Népújság, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-19 / 142. szám

Kubai változások Kitüntetések ijeüuiM^ A A FORRADALMI Kuba *tőpe a győzelem után is so- ktug harban állt. Az első Időkben egyaránt fenyegette a belső és a külső ellenség, majd hosszú időn keresztül a kívülről jővő veszély miatt kellett készenlétben állnia. A ' Egyesült Államok földraj­zi közelsége növelte az impe- ri diamus természetéből faka­dó veszélyt, a latin-amerikai országok nagy többségének ellenséges politikája sem kedvezett a konszolidációnak. A hetvenes években azonban megváltozott a helyzet. A nemzetközi viszonyok javu­lása, az országépítés politikai, társadalmi és gazdasági ne­hézségeinek csökkenése, az elkövetett hibák fölismerése és megszüntetése erősítette a forradalomnak és vezető ere­jének, a Kubai Kommunista Pártnak a pozícióit. Ilyen körülmények között kerülhetett sor arra, hogy Kuba vezetői megtegyék az előkészületeket az állam és a társadalom intézményesítésé­re. Ennek egyik szembeötlő jele, hogy elhatározták: az idén megtartják a párt első kongresszusát. A kommunis­ták és az egész társadalom Július 1-én lép életbe az egészségügyi miniszter rende­leté a hádigondozási járadé­kok és a rendszeres szociális segélyek felemeléséről. A rendelkezés szerint a hadi- gondozottak járadékát átla­gosan havi 100 forinttal, a ha­diözvegyek, hadiárvák és a hadigondozottak családtagjai­nak ellátását, valamint a ha- digyámoltak nevelési pótlékát átlagosan havi 150 forinttal emelik. Ezenkívül a tanácsok által megállapított rendsze­res szociális segélyjellegű juttatások is átlagosan havi 100 forinttal emelkednek. A jogszabály értelmében a 100 százalékos hadirokkantak járadéka 60. életévük betölté­se előtt 750 forint lesz, a 60 évesnél idősebbek járadékát 780 forintra emelik. Hozzájuk hasonlóan, a korábbiakhoz képest ugyancsak 100 fo­rinttal emelkedik a 65, illetve a 75 százalékos hadirokkan­tak járadéka is. A hadigyá- moltak nevelési pótléka 300 forintra emelkedik, amely Így azonos lesz a családi pótlek összegével. A hadiözvegyek — a jövő hónaptól — 60 éves koruk betöltése előtt 450 fo­rint járadékot kapnak, 60. életévük után pedig járadéku­kat havi 510 forintra kell emelni. A hadiárvák ellátási járadékát a rendelet 410 fo­rintban állapította meg, de kongresszus éve szempontjából rendkívüli je­lentőségű esemény indokolja, hogy — a forradalom győzel­me után kialakult szokásnak megfelelően — az 1975. esz­tendőt „az első kongresszus éve” névre keresztelték. A pártkongresszus pontos idejéről még nem döntöttek, de minden valószínűség sze­rint az év végén kerül sorra. Bias Roea, a Kubai Kommu­nista Párt titkárságának tag­ja a magyar újságíróküldött- ség látogatása alkalmával személyesen tájékoztatott bennünket a kubai társada­lom új intézményeinek meg­teremtéséről, illetve az ezzel kapcsolatos előkészületekről. BLAS ROCA elmondotta, hogy az alkotmánvelőkészító bizottság nemrég adta át az alkotmánytervezet szövegét Fidel Castrónak, hogy a párt vezető szervei és a kormány tagjai megvitassák. Az alkot­mányelőkészítés éppen a na­pokban lépett új szakaszba: ánrilis 10-én megkezdődött az országos népi vita. Ennek befejeztével, szeptemberben összesítik a nyilvános vita eredményeit és a pártszerve­zetek észrevételeit, az év vé­li a szüleik közül egy sem él, az őket megillető járadék összege 480 forint lesz. A ha­digondozott családtagok — azaz a háborúban elesettek idős szülei — a továbbiakban 750 forint járadékban része­sülnek. A jogszabály előírja, hogy rendszeres szociális segély cí­mén csak a mindenkori özve­gyi nyugdíj minimumának megfelelő összeg adható, amely — mint ismeretes — július 1-től havi 710 forint lesz. Ha viszont a segélyezett olyan idős családtagot (pél­dául házastársat) is eltart, aki szociális juttatásban nem ré­szesül, akkor az említett ősz- szeghez további 450 forint ki­egészítő segély is jár. A se­gélyjellegű rendszeres jutta­tásokat ugyanis sok esetben bizonyos minimális nyugdíj mellett is folyósítják. Ezért ha valakinek két címen folyó­sítanak rendszeres szociális ellátást — vagyis aki nyugdí­jat kap és emellett rendsze­res szociális segélyben is ré­szesül, akkor az emelés csak az egyik ellátás után, a ma­gasabb összegű juttatás alap­ján illeti meg. Az árvák azon­ban — tekintettel arra, hogy járadékuk összege a többi hasonló jellegű szociális jut­tatáshoz képest viszonylag alacsony volt — ez alól ki­vételt képeznek: számukra gén pedig a pártkongresszus vitatja, meg a tervezetet. Ha ez a tórum jóváhagyja, nép­szavazást tartanak, és a la­kosság igenlő véleménye ese­tén törvénybe iktatják Kuba új, szocialista alkotmányát. Az új alkotmány összegezi a szocialista rendszer gazda­sági és politikai alapjait, az eddig elért vívmányokat, rögzíti a dolgozók jogait és kötelességeit. Figyelembe ve­szi a faji megkülönböztetés felszámolását, a jogi és szo­ciális egyenlőtlenség megszű­nését. A SZOCIALISTA intéz­mények megteremtése kere­tében kerül majd sor jövőre a választásokra. Tulajdon­képpen már ezeknek az elő­készületei is megkezdődtek: a múlt év közepén a Havan­na közelében levő Matanzas tartományban — kísérleti jel­leggel, de az egész országra gondolva — létrehozták a ta­nácsokat, amelyeket Kubá­ban néphatalomnak nevez­nek. TODERO FRIGYES (Következik: A néphatalom első tapasztalatai) mind a két ellátást megeme­lik, vagyis társadalombiztosí­tási jogcímen és a havi árva­járadék címén is megkapják a maximális emelést. A járadék, illetve a segély emelését senkinek sem kell kérvényeznie, mert azt — a rendelet értelmében — a ta­nácsok július 1-én automati­kusan végrehajtják, s július első napjaiban a posta már mindenkinek a megemelt összeget kézbesíti. Borsod megye negyedik öt­éves tervenek égjük legjelen­tősebb vízügyi beruházása­ként elkészült a tokaj-hegyal- jai borvidék é6 a Taktaköz öntözésére szolgáló új főcsa­torna. A húsz kilométeres új csatorna a tokaji Tisza-part- tól Tiszaföldvárig húzódik, s ott. csatlakozik a Takta pa­takhoz. A víz szintjét szabá­lyozó gépeket automati­kus vezérléssel irányítják, s a Tokajban lévő központi „vezérlőteremből” így adagol­ják a kért öntöző vizet. Kápolnáról Kápolna közművelődé« in­tézményei a cigánylakossag folyamatos művelődését szív­ügyüknek tekintik. A közel­múltban a művelődési ház és az iskola szervezésében 200 órás alapismereti tan­folyamot szerveztek azoknak a cigányfiataloknak, akik évekkel ezelőtt főleg szociá­lis hátrányos helyzetük mi­att kimaradtak az iskolából. Az alapismereti , tanfolyam vezetését két lelkes pedagó­gus, Kóczián Ferenc és Rácz István vállalta, ők készítet­ték fel a hallgatókat! szám­tanból, írásból és olvasásból a vizsgákra. A cigányfiatalok szorgalmas látogatói voltak a tanfolyamnak és sikerrel pótolták lemaradásukat. Munkájuk sikeréről tanús­kodik a napokban megtartott év végi vizsga is, amelyen mindannyian sikeresen meg­feleltek. A hallgatók közül Recskó József, Báder Péter A csatornából — Ttszaluc és Taktaharkány térségében — már az idén hétszáz hek­tárt öntöznek, a csatlakozó tarcali öntözőfürtből pedig a Tokaj-hegyaljai Állami Gaz­daság borkombinátjának két­száz hektár ültetvénye kaphat mesterséges csapadékot Ké­sőbb 1977-re — a csatornából öntözhető területet háromezer hektárra növelik, s ebből ezeregyszáz hektár nagyüze­mi szőlőültetvény kap vizet. és Bäder András szorgalmát, igyekezetét a vizsgabizottság is elismeréssel nyugtázta. A kápolnai cigányfiatalok a jövő tanévben tovább foly­tatják a tanulást. Az alap­ismeretek sikeres megszerzé­se után az ötödik és hato­dik osztály összevont tan­anyagának elsajátításához látnak hozzá a felnőttoktatás szervezett keretei között. Császár István Petőfibányáról A petőfibányai vegyes­üzemnél 1975-ben több mint hárommillió forint értékben bővül a gépállomány. Be­szerzésre kerültek, illetve ke­rülnek RK—65-ös típusú ke­retfűrész, Sz—26-06 fejes gyalugép, öttonnás targonca, valamint tehergépkocsik és egyéb kisgépek, amelyek szükségesek a faházak gyár­tásához. A gépek beállítása nagyban elősegíti az éves terv teljesítését. Tóth Lajos Ecsédről Az elmúlt napokban tar­tották meg az ecsédi általá­nos iskola úttörői soron kö­vetkező megbeszélésüket, amelyen részt vettek a köz­ség tömegszervezeteinek ve­hetői, valamint a KISZ-esek és rajvezetők. Kékkő Judit, az ecsédi úttörőcsapat veze­tője beszámolt a csapat két­éves munkájáról. Ismertette az eddig elért eredményeket és a jövő feladatait. A meg­beszélésen módosították a határozati javaslatokat, s el­határozták, hogy a jövő tan­évben beindítják a csapatrá­dió működését is. Továbbfej­lesztik a KISZ-esekkel való kapcsolatokat, valamint a szocialista brigádokkal való jobb együttműködést. Nagy Piroska Recskről A június havj ülésén a recski községi tanács vég­rehajtó bizottsága a helyi TÜZÉP-telep kereskedelmi tevékenységéről, valamint a dolgozók szociális, kulturá­lis és egészségügyi ellátásá­ról tárgyalt. A résztvevők megállapították, hogy a telep jól ellátja a község, s a kör­nyező falvak lakosságát tü­zelő- és építőanyaggal. Jó kapcsolat alakult ki a TÜ- ZÉP vezetősége és a VOLÁN helyi kirendeltségének dolgo­zói között. így a megvásárolt árukat különösebb bonyoda­lom nélkül házhoz tudják szállíttatni. Megállapította a végrehajtó bizottság. hogy az építőanyagok beszerzése terén még vannak hiányos­ságok: a téglát például nem a közeli mátraderecskei gyár­ból, hanem néha igen nagy távolságra levő üzemekből szerzik be. Ez viszont lé­nyegesen megnöveli a költ­ségeket. tehát az építőanya­gok árát is. A vb-ülés részt­vevői úgy döntöttek, hogy ebben az ügyben felkeresik az illetékeseket. Mama Janas Július 1-től emelik a rendszeres szociális segélyeket •« Ontözőcsatorna a tokaji borvidéken Paul Eugen Riedel r Olomöntés A még mindig vonzó kül­sejű özvegy, Petra Sibelius saját bevallása szerint mind­össze harminc tavaszt ért meg. Életvidám teremtés lé­vén, vágyódott arra, hogy mielőbb ismét férjhez men­jen. De az Igazi még nem került az útjába. — Kérdezd meg a sorso­dat! — tanácsolta barátnője, Herta. — önts ólmot... a megolvasztott ólom hideg vízbe öntve megdermed és a jövendőbeli alakját fogja még­mutatni neked Persze, mi­niatűr, liliputi kiadásban! — Ez pompás ötlet, köszö­nöm neked, drágám.! — há­lálkodott Petra. Aztán együtt öntötték ki az ólmot és kí­váncsian lesték az edény vízben az ólom alakját. — Várj, amíg egy kicsit lehűl, különben megégeted a kezedet — óvatoskodott a barátnője. Kis idő múltán azonban Petra kihalászta a megder­medt ólomfigurát. — Ez olyan, mint egy ke- teluű, nagr/ karmokkal! — Sdil lőtt fel bosszúsan Petra. ■*— E*ehomis! — ellenkezett Herta. — Ez egy tisztviselő, egyennihában és ezüst gom­bokkal a kabátján! Ha pedig azt akarod, hogy most már valóságban, testben és erő­ben is megjelenjék neked, dobd ki az ablakon, a titok­zatos sötét éjszakába .. És Petra teljes erővel ki­hajította az ablakon az ólom homunkulxist. — Természetesen, lehet hogy várnod kell. amíg a sorsod beteljesül. Talán órá­kat, napokat, heteket, vagy esetleg hónapokat is ... Petrának azonban nem kellett ilyen sokáig várnia. Öl perc sem. telt el, csön­gettek. Petra várakozással teli nyitott ajtót. Odakint egy rendőr állt. szolgálati sapkában, és sok ezüst gomb­bal az egyenruháján. —Lépjen be, kérem, és szeretettel üdvözöljük! Ez valóságos csoda, hiszen ép- pencsak most dobtam ki. ..! — lelkendezett Petra. — Mintha hívtuk volna, ön máris itt van! — Természetes, hogy iH vagyok. A nevem Keselyű, és­az ötös körzet ügyeletes rendőre vagyok. Szolgálati ügyben jöttem. Kérem a személyi adatait... — 0, valóban? — suttogta szerelmesen Petra. — Ilyen hamar...? — Igen, természetesen. Feljelentést kívánok tenni ön ellen garázdaság és testi sér­tés miatt, ön ugyanis ezt az ólomdarabot teljes erővel ki­dobta az ablakon és az en­gem talált el, pontosabban a szolgálati sisakomat és ami az alatt van, a fejemet! Ezáltal ott egy igen tekinté­lyes daganat nőtt! Es az ólom homunkulusta tenyerén tartva, Petra felé nyújtotta ... Fordította: Antalfy István MAI MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH 8.3« Zenekari muzsika 10.03 Gyerekeknek 10.30 BeUnii-áriák 10.49 Ringllspil 13.30 Ki nyer ma? 13.35 Melódiakoktél 13.40 Egy íorintból kettőt 14.00 Noiak 14.40 iskolarádió 15.10 Zengjen a muzsika! 16.05 Vers-szinpacJ 17.05 Liszt zongoramüvei 17.35 Népdalok 18.03 Az üzemi demokrácia lépcsőin 18.27 Péter és a farkas 19.33 Jelentés az országos őttusabajnoksagról 19.32 Kritikusok fóruma 19.42 Töltsön 40 percet kedven­ceivel! 30.22 Odüsszeusz hazatérése. (Közvetítés a Magyar Állami Operaszínházból) PETŐFI 8.05 Félbemaradt ezermester 8.50 „Egyéniségek” 9.03 Mágnás Miska 9.30 Hosszú gyeplő, rövid gyeplő... 10.00 Zenes miisor üdülőknek 12.03 Zenekari muzsika 12.43 Győri stúdiónk jelentkezik 13.03 Kamarazene 14.00 Rádiónapló — Kettőtől hatig... 18.10 Csak fiatatoknak! 19.13 Rádióhangversenyckről 19.43 „Szerzetesek, egyháziak, társadalom 20.28 Rádiószinház 21.35 Népdalok 22.00 Mozart! B-dúr zongora­verseny *2.30 Az Oj Traditional dixieland együttes felvételeiből 23.15 Operettrészletek SZOLNOKI RADIO 18.00—19.00 Alföldi Krónika — Virágénekek — Brigád­fórum — riportműsor — Dzsesszmozaik. Nyitrai Gyula műsora — Sport­híradó — Beat-parádó MAGYAR 17.10 Rhodope kincsei (Bolgár rövidfilm) 17.35 Garabonciások 18.15 Telesport 18.40 Megfestett világ 19.30 Tv-hlradó 20.00 Pele (IV .rész) 20.15 Magyarországi néptáneok ‘30.25 Gabriela Zapolska Dulszka asszony erkölcse (Tragikomédia) 22.20 Tv-hiradó 22.30 Tv-tükör 2. műsor 20.01 Tájak, városok, emberek... 20.30 Dzsesszpódium 21.15 Tv-híradó, 2. 21.35 Krétarajz Tamási Aronrol (lsm.) l POZSONYI 16.53 Hírek, majd pozsonyi híradó 17.15 Fecske (Ifjúsági magazin) 18.00 Erdészutakon 18.40 Esti mese 19.00 Híradó, publicisztika 20.00 A Hamr csalad leg- íiatalabbja (Tévéjáték) 21.00 Publicisztika 21.40 A XII. nemzetközi tévéfesztivál győztes filmje 22.30 Híradó, sajtószemle mozi i EGRI VÖRÖS CSILLAG* (Telefon: 22-33.) tíu. fél 4 és fél fi órakor Jutalomutazás Színes, magyar film. este 8 órakor Szertartás Színes, japán film EGRI BRODY: (Telefon: 14-07.) du. fél 4 és fél 6 órakor Saint Tropezbe költözünk Színes, szinkronizált, francia film vígjáték. este fél 8 órakor Jutalomutazás Színes, magyar film. EGRI KERT: Este 8 órakor Lázadás a a buszon GYÖNGYÖSI PUSKIN: A négv muskétás újabb kalandjai GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Mi van. doki? GYÖNGYÖSI KERT: A szép maneken esete HATVANI VÖRÖS CSILLAG: du. fél 4 és fél 6 órakor Folytassa külföldön este fél 8 órakor A nagy érzelmektől jókat lehet zabálni FÜZESABONY: Fglataine LORINCT: A lopakodó hold

Next

/
Oldalképek
Tartalom