Népújság, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-23 / 119. szám

A VDK VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK magyar országi nagykövet­ségének köszöneté . Az elmúlt több mint tél hó­nap során, amióta a vietnami nép teljes győzelmet aratott, csakúgy, mint azokban a na­pokban, amikor a vietnami nép a győzelmet megünnepel­te, vállalatok, állami gazda­ságok, termelőszövetkezetek, iskolák, egyetemek, hivata­lok és különböző szervezetek, valamint sok magánszemély, magyar barátaink üdvözlő le­veleket, táviratokat küldenek nagykövetségünkre, jókíván' ságaikat fejezték ki és osztoz­tak velünk a győzelem feletti örömünkben. Több szervezet és hivatal küldöttségeikkel kereste fel nagykövetségünket, hogy gra­tuláljon a győzelemhez. / A Vietnami Demokratikus Köztársaság nagykövetsége ez alkalommal őszinte köszö­netét fejezi ki kedves magyar barátainknak, harcos szolida­ritásuk és testvéri barátsá­guk e mély megnyilvánulá­sáért. Vietnami Demokratikus Köztársaság Budapesti Nagykövetsége Magyar— csehszlovák vízügyi tárgyalások Frantisek Hagara, a Szlo­vák Szocialista Köztársaság erdő- és vízgazdálkodási mi­nisztere május 20—22 között Budapesten a Magyar Víz­ügyi Szolgálat vezetőivel tár­gyalt a határvizek tisztaságá­nak védelméről, a nagymaro­si vízlépcsőrendszer előkészí­tő munkáiról és más, közös érdekű vízgazdálkodási kér­désekről. Frantisek Hagarát fogadta dr. Szekér Gyula mi­niszterelnök-helyettes; a meg­beszélésen ott volt Dégen Im­re államtitkár, az OVH elnö­ke és dr. Vaclav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság nagykövete. Katonai küldöttségünk hazaérkezett Varsóból Csütörtökön délben vissza­érkezett Varsóból az.a kato­nai küldöttség, amely Csémi Károly altábornagy, honvé­delmi minisztériumi államtit­kár vezetésével részt vett a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői katonai taná­csának ülésén. AZ MSZMP HEVES MEGYEI -------------------------------------------------------r— B IZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXVI. évfolyam, 119. szám i----------------m; S EHÖI 1975. május 23., péntek A NÉPGAZDASÁG ELSŐ NEGYEDÉVI FEJLŐDÉSIRŐL A MUNKAÜGYI HELYZETRŐL ic TAKARÉKOSSÁGI TÖREKVÉSEK EREDMÉNYEIRŐL -*• AZ ORVOSEL­a LÁTÁSRÓL Ülést tartott Minisztertanács A kormány tájékoztatási hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tar­tott A kormány megtárgyalta Szaddam Husszeinnek, az Ira­ki Köztársaság Forradalmi Parancsoki Tanácsa alelnöké- nek május 7—9. között ha­zánkban tett hivatalos láto­gatásáról szóló jelentést. A Minisztertanács a ' jelentést jóváhagyólag tudomásul vet­te és határozatot hozott a tárgyalásokból adódó intézke­dések megtételére. Az Országos Tervhivatal elnöke jelentést tett a nép­gazdaság első negyedévi fej­lődéséről. Az ipari termelés dinamikusan növekedett és időben befejezték a tavaszi mezőgazdasági munkák jelen­tős részét• Bővült a külkeres­kedelmi forgalom, de a be­hozatal továbbra is gyorsab­ban növekedett, mint a kivi­tel. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vet­te. Szükségesnek tartja, hogy nagyobb figyelmet fordítsa­nak a tőkés export fokozásá­ra és a vásárlóerő tervszerű szabályozására. Utasította az érdekelt minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy az irányító munka további javításával tegyenek meg mindent az éves népgazdasági terv cél­kitűzéseinek végrehajtása ér­dekében. A munkaügyi miniszter az 1975. első negyedévi munka­ügyi helyzetről tett jelentést. Megállapította, hogy a ter­melés növekedését az ipar teljes egészében a termelé­kenység emelkedésével bizto­sította. A havi átlagbérek az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva a tervezettnél na­gyobb mértékben növekedtek. Bővült azoknak a dolgozók­nak a köre, akik heti 44 órás munkaidőben dolgoznak. Ä Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vet­te. A Minisztertanács jelentést fogadott el az alkalmazotti létszám alakulásáról szóló, 1974-ben hozott határozata Csehszlovák szakszervezeti delegáció látogatása A Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsának meghí­vására május 19—22 között Karel Hoffmann-nak, a CSKP Elnöksége tagjának, a Cseh­szlovák Forradalmi Szakszer­vezetek Központi Tanácsa el­nökének vezetésével szakszer­vezeti küldöttség tartózkodott Magyarországon és megbeszé­léseket folytatott a Magyar Szakszervezetek Országos Ta­nácsa küldöttségével, ame­lyet Gáspár Sándor, az MSZMP PB tagja, a SZOT főtitkára vezetett. A küldött­ségek tárgyalása szívélyes és elvtársi légkörben, a két or­szág munkásosztályának és dolgozóinak hagyományos ba­rátsága szellemében zajlott le. A csehszlovák szakszerve­setek küldöttségét fogadta Kádár Janos. as MSZMP KB első titkára. A csehszlovák szakszervezetek küldöttsége magyarországi tartózkodása során látogatást tett a Csepe­li Szerszámgyárban és talál­kozott az üzem szakszervezeti aktivistáival. A küldöttség meghívta a magyar szakszer­vezetek delegációját csehszlo­vákiai látogatásra, amelyet örömmel és köszönettel elfo­gadtak. A csehszlovák küldöttség csütörtökön elutazott Buda­pestről. A delegációt a Fer;- hegyi repülőtéren Gáspár Sándor, az MSZMP PB tag ja, a SZOT főtitkára búcsúz­tatta. Az elutazásnál jelen volt dr. Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köz társaság budapesti nagyköve« te. végrehajtásának helyzetéről. A jelentés megállapította, hogy az adminisztratív mun­ka egyszerűsítése terén kö- vetkezetésebb végrehajtásra van szükség. Ennek érdeké­ben biztosítani kell a gondo­sabb létszámgazdálkodást. A jelentést a kormány tudomá­sul vette. A pénzügyminiszter jelen­tést tett a minisztériumok­nak, az országos hatáskörű szerveknek és a szövetkezetek érdekképviseleti szerveinek takarékossági intézkedéseiről, amelyek kezdeti eredményei már mutatkoznak. A Minisz­tertanács a jelentést jóváha­gyólag tudomásul vette. Fel­hívta a figyelmét, hogy fo­kozottabban kell törekedni az ésszerű takarékosságra, az alapanyagok, az energia és az importanyagok felhaszná­lásában. Á rövid távon érvé­nyesülő megtakarítások mel­lett nagyobb gondot, kell for­dítani a távlati előnyökkel járó megoldásokra. Él kell érni, hogy a ta.karékos szem­lélet minél hamarabb általá­nossá váljon­A Minisztertanács megtár­gyalta az egészségügyi mi­niszter előterjesztését az ok­tatásügyi intézmények egész­ségügyi ellátásáról és határo­zatot hozott az óvodák, álta­lános és középiskolák, vala­mint a szakmunkásképző is­kolák orvosi ellátásának fej­lesztésére. A Központi Népi Ellenőrzé­si Bizottság elnöke jelentést tett a vidék orvoséilátottsá- gának vizsgálatáról. A jelen­tés megállapítja, hogy az or­vosok száma 1950 óta több mint két és félszeresére nőtt, vidéken azonban meg mindig sok a betöltetlen orvosi ál­lás. Hiány van továbbá kör­zeti orvosokból, gondot okoz egyes szakorvosi, üzemorvo­si, valamint az egészségügyi szakigazgatásban meglevő ál­lások betöltése is. A kormány' határozatot hozott az orvosok tervszerűbb területi és szak­mai elosztása érdekében. A Fővárosi Tanács elnöke tájékoztatta a kormányt Bu­dapest 1974. évi beruházási tevékenységéről és az idei fel­adatokról. A Minisztertanács a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Három közös évtized j Emlékülés a Magyar—Szovjet Baráti Társaság megalakulásának jubileumán A több mint 41 ezer válla­lati, szövetkezeti és intézmé­nyi dolgozót, valamint iskolai tanulót tömörítő 46 Heves megyei MSZBT tagcsoport ügyvezető elnökét, s a közös­ségek képviselőit Virág Ká­roly, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte azon az emlékülésen, amelyet csütör­tökön délelőtt tartottak Eger­ben, a városi tanács díszter­mében. Üdvözölte továbbá az elnökségben he­lyet foglaló Nagy Máriát, az MSZBT főtitkárát, Jurij Alek- szejevics Melegyint, a hazánk­ban ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok egyik alaku­latának főtisztjét, Póti Jenőt, a Hazafias Népfront megyei titkárát, Szalay Istvánt, a megyei tanács általános el­nökhelyettesét, dr. Jenes Pált, az SZMT titkárát, valamint dr. Varga Jánost, a városi ta­nács elnökét. Bevezetőjében Virág Ká­roly ezután arról szólt, hogy az évfordulók sorában egy újabb jubileum megünneplé­sére készülünk. Harminc év­vel ezelőtt, 1945. június 9-én alakult meg ugyanis a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ság elődje, a Magyar—Szov­jet Művelődési Társaság, amelynek tagjai rakták le a magyar és a szovjet nép kö­zött kialakult sokoldalú kap­csolatok alapjait. A megyei pártbizottság titkára e néhány mondat után átadta a szót Nagy Máriának, az emlékülés előadójának. Az MSZBT főtitkára beszé­de elején emlékeztetett arra, hogy az emberiség életének új szakasza — amint azt tör­ténészek feljegyezték — 1945. május 9-én 17 óra 43 perckor kezdődött el. Abban a pilla­natban, amikor Keitel a ber­lini szovjet főparancsnoksá­gon, az egykori német császá­ri, majd náci hadmérnöki fő­iskola egyik termében, aláírta a német birodalmi hadsereg feltétel nélküli kapitulációját. — Az a pillanat a győzelem, a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal létrejött új állam, a szocialista gazdaság, a marxista—leninista ideoló­gia, a szovjet nép összefor- rottságának diadala volt — mondta Nagy Mária, majd így folytatta: — Figyelemre méltó, hogy most, harminc év után a szov­jet győzelmet, a Vörös Had­sereg nagy csatáit, hőstetteit Nagy Mária az ünnepi beszédét tartja. (Fotó: Perl Márton) Nyugaton kicsinyíteni akar­ják. Azt a győzelmet, amellyel megszabadították a világot a fasizmus rémtetteitől, s amellyel a népek sorát szaba­dították fel az elnyomó iga alól: Egységes békepolitikára van szükség ahhoz, hogy ne ismétlődhessék meg az embe­riség millióit érintő háborús világégés. A béke, a nagy cé­lok megvalósítása érdekében megvan ugyanis a lehetősége annak, hogy a világ különbö­ző társadalmi rendszerű ál­lamai összefogjanak, ha úgy tetszik: egy új, a békés egy­más mellett élés politikáján alapuló koalícióban. Nem sza­bad felednünk, hogy a Szov­jetunió a második világhábo­rú után nemcsak egy volt a győztesek közül, hanem mint szocialista világhatalom lépett a nemzetközi porondra. Ez Sieted üipil Esyititaya a B$V-a A BNV-n csütörtökön meg­kezdődött a szakmai napok sorozata. Csütörtökön és pén­teken, továbbá a jövő hétfőn, kedden és szerdán a reggeli nyitástól délután 2 óráig ki­zárólag a szakemberek láto­gathatják a vásárt szakmai jeggyel, szakmai bérlettel, és állandó belépővel. A nagykö­zönség számára ezeken a na­pokon délután 2-től este 6-ig tart nyitva a BNV. Már a szakmai napok csü­törtöki nyitányán foglalt volt valamennyi tárgyaló, a kiállí­tók jól képzett mérnököket, technikusokat, a tárgyalások­ra felhatalmazott kereskedel­mi szakembereket küldtek a vásárra, ők fogadták a ven­dégeiket. A tárgyalások több helyen üzletkötéshez vezettek. A esütortok-oa dét előtt a Strojimport csehszlo­vák külkereskedelmi vállalat­tal írt alá szerződést, amely­nek alapján 1976 és 1980 kö­zött a két vállalat négymillió rubel értékű vas-műszaki cik­ket szállít kölcsönösen egy­másnak. Több pavilonban a sajtó képviselőit is fogadták. A gyógyszeripari pavilon sajtó- tájékoztatóján például el­mondták, hogy a magyar ipar a hazai gyógyszer-szükséglet-. nek mintegy 90 százalékát fe­dezi, ugyanakkor termelésé­nek körülbelül 70 százaléka exportra jut. A magyar gyógyszeripari export a világ országai közül a 7. helyet foglalja el. Több rendkívül keresett új cikket is bemutat­nak a BNV-n, köztük a Pro­dekan érszűkület saógyitdés infarktus-megelőző szert, to­vábbá Probon nevű fájdalom- csillapítót. A járműipari pa­vilonban a legújabb Ikarus- buszokat, Rába járműveket, és a korszerű autodiagnisz- tikai cikkeket mutattak be az újságíróknak. Több hivatalos látogatója is volt csütörtökön a BNV- nek. A délelőtti órákban a vásárra látogatott Marko Markov, bolgár földművelés- és élelmiszeripari miniszter- helyettes, Premysl Strougal csehszlovák külkereskedelmi miniszterhelyettes, Anton Jaumann bajor gazdaságügyi és közlekedésügyi állammi­niszter. Pásztor Gabriellának, a KISZ-kb titkárának veze­tésével a KISZ központi bi­zottságának több tagja is megtekintette a BN V-h. t ma már azt jelenti: a Szov­jetunió nélkül nem lehet vi­lágpolitikát csinálni, mert ee a hatalmas erő a békét szol­gálja minden területen. S mi támogatjuk a világbéke meg­teremtéséért folytatott harcá­ban. A szocialista közösség országai, köztünk hazánk, ar­ra töreksznek, hogy az embe- riség létével Összefüggő közös feladatokat békés viszonyok között, együttműködve való­síthassuk meg. Az eltelt há­rom közös évtized meggyő­zően szemlélteti: szovjetbará­tok voltunk, vagyunk és le­szünk. A magyar—szovjet ba­rátság ezért örök és meg­bonthatatlan! Ennek jegyé­ben dolgozott és dolgozik a jövőben is társaságunk, amelynek az ország minden részében, nagyüzemében, kö­zös gazdaságában sok-sok lel­kes tagja van... — mondta beszéde végén az MSZBT fő­titkára. Nagy Mária nagy tetszéssel és tapssal fogadott felszólalá­sa után trombitaszó harsant, úttörők vonultak be, hogy kö- szóntsék az emlékülés részt­vevőit, s az MSZBT megala­kulásának jubileumát. A paj­tások nevében Hanus Katalin, az orosztagozatú 3. számú Ál­talános Iskola 8. a., osztályos tanulója mondott üdvözlő szavakat, majd az egri vo­nósnégyes és a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola énekka­rának műsorára került sor. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság megalakulásának 30* évfordulója tiszteletére ren­dezett megyei emlékünnepség Virág Károly zárszavával ért véget. Az emlékülés előadó­ját, Nagy Máriát, az MSZBÍ főtitkárát elutazása előtt fo­gadta Vaskó Mihály, a me­gyei pártbizottság'első titká­ra. Csz&dós)

Next

/
Oldalképek
Tartalom