Népújság, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-23 / 119. szám

I Evenként változik a renn Gyöngyösön AZ ÉLETSZÍNVONAL emelésének alapkérdése a jól ismert közgazdasagi közhely: „Olyan jól élünk, mint ami­lyen jól dolgozunk... ” A kissé leegyszerűsített formu­la, a már ismert, tényre utal: gazdaságunk fejlesztésének — és ily módon az életszínvonal emelésének — egyetlen le­hetséges módszere, a terme­lőmunka minőségének és ha­tékonyságának javítása, a gazdálkodás ésszerűsítése. A következő években, év­tizedekben nem folytatódhat az elmúlt 20 évben kialakult tendencia, amely szerint Ma­gyarország nemzeti jövede­lem növekedésének kb. egy- hatoda a foglalkoztatottak számának emelkedéséből származott. (Sajnos; mert bár a közhiedelem szerint a fog­lalkoztatottak száma nálunk példátlan gyorsasággal növe­kedett, a statisztika mást is bizonyít: a gazdaságilag fej­lettebb államok jó részében a nemzeti jövedelem növekedé­sének jóval nagyobb hányada származott ebből a forrásból, mint Magyarországon. Ez persze nem azt jelenti, hogy felül kellene vizsgálni az in­tenzív növekedésre épült gazdaságfejlesztési terveket, de ú - mesetre árról sem szaba .uegfeledkezni, hogy bár az ország ^gazdasági fej­lődése elsősorban a munka termelékenységétől függ, a növekedés gyorsabb ütemé­hez a foglalkoztatottak szá­mának emelkedése is hozzá­járult.) EBBŐL A SZEMPONTBÓL egyre nehezebb helyzetbe ke­rülünk. Hagyományos érte­lemben vett munkaerő-tarta­lékokról már ma sem beszél­hetünk. A jelenlegi foglalkoz­tatási szint, tíz év múlva csak oly módon tartható, ha növeljük a nők és az idős korúak gazdasági aktivitását. A társadalmi munkaidő-alap számottevő növelésére a kö­vetkező 10—15 évben nem számíthatunk, éppen ezért a bevezetőben idézett köz­hely. .. ’’olyan jól élünk, mint amilyen jól dolgozunk”... a gazdaságfejlesztés és az élet­színvonal emelésének egyet­len lehetséges kiindulópontja. Ez azt is jelenti, hogy a gaz­dasági növekedés és az élet- színvonal emelése a jövőben sokkal nagyobb erőfeszítése­ket követel, s ennek új mód­szerekkel, hatékonyabb veze­téssel kell párosulnia. Az MSZMP XI. kongresz- szusának határozata így fo­galmaz: „A jövőben az élet­színvonal emelésének azon tényezőit kell előtérbe he­lyezni, amelyek egyidejűleg szolgálják az anyagi jólétet és a gazdasági hatékonysá­got”. Ami nem kevesebbet jelent, mint hogy anyagi jólé­tünket az eddiginél sokkal szervezettebb, sokkal fegyel­mezettebb munkával lehet és kell biztosítanunk; egysze­rűen nincs más lehetőség, nincs más megoldás. Egyetlen példa: mértéktar­tó számítások szerint a jelen­leg rendelkezésre álló mun­kaidőalap 20—25 százaléka (körülbelül 2—2,5 milliárd óra) veszendőbe megy. Miből tevődik össze ez a veszteség, amelyet első számú tartalék­nak tekinthetünk? Az egész napos hiányzásokra elmegy 1 milliárd óra; ha ez csak 10 százalékkal csökkenne, akkor 100 millió munkaórát nyer­nénk, ami körülbelül ötven­ezer fős létszámbővítéssel egyenlő. Az úgynevezett „törtnapi” hiányzásokra (mert a hivatalokba, vagy az orvoshoz kell szaladgálni, vagy mert a- szolgáltatóipar nem hajlandó az emberek munkaidejéhez alkalmazkod­ni) minimum 600 millió mun­kaórát számolhatunk. S hogy itt is nyerünk valamit — nem is keveset — ahhoz például lényegesen jobban szervezett szolgáltatóiparra van szük­ség, fejleszteni kell a keres­kedelmet, a betegellátást, to­vább kell bővíteni a gyer­mekintézményeket, s javítani mindazt, ami az emberek mindennapi életét nemcsak kényelmesebbé, de szervezet­tebbé is teszi. Az életszínvonal távlati tervezésének munkája — öt­hat évvel ezelőtt — egy sor feltevésből indult ki, ame- l'vsk égyikét-másikát, az idő­közben elvégzett vizsgálatok és számítások alapján módo­sítani kellett. így például az ■egyik kiindulópont volt, hogy az életszínvonal növeléséhez elsősorban az szükséges, hogy a lakosság fogyasztása — te­hát a reáljövedelem is — mi­nél gyorsabban növekedjék. A másik alaptétel volt, hogy elsősorban a pénzjövedelmek — és ezen belül is a munká-" ból származó jövedelmek — növekedjenek, egyrészt, mert az emberek nem értékelik túlzottan a természetbeni jut­tatásokat, másrészt, mert a bérek és fizetések jelentik az aktív anyagi ösztönzés eszkö­zét is. Az elmúlt évek tapasz­talatai és különböző számítá­sai szerint a reáljövedelem növekedésének van egy tár­sadalmilag szükséges üteme, ami évente kb. 4,5—5 száza­lék. (Évi átlagban ennyit je­löl meg a XI. kongresszus ha­tározata is.) ENNEK ELÉRÉSÉRE és folyamatos biztosítása esetén azonban — a korábbi feltéte­lezésektől eltérően — az élet- színvonal növekedésének más tényezőire kell koncentrálni. Sokoldalú vizsgálatok bizo­nyították, hogy az életszínvo­nal emelésének csak az egyik oldala, hogy mennyit fogyaszt évről évre a lakosság, a másik — és nem lényegtelen-•— kér­dés, hogy milyen körülmé­nyek és feltételek között tör­ténik ez a fogyasztás, amit a lakásellátás, a személyközle­kedés, a vízellátás, a kereske­delmi és vendéglátóípari há­lózat, az egészségügyi ellátás, az oktatás, illetve a szakkép­zés színvonala határoz meg. Vagyis: ha igaz is az, hogy a lakosság látszólag többre becsüli a pénzjövedelmeket, mint a különböző természet­beni juttatásokat, a jövedelmi struktúrának ezt az utóbbi részét sokkal komolyabban kell kezelni, mint azt a terve­zők néhány évvel ezelőtt fel­tételezték. Az ingyenes okta­tást, vagy az általános társa­dalombiztosítást az emberek nálunk a mindennapi élet természetes velejárójaként kezelik, ám ha ezeknek a szolgáltatásoknak a fejleszté­se elmarad, vagy stagnál, ak­kor az előbb-utóbb súlyos társadalmi feszültségekhez vezetne. S ez esetben nem­csak a társadalmi közhangu­lat romlására kell gondolni, de számolni kell a gazdasági fejlődést veszélyeztető prob­lémákkal is. S mert olyan alapvető természetbeni jut­tatásokat, mint az oktatás, az egészségügy, stb. a szocialista társadalmi viszonyok között nem szabad és nem lehet „pénzre átváltani”, az élet- színvonal tervezésénél szá­molni kell azzal, hogy az ilyen jellegű igények egyre magasabbak lesznek és eze­ket megfelelő módon ki kell elégíteni. AZ MSZMP XI. KONG­RESSZUSÁNAK határozata e felismerést fejezi ki, s eky- ben előirányozza a gyakorlati megvalósítást A név hallatán — Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet — mindenki szőttesekre, hímzésekre, fara­gásokra gondol, s arra, hogy e szövetkezet révén a világ különböző tájain ismertté vált szűkebb hazánk, Heves megye. A termékeket széles-e hazá­ban s azon túl is ismerik, az embereket, akik készítik, és gondjaikat, amikkel ők is épp úgy küszködnek, mint akár­melyik más, nagyra nőtt vál­lalat, már kevesebben. Pedig akad jócskán, s még az sem mindig vigasztaló, hogy a nö­vekedés gondjai ezek. Ter­mészetesen a szövetkezet gaz­dái, a választott vezetők és maguk a tagok is, nem vár­nak ölbe tett kezekkel má­sokra, hanem igyekeznek sa­ját erszényükből megoldani mindent. Amire most már lassan egy éve büszkék; si­került megoldani az üzemor­vosi ellátást. A központi iro­daházzá átalakított régi szö­vődéi rész egyik szobácskájá­bán orvosi rendelő felszerelé­sei találhatók. Heti két al­kalommal rendel itt az orvos, aki egyben — lévén a szövet­kezet sok nőt foglalkoztató üzem — természetesen nő­gyógyász is. Az üzemorvosi rendelés célja nagyobbrészt a negelőzés volt, és széles körű - egészségügyi felvilágosítás. A i szövetkezeti nőbizottság fel- I merte az igényeket, és ennek Egy sor új meglepetés ér­te a gyöngyösieket is, de azo­kat is. akik gyakorta fordul­nak meg ebben a mátraalji városban. Eltűnt néhány KRESZ-tábla a megszokott helyéről és máshol bukkant fel. Jól megkavarták a város belső részeinek közlekedési rendjét. De nem is először tették ezt meg, és valószínű, hogy iiem is utoljára. A közvéleményt erősen foglalkoztatja a gyöngyösi „változtatások kora”, értetle­nül állnak szemben az ese­ményekkel, kétkedő kérdése­ket tesznek fel. Nem értik az egészet. ★ — Már én is hallottam a saját fülemmel azokat a oseppet sem hizelgő megjegy­zéseket, amik elhangzottak a város belső része eddigi köz­lekedésrendjének megváltoz­tatása nyomán — hallottuk Berényi Józseftől, a városi ta­nács elnökétől. — Ez elég kel­lemetlen nekünk, mert senki sem örül annak, ha az embe­rek elítélően nyilatkoznak róla. Különösen, ha nem is marasztalható el semmiért, mert semmiről sem tehet. Furcsa volt hallani, hogy a város vezetői, szakigazgatási szervei nem tehetnek arról, ami a városban történik. A kérdés azonnal így fo­galmazódott meg: lehetséges az, hogy hatósági intézkedé­seket hozzanak a helyi ható­ságok megkérdezése nélkül? Így akarják továbbadni a labdát a helybeliek? ★ Nézzünk néhány példát a változásokra. Mindenekelőtt a forgalom- irányító lámpa, az úgyneve­zett Pampuk-sarkon. — Amióta ez a lámpa mű­ködik, azon a helyen baleset nem történt. Korábban pedig egyik legkritikusabb pontja volt a városnak — halljuk a tanács elnökétől. — Lehet, hogy néhány járművezető­nek, aki nagyon siet ünnepen­ként a Mátrába kirándulni, vagy onnan haza, kissé ké­nyelmetlen esetenként ott várakozni a szabad jelzésre, de az a rövidke pihenő még mindig jobb, mint a baleset, ha egyáltalán lehet ilyet ösz- szevetni egymással. Az érvelés nagyon meggyő­ző. megfelelően tartott és tart az üzemorvos különböző elő­adásokat. Ugyanakkor, kisebb betegségek, megfázás esetén, órák „megtakarítását” jelenti a helyi rendelés a dolgozók­nak, mert nem kell várakoz­niuk a körzeti orvosnál. Ta­nácsokat is kapnak komo­lyabb bajok megelőzésére, és természetesen, ha valakit táppénzre kell kiírni, mert keresőképtelenné válik, az üzemorvos megteszi a javas­latot. Nagyon sokat jelent az üzemorvosi rendelés azért is, mert a szövetkezet dolgozói­nak, elsősorban a bedolgozók­nak eléggé jelentős része csökkent munkaképességű. Nagyobb szükségük van ál­landó orvosi ellenőrzésre, ta­nácsadásra. Ahogyan nő a szövetkezet, s tegyük hozzá, ahogyan fia­talodik, jelentkeznek az új gondok is. A ma fiatalasszo­nya természetes jogának és lehetőségének érzi például az üzemétkeztetést. Üzemi kony­ha, ahonnan hozhatnák az ebédet, lenne is, de hely, ahol azt megehetnék, olyan már nincs. Amúgy is szűkén álla­nak hellyel, minden bővítési törekvés ellenére. Mintegy 100 000 forint kellene ahhoz, hogy megoldódjon a Hevesen dolgozók üzemi étkeztetése, de külső támogatásra nem számíthatnak, belső erővel meg egyelőre nem, gyaztta Már kevésbé az, • hogy a piac környékén felfestették az útjelet a kocsik várakozá­sához. Nemrég tiitotlák meg ugyanitt a parkolást. Az pe­dig már kabaré, hogy a fel­festéssel egyidejűleg olt ma­radt a várakozást tiltó tábla is az utca elején. Amikor a táblát figyelmen kívül ha- gyókat megbírságolták, a „vétkesek” elég egyértel­műen fejezték ki gondolatai­kat. Ki csodálkozna ezen? Hogy van a példázat a jobb és a bal kéz együttműködésé­ről? ★ Ha a GYÖNGYSZÜV-nck lennék, mondta valaki az áruház előtt, üzletrontásért beperelném azt. aki megtiltot­ta a várakozást az áruház előtt. Máshol minden üzlet parkolót épít a vevőknek. Tessék elmenni Pestre, ott a Luxus még a parkolás: díjat is megtéríti a vevőinek. Gyöngyösön pedig, kitiltják az autót az áruház elől. Ki ér­ti ezt? A Mérges utcában is meg­szüntették a kocsik várako­zását. Tavaly még az útbur­kolat jelzése mutatta itt, ho­gyan kell parkolniuk az au­tóknak. Néhány hete az itt lakó autótulajdonosok kény­telenek felállni járművükkel a ma még rendezetlen terep­re, a házak elé. Az is igaz, hogy a GYÖNGYSZÖV-áru- ház és az autóbusz-pályaud­var előtt is ott sorakoznak a parkoló autók sorra-rendre, naponta, fittyet hányva a til­tó táblára. ★ Ebben a kérdéssorban a 30 1971. sz. KPM ■ utasítás iga­zíthat el bennünket. Ez ki­mondja, hogy a város belső közlekedési rendjének változ­tatására tervet a helyi ható­ság készít vagy készítteti azt el. Az érdekeltek bevonásá­val megtartandó tanácskozá­son , részt vesz, véleményt nyilvánít, a változtatást pe­dig a megyei tanács ÉKV-osz_ tálya rendeli el. Létezik is egy ilyen megyei friss rendelkezés, amelyben az áll, hogy „kérésére enge­délyezem”. De a módosítást nem kérte a helyi szakigazga­tási szerv. Sőt: amikor el­kezdték az útburkolati jelek felfestését a piacon, aztán ki­tették a várakozni tilos táb­lákat olyan útszakaszokon, Nehezíti a helyzetet az is, hogy sokfelé van üzemhá­zuk a megye több községé­ben. és nem érzik igazságos­nak, hogy csak a központi üzemház dolgozói kapjanak ilyen nagy összeget, amíg másutt is sok a megoldandó. Korszerűsíteni kellene pél­dául a mátraderecskei üzem­házat, amit nemrégen vásá­roltak, s amin nagyon sok még az igazítani való. Az ugyancsak nemrégen vásárolt egercsehi üzemházon is jócs­kán van bővíteni való, első­sorban szociális helyiségeket kell létesíteni. Itt viszont a bányától várnának több megértést, — hiszen bányász­feleségekről is szó van — a telekleválasztás nagyon las­san /megy, addig pedig nem lehet elkezdeni a megfelelő és a KÖJÁL által sürgetett átalakításokat. Akad hát bőven gond a szövetkezetben, amely magá­ra vállalta és feladatának tartja a Heves megyei népmű­vészeti hagyományok őrzését, fejlesztését. Itt-ott elkelne egy kis külső segítség, — amit más helyekről idetelepü­lő szövetkezeti üzemegységek többnyire megkapnak. Azért is, mert szűkebb por­tánkról valók, azért is, mert a szemünk előtt nőttek fel, azért is, mert eddig minde­nért csak a saját zsebükbe nyúltak. —.([fik —. amelyek mellett még nem ké­szül! el a parkoló, egyeztető tárgyalást kért. Ezen in./-.je­lentek mindazoknak a szer­veknek a képviselői. Ilinek joguk és köie1esséa;. a kér­désben dönteni. Itt a városi tanács szakigazgatási szervé­nek a kérését — állítsák v’sz- sza a piac régi közlekedési rendjét — nem fogadták el. Pedig létezik egy idevonat­kozó 1 '1972. sz. tanácsrende­let, amelyet a megyéi ta árs vb is jóváhagyott. Énnek pa­ragrafusai ma is érvényesek. Ezek a paragrafusok pedig a piac területén nem engedik meg a parkolást. A megyei tanács ÉKV-osztályának leg­újabb rendelkezése tehát ez­zel ellentétes. ★ Nagyon sokat és sokszor változott az utóbbi néhány évben Gyöngyös belső közle­kedési rendje. Nagyon sok­szor tették szóvá ezeket a meglepő -változásokat a leg- iUetékesebbek, a közlekedők. Jól emlékeznek még a gyön­gyösiek arra, amikor három forgalmi sávot jelöltek ki a szélesebb utcákon. Meg is magyarázták, hogy ez a jó, ez a korszerű. Aki ezzel nemért egyet, az maradi gondolkodá­sú. így született meg egy sor szabálysértési bírság és egy sor mérgelődés, idegborzolás, kellemetlenség. A közrend őrei teljesítették a kötelessé­güket, őrködtek a köz rend­jén. A járművezetők pedig bosszankodtak és fizettek. Aztán egy év múlva átfes­tették az útjelzéseket. Ismét megmagyarázták, hogy az út egyik oldalán parkolót kell kialakítani, a megmaradt ré­szen pedig közlekedési sávot kell létesíteni. Aztán jött az idei tavasz, és most már nincs parkoló, csak a széles út maradt meg. Az autók pe­dig felmásznak a szegélykö­vein keresztül a jövendő park­területekre. ★ Idáig sorozatban az tör­tént, hogy amire esküdtek egy évvel korábban, azt egy évvel később elvetették. Mi a biztosíték arra, hogy amire ma esküsznek, azt nem tart­ják-e holnap rossznak? Ak­kor minek az egész? Miért nem lehet már most a rossz­ra azt mondani, hogy rossz? Miért kell még egy évet vár­ni erre? A helyi szakigazgatási szerv nem kérte a változást, a véleményét nem vették figye­lembe, ez kissé furcsa. Az sem ártana az ügynek, feltételezhetően, ha a változ­tatások előtt megkérdeznék a közlekedésbiztonsági tanács helyi szervezetét is. Hiszen ennek a tagjai egyetlen „for­dulattal” hatósági személyek­ké alakulhatnak át, mivel a biztonsági tanácsnak tagja a helyi tanács, a rendőrkapi­tányság vezetője és más, a közlekedéssel napi munkájá­ban is állandóan kapcsolatban levő „hivatalos” ember. Tény, hogy a közlekedés fejlődése nagyon nagy üte­mű. Ezzel nemcsak számol­nunk kell, hanem igazodnunk is hozzá. A város belső te­rületeinek közlekedési rend­jét meg kell szervezni úgy, *hogy az a lehető legkisebb «zökkenőket okozza, a zsúfolt­ságot csökkentse, és ne fe­ledkezzék meg arról az alap­helyzetről, hogy ma a moto­rizáció világát éljük. Az autó nem fölösleges luxus, akik­nek autójuk van, azokkal nem „kitolni” akarunk, ha­nem könnyíteni nekik. Nem ellenfelek tehát, nem nehézségeket kell állítani elé­jük. Tehát nem bosszantani kell őket az egyre változó, az egyre módosuló, a tegnapit mára folytonosan elvető köz­lekedési renddel, ami éppen ennek az örökös változásnak a tükrében aligha tűnik rend­nek az emberek szemében. Egészen másnak mondják. G. Molnár Ferenc 1975. május 23., péntek Új bauxitbánya Iharkűton Thar kúton megkezdte a termelést az új külszíni fejtés bauxitbánya. A tízméteres fedőréteg eltávolítása után na_ Uf/olcszáz tonna jó minőségű vörösércet termelnek. iMTI fotó: Horváth Péter) V. Cs. Mit jelent az üzemorTos? — 100000 forinton múlik az étkezés — Korszerűsíteni kell mindenütt Tervek és gondok egy háziipari szövetkezetnél Az életszínvonal emelésének tényezői

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom