Népújság, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-11 / 109. szám

m. v fctótUfcájei 1075. május TI- vasárnap A Nap kél 4.13 — nyugszik 19.08 órakor A Hold kél 4.08 — nyugszik 19.35 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon FERENC nevű kedves olvasóinkat! A mai Ferenc nevünk eredete a népváödortiás korára nyúlik vissza., akkor ugyanis a Rajna mentén lakó frankok Galliába — azaz a mai Franciaország területére — vándoroltak- A frankok nyelvén a Ferenc eredeti szava ..szabad ember”-t jelentett. fflm# . Nyolcvanöt évvel ezelőtt flrafÍ!ÉÍ&’ , halt meS — 71 év«s korá­Wáz,\ wfc " •. > ban — Stoczek József, mér­nök, akadémikus, a mar gyatr mechanikai felsőokta­tás egyik úttörője, a Mű­egyetem első rektora. §|||p ;|:: . Szabadkán született, 1« 19 januárjában. Oklevelét a Geometriai Intézetben sze­rezte 1844-ben. Három év­vel később a József Ipar­tanoda tanára lett, majd 1857-ben az újonnan ala­kult József műegyetemen az általános és technikai fizika professzora. 1871—72- ben a Műegyetem első rek- $■ tora volt. A későbbi évek­ben még két alkalommal választották a Műegyetem rektorává. A tudományos ismerettel sssss^‘ jesztésből is tevékenyen kivette a részét; a Természettudományi Társulatnak 1865-től 1872-ig volt az elnöke. Sok értekezése jelent meg a Természettudományi Társulat évkönyveiben. Fontos munkája volt a Budapesten megjelentetett Műszaki termeszettan. Időjárás: Várható Időjárás ma estig: főként nappali felhő- képződés, már csak néhány helyen zivatar. Mérsékel* változó tcányú széli, a zivatar idején átmenet^ szél- erősödés. A nappali felmelegedés kissé erősödik. Vájható legmagasabb nappali hőmérséklet: 20—2S fok között. Egerben: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelő­ben. (Telefon: 11-10). Gyermekorvosi ügyelet szomba­ton 16 órától 17.30 óráig, vasár­nap délelőtt 9 órától 10.30 óráig. Délután 16 órától 17.30 óráig a Kossuth Lajos u. 6. szám alatti rendelőben. (Telefon: 24-73). Rendelési időn kívül az általános orvosi ügyeletén. (Bajcsy-Zsi­linszky utca). Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig a Bajcsy- Zsilinszky -utcában. Fogorvosi ügyelet 9—13 óráig, a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 14 órá­tól hétfő reggel 7 óráig. Az or­vosi ügyelet helye: Jókai utca 41. szám. (Telefon: 11-727.) Gyermekorvosi ügyelet: vasár­nap délelőtt 9 órától 11 óráig a Puskin utcában. (Telefon: 12­350). Hatvanban: szombaton 12 órá­tól hétfő reggel 7 óráig, a ren­delőintézetben. (Telefon: 10-04). Rendelés gyermekek részére is. Gyermekorvosi ügyelet vasár­nap 10—12 óráig a rendelőintézet 1 e^ermekszakrendelésén. (Telefon: 10-04). Fogorvosi ügyelet 8—10.30 őrá- ! lg, a rendelő intézet ben. AHatcrvosi ügyedet Szombat déltől hétfő reggelig elsősegély esetére: Eger: Állategészségügyi Állo­más Allatkórháza, Eger. Szövet- ; kezet u. 4 (Az Egerhez tartozó, valamint bélapátfalvi, bátor! és J makiári állategészségügyi körzet­ben.) Telefon: 13-48 Füzesabony: Petőfi Termelő­szövetkezet irodája. Zrínyi u. i 11. Telefon: 99. 132. Gyöngyös: Allatkórház. Tele­fon: 11-645 A hét utolsó munka-) ■’ •‘•'ián reggel 7 órától, a mun-< !' tüneti napon 20 óráig. ’atvan: Vágóhíd, Telefon: 12- ln ’leves: Megyei tanács vb járá­si hivatal. Telefon: 124, A Győri Filharmonikus Zenekar hangversenye Egerben Az Országos Filharmónia következő bérleti hangverse­nyét a szokásostól eltérően május 11-én, vasárnap este 7 órakor rendezi az egri Gárdonyi Géza Színházban. A koncerten a Győri Fil­harmonikus Zenekart Sán­dor János karmester ve­zényli, zongorán közremű­ködik Jandó Jenő zongora- művész. A műsorban Beethoven Prometheus nyitányát, G-' dúr zongoraversenyét és B- dúr szimfóniáját hallhatják a muzsíkakedvelők. A gyomorbetegségek gyógyításánál a modern technika alkalmazásának fontos szerepe van Befejeződön a parádlürdöi orvosiiaovíivülés Szombaton Parádfürdőn befejeződött a Magyar Gastroenteorológiai Társaság 1975. évi nagygyűlése, ame­lyen mintegy 360 orvos és kutató vett részt. Három napon át száznál több elő­adás és korreferátum hang­zott el. A hazai orvostudo­mány kiválóságai mellett számos külföldi előadó is­mertette vizsgálati eredmé­nyeit. A nagygyűlésen a sürgős ellátást igénylő gyomor- és bélbetegségek, diagnosztikus A szakszervezet kulturális munkáját segíti az egri főiskola második budapesti tagozata Már korábban beszámol­tunk olvasóinknak arról, hogy az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Buda­pesten kihelyezett tagozatot kapott, ahol ez év szeptem­berétől 160 fővárosi hallga­tó kezdj meg tanulmányait. Most ismét egy kihelyezett budapesti tagozattal bővült az egri főiskola. A SZOT Központi Iskolá­jának levelező tagozata ed­dig a Debreceni Tanítókép­ző Intézethez tartozott, s így a végzett népművelők, illetve könyvtárosok tanító­képzői képesítést kaptak. Az Egy sorszámon múlik oktatási miniszter napokban megjelent rendelete most a SZOT Központi Iskolájának levelező tagozatát az egri főiskolához csatolta s így a szeptemberben kezdő mint­egy száz hallgató négy év múlva már könyvtáros-álta­lános iskolai tanári, illetve népművelés-általános iskolai tanári diplomával fejezi be tanulmányait. Ezzel az intézkedéssel ma­gasabb színvonalra és egy­ben rangra emelték a szak- szervezet kulturális munká­jában tevékenykedő népmű­velőiket, könyvtárosokat. cs therápiás problémáiról ta­nácskoztak. Az előadások­ból kitűnt, hogy a rgös el­látást igénylő gyomorbeteg­ségek még mindig nagy ve­szélyt hordoznak magukban. Azt is elmondották, hogy a betegség korai felismeré­sében és a gyógyító eljárá­sok gyorsításában nagy lé­pést tett előre az orvostu­domány. Egyértelműen meg­állapították, hogy a gyógyí­tásnál a modern technika alkalmazásának kimagasló szerepe van. Az úgyneve­zett „száloptikás” műszer alkalmazásával az egész gyomorrejidszer teljes pon­tossággal vizsgálható, le­fényképezhető. Ennek követ­keztében a vérzés vagy sé­rülés helyének felismerése a legnagyobb pontossággal megállapítható. A tanácskozáson bejelen­tették, hogy 1976-ban — ha­zánkban először — Buda­pesten rendezik meg az eu­rópai és Földközi-tengeri Gastroenteorológiai Társaság kongresszusát. Az. európai orvostalálkozó előkészítésé­vel rangos feladatot kapott a Magyar Gastroenterológiai Társaság. Az előkészületek jó ütemben haladnak, a pa- rádfürdői orvoskongresszus már ennek a jegyében foly­tatta munkáját az idén. Kovács András Hétfőn: Jelölőgyütesek a megyében HÉTFŐN EGERBEN 14.38 órakor a HAFE Gyáregysé­gében; RECSKEN 18 órakor a Bá­nyász Művelődési Házban; KISKÖRÉN 19 órakor • művelődési házban; HEVESEN 14 orakor, a MEZŐGÉP Vállalat kultúr­termében; VÄMOSGYÖRKÖN 19 órakor a művelődési házban; GYÖNGYÖSÖN az Egye­sült Izzó Gyárában 11 órakor; LŐRINCIBEN a művelődé­si házban 15.30 órakor tar­tanak országgyűlési képvi­selői jelölőgyűlést. Mező Imrére emlékeznek Egerben Az egri 212. számú Ipád Szakmunkásképző Intézet kollégiumának névadójára. Mező Imrére emlékeznek va­sárnap délelőtt a megyeszék­helyen. Nyíri József, a kollé­gium vezetője mond ünnepi beszédet, megemlékezik a magyar munkásmozgalom ki­emelkedő harcosáról, az 1956. októberében mártírhalál halt Mező Imréről. Ezután a szak­munkásképző intézet énekka­ra és irodalmi színpada ad műsort. Közrend, közbiztonság Pétervásárán és a környékén zsűri, illetve a., szakmai kö­zönség előtt. A bemutatók után került sor az értékelés­re és a díjkiosztásra. Hat arany, hat ezüst és hét bronz diplomát, valamint egy oklevelet adtak át. Arany diplomát kapott a HÁDÉSZ Irodalmi Színpad (Abasár), a Zalka Máté Iro­dalmi Színpad (Budapest), a Kossuth Lajos Katonai Fő­iskola Irodalmi Színpada (Szentendre), a Honvéd Iro­dalmi Színpad (Zalaeger­szeg), a Jurinovics Miklós Irodalmi Színpad (Kalocsa), és a Periszkóp Irodalmi Színpad (Kiskőrös). A díjakat a Népművelési Intézet képviseletében Máté Lajos, míg a Honvédelmi (Minisztérium képviseletében Méreg László ezredes adta át. A fesztivál befejezéseként az arany diplomával kitün­tetett katonai együttesek ma délelőtt tíz órakor az egri Gárdonyi Géza Színházban díszelőadás keretében mu­tatják be műsorukat. Májusi éjszaka. Telve fe­szültséggel, s enyhülve is mindjárt, telve kérdéssel és biztatással, telve égre bo­csátott, furcsa, jött-ment gondolatokkal. Telve csönd­del . — várakozó, nagyszerű csönddel. Emlékszel még a szerená­dokra? Szólt a dal az ablak alatt, s bent az a kis cop- fos csak azért lepődött meg annyira, mert már úgy várta... Bővült a reperto­ár — talán csupán a dalért, a tavaszi éjszakába szórt kedves dallamokért. Kár, hogy odabent villant a lám­pa, mégha elismerés, köszö­net izzott is fel a szálon — mehettünk már tovább. Hazafelé baktatok, s tu­dom, most nem figyelhet meg senki. Átlépek néhány csillagot, fél percig a füvön is állok, s azt. játszom, hogy játszom. Sötét ablakok. Mé­lyen alszotok bent, pedig Ötszáz gyerek táborozása Június 25_re tervezi az eg­ri Hámán Kató Megyei Úttö­rőház a felsőtárkányi KISZ- vezetőképző tábor altáborá- nak megnyitását. Száz gyerek kezdené meg itt nyaralását, s őket követné még négy tur­nusban száz-száz úttörő. De csak megnyitná... A problé­ma ott kezdődik, hogy két évvel ezelőtt még külterület­nek számított az a hely, aho­vá a tábort tervezik, s ezért nullával kezdődő sorszámot kapott a földnyilvántartástól. Azóta belterületté nyilvání­tották, s mint ilyennek más sorszámúnak kellene lennie. A nulla azonban maradt a számsor elején. így nem le­het engedélyezni a sátrak felverését, a terület átalakí­tását, s még kétséges az öt­száz úttörő nyári táborozása. Mint az Egri Járási Földhi­vatalánál megtudtak, a Felső­Szerenád már május van. Szóljak? Hiszen ha egy pillanatra ki­hajolnátok az ablakon, az erkélyen, éreznétek azt a furcsa és szerencsére meg­foghatatlan valamit, ami benne van a nász utáni éb­redésben, a patak fölött két esobbanás közölt álsuhanó csendben, s a rügy harsány feszülésében .. . Télen maga vagy a tár­gyilagosság. Egyenleteket próbálsz megoldani, s min­dent meg t ennél azért, hogy két marokra fogd a békét. Megtapogatnád, leírnád a jellemzőit, szétszednéd da­rabokra, mert — tárgyilagos és józan vagy. A szerelem­ről kijelentenéd, hogy az csupán hormonális kérdés, esetleg tudatzavar, s a jő­tánkányi Községi Tanács 1973. június 29-én belterületté nyil­vánította a szóbanforgó részt, de erről — mint a hivatalos iratok is bizonyítják — csak 1975. április 30-án tájékoztat­ták a földhivatalt, s akikor sem megfelelőképpen, mivel a sorszám átírásához elen­gedhetetlenül szükséges tér­képet nem küldték meg. Remélik, hogy végül is megoldódik a probléma — a községi tanács megküldi a térképet, a földhivatal átírja a sorszámot, hiszen már min­den más készen áll a tábor­építés megkezdésére. A Heves megyei Vízmű Vállalat KlSZ-alapszerveze- tének tagjai rövid idő alatt megcsinálták a tábor kútját. Inni már lehet, táborozni nem — egy szám miatt. (urbin) vöt kiböngésznéd a falinap-^ tarból... Május van, éjszaka. Azi aszfaltot mesze kerülöm, já- ? rok a füvön. Nem látja? senki. A házak magasabbak? a fáktól — lomb soha nem? takarta ablak mögött al-í szol. pedig idekint nagyobb,? szebb a csend. De aludj? csak, én majd vigyázok rád í csöndes szerenáddal. Azt dúdolom, hogy szép? napra ébredj, játékra, ha-? talmas reggelire, hogy szép? életre ébredj, szerelemre és? emberi szóra. Azt dúdolom,? hogy tudásra ébredj, bekére, $ tettre, nagyszerű célra .. . . . . hogy két marokra fogd < a Napot és ültess ei egy? fát. hogy építs házat, s ne-< kém is nyisd meg r&z ajta-< jat.... És hitesd el velem majdí az utolsó pillanatokban, hogy; ez csak a virradat. (hátat) (Tudósítónktól>: Sokat javult a társadalmi tulajdon védelme a pétervá- sári körzet üzemeiben is az utóbbi időkben — a mező~ gazdasági termények azon­ban sajnos még ma sincsen­nek kellő biztonságban, mi­után kevés mezőőr vigyázza azokat. örvendetes, hogy összességében csőiéként a bűncselekménj'ak száma a községekben — ám ugyanek­kor a betöréses lopások sza­porodtak. A járművezetők általában betartják a közlekedési sza­bályokat — erre utal az is, hogy például tavaly egyetlen halálos és két sérüléses bal­eset történt a területen —• változatlanul gondot okoznak azonban a rendőröknek azok a fiatalok, akik a szülőktől ajándékul kapott segédmotor­kerékpárral a KRESZ min­denféle ismerete nélkül szá­guldoznak az utakon. A rendőri szervek — mi­ként a társadalmi tulajdon védelmét — fontos feladatuk­nak tekintik az ifjúságvédel­met is, aminek számos pozi­tív eredménye van Pétervá­sárán és környékén. Munká­juk azonban vitathatatlanul hatásosabb lenne, ha a szü­lők Is többet törődnének, fog­lalkoznának gyermekeikkel, s a segítséget nemcsak hivatá­sos és önkéntes rendőröktől, a Mezőigazdasági Gépészkép­ző Szakiskola jól működő If­jú Gárda rajától várnák. Ilyenekről és hasonlókról esett szó a Pétervásári Közös Községi Tanács május havi ülésén. S mint az elhangzot­takból kitűnt: korántsem vé­letlenül került a téma napi­rendre. (N. J.) „Szarvashiba... #«r Nem mindennapi karambol történt szombaton kora délelőtt a 3-as számú főútvonal Hort és Hatvan közötti sza­kaszán■ Az VG 88-lt-es rendszámú Zsiguli teljesen gyanút­lan tulajdonosa abban a kellemetlen meglepetésben része­sült. hogy az úttesten egy jól megtermett javakorabeli szarvasbika siet át. .. Fékezésre már ideje nein volt. s így a karambol következtében a szarvas elhunyt. Az útvonalak­nak ezen a szakaszán a vadveszélyt jelző figyelmeztető tábla nincs, mert eddig nem is volt rá indok. Most viszont körülbelül 15—16 ezer forintos kárt eredményezett az elő­zetes becslesek szerint, ez a valóban •,szarvashiba". (Fotó: Szabó Sándor) A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja a Heves, megy-e! Lapkiadó ' állal»». Felelős kiadó: NOSZ riCZius FERENC - Szerkesztésé* - S30! Lger Beloiannisz utca 3. (Fi. is. 3301» Telefon: 12 13, sO-29. 24-44. 3230 Gyöngyös Rózsa u. t.. «-«?•» 3330 Hatvan: Kossuth tér 8. (Városi Tanács épületei. >0-5! Kiadóhivatal: Eger 3S01 Beloiannisz u. 3. (Pf. 23. 33011 Telefon: 12-68. - Terjeszt! a Magyar Posta Előfizetési 4S e*g hónapra 38,— 9t, ELöiLzetheitó bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. - Inder: 20.062. — Hevea megyei-.Nyomók .XálLalaté Bger. firódy Sándor utca (, . igazgatói SÓLYMOS iC-------­Díszelőadáson mutatkoznak be a katonaszínjátszók Mint ahogyan beszámol­tunk olvasóinknak, május 8-tól Egerben rendezték meg a színjátszó csoportok és irodalmi színpadok néphad- seregi fesztiválját. A szín­vonalas találkozón húsz cso­port mutatta be műsorát a

Next

/
Oldalképek
Tartalom