Népújság, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-13 / 110. szám

Színvonalas ossz játék, rangos produkciók

Katonaszíniátszók díszbemutatója Egerben

í Eger városa már harmad- •Borra adott otthont a színjátszó csoportok és irodalmi színpadok néphadsereg! fesztiváljának. Ezek a seregszemlék nemcsak a fiatalok elképzeléseiből. ötleteiből adtak Ízelítőt, hanem azt is bizonyították. hogy a hadseregen belüli amatőr mozgalom évről évre egészségesen fejlődik.

Ezt tükrözte a legutóbbi — minősítéssel egybekötött találkozó — díszbemutatója is, amelyet vasárnap délelőtt rendeztek az egri Gárdonyi Géza Színházban. Ide a legjobban szereplő együttesek — többségük aranydiplomás — kaptak meghívót.

Elsősorban a csoportvezetők érdeme a széles skálájú, igé. nyes' témaválasztás és anyag- feldolgozás. Láthattunk egy összeállítást Illyés Gyula verseiből; a hősök emléke előtt tisztelgett, a háború ellen emelt szót, az őszinte békevágyat sugározta Rozsgyeszt- venszkij Requiemjének egy részlete. Nógrádi Sándor életművét idézte a Kossuth Lajos Katonai Főiskola irodalmi színpada. Soós Zoltán közkedvelt, oly sokszor játszott Pityerije a felszabadult humor ízeivel lepte meg a közönséget. Terítékre kerültek jelenünk visszásságai, s azok a társadalmi problémák, amelyek az ifjúságot is foglalkoztatják. Erről tudósított, méghozzá hittel fémjelzett szenvedéllyel a zalaegerszegiek műsora, felvillantva a mai falu, a termelőszövetkezeti mozgalom olykor-olykor jelentkező valós konfliktusait. A bemutató így akarva-akaratlan, de csak megformálta napjaink ifjúságának szimpatikus arc- elét, s érzékeltette a jövőért kardoskodó nemes indulatát. Ez a szándék még színvonalasabban jelentkezne, ha úgyszólván kizárólag irodalmi értékű alkotásokat tolmácsolnának, hiszen így még inkább -kibontakozhatnának az

egyébként is figyelemre méltó képességek.

Amatőrök léptek színpadra, akik nem pályáznak a hivatásosok babérjaira, mégis nemegyszer azt nyújtották, amire csak a profik képesek. A csoportok többsége — különösképp a kiskőrösiek és zalaegerszegiek — bizonyította, hogy jártas a mimika, a mozgástechnika, sőt a harmonikus összjáték magasiskolájának műhelytitkaiban. Olyan '■on ás ez, amelyre érdemes felfigyelni, mert a korábbi fesztiválok során csak útkereső próbálkozásként Jelentkezett. A díszlettervezés telitalálata volt a hódmezővásárhelyi Teátrum Színpad és a Kossuth Lajos Katonai Főiskola együttesének színpadképe.

Elismerés illeti a rendezői munkát, amely általában a lényeg kiemelésére törekedett, s egy-két esettől eltekintve, kerülte az üres látványosságot, s a rutinos, de nem sokat mondó harsány teatralitást. Ezeket az olykor jelentkező ízeket jó érzékkel enyhítette Keleti István, a budapesti Pinceszínház igazgatója, aki az egész díszbemutatót dirigálta.

Alkalmanként még kísért az irodalmi színpadi stílus néhány megcsontosodott, idejétmúlt hagyománya: a szavalókórusok egyhangúsága, a beállítások sablonossága. Ez különösképp akkor feltűnő, ha különböző képességű előadók kerülnek egy gárdába, s a színvonalkülönbség kiemeli a töréseket. Ezzel a jelenséggel találkoztunk a budapesti Zalka Máté színpad műsorában. Ellenpéldaként említhetjük a kalocsai, a Ju- rinovics Miklós nevét viselő csoportot. Itt lényegében azonos adottságú fiatalok tolmácsolták Illyés Gyula verssorait, s így feledtették a rendezői szemlélet modorosságait. Az Is igaz, hogy ez a gárda még többre lett volna képes, ha szakít az elavult tradíciókkal, s a színpadi megjelenítés új útjait járja. Annál is inkább, mert felesManuimn

bsaws kedd

leges elkülöníteni a színjátszó csoportok és irodalmi színpadok stílusjegyeit, hiszen mindkettőnél egyetlen követelmény fontos: a mondanivalót maradéktalanul, változatosan és hatásosan tükröző játék.

Ezt nyújtotta a kiskőrösi Periszkóp együttes, jelesre vizsgázva átélésből és hangulatteremtésből egyaránt. A fiatalok magukénak érezték az alapgondolatot, s önmagukat adták, véleményüket nyilvánították, méghozzá Thália teljes fegyverzetében. Követésre méltó a hódmezővásárhelyiek kezdeményezése is. A közönség tetszését kiváltó vérbő komédiázásuk még nagyobb sikert aratott volna, ha jobban megírt, kitérőktől, látványos, üresjárat jellégű megoldásokra kevésbé csábító művet választanak.

E rangos, e szokatlanul nívós díszbemutató még egy kellemes meglepetéssel szolgált. A kalocsai Vaíai Tamás honvéd megzenésített verseket — többek között József Attilát és Ladányi Mihályt tolmácsolva — adott elő, egyéni ízzel, utánozhatatlan eredetiséggel. Szinte megbűvölte a táblás házat, amely vele dúdolta, tapsolta a refréneket, s ráadást követelve hívta újra és újra vissza. Könnyű megjósolni, hogy róla az elkövetkező évek során egyre sűrűbben hallunk majd.

Akárcsak ezekről a néphadsereg! fesztiválokról, amelyek egyre rangosabb színfoltot jelentenek nemcsak a barokk város kulturális életében, hanem a hazai amatőr színjátszó mozgalomban is.

Pécsi István

21.50

Magyar

tudósok

Straub F. Brúnó akadémikus.

A magyar tudósokat bemutató sorozat ezúttal Szegedre látogat, a néhány éve felépült, de máris nagy hírű Szegedi Biológiai Kutatóközpontba. Az intézet főigazgatója, Straub F. Brúnó a mű-' sor vendéglátója. A professzor, aki Szent-Györgyi Albert tanítványa volt, színesen, érdekesen és közérhetően beszél saját pályájáról. a biológia tudományának jelenéről, holnapjáról, a szegedi intézet életétől, tevékenységéről. Európa egyik legkorszerűbb biológiai kutatóintézetének munkája rendkívül szorosan összefügg a magyar mezőgazdaság (növénytermesztés, állattenyésztés) intenzív fejlődésével, legfontosabb problémáinak megoldásával. (KS)

(Fotó:

Szabó Sándor)

„Nagyra nőtt a szíve...

Ezt a mondatot abból az alig huszonöt perces dokumentumfilmből emeljük ki, ahol az egykori Sztánya, a mai Zomborcserity Jánosné, született Matos Anasztázia beszél tizenöt évesen koráról, arról, hogy a MatthiáVal együtt bevonult a partizánokhoz. Ez a mondat akkor hangzik el, amikor ez a mai nó- tás kedvű asszony a hazatérésről, meg a szerelemről beszél. Azt meséli el, hogy parancsnokai marasztalták, biztatták, ne menjen haza, hogy miért lelkesedtek és harcoltak, az már itt van, itt van a szabadság és most már itt, a horvát részeken és egyebütt a nép intézi majd a saját sorsát; maradjon náluk, megéri majd. De ő nem maradt, haza akart menni Garára Metthiá- val együtt, mert úgy érezte, hogy a kis falu megadja neki a nagy boldogságot. És aztán az igaz útra találás nem kis büszkeségével hozzáteszi, hogy mire ő visszaérkezett a faluba, alig másfél órára megjött a férfi is, akit nagyon szeretett, akivel ma is nagyon boldog.

Ennek a hazaérkezésnek, a faluba visszatalálásnak az elbeszélésében, egyszerű, akadozó mondatok ritmusában buggyan ki ez a szép kifejezés a bunyeVác asszony ajkán: „Zévónak nagyra nőtt a szíve”. És ettől a félmondattól ez az egész tábortüzes garai majális még jobban ragyogni kezdett. Már értettük a tűz körül táncoló fiatalokat, az édes-bús szláv melódiákat éneklő idősebbeket, s azt a nehezen közvetíthető érzést, amit a falvak alján, itt, Kö- zép-Európában annyian éreznek: a vihar keresztül száguldott rajtunk, de életben maradtunk, túléltünk sok-sok halálos veszedelmet, átúsztuk a Drávát és az időt, miközben

sebesültek jajgattak, mert elvesztették lábukat, karjukat, az életüket

A második világháborús győzelem harmincadik évfordulójára a televízió kirukkolt mindenképpen. Filmekkel, a vígszínházi ünnepség közvetítésével, korabeli dokumentumokkal, a Ravensbrücki balladával és sok mindennel, amit a téma idevonzott. De Sztányának ezt a mondatot a filmes szerencse megörökítette. Es ez nemcsak azért szép, mert a magyar fülnek minden kép és képzettársítás fényt lobogtat fel, hanem azért is, mert ez az egykor tizenöt esztendős kislány akkor elment a felnőttek közé harcolni, menni előre és menni hátra, ahogy kellett, vinni a lőszert és győzni és a győzelem, a kivívott hatalom mámorában sem feledkezett meg: az a legfontosabb a világon, hogy a második „szíve nagyra nőjön” és érte és a faluban és a hazában, és a szeretetben.

A rövid kis dokumentumból azért is csap fel ennek a mondatnak a fénye és heve, mert körülötte minden hitelesen egyszerű és botladozó volt. Azok az őszinte, ráncos öreg arcok is, akiknek hu- nyorogtatóan bámult bele a lencse az arcukba.

Ügy gondoljuk, nemcsak ünnepek ízes pillanataiban kellene feltárni az ilyen egyszerűségében is sokrétű világot, mint amilyen ez a falu, Gara, ahol „ha az apa bunye- vác, az anya sváb, akkor a gyermek biztosan magyar”. A környezeten, az arcokon sejteni lehetett azt a lelkiséget, ahogyan a nép a balladák, az emlékezések meg- énekléséhez gyűjti az erőt képzeletével, kis mindennapjaiban.

(farkas)

Fullasztó hőség nehezedett a helyiségre. Bili En- ders felügyelő, akinek arca és tarkója sötétbarnára sült a határőrség zöld egyenruhájának gallérvonala fölött, nehézkesen felemelkedett ültéből.

Az őrház előtt le volt eresztve a piros-fehér sorompó. Odaát, a mexikói oldalon ugyanez volt a kép. Bili letörölte a verejtéket homlokáról. Egy pillanatra hirtelen mintha hullámverés zaját hallotta volna.

Eszébe jutott az a nyár, amikor feleségével, Glóriával és a kis Edwarddal a tengernél töltötte szabadságát. Milyen boldognak, zavartalannak tűnt akkor az élet!

Minden oké volt otthon — egészen addig a nyaralásig. Hanem akkor Glóriát leküzdhetetlen vágy kerítette hatalmába, hogy szórakozzék és élvezze az életet. A tengernél töltött napok óta' teljesen' megváltozott: rászokott az ivásra, elhanyagolta a gyereket, és egyre gyakrabban ruccant ki egyedül, kétes hírű bárokban csavargóit.

Akkor Bili pontot tett a dolog végére, és önként jelentkezett erre az isten háta mögötti texasi határőrsre. Azóta nem látta Glóriát. A fia nevelőszülőknél növekedett, Bili minden szabadnapján meglátogatta. így volt ez már öt esztendeje.

Bili összerezzent. A telefonból felhangzott egy hang a központból:

— Figyelem! Figyelem! Mindenkinek! Ellenséges ügynököt körözünk, aki mikrofilmekkel szökésben van. A határ felé tart.

Enders jelezte, hogy értette, és elhagyta a helyiséget.

— Gondosan kutassatok át minden személyt és járművet! — utasította társait.

— Oké, Bili — felelte Fred.

Enders felügyelő a vidék- ■rarkPjpgjrus'fr. fcamt-L

mányozásába mélyedt. „Csak végszükség esetén próbálná meg valaki, hogy a sivatagon át meneküljön....” —

gondolta.

Az ablakon keresztül egy kocsit látott közeledni. Az autó csikorogva fékezett, és közvetlenül a lezárt sorompó elótt állt meg. Enders Fred hangját hallotta: —

Szíveskedjék kiszállni, asz- szonyom. Kérem az iratait.

Kocsiajtó csapódott, s egy gúnyos nőt hang válaszolt. Bili elsápadt. Nem, ez képtelenség!

Már a folyosóin koppantak a léptek, a hölgyet a hátsó szobába kísérték. Fred , lépett be:

— A papírjai rendben vannak — mondta, majd közelebb hajolva folytatta:

— Bamba nő! Szőke, jó alakú, első osztályú macska! Megmotoztassam ?

Bili Enders egyetlen pillantást vetett az útlevélre, és ereiben meghűlt a vér. Csak nagy erőfeszítéssel tudta összeszedni magát.

— Várj, szeretném megnézni ezt a nőt. Addig kutassátok át a kocsiját.

Átment a másik helyiségbe. Az ajtónak háttal elegánsan öltözött nő púde- rozta magát. — Csinálják röviden, sietek — mondta anélkül, hogy megfordult volna.

Bili Enders a nő vállára tette a kezét:

— Nyugodtan megfordulhatsz, Gloria, csak én vagyok, Bili. Enders már tudta, hogy Glóriát körözi a rendőrség.

Mozdulatlan tekintete kegyetlen vizsgálatnak vetette alá a nő idegesen rángatózó szemeit.

— Hát valóban te vagy

— mondta. — Még mélyebbre süllyedtél... És mo6t itt állsz, és reszketsz a félelemtől.

Gloria arckifejezésé egy szemvillanás alatt megváltozott.

— Ó, BiM. de szép, hogy

vwacatfJaäHÄtak--.

KURT FRICKE:

Gloria

Gloria még mindig ragyogóan szép volt, úgyhogy a férfi akarata ellenére megcsodálta.

— Segíts rajtam, Bili — kérlelte suttogva. — Egyszer mégiscsak boldogok voltunk egymással, nagyon boldogok Bili...

Rövid kopogás hallatszott, majd kinyílt az ajtó és Fred jelent meg a küszöbön:

— Megmotozzuk, felügyelő?

— Várj még.

Enders újból a feleségéhez fordult;

— Nem segíthetek neked, Gloria.

A nő hirtelen mozdulattal átölelte, a férfi érezte testének melegét, izgató lágyságát. Hajának illata a fejébe kergette a vért.

Bili felismerte a veszélyt, és eltolta magától Glóriát.

„Ez egy ügynök, aki fontos anyagot akar a határon túlra lopni” — mondta magának. Örült tempóban száguldottak a gondolatai: már letartóztatva látta Glóriát, lelki szemei előtt felrémlett, hogyan viszik el, óllitják bíróság elé. ítélik halálra.

Az ellentétes érzések lázas izgalomba hozták, arcát verejtékcsöppek borították. „Már nem szeretem Glóriát! — győzködte magát gondolatban. — Gyűlölöm!”

Gyűlölet és szerelem azon-, ban közel állnak egymáshoz.

Az asszony észrevette Bili vonásain az érzelmek hullámzását. Olyan közel tartotta arcát hogy a szája a férfiétól alig néhány centiméterre koldulta:

— Könyörgök. Bili, al kell jutnom a határon . . Segfts rajtam, végtére is a gyermeked anjoa ve&iftBL.— —

Elcsuklott, a hangja.

A férfi el akart fordulni, de Gloria könyörgő szemei fogva tartották. És akkor hirtelen beléhasított a bizonyosság, hogy a felesége iránti szenvedélye korántsem hunyt ki. Gloria olyan volt, akár a végzet. A végzet elől pedig nem lehet kitérni.

Valamilyen belső erőnek engedelmeskedve szinte ön- tudatlanul kinyitotta a hátsó ajtót. Az arca elszürkült, hangtalanjai suttogta: — Vigyáza, észre ne vegyenek. ‘

Gloria kisurrant a szabadba, az arcán győzedelmes mosoly ült. Tettetett szerelmét, kétségbeesését mintha szivaccsal törölték volna le.

Bili égő szemmel bámult utána. Az idegei pattanásig feszültek. Megvárta, míg Gloria egérutat nyer, aztán kiugrott a házból.

— Megszökött! — kiáltotta, és a meglepett Fred nyakából leakasztotta a géppisztolyt. A ház sarkához rohant, és háromszor Gloria után lőtt.

Gloria nem állt meg. A lövések sivító hálót terítettek a homokra, amely hol jobbra, hol balra freccsent föl mellette.

Bili érezte hogy a határ- j őrök csodálkozva merednek \ rá. Mikor látott valamelyikük is olyasmit, hogy Bili Enders eltévesztette a célt?!

— Elhibáztad, Bili! — kiáltotta Fred felindultan.

Ebben a pillanatban új jelentés érkezett. Bili Enders csak az utolsó mondatot hallotta, de erre egészen lenyomta a ravaszt, és hosszú sorozatot adott le Glóriára. A menekülő, mintha csodálkozna, a magasba dobta karjai*» megpeodüti. a

tengelye körül, aztán arccal a homokba bukott.

De a felügyelő nem hagyta abba a tüzelést. Kilőtte az egész tárat.

Arca hamuszürke volt, akár a halotté, és mindenki láthatta, hogy csorognak a könnyei.

A bajtársak szótlanul körülállták, és szemmel láthatóan mit sem értettek az egészből. A csendet csak a hangosbeszélóben felharsanó monoton hang törte meg, amely kiszüremlett a nyitott ajtón:

— ... ismétlem: alapos

gyanú van arra, hogy a körözött ügynök megölte a fiát...

Fred a rúzstartőban megtalálta a mikrofilmet. Jelentette a központnak a történteket.

Bilit Fred hangja térítette vissza a valóságba:

— A főnök akar beszélni ▼eled.

Enders felügyelő odalépett a készülékhez, felemelte a kagylót;.

— Bili — hallatszott a körzetparancsnok hangja —. nehéz megfelelő szavakat találnom, de... a fiad él!

Enders leroskadt a székre.

— Glóriának semmiképpen sem volt szabad meglépni. Nagyon ügyesen terveitek ki az egészet. Az is ki volt számítva, hogy Glória a filmet a te állomásodon keresztül fogja kicsempészni ... Amint rá jöttem az összefüggésekre, szándékosan adattam le a második jelentést. Meg akartalak kímélni egy ostobaságtól...

Tudod, Bili, az asszonyt, akit valaha szerettünk, nem felejtjük el még akkor sem, ha bűnöző lett, és ha gyűlöljük Is, akkor sem felejtjük el soha ... Hallasz engem, Bili?

De Enders felügyelő ezt már-nem hallotta. Végtelennek tetsző mozdulattal tette le a hallgatót a villára.

Németből fordította: Zaüsmszkj Lagsls