Népújság, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-06 / 104. szám
NÉGY CSEPP Viktor Ro- aov nevének jó csengése van hazánkban is. Évekkel ezelőtt darabjai nagy sikerrel futottak a József Attjla Színházban, ahol házi szerzőként tisztelték és szerették. Rozov legújabb művének, a Négy cseppnek televízióra átdolgozott változatát láthattuk az elmúlt héten. A darab a moszkvai Szovreme- nyi Színházban már hónapok óta nagy siker. A négy csepp négy kis egy- felvonásos, négy izgalmas életkép, amelynek kapcsán az író a mai élet néhány jellegzetes, de különböző előjelű vonásáról elmélkedik. A 1 elevízió felkérésére, maga Rozov is színre lépett — hangját Egri István tolmácsolta — és a köszöntésen kívül öt monológban, a darab- közi szüneteket használva fel erre magyarázta „cseppjeit”, s mondott el életéből pár döntő, fontos momentumot. Régi és köztudott igazság, hogy a drámai műnek két élete van: irodalmi és színpadi. Igazi sikert, az írónak feledhetetlen boldogságot a második hozhat Az is tény, hogy ugyanaz a mű könyvben és színházban végül is más. Rozov Négy cseppje a képernyőn kiterebélyesedett, néhány színészi alakítás nyomán több lett viszont egyes helyeken más lett, mint amit az író megírt. A tévéjáték készítői a magyar néző nyelvére fordították az eredeti szöveget, jellegzetes mozzanatokkal színezték, s ez mind elfogadható és érthető. Az utolsó darabban, az Ünnepben viszont kétségek közepette hagyták a nézőt, nem tudván meg, meghalt-e Zo- szimov, az ünnepelt tudós lány apja, vagy csak a rosz- szullét utóhatásaként elszunnyadt. A „könyvi” változat szerint Zaszimov a kimerültségtől, a benne feszülő indulatoktól elszende- rült. A játék rendezője, Sző- nyi G. Sándor, nem tudta kellően érzékeltetni e tényt. A nyitó darab a Közbenjó" ró volt. A mindenható igazgató és az apjáért mihdenre képes tizenéves pártfogó, a bájos Larissza szenvedélyes es színes purparléja alkalmat ad Rozovnak, hogy meghatóan kedves, egyszerű eset kapcsán sok mindent sejtessen. Márkus László talán valamivel halványabb volt a szokottnál az igazgató szerepében, Kiss Gabi Larisszája viszont művészi telitalálat. A Kvittek vagyunk Csehov A pufók és a keszeg című közel száz éves klasszikus elbeszélésének élesre poentíro- zott modern változata. Az egykori két iskolatárs, Gye- nyiszov és Szeleznyev váratlan találkozása kapcsán Rozov kétfajta emberi habitust, kétféle életszemléletet villant fel. Külön ki kell emel-, nünk Sinkovits Imre Szelez- nyevét, aki' ihletdús játékával kibontotta a figurában rejtőző kétféle ént, — a helyzettől függően nagyzo- lóan hangoskodót, vagy csúszómászó megalázkodót. Gye- nyiszovot, aki az életben többre vitte, Avar István formázta meg egyszerű művészi eszközökkel. A pótolhatatlan, a munkásélet mindennapjaiból vázolt fel egy fonák, de igen elgondolkodtató jelenetet. Harsá- nyi Gábor a szakmáját szenvedélyesen szerető, de a pillanatnyi örömtől — a fia születésétől — megmámorosodott ifjúmunkás-titánt, Szjo- mit a tőle megszokott természetes, eredeti gesztusokkal színezett játékával mintázta meg. A tanulság egyértelmű. A kiváló munkást meg kell becsülni, az őszinte, kitárulkozó érzéseiből fakadó emberi kisebb botlását meg lehet érteni. A nagy, látváHlpniiLcnn 1975. május kedd IIKIPERNIO IIIII nyos szavak helyett hasznosabb a beleélő megértés. György László és Simon ZsW zsa hihetővé tudták tenni a „főnökök” figuráit. A záró egyfelvonásos, a már említett Ünnep, Rozov egyik kedvelt témáját, az idősebb és ifjabb nemzedékek kapcsolatának egy érdekes epizódját fogalmazta újra. Muza, az újsütetű kandidátus, korosztálya képviselőivel akar önfeledten, fesztelenül vigadni, s ezen a mulatságon „maradibb” szülei a fojtószelep kevéssé vonzó szerepét töltenék be. A szülők viszont egész életük fáradságos munkájának legszebb aktusáról való kiszorulásukat érzik. Az író mindkét oldalról megvilágítja az „Ünnepet”, és csehovi finomsággal — egyébként Cse- hovot tartja mintaképének — hangzatos ítélkezés nélkül mond művészi ítéletet Csomós Mari, Muza szerepében, ismét bizonyította, hogy egyre inkább beérik, s lassan a legnagyobb színészi feladatok megoldására is képes lesz. Iványi József, Koós Olga, Piróth Gyula, Szabó József és a többiek mesterségbeli tudásukkal arányosan birkóztak meg rövidre szabott szerepeikkel. (Hekli József) A FELELET Jókai történelmi romanticizmusa után Zsurzs Éva legújabb jelentős televíziós vállalkozása történelmünk realisztikusabb, traigikusabb tájaira vezette el a televízió nézőjét. Azt is, aki mint olvasó már találkozott Déry Tibor ha- soncímű regényével, és azt is, aki csak a kép nyelvén ismerkedhetett meg a regény hőseivel. Nem a mi feladatunk és különösképpen nem itt és most az, hogy Déry regényének értékeit és elient- mondásait mérlegre tegyük, hogy a Déry-életmű alkotásai közé a regényt éppen egy televíziós adaptáció okán be- és rangsorozzuk. Egyébként is mindezt, Ivóit idő, amikor a sematizmus igényei felől, s volt, amikor a szocialista realizmus, a szocialista történelemszemlélet felől megközelítve már megtették ezt. A viták és érvek, sőt az ellenérvek, az elfogult és az elfogulatlannak mutatkozó ítéletek nyomán azonban vitán felül is kikerekedett egy irodalomtörténeti és persze történeti távlat jóvoltából is, hogy a magyar irodalom, közelebbről a magyar munkásosztály két háború közötti és a magyar közép- osztály történelmének a gazdasági válság és a Darányiféle győri beszéd közötti idejét a Felelet nélkül megérteni legalábbis messze nehezebb lenne. És persze a ma ellentmondásainak gyökerei jobbára oly korba is visszanyúlnak, amelyről és amelyből szól illetve témát merített Déry Tibor. Mindez már egymagában is igazolja, hogy Zsurzs Éva a siker útján megtette az első és talán a legfontosabb lépést, amikor a Feleletet vállalta a képernyőre vinni. De megtette a másodikat, a nem kevésbé lényegest is: a történeti és történelmi csomópontok „kimazsolázásával” nagyjában nyomon tudta követni a regény fő vonalát, s ezen keresztül mindazt a lényegest, amiért egyáltalán a milliós nézőtábor elé vinni érdemes volt és im kellett is történelmünknek ezt a tragikus korszakát. A két fő szál dinamikus nyomon követése, Köpe Bálint útja munkástársai között, a csalódásokon és buktatókon keresztül a cselekvő harc vállalásáig egyrészt, másrészt Farkas Zénó professzor öngyilkosságig jutó individualista lázongásai, magára maradása, a se itt, se ott léte, jól kirajzolódott Zsurzs Éva rendezésében. Joggal és okkal lehet ugyan itt-ott nérri bizonytalanságot a cselekményszövésben, határozatlanságot a regény, képi met> v a' ósí fásában felfed ezni ét1 még bizonyos didaktikus elemeket is felróni, különösen a hetedik részben, — mégsem ez marad meg berniünk. „Oly korban éltem” — sóhajt fel keserűen a költő József Attila és hogy milyen korban és hogy milyen volt ez a kor: ezt jó hűséggel mutatta be ez a film. Olyan történelmi filmsorozat volt ez, amelynek „témája” hatásában a legközvetlenebb napjainkig is kimutatható! Két jelentős lépést tett — mint mondtuk — a rendező a siker útján. Tett egy harmadikat is: a szereplők kiválogatásában. A helyenként talán kissé erőltetett vidámságra kényszerített Ku~ na Károly, Juliska alakjában a bájosan cserfes és érző szívű Csanádi Gabi remek telitalálat. Bessenyei Ferenc úgy tűnik, markánsabbra rajzolta ugyan Farkas Zénót, de ez nem ártott, sőt javított a regényalak képi megfogalmazásának. Garas Dezső remek Józsija, mintha mindig a való életből lépett volna a kamera elé, hogy ott dolgát végezvén, ismét munkát keresni induljon. Töröcsik Mari megkínzott, elgyötört, de gyermekeiben mindig és újra éledő munkásasszonya, ha a művésznő pályafutásának nem is új, de szép állomása, Sinkovits Imre Neisele és Komlós Juci Neiselnéje hiteles munkásházaspár egy reménytelen világban, ahol a házasság is erőt adott a feleknek, hogy szembeszállja- nak azzal a világgal. Bánki Zsuzsa Angélája meglehetősen szétmosódott alakra sikerült, nem annyira a színésznő, mint inkább a forgatókönyv itt megmutatkozó gyengesége miatt. De ez a gyengeség fedezhető fel abban is, hogy két kitűnő színésznő milyen váltakozó sikerrel tudta csak az elhitetés szintjére emelni Farkas Zénó életének két nagy szerelmét. Ruttkay Éva és Esztergályos Cecíliának egyaránt voltak nagyszerű pillanatai és jelenetei, de olyan percei is a képernyőn, amikor a hűtlenségében hűséges szép asz- szony, vagy a mozgalom és a szerelem között vergődő szép diáklány alakja vázlat maradt csupán egy nem egészen határozott kéz vázlatfüzetében. Lukács Lóránt szép képei, ha kellett, sivárságot árasztó felvételei, a tömegjelenetek ügyes forgatásai feltétlenül jelentősen járultak hozzá a Felelet sikeréhez. Gyurkó Géza A nagy érzelmektől iákat lehet zabálni A film címe megtévesztő. Arról itt is értesülünk, hogy az emberek az ünnepélyes alkalmakat nagy evés-ivásra formálják át: akár halotti tort ülnek, akár az esküvő lázát és örömét vezetik le, az evés és rá a nagy ivás mindenképpen indokolt. Főként egy francia kispolgár agya és vérmérséklete szerint. Az meg egyenesen már bölcselkedésre int, filmfogalmazásra, ha egyszerre két francia kispolgár lakik egymás mellett — mondjuk Reversen és Armand — és ezek ketten arra kényszerülnek, hogy ki-ki a saját családját lássa vendégül a saját otthonában. Az egyik azért, mert a lánya megy férjhez — mekkora örömünnep! — és a másik azért, mert az anyja meghalt. Mekkora pletykaalkalom! Ebben a filmben alapos természetrajzi órát kapunk a francia kispolgárról. Leckét abból, milyen célok és milyep. meggondolások, meggondolatlanságok vezetik, vezetgetik azt a mai átlag- franciát, akinek semmi sem jó, aki mindig lázadozik valamiért, aki hatalomra való és törő éhességét a közlekedésben éli ki. És ez a közlekedés nemcsak az autó, hanem az is, ahogyan a polgár kimegy az utcára, bemegy az ajtón, ahogyan a metrón megjátssza magát, a névtelenség vastag erkölcsi takarója alatt. A francia kispolgár, ezek a francia kispolgárok ál- modozóak is. A kishivatal- nok itt-ott még undorodik is saját környezetétől, bár lázadni nem mer ellene. Inkább levonul az alagsorba, a kamrájába, bekapcsolja a régi-régi rádiót és ott klas-z- szikusokat hallgat.;. A másik, ez az ügynökféle arról fecseg, hogy akinek egy tízegynéhány méteres hajója van, mint neki, azt már tartják valamire. De az őszinteség első rohamában, némi szesztől is indíttatva bevallja, a mese a hajáról csak arra jó, hogy kiélje álmait, amelyek alacsonyan repülnek, néha Francia íiím még a svájci határt sem érik el. Michel Berny, a film írója és rendezője, összeterel a szemünk elé egy rakás nyűgös párizsit. Apró mondataikban, ötleteikben, fél- szeg vagy kevésbé félszeg mozdulataikban ott lobog és dobog egyfajta életérzés, amely türelmetlenségből, elégedetlenségből, tehetetlen lázadásból rakódik össze. Itt mindenki szerencsétlennek és kiszolgáltatottnak érzi magát. A formákat is csak; fogcsikorgatva tisztelik, mert hát valamiképp mégis illik élni. De tudjuk, hogy ezek a formák már számukra nem jelentenek tartalmat, csak viszik az életüket a rosszul mázolt kulisszák között. Észre sem veszik talán, hogy önmaguktód szenvednek a legtöbbet és utána nyomban attól, ahogy nem tisztelik másakban önmagukat. Ettől a belső haragtól és kíméletlenségtől lesznek ezek a figurák olyan nevetségesek, hogy a végén már nem is igen sajnáljuk őket. A haragban és kíméletlenségben csak szünetek vannak, feladás nincs. És ez a legirgalmatlanabb és a legkevésbé szánalomra mél21.25: 60 kérdés Fiatalok^ vetélkedője a Szovjetunióról. Közvetítés a Szovjet Tudomány és Kultúra Házából. A Lapkiadó Vállalat szervezési-ben hosszú hónapok tó. Ahogy Georges a tolókocsis nyomorultat eltessékeli,. pedig az virágot hoz az ő ünnepi pillanatához, az indokolatlanságában barbár és nagy önzés. Pedig ez a nyomorék a filmben néhányszor megjelenik és szeretne mondani valamit. A film túlzsúfolt, túl sokat akar elmondani a párizsiakról. Ha csak az egyik család vergődését kapnánk, talán mélyebb benyomásokat szerzünk róluk. Így a nyüzsgés és az erőltetett szándék között a nyiladozó lírai pillanatokat vesztettük el, amelyek feloldották volna az állandó feszültséget 4s rokonszenvesebbé tették volna ezeket a figurákat. Így nincs tapadó felületük és emlékezetünkből igen hamar ki fognak potyogni. Néhány jó színész MN ehe 1 Bouquet, Jean Carmet, Michel Lomdsdale, Anouk Ferjac, Micheliné Luccioni, Anicée Alvina — és Vladimir Cosma zenéje jellegzetesen párizsi hangulatot teremtett. Az író-rendező görbe tükre sokat vibrált, s mintha a természetesnél gyorsabb mozgásában túl sok torz képet vetítene. (farkas) óta folyik a vetélkedés Ki mit tud a Szovjetunióról? címmel. E verseny elő- és középdöntői után a televízió nyilvánossága előtt ezúttal a döntőre kerül sor. Iparitanuló-, szakmunkásképző intézetek tanulói, vidéki és fővárosi fiatalok versenyeznek a Szovjetunióról szerzett ismereteik alapján. A verseny döntőjébe hat csapat jutott, s most ők mérkőznek egymással. Kérdéseiket a szovjet tudomány, a kultúra, a sport, a hadászat és a történelem területéről kapják, s nagy ipari és egyéb létesítményekhez kapcsolódó feladataikat is meg kell oldaniuk. A játékvezető Sugár András, szerkesztő Fellegi Tamás. A háború antifasiszta szatírájából MIHASZ LINYKOV: Lakodalmas menet A fasisztáit által megszánt szovjet területeken tevékenykedő partizáncsapatok a harci szellem fokozására újságokat, szatirikus röplapokat is kiadtak. A belorusz „Partízánszka- ja Dubinka” (Partizánbunkócs- ka) című szatirikus lap egyik népszerű alakja Danyila partizánparancsnok volt. Trojka trojka után — tíz fogat — viharzott az úton. Zengett, zúgott minden, harmonika szólt, hegedűk daloltak. Lobogtak a lovak sörényébe font szalagok, vitorlaként dagadtak a hímzett ingek, tarkállottak a kérők cifrán kivarrott kendői. Az első trojkát Arhip apó hajtotta. A napfényben hunyorogva hátra-hátrapillan- tott a mögötte ülő menyasz- szonyra, A menyasszony olyan volt, amilyennek egy menyasszonynak ' lennie kell: hófehér fátyolban, a fején koszorú, mellén virágcsokor, Egyenesen ült, szilárdan megtartotta magát az éles kanyarokban, s gyakran rákacsintott az öregre erősen kifestett szempilláival. Az öreg mérgesen szipogott, és a menyasszony szokatlanul nagy mellére sandítva dühösen köpködött. — Eh, a szúnyog csípje meg, elvétették az arányokat ... Ekkora mellekkel diót lehetne tömi ... A lakodalmas menet dübörögve száguldott, felverte a porti » csengők hangja, a \ harmónilcaszó és a hetyke dalok hosszan úsztak utána. A hitlerista őrszem zavartan ugrott félre, fogalma se volt, mit tegyen ebben a rendkívüli esetben, amely felől nem rendelkezett semmiféle instrukció. A menet beért a faluba. Az udvarokból kiözönlő gyerekek utána futottak és torkuk szakadtából kiabálták: — Lakodalmas menet! Megjött a lakodalmas menet! Kiszaladtak az aszonyok, lányok. Kiléptek a kapukon a megszállók is. és a vidám menet után bámulva egymásra kacsintottak: — Nősül a russz ... A zsivaj hallatán a parancsnokság épületéből is kijött néhány tiszt. A ménét élén haladó trojka anélkül, hogy a vágtát fékezte volna, éles fordulatot tett, majd hirtelen megállt. ' a templom mellett, pontosan a parancsnoksággal szemben. Az öreg felemelkedett a bakon és elkiáltotta magát: — Zenészek! A nászindulót! És csodálatosképpen — mintegy szándékosan a parancs ellenére — egyszerre elhallgatták a harmonikák, csak a csengettyűk csilingeltek még néhány trojkán, amelyek a mellékutcába fordultak be. a veteményeskertek felé. A pillanatra beálló csendet váratlanul géppuskaropogás törte meg. A legelső trojkáról köpte a golyót, közvetlenül a menyasszony ülése alól. A levegőt tompa robbanások reszkethették meg — néhány energikusan elhajított gránát elvitte a parancsnokság falait és tetejét. Ezzel egyidejűleg géppisztolyok, puskák is működésbe léptek... Az utcán óriási riadalom támadt. A lányok, asszonyok futották, ahogy a lábuk bírta. minél messzebbre e . szörnyű lakodalmas menettől; a gyerekek, mint a verebek, rebbentek szét az udvarok felé. Puskájukat elejtve, felszerelésüktől futás közben igyekezve szabadulni hanyatt-homlok rohantak a fasiszták a veteményeskertek irányában. Azonban egyiküknek sem sikerült elmenekülnie. A stáb mellett a tisztek csoportjából kivált egy alezredes. és a főutcán iszkolva megpróbált egérutat nyerni. Ám a menyasszony észrevette és nem mindennapi fürgeségről tett tanúbizonyságot. Egy szemvillanás alatt leugrott a kocsiról, minden illendőségről elfeledkezve, magasra rántotta menyasszonyi ruháját — alóla előtűnt a lovaglónadrágja meg az óriási csizmája —. és mint a sólyom vetette magát a tiszt után. Fgy pillanat, kettő — és már el is kapta a szökevényt ... Arhip apónak még a szeme is rángatózni kezdett félelmében a menyasszony ruhája miatt. A fátyla elszakadt, a fején félrebillent a koszorú. Az egyik melle váratlanul leszakadt, s az út porába tottyant. Aztán leesett a másik is. Az öreg elordította magát: — Uramisten, az egész lánysága odavan! Mondtam ennek az ördögnek, hogy erősebben kösse oda... — És társára bízva a lovakat, a menyasszony segítségére sietett. Hanem az már hozta is a hátracsavart kezű alezredest. A harc lég véget ért. A foglyokat szétosztották a trojkákra, felrakták a zsákmányolt trófeákat, fegyvereket. A tisztet az öreg a legutolsó trojkára küldte, hogy — amint mondta — ne rontsa el a lakodalmas menetet. Ezalatt a menyasszony teljesen levetkőzött és az öreg kezébe nyomta a menyegzői ruhát. Arhip apó zavartan pislogott a szánalmas maradványokra — a ruha teljesen szétszakadt, az egyik ujja el is veszett —, aztán kétségbeesetten azt mondta a „menyasszonynak” : — Ezt magad add vissza, Danyila, a feleségemnek. Nem én viseltem, nem én szaggattam el. Eredj beszélj vele te, próbáld meg. Ne félj, nem lesz olyan könnyű, mint ez a lagzi a fritzekkel... — És keserű sóhajjal nyúlt a gyeplőért. — Indulás! — vezényelt Danyila, a híres partizánparancsnok. Beloruszból fordította: Zahemssky Ló4*JA
