Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-09 / 82. szám

2MreLmtttajeL. hireL. f&tfouéá/a 1975. április 9., szerda A Nap kél 5.09 — nyugszik 12.24 órakor A Hold kél 3.50 — nyugszik 16.26 órakor Szeretettel, köszöntjük névnapjukon ERHARD nevű kedves olvasóinkat! Eredeti formája az Erhard, Ehrhard volt, s a név ófeinémet eredetű, mely nyelvben az „éra” „becsü­let”, a „hart” pedig „erős, merész” jelentésű volt. Ily módon „nagylelkű, becsületes** lenne a név ér­telme. Tíz évvel ezelőtt halt meg Iplllll — 61 éves korában — Kos- ' sa István kommunista po- í- litikus, miniszter. ||y •/ Balatonién én született, 1904 márciusában. A keszt­helyi gimnázium elvégzése után a fővárosban keresett munkát, villamoskalauzként helyezkedett el. 1922-ben bekapcsolódott a munkás- mozgalomba, s a következő esztendőben belépett a Szo­ciáldemokrata Pártba. 1942-ben büntetőszázaddal a frontra vitték, ahol többedmagával sikerült átjutnia a szovjet csapatokhoz. 1944. novemberében pártmeg- bizatással hazatért, hogy felvegye a kapcsolatot a párttal és a magyar Fronttal. A felszabadulás utáni évekig a szakszervezeti moz­galom vezetésében tevékenykedett; 1945-tól tagja volt az MKP Központi Vezetőségének, r Időjárás: Várható Időjárás szerda estig-. Időnként fetezakadoaó felhőzet, több helyen eső, néhány helyen zivatar. Több­felé megélénkülő nyugati, északnyugati snSL A nappali felmelegedés keleten tovább gyengül. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet, szerdán 9—*4 fok között, EK Ismerkedés a főiskolával Korszerűsítés, gazdaságosabb munka Gyöngyösön a Kékes Ktsz Köztársaság té­ri üzemében korszerűsítettek, amelynek során szociális létesítményekkel is bővítették az üzemet. A termelés azóta gazdaságosabbá vált, gyorsabb lett a munka, a korábbi napi 300 pár helyett most 500 pár férfiszandál felsőrészét készítik el a szalagon dolgozó nők. (Foto: Szabó Sándor.) Az egri Ho Si Minh Tanár­képző Főiskola hallgatói — a KISZ-bizottság irányításával — öt év óta eredményesen foglalkoznak a középiskolás munkás—paraszt fiatalok fel­vételi előkészítésével. A har­madikos és negyedikes diá­koknak írásban küldik el a feladatokat, s a visszaérkező válaszokat értékelik. A har­madikosok nyaranta két he­tet töltenek Egerben, ahol a főiskolások és az egyes tan­székek tanárai készítik fel őket a nagy erőpróbára. Az idén először került sor arra, hogy a negyedik osztá­lyosokat — a tavasa szünet idején is — Egerbe hívják. Hetven tanuló tartózkodott április 2-től 7_ig a főiskolán. Előadást hallgattak a felvéte­li követelményekről. Tesztla­pok sorát oldották meg, s megismerkedtek az egyes tanszékek vezetőivel is. Újabb pinceomlás Egerben További kitelepítés várhaté a Fügedi utcában Hat épület életveszélyessé vált, háromból kitelepítették a lakókat — erről számoltunk be legutóbb, amikor a lezú­duló tavaszi eső, s a feltörő talajvíz miatt beomlással fe­nyegetett az egri Fügedi és a Ceglédi utca alatt húzódó pincesor. A többnyire hasz­nálaton kívüli üregek nem először okoznak gondot ezen a részen. Mint a városi ta­nács illetékeseitől megtudtuk, számítottak a beszakadások­ra. Ezért költöztették ki már idejében a Ceglédi utca egyik házából a lakókat. Szerencsé­re, mert az életveszélyessé nyilvánított, a megmozdult talaj miatt megrokkant épü­let néhány nappal később összedőlt... Veszélyt jelez­tek a közeli házak lakói is: meglazult, majd leszakadt egy 10—12 méter magas, termé­szetes támfal java része. A vizsgálat kiderítette, hogy ez­zel a veszély nem hárult el, a sziklafal a nedvesség hatá­sára tovább repedt, s omlás­sal fenyeget. Ezért számítani lehet arra, hogy a tanács a rendelkezésére álló szükség- lakásokba telepíti a Fügedi utca veszélyeztetett házainak lakóit... A város alatt áramló víz­tömeg — hozzávetőlegesen 1 millió köbméter zúdul a ma- ' gasabban fekvő részekből a ' mélyebbre vájt üregekbe — < njáshol is pusztított. A Ka- • pás utca és a Szovjethadse­reg utca sarkán, közvetlenül < a városi közlekedés egyik < fontos útszakasza mellett! omlott be egy pince. Szeren- ' cséré ehhez a meglehetősen < mélyen fekvő üreghez nem < csatlakozott több pince, fgy a veszélyt a mintegy száz ki­lométeres pincerendszer leg­kritikusabb pontjain dolgozó bányászok rövid idő alatt el­hárították. A szakemberek azonban folytatják a kör­nyék épületei alatt húzódó pincesor vizsgálatát — bár­melyik pillanatban várható ugyanis az üregrendszer újabb „meglepetése” a város lakott része alatt... (— Meg kell gyorsítani a vetést Időszerű mezőgazdasági munkákról tanácskoztak a MÉM-ben 190 millió a Nyíregyházi Hőerőmű bővítésére Kedden Szili Géza nehéz­ipari miniszterhelyettes át­adta rendeltetésének a Nyír­egyházi Hőerőmű új létesít­ményeit. A Nyíregyházi Hőerőmű bővítésére 190 millió forintot költöttek. A felépült hőköz­pont óránkénti kapacitása 25 millió kalória, s így a Nyír­egyházi Hőerőmű most már több mint 4000 lakás és csak­nem 4000 lakásegységnek megfelelő közintézmény táv­fűtését látja el. A megyei tanácsok elnök- helyettesei, mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetői a mezőgazdaság tavaszi elő­készületeiről és az időszerű munkákról tanácskoztak kedden a MÉM-ben. Az ér­tekezletet dr. Dimény Imre miniszter nyitotta meg, majd dr. Soós Gábor államtitkár ismertette a tavaszi munkák állását. A mezőgazdasági üzemek jól felkészültek, a szolgálta­tó vállalatok is általában ele­gendő készletet biztosítottak a termelőknek a tavaszi in­dításhoz. Alapvető teljes kö­rű a vetőmagellátás. Műtrá­gyahiány a termelést nem akadályozza. Ősszel eléggé nehéz körül­mények között, csak nagy erőfeszítések árán sikerült elvetni a gabonát. Ai idei tavasszal beigazolódott, hogy a gazdaságok jól dolgoztak, mert a növények mindenhol szépen megerősödtek. A vetést meg keil gyorsí­tani, mert tavaly ilyenkor már földben volt a tavaszi árpa magja, idén azonban a termőterületnek még je­lentős részén várat magára a munka. A cukorrépavetés- terület egynegyedén vonultak végig a vetőgépek, amelyek^ nek idén lényegesen több dolguk lesz, miutáh a terme­lők és a feldolgozó üzemek összesen csaknem 130 000 hektárra kötöttek szerződést. A zöldségtermelők elsőként az ipari üzemekkel, konzerv­gyárakkal és a hűtőiparral kötöttek szállítási szerződést. Arra van szükség, hogjr a termelők az előirányzatnak megfelelő mennyiségű zöld­séget kínáljanak a felvásár­lóknak, a tanácsoknak is el­lenőrizniük kell, hogy. a te­rületükön levő üzemek ele­get tesznek-e kötelezettsé­güknek a lakossági ellátás javításában. (MTI) ,Lendületben” az egri c-ierépgyár Sikeres évkezdet, új termék Értékes segítség a tanácsi építőktől Évről évre jelentős a He­ves megyei Tanácsi Építő­ipari Vállalat dolgozóinak társadalmi munkája is. Se­gítségük értéke tavalyelőtt 430, tavaly pedig már 902 •tér forint volt. Az elmúlt + ORVOSI I ÜGYELET I Egerben: 19 órától csütörtök reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsi- linszky utcai rendelőben. (Tele­fon: 11-10.) Rendelés gyermekek részére is. Gyöngyösön: 19 órától csütör­tök reggel 7 óráig, a Jókai utca 41. szám alatti rendelőben. (Te­lefon: 11-727.) ßrnusM esztendőben — amellett, hogy például a ludasi ár­váknak korszerű, kényelmes családi otthont teremtettek — részt vettek a gyöngyösi strand, az egri, megyei gyermekvédelmi intézet fej­lesztésében, díjtalanul elvé­gezték a közgazdászok klub­jának, a rózsaszentmártoni tanácsházán ak, az ostorost orvosi rendelőnek és lakás­nak a tervezési munkáit, se­gítettek az őszi betakarítás­ban s Heves, Noszvaj, No- vaj, Tiszafüred különböző feladatainak megoldásában, hogy csak a jellemzőbbeket említsük. Az idén is szívesen vállal­nak részt közös gondjaink eloszlatásából. Az igények i számbavételére, a lehetősé- ' gek felmérésére, a feladatok szétosztására, az alcciók irá- • nyitására külön társadalmi ; munkabizottság alakult a \ pártvezetőség mellett — s a ; tizenkét tagú testülettől sokat; várnak. A dolgozók eddigi felajánlásai alapján két kommunista műszakra kerül ; sor az év folyamán: az ; egyikkel tovább segítik a ; ludasi árvákat, míg a má-; síkkal a megyei gyermekin- ; tézményeket támogatják. Ez ; utóbbiak közül jelentős az egri gyógypedagógiai intézet : számára készülő sportudvar, amelyet május elejére sze­retnének átadni. Az egri cserépgyár a be­ruházás befejezését követő hosszantartó nehézségek után most már maradéktalanul eleget tesz az elvárásoknak. A terv: két műszak alatt 40 ezer cserép gyártása, s ezt a előírást az idén hétről hétre túlteljesítik. A tavalyi év át­lagához képest 30 százalék­kal termelnek többet, de a tervben foglaltaknál is csak­nem tíz százalékkal több cse­rép került le a szalagokról. — Most, hogy a program teljesítésével már nincs gond, kialakultak, jól hatnak az ösztönzés formái, szélesíthet­jük. a termékeink körét — mondta beszélgetésünkkor Sándor István gyárvezető. — A két automata prés közül az egyik cserepet, a másik pedig az igényeknek megfe­lelően. kúpcserepet és téglát készít. Jól indultunk ebben az évben annak ellenére, hogy van még' létszámhiányunk. Az viszont örvendetes, hogy a vándorlás lassan megszű­nik, kialakul egy megbízható, jól begyakorolt: gárda. Az egyes műszakok dolgozói pél­dául már versengenek egy­mással, melyik termel többet. A karbantartó csoport tagjai­nak premizálásában újítot­tunk, ők is a termelésben lettek érdekeltek elsősorban. Így aztán sokkal kisebb a gé­pek állásideje, mint az ko­rábban tapasztalható volt. — Első ízben számolhatok be arról, hogy eredményes a brigádmozgalmunk a gyár­ban. Négy brigád kapta meg a szocialista címet a közel­múltban tartott értékelésen; 170 dolgozó köziül ők érték el a példamutató színvonalat. Jobb a murtkakedv, a közös­ségek is kezdenek kialakul­ni, s természetesen mindez érződik a teljesítményekben és a jövedelmekben is. Régen várt helyzet ez már az egri cserépgyárban, s ör­vendetes. hogy a tavaszi nagy kereslet ugyancsak se­gíti az üzemet a gyorsabb fejődésben. Így már megen­gedhető, sőt a gyár irányí­tóinak kezdeményezőkészsé­gét dicséri, ha kísérletezni is kezdenek új termékekkel. — Kísérleti félüzemet épí­tünk, ahol mázas burkolótég­lát készítünk majd, kezdet­ben persze csak kisebb meny- nyiségben. A vállalatunknál tervezett és saját kivitelezés­ben épülő kemence körülbelül május elejére lesz kész. Ha­zai szabadalomról van szó, s úgy tűnik, igen nagy lesz az érdeklődés a több színben is előállítható igen tetszetős, fagyálló burkolótéglák iránt. A külön e célra épülő kis üzemünkben automata fes­tékszóró berendezést szere­lünk fel. inírasugarak égetik a mázt a téglákra. Természe­tesen, ha sikerül, sokkal na­gyobb lehet a gyárunk nye­resége ezzel az új termékkel, s nagyok az exportlehetősé­gek is. A vállalaton belül előreláthatóan a mi profi­lunkba tartozik majd a má­zas burkolótéglák gyártása. Biztató a kísérlet, s ha bevá­lik, a megyeszékhely gyorsan fejlődő üzeme lesz a cserép­gyár is... (hekeli) A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. — Főszerkesztő: PApp JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC. — Szerkesztőség — 3301 Eger. Beloiannisz utca 3. (Pf. 23 . 3301) Telefon: 12-73, 20-29, 24-44. 3200 Gyöngyös: Rózsa u. 1.. U-697. 3000 Hatvan: Kossuth tér 8. (Vámosi Tanács épülete). 10-51. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf. 23. 3301) Telefon: 12-68. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési «Él «*y hónapra 20,— Ft. Előflsmhetö bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 20 062. — Heves megyei Nyomda Váltálát, Eger, Bródy Sándor utca *. «»im­Igazgató: SÓLYMOS JOZSMT. * Csuvas fiatalok Eqerben c*z egri Ho Si Minh Tanár­képző Főiskola meghívására a megyeszékhelyre érkezett a Csuvas Állami I. J. Jakovlev Pedagógiai Főiskola hallga­tóinak 16 tagú csoportja. A vendégek — akiket taná­raik is elkísértek — három hetet töltenek Egerben- Meg­ismerkednek a főiskolán fo­lyó oktató-nevelő tevékeny­séggel, angol és orosz órákat látogatnak a H-es és a IV-es számú Gyakorló Általános Iskolában, valamint a Dobó István Gimnáziumban és Er­dészeti Szakközépiskolában. Találkoznak magyar kollé­gáikkal, a főiskola tanáraival, s ellátogatnak a város üzemei­be is. Bolgár vonósnégyes a megyeszékhelyen A Bolgár Kulturális Köz­pont, a Hazafias Népfront He­ves megyei Bizottsága, és a Megyed Művelődési Központ rendezésében április 10-én, csütörtökön délután fél hat­kor — az egri házasságkötő teremben — mutatkozik be a megyeszékhely zenekedvelői előtt a bolgár Valcsev vonós­négyes, amely 1973-ban részt vett a nemzetközi Bartók-sze- mináriumon. Az együttes 1974-ben a római Santa Ce­cilia Konzervatórium „Carlo Jachino” kvartettverseny dí­ját nyerte el. A neves vonós­négyessel mind Budapesten, mind Szófiában több rádió- és lemezfelvételt készítettek. Je­lenleg a felszabadulás évfor­dulóján szerepelnek Magyar- országon. A vendégművészek: Vaszil Valcsev, Nikolaj Gagov, Geor- gi Sztojanov, Metodi Nedjal- kov Egerben Mozart, H. Ba- dings, M. Goleminov és Bar­tók Béla műveket mutatnak be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom