Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-04 / 79. szám

NK, 1975 fehér Gyuláné brigádvezető Hazánk felszabadulásá­nak 30. évfordulója alkal­mából a Magyar Népköz- társaság Minisztertanácsa kiemelkedő gazdasági és politikai munkájáért az Ál­lami Díj II. fokozatával tüntette ki az Egri Dohány­gyár Kossuth Zsuzsa szo­cialista brigádját. A magas kitüntetés átadására 1973. április 2-án Budapesten, a Parlamentben került sor. — Hasonló korú és érdek­lődésű asszonyokkal 1962-ben alakítottuk meg a gyár és egy­ben a szivarágazat első női brigádját Azóta is itt dol­gozunk, együtt vagyunk. Még a gyerekeink is mind idejár­tak a gyári bölcsődébe, óvo­dába. Eleinte kézzel végeztük a munkafolyamatokat, később megjelentek az okos gépek. Sokszor kérdezték már tőlem: miért mitől jó ez a mi közös­ségünk? Mindig azt válaszo­lom: mert egyformák va­gyunk. Heten vagyunk a bri­gádban, valamennyien egriek, fizikai munkások, több gyer­mekes édesanyák. És 15—20 éve készítjük már együtt a szivarokat. Munkások va­gyunk, akiket szeretnek es megbecsülnek. Ez pedig az erőt, a hitet adja ahhoz, amit csinálunk, amit vállalunk. Többször is elnyertük már a szocialista brigád címet, ki­tüntették már kollektíván­kat a vállalat és a szakma ki­váló brigádja kitüntetéssel is. Tiszta szívből mondom: mi itt a gyárban igen gyakran talál­kozunk az örömmel, a bol­dogsággal. Nagyon jó érzés egy ilyen kollektíva vezető­jének lenni. Nekem elhihetik. Különben javaslom, hogy la­Szentgyörgyi Istvánná ismertették velünk a város vezetői a fejlesztési terveket, a célkitűzéseket. ■ ■ ■ ■ Szenitgyörgyiéknél laikás- avatáson voltunk. Pompásan éreztük magunkat A dohányipari vállalatok szocialista brigádjainak or­szágos tanácskozásán Fehér Gyuláné vett részt. Felszólalá­sában a Dolgozz Hibátlanul munkarendszer fontosságával, jelentőségével foglalkozott. ■ ■ ■ ■ Két alkalommal is kom­munista műszakot tartottunk. A műszak értékének egy ré­szét felajánlottuk a chilei nép segítésére. Munkánkat értékelő brigád­gyűlésünkön nagy örömmel köszönthettük körünkben Vaskó Mihály elvtársat, a Magyar Szocialista Munkás­párt Heves megyei Bizottsá­gának első titkárát. Az elsők között kapcsolód­tunk be a kongresszusi mun­kaversenybe is. Vállalatunk gazdasági és politikai vezetői Nagy Sándomé kés előadást belpolitikai éle­tünkről. A Hazafias Népfront városi bizottságának megbí­zásából a brigád tagjai is részt vettek a jelölőgyűlések meghívóinak kézbesítésében. ■ ■ ■ ■ Meglátogattuk a szülési sza­badságon lévő Várhegyi Lász-. Ióné munkatársunkat, aki igen nagy örömmel és szere­tettel .fogadott bennünket. Május 1-én fölöttébb nagy megtiszteltetés érte brigá­dunkat: elnyertük a szakma kiváló brigádja kitüntetést. Szentgyörgyi Istvánná pedig kiváló dolgozó lett. ■ ■ ■ ■ Üzemünkben találkoztunk Jókai Anna írónővel. Érdekes, tanulságos beszélgetés volt. Sokat tanultunk valameny- nyien. ■ ■ ■ H Brigádunk öt tagja ered­ményesen végezte el a kétéves szakmunkásképző tanfolya­mot. Egy brigádtagunk kitű­nő, kettő jeles, kettő pedig jó osztályzatot ért el. Bútorszentelőn voltunk Vargáéknál. Kitűnően éreztük magunkat. ■ ■DB Brigádunk tagjai társadal­mi munkában végezték el osztályunk kitakarítását, va­lamint a tartályok és a sza­lagok mosását. „Ezúton is köszönetü elismerésünket fejezzük politikai tanfolyamon tanul szorgalmasan. Szocialista szerződést kötöttünk vállala­tunk szakszervezeti könyvtá­rával, amelyben vállaltuk, hogy évente 15 könyvet elol­vasunk, és a műveket bri­gádértekezleten megvitatjuk. Valamennyien beneveztünk az olvasómozgalomba is. Elhatároztuk, hogy felvesz- szük a kapcsolatot a gyár nyugdíjasaival és évente egy alkalommal vendégül is lát­juk őket az üzemben. Példát mutatunk a fegyel­mezett munkában is. Műszak alatt a munkavédelmi őr fel­adatát is a brigádtagok látják el. Betartjuk és betartatjuk a tűzrendészeti szabályokat, őr­ködünk a társadalmi tulajdon fölött is. Szabad pártnapon voltunk, amelyen Pálinkás Ferenc, a Heves megyei Rendőr-főkapi­Az Irinyi János brigáddal együtt rendeztük meg a gyer­meknapot. A gyárlátogatás után süteménnyel és hűsítő­vel vendégeltük meg fiatal vendégeinket. Különböző já­tékos vetélkedőket — lég- gömbfúvást, cumisüveg-szo- pást —, is rendeztünk nekik. A vásárosnaményi Petőfi úttörőrajtól levelet kaptunk, A városi tanácson ankéton vettünk részt, amelyen meg­Várhegyi Lászlóvá (Foto: Perl Márton) ahol átvesszük az Állami Díj II. fokozatát. Nagyon boldo­gok vagyunk... Koós József Király Józsefné pozzanak bele brigádnap­lónkba. Sok minden kiderül rólunk belőle. ■ ■ ■ ■ A DH-munkarendszer kere­tében végezzük a szivargyár­tást. A jó anyagtakarékosság mellett 101 százalékos telje­sítést értünk el. Különben a brigád tagjai önértékelési rendszerben dolgoznak. Brigádunk öt tagja szak­munkásképzőben, kettő pedig azért az áldozatos, példamu­tató tevékenységükért, amely- lyel a brigád hozzájárult az üzem, a vállalat, s ezen ke­resztül a Magyar Dohány­ipar feladatainak teljesítésé­hez.” Az oklevél aláírója: dr. Móger János, a Magyar Dohányipari Vállalatok Trösztjének vezérigazgatója. ■ ■ ■ ■ Közösen látogatjuk a poli­tikai oktatásokat, Király Jó­zsefné beiratkozott a Marxis­ta—Leninista Esti Középis­kolába. Valamennyiünk szá­mára nagy élmény volt a Lenin-szobor avató ünnepsé­ge. amelyben azt írták a pajtá­sok, hogy szeretnének meg­ismerkedni velünk. Kérésük­nek gyorsan eleget tettünk: levelünk mellé jubileumi könyvecskét is mellékeltünk. Üzemi újságunkból havonta küldünk nekik egy példányt. ■ ■ ■ ■ Fehér Gyulánét, brigádunk vezetőjét a Munka Érdem­rend arany fokozatával tün­tették ki a Parlamentben, Tanulmányi kiránduláson, voltunk a nyíregyházi do­hányfermentálóban, ahol megismerkedtünk a tűsoros szárítási eljárással. Megte­kintettük a Burley dohány szakszerű törését is. Részt vettünk a mezőgazdaság meg­segítésében is. Szabad szom­baton szüretelni voltunk. Sütő Rafaelné Varga Miklósné és Fehér Gyuláné tagja lett a Magyar Szocialista Munkáspártnak. ■ ■ ■ ■ Varga Miklósné is úgy értékelték, hogy a ju­bileumi és az éves vállalá­sainkat maradéktalanul tel­jesítettük ... ■ ■ ■ ■ Készülünk a nagy esemény, re: megyünk a Parlamentbe, Amikor a rádió bemondta, hogy odaítélték a különbö­ző díjakat, szokás szerint elengedte a füle mellett, leg­feljebb arra gondolt, hogy közeledik a felszabadulás ünnepe. Az egyik reggelen aztán pecsétes levelet tesz elé a nagyobbik gyerek és azt mondja, hogy az a Mi­nisztertanácstól jött. Gyors mozdulattal bontotta fel az expressz küldeményt, s igen­csak meglepődött a levél szövegén. Kétszer-háromszor is elolvasta, semmi kétség, neki szól az örvendetes hír­adás: ,-A Kossuth-díj és az Állami Díj Bizottság értesí­ti, hogy az Állami Díj II. fo­kozatában részesült...” Éppen Sándor napja volt. ★ — Tanár elvtárs! — így szólítják a tanulók Bojtos Sándort, az egri 212. számú Ipari Szakmunkásképző In­tézet valamennyi tanárát, szakoktatóját. — Igen, itt így a szokás — magyarázza a tanár elv­társ — se megszólítás nem egyszerűen csak forma, mö­götte megtalálható a tarta­Tanár elvtárs lom, az emberi kapcsolatok minősége is. A szakmunkás- képzés ugyanis rendkívül je­lentős feladatot tölt be: ezek az iskolák nevelik, for­málják a munkásosztály utánpótlását. És nemcsak szakmát adunk, de művelt­séget is és felkeltjük az ér­deklődést a kulturális érté­kek iránt. A szakmunkás- bizonyítványnak ma már be­csülete van. Igazi pedagógusszívvel, lelkesen magyaráz az iskolá­ról, amelynek falai között negyven mesterséget oktat­nak, a tantestületről, amely nagyszerű kollektíva, a ta­nulókról, akikből jó szak­emberek és emberek lesz­nek. És a ballagás semmi­vel nem pótolható sikerél­ményéről is beszél, az ünne­pélyes percekről, amikor há­rom év után azzal a gondo­lattal vesz búcsút a fiatalok­tól, hogy az ő tudásából, ér­deklődéséből, magatartásá­ból és bizony az idegrend­szeréből is magukkal visz­nek valamit az életbe. Témát váltunk, feszeng egy kicsit, mint a diák a fele­lésnél, keresi a szavakat. Mit is mondhat a megtisz­teltetésről, az Állami Díjról. Hogy megérdemelte? Igaz, de ezt másoknak kell mon­dani. Hogy örül? Az pedig természetes. — Persze, hogy örülök. Ki ne fogadna boldogan ilyen rangos elismerést, amelyet az én nevemre címeztek ugyan, de nemcsak nekem szól. Iskolánknak, az egész szakmunkásképzésnek. És ezen belül természetesen ne­kem is. Örökmozgó termé­szet vagyok, mindig csiná­lok valamit, szeretek kísér­letezni: egy-egy rajz, szem­léltetés, vagy új módszer mindig sokai lendít az órá­kon, de az oktatás egész fo­lyamatában is. Tudom, mi­lyen sokat vár a társadalom ezektől a gyerekektől, én megtanultam becsülni a tu­dást, hisz valamikor szinte morzsánként szedegettem a műveltséget... ★ Egymás után két csalódást kell okoznom az olvasóknak. Az egyik: Bojtos Sándor 43 éves Állami-díjas tanár ere­detileg nem akart pedagó­gus lenni A másik: életút­jában nincs semmi rendkí­vüli, sőt, amint látni fogják, sablonos is talán. Ügy in­dult, mint olyan sokan má­sok — ezrek, tízezrek, mil­liók — ebben az országban. — Amikor befejeztem az általános iskolát, inasnak mentem — akkor még ezt így mondták —, s 1950-ben már szakma volt a kezem­ben. Kettő egyszerre: gépla­katos és esztergályos. Ez persze még amolyan kisipar volt, az üzemi élettel Buda­pesten, a Szerszámgépgyár­ban ismerkedtem. Fél év után azt mondták: tanuljak! Jó, mondtam, akkor tanulok és megszereztem a szakérett­ségit. A két év alatt olyan sok újat tanultam, hogy rá­jöttem, milyen keveset is tudok. Akkor iratkoztam be a Miskolci Műszaki Egye­temre. Tulajdonképpen mér­nök akartam lenni, de na­gyon kellett a pénz, s így három év után otthagytam az egyetemet, Egerbe jöt­tem, a szakmunkásképző in­tézetbe. Itt kiderült, hogy nemcsak tanítanom, hanem tanulnom is kell. Beiratkoz­tam az egri főiskola műsza­ki szakára, és 62-ben diplo­mát kaptam. ★ — És hová lett az egykori lakAimi — Az is itt van. Pedagó­gus vagyok, de a hajdani mesterségbeli gyakorlatom, ismereteim nélkül nem tud­nám tanítani a gyerekeket. A lakatos és a tanár nálam egy ember. Sokat jelent, hogy közvetlen élményem van a termelőmunkáról, az üzemről, s a gyerekek mind­ezt észre is veszik. Egyéb­ként Is tudják, hogyan kezdtem neki az életnek. És ismerik a folytatást is. Az eltelt negyedszázadot, amelyben oly nagy utat tett meg a szakmunkásképzés, az elmúlt éveket, amelyek nagyszerű eredményeket hoztak. Tizenhét éve vezető­je a gépi forgácsoló munka- közösségnek, amely összefog­ja, irányítja a szaktanárok és a gyakorlati oktatók mun­káját. Tanított műszaki raj­zot, szakmai ismeretet, az utóbbi időben, pedig anyag- ismeretre oktatja a géplaka­tosokat és az esztergályoso­kat — Itt nincs az embernek ideje arra, hogy elfáradjon. Különben is a pedagógus­nak hozzá kell fiatalodnia a tanulók gondjaihoz, problé­máihoz. És most itt ez a rangos kitüntetés is. Ezután még jobban kell dolgozni, hiszen szinte reflektorfény­be kerül az ember. Beszélgetésünkkor megtu­dom még, hogy a nagy fia így gratulált: Büszke vagyok rád, édesapám! (márkusz) mi április 4, péntek. ÁLLAMI DÍJASAI „ Gyakran találkozunk az örömmel, a boldogságai...” 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom