználása miként gyara­pítja eredményeinket. Töre­kedni kell az életszínvonal és szociálpolitika mélyebb ösz- szefüggéseinek megvilágítá­sára. értékelték a TIT Eger Vá­rosi Szervezetének 1974—75. évi tevékenységét is. Szó esett a történelmi szakosztály munkájáról. Ha­zánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából 108 előadást tartottak mintegy ötezer hallgató előtt A vita után dr. Jeney Je­nő, a TIT főtitkárhelyettese, az Országos Béketanács tag­ja átadta — a békemozgalmi munkában kifejtett tartalmas tevékenység elismeréseként — a nemzetközi és belpoliti­kai szakosztálynak, az Orszá­gos Béketanács elismerő ok­levelét. Bóta Albert, a me­gyei szervezet elnöke huszon­öt TIT-tagnak nyújtotta át « megyei elnökség oklevelét. A nők nemzetközi évének egyik szovjetunióbeli rendez­[színház] EGERBEN este 7 órakor: AMPHITRYON (Katona bérlet) + ORVOSI 1 ÜGYELET | EGERBEN: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy Zsilinszky utcai rendé­iben. (Telefon: 11-10) Gyermekorvosi ügyelet szom­baton 16 órától 17.30 óráig, va­sárnap délelőtt 9 órától 10.30 rálg. Délután 16 órától 17.30 aráig a Kossuth Lajos u. 6. :ám alatti rendelőben. (Tele­in: 24-73) Rendelési időm kívül ■: általános orvosi ügyeletén. . ijcsy Zsilinszky utca) Hétfőn i órától kedd reggel 7 óráig a . ijcsy Zsilinszky utcában. Fog- vosi ügyelet 9—13 óráig a i aehnika Házában. GYÖNGYÖSÖN: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig. Az orvosi ügyelet helye: Jókai ut­ca 41. szám. (Telefon: 11-727) Gyermekorvosi ügyelet: va­sárnap délelőtt 9 órától 11 óráig a Puskin utcában. (Telefon: 12- 150) HATVANBAN: szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben. (Telefon: lo­ll) Rendelés gyermekek részére is. Gyermekorvosi ügyelet vasár­nap 10—12 óráig a rendelőinté­zet gyermekszakrendelésén. (Te­lefon: 10-04) Fogorvosi ügyelet 8—10.30 órá­ig a rendelőintézetben. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szombat déltől hétfő reggelig elsősegély esetére: EGER: Állategészségügyi Ál-( lomás Allatkórháza, Eger, Szö­vetkezet u. 4. (Az Egerhez tar­tozó, valamint bélapátfalvi, bá­tor! és a makiári állategészség­ügyi körzetben.) Telefon: 13-48. FÜZESABONY: Petőfi Terme­lőszövetkezet irodája. Zrínyi u. 11. Telefon: 99, 132. GYÖNGYÖS: Állatkórház. Te­lefon: 11-645. A hét utolsó mun­kanapján reggel 7 órától, a munkaszüneti napon 20 óráig. HATVAN: Vágóhíd. Telefon: 12-10. HEVES: Megyei Tanács vb já­rási hivatal. Telefon: 124. vényére utazott a közelmúlt­ban a gyöngyösi lányok, asz- szonyok- egy csoportja. A SZOT nőbizottságának szer­vezésében ellátogattak Ki­jeibe, Jerevánba és Moszk­vába, ahol a hazánkat és Heves megyét képviselő nő­vezetők és munkásasszonyok találkoztak a szovjet testvér- szervezet irányítóival, tagjai­val. 'Megismerkedtek a szov­jet asszonyok életével, csa­ládi és munkakörülményei­vel. Hazaérkezve a húsipari, az építőipari vállalatok, vala­mint az Izzó gyöngyösi/gyá­rát képviselő munkásnők előadásokon számoltak be él­ményeikről. Biztaté kilátások a zildségksrtészetlsei a Tárná mentén Karnevál, időzavarral amatőr kedve­Az év elején egyesült Tar- namenti Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezetben több mint 700 hektáron termesztenek zöldségféléket. Sajnos a pa­lántanevelés, illetve -kiülte­tés időszakában nem mindig kedvezett az időjárás, s bizo­nyos gépellátási problémák is nehezítették a munkát. — Szerencsére gépellátási gondjaink megoldódtak — mondotta Cseplye Mária, ■kertészeti agronómus. — A gyökérzöldség-termesztés- hez megkaptuk a speciális ve­tőgépet, s egy talajelőkészítő, 100 érés asszony Mr?r*’wzom sorművelő gépet. Megérke­zett az EM—11-es gyökér­zöldség-betakarító kombájn is, amelyből azonban még kettőt várunk az őszig. Az AGROKER illetékeseitől ígé­retet kaptunk, visszaigazolták megrendelésünket. A határjárás során meggyő­ződhettünk arról, hogy külö­nösen szépek a nagy termelő- szövetkezet zöldségtáblái, Bo- conád, Tárnáméra, Tarnabod határában egyaránt. A gyö­kérzöldségfélék vetése előtt eljöttek a Gödöllői Gépkísér­leti Jntézet szakemberei is, hogy segítséget nyújtsanak a szakszerű, az iparszerű tech­nológiának megfelelő vetés­előkészítés, és vetés munkái­hoz. Időben és jó minőség­ben végezték el a vegyszere­zést, amelyet legjobban az bizonyít, hogy nincs szükség kapálásra. A termelőszövet­kezet vezetői, szakemberei el­mondták, hogy a jelenlegi ki­látások szerint sárgarépából több mint 240, petrezselyem­ből pedig 120 mázsás hektá- rankénti átlagtermésre lehet számítani. Paradicsomból négy kon­zervgyári fajtát termesztenek 200 hektáron. Boconádon, Za- ránkon és Tarnabodon, 16 hektáron pedig már érik' a korai szabadföldi étkezési pa­radicsom. A tervek szerint 260 mázsa a hektárankénti hozam, de — a paprikához hasonlóan, amelyet szintén zömmel a konzervgyárnak értékesítenek majd — kettős hasznosítás várható, mivel egyben magtermesztésre is szerződtek. A legnagyobb területen dinnyét palántáltak, amely­nek terméskilátásai ugyan­csak biztatóak, mivel sem a vihar, sem a jég jelentősebb károkat nem okozott. (/• s.) Hí Egri Szimionikusok vendégszereplése A Heves megyei Markazon 100. születésnapját ünnepelte június 18-án Belkovics Józsefné. A község legidősebb asz- szonyát a tanácsházán népes családja s a község dolgozói köszöntötték. Képünkön: az ünnepelt népes családjával a születésnapi torta előtt. (MTI fotó — Fehérváry Ferenc) Vasárnap hajnalban indul Csuvasiába az Egri Szimfo­nikus Zenekar, hogy eleget tegyen a két terület közötti kulturális egyezményekben foglaltaknak. A hatvankilenc tagú együttes Kameniczky Antalnak, a Heves megyei Tanács művelődésügyi osztá­lya helyettes vezetőjének ve­zetésével utazik a testvérte­rületre. ahol több hangver­senyt adnak. A legkiemelke­dőbb szereplés. melyre a meghívásban Is felhívták a figyelmet, a Csuvas ASZSZK-ban is megrende­zésre kerülő „Dal és munka ünnepén” lesz június 29-én. Emellett több bemutatóra is sor kerül, ahol részint a teljes zenekar, részint az együttes vonósnégyese és fú­vósötöse lép fel. A repertoárban Erkel, Kodály, Weiner, Csajkovsz­kij, Hacsaturján, Berlioz, Brahms és Farkas F. művek szerepelnek, s meglepetésként viszi magával a zenekar Far­kas Istvánnak, az együttes karnagyának a csuvas nép­dalfeldolgozását :s. Itt az énekszólót Pór Mária énekli. Az együttes tagjai, akiket elkísér munkatársunk is, jú­lius 1-én érkeznek haza Egerbe. Várták, várják az színjátszó mozgalom lői a már hagyományossá vált nyári karnevált. Bizony meglepődhettek, amikor teg­napi lapszámunkban arról értesültek, hogy június 2-től 6-ig már le is zajlott a ren­dezvénysorozat. Szó sincs erről, csak a nyomda ördöge kavarta meg az időszámítást. Aggodalomra semmi ok: Thália hívei július 2-ától 6-ig tekinthetik meg az egyes produkciókat. Közlemény A SZOT Társadalombizto­sítási Főigazgatóság Heves megyei Igazgatósága, vala­mint kirendeltsége az 1975. július 1-én hatályba lépő új társadalombiztosítási rendel- c kezésekkel kapcsolatban fel­merülő kérdésekre informá­ciós irodái útján ad választ. Az információs iroda címe Egerben: Lenin tér 1. Tele­fon: 17-71. Gyöngyösön: Kossuth Lajos út 37. Te­lefon: 11-234, 11-236, 7-es mellék. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Szeghalmon megtartott 25. heti lottósorsoláson a követ­kező számokat húzták ki: 2, 8, 59, 63, 82 Á MERKUR-tól jelentjük A GÉPKOCSISORSZAMOK ALLASA PÉNTEKEN: Trabant Lim. 1 433 Moszkvics 35 821 Trabant Special 818 Polski Fiat 1500 10 032 Trabant Combi 15 246 Zaporozsec 22 668 Wartburg Lim. 31 327 Zsiguli (Budapest) 66 468 Wartburg de Luxé 28 705 Zsiguli (Debrecen) 26137 Skoda 70 225 Zsiguli Combi 6 078 Skoda 100 L 6 395 Zsiguli 2103 417 Skoda 110 L 5 025 Dácia 5 812 .ÉSnnhtHrt, rfgsmsw A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC. — Szerkesztőség - 3301 Eger Beloiannisz utca 3. (Pf. 23 . 3301) Telefon: 12-73. 20-29 . 24-44. 3200 Gyöngyös: Rózsa u._l„_ll-697. 3000 Hatvan: Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete). 10-51. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf. 23. 3301) Telefon: 18-68. 2ű,— pí. süöüzethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 20.062. — Hevea megyei Nyomód igazgató: SÓLYMOS JÖÍSSBÍÍ — Te Geszti a Magyar Posta. Előfizetem! yáUaiat, Eger, Bróay Sándor utca 4- vaAao Ülésezett Gyöngyös Város Tanácsa Napirenden a költségvetés és a fejlesztési alap

Next

/
Oldalképek
Tartalom