Népújság, 1975. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-09 / 58. szám

AZ ESEMÉNYEK HBTFOl KRÓNIKÁJA A nuugat-berim választásom a COW tűrt etöre — Tmtfmsm tárgyalásai Bonnban — Elhunyt Otto Winzer, a* NDK oo» külügyminisztere KEDD) Pujo Frigyes Berlinben tárgyalt — Prágában megnyit* a szocialista országok kommunista át munkáspártjai közporv. bizottságai titkárainak értekezlete SZERDA: Palesztin akció Tel Aoivban — A nyugat-berlini mozgalom" szabadon bocsátotta az elrabolt Boromét CSÜTÖRTÖKs Algírban véget ért az OPEC csűr sértek estese — Londonban Callaghannal és WUsonnal tárgyalt PENTEK: Az amerikai külügyminiszter Brüsszelben a görög külügy­miniszterrel találkozott — Párizsban véget ért a nemzetközi energiaügynökség ülése SZOMBAT: Döntö harcok Kambodzsa fővárosa körül — A közép-afrikot •t Bangáiban Franciaország és volt francia gyarmatok vezető*­i nek csúcsértekezletét rendezték meg így látta a hetet hírmagyarázónk, Pálfy József: A „DOMINÓELMÉLETET" ISMÉT emlegetni kezdték Amerikában. Emlékszünk rá, a vietnami háború kellős kö­zepén volt divatban. Annyit jelentett akkor, hogy az USA nem hagyhatja sorsára Dél- Vietnamot, hiszen úgy sora- kwanak ott, az indokínai tér­ségben egymás mellett az amerikaiak támogatta rend­szerek, mint a dominók, e ha az egyik — Vietnam — eldől, akkor magával rántja a töb­bit is — Laosztól Thaiföl­dig... Most annak kapcsán hi­vatkozott. a „dominókra” Kissinger külügyminiszter, hogy Kambodzsában közeled­ni látszik a vég az USA szö­vetségese, a Lón Nol-rend- szer számára, a washingtoni kongresszus mégis vonakodik megadni a Ford és Kissinger által kért rendkívüli katonai segélyt. Ford elnök a héten sajtóértkezleten még egy utolsó kísérletet tett arra, hogy a szenátorokat és kép­viselőket jobb belátásra bír­ja. Közölte, hogy ha két hé­ten belül nem szavazzák meg a 222 millió dollárt, ak­kor a Lón Nol-rezsim meg­bukik. Egy dominó eldől... Az amerikai honatyák azonban, úgy látszik, inkább azt veszik számításba, hogy az Egyesült Államok közvé­leménye, magyarán: az a polgár, akinek a szavazatára nekik már 1976 novemberé­ben ismét szükségük lesz, nem akar hallani sem Indo- kínáról, sem háborúról, sem ablakon kidobott százmilliók­ról. Norodom Szihanuk herceg, aki Pekingben várja a kam­bodzsai harc kimenetelét, a minap számítást végzett: az USA kormány 3 milliárd dollárt költött Lón Nolék megvásárlására és 7 milliár- dot a khmer nép elleni há­ború céljaira. Az utolsó 222 millió igazán nem adhat már új fordulatot az események­nek. Nemegyszer beszélgettem kambodzsai hazafiakkal, po­litikusokkal és újságírókkal. Norodon Szihanuk herceget sajátos egyéniségnek tartot­ták, s nem mindenki volt amellett, hogy a herceg (aki 14 éven át volt a királyi trón birtokosa is, utána pe­dig 12 esztendeig kormány­főként irányította az ország ügyeit, míg Lón Nol katonai államcsínnyel meg nem dön­tötte) hivatott Kambodzsa sorsának irányítására... Mos­tanában a figyelem inkább Khieu Samphon felé irányul, aki az úgynevezett „vörös khmerek” vezére, a felsza­badító hadsereg parancsno­ka. ö ott van Kambodzsa szabad területén, a herceg pedig Peking vendége. Egye­sek szerint — természetesen politikai értelemben — Pe­king foglya... Nyilvánvaló azonban, hogy helyzete és megítélése nyomban megvál­tozhat, ha Phnom Penh, a főváros felszabadul, ha Lan Nol megadja magát, s ha Norodom Szihanuk visszatér­het — ha vissza akar térni. AZ AMERIKAIAK betel­jesülni látszó kambodzsai ku­darcát Kissinger nyilván va­lamilyen közel-keleti „siker­rel” kívánja feledtetni. A külügyminiszter ismét ott van a Közel-Keleten, Boeing 707-es repülőgépével meg­kezdte ingajáratát Tel Aviv és az arab főváros között. Célja: az úgynevezett „kis lépések” taktikájának alkal­mazásával újabb részleges megállapodást üssön nyélbe, legalábbis Izrael és Egyip­tom között. Eszerint az izra­eliek valamennyit visszakoz­nának a Sínai-félszigeten, cserébe azért, hogy Egyiptom kötelezné magát az ellensé­geskedések befejezésére. A „kis lépés” segítségével vi­szont elodáznák a genfi bé­kekonferenciát, ahol a Kö­zel-Kelet ügyeit átfogóan, tartósan rendezni lehetne. Az Izvesztyija a minap arra fi­gyelmeztetett, hogy a rész- megoldás csak állandósítaná a közel-keleti robbanékony helyzetet A szovjet álláspont változatlan: akárcsak a ha­ladó arab államok csoport­ja, a Szovjetunió is azt kö­veteli, hogy Genfben, a tár­gyalóasztal mellett vala­mennyi érdekelt, így a pa­lesztinok részvételével, ren­dezzék a térség vitás ügye­it. A héten egy véres ese­mény Tel Avivban arra fi­gyelmeztetett, hogy igen sür­gős szükség lenne a genfi tárgyalások mielőbbi meg­kezdésére. Egy palesztin ge­rillacsoport Tel Aviv tenger­parti szállodáinak egyikébe behatolt, túszokat szedett, s az izraeli hatóságok későbbi közlése szerint a túszokért cserébe bebörtönzött arabok­nak és annak a Capucei ér­seknek a szabadon bocsátá­sát követelte, akit a pa­lesztin ügy támogatása mi­att, fegyvercsempészés vád­jával ítélt el izraeli bíró­ság. Mentés Phnom Penhböl A saagoni külügyminiszté­rium bejelentette, hogy meg­kezdte állampolgárainak ki­telepítését az ostromgyűrűbe zárt kambodzsai fővárosból. Első lépésként egy saigoni repülőgép a Phnom Penhben szolgálatot teljesítő saigoni- ak 50 hozzátartozóját szállí­&fHwwm tóttá haza. A külügyminisz­térium szerint körülbelül tíz­ezer vietnami él a Phnom Perth-i övezetben. Ezek azon­ban nemzetiségük szerint vietnamiak, ők, illetve szü­leik vagy nagyszüleák már régen telepedtek ott le. Megkezdték más, külföldi kolóniák evakuálását is Phnom Penhböl. 'Már régeb­ben elszállították az ameri­kai családtagokat, a franci­A PALESZTIN KOM­MANDO által elfoglalt szál­lodáit az izraeli katonák meg­rohamozták, bét arabot meg­öltek, a tűzharcban hárem izraeli katona és három pol­gári személy is életét vesz­tette. A nyugati hírügynök­ségek a történteket össze függésbe hozták Kissinger közel-keleti útjávaL Még egy „politikai kri­mi" tartotta izgalomban a hét elején a nyugati országok közvéleményét, elsősorban az NSZK-ét Az elrabolt nyu­gat-berlini CDU-vezér, Lo­renz, aki talán éppen elrab­lásának köszönhette, hogy a vasárnapi választásokon pártja a legtöbb szavazatot kapta, csak jóval azután nyerte vissza szabadságát, hogy a nyugatnémet hatósá­gok az emberrablók minden kívánságát teljesítették. A Lorenz-ügy jó alkalmat adott a nyugatnémet reakció­nak, hogy a terroristákkal való leszámolás ürügyén az egész baloldal, az igará bal­oldal, a kommunisták, a munkások, a szakszervezeti vezetők éllen sürgessék a a kormány határozott fellé­pését Megkezdődött a „bo- szaricányüldőzés”, a baloldal elleni hajsza. Érdemes el­gondolkozni, kinek is hasz­nált hát a terrorakció? So­kakban felvetődik a kérdés: vajon nem éppen a reakció ösztönözte, segítette beépí­tett emberei révén az ember­rablást? A HÉT NAGT ESEMÉ­NYE VOLT az olajexportáló országok szervezetének, az OPEC-nek algíri csúcsérte­kezlete. A tizenhárom rész­vevő ország a világ olajter­melésének 55 százalékát ad­ja — ez a szám alighanem elegendő az OPEC jelentősé­gének érzékeltetésére. Nyil­vánvaló, hogy teljes egység nem alakulhatott ki, hiszen Szaúd-Arábia és Irán az USA szövetségese, Irak a Szovjetunióé; Algéria, Líbia antiiraperialista törekvései éppúgy ismerteit, mint Vene­zuela vagy Ecuador óvatos próbálkozásai az észak-ame­rikai monopóliumok szorítá­sából való kiszabadulásra. Az algíri csúcsértekezlet eredményeit később lehet majd lemérni; április elején, amikor Párizsban összeül az olajfogyasztók, az olajszállí­tók és a harmadik világ kép­viselőinek értekezlete. Kissinger, az USA külügyminisztere útban a Közel- Keletre, Brüsszelben találkozott görög kollégájával, Dimit- riosz Biciosszal, akivel a ciprusi kérdést, valamint az Egyesült Államok és Görögország kapcsolatát vitatta meg. (Népújság — telefoto — AP—MTI—KS.) ASSZUÁN; Szombaton délelőtt Ae®~ szuánban megkezdődött An­var Szadat egyiptomi állam­fő és Henry Kissinger ame­rikai külügyminiszter meg­beszéléssorozata a közel- keleti rendezésről. Egyiptomi részről a ta­NSZK enyhülési poútika Bochkor Jenő, az MTI tu­dósítója jelenti: Nincs és nem is lesz sem­mi változás az NSZK keleti politikájában — figyelmez­tette a nyugatnémet jobbol­dalt Hans-Jürgen Wiseh- newski külügyi államxninisz- ter. Az NSZK és a szocialista országok kapcsolatait a mi­niszter így jellemezte: a szerződések és az összes ke­let-európai állammal fenn­álló diplomáciai kapcsolata­ink — Albánia kivételével — alkotják most a sokoldalú együttműködés gyakorlati és fokozatos kiépítésének alap­ját. A szövetségi kormány arra törekszik, hogy ezt az együttműködést lehetőleg egyforma súllyal fejlessze minden téren. lálkazón jelen van Iszmail Fahmd külügyminiszter és Abdel Ghani Al-Gamanzi hadügyminiszter, míg ame­rikai részről Joseph Sisco kül­ügyminiszter-helyettes és Hermáin Eilts kairói nagykö­vet vesz résat. (MENA) BT-konzultáeíék Nincs egyetértés a ciprusi határozatban ' Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa tagjainak pénteken nem sikerült megállapodniuk a Ciprussal kapcsolatos hatá­rozati javaslat végleges szö­vegében. Görögország és Tö­rökország megbízottja között elsősorban Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár szerepére vo­natkozóan áll fenn nézetkü­lönbség. Athén képviselője azt szeretné, hogy a szigetor­szág jövőjéről folytatandó nemzetközi tárgyalásokon Waldheim elnököljön, míg az ankarai küldött elutasítja a gondolatot. Ugyancsak nem állapodtak meg eddig a ta­nácskozás leendő színhelyé­ben és a résztvevők számá­ban. A BT tagjai szombaton, délelőtt nem hivatalos kon­zultációk során igyekeztek közös álláspontot kialakítani. Részvéttávirat A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága táviratban fejezte lei részvétét a Jugoszláv Kom­munisták Szövetsége Köz­ponti Bizottságának, Veljko Vlahovicsnak, a JKSZ Köz­ponti Bizottsága elnöksége tagjának elhunytával kap­csolatban. A VOLÁN 4. s*. Vállalat Hatvani Üzemegysége felvesz — nagy gyakorlattal rendelkező motorszerelőket, — D-kategóriás jogosítvánnyal rendelkező gépjárművezetőket A U TÖBUSZV ezetönek. Jogosítvánnyal nem rendelkezők részere gépjárművezetői tanfolyamot indítunk HATVANBAN. Jelentkezés: VOLÁN 4. sz. Vállalat Hatvan, Bercsényi u. 1975. március 9., vasárnap fővárost. VOLÁN 4. sz. Vállalat 4 1«4 A^ll 1 AH 1 /I AVI An /vlr Gyöngyösi Üzemegysége Auiouiia|aonosok, í** i f azonnal felre»» figyelem! — autószerelőket, A Heves megyei Finommechanikai Vállalat — karosszérialakatosokat. LŐRINCI „FULL” AUTÓSZERVIZE — fényezőket, — gép jármű-villamoss ági műszerészeket, — esztergályost. Vállalja: személy — anyagraktárost. — „D” kát. vizsgával rendelkezőket, autobus« és kistehergépkocsik gépkocsivezetőnek, — gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket, tehergépkocsi-vezetőnek, segédgépkocsi-vezetőket alsó és felső mosását. — kalauzokat, — érettségivel rendelkezőket, forgalmi szolgálattevői munkakörbe. vegyszeres mosását. — szállítómunkásokat. BEISKOLÁZUNK felvételre jelentkezőket; — alapfokú gépjárművezetői tanfolyamra, Kerékkiegyensúlyozását, futómű beállítását. — „D” kát tanfolyamra, gyakorlattal rendelkező Futó- kis-, közepes- és nagy javításokat gépkocsivezetőket. Szakszerű és pontos felvilágosítással állunk a Tisztelt Jelentkezni lehet: Megrendelők szolgálatára. GYÖNGYÖS, FO TER 1«. Munkaügy. Heti külpolitikai összefoglalónk Asszuánban megkezdődött Szádot és Kissinger megbeszéléssorozata

Next

/
Oldalképek
Tartalom