Népújság, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-06 / 104. szám

Jaap kft&tU&qfa 1075. május H„ kedd A Na.p kél 4.21 — nyugszik 19.02 órakor A Hold kél 1.54 — nyugszik 14.15 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon FRIDA nevű kedves olvasóinkat! A mai Frida a Frigyes női megfelelője. Jelentése, a német ,.Friede” „béke” és az angol „right” vagy a latin „rex” — mely szavalt uralkodást, irányítást je­lentenek — összetétele folytán „béke fejedelme” vagy „békésen uralkodó” lenne. Tizenöt évvel ezelőtt halt meg — 68 éves korában — Ábráhám Pál zeneszerző, karmester. Apatinban született, s a budapesti Zeneakadémián tanult. Előbb mégis sok minden egyébbel próbálko­zott; volt banktisztviselő, tőrzsdebizományos, aztán 1928-ban a Fővárosi Operettszínház karmestere lett. Mint operettszerző, külföldön is nagy sikereket ért el; a Hawai rózsája (1931) és Bál a Savoyban (1932) című operettjeinek németországi bemutatója után Berlinbe költözött. Sikeres darabja volt a Viktória című ope­rett is. Felfelé ívelő zeneszerzői páyáját ezután a fasizmus németországi uralomra jutása egyik napról a másikra derékba törte. 1933-ban emigrációba kényszerült, elmé­je elborult és hosszú esztendőkig amerikai ideggyógy­intézetekben kezelték. Időjárás: Varható időjárás kedd estig: főként nappali felhő- képződés, néhány helyen záporral, egy-két helyen zivatarral. Mérsékelt, napközben megélénkülő változó Irányú szél, várható legmagasabb nappali hőmérséklet ked­den : 18—23 fok között. Hatvani gimnazisták a képernyőn Ma, kedden este befejező­dig a Magyar—Szovjet Bará­ti Társaság és a Magyar Te­levízió hosszabb ideje tartó országos vetélkedője, a „Ki tud többet a Szovjetunióról?” Az utolsó összecsapásra 21,25 perckor kerül sor, s örven­detes számunkra, hogy a döntőbe jutott hat csapat kö­zött találjuk a hatvani Baj­za József Gimnázium együt­tesét, amely ezúttal is Nagy Tibor, Szekszárdi Mariann, Szőke László és Nagy Kata­lin összeállításban szerepel a kamerák, illetve a televíziós közönség nagy tábora előtt. Nem tudjuk, hogyan állnak helyt a hatvani fiatalok, de már a döntőbe jutás remek teljesítmény, amiért elisme­rés illeti őket, nevelőikkel együtt. Harmincán Prágában Ma este indul a Pannónia- expresszel Prágába az a har­minc fős Heves megyei cso­port. amely Csehszlovákia felszabadulásának 30. évfor­dulóján vesz részt a főváros­ban sorra kerülő központi ünnepségen. A mezőszemerei öreg diákok sikeres vizsgája (Tudósítónktól): A mezőszemerei általános iskola ismét megszervezte a felnőttoktatást, Termelőszö­vetkezeti tagok, a községben működő varrodai dolgozó nők és a községből eljáró dolgozók jelentkeztek tanul­ni. akik régi mulasztásaikat pótolva elvégezték a hetedik osztályt. A sikeres osztályvizsgák után újabb kilenc felnőtt csatlakozott hozzájuk, és hozzákezdtek a nyolcadik osztály anyagának elsajátítá­sához. Az öreg diákok mind­végig szorgalmasan látogat­ták a 160 órás tanfolyam fog­lalkozásait, és ennek befejez­tével sikeres vizsgát tettek. A tanfolyam tanúlmányi át­laga 1,1 volt. Egerben: 19 órától szerdán reggel 7 óráig a Bajcsy Zsi­linszky utcai rendelőben, (Telefon: 11-10). Rendelés gyermekek ré­szére is. Gyöngyösön: 19 , órától szerdán reggel 7 práig, a Jó­kai utca 41. szám alatti ren­delőben (Telefon: 11-79,71. MÁJUS 20? I Igen: ekkor jelenik meg HEYESI STP' E [UI- évfolyamának 2. száma. MÁJUS 20-AN! Hétfőn délután Egerben ülést tartott a megyei pártbi­zottság mellett működő Agi- tációs és propaganda munka­bizottság. A jelenlévőket dr. Sipos István, a megyei párt- bizottság titkára köszöntötte, majd első napirendi pontként Gyurkó Géza, a Hevesi Szemle című folyóirat felelős szerkesztője számolt be a folyóirat munkájáról. El­mondotta, hogy az első há­rom évben a lapnak kilenc száma jelent meg, s mintegy 180 szerző 300 műve látott napvilágot. Mind a felelős szerkesztő, mind a munkabi­zottság tagjai kifejtették, hogy a folyóirat betöltötte szerepét, fórumot biztosít a megyében élő, vagy a megyé­ből elszármazott alkotó értel­miségiek számára. Az is megfogalmazódott a munka- bizottság ülésén, hogy a fo­lyóirat tartalmas, színvona­las és megyei. Gondként me­rült fel viszont, hogy a ter­jesztési munka akadozik és szükséges, hogy a terjesztés­sel foglalkozó szervek hatha­tósabb munkát végezzenek a jövőben, mint eddig. - Második napirendi pont­ként Kruppa László, a me­gyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője tar:,ott tájékoztatót a megyében fo­lyó kiállítási tevékenységről» Mind a tájékoztató, mind a hozzászólók hangsúlyozták, hogy a megye három városá­ban évrői-évre egyre több a kiállítás, ami örvendetes je­lenség, annak ellenére, hogy a lehetőségek koránt- sincsenelc még teljesen ki­használva. De nem csupán a városokban, hanem a falvak­ban is egyre több nolttika5, képzőművészeti, vagy hely­történeti kiállítást rendeznek. Gondként merült tel, rogy a falvakban is, de a városod­ban is kevés a Kiállítások megrendezésére alkalmas hely. A munka bizottság ál­lást foglalt abban, hogy Egerben viszonylag rövid időn belül kapjon helyet egy állandó jellegű munkásmoz­galmi kiállítás, vagy mú­zeum. Utolsó napirendi pontként Vasas Joachim, a megyei pártbizottság munkatársa terjesztett elő javaslatot a párt tömegpropaganda kö­zéptávú tervére. Ismertette az elmúlt években elért eredményeket, valamint a következő időszakra szóló feladatokat. A ráunkabizottság ülése dr. Sipos István zárszavával ért véget. A tulipánról még regényt ts inak, teliét, hogy regényeket. Köztünk szólva: meg is érdem­li! Hiszen olyan hálásán jugad minden törődést. gondosságot, olyan készségesén hajlandó na- mesíltelni magát — mondjuk azért, mert a kedvünkbe akar járni —, hogy amit mindezért nyújt, szemet gyönyörködtető, pompás színeket, nyugalmát árasztó szép hangulatot, az már a bőkezűség netovábbjai Erre kellett gondolnom, ami­kor megláttam az egri Népkert­ben a tulipánok parcelláját: va- lószínútlenül gyönyörű harmó­niát érez itt az ember, meghök­kentő színeket lát — érzi at ember és a természet alkotóan szoros kapcsolatát. Mindez a ta- núcs mélyépítő üzemének ker­tészeit dicséri, s legyük még hozzá, hogy érdekes tárlatveze­tést is kap a szemlélő a kitűzött táblák, segítségével. Igaz is: név­ről megismerni valamit, az szo­rosabb kapcsolatot jelent. Kert­nek is, kiállításnak is szép ez » népkerti rész. Köszönet érte. k. n. Barta A a|os kongresszusi beszámolója Napirenden az 1975. évi akcióprogram a káli termelőszövetkezetben Barta Alajos, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titkára, aki küldöttként részt vett az MSZMP XI. kong­resszusán, hétfőn délután él­ménybeszámolót tartott Eger­ben, az Állami Biztosító já­rási-városi fiókjának dolgo­zói előtt. (Tudósítónktól.) A nemrégiben megtartott alapszervezeti vezetőség-üj- raválasztás alkalmával az alapszervezet élére Kaiban is új, megfiatalított vezető­ség került. Az új vezetőség — törekedve arra, hogy tar­talmában is újat, érdekeset tervezzen — készítette el az idei ifjúsági munka végzésé­Ünnepi megemlékezés a győzelem évfordulóján nek tervét. Fő vonalait ille­tően az idén is tovább kí­vánnak lépni a már koráb­ban kialakított politikai ne­velőmunka területén. A korábbi évektől eltérő­en, az alapszervezetnél az idén az akcióprogramba is beállították azokat a felada­tokat, amelyek a KISZ és az úttörőcsapat kapcsolatának tartalmasabbá tétéig érde­kében szeretnének elvégez­ni a termelőszövetkezeti fia­talok. Az akcióprogram leg­fontosabb részének a kong­resszusi munkavállalást te­kintik és á vállalások meg­tételével, annak teljesítése­vei kívánnak hozzájárulni a soron következő KISZ- kongresszushoz. Az. alapszervezeti vállalá­sokon túl — melynek je­lentős részét a termelőszö­vetkezeti munkavégzés meg­segítésére tették a fiatalok — jelentős egyéni vállalá­sokat is tettek. Varga Gyula A csoport tagjai KISZ-fia- talok, akik kiemelkedő mun­kájuk jutalmaként utaznák az Express Utazási Irodával Prágába, az „arany” város­ba, ahol öt napot töltenek. A csoport tagjai a gyöngyösi és füzesabonyi járásból kerül­tek ki. A fasizmus felett harminc esztendeje aratott győzelem évfordulója, május 9-e a hagyományos béke- és ba­rátsági hónap nyitánya a megyében is. Ezen a napon, délután fél kettőkor a visontai Gagarin Hőerőmű Vállalat kultúr­termében kerül sor a me­gyei pártbizottság, a Hazafi­as Népfront Heves megyei Bizottsága és a megyei ta­nács közösen szervezett ün­nepi megemlékezésére, amelyre a Szovjetunióból is várnak vendégeket. A békehónap program­ja, a helyi megemlékezések sorozata egyébként már má­jus 7-én, szerdán megkez­dődik. Egerben a MEZŐGÉP Vállalatnál magyar—szovjet baráti találkozót rendeznek, amelyen a budapesti Szov­jet Kultúra és Tudomány Házának képviselői is részt vesznek. Május 8-án Szű­csiben kerül sor magyar— lengyel baráti találkozóra a budapesti Lengyel Kultúra vezetőivel. A VDK Tudományos Akadémiájának alelnöke Egerben Vasárnap délelőtt az egri Ho Si Minh Tanárképző Fő­iskola vendége volt a Viet­nami Demokratikus Köztár­saság Tudományos Akadé­miájának alelnöke, a Társa­dalomtudományi Akadémia elnöke, Nguyen Khanh Toan és kísérete. A vietnami tudo­mányos élet vezetőjét és a vele érkezett szakembereket dr Szűcs László főigazgató fogadta, majd tájékoztatta a főiskola életéről, a hallgatók munkájáról, valamint az ok­tató és a tudományos te­vékenységről. A beszélgetés után a vendégek ellátogattak a főiskola kollégiumába, ahol az Egerben tanuló viet­námi ösztöndíjas hallgatók­kal találkoztak. Nguyen Khanh Toan és kísérete a kora esti órákban utazott el a megyeszékhely­ről. Gazdag kulturális program májusban A doromb és aki fújja A sikeres vizsga alkalmá­ból külön dicséretet kaptak a tanfolyam legszorgalmasabb látogatói, akik egyben a leg­jobb eredményeket mutatták fel. Dicséretet kapott Máthé Elemér, aki egyben a tanfo­lyam bizalmi tisztségét is el- láta. Jó tanulmányi eredmé­nyeivel tűnt ki Csák János és Skoda Andrásné. Törő Jó­zsef né, Törő Szaniszló és Tö­rő Szaniszlóné ugyancsak a legjobbak között szerepelt. A vizsga és az ünnepélyes zárófoglalkozás alkalmából Hopka Béla igazgatóhelyet­tes, a tanfolyam vezetője 21 mezőszemerei tanfolyamhall­gatónak nyújtotta át a nyol­cadik osztály sikeres elvégzé­séről szóló bizonyítványt. Császár István (Tudósítónktól): Gazdag programot bonyo- < lítanak le májusban a gyön-< gyösi kulturális intézmények, < elsősorban a járási-városi < művelődési központ. Május < elsején megnyitotta kapuit az< Ifjúsági Park. Az első mű-< sorban a beat-zenekarok be- < mutatójára került sor. Május $ 4-én jól sikerült a klubmajá- ‘ lis a Sástónál. Május 6-án az 5 Állami Bábszínház vendég-; szerepel Gyöngyösön. Érdekes programnak ígér- í kezik Kiss Sándornak, a j KISZ Heves megyei bizott­sága első titkárának él. i ménybeszámolója a XI. párt- kongresszusról. Az élmény-3 beszámolót az ifjúsági klub­vezetők és a KlSZ-alapszer- vezetek vezetői hallgatják } majd meg. Május 18-án a járás gyer­mekklubjainak képviselői ta- < lálkoznak a művelődési köz-} pontban Folytatódnak Juhász And rás Ismeretterjesztő estéi is 16-án és 30-án Párizs és Ver­sailles szerepelnek a prog­ramban. Kiállításokra . megemléke­zéseikre a Fegyveres Erők Klubjában kerül sor a hó­nap folyamán. Bárányt Imre — Na és hagy működik'.' — forgatom a kezem közi az apró zeneszerszámot. — Nézd! A szárát a szá­jamba veszem s a levegő ki és befújásával rezegtetem, a végét pedig a két ujjammal pengetem. De lehet variálni még a száj változtatásával is — mutatja s magyarázza lelkesen, különös, ritka hang­-szerének titkait az elsős, magyar—ének szakos egri főiskolás. Eajcsák Attila előszói' a Hazai esték televíziós ve­télkedő országos nyilvános­sága előtt mutatta be a dorombot. Akkor egy erdé­lyi népdalt játszott rajta. A dallam ismerős volt, a hang­szer nem. Furcsa, érdes, halk hangjával sokak ér­deklődését fölkeltette. Attila nagy szeretettel be­szél róla, otthoni mmi hang­szergyűjteményének ez egyik legkedvesebb darabja. — Csak két oktávja van, de szinte mindent tud! (Beethoven tanítómestere például egész estét betöltő dorombkoncertet adott egy­szer Bécsben.) Az első hír­adások a X rv. századból származnak róla, a XIX. századra pedig már a világ nagy részén elterjedt. Még Afrikában is — teszi hozzá eLgondolkozva —, bár ott nem fából vagy vasból, ha­nem bambuszból készítet­ték. Eleinte nálunk a gye­rekek szólaltatták meg, ké­sőbb népszerű lett a fel­nőttek között is. Lakodal­makon, mulatságokon ját­szottak rajta, néha egyszer­re tízen is. Sajnos, ma már kiveszőfélben .ton. — Hogyan fedezted fel ezt a népi hangszert? — Tavaly, amikor kato­na voltam, egységünk iro­dalmi színpadával jártuk aa országot. Sok mindent lát­tam, tapasztaltam az eldu­gott kis községekben, ak­kor kaptam kedvet a nép­zenéhez és a hangszergyűj­téshez. Alig egy év alatt szereztem mandolinokat, he­gedűket, köcsögdudát, kö­csögdobot, eltér áltat, okari­nákat, furulyákat, egy csel' lóból magam alakítottam ki a parasztok közt kedvelt gardont. A dorombhoz egy színjátszó fesztiválon jutot­tam hozzá. Eleinte csak né­zegettem, próbálgattam a já­tékot rajta, aztán egyre in­kább megszerettem. Ez ad­ta az ötletet, hogy alakíta­ni kellene egy olyan együt­test, amelyik fölelevenítené a régi palóc dallamokat, s újra megszólaltatná az el­felejtett, Ő6i zeneszerszámo­kat.' — Mikorra várható a be­mutatkozásotok? — Egyelőre még csak a szervezésnél tartunk, de ha létrejön a kis csoport, előbb akkor is sok munka, kuta­tás és még több próba, gya­korlás vár ránk . .. Vagy ahogyan a barátaim mond­ják néha .tréfából — teszi hozzá mosolyogva — még több dorombolás. Németi Zsuzsa í Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács naDüaoia. — Főszerkesztő; PAPP JANOS. - Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó; NOSZTICZIUS FERENC. — Szerkesztőség - 3301 Eger. Beloiannisz utca 3. CPí. 23. 3301) Telelőn; 12-T3. sö-sS, 24-44. 3200 Gyöngyös: Rózsa u. 11-837. 3000 Hatvan: Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete). 10-51. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. S. (Ff. 23. 3301) Telelőn: 12-68. — Terjeszti a Mag; ar Fosta. Előírietáai SS égi: hónapsa, av- Sfc ídóíLiethetó bármelyik postahivatalnál te kézbesítőnél. — index: 20.062. — Hw» megye! Nyomd» Vállalat Eger. Bródy Sándor otea 4. «áss. tSaagtete 3<$l=‘z3áCS JÓaóAS, i / Ülést tartott az Agitáeiós és propaganda munliabisotiság Kiállításnak is szép

Next

/
Oldalképek
Tartalom