Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-08 / 81. szám
Szaggatott monológ két ülésben — Aztán vigyázz, mert ha egyszer elkezdi, akkor lesheted, mikor fejezi be ... Miközben a hatvani szakmunkásképzőhöz igyekszem, útbaigazítóm jó tanácsa motoszkál fejemben. Mással is kellett találkoznom, ezért akartam egy helyen összehozni két beszélgetést. Azt üzente, nem ér rá, az iskolában van dolga. Ha már egyszer itt vagyok, csak megkeresem, hátha mégis akad egy kis ideje . .. Az iskola előcsarnokában nagy a sürgés. Szünet lehet, vagy épp most ért véget a támlás. — Benkö tanár urat... Az ajtóban álldogálók máris továbbítják neki, hogy keresik. A testnevelő tanárok „fehér köpenyébe” -— melegítőbe — öltözött férfi lép ki a teremből. Kézfogása határozott Bemutatkozunk. Maga előtt tessékel tanári szobájába, a szertárba. <— Ha lenne mégis számomra ideje ... az . atléták eredményeiről, terveiről... — Rögtön — vágja rá. — Csak eligazítom a fiúkat a teremben. Addig beszélgethet a lányokkal, ök is atléták — és már megy is. Budaházi Judit és Molnár Margit a két atléta, akikkel a szertárban maradok. Judit csak gy éve a Kinizsi sportolója, Budapestről került ide. Margit sportolói pályafutása viszont egybeesik a hatvani atlétika fellendülésével. — A Hatvani ITSK-ban kezdtem atlétizálni 1970-ben. Az Űjhatvani Gimnázium és Szakközépiskolában tanultam, tavaly érettségiztem. De akkor ott még nem volt atlétikai szakosztály. Eddigi legjobb eredményem 400 méteren 59.9. Most az országos mezei bajnokságra készülünk. Ifjúsági korosztályban háromszor nyertünk csapatbajnokságot, de már a felnőttek között indulok, s a korábbi csapatból csak én maradtam az egyesületnél ... Végszóra lép be az edző. Előbb a lányokhoz szól: — Irány a Zagyva-kör! — Aztán észrevesz, felém fordul. — Egyik fő fegyvertényünk az elmúlt évben az volt hogy a magyar bajnokság pontversenyében 6. lett a Kinizsi az ifjúsági fiúk korcsoportjában. Olyan egyesületeket is megelőztünk, amelyeknél 10—12 edző tevékenykedik. Itt ketten foglalkozunk a gyerekekkel: Bőze Attila a dobóatlétákkal, én a többiekkel. Ilyen egyenlőtlen versenyben nem könnyű erd- ményeket felmutatni. Ezért sem örültem, amikor novemberben Pusztai László, a megyei TSH elnöke a Nép- 6portnák adott nyilatkozatában az atlétikáról csak ennyit mondott: „Kétségtelen, hogy fokozatosan erősödnek bázisszakosztályaink, de a fejlődés ütemével elégedetlenek vagyunk.” Ebben a véleményben egyáltalán nincs benne azoknak az elismerése, akik dolgoznak. Egerben is nőttek fel mostanában tehetségek. Mi pedig négy-öt év alatt több magyar bajnoki helyezést szereztünk, mint a felszabadulás óta az egész megye atlétái együttvéve. Korábban a Béke Kupa küzdelmeiben alig tudtak csapatot kiállítani. Most az ifjúsági fiúk az NB I-ben szerepelnek, a lányok pedig az NB I. B élcsoportjához tartoznak. A megye válogatottjának gerincét mi adjuk. Hatvani szemszögből is jólesett volna, néhány elismerő szó. Lányok érkeznek a szertárba. Egyikük az edzésnaplóját mutatja Benkő tanár úrnak. — Margókám, hatezer, huszonhétre csináld. meg. Holnap emelkedő futás. Péntekre kell egy kocsi, amivel a szereket kiszállítjuk. Rendben? — Akikhez szólt, értik utasításait. — A szakosztálynak 55 igazolt tagja van — folytatja. — A három felnőtt, 34 ifjúsági és 18 serdülő versenyző közül mintegy 25 minősített, országos szinten is az első tíz között tartják őket számon. Járnak hozzám 9—10 éves gyerekek is, szünetekbe a lyukas órákon. Legtöbbször itt ebédelek a szertárban, hogy megtaláljanak. Ezért van most is az asztalon a kenyér és a felvágott. A rendszeresen versenyzőknek kötelező az edzésnapló vezetése. Ebben azt Is feltüntetik, hogy milyennek éreztek a végzett munkát. A gyerekek tudják, hogy mit miért hajtanak végre, szakismeretük a felkészülés közben egyre gazdagodik. A Kinizsi 1972-ben vette át az ITSK szakosztályát. Anyagilag mindent megkapunk a bázisvállalattól és a sportkörtől. A dolgozók átlagkeresete nem a legjobb, de ez a gyár jellegéből adódik. A felszereléseket mi szerezzük be. A sportkör megbízik bennünk, edzőkben. Kitűnő minőségű cipőink, melegítőink, felszereléseink vannak. Olyanok, amilyeneket a legkiválóbb atléták használnak. Szöges cipőket vesz elő az egyik szekrényből. — Ez például sarokszöges cipő gerelyezőknek. Lussis is üyenben hajít, csakmesz- szebbre... — elmosolyodik. — Például rúdugróink is a . legkiválóbb üvegrúddal dolgoznak. Azért említem ezeket, hogy lássa, valóban szabad kezet kapunk az anyagiak felhasználásához a sportvezetőktől. Természetesen, akik középszinten sportolnak, nem ezeket az eszközöket használják. — Szervusz, Jánoskám — üdvözli a belépő fiatalembert. — Négyhúsz-négyhu- szonötre szaladd ki. Kedved van? — a fiú bólint. — Csináld keményen! Itt az órám, ezzel mérheted az időt. — Végtelenül szeretem ezeket a gyerekeket, de ez nem jelenti azt, hogy engedékeny lennék velük szemben. Igazolatlan hiányzás nincs. Ha valamelyikük rosszul tanul, meghatározott időre kizárjuk a szakosztályból. s csak akkor jöhet közénk újból, ha feltornászta magát. A dolgozók vétségeiért munkaidő-kedvezményükből vonunk le. Rendszeresen átjárok a gyárba a művezetőkhöz, mert sportolóinknak ott is megfelelően kell viselkedniük. Szakosztályunk egyik összetartó ereje, hogy nem agitálunk, hanem következetesek vagyunk a nevelésben és követelünk. Pöttömnyi kislány nyit be az öltözőbe. — Hogy van a bokád, kicsi Béres? — lép oda tanítványához. A gyerek válaszol. Nem panaszkodik, csak megemlíti, hogy érzékeny még kissé a lába. — Azért mozogj egy kicsit. Labdázhatsz, vagy kerékpározz. Arra figyelj, hogy ne a talpaddal, hanem teli bokával hajtsd a pedált. Később megbeszéljük, hogy pénteken indulsz-e a versenyen. — Csepelen voltunk legutóbb — ezt ismét nekem mondja — és olyan rossz volt a pálya, hogy kifordult szegény kislány bokája. A legkisebbek hat másodperccel maradtak le ezen a versenyen a győztestől. Olyan csapat nyert, amelyben testnevelés tagozatra járók kaptak helyet. Ezeknek a heti hat órán kívül három kötelező iskolai és négy egyesületi foglalkozásuk is van. Az az igazság, hogy így felnövő versenyzőkkel a mieink később nem konkurrálhatnak. Ami a szakosztályt illeti, most olyan kulcsembereink öregedtek ki, akik helyébe egyik napról a másikra nem tudunk hasonló képességűeket állítani. Nehéz lesz bent maradni az NB I-ben, mert a fiúcsapat gyengült. Kopogtatnak gz ajtón. A szólításra mozdul a kilincs, s két újabb látogató, kislányok alakja tűnik elő. Felszegen lépnek beljebb. — Honnan jöttetek, gyerekek? — kérdezi Benkő Ákos. — A hármas iskolából. Atlétizálni szeretnénk — mondják egyszerre. — Dulai Tündével, Beré- nyi Mártival futottatok-e már? — Berényit azt ismerem — feleli az egyik. — Melyik távot szeretiLázár Eszter és Vermes ’Ián országos csúcsot javított Prágában, a csehszlovák főváros 50 méteres fedett uszodájában meglehetősen mérsékelt érdeklődés mellett bonyolították le a Csehszlovákia—Skócia—Magyarország B válogatott nemzetközi úszóversenyt, amely a tavaszi úszóidény utolsó jelentősebb európai erőpróbájának számított. A magyar együt(Foto: Perl Márton) tek? — Én a rövidet — szól az előbbi. — Nekem mindegy — válaszol nekibátorodva a másik. A két kislány bemutatkozik : Almási Eszter és Juhász Judit. — Szerelést hoztatok? Akkor öltözzetek át! — Látja, így bővül a szakosztály. Ebből az iskolából idejöttek előbb hárman, négyen. Aztán megnyerték a városi bajnokságot, s azóta küldik a többieket is. A gyerekeket ma is meg kell nyerni. Én nagy dohányos voltam, s letettem a cigit, hogy versenyzőimtől is megkövetelhessem. Bőze Attila szintén leszokott erred a szenvedélyéről. Visszajön a két új jelentkező átöltözve, a kis Béres kíséri őket. — Béreske! Megmutatod nekik a Zagyva-kört —magyarázza a tanár. Az említett táv egyébként mintegy másfél kilométer. — Itt ez a stopperóra. Vt- gyázz rá! 5600 forintot ér. Előbb ezt a gombot nyomod meg, aztán ezt, ni. Ti pedig, Eszti, Jutka, úgy fussatok, ahogy jólesik. Ne erőlködjetek! No, menjetek! — Ma csak három fiúnak lenne kiírt edzése, mert he ten — közép- és hosszútávfutok, valamint egy gyalogló — edzőtáborban vannak Tardoson. Ez a pihenőnapom. Ilyenkor én viszem haza az oviból a gyereket. Szerdán, vagy pénteken sose jöjjön, mert nem tud nánk szót váltani. Egyébként holnap utazom Tar- dosra, a fiaim után. — Felkeresem a táborban — mondom, kapva az alkalmon. — Viszontlátásra. (Folytatjuk.) Virágh Tibor tes, amint az a B válogatott megjelöléséből is kitűnik, a második vonalát képviselte úszósportunknak. Ez egyben meghatározta a viadal pontversenyének végeredményét is: a férfiaknál mindkét ve- télytársunkat megelőzték, a nők viszont mindkettőtől vereséget szenvedtek. A fél siker ellenére néhány nagyszerű eredményt is elértek úszóink, ami elsősorban az Egri Dózsa versenyzőinek volt köszönhető. Ezek sorában feltétlenül az élre kívánkozik Lázár Eszter, akt 800-on (közben 400-on i*), majd egy nappal később ismét 400-on javított — nem i« csupán tizedekkel, saját országos csúcsain, az ugyancsak egri Vermes Albán pedig Hargitay néhány napos 200 m-es mellúszócsúcsát adta át a múltnak. Az egriek eredményei: férfiak: 200 m mell: 2. Vermes 2:29, országos csúcs (régi: 2:29,05 Hargitay, 1975). 100 m mell: 2. Vermes 1:09.8. Nők: 200 m gyors: 3. Lázár 2:14,2, 400 m gyors: í. Lázár 4:33, országos csúcs (régi: 4:36,3 Lázár 1975). 200 m mell: 4. Bedé 2:53, 2. 400 m vegyes: 5. Bede 5:31,1. 800 m gyors: 1. Lázár 9:20.8, országos csúcs (régi 9:31,03 Lázár 1974, közben: 400 inén 4:36,3, országos ! csúcs (régi 4:39,53 Lázár 1974). 200 m pillangó: 4. Bede 2:31,8. 100 m mell: 3. Bede 1:20,7. ★ Mint ismeretes, az elmúlt évben az Egri Dózsa úszói Angliában szerepeltek, az Orion Swimming Club vendégei voltak. Az angol fiatalok Birminghamből a látogatást most viszonozzák. A vendégek április 6-tól 12-ig tartózkodnak hazánkban. Szardán, április 9-én 16 órai kezdettel Egerben a fedett uszodában a két egyesület között nemzetközi barátságos úszóversenyre is sor kerül. Vívás A Heves megyei Vívó Szövetség a Dobó Gimnázium tornatermében megrendezte a középiskolai, megyei, egyéni vívóhajnokságot- A verseny érdekessége volt, hogy a tőrszámokat az idén először villanyfegyverrel vívták. Az indulók ösSelétszáma a három fegyvernemben 32 volt. A leány tőrt jó vívással Kovács Éva, a Dobó Gimnázium tanulója nyerte. A fiú tőrben ezúttal Chikán Gábor került az első helyre, aki végig egyenletes, jó vívással biztosította győzelmét. A kardban Kovács György, a Dobó Gimnázium tanulója bizonyult a legjobbnak. Ezúttal jól érvényesült technikája és megszorítás nélkül biztosan nyerte a versenyt. Chikán Gábor halványabban vívott a szokottnál, ezért meg kellett elégednie a harmadik hellyel. Meglepetés, — de a látottak alapján teljesen megérdemelt — Bátki Tamás második helye. Ugyancsak említésre méltó Zelei István erőtől duzzadó, támadó szellemű vívása. Szorgalmas munkával eredményes, jó versenyzővé válhat. Eredmények. Leány tőr: 1. Kovács Éva (Dobó Gimn.), 2. Horváth Mária (Közgazd. Szakközép), 3. Vályi Csilla (Berze Gimn.), 4. Danes Ági (Dobó Gimn.), 5. Szalóczy Györgyi (Dobó Gimn.). Fiú törr tv Chikán Gábor (Gárdonyi Gimn.), 2. Vályi Károly (Berze Gimn.), 3. Kovács György (Dobó Gimn.), 4. Bá- tori Tibor (Dobó Gimn.), 5. Beniczky Miklós (Gárdonyi Gimn.), 6. Petrovics Bálint (Berze Gimn.). Kard: 1. Kovach György (Dobó Gimn.), 2. Bátki Tamás (Dobó Gimn.), 3. Chikán Gábor (Gárdonyi Gimn.), 4. Bőgős László (Műszer és Gépipari Sz.), 5. Zelei István (Műszer és Gépipari Sz.), 6. Bátori Tibor (Dobó Gimn.). 1. Cesena—Lanerossi 1 3 :l 2. Fiorentina—Roma X 0:0 3. Lazio—Torino 2 1:5 4. Milan—Cagliari X 0:0 5. Sampdoria—Ascoli X 0:0 6. Ternana—Inter X 0:0 7. Va rese-r-Bologna 2 1:4 8. Arezzo—Atalanta X 1:1 9. Avellino—Catanzaro X 0:0 10. Como—Genoa 1 2:0 11. Parma—Palermo 1 2:1 12. Spal—Foggia X 0:0 (3. Taranto—Verona +1 X 1:1 14. Novara—Alessandria X 1:1 ^Amüsön SSK. április 8., kedd EGRI VASAS—SIROKI VASAS 4M (0:0) Eger, SOO néző. V.: Sufránszkl. Eger: Tóth (Kádár) — Beraxa, Sípos J., Mezei, Pázmándi. Zá- gonyi, Cseh (Sípos B.), Zajácz. Patkós, Mészáros. Hevér. Edző: Gere Tihamér. Sirok: Bátka — Béres. Bobák. Weiner, Szoboszlai. Udvari. Men- gyi, Tóth, Erdélyi. Bánik, Szabó. Edző: Liptai József. 28. perc: Pázmándi nagyerejű lövése a kapufán csattant. 27. perc: Zágonyi a gólvonal előtt tisztázott. 48. perc: Patkós remekül játszott Zajácz elé, aki nem hibázott. 1:0. 55. perc: Az egyik siroki védő kézzel állította meg a labdát a 16-osor. belül. A büntetőt Beraxa értékesítette. 2:0. 62. perc: Patkós jó ütemben lefejelt labdáját Zajácz vágta a léc alá. 3:0. 82. perc: Patkós tisztára játszotta magát és beállította a végeredményt. 4:0. Jó iramú mérkőzésen csak a szünet után tudta gólokra váltani fölényét az egri csapat, a gólhelyzeteiket elügyetlenkedő siro- kiakkal szemben. Jók: Zajácz. a mezőny legjobbja, Sipos J., Patkós, Cseh, illetve Szoboszlai. Feszitbaum Béla GYÖNGYÖSI ESE—PETŐFI - BANYA 3 a (3:2) Hatvan, 400 néző. V.: Krajnyák. GYESE: Jakab — Nagy, Huszár, Balázs, Teli (Kiss), Balogh L., Varga, Balogh Gy., Szilágyi, Szerző (Csikós), Jaros. Edző: Takács László. Petőfibánya: Bóna — Tóth I.. Nagy, Oldal, Laczkó, Somoskői. (Kudelák), Tamás, Bendik, Tóth B., Osztafi, Fodor. Edző: Gyulai János. 10. perc: Bendik kiugrott és a kifutó Jakab mellett megszerezte a veeetést. 0:1. 13. perc: Jaros szögletét elvétették a petőfibányai védők és Balogh J. 5 méterről nem hibázott. 1:1. 15. perc: Bendik 16 méteres lövése Huszár lábáról a bal sarokba hullott. Öngól. l'A így látták fuiósífóink a megyei labdarúgó-bajnokság küzdelmeit 20. perc: Varga a kifutó kapus mellett volt eredményes. 2:2. 35. perc: Szilágyi beadását Jaros öt méterről lőtte a hálóba. 3:2. 60. perc: Osztafi 2á méterről szabadrúgásból talált a kapuba. 3:3. Indiszponált játékvezetés mellett hatalmas küzdelmet, jó játékot hozott a két csapat találkozója. Különösen az első félidőben volt színvonalas a játék, ekkor mindkét együttes kapuja állandó veszélyben forgott. Jók: Nagy, Bendik, Tamás, ill. Huszár, Szilágyi, Balogh Gy. Takács László TARNALELESZ—NO VAJ 1:0 (0:0) Novaj, 400 néző. V.: Paksi. Tarnalelesz: Kántor — Kovács B., Bozó, Kovács A., Utassy B., Molnár, Ködmön (Sike). Balázs, Hajdú (Varga), Ferencz, Vincze. Edző: Csirmaz Ágoston. Novaj: Liktor — Nyilas, Csuhái, Stregova, Jánosi I., Jánosi S., Berecz, Antal (Vasas), Tóth. Fegyvemeki, Verebélyi. Edző: Liktor László. 55. perc: Egy lepattanó labdával Ködmön ugrott ki és a kifutó Liktor felett a hálóba emelt. 1:0. 73. perc: A kitörő Antalt Kántor a 16-oson belül ellökte. A megítélt büntetőt stregova gyengén a kapusba lőtte. 85. perc: Tóth ugrott ki egy elővágott labdára, már csak a kapussal állt szemben, de a bal kapufa mellé gurított. Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen mindkét kapu előtt több helyzet adódott, de a csatárok rendre hibáztak. Végül is a szerencsésebb csapat szerezte meg a két bajnoki pontot. Jók: Kántor, Bozó, Utassy B., ill. Jánosi I., Tóth. Kormos László HEVES—SELYP 1:0 <i:0) fcK-j.yp, 500 néző. V.: Széchenyi. Heves: Ridegh — Berki, Horváth, Perez, Nagy I., Kovács, Bettenbuck, Bakos, Budai I., (Budai II.). Tari, Ducsai. Edző: Gombaszögi Miklós. Selyp: György — Kovács, Czank II. (Mézner), Kaszás, Sándor, Vígh, Roznyik, Szabó, Lő- rincz II., Szűcs II., Nagy S. Edző : Balogh István. 28. perc: Lőrincz II. két méterről óriási helyzetben a kapu mellé bombázott. 43. perc: Bal oldali hevesi támadás után a beadott labdát a jobb oldalon tartózkodó Budai I. tisztán kapta és a jobb felső sarokba lőtt. 1:0. Az esetnél Budai I. súlyosan megsérült. 55. perc: Leshelyzet miatt érvénytelen gólt ért el a hevesi csapat. A vendégek nagy akarással, lelkes és kemény játékukkal megérdemelten nyertek. A Kinizsi hazai játéka ismét csalódást okozott. Jók: Horváth, Nagy I.. Bakos. A hazai csapatból senki nem érdemel dicséretet. Nógrádi Béla SZŰCSI—MÁV HATVANI AC 1:0 (1:0) Hatvan, 1000 néző. V.: Bodó L. Szűcsi: Sánta. — Szalai II.. Szálát I., Vindich. Kovács. Soós J., Szalai in., Tóth, Kovács II.. Kiss, Soós M. Edző: Nádudvari József. MÁV HAC: Pásztor — Mundroczó, Kókai, Kugyela, Bíró. Nagy, Huczka. Petrik, Tóth. Ecseri (Szabó), Varga (Vasas). Edző: Pogonyi Lajos. 15. perc: Szalai in. 16 méteres szabadrúgása a a kapufát érintve jutott a hálóba. 1:0. A hazai csapat úgyszólván végig fölényben játszott, de a jól tömörülő bányászvéd elmet nem tudta áttörni. Végig jó iramú, sportszerű mérkőzést láthatott a szép számú közönség. A határtalan lelkesedéssel küzdő vendégegyüttes rászolgált a győzelemre. Jók: Sánta, Szalai II., Szalai III., Kovács II. A hazai csapatból senki nem érdemel dicséretet. Srej József ADACS—HATVANI KINIZSI 1:1 (0:0) Adács, 400 néző. V.: Kóródi. Adács: Bagi II. — Gyóni, Ács, Barna, Tóth, Kovács F., Kovács L., Nagy, Kovács J. (Juhász). Torna, Dankó. Edző: Nagyváradi János. H. Kinizsi: Varga — Lénárt, Burján, Ludvig, Baranyi, Tóth, Bóna (Karácsony), Szabó, Szakái. Kővágó. Zábrák. Edző: Kristyán István. 76. perc: Nagy csavart szögletét Varga kapus a hálóba ütötte. A játékvezető úgy látta, hogy a kapust akadályozták a védésben, így nem ítélte meg a gólt. 82. perc: Szabó elfutott a bal oldalon, ellökte Gyónit. majd a szöget rosszul záró kapus mellett a jóbb sarokba gurított. 1:0. 89. perc: A labdára felugró Nagyot, a büntetőterületen belül Burján fellökte. A büntetőt Nagy értékesítette. 1:1. Két azonos képességű csapat találkozóját láthatta a szép számú közönség. Az I. félidőben a vendégek némi fölényt harcoltak ki. A második játékrészben a hazaiak is próbálkoztak támadásvezetéssel, de a körülményes próbálkozásaikat rendre hárították a jól záró Kinizsi-védők. A A látottak alapján az eredmény igazságos. Jók: Gyóni, Acs, Bagi EL, ill. Ludvig, Tóth, Kővágó. Nagyváradi János APC—BflLAPATFALVA 1:1 (0:0) Apc, 200 néző. V.: Varga, Apc: Illés — Kaszás, Szkenár, Tóth, Zelnik, Laczkó. Rezsnyák, Kurucz, Dombi. Pajkos (Nagy), Móricz. Edző: Fekete László. Bélapátfalva: Molnár — Berecz, Sütő, Suba, (Vitányi), Erdélyi, Mező. Suba J., Mikó I., Szécsi. Mikó II.. Kurinka. Edző: Fischer Sándor. 3. perc: Rezsnyák lövését védte nagy bravúrral Molnár. 57. perc: Kurinka egyéni akciója után védhetetlenül lőtt Illés kapujába. 0:1. 62. perc: Suba J. nagy erejű lövését védte parádésan Illés. 88. perc: A csereként beállt Nagy szemfüles gólt ért el. 1:1. Az enerváltan játszó hazai .együttes a találkozó nagy részében alárendelt szerepet játszott, így a döntetlen az apci csapatra nézve kedvező. Jók: Illés. Nagy, Molnár, Kurinka. Pandur Sándor A bajnokság állása: 1. Egri V. 22 14 5 3 66 :13 33 2. GYESE 22 13 5 4 63:21 31 3. Petőfib. 22 12 7 3 57:26 31 4. Heves 22 14 2 6 41:20 30 5. Egercsehi 21 13 2 6 38:22 28 6. Hatvani K. 22 8 8 6 34:26 24 7. Adács 22 8 7 7 25:27 23 8. MÁV H. 22 8 6 8 29:25 22 9. Novaj 22 7 8 7 17:24 22 10. Gáspár SE 21 9 4 8 27:37 22 11. Szűcsi 22 8 5 9 35:39 21 12. Tamal. 22 7 5 10 30:39 19 13. Sirok 22 8 ? 1? "'>•38 18 14. Selyp 22 7 4 11 27:39 18 15. Karikás SE 21 6 6 9 24:35 18 16. Apc 22 4 9 9 25:31 17 17. Bélapátf. 22 3 4 15 19:58 10 18. Péterv. 21 1 3 17 19:94 5 Az ifjúsági bajnokság eredményei: Apc—Bélapátfalva 1:2 (0:1), Selvp—Heves 0:6 (0:4), MÁV HAC—Szűcsi 3:0 (2:0), Adács—Hatvani Kinizsi 3:2 (1:1). GYESE—Petőfibánya 4:2 Í3:m Egri Vasas—Sirok 0:0, Novaj— Tarnalelesz 0 U íüM*