Népújság, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-06 / 104. szám

\ Idegenben nyert az Apc és a Selyp A megyei labdarúgó-bajnokság H. fordulójában az éllovas Egri Vasas biztosan fektette két váll­ra a középmezőnyben tanyázó szűcsieket, így megtartotta há­rompontos előnyét az Egercsehit legyőző GYESE-vel szemben. A Pétervására ,,jóvoltából” a har­madik helyről az ötödikre csú­szott le a Heves. A sereghajtó Vasas—Spartacus ugyanis nem utazott el bajnoki mérkőzése le­játszására! A magára talált MÄV HAC legénysége érte el a for­duló legtöbb gólját a Novaj el­lenében. A tavasszal bravúrosan szereplő Sírok ezúttal a Hatvani Kinizsit győzte le. méghozzá 4:0- ra. s ezzel megerősítette pozíció­ját a középmezőnyben. A Petőfi - bányának sem jelentett különö­sebb gondot a Honvéd Karikás SE-tői a két bajnoki pont meg­szerzése. Az Adács a Bélapát­falva elieni „sovány” győzelmé­vel távolabb került a veszélyes zónától. A két idegenbeli győ­zelmet a kiesés ellen, harcoló Apc és Selyp csapatai érték el a Honvéd Gáspár SE, illetve a Tár­ná! elesz otthonában. Itt említjük meg. hogy a tavaszi ötödik for­dulóban elhalasztott Honvéd Gás­pár SE—Egercsehi Bányász ta­lálkozót május elsején bonyolí­tották le. ahol a bányászok a felnőtt és ifjúsági találkozón egyaránt 2:l-re győztek. A meglepetésnek számító Hon­véd Gáspár SE—Apcl Vasas ta­lálkozóról a következő jelentést kaptuk: esi 3:0 (2:0), Tamalelesz—Selyp 1:2 (0:1), Adács—Bélapátfalva 1:0 (0:0). Sírok—Hatvani Kinizsi 4:0 (3:0), Petőfibánya—Karikás SE 4:1 (3:1). A Heves—Pétervásá­ra találkozó az utóbbi . csapat meg nem jelenése miatt elma­radt. Ab ifjúsági bajnokság eredmé­nyei : GYESE—Egercsehi 4:0 (2:0), MÁV HAC—Novaj 3:2 (3:2). Egri Vasas—Szűcsi 14:0 (6:0), Tarnalelesz—Selyp 1:2 (0:1), H. Gáspár SE—Apc 6:0 (3:0), Adács — Bélapátfalva—ü:i (0:0), Sírok— Hatvani Kinizsi 7:0 (4:0). A He­ves—Pétervására találkozó elma­Egri Vasas GYESE Petőfibánya Egercsehi Heves MÁV HAC Hatvani K. Novaj Sirok Szűcsi Adács H. Gásp. SE Apc Selyp H. Kar. SE Tarnalelesz Bélapátfalva Pétervására állása: radt. A bajnokság állása 26 18 5 3 79-14 41 1. Egri Vasas 24 22 2 _ 1 60-11 46 26 16 6 4 71-24 38 2. GYESE 24 19 3 2 142-17 41 26 14 7 5 71-31 35 . 3. Heves 24 19 1 4 65-13 39 26 16 3 7 56-29 35 4. Egercsehi 29 17 2 6 89-31 36 25 16 2 7 46-24 34 5. Sirok 24 14 4 6 71-32 32 26 10 7 9 40-30 27 6. MÁV HAC 24 14 3 7 66-40 31 26 9 9 8 40-37 27 7. Novaj 25 13 2 10 43-40 28 2<i 9 9 8 23-32 27 8. Petőíib. 24 12 3 9 73-43 27 26 12 2 12 48-39 26 9. Bélapátí. 25 12 2 11 47-57 26 26 10 5 11 44-46 25 10. Adács 24 8 3 13 28-44 19 26 9 7 10 27-38 25 11. Tárnál. 25 9 1 15 38-67 19 26 fO 4 12 34-45 24 12. H. Gás. SE 24 8 3 13 45-76 19 26 7 9 10 31-33 23 13. Apc 25 6 3 16 30-70 15 26 9 5 12 32-45 23 14. Hatv. K. 25 6 3 16 33-105 15 26 7 6 13 28-46 20 15. Selyp 24 6 1 17 29-73 13 26 7 5 14 32-54 19 16. Szűcsi 25 2 1 21 10-125 5 26 4 4 18 20-64 12 J.7. Pét érv. 23 1 1 21 10-132 3 25 1 3 21 22-113 5 18. H. Karikás SE törölve Apróhirdetés INGATLAN 1. Lazio—Fioremina 1 1:0 2. Sampdoria—Roma x 0:0 Torino—Napoli Varese—Milan KKFSE—Bp. Spartacus FŐS PED—Dorog Várpalota—SZMTE Oroszlány—Dunaújv. . Siófok—Bp.Építők Lőrinci F.—Szív. MÁV Törekvés—PVSK Hl, kér.—Előre Taranto—Perugia -f-l Parma-Como x 1 :l 2 0:1 x. l:l x 0:0 2 1:2 x 0:0 1 2:1 x 0:0 2 0:1 2 1:2 x 0:0 x 1 :l Hirdessen a Népújságban' APC—H. GÁSPÁR SR l.*0 (1:0) Hatvan,. 309 né*ő. V.: Szigetvá­ra L. Apc: ülés — Szklenár, Dombi, Tóth, Zelnik, Laczkó, Volner, Pajkos, Rezsnyák, Kocsis, Ka­szás. Edző: Fekete László. H. Gáspár SE: Kakas — Tóth, Mészáros, Körösi, Verebélyi, Al­földi (önody), Hagara. Vajda, Fábián, Kemenczei, Benkő (Ko­vács Z.). Edző: Sárközi György. ötödik percben Zelnik 22 mé­terről ért el gólt úgy, hogy Ka­kas a labdával befordult a gól­vonalon túlra. A partjelző bein- tésére a játékvezető határozottan ítélt. 1:0. Végig kemény, de sportszerű összecsapáson végül is a szeren­csésebb csapat győzött. Jók: Il­lés, Zelnik. Pajkos, Kocsis, illet­ve Verebélyi, Mészáros. (—váry) Csak röviden Kerékpárversenyt rendeztek Gyöngyösön, ahol a következő eredmények születtek. Verseny- kerékpár: 1. Kovács J. (214. sz. ITSK), 2. Bordás B. (Berze Gim­názium), 3. Berecz T. (TTSK). Félversenykerékpár: 1. Kiss (Berze Gimn.). 2. Budai G. (ITSK), 3. Szőke T. (Vak Boty- tyán Szak.). Csapatban: 1. 214. sz. ITSK (Kovács, Berecz, Var­ga), 2. Berze Gimn, (Bordás. Kiss, Piszetzky). Műszer 9:0. A bajnokságban a HAFE II. vezet 12 ponttal, 2 VI- LATI 10, 3. Vasas KISZ 10 pont­tal. Nők: TÜZÉP I—Egri Vasas 3:2, Erdőgazdaság—HAFE 5:0, TÜZEP n—Cserépüzem 5:0, EMASZ—Népújság 3:2, Vízmű— ITSK 5:0. A bajnokságban az Erdőgazdaság vezet 12 ponttal. 2. Vízmű 10, 3. ITSK 10 ponttal. NB T i-es férfi kosárlabda­mérkőzések eredményei: Egri Finommechanika—Szolnoki Olaj­bányász 85:75 (41:37), Csőszer— Egri Finommechanika 86:78 (40:39), NB IIT-as férfi mérkő­zések: Egri Finommechanika n— Nagykéllói MEDOSZ 76:67 (38:40), Egri Finommechanika' n—'Tisza- vasvári Lombik 69:55 (35:24). További eredmények: GYESE— F.íercsehl /lji '<1:0, .MÁV HAC- Novaj 5:1- (3:6), Egri Vasas—Szü­■ II. ii 11 , ,i lU. .................... I A z egri Táróéi asztalitenisz csapatbajnokság 6. fordulójának eredményei. Férfi I. osztály: TÜZÉP I.—Egri Vasas 7:2. HAFE —Erdőgazdaság 5:4, ITSK—Víz­mű 6:3, Dohánygyár I—Tégla­gyár 9:0. Népújság—EMASZ 8:1. A bajnokságban a Dohánygyár vezet 12 ponttal. 2. TÜZÉP 12, 3. ITSK 10 ponttal. Férfi II. osz­tály: Epületkarbantartó SZÖV— BUBTV 6:3, Dohánygyár n.— MEZŐGÉP 6:3, Egri Vasas KISZ —TÜZÉP TL. 5:4. HAFF, .ITrrrFni- . kollégium 6:3. VTLATI—Gép- és Egerben rendezték meg a me­gyei középiskolás futóbajnoksá­got, 208 diák részvételével. Ered- 'mények. Lányok. I. korcsoport, 100 m: 1. Lájer Klára (Heves) 13. 200 m: 1 .Molnár Csilla (Eger Szilágyi) 29,8. 400 m. Kakuk Olga (Eger Szilágyi) 66,2. 800 m: 1. Kelemen Éva (Gyöngyös Vak Bottyán) 2:47,4. 4x100 m váltó: 1. Hevesi Gimn. 54,2. 4x400 m váltó: 1. Hevesi Gimn. 4:34,2. II. korcsoport: 100 m: 1. Szabó Ju­lianna (Berze Gimn.) 14,5. 200 m: 1. Szabó Éva (Heves) 28. 400 m: 1. Tóth Veronika (Heves) 67,9. 800 m: 1. Sólyomvári Ilona (Ber­ze Gimn.) 2:38,5. Fiúk: I. kor­csoport. 100 m. 1. Kodár Csaba (Gyöngyös MG) 12. 200 m: 1. Pifkó László (Gyöngyös MG) 23.7. 400 m: 1. Püspöki Péter (Eger Dobó) 56,8. 800 m: 1. Kiss János (Hatvani ITSK) 2:15.4. 1500 m: 1. Bordás Bertalan (Berze) 4:28,9. 3000 m: 1. Csépány László (Ber­ze) 10:05,3. 4x100 m. xLálgA: 1. . Gyöngx£sL.MG MJ* W*" tó: 1. Gyöngyösi MG 3:46,1. TT. korcsoport: 100 m: 1. Nagy Ist­ván (Heves) 12,4. 200 m: Zólyomi Sándor (Vak Bottyán Gimn.) 25,1. 400 m: 1. Seres József (Do­bó) 56,t. 1500 m: 1. Sára Mihály (Bajza) 4:35,2. Csapatban: Lá­nyok. 1. Heves 62, 2. Szilágyi 39. 3. Berze 37, 4. Hatvani Gimn. 36. 5. Bajza Gimn. 22, 6. Eger Köz- gazd. 19, 7. Gyöngyösi MG 16. 8. Gy. Vak Bottyán 13, 9. Hatva­ni ITSK 11, 10 \ Dobó 8 ponttal. Fiúk: 1. Gyöngyösi MG 63, 2. Vak Bottyán 52. 3. Berze 50, 4. Hatvani ITSK 44. 5. Heves 43, 6. Dobó 30, 7. Bajza 14, 8. Gárdo­nyi 13, 9. Műszeripari isk. 5 ponttal. A megyei sakkcsapatba]- nokság újabb fordulójának eredményei: Egri Vasas—Fü­zesabonyi Vasas 5.5:21.5. Győ­zött: Rauch, Kálosi. András, Kiss Z., ill. Antal. Döntetle­nül végződött a Kis6 L.—Má­té, Dr. Magyar—Virógh, Tóth —Nagy találkozó. Bélapátfal­vi Építők—GYESE 2.5:5.5. Győztek: Balogh, Kormos, ill. Demeter, Bubenkó, Balogh P., Berta, Kiss I. Döntetlent ‘ hbwott a Fóbis—Oláh össze­csapás. Szolnoki, 2 szobás, gázfűtéses, összkom­fortos lakásomat el­cserélném gyöngyösi vagy Gyöngyös kör­nyéki kertes házért. Ajánlatokat ^Meg­egyezés 99378” jel­igére, a gyöngyösi hirdetőbe kérem. ___ K iskőporoson. 30 in hosszú pince borház­zal eladó. Érdeklőd­ni gger, Újsor u. 7. Sürgősen eladó ház telekkel, gazdasági épület, kert ipari és gazdálkodásra alkal­mas. Gácslnél, .Eger, Egri üt 39. Kertes ház eladó. Eger, Arnyékszala 209. n.-öl házhely eladó. Érdeklődni: Eger, Kapás_u._62. 2 szobás, erkélyes szövetkezeti lakásom eladó. Gyöngyös. Olimpia u. 1.. III. 9. Telefon: 12-952. Egerben, Szépasz- szony-völgy 25. szám száraz, tágas, borhá­zas pince eladó. Ven­déglátó vállalatnak is alkalmas. Érdeklődni szépasszony-völgy 29 i J gy anitt kétke rek ü szecskavógó eladó. Most épülő családi há2 eladó Makiáron, ,.Öszi beköltözés”. jeligére, az egri hir­detőbe. egyéb betonért! ka*- delhető Eger, Kö­ti at ó vagy megren- m.ok u. 7/a. öt) W Marshall erő­sítő hangfallal, 12 mm> Ft-ért eladó. ”ger, Nagyváradi u. 3. _ Ü j rekamie 2 fo­tellel eladó Eger. Pogonyi U. 22. Kele­men. _____ E gerben, Kohári utca 31. számú ker­tes ház eladó. Érdek­lődni 17 órától, vasár­nap egész, nap.___ E lcserélném 50 négyzetméteres lu­xuslakásom Eger központjában, budapesti- hasonlóra. Érdeklődni: Telefon: 222-516, 18—21 óra kö­zött, vagy „Sürgős 353” jeligére, az egri hirdetőbe. Házhely eladó. Fü­zesabony, Huszár u. 9, Sport Büfé köze­lében. Érdeklődni: szombat, vasárnap 17 óráig. Melódia Elprom. (tárom hangszóród. URH-sávüs szupe • rádió, valamint egy Lehel 100 K típusú 100 literes hütöszek- eny. mindkettő meg­kímélt állapotban., eladó. Eger, Janicsár u. 18.. délelőtt 3-12­____________ " 5 család méh. 3 Kantárban. eladó. Eger, Gyöngy u. 4. Kőbánból nyílj k.___ ’ Széchenyi Étterem Bükkszéken. cuk­rászda. teljes mű­helyfelszereléssel el­adó. Bükkszék. Egri út. VEGYES Német juhászkutya kölykök eladók. Bo- do v. Lieberg vérvo- nalából. Pászti Péter. Túra, Kossuth u. 43. udvaráról elveszett május elsején egy német juhász kölv’Vk- kutya. Ismertetője: fekete hát. a hasán fehér esik A nyom­ravezetőt jutalomban részesítem. Dcvngóné. Széchenyi Étterem, konyha. JARMO Andomaktályán, 3 szobás, kertes ház (600 n.-öl) azonnal beköltözhetően eladó. Nagy Sándor, Rákó­czi út 135, Érdeklőd­ni: május 6-ig, 11 nagylevelü filo- dendron és nagv hi- h’szknsz eladó. Eger Csákány u. 10. MZ 150-es motor- kerékpár. kiváló ál­lapotban eladó. Gvöngyöspata. Rákó­czi u. 1*. Egerben 2 szoba- konyhás, kertes csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni: Eger, Dobó tér 8. sz., fsz. 2. ajtó. _____________ I ntegrált áramkörös amerikai zsebszámo­lógép eladó. ..Módéi" íos jeligére, az egri hirdetőbe. 220 V-os, negyed köbméteres betonke­verőgép eladó. Adács. Hársfa u. 19. Csajka Sirály 8 sze- mélyes. jó állapotban levő gépkocsi, meg­egyezés szerint el­adó. Likker Sándor. Domoszló. Ságvéri E. U. 19. Recsken, Mátra út 22. szám alatt. 355 Mozaiklap. kútgyú- rű. hidcsövek és 1300-as Polski Fiat eladó. Eger. Reme- nyik Zs. u. 11. Hol­lódé. T Magam és családom ne­vében ezúton köszönöm meg a Vetőmagtermeltctő és Értékesítő Vállalat Észak-magyarországi Köz­pontja Vezetőségének, MSZMP szervezetének, szakszervezeti bizottságá­nak, a vállalat valamennyi dolgozójának, a barátoknak és Ismerősöknek, hogy fe­leségem elhunyta miatti bánatunkat támogatásukkal és részvétükkel enyhíteni igyekeztek. Horváth Pál Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk felejthetetlen férj. édesapa, após és nagy­apa MOLNÁR ÜEZSÖ elhunyta alkalmával rész­vétükkel fájdalmunkban osztoztak, utolsó útjára el­kísérték. Gyászoló család GYERMEKÁPOLÁSI CIKKEKBŐL: 30 %, JÁTÉKBÓL: 10 %, GYERMEK RUHÁKBÓL: 10 %, NÖI-IÉRIT DIVATCI KKEKBÖL: 10 % C ffl iá «£ iá H s «* fa Jubileumi május 5-től 10-ig az ti O M fc ti o s o Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnál! Ezen a héten a vállalat szaküzletei a szokásosnál is nagyobb VÁLASZTÉKKAL, 10, illetve 20 1-os árengedménnyel és még EGY-KÉT MEGLEPETÉSSEL várják a vásárlókat EGERBEN—GYÖNGYÖSÖN—HATVANBAN, Egere sehiben—Bélapátfalván—Petöfibányán. Feliintse meg Hatainliat! Térje.: &e sealze'eiÉk! %«■ EABLLON KÉSZEI MEN VEKBŐL; 10 MOSÓ, UbZXlIÚisZEREKBOL; 10 lÁSKAÍKÖGLEÉKBŰL; 10 SZ EKÉKBŐL, EOELLEKBOL *0 V KALAPOKBÓL, SAPKÁKBÓL: 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom