Népújság, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-14 / 111. szám
i «UÖ PROtEIÄJÖÄI, EGYESCfUETfin Húsz esztendő a béke védelmében A Varsói Szerződés államai meg tudnának »j*eeni ™ bármely esetleges támadóval szemben egy háborút, íó céljuk mégis az, hogy megakadályozzák bármilyen új háború kitörését. Ebben a mondatban foglalható össze az európai szocialista országok katonai és politikai szervezetének, a Varsói Szerződés Szervezetének fő törekvése, létrejöttének és két évtizedes tevékenységének értelme. Húsz évvel ezelőtt nyolc szocialista állam — Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést írt alá Varsóban, egyben közös katonai parancsnokságot hozott létre. így alakult meg a Varsói Szerződés Szervezete (amelynek Albánia később hátat fordított.) A hidegháború kényszerítette ki ezt a lépést: 1955- ben felvették a Német Szövetségi Köztársaságot az Atlanti Szövetségbe, hozzáláttak a nyugatnémet hadsereg felfegyverzéséhez. Válaszul erre az agresszív, az egész európai békét fenyegető lépésre a szocialista államoknak is lépniük kellett, gondoskodni a védelmükről. De akkor sem veszítették szem elől a távlatokat: a Varsói Szerződés alapító okmánya leszögezi, hogy az aláírók célja a kollektív európai biztonsági rendszer megteremtése. Ennek létrejötte esetén a Varsói Szerződés hatályát veszti. A húsz év alatt azonban erre nem került sor, szükség volt és van a Varsói Szerződés mindkét funkciójára. A Szovjetunió és a köréje tömörült országok katonai ereje biztosította a szocialista országok és egész földrészünk békéjét. Eközben a szervezet aktív diplomáciai munkát végzett: mindent megtett, hogy a hidegháború felhőj elmúljanak Európa egérőL És a kitartó munka sikert hozott! A Varsói Szerződés legfőbb vezető szerve, a Politikai Tanácskozó Testület, amelynek ülésein rendszerint a Párt első titkárai, illetve főtitkárai, valamint a miniszterelnökök vesznek részt a tagállamok képviseletében. Ez a testület hangolja össze a testvérországok külpolitikai .tevékenységét. Itt dolgozzák ki a közös iavaslatokat, elemzik az adott helyzetet és határoznak az együttes diplomáciai lépésekről. Már az első üléseken —*■ az ötvenes évek végén, a hatvanas évek első felében — javaslatok sora látott napvilágot: leszerelés, csapatcsökkentés. atommentes övezet, .meg nem támadási egyezmény a Varsói Szerződés és a NATO között, csúcstalálkozók, európai értekezlet. De a hatvanas évek végének, a hetvenes évek elejének kellett eljönniük, az erőarányok látványos megváltozásának a Szovjetunió és a szocialista szövetségesei javára, hogy a nyugatiakat jobb belátásra lehessen bírni és fordulat állhasson be Európa életében. A Varsói Szerződés két évtizedes, következetes po- . litikai tevékenységének, elvhű, rugalmas diplomáciájának köszönhető, hogy ma a húsz évvel ezelőttihez mérten új Európában élünk. Aláírták a szovjet—nyugatnémet, a lengyel—nyugatnémet, a csehszlovák—nyugatnémet szerződést, a Nyugat-Berlinről szóló megállapodást, a két német állam alapvetően rendezte kapcsolatait, munkájának befejezéséhez közeledik az európai biztonsági és együttműködési értekezlet, tanácskozik Bécsben a közép-európai fegyveres erők csökkentésével foglalkozó konferencia. Mindez a Varsói Szerződés államainak kü- lón-külön, vagy együttesen elhangzott javaslatai alapján került tető alá. Erőarányokról, a szocialista államok erejének növekedéséről szóltunk, s ez valóban elengedhetetlen volt a változáshoz, a fordulathoz az enyhülés irányába. A szocialista diplomácia értett ahhoz, hogy megnyerjen az együttműködésnek olyan polgári politikai erőket, politikusokat, kormányokat, amelyek érdekeltek a béke fenntartásában, az együttműködés fejlesztésében. A megegyezéshez mindig két félre van szükség. A Varsói Szerződés teljesíti hivatását. Tagjai biztosítani akarják a szocializmus építéséhez szükséges nyugodt külső feltételeket. Ez a törekvés egyben egész Európa békéjét szolgálja. Nem csupán magunkra gondolunk. nem csupán saját országunkért érzünk felelősséget, hanem az egész földrészért. A kollektív biztonsági rendszer megteremtésére törekszünk, s ez a kollektivitás minden államra vonatkozik, ez a biztonság mindenki békéjét szolgálja, ez a rendszer valamennyi állam minden nemzetközi vitájának fegyveres erőszaktól mentes megoldását tenné lehetővé. 'Magyarország erejéhez mérten részt vesz a béketeremtő és -erősítő munkában. Büszkék vagyunk .arra, hogy a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé éppen Budapestről bocsátotta ki az európai biztonsági értekezletről szóló híres felhívását. Túl e formai megnyilatkozáson, a magyar diplomácia igen sok tárgyalást folytatott a nyugati partnerekkel, segítette egyengetni a biztonsági értekezlethez vezető utat és a konferencia munkáját. Állásfoglalásaink mindig egyértelműen és világosan, érvekkel alátámasztottan képviselik a szocialista országok közös, összehangolt politikáját. Ez a következetesség és egyértelműség tiszteletet keltett, tekintélyt szerzett Magyai-országnak a túloldalon, a vitapartnerek körében is. |^| agyarország nem nagyhatalom, de erős, ha összefog barátaival, mindenekelőtt a Szovjetunióval. A Varsói Szerződés Szervezete biztonságérzetet ad valamennyi tagjának. Aki szétnéz a mai Európában, az nem kételkedhet ebben. De tekintsünk túl a földrész határain! Európa kiemelkedő helyet foglal el a világban: ha itt háború tör ki, az szükségszerűen világégéssé fajul, ha itt taros béke és együttműködés valósul meg, üdvös hatása kisugárzik a világra. A Varsói Szerződés tehát — amelynek tagja, döntő ereje a szocialista világhatalom, a Szovjetunió — nemcsak Európa nyugalma felett őrködik. A szocialista országok felelősséget éreznek az egész emberiség sorsáért, és úgy vélik, hogy Európán túl más földrészek békéjét is szolgálni tudják, szolgálniuk kell. Tatár Imre AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYE! TANÁCS NAPILAPJA XXVI. évfolyam, 111. szám----------------------------4ÁRA: 80 FILLER 1975. május 14., szerda Fokozottabb ellenőrzések a kereskedelemben Sajtótájékoztató a fogyasztói érdekvédelemről A Belkereskedelmi Miniszté- ’rium Kollégiuma nemrégen [eredményesnek értékelte az [Országos Kereskedelmi Főfelü- ■gyelősóg és megyei szerveinek >a fogyasztói érdekvédelemmel ;a hiányosságok megelőzésével [kapcsolatos tevékenységét, ;amely javítja a kereskedelem munkáját. Az ellenőrzések hajlékonysága érdekében a kollé- jgium döntésére a jövőben minMárta Ferenc az Akadémia új főtitkára A Minisztertanács a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésének javaslatára Márta Ferenc akadémikust, az MTA főtitkárává, Kö- peczi Bélát és Láng Istvánt az, MTA főtitkár-helyetteseivé nevezte kL Márta Ferenc főtitkár, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke előtt kedden délelőtt letette a hivatali esküt. Az eskütételnél jelen volt Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese. Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai és Er- dey-Grúz Tibor, a . Magyar Tudományos Akadémia elnöke. den vizsgálat nyomán az illetékes miniszterhelyettes azonnal köteles intézkedni, a több főosztályt érintő kérdésekben pedig az államtitkár felelős a fogyatékosságok megszüntetéséért. Dr. Lugosi Lajos, az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség vezetője keddi sajtótájékoztatójában is az országos ellenőrzési munkáról adott képet. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy a főfelügyelőség elsősorban a hibák feltárására, megelőzésére törekszik, összességében azonban megállapítható, hogy a rendszeres és szigorúbb ellenőrzések nyomán a korábbinál kevesebb a sza- balytalansag a kereskedelemben, örvendetesen csökkent a fogyasztók szándékos megkárosítása, de még sok a tennivaló a gondatlanságból, a tájékozatlanságból, a szervezetlenségből származó jogos kifogások orvoslása érdekében. A kereskedelmi felügyelőségek különböző hanyagságok, mulasztások miatt több mint ötezer esetben intézkedtek, a felelősségrevonások a korábbiaknál szigorúbbak voltak. A vizsgálatokat követően összesen 2,9 millió forint bírságot róttak ki, ebből egymillió forint az árakkal kapcsolatos hiányosságok következménye volt, ezen kívül 5,6 millió forintot vontak el árszabálytalanság miatt a vétkes kereskedelmi vállalatoktól. Köszönet, elismerés a helytállásért Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Fekete Győr Endre el- j nökletével tegnap ülést tartott Egerben Heves megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen Kurun- czi Istvánnak, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetőjének jelentésében a végrehajtó bizottság megtárgyalta és Megemlékezés a megyei páríiskolán a Varsói Szerződés létrejöttének 20. évfordulója alkalmától Ünnepélyes megemlékezést tartottak tegnap, május 13- án délelőtt a Heves megyei pártbizottság pártiskoláján a Varsói Szerződés megalakulásának 20. évfordulója alkalmából. Horváth Nándorné, az oktatási igazgatóság helyettes vezetője mondott ünnepi beszédet, s ebben kiemelte, hogy a Varsói Szerződés döntő szerepet játszott a szocializmus vívmányainak védelmében, a szocialista országoknak az európai béke és biztonság megszilárdításáért folytatott harcában. A béke fenntartásának fontos eszköze ez a szerződés — mondta —, és mint ilyen, egyetemes, össztársadalmi, világpolitikai küldetést is szolgál. elfogadta a megye mezőgazdasági termelőszövetkezeteinek múlt éves gazdálkodási eredményeiről készült jelentést. Az anyag feletti vitában felszólalt Dajka Balázs, a MÉM főosztályvezetője is. A végrehajtó bizottság eredményesnek értékelte termelőszövetkezetink 1974. évi gazdálkodását, s a tervszerű, jó munkáért köszönetét, elismerését fejezte ki a szövetkezetek tagjainak, vezetőinek. a szakigazgatási szerveknek, valamint a szövetkezetek munkáját segítő társadalmi akciók részvevőinek. Ezután Kántor Imrének, a megyei tanács pénzügyi osztályvezetőjének előtérj eszté-r se alapján a tanácsi vállalatok 1974. évi gazdálkodását értékelte a végrehajtó bizottság, majd dr. Hortobágyi István, a megyei tanács tervosztályának vezetője ismertette a tanácsi fejlesztési alap keretében folyó múlt évi verseny eredményeit és az 1975. évi verseny célkitűzéseit. A végrehajtó bizottság a jelentéseket elfogadta. Harmadszor nyerte el a kiváló címet a hevesi Rákóczi Termelőszövetkezet Kedden délután Hevesen, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban került sor a hevesi Rákóczi Termelőszövetkezet ünnepi közgyűlésére, amdlyet abból az alkalomból hívtak össze, hogy a közös gazdaság immár harmadszor is elnyerte a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter által adományozott kivált* termelőszövetkezet címet. Tóth József, a közös gazdaság párttitkára köszöntötte az ünnepség részvevőit, a meghívott vendégeket —, közöttük dr. Tamás Lászlót, az EDOSZ főtitkárát, Fekete Győr Endrét, a megyei tanács elnökét, Virág Károlyt. a megyei pártbizottság titkárát, Sramkó Lászlót, a hevesi járási pártbizottság első titkárát és Nagy Károlyt, a járási hivatal elnökét. Gulyás Sándor, a termelőszövetkezet elnöke ünnepi beszámolójában méltatta az elért munkasikereket. Hangsúlyozta: a hevesi közös gazdaság mindig sok segítséget kapott a párt- és állami szervektől, amelyet azzal vi- szonzott, ho'gy maradéktalanul végrehajtotta a reá jutó legfontosabb népgazdasági feladatokat. Így különösen a kormány zöldségprogramjának megvalósításában értek el kimagasló eredményeket, az utóbbi évtizedben mintegy ezer, ezerkétszáz hektáron termesztik a legkeresettebb és legmunkaigényesebb zöldségféléket. Ugyanakkor az országos jó átlagot is meghaladó hozamok születtek a szántóföldi növénytermesztésben isAz ünnepi beszámoló után — a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter nevében — dr. Tamás í.-»»fé nyújtotta at Gulyás Sándornak a kitüntető címet, s gratulált az egész tagságnak a példamutató munkáért. A megyei pártbizottság, valamint a megyei tanács végrehajtó bizottságának megbízásából pedig Fekete Győr Endre köszöntötte a szövetkezet tagjait és alkalmazottait. Az ünnepi közgyűlésen kitüntetések átadására is sor került. Sebestyén Gyuláné növénytermesztési, Molnár László kertészeti dolgozó és Kiss József főmezőgazdász A mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetést vette át, s többen részesültek különböző szövetkezeti kitüntetésben és pénzjutalomban. A megyei pártbizottság kongresszusi oklevelével kitüntetett „Törekvés” szocialista asszonybrigád megkapta a kiváló brigád címet. ifaludD Képviselői jeiölőoyüiések megyénkben Mint arról lapunkban Hl beszámoltunk, megkezdődtek megyénkben az első jelölőgyűlések- Május 12-én Egerben, a HAFE gyáregységében a Hazafias Népfront javaslata alapján Fhala Tirádámét, az Egri Dohánygyár csoportvezetőjét, Recsken, a Bányász Művelődési Házban Fodor Istvánnet, a Recski Általános Iskola' tanárát, Kiskörén Úszta Gyulát, a Magyar Partizán Szövetség főtitkárát, Hevesen Hevér Lajost, az Egri MEZŐGÉP hevesi gyáregységének igazgatóját, Vámosgyörkön Szabó Imrét, a detki Magyar—bolgár Barátság Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elnökét, Gyöngyösön, az Izzó gyárában Nagy Mártát, az. Egyesült Izzó gyöngyösi gyárának esztergályosát, Lőrinciben pedig, a községi művelődési házban Komjáthy Aladárt, a budapesti déli í'eformátus egyházkerület espereset jelölték képviselőnek. Tegnap, május 13-án Pé- tervásárán a művelődési házban került sor választói jelölőgyűlésre. melyen Fodor Istvánná volt a Hazafias Népfront jelöltje, a jelölőgyűlés szónoka pedig' Lévai Ferenc, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Az aldebrői művelődési házban Vadkerti Miklósnét, a feldebrői Rákóczi Mező- gazdasági Termelőszövetkezet párttitkárát jelölték, beszédet Tóth Mihály, a poroszlói termelőszövetkezet elnöke mondott. Komlón, a művelődési házban Úszta Gyula képviselőjelöltté választására került sor. A választói gyűlés előadója, Horváth Ferenc, a megyei pártbizottság osztály- vezetője, arra hívta fel a választópolgárok figyelmét, hogy a mostani választások alkalmával is bevált politikával, világos programmal állhatunk az ország és megyénk dolgozói elé. Abasáron, a művelődési házban Eperjesi Ivánt, a Mátraalji Szénbányák Thorez u'zem'nek marósát választották képviselő- jelöltté, beszédet Vaskó Mihály, a megyei pártbizottság első titkára mondott, és szólt arról, hogy a választásokra jó légkörben, kedvező belpolitikai és nemzetközi helyzetben készülünk. Büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy az elmúlt három évtized alatt munkásosztályunk, dolgozó népünk a párt vezetésével sorsának alakítója és ura lett. ★ , Ma, szerdán, folytatódnak megyénkben a jelölőgyűlések. A képviselőjelöltek megválasztására Egerben, a Fi- nomszerelvénygyárban 14,30 órakor kerül sor. PÁRÁDON, a pártházban 18 órakor; FÜZESABONYBAN, a Mátravidéki Fémművek füzesabonyi gyáregységében 14 órakor; DOMOSZLÓN. a művelődési házban 18.30 órakor; HORTON, a művelődési házban 18.30 órakor; HATVANBAN, a konzervgyárban 15 órakor; GYÖNGYÖSPATÁN. a művelődési házban 18 órakor tartanak országgyűlési képviselői jelolőgy ülést. <