Népújság, 1975. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-08 / 57. szám
I ELMÚLT „az évszázad jaguárja”. 'a legenyhébb január, aminek az időjárását azáz év óta feljegyezték s elmúlt a február is, amely ezen az északkeleti tájon általában a leghidegebb szokott lenni s most alig huhukoltunk fázó tenyerünkbe. Igaz, pontosan száz évvel ezelőtt is voltak januárban nyolcfokos melegek, de néhány napsütötte nap után olyan hidegek következtek, hogy az Egri Korcsolya Egylet díszkorcsolyá- zási ünnepélye a legnagyobb sikerrel zajlott le. (A korcso- lyateret a korcsolyázók egész serege lepte el. Huszár lejtett francia négyest a Wasa ezred zenekarának hangjaira, a férfiak futóversenyén nyolcán, a nőkén hatan vettek részt. Akadályverseny is volt „öles ugrással”. Ez a versenyszám a mai napig sem szerepel a világbajnokság műsorán.) Nincs más hátra, mint szorgalmasan jegyezni, milyen időjárás várható a továbbiakban, ha ilyen enyhe és száraz volt a január és február. Hátha hasznát veszik a következő nemzedékek. Mint ahogy eleink feljegyezték. Egy Ebner Sándor nevű gazdatiszt a száz esztendős egri újságban közzétette az eddigi tapasztalatokat időjóslás céljából. „Az idő nem fogja talán már előre kiszámított teendőinkhez magát alkalmazni — írta —, hanem mi alkalmazzuk működésünket úgy, hogy annak némelykor valóban szeszélyes fordulatai és változványai, ha nem is hasznunkra, de legalább kárunkra ne lehessenek.”---------------------------------1-------— A TAPASZTALATON alapuló jóslatok a következők: Ha a Napnak és a Holdnak nagy az udvara, borult időt, esőt jelez. Ha a fecskék földszint repülnek, kakasok sokat kukorékolnak, libák gá- gognak és a varjak sokat kárognak, esőre fordul. Ha sóit embernek' keze száraz és a megtapintott tárgyak simáknak és sikamlósaknak tetszenek. eső lesz. Reggel bárányfelhő jó időre mutat. Ha este sok apró fekete felhő látható, esőt várhatunk, világos, fehér felhő szép idő jele. Ha a nap minden feltűnő színváltozás nélkül áldozik le, másnap szép idő várható. Leszálló köd tiszta időt, emelkedő köd esőt jelent Ha a tyúkok korán elülnek, jó időre számíthatunk. de ha még napnyugat után is kaparásznak, s nem akarnak ólukba menni, másnap eső lesz. Időváltozást várhatunk, ha az elült kakasok kukorékolnak. Sok hó, márciusi szárazság, áprilisi nedvesség, májusi hűvösség jó termést hoz. Ha ősszel és télen sok keleti szél fúj, gyümölcstermő évre számíthatunk. Sok tavaszi köd gyakori nyári esőt őszi köd nagy havazást jelent Ha március 20.-a előtt mennydörög, elmarad az utófagy és dér. Ha a tölgyfa levele korán kinő, termékeny év és bő szüret remélhető. Sok hó, tele magtár. Enyhe február, zordon tavasz. Fekete karácsony, fehér húsvét Ha a vadludák húznak, közeledik a tél. Hosszú, meleg ősz, késő tavasz. Ha a nyúl a magaslatokról a völgybe jő, állandó hideg lesz. Sáros január után deres tavasz következik, de hűvös lesz a nyár is. Márton napi jég, karácsonyi sár. Ha a fák késő r Uj otthonban a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum Kapunyitás április l-én — Három kiállítás fogadja a látogatókat ' A feSszabadulási évforduló köszöntésére április elsején megnyitja kapuit a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum űj otthonában, a Budavárt Palota A-épületében,. Az ünnepélyes alkalomból —- mint a kiállítás rendezői elmondták — egyszerre három reprezentatív kiállítás fogadja majd a látogatókat. Eíószor is A magyarországi' munkásmozgalom története című állandó kiállítás első, 1919. augusztus 1-ig terjedő része, amely a munkásosztály kialakulását, életmódját, politikai tudatának fejlődését, művelődését, fokozatos erősödését, majd hatalomra jutását szemlélteti — ezer négyzet- méteren. Az agrárpro letár- réteg életviszonyait szintén eredeti berendezési tárgyakkal rekonstruált szobabelső ábrázolja a kiállítás, másik része jelzi a munkásosztály növekvő szerepét hazánk történelmében és kapcsolatait a nemzetközi munkás- mozgalommal. Bemutatja a szocialista munkásmozgalom fejlődését, kiemelkedő eseményeit az 1918-as polgári demokratikus forradalomig. A munkásmozgalom története kiállítás folytatásaként — szintén 1000 négyzetméteren — a Magyar Fotóművészek Szövetségével közösen rendezett időszaki kiállítás lesz majd látható: A mai Magyaronszág több mint 200 fotó tükrében. A kiállítási tér további részében — az állandó kiállítás következő, szakaszának elkészüléséig — A két világháború közötti szocialista képzőművészet című, másik időszaki kiállítás kapott helyet: a többi között Uitz Béla, Bortnyik Sándor, Derko- vits Gyula, Dési-Huber István, Ék Sándor, Szilágyi Jolán. Sugár Andor, Mészáros László, Goldman György fc a forradalmi művészéi. többi mesterének afflootásai, a. múzeum saját gyűjteményből. (MTI) őszkor virágzanak, terméketlen év következik. Ha a kerti csiga az utakon és ágyakon mászkál, zivatar és eső következik. Ha a pók hálóját szövi, állandó szép időre számíthatunk, ha összehú- zódjva pihen, rossz idő jele, ha eső alkalmával is működik, nemsokára kitisztul. Ha a szentjánosbogár állandóan feltűnően fénylik, állandó szép idő jele. Ha a szamár orrát feltartja és a fülét mozgatja, közeledik az eső. Ha a kökény korán virágzik, jó szénatermés várható. Ha a pacsirta a magasban zengi dalát, szép és állandó idő lesz. Amilyen az idő Medárd napján, olyan lesz negyven napig. EDDIG a száz éves jóslások rendje. Szám szerint harminc. Azóta persze sokat fejlődött a népi időjóslás, nyilván újabb tapasztalatokkal gazdagodott. Megszülettek a naphoz kötött rímes kis versek, Péter-Pálról, február másodikéról. Vincéről, aíki ha megcsordul, tele lesz a pince, de az is sűrűn előfordul, hogy ha megkérdeznek egy gazdálkodó embert, milyen idő lesz, azt válaszolja: esőt mond. Tudniillik a rádió s abban a Meteorológiai Intézet mond esőt. Megszámlálhatatlanul sokan kísérik figyelemmel a jugoszláv, vagy osztrák idő- jóslási térképeket, mert oldhatatlan a kíváncsiság, milyen idő lesz, mikor milyen tervet lehet készíteni természetjárásra, külföldi útra. A távlati jóslatok, a természeti jelenségekből való következtetések, az öreg tapasztalatok nagyjából ma is érvényesek. Csák persze az állatokkal lassan baj lesz. Tyúkért, kakasért ki kell menni a tsz-be, a szentjánosbogarak eltűntek az éji homályban, és hol veszünk szamarat, hogy meglássuk, mikor tartja fel az orrát. MINDENESETRE a jóslatok közé bejegyezzük az utókor számára, hogy nemcsak akkor telik meg a pince, ha csordul Vince. Ha túlságosan sok az eső szeptember és október hónapokban, akkor is megtelik a pince. Vízzel. Dr. Kapor Elemér A legvonzóbb kép KERESZTREJTVÉNY Nemzetközi nőnap VÍZSZINTES: 1. Ez március 8-a (folytatása a függőleges 13. 17. és vízszintes 75. számú sorokban). 14. Fordítva töltött. 15. Kutyáé. 16. Alattomos. 17. Ugyancsak. 19. Az egyik gyógyfürdőn. 21. Kettős mássalhangzó. 22. Napjainkban többek között ezért is harcol a nemzetközi nőmozgalom (folytatás a függőleges 23., vízszintes 66. számú sorokban.) 24. Vác melletti község. 25. Alap- hangsor két hangja. 26. Becézett női név. 28. Ráüttet. 30. Moszkva legnagyobb áruháza. 31. Régi hangszer. 33. Az üres hordót fertőzéstől megóvja. 34. Építőanyag. 35. Csupasz. 37. Hiányos rajz. 38. Szarvasfajta. 39. Szénhidrogének, 42. Nem sajátja. 44. Az az mutató névmás rágós alakja. 45. Idegesít 46. Hull. 47. Régi űrmérték (kb. 8 dl.) 49. Nagy hagyományú labdarúgó torna. 51. Európai nép. 53. Kétes! 54. Tanintézet röv. 56. A garantáló biztosító személy. 59. El. 61. Iskolai előadásain. 53. Exportra Termeltető, Értékesítő Iroda. 64. Hangsor három hangja. 65. Idegen előrag. 68. Hangtalanul rak. 70. Gyógyfürdő a Mecsek hegységben. '73. A fa lehet ilyen. 76. Az ő javaslatára fogadták el március 8-a megünneplését. (Clara.) FÜGGŐLEGES: 2. Vadászkutya. 3. Becézett női név. 4. Alul. 5. Keresztülhatod. 6. Bőregér. 7. Orosz folyó. 8. Szikszói járás egyik községe. 9. Kritikus, huszonegy éven keresztül a „Nyugat” szerkesztője volt (Ernő). 10. Holland földrajzi nevekben délit jelent. 11. Majdnem vonza. 12. Latabár Kálmán híres szerepe a „Víg özvegyben18. óeéééááááá, 2A, 3 4 17 w w w 2T 77 W 36 (A Paris Mateh-ből) A mai napon kiét új t«3yeg kibocsátására is sor kerül, ma Jelenik meg a nemzetközi nőnapot, illetve a nők nemzetközi évét köszöntő 1 Ft névértékű bélyeg, amelyet az Állami Nyomdában állítottak elő 3503 ezer fogazott és 4500 íogazatlan, vágott példányban. A másik bélyeg ugyancsak az Állami Nyomdában készült, ez 5 Ft névértékű forgalmi bélyeg, sötétkék és azúrkék színű mélynyomással készült, amely az épülő és szépülő 900 éves Szolnok városát köszönti. A forgalmi sorozatban megjelenő, hasonló városképeket ábrázoló bélyegek némiképpen turista és idegenforgalmi célokat , is szolgálnak, megismertetve hazánk tájait, városait. Magas a példányszáma a március 4-én megjelent Károlyi Mihály halálának centenáriumára kiadott 1 Ft névértékű portrébélyegnek Is, amely 2885 ezer fogazott és 4500 fogazatlan, vágott példányban került forgalomba. A felszabadulási évfordulót és a XI. pártkongresszust köszöntő bélyegek, mint ismeretes, plakátreprodukciók lesznek, a 40 filléres bélyeg Bortnyik SánBeküldendő: Vízszintes 1. (folytatása a függőleges 13., 17., vízszintes 75. számú sorokban); Vízszintes 22. (folytatás a függőleges 23., vízszintes 66. számú sorokban); Vízszintes 76. számú sorok megfejtése. V 138 ÍZT 5T "5r 58 W 61 63 5T ~ m í «*• sT 70 1 71 w a 75 75fc 76 Érzékel. 27. Végzi. 29. Félig rezeg. 30. Tanyák kútja. 32. Magyar Nők Országos... 34. Rágós kérdőnévmás. 36. Rag. 38. Mássalhangzó fon. 40. Zamat. 41. Kérdőszó. 42. Büntetőtörvénykönyv köz- használatú rövidítése. 43. Fél liba. 48. Kettős mássalhangzó. 50. Kicsinyítő képző. 52. A világhírű „Gondolkodó” című szobor alkotója. 54. Papírra vet 55. Kilapá- tola. 57. Végeztét. 58. Bántja. 60. Régi gabonaűrmérték. 61. ... va, Latorcába torkollik. 62. Less. 65. A Duna mellékfolyója. 67. Francia utca. 69. Mázol. 71. Ürügy. 72. Nem egészen kap. 74. Tk. Conda Károly A megfejtéseket március 14-ig kérjük beküldeni postai levelezőlapon. ★ Március l.-i keresztrejtvényünk helyes .megfejtései: Szent Péter templom Rámában — Utolsó ítélet — Szonettjei — Pieta — Dávid — Mózes. A helyes megfejtéseket beküldők közül sorsolással egy-egy könyvet nyertek: Péter Gábor Tamalelesz, Lakatos Alajosné Karácsond, özv. Mosolygó Gyuláné Szilvásvárad, Sütő Mária Kápolna, és Béres Klára Bo- dony. A könyveket postán küldjük ek dór Építsük fel a vasutat című plakátját örökíti meg. A 60» filléres bélyegen Konecsni György A kenyér itt kezdődik című müve látható, a 2 forintos érték témája szintén Konecsni György A tettek pártja az MKP című plakátja. A 4 forintos bélyeg eredetijét Macskássy Gyula tervezte: A hároméves terv biztos alapja a nehézipari központ. Az 5 forintos bélyegen a párt XI. kongresszusát köszöntő plakát szerepel, amely Szilvássy Sándor müve. A már Jelzett régi autókat ábrázoló sorban a Magyar Autóklub 75. évfordulóját is köszönti az a hét bélyegből álló, 15 forint névértékű sorozat, amelynek megjelenési ideje március végére várható. A megjelenő egyes bélyegek ábrája a következő: a 40 filléres bélyegen egy 1915-ös ARROW, a 60 filléresen 1911-es SWIFT, a 80 filléresen 1908-as FORD T gépkocsi képe látható. Az 1 forintos érték 1901-es Mercedest, az 1.» forintos bélyeg 1912-es PANHARD LEVASSOR gépkocsit, az 5 forintos az 1906- os Csonka-féle magyar autómobilt mutatja be. A záróértéken, amely 6 forint névértékű, a 7S éves Magyar Autóklub emblémája látható, két oldalán a FIA (Fédération International de 1’Automobile) és az AIT (Alliance International de Tourisme) nemzetközi szervezet címere szerepel. • ÚJDONSÁGOK: — Európa: — Ausztria: ötven éve vették állami tulajdonba a természeti kincseket rejtő erdőségeket. Az évfordulóról bélyegkiadással emlékeztek meg. — Franciaország: új bélyegek a turistasorozatban — 85 centime Rouen város egyik legszebb műemléke, az igazságügyi palota; 1,20 frank — Saint-Polde-Lean sok tomyú székesegyháza; 1,40 frank a Ro- chechouar-kastély müemlékképe, — Monaco, a kis állam tájait, műemlékeit láthatjuk hat új bélyegen, ezek névértéke 0,25; 0. 50; 1,40 1,70; 3 és 3,50 frank. Egy másik sorozat hat értéken különleges kaktuszokat mutat be. Névértékek 0.10; 0,20; 0,30; 0,85; 1,90 és 4 frank. — Szovjetunió: 1. Sz. Nyikltin orosz költő születésének 150. évfordulóját 4 kopek névértékű bélyeggel köszöntötték. 250 esztendeje alapították a leningrádi pénzügyi hivatalt. Főépületének homlokzata a jubileum alkalmából 6 kope- kes bélyegre került. Moszkva az 1980-as olimpia városa — ezt hirdeti a négy. egyenként 10 kope- kes bélyeget tartalmazó bélyegblokk. bizonyítva, hogy a Szovjetunióban már megkezdték az előkészületeket a nagy sport-világtalálkozóra. Németi ▼. mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33) Du. fél 4 és fél 8 órakor A keresztapa másik arca Színes olasz bűnügyi filmvigjáték , Este 8 órakor A gammasugarak Itatása a százszorszépekre Színes amerikai film EGRI BRODY (Telefon: 14-07) Du. 3, 5 és este SS t órakor A keresztapa másik arca Színes olasz filmvigjáték EGRI ÜTTÖROMOZI Du. fél 4 órakor, a Megyei Uttörőházban Zsuzsi és a varázsgyürü FILMMÚZEUM Du. fél 6 és este 9 órakor a Megyei Uttörőházban Fatető GYÖNGYÖSI PUSKIN A Mattéi ügy GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 és fél S órakor Az utolsó percig Este fél 8 órakor Volt egyszer egy zsaru HATVANI VÖRÖS CSILLAG Rivaldafény • FÜZESABONY Betyárok PÉTERVASARA Anna és a farkasok MAI műsorok: IÍDID KOSSUTH 8.22 Irányok, asszonyok 8.42 Nemzetis égetni», zenéjéből 8.58 Puccini: Bohémélet 11.06 Rádiószínház 11.46 Keringők 12.00 Déli krónika 12.20 Zenei anyanyelvűnk 12.30 Magyarán szólva .. 12.45 Melódiák oktél 13.30 „Levelező” nyelvtanul áa 13.40 Fiataloknak! 14.24 ÜJ Zenei Újság 15.00 Hírek 15.05 Kis magyar népraja 15.10 Örökzöld daliaméit 15.55 Reklám 16.00 168 óra 17.30 Sportkrónika 17.50 „ ... kívánok nékik szebb napokat..." 18.10 Népdalok 18.25 Lemezmúzeam 18.58 Hallgatóink figyelmébe* 19.00 Esti krónika 19.30 139-660. A Magyar Rádió automata közönségszolgálata 22.1$ Közvetítés a Magyarország —Dánia jégkorongmérkőzésről, Szófiából 22.30 A beat kedvelőinek 23.15 Iphigenia Taurusban 0.10 Melódiakoktél PETŐFI 8.06 Gyöngy Pál operett* és filmzenéjéből MS Válaszolunk haliga tóinknak S 0.00 Hírek 9.03 Egy hercegprímást uradalom örökösei 9.55 Esőcseppek 10.00 A zene hullámhosszán 12.00 Cigánydalok, csárdások 12.20 Népszerű szimfonikus zene 12.59 „Jelképek erdején át««.* (Ism.) 13.03 Szigeti József felvételeiből 13.40 Orvosi tanácsok 14.00 A Gyermekrádió műsora 14.52 Éneklő Ifjúság 15.00 Ki nyerhet rajta? 15.30 Közvetítés a Diósgyőr— Vasas és az SBTC—Bp. Honvéd bajnoki labda- rúgó-mérkőzésrőL (IL félidő) 16.35 A hét műsorából 17.30 Fúvószene 17.41 A bostoni múzeum aranykincse 17.57 Hallgatóink figyelmébe? 18.10 József Attila szavalóverseny 19.00 Tánczene 19.26 Jó estét, gyerekek! 19.35 Kapcsoljuk a Zene- akadémia nagytermét 21.20 Rádiószínház: Használt koporsó 23*15 Slágerrandevú SZOLNOKI RADIO 18.00 A Szolnok megyei pártértekezletről jelentjük. — Kórus- muzsika. — Szerkesztik a hallgatók MAGYAR 9.01 Kék fény. (Ism.) 10.00 A Thibault család. Francia tv-filmsorozat. III. (Ism.) 11.35 örökzöld dallamok 14.14 Egy sas szeretetéért. Angol film 14.40 A nyelv világa 15.20 Reklámműsor 15.25 Ismerje meg Samu Gézát! 15.45 Napilapok, hetilapok ... 16.00 Fedettpályás atlétikai EB 17.30 A Mexikói Állami Egyetem énekkara énekéi 17.50 A látás hatalma. IX. rész 18.10 József Attila szavalóverseny 19.00 Mentsük meg a tengereketí 19.15 Cicavízió 19.30 Tv-híradó 20.00 Szombat estető Kb.: 22L50 Tv-híradó. — 2. kiadás POZSONYI iflO Iránytű. (A néphadsereg műsora) 9.0» Híradó 9.3» Ar. Arany Kap«, in.a> Az Arany Kapu postája 10.30 A Jazerka stúdió műsora 0-25 A rendőrség számai 110. (Ism.) 12.35 Német nyelvlecke 13.05 Az élet titkai, (lsmj 15.15 Hírek 16.20 Fedettpályás atlétikai EB. Közvetítés Katowicéből 1.8.35 Ha egyedül vagy. 19.00 Híradó, majd publicisztika 20.00 Minden jót ! Ünnepi műsor a nők tiszteletét* 2t.OO Híradó, sporteredmények 21.30 F.gy férfi és egy nő. (Francia film) l Milyen idő lesz, ha a szamár leltartja az orrát?