Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-09 / 82. szám
A teljes tanulmányi időre kössenek szerződést Ötezer-négyszáz tanulót várnak a mezőgazdasági szakmunkásképző intézetek Vezető propagandisták értekezlete Az ÉDOSZ központjában értekezletet tartottak a vezető propagandisták számára. Heves megyéből hárman vettek részt, s ezek között volt az Egri Dohánygyár képviselője is. Az értekezlet első részében Marosan György tartott előadást a szakszervezeti politikai oktatás 1974— 1975 éves hetedik foglalkozásáról, amely az ÉDOSZ történetét dolgozza fel. Az előadás élmény volt minden résztvevő számára és a történeti anyagon kívül sok megszívlelendő jó tanácsot tartalmazott a propagan- distamunkához is. Az értekezlet második részében az ÉDOSZ kulturális és oktatási osztályának munkatársa az oktatási év hátralevő feladatait, valamint az 1975—76-os oktatási év előkészületi munkálatait ismertették. Az előadást konzultáció és vita követte. Az értekezlet isméit rámutatott, hogy fontos, sőt döntő az oktatómunka. A hallottakat, tárgyaltakat »mindennapok munkájában érvényesíteni szép feladat a propagandisták számára. Irányi ülés Eger Gyöngyösi együttesek az ország színpadaié Gazdag programot bonyolított íe az utóbbi időben a Gyöngyösi Művelődési Központ néhány csoportja, valamint a Berze gimnázium és a TUSZSZI kamarakórusa. A VWróczki Táncegyüttes márciusban a Budapesti Bemutató Színpad vendége volt, s ugyancsak a fővárosban szerepelnek május elsején; A SZOT meghívására részt vesznek a budapesti ünnepségeken és felvonulásom. Gyöngyös lakói április 2-án láthatták az együttes műsorát, 3-án pedig az 1945-ös kommunista párttagok tapsolhattak színvonalas előadásukon. Ezen a napon a ..Ws vtdróczkisok” Lőrinciben vendégszerepeltek. Az egri Gárdonyi Géza Színházban rendezett megyed ünnepségen a bolgár kórus és a helyi szimfonikus zenekar mellett szintén a Vidróczki együttes szórakoztatta a megyeszékhely lakosságát. Terveikben a gyöngyösi szüreten való részvétel szerepel jelenleg a legfontosabb helyen. Itt kerül sor a rv. észak-magyarországi táncfesztlválra, amely három megye csoportjainak minősítő versenye lesz. Emellett az április ll—13. között sorra kerülő szolnoki országos néptáncfesztivál lesz komoly erőpróba a csoport minden tagjának és szakmai vezetőinek. Ugyancsak sok helyem léptek fel az utóbbi időben az Anonym Színpad tagjai is. Részt vettek a gyöngyösi és a lőrinci felszabadulási ünnepségeken, s gyakori vendégei voltak a Mátra üdülőkörzetének is. ahol saját szerkesztésű, legtöbbször vidám műsorral szórakoztatták az ország minden tájáról itt üdülő vendégeket. Jelenleg Lázár Ervin egyik Írását dolgozzák át színpadra és április 21-én mutatják be Gyöngyös irodalomszerető lakosságának, majd ezzel vesznek részt a 27-én sorra kerülő gyermekszínjátszók bemutatóján is. Nem tekinthető réei csoportnak a gyöngyösi Berze gimnázium és a Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda közös városi kamarakórusa, de már március 21- én aranydiplomát kaptak az egri minősítőn a szakmai zsűritől, Baranyi lm-' Gyöngyös 1973 nyarán öt váfiala' az AGROBER. az ÉMÁSZ, a HÁÉV, az Egri Csillagok Termeiőesjövetkiezet és a TIGÁZ egri üzemegysége fiatal dolgozóinak érdekében if jósáig! lakásépítési akció jött létre. Az emlitett vállalatok összefogásával alakult Stromfeld Aurél Ifjúsági Lakásépítő Szövetkezet 72 fiatalnak épített lakást a Lajosvárosban. (Már megtörtént a kivitelezési szerződés megkötése, és a HA.ÉV 1976. június 30-ra tervezi az átadást. Reméljük, hogy a kooperáció nem lesz eredménytelen —mondta Salaimon István, a lakás- szövetkezet elnöke — és megteremti a kispénzű fiatalok családtervezésének alapját, a lakást. A vállalatok komoly anyagi segítséget nyújtanak az akcióhoz, amellyel nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok jól érezzék magukat és a munkájukkal, feladataikkal is odaadóbban törődhessenek. Ez az együttműködés elősegíti a vállalatok 'közötti jó kapcsolat megteremtését is, és jó példája a fiatalok társadalmi összefogásának. Tóth Zoltán Eger Ifjúsági lórim a gyöngyösi MEZÍGÉP-nél Napjainkban az üzemek egyre nagyobb gondot fordítanak a fiatalok továbbképzésére és megbecsülésére. A megbecsülés szép példája volt a gyöngyösi MEZÖGÉP-nél megtartott ifjúsági fórum, amelyet a gyáregység vezetői és a helyi KISZ- alapszervezet rendezett. A fórumon megjelent fiatalok találkoztak a gyáregység gazdasági vezetőivel, s beszélgettek a felmerült problémákról, tervekről, valamint kulturális és politikai kérdésekről. Túri László KISZ-titkár, Maróthy Lászlónak, a KISZ Központi Bizottság első titkárának a XI. pártkongresszuson „A párt számíthat ifjúságunkra, programjának végrehajtásában” című beszámolójából idézett. Ezután a fiatalok megkérdezték a vállalat vezetőit hogy miért nem támogatják azokat a fiatalokat, akik elvégezték a szakközépiskolát és főiskolára szeretnének menni. Lukács Benedek, a gyáregység igazgatója a következőket válaszolta: ,.Mi mindent megteszünk fiatal dolgozóink továbbtanulása érdekében, de csak olyan fiatalokat támogat a vállalat vezetősége, akik becsületesen megállják a helyüket a munkahelyen, és akik rendelkeznek azokkal a "tulajdonságokkal, amelyekre egy jó vezetőnek szüksége van”. A továbbiakban sok szó esett az 1974-ben kidolgozott szakmai bértáblázat alsó és felső kategóriájának szerepéről, jelentőségéről, valamint a szocialista brigádok tevékenységéről. Rafael János Gyöngyös Xtnbkönyvtárat avattak Saradon Április 4-én, felszabadulásunk 30. évfordulóján adták át az új klubkönyvtárat Sarudon, amely 3 millió 600 ezer forint költséggel épült, s ebből 100 ezer forint értékű munkát társadalmi munkában végeztek el a falu lakói. Az ünnepségen felszólalt a községben tartózkodó szovjet delegáció vezetője, s a műsorban fellépett négy pionír is. Ezt követően a községi tanács elnöke emlékplakettet adott át a küldöttség tagjainak, majd barátságos beszélgetés keretében ismerkedtek egymással a falu lakói és a vendégek. Pásztor Endre Sarud Újabb lehetőséget nyújt a Heves megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat a sertéstenyésztőknek az idén, hogy ezzel is fokozza a tenyésztési kedvet a megyénkben. Kedvezményes kocaakció keretében több mint ezer vemhes kocát ad a tenyésztőknek hitelben. A háztáji gazdaságok annyi vemhes kocát vehetnek így meg, amennyihez férőhelyük van. A kocáknak kéthónapos vemheseknek kell lenniük, és ezeket a kocákat a nagyüzemek adják. A hitelbe vett állatok árát a kistermelők két részletben törleszthetik. A felét 1976 márciusáig, a máA MÉM-ban összesítették a mezőgazdasági szakmunkásképző intézetek idei felvételi terveit. Az 1975—76-os tanévben 27 szakmában várnak fiatalokat az iskolák, amelyekben összesen 5400 első éves tanuló kezdheti el tanulmányait. Miután idén az elmúlt évinél kevesebben végzik el az általános iskosiik felét 1976 szeptemberei« kell kifizetniük. Nemcsak készpénzzel, hanem természetben is lehet törleszteni, mégpedig malaccal, süldővel vagy hízott sertéssel ót A termelők a kedvezményes akció keretében a. takarmány vásárlásánál előnyt is élveznek. Érvényes szerződésükre kocára, malacra és süldőre meghatározott mennyiségű tápot vehetnek meg a legközelebbi takar- mányelárusító helyen. A kedvezményes kocaak- eiőban minden háztáji gazdaság részt vehet. A szerződést április 15-ig lehet megkötni a körzeti felvásárlóknál. lát — a demográfiai hullám érezteti hatását — néhány szakmunkás ágazatban nagy erőfeszítést kell tenni a fiatalok érdeklődésének felkeltésére. Egyes szakmáktól ugyanis, például az állat- tenyésztéstől, a szőlő- és gyümölcstermesztésről, egyelőre még idegenkednek a fiatalok. A szakmunkásképző intézetek, a megyei pálya- választási intézetek és a termelőszövetkezeti szövetségek ismeretterjesztő anyagok, tájékoztatók közreadásával segítik a fiatalok pályaválasztását. A mezőgazdasági nagyüzemek közül egész sor vállalkozott arra, hogy szakmai bemutatókon fogadja az általános iskolásokat; megmutatják a diákoknak a korszerű gépieket és ismertetik a következő évek munkalehetőségeit. Egész sor üzem társadalmi ösztöndíj-szerződést köt a leendő szakmunkásokkal. Ezen a téren szemléletváltoztatásra van szükség, mert — amint megállapították — a nagyüzemek az esetek többségében csakis a negyedéves hallgatókkal igyekeznek szerződést kötni, holott arra lenne szükség, hogy az első évtől folyamatosan támogassák a később hozzájuk kerülő fiatalokat tanulmányaikban. (MTI) Kedvezményes kocaakció HUNGAROPLAST 22 országból 200 vállalat Az idén április 22—27 kö- 5-útt rendezik meg Budapesten a hetedik HUNGAROPLAST nemzetközi műanyagkiállítást. A 20 ezer négy- ze .méternyi területen 22 ország több mint 200 vállalata állítja ki termékeit. A szocialista országok közül az NDK, a lengyel, a jugoszláv, a csehszlovák és a bolgár műanyagipar mutatkozik be. A 150 külföldi cég között olyan amerikai, spanyol, dán, finn és svéd vállalatok is vannak, amelyek első ízben mutatkoznak be Budapesten. Szinte valamennyi nagyobb nyugat-európai vegyipari vállalat és világcég képviselteti magát a HUNGAROPLAST ’75 kiállításán. A különféle vegyipari, műanyagipari alapanyagok, félkész termékek mellett műanyagbútor- és játékbemutatót is megtekinthetnek a látogatók. Újdonság a szögletes, lépcsős műanyag fürdőkád, a vasalható ragasztó, a fémeket helyettesítő műanyag. A hazai műanyagipari és műanyagfeldolgozó üzemek közül említést érdemel a székesfehérvári Bútoripari Vállalat, amely már termékeinek több mint 90 százalékát műanyagból készíti. Nagy jelentőségű a dunaújvárosi 26. számú Állami Építőipari Vállalat új eljárása: olyan anyagokat kevernek a házgyári panelekbe, amelyekkel tetszetős, színes falú és változatos külső burkolatú házgyári lakóépületek készíthetők. Nagy teret kapnak a kiállításon a nyugati cégekkel kooperáló, együttműködő hazai vállalatok is. Hiszen olyan technológiákat, gyártási eljárásokat vesznek át, amelyek komoly deviza-megtakarítást ' eredményeznek. Ilyen céllal • működik együtt külföldi cégekkel a Polimer Szövetkezet, a Fővárosi Mű- anyagipari Vállalat, a Dombóvári Vegyesipari Szövetkezet, a Pest megyei Műanyag Játékáru- és Tömegcikkipari Vállalat —, hogy csak néhányat említsünk. (KS) A krokodil és a tigris Indonéz mese Vándorútra ment egy apa a kisfiáival. Erdőn kellett átjutniuk és közben beesteledett. — Itt kell éjszakáznunk... — mondta az apa. — Holnap reggel megyünk tovább ... A fiú azonban így válaszolt: — Én félek, apám! Akkor az apa a karjaiba vette a fiát és úgy aludtak el a takaró alatt. Az éjszaka holdvilágos volt és egy tigris járt arra, ahol apa és fia aludtak. Meglátta a tigris a négy lábat és az apa fejét. — Milyen különös ember... — gondolta magában —• ilyet még nem láttam... El is futott a krokodilhoz. — Láttam egy embert, akinek négy lába van! — újságolta neki. — Ilyen ember nincsen — «sóit a krokodil, — De én magam latiam! — Az nem. egy ember, hanem kettő. Eredj vissza, fald fel az egyiket, a másikát hozd el nekem — dobd ide a folyóba! A tigris visszafutott, de a vándor épp akkor felriadt és nagyot tüsszentett A tigris ijedteben belepoty- tyant a folyóba, — Köszönöm, kedves tigris! — mondta a krokodil, bekapta a tigrist, az apa és a fia pedig aludtak. tovább. Fordította: Antaliv István MAI műsorok: BUDID KOSSUTH 8.22 Nóták. 9.00 A költészet Hét*. 9.20 Csajkovszklj-roüveK. 19.05 Látogatás a brazillal in ti Lan okn aj. 10.30 Zenekari muzsika. 11.30 A Szabó család. (Ism.) 12.29 Ki nyer ma? 12.35 Tánczenei koktól. 13.20 Népi zene. 13.51 Válaszolunk hallgatóinknak! 14.0« Dzsesszhatások szaladunk zenéjében. 14.36 Operanégyesek. 15.10 Harsan a kürtszó. 15,45 Bach: III. brandenburgi verseny. 16.05 Diáktarisznya. 16.35 Kóruspódium. 16.44 Musicalslágerek. 17.20 Kamarazene. 17.50 Nem vagyunk miUiomosok. 13.05 Régi magyar muzsika. 18.20 Operaéneklés a század elején. 13.25 Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.25 Gondolat. 21.13 Melis György nótákat énekel. 51.28 Sehönberg: A megdleadlllt éj. 22.20 Meditáció. 22.30 Dixieland-felvételekből. 23.00 A kihallgatás. 23.15 A rózsalovag. 0.10 Filmzene. PETŐFI 8.05 Zenekari muzsika. 9.03 A Lipcsei Rádió fűvé* zenekara játszik. 9.30 Mi van a varázsdobozban? 10.00 A zene hullámhosszán. 12.00 Kórusok, hangszerszólók. 12.30 A 04, 05, 07 jelenti. 13.03 Virginia Zeani és Iván Petrov énekel. 13.40 Orvosi tanácsok, flsm.l 14.00 A Petőfi rádió zenés délutánja. 17.33 Közvetítés az FTC—Crvena Zvezda KEK labdarugó- mérkőzésről. 19.20 Ifjú zenebarátok híradója. 19.43 Labirintus. 20.25 ÜJ könyvek. 20.28 A Rádió dalszínháza. 21.28 Kis magyar néprajz. 21.33 A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 21.50 Mivel foglalkozik á pszichofarmakológla? 22.00 Kapcsoljuk a 22-es (Stúdiót. J 23.15 Népdalok. TO! MAGTAB 9.01 Szünidei matiné 10.05 Delta. 10.30 Az aranysarkantyús lovag, (Spanyol film.) 12.25 Játék a betűkkel. (Xsm.) 12.50 Arbát. (Rövidfilm.) 17.05 Előszó helyett... 17.25 FTC—Crvena Zvezda Beograd labdarúgó KEK- mérkőzés. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Párizs augusztusban. (Francia film vígjáték.) 21.35 Teleszubjektív. 22.35 Tv-híradó. 3. POZSONYI 3.30 9.00 11.00 15.20 15.25 16.00 16.30 17.20 18.10 18.40 19.00 20.15 21.35 Híradó. Csehszlovákia—Szovjet- unió jégkorongmérkőzés: (Ism.) Iskolásoknak. Hírek. A víz, az élet forrása. Német nyelvlecke. Középiskolásoknak. Ifjú szemmel. Autó — motor revü. Dalok. Híradó, publicisztika. A Tv nagydíjának átadása. Híradó, publicisztika. EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33.) du. fél 4, fél 6 és 8 órako A párbaj Színes. szinkronizált szovjet film. EGRI BRODY (Telefon: 14-07.) du. fél 4 és fél 0 órakor A fej nélküli lovas Színes, szinkronizált szovjet film. Este fél 8 órakor Kecskeszarv Drámai bolgár film. GYÖNGYÖSI PUSKIN Oklahoma olaja GYÖNGYÖSI SZABADSÁG du. fél 4 és fél 6 órakor A gyanú Este fél 8 órakor Dal a szerelemről HATVANI VÖRÖS CSILLAG A halott asszony visszatér / 9 ) Í ifjúsági lakásépítési akció