Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-03 / 78. szám

Kiosztották az Állami és Kossuth-díjakat (folytatás az 1. oldalról.) ország felszabadulásának 30. A Minisztertanács Magyar- évfordulója alkalmából az Állami díj i. fokozatát adományozza: Hajdúsámson—sámsonkerti általános iskola nevelőinek: Haram ura Gábomé középis­kolai tanár, tagiskola-veze­tőnek, Kcsedi Sandomé álta­lános iskolai tanítónak, Sze­gedi Sándorne általános is­kolai tanárnak, Szűcs Mi- hályné általános iskolai ta­nítónak, Tóth Pálné általános iskolai tanárnak egyenlő arányban megoszt­va az oktató-nevelő munka területén kifejtett munká­jukért. Holló János akadémikus tanszékvezető egyetemi ta­nárnak, az MTA Központi Kémiai Kutató Intézete igaz­gatójának, Koch Lehelnek, a Budapesti Műszaki Egyetem tudományos főmunkatársá­nak egyenlő arányban meg­osztva a zöldnövényi bázis­ból kiinduló takarmányfe­hérje kutatásban elért eredményeikért, feltalálói tevékenységükért. Kalmár László Kossuth - díjas akadémikus, egyetemi tanárnak, az MTA matema­tikai, logikai és automata­elméleti tanszéki kutatócso­port vezetőjének a matematika alapjainak kutatásában és a számító­gépek elméletében elért eredményeiért. Kovács Lászlónak, a Lakás- texti I Vállalat vezérigazgató­jának, Wilheim Bélának, a La­kástextil Vállalat műszaki igazgatójának, Tamás Bélá­nak, a Lakástextil Vállalat fejlesztési főmérnökének, Pécsi László Munkácsy-díjas iparművésznek, a Lakástextil Vállalat gyártmánytervezési osztályvezetőjének, Schwarcz Miklósnak, a Lakástextil Vállalat bűtarszövetgyára fő­művezetőjének, Mészáros Lászlónak, a Lakástextil Vál­lalat takarógyára főműveze­tőjének, Péterfi Ferencnek, a Lakástextil Vállalat posz- tónemezgyára szövőüzeme helyettes .vezetőjének, Ja- novszky Lászlóménak, a tatái Szőnyeggyár szövő- munka­módszerátadójának egyenlő arányban meg­osztva a Lakástextil Vállalat fejlesztésében, termékei művészi színvonalának, emelésében elért eredmé­nyeikért A. Salgótarjáni Kohászati Üzemek „Magyar Honvédel­mi Szövetség” szocialista bri­gád tagjainak: Molnár Sán­dor géplakatos, brigád veze­tőnek, Babják Lajos géplaka­tosnak, Forgó Sándor gépla­katosnak, Kézdi Sándor gép­lakatosnak, Molnár István géplakatosnak, Petrucsik Géza géplakatosnak, Rusz- nyák Róbert géplakatosnak, Szoó József géplakatosnak, Ullroann József géplakatos­nak egyenlő arányban meg­osztva a kohászati beren­dezések karbantartásáért és zavartalan üzemeltetésé­nek biztosításáért. Nemes Dezső Kossuth-díjas akadémikusnak, az MSZMP politikai főiskola rektorának a legújabb kori magyar tör­ténelem kutatása terén ki­fejtett tudományos mun­kásságáért, a hazai marxis­ta történettudomány fej­lesztésében elért eredmé­nyeiért. Ortutay Gyula akadémikus, egyetemi tanárnak, az MTA néprajzi kutató csoport igaz­gatójának a néprajztudomány terén kifejtett tevékenységéért, a ..Hungarian folklore” című összefoglaló művéért, köz­életi tevékenységéért. Szabó Gergely oki. ve­gyészmérnöknek, a Petrolké­mia Beruházási Vállalat igaz­gatójának, Huszár Andor oki. vegyészmérnöknek, a Tiszai Vegyi Kombinát igazgatójá­nak egyenlő arányban meg­osztva az Olefinmű építé­sének szervezése során végzett tevékenységükért. QfMvmig, 187&. április 3„ «äförtäk Tancsa Józsefnek, a Me­cseki Ércbányászati Vállalat csapatvezető vájárának, Bo- zó Dezsőnek, a Mecseki Érc- bányászati Vállalat szakve­zető vájárának, Király Imré­nek, a Mecseki Ércbányásza­ti Vállalat szakvezető vájá­rának egyenlő arányban meg­osztva a vágathajtások kor­szerűsítése, új technológiai eljárások elterjesztése te­rén végzett munkájukért. Tenke Tibor oki. építész­mérnöknek, a Tervezésfej­lesztési és Típustervező Inté­zet osztályvezető főépítészé­nek, Kisvárt Jánosnak, a bu­dapesti 43. sz. Állami Építő­ipari Vállalat vezérigazgató­jának, Huszka Károlynak, az Az Akadémia Nyomda „Nyelvészeti komplex bri­gád” tagjainak: Székely Sán­dor kéziszedő, brigádvezetó- nek, Adelmayer Ede betűön­tőnek, Bemát László kézisze­dőnek, Botyánszky Pál monó- saedőnek, Földényi Ernő kor­rektornak, Gresina Károly monószedónek, Werter Hugó kéziszedőnek egyenlő arányban meg­osztva az idegennyelvű ki­adványok világszínvonalon történt kidolgozásáért, újí­tói tevékenységükért. Dr. Bihari Ottó egyetemi tanár, akadémikusnak, az MTA Dunántúli Tudományos Intézete igazgatójának oktató-nevelő munkájáért, tudományos és tudomány- szervezési tevékenységéért, közéleti munkásságáért. Bojtos Sándornak, az egri 312. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet tanárának, a gépi forgácsoló szakma korszerű oktatásában, az audiovizuális szemléltető eszközök készítésében és alkalmazásában kifejtett tevékenységéért. Boldizsár Ivánnak, a „The New Hungarian Quarterly” főszerkesztőjének, a Magyar Pen Club elnökének irodalmi-publicisztikai te­vékenységéért és a magyar kultúra belföldi és külföldi terjesztéséért. A Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat „Ságvári Endre” szocialista brigád tagjainak: Molnár Fe­renc kirendeltségi irányító szerelő, brigádvezetőnek, Ba­logh István villanyszerelő­nek, Kántor Ferenc betaní­tott munkásnak, Kiri Ferenc betanított munkásnak, Kiri Vince villanyszerelőnek. Kiss Ferenc villanyszerelőnek, Németh Imre villanyszerelő­nek, Papp István betanított munkásnak, Szirovicza Ernő kirendeltségvezetőnek egyenlő arányban meg­osztva a biztonságos ener­giaszolgáltatás, az üzem­zavar-elhárítás szervezése, az anyagtakarékosság, a hálózati veszteségek csök­kentése, a technológiai fe­gyelem betartása terén a brigád által elért eredmé­nyekért, újítói tevékenysé­gükért. Az Egri Dohánygyár „Kos­suth Zsuzsa” szocialista bri­gádja tagjainak: Fehér Gyu- láné brigádvezetőnek. Király Józsefné szakmunkásnak, Nagy Sándorné szakmunkás­nak, Sütő Rafaelné szakmun­kásnak. SzentgyörgyI István­ná szakmunkásnak, Varga Miklósné szakmunkásnak, Várhegyi Lászlóné szakmun­kásnak egyenlő aranyban megoszt­va, kiemelkedő munkatel­jesítményeikért, példamu­tató közösségi szellem ki­alakításáért. Dr. Gyarmati Istvánnak, a fizikai tudományok doktorá­nak, a Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem tanszékveze­tő egyetemi tanárának a termodinamika térelmé- ri'i kidolgozásihoz való a "tájárulásért, az irrever- >ilis folyamatok elméle­tnek számos fizikai és kémiai problémára való al­kalmazásáért. Építéstudományi Intézet osz­tályvezetőjének, Dr. Valkó Gábornak, a műszaki tudo­mányok doktorának, a Buda ­pesti Városépítési Tervező Vállalat irodavezető helyet­tesének egyenlő arányban meg­osztva a házgyári hálózat kiépítésében és fejlesztésé­ben, a nagyelemes építési módszer alkalmazásában megvalósított városépítési, építészeti és szerkezeti ter­vek készítésében elért eredményeikért. Kovács István Koesuth-dí­jas akadémikusnak, a Buda­pesti Műszaki Egyetem atom­fizikai tanszék tanszékveze­tő egyetemi tanárának a kétatomos molekulák spektroszkópiájának terü­letén végzett kutatásaiért, valamint az e témakörben írt nemzetközi sikerű mo­nográfiájáért. Gotrjane Ignácnak, a Jász­berényi Hűtőgépgyár vezér­igazgatójának, László Ká­rolynak, a Jászberényi Hű­tőgépgyár műszaki igazgató­jának egyenlő arányban meg­osztva a gyár vezetésében elért eredményeikért, az európai színvonalú háztar­tási és kereskedelmi hűtő- gépgyártás megvalósításá­ért, feltalálói tevékenysé­gükért. A Győri Állami Építőipari Vállalat „Lenin” szocialista brigád tagjainak: Horváth Gyula lakatos, brigádvezetc- nek, Frank Lajos lakatosnak, Hegedűs József lakatosnak, Hencz Rudolf művezetőnek, Ivánkovics József kovácsnak egyenlő arányban meg­osztva az elmúlt 15 évben Győr-Sopron megye állami nagyberuházásain alkalma­zott különleges vasszerke­zetek gyártásában és sze­relésében végzett kiemel­kedő tevékenységükért, a lakás- és kommunális épí­tésben elért eredményei­kért, újítói tevékenységü­kért. Dr. Hólián Zsuzsa egye­temi tanár akadémikusnak, az Országos Haematológiai és Vértranszfúziós Intézet tudo­mányos igazgatójának, a káros háemoglobinok és vörös vérsejt membrá­nok szerkezetének kutatá­sában elért eredményeiért. Jánosi Marcellnak, a Bu­dapesti Rádiótechnikai Gyár magnotechnikai főkonstruk­tőrének, Somlai Csabának, a Budapesti Rádiótechnikai Gyár osztályvezetőjének, Ma- chala Gábor mechanikai mű­szerésznek, Kutassy Imre osztályvezetőnek. Hegyi Mi­hálynak, a mechanikai la­boratórium termelési főmér­nökének, Zártos Alajosnak, a mechanikai laboratórium főosztályvezetőjének egyénlő arányban megoszt­va, a magnetofontechnika hazai fejlesztésében végzett munkásságukért. Kiss Józsefnek, a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatójának az építésszervezés és mű­szaki fejlesztés terén kifej­tett, negyedszázados mun­kásságáért. Kozma Pál akadémikus­nak, a Kertészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi taná­rának, a szőlőtermesztés biológiai alapjainak kutatásában, a felsőfokú kertészeti szak­oktatás fejlesztésében el­ért eredményeiért, feltalá­lói tevékenységéért. Kuti Gyula kandidátusnak, a KFKI tudományos főmun- katánsának a proton szerkezetére vo­natkozó kvarkmodell ki­dolgozásáért. A Lang Gépgyár „Május 1.” szocialista brigád tagjai­nak: Szlovák János gépsze­relő lakatos brigádvezetőnek, Császár Nándor lakatosnak, Galambos István lakatosnak, Kiss István lakatosnak, Ko­vács Miklós lakatosnak, Ku­pái Zsigmand lakatosnak Soós Ferenc lakatosnak. Sza­bó Gyula lakatosnak, Varga Kárai/ tafcatesnafc, az Állami díj n. fokozatát adományozza: egyenlő arányban megoszt­va, a hűtőgépgyártó sorok készítésében és helyszíni szerelésében, a szocialista brigádmozgalom továbbfej­lesztésében végzett munká­jukért, újítói tevéken yse gükért. Lisziewicz Antalnak, a Ma­gyar Optikai Művek szer­kesztési osztályvezetőjének. Hegyessy Gézának, a MOM száloptikai osztályvezető jé ­nek, Bresskó Dezső labora­tóriumvezetőnek, egyenlő arányban meg­osztva, a száloptika kifej­lesztéséért és hazai gyár­tásának megszervezéséért, feltalálói tevékenységükért. Martonosi Pálnak, a Kis­kunhalasi Városi—Járási Könyvtár igazgatójának a tanyai lakosság kulturá­lis ellátása érdekében vég­zett munkájáért. Mátrai László akadémikus­nak, az Egyetemi Könyvtár főigazgatójának tudományos és tudomány- szervezési tevékenységéért, egész életművéért. Dr. ördög Ferencnek, * nagykanizsai Landler Jenó Gimnázium és Szakközépis­kola tanárának pedagógiai és tudomá­nyos tevékenységéért, „Za­la megye földrajzi nevei" valamint ..Személynéwizs- gálatok Göcsej és Hetés te­rületén” című tudomá­nyos munkáiért. A Pankotai Állami Gazda­ság „Május 1.” szocialista brigád tagjainak: Juhász Sz. István karbantartó-kombá j - nos brigádvezetőnek. Bakai István villanyszerelőnek, Gyarmati Ferenc géplakatos­nak, Halász Sz. Pál autósze- relö-kombájnosnak. Juhász Sz. Sándor szerelő-kom báj - nosnak, Köteles Sándor esz- tergályos-kombájnosnak. Oláh József üzemmérnöknek. Pádár István géplakatos- kombájnosnak, Sebesi Sándor géplakatosnak, Surányi An­tal üzemvezetőnek, Szabados Lukács villanyszerelőnek, egyenlő arányban megoszt­va, a kombájnos aratás­ban, a gépek karbantartá­sában elért eredmé­nyeikért, újítói tevékenysé­gükért. Papp Györgynek, a GANZ Villamossági Művek vezér- igazgatójának, Székely Ist­vánnak, a GANZ Villamos­sági Művek főkonstruktőré­nek, dr. Kiss László kandi­dátusnak, a GANZ Villamos­sági Művek főosztályvezető­jének, Wallenstein Mihály­nak, a GANZ Villamossági Művek főosztályvezetőjének, egyenlő arányban megoszt­va, a vállalati gazdálkodás, üzem- és munkaszervezés, a technika korszerűsítése terén kifejtett vezetői, irá­nyítói tevékenységükért. Papp Sándornak, az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár osztályvezetőjének, Nagy Jó­zsef technológusnak, Nemes István szerszámkészítési osz­tályvezetőnek, Bartal Béla szerszámkészítőnek, Jurano- vics Ferenc lakatos csoport- vezetőnek, Tóth István la­katos csoportvezetőnek, egyenlő arányban megoszt­va, a nagy sorozatú autó- buszgyártás korszerű nagy termelékenységű és auto­matizált technológiájának kidolgozásáért és megvaló­sításáért. Pécsi Márton akadémikus­nak, a Földrajztudományi Kutatóintézet igazgatójának a geomorfológia kutatási irányzatának kidolgozásá­ért és gyakorlati alkalma­zásáért, valamint Magyar- ország és a Kárpát-Balkán térség geomorfológiai tér­képének elkészítéséért. Pohl Károlynak, az Alu­míniumipari Tervező Válla­lat műszaki igazgatóhelyet­tesének a magyar bauxitbányászat műszaki fejlesztésében és az aktív vízvédelem meg­valósításában végzett mun­kájáért. Dr. Rácz István egyetemi tanárnak, a műszaki tudo­mányok doktorának, az MTA számítástechnikái és auto­matizálási kutatóintézet ősz tályvezetőjének a tirisztorokkal szabályo­zott aszinkron motorok el­mélete terén és gyakorlati megvalósítása érdekében kifejtett munkásságáért. Dr. Romhányi György egyetemi tanárnak, az orvos­tudományok doktorának a szövetek molekuláris bio­lógiai szintű organizációjá­nak kutatására kidolgozott eljárásáért, több évtizedes oktató-nevelő munkájáért Seres Balázsnak, a Bor­sodi Vegyi Kombinát lakato­sának, a termelést segítő vállalá­sok teljesítéséért, újításai­ért, a brigádmozgalom szervezésében elért ered­ményeiért. Szauder József akadémi­kusnak, az MTA Irodalom­tudományi Intézete tudomá­nyos főosztályvezetőjének a felvilágosodás és a ro­mantika magyar irodalmá­nak kutatásában elért ered­ményeiért Szántay Csaba egyetemi ta­nár akadémikusnak, Szabó Lajos Kandidátusnak, az MTA alkaloidkémiai kutató- csoport tudományos főmun­katársának, dr. Tőke László docensnek, a kémiai tudo­mányok doktorának, egyenlő arányban megoszt­va, a nagyhatású alkaloi­dák ipari gyártására is alkalmas mesterséges elő­állításáért Dr. Szántó György egyete­mi tanárnak, az orvostudo­mányok kandidátusának, az Országos Traumatológiai In­tézet főigazgatójának a politraumatizált sérültek új szemlélet alapján tör­ténő kezelési eljárása ki­dolgozásáért és alkalmazá­sának megszervezéséért. Tusor János villamos-moz­donyvezetőnek, az üzembiztonság és me­netrendszerű közlekedő*’ fejlesztésében több mint három évtizeden át végzett1 mozdonyvezetői munkájá­ért. Dr. Vajda Györgynek. » műszaki tudományok doktor rának. a Villamosenergía- ipari Kutatóintézet igazgaló- jának a nagyfeszültségű technika és szigeteléstechnika, váia-. mint a túlfeszültség-vede-!' lem terén kifejtett tudo­mányos és irányító tevé­kenységéért. A VOLÁN 3. sz. Vállálata „Május 1.” szocialista brigád- tagjainak: Böjti Gyula autó- buszvezető brigádvezetőnek) Bogoly István autóbuszveze­tőnek, Czaga Gyula autó­buszvezetőnek, Hajdú László autóbuszvezetőnek. Kovács István autóbuszvezetőnek, Lapiß János autóbuszvezető­nek, Székesi János aptó: buszvezetőnek, Szikora Ist­ván autóbuszvezetőnek, egyenlő arányban megoszt­va, a belföldi és nemzet­közi személyszállítás pon­tos és balesetmentes lebo­nyolításáért, példamutató,' aktív társadalmi tevékeny­ségükért. A záhonyi MÁV-állomas „Vörös csillag’,’ szocialista brigád tagjainak: Hajtó Jó­zsef átrakómunkás brigádve­zetőnek, Eszenyi István át­rakómunkásnak, Kocsis Sán­dor átrakómunkásnak, M, Orbán Béla átrákómunkás- nak, Orbán József átrakó­munkásnak, Szabó Károly átrakómunkásnak, Szopkó József átrakómuhkásnak, Szulics Géza átrakómunkis- nak, Teleki Béla átrakó­munkásnak, Tóth Géza át­rakómunkásnak, egyenlő arányban megoszt­va, a tranzitáruk átraká­sában végzett, több évti­zede^ kiemelkedő munka- juk*elisiheréséül. ■ -.V* - — az Állami díj ra. fokozatát adományozza: Kabuda Ádámnak, a Fi­nomkerámiaipari Művek ve­zérigazgatójának a kerámiaipar műszaki fej­lesztésében végzett tevé­kenységéért. Készéi Sándorne népműve­lőnek több mint két évtizedes kulturális szervező és neve­lő tevékenységéért) az ifjú­sági mozgalom segítéséért. Dr. Kiss Ilona bajai kör­zeti orvosnak több mint 20 éves körzeti orvosi tevékenységéért, eredményes gyógyító mun­kájáért. Dr. Lukovits Istvánnak, a Pincehely nagyközség körzeti orvosának több mint 40 éven át Pin­cehely községben végzett eredményes gyógyító mun­kájáért, aktív közéleti te­vékenységéért. A Május 1. Ruhagyár „Al­kotmány” szocialista brigád tagjainak: Csernák Jánosné női szabó, brigádvezetőnek, Babári Lászlóné gépésznek, Czinege Lajos technikusnak, Gál Gyuláné gépésznek, Hor­váth Pétemé gépésznek, Illés Lajos gépésznek, Lakos Jó­zsefné kézimunkásnak, Len­gyel Jánosné kézimunkásnak, Nyitrai Jáno6né gépésznek, Palásti Józsefné gépésznek, Papp Ödönné kézimunkás­nak, Pálmai Lajosné gépész­nek, Ristyák Géza gépész­nek, Szalma Gyuláné kézi­munkásnak, Szűcs Aurélné gépésznek, Visnyei Erzsébet gépésznek, Wilhelm Jakabné gépésznek egyenlő arányban meg­osztva kiemelkedő minősé­gű munkájukért, a fiatalok nevelésében és a társadal­mi munkában elért ered­ményeikért. Skoflek Istvánnak, a Tatai Eötvös József Gimnázium tanárának oktató-nevelő munkájáért, a vértesszőllősi, valamint a tatai ősemberleletek felfe­dezésében szerzett érde­meiért. Szilágyi Jenőné általános iskolai tanárnak, a Danúvia Gorkij Kultúrház igazgatójá­ul a munkások művelődéséért végzett több mint két évti­zedes szervező, vezető tévé-, kenységéért. Vas Istvánnak, a Dahnandi Állami. Gazdaság igazgatójá­nak, Varga János termelési igazgatóhelyettesnek, Léná­val József könyvelő, igazgató: helyettesnek egyenlő arányban 'meg­osztva kiemelkedő gazdasá­gi eredmények elérésében kifejtett vezetői és szerve­ző munkájukért. A Veszprémi megyei Állat5 forgalmi és Húsipari Válla­lat „Marx Károly” szocia- lista brigád tagjainak: Réd- ling Fábián szakmunkás, bri­gádvezetőnek, Babies Ervin szakmunkásnak, Eisenbeck Ferenc szakmunkásnak, Nagy László szakmunkásnak, Schandl Zoltán szakmunkás­nak, Stammer László szak­munkásnak, Süth Miklós fő­művezetőnek, Tischler László szakmunkásnak. Tulok Zol­tán szakmunkásnak, Újvári Antal szakmunkásnak egyenlő arányban meg­osztva a húsipar területén a szocialista munkaver­senyben és a brigádmoz­galomban 13 éven át elért kiemelkedő politikai és gazdasági munkájuk elis­meréseként. Varga Mihálynak, az oros­házi „Űj élet” termelőszö­vetkezet elnökének a termelőszövetkezetben él­ért kiemelkedő eredmé­nyekért, a fejlett nagyüze­mi technika és munkaszer­vezés alkalmazásában; -a dolgozók élet- és szociális körülményei javításában végzett munkássága elis­meréséül. Végh Józsefnének, a Pa­mutfonóipari Vállalat vezér- igazgatójának a Pamutfonóipari Vállalat élén kifejtett vezetői tevé­kenységéért, a szakmai es műszaki fejlesztésben elért eredményekért. Virtics Ferencnek, a nyír­tass! „Dózsa” tsz elnökének, Móré István elnökhelyettes­nek, Tömösváry József fő­könyvelőnek (Folytatás a 3. oldaltmi

Next

/
Oldalképek
Tartalom