Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-27 / 98. szám

/

Együtt élt énekeseivel

Nándor Sándorra emlékezve

Megyénk iminkáskórusai nagyszabású énekkari szemlével köszöntik hazánk fel- szabadulásának 30. évfordulóját és a munkásosztály ünnepét, május elsejét. Ez alkalomból emlékezünk meg a szemle névadójáról, Vándor Sándorról, akiben a magyar munkáskórus-kul- tűra legnagyobb hatású egyéniségét tiszteljük.

1901-ben született Miskolcon. Családjában haladó eszméket vallottak, s így nem véletlen, hogy már középiskolás korában érdeklődéssel fordult a szocialista eszmék felé. A Tanácsköztársaság idején iskolája diáktanácsának vezetője lett. Zenei tanulmányait a lipcsei konzervatóriumban végezte. Több éves külföldi tartózkodás után hazatérve, előbb vidéki városokban dolgozik, majd Budapestre költözik, s bekapcsolódik a főváros zenei életébe. Szerzői estjéről (1935) elismerő kritikák jelentek ftieg. Úgy tűnik, hogy mint zeneszerző biztató jövő előtt áll.

Nemsokára azonban döntő fordulat áll be életében: felkérésre elvállalja egy megalakuló munkáskórus vezetését. Az új énekkart „Vándor Sándor tanítványaiból alakult fcórtis”-nak nevezték. E kórus működése új fejezetet nyitott a munkásénekkarok történetében. A munkásságra mindig nagy vonzóerőt gyakoroltak a dalárdák, s ez az uralkodóosztály szempontjából nem volt veszélytelen, hiszen a munkásének agita- tív, lelkesítő ereje, megfelelő művészi és politikai irányítás mellett, igen nagy lehetett. Ugyanakkor a „Munkás Dalosszövetség” egyes vezetői azt hangoztatták, hogy „mi dalolunk és nem politizálunk’’. Ezek a körülmények jó ideig éreztették hatásukat. Több énekkar volt kénytelen beszüntetni működését a hatóságok zaklatása miatt, a megmaradt kórusok műsorpolitikája pedig a politikamentesség jegyében, egyre inkább megrekedt a kispolgári daloskor szintjén. Csak a 20-as évek végén, illetve a 30-as évek elején tapasztalható bizonyos változás. Ekkor Szabó Ferenc, Justus György és főleg Szalmás Piroska kórusvezetői tevékenysége nyomán egészségesebb, politikailag s művészileg egyaránt haladóbb törekvések

jelentkeznek. Ezeknek következetes kimunkálása és érvényesítése, valamint továbbfejlesztése Vándor Sándor » nevéhez fűződik.

A kórus repertoárja igen gazdag volt. Hangversenyeiken forradalmi dalok mellett gyakran adták elő Hans Fis- ler kompozícióit, valamint szovjet szerzők darabjait. Tudatosan törekedve a munkásság zenei ízlésformálására, rendszeresen énekelték a XVI. és XVII. századbeli mesterek műveit. De szerepeltek műsoraikon Bartók és Kodály kórusok is, melyekkel mindig nagy sikert arattak.

Felvetődhetne persze az a kérdés, hogyan fért meg egymás mellett a XVI—XVII. századi énekes zene, Hans Fisler és Kodály; vajon művészi szempontból nem jelentett-e ez törést? Ma úgy látjuk, hogy nem. Hiszen egyfelől tudatosan vallották, hogy a múlt zenei értékei a munkásosztályt illetik, s igazi. tartalmas szocialista kultúrát nem lehet e régi, nagy hagyományok nélkül teremteni. Másfelől viszont azt is tudták, hogy hangot kell kapnia a mai ember érzésvilágá- nak is. Állandóan keresték az ennek megfelelő kifejezési formákat, s ami ezzel együtt jár, vállalták a kísérletezés, az útkeresés buktatóit, kudarcait is.

Nagy jelentőségű művészi s politikai felismerés rejlett abban is, ahogyan a magyar parasztzene felé fordultak. Maga Vándor egy 1938-ban. megjelent cikkében („Néhány szó a Bartók—Kodály-estről ) így ír: „Ahhoz, hogy a magyar munkásság céljait elérhesse, szövetségesek után kell néznie. Mint természetes szövetséges adódik itt a parasztság. Elsőrendű kötelessége tehát a munkásságnak, hogy a falusi néprétegek sajátos, ősi kultúráját megismerje.”

Szólni kell Vándor Sándor zeneszerzői életművéről is. Kevés idő — alig húsz év — állt rendelkezésére ehhez. Hangszeres műveiben, úgy tűnik, nehezen találja meg egyéni hangját. Hagyományos forma- és hangzásvilág ötvöződik e darabokban, bizonyos újabb, elsősorban neoklasszikus törekvésekkel. „A gép” című zongoradarabja egy 1934-es zeneszerzőversenyen díjat nyert. Hogy kórusvezető lett, ez zeneszerzői

fejlődésében is nagy változást eredményezett. Ekkor ismerte fel az énekelt hang fokozott hatóerejét. Vokális műveiben már hamar megtalálta saját hangját. Irodalmi ihletettségű alkat lévén „verstől ösztönözve teremtette meg a szöveg és a zene gazdagító egységét, hogy a társadalmi problémákat elevenen érző ember elszántságával fegyvert kovácsoljon belőle.” Maradandó énekes művei a József Attila-versek- re írt kórusai, dalai. Megrázó erő kap hangot a ..Mondd, mit érlel” című vers zenéjében, a népdalok egyszerű, természetes zeneiségével szól a „Szegény ember balladája”, a társtalanság, az egyedüllét hidegsége és félelme csendül ki a „Lopok között szegény ember” szólamaiból. Különös érzéke volt a magányérzet kifejezésére. A „Béke borzalom” című Radnóti-vers zenei aláfestésében mutatkozik ez meg a legkiteljesedettebb formában.

Mint embert, az egykori barátok, kórustagok visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg. Vándor Sándor — akit „Vend”-nek becéztek, nemcsak kórusvezető volt, hanem elvtárs és barát is. Egyéniségétől semmi sem állt távolabb, mint a pózolás s a szakmai nagyképűség. Ennek ellenére — vagy talán éppen ezért. — nagyon igényes volt mind a munkában, mind pedig emberi kapcsolataiban. A vezetése alatt álló kórus igazi közösséggé vált ö maga is részt vett közös szórakozásokon, a kirándulásokon, látogatta a politikai szemináriumokat. ' Együtt élt énekeseivel.

1944 márciusában, mitrtán a németek megszállták az országot, a kórus munkája megszűnt. Sok kórustagra az üldöztetések nehéz hónapjai vártak. Többen közülük nem érték meg a felszabadulást. Vándor Sándor sem. Mint munkaszolgálatos, nem bírván a nélkülözéseket, 1943 januárjában elpusztult.

A mai szocialista kórusmozgalom magáénak vallja munkásságát. Ápolja s megőrzi a munkásémk-kultúm régi hagyományait, s igyekszik mindazt megvalósítani, amit ez a művészet nagy indítékául Vándor Sándor életművétől kapott.

Kelemen Imre

A tánc

nyelvén

Színházanekdoták

Apa és fia

Az idősebb és ifjabb Alexandre Dumas egy este színházba ment. A szünetben egyszerre csak az, idősebb Dumas-nak eszébe jutott, hogy délután megfeledkeztek egy fontos megbeszélésről. A következő szavakkal fordult fiához:

— Milyen ostobák voltunk ...

— Kérem, beszéljen egyes számban! — vágott vissza sértődötten az ifjabb Dumas.

— Valóban — válaszolta az apja — milyen ostoba vagy!

Népi tánc

Balett

Szünet

Bécsi színházi körökben még ma is legendák keringenek Carl színházigazgató fösvénységéről. Egy alkalommal Carl részt vett az áj operett próbáján. Egyszerre csak félbeszakította a játékot és ingerülten támadt rá az üstdobosra:

— Mit jelent ez, kérem? Miért nem játszik?

— Elnézést kérek, igazgató úr — válaszolt a megdöbbent zenész — most éppen szünetem van.

— Mi az, hogy szünet? — ordított Carl. — En azért fizetem magát, hogy játsszék, hát nekem ne beszéljen szünetről! Különben is, a szünetre nem jár gázsi!

Társastánc

Szomjúság

Egy színházi próbán Paul Graetz egy üveg pezsgőt hagyott a kulisszák mögött. A próba egyik szünetében alaposan meghúzta az üveget. Éppen akkor bukkant fel a kulisszák mögött Max Reinhardt, aki azonnal lefoglalta az üveget és így mennydörgőit:

— Kedves kollégám, próbák alatt a színház szabályai értelmében szigorúan tilos szeszes italt fogyasztani... Arról nem is beszélve, hogy én a rendezői székben valósággal szomjan halok.

A

V-i termelőszövetkezetben is tarthatatlanná vált a helyzet a szertelen italozások miatt. Nagyobb baj ugyan még nem esett, de intő példa volt éppen elegendő a szomszédos gazdaságokban, ahol italozás miatt halálos baleset is történt. Ma már a mezőgazdasági üzemek is tele vannak különböző gépekkel, ahol még a józan életű embert is ezernyi veszély fenyegeti, hát még ha valaki ittas. Így hát a tsz vezetősége úgy határozott, hogy akit ezentúl munka közben italozáson kap az ellenőrzés, az szigorú fegyelmi büntetésben részesül.

Az emberek — vagyis a munka közben is ivósok — nemigen vették komolyan a határozatot, de amikor néhány — visszaeső bűnösnek — ötszáz forint büntetést is a nyakába sóztak, kezdtek megjuhász- kodni. Egy fél év után úgy látszott, hogy a V-i tsz-ben sikerült az em- t>ereket leszoktatni a munka közbeni italozásról. Csupán egyetlen tehenészbrigád akadt, amely nem akart tudomást venni továbbra sem a Szigorú határozatról. De nehezen is lehetett rajtakapni őket, mert részegségig soha nem ittak, s náluk alkoholszondázást sem végezhettek, mint például a traktorosoknál, mert a hajnalok hajnalán kelő . tehenész azért megihat éhomra egy kupica pálinkát. Ettől még a munkáját remekül ellátja, figyelmét nem zavarja egy kis alkoholfogyasztás. De hát nem is erről van szó. A Bíró János vezette öttagú tehenészbrigád három- n»«v üveg bort is benyakalt mnn'-a

Dávid József:

Apa és fia a vádlottak padján

S"

közben, csak éppen bizonyítani nem lehetett.

— Na, persze — mondogatták a szomjazó szesz test vérek —, mert ugye a tehenészbrigádban dolgozik az elnök fia is. Hát, hogy kapnák rajt’ őket?

urányi Jánost igen bántotta ez a dolog, mert hát a fülébe jutottak neki is a vitriolos megjegyzések, s elhatározta, hogy saját maga leplezi le a fiát, s a fegyelmi bizottsággal olyan példát statuáltat, hogy belekonyul a büdös kölyök füle, s ezzel a sugdolózásoknak is véget vet.

Na, de ez a leleplezés nem ment olyan könnyen. Az eLnök hiába kelt fel több alkalommal is hajnalok hajnalán, sose tudott úgy az istállóba lépni, hogy italozáson kapta volna a brigádot. Hiába kutatott a bekészített szénakupacok alatt s más rejtekhelyeken, sehol egy fia üveget sem tudott előkaparni. Sokszor érezte, hogy á brigád — amely egyébként jól végezte a feladatát, s kitűnő eredményeket ért el — élükön az édes gyermekével, összekuncog a háta megett, s bizonyára mondják is: megint megetettük az öreget. Kopog a szeme az álmatlanságtól, meg a méregtől, de nem tudja Rnittii a kezükből az üveget.

— No, csak várjatok — dünnyö- gött az elnök, s résen volt azon a bizonyos hajnalon is, amikor a fia —, aki az apja portáján lakott kis családjával a ház utcai részén — szatyrában üvegek koccantak, ahogy az istállóba indult.

Amint a fiatal tehenész maga után húzta a kaput, Surányi is kiugrott az ágyból. Gyorsan felöltözött, s félóra múlva a főállattenyésztőt is riasztotta, mert — morfondírozott magában — ez a korhely banda, amilyen jól összetart egy szem tanú ellen — mégha az az elnök is — képes letagadni a tettenérést.

Az elnök így a főállattenyésztőt is riasztotta, s másodmagával indult a tsz istállójához.

— Te az egyik ajtón, én meg a másikon. Csak csöndben — suttogta az elnök, amikor a majorba értek. — Nehogy megneszeljenek minket. A kezükből akarom kiverni az üveget.

N

ahát ez nem. ment olyan egyszerűen, ahogy az elnök' elképzelte, mert, amikor rajtaütésszerűen beléptek az istállóba, a tehenészek ugyan meghökkentek, de látva, hogy most már úgyis hiába dugdos- sák az üveget — amint éppen egv- más kezébe adogatták —, inkább zavartalan heherészve fogadták a - i garú 'ellenőrzést.

— Mi van itt?! — rikkantott rá- k az elnök, ahogy a közelükbe ért. — Mi volna — tekergette a nyalt ,a fia, s a világ legtermészetesebb hangján bejelentette, hogy az

év utolsó napján — lévén épp szilveszter — csak megihatnak egy korty bort.

— És a határozat? — lépett fenyegetően közelebb a méregtől majd szétpukkadó elnök, de a fia erre is megadta a választ:

— A határozatot emberek csinálták, tehát nem szentírás. Különben is...

— Tartsd a szád, kölyök — vágott a fiú szavába az apja, s már ütötte is ki kezéből az üveget, amely a betonpadlón csörömpölve hullt darabokra.

E

gy pillanatra talán még a tehenek is abbahagyták a szénázást. de aztán mintha szíven szúrták volna az ifjabb Surányit, akkorát ordított, hogy még a szigorú apja is megrezzent.

— Miért tesz így csúffá, apám?

— Mert a fegyelem rád kétszeresen is vonatkozik, az apád jóistenit! Te... Te... — és mondta csak,

mondta az elnök vérben forgó szemekkel a szitkokat, ahogy csak a száján kifért.

— Hagyja már — kérlelte valamelyik tehenész, de a hangba volt valami kötözködés is. amitől az elnök még jobban méregbe lendült.

— Még szájon is váglag, te csipás. Azért, hogy már két gyereked is van, az apád vagyok én. Az apád — emelte feljebb az elnök a hangját. — És neked is elnököd, a keserves. ..

— Ujuj. . . Aztán talán. . . Még szájon is verne — lépett egész közel és kihívón apjához a fiú, s az elnök ekkorra már nem tudta fékezni magát: elcsattant az apai pofon.

Az új esztendőben először ez eset miatt ült össze a fegyelmi bizottság. De a vádlottak padján nemcsak a tehenészbrigád tagjai ültek, hanem

— a pofozkodás miatt — maga az elnök is. Közben persze eltelt egy hét, s a méreg már elpárolgott az emberekből. Még mosolyogtak is az eseten, i csupán a fejenkénti pénz- büntetés miatt szívták a fogukat.

Az elnök — aki megrovást kapott

— elismerte, hogy még a fiával szemben sem lett volna szabad így elragadtatnia magát, de hát mit csináljon, ha a saját kölykét csak így tudja móresra tanítani. •

A fiú tartja a haragot. Kerülgeti az apját, s fogadkozik, hogy ő meg akkor üti ki az elnök kezéből a poharat, amikor az az irodán reprezentál. De erre — mármint az elkerülhetetlen reprezentációra — az elnöknek a vezetőség által engedélyezett joga van. Hanem mondják, hogy az eset óta az elnök se reprezentáció ürügyén, se munkaidő után, de még csak otthon se vett kezébe borospoharat.

A Pali fiával szeretne koccintani j egy este, amikor az már a munkáját j józanul elvégezte. Már üzengetett is • a nagyobbik unokájával, de a gye- I rek apja — állítólag — azt mondta I a kicsinek, hogy csak a tejet Igyék I az a hörcsög nagyapád, hogy szét I ne pukkandjon. !

D

e az elnök már mosolyog ezen és büszkén jár-kel a tagok között, akik tudják, hogy az elnökük n«m kukoricázik komoly, közérdekű dolgokban, s ha kell, a sógort, komát is leparancsolja a cseresznye- fáról.

\