Népújság, 1975. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-25 / 71. szám

Töretlen politika — reális célok Q — ombaton március 22-én, délután fogtak kezet most már búcsúzóul — a háromnegyed millió magyar kommunista küldöttei a párt XI. kongresszusának ott­hont adó, a fényszórók fényében ragyogó teremben. Hét­főn találkoztak először, s azóta nemcsak ismerősökké váltak, hanem küldöttekből a felelős döntések meghozóivá is. Hat napon át dolgoztak odaadó figyelemmel, beszá- t; molva és értékelve, nem egy esetben vitatkozva azért a kongresszusi határozatért, amely munkánknak a követ­kező öt esztendőben irányt szab, milliók alkotó tevé­kenységét tereli a közös gyarapodásunk céljai szolgálatá­ba. Az MSZMP kongresszusa nem „zárt ajtók mögött” tanácskozott, a hírközlő szervek segítségével minden ma­gyar család otthonában. Minden dolgozó a munkahelyén figyelemmel kísérhette az üléseket. Napról napra meg­győződhettünk róla, hogy a fővárosi, a megyei pártszer­vezetek valamennyi küldötte — valóban a nép okos gyü­lekezeteként — felelősen, nagy aktivitással határozott továbbfejlődésünk kérdéseiről. Március 17-én kora délután nyílt meg a kongresszus, s a küldöttek, valamint híres közéleti személyiségek, a testvéfpártok képviselőinek, közöttük Leonyid Brezsnyev- nek, az SZKP KB főtitkára jelenlétében, — a tv jóvol­tából pedig sokszázezer figyelő szem előtt tartotta meg Kádár János a Központi Bizottság beszámolóját. Kádár elvtárs sokoldalúan elemezte a magyar társa­dalmi viszonyok fejlődését, a gazdasági munka feladatait, a körülmények változását, az ideológiai és kulturális munka eredményeit, s tennivalóit a párt tevékenységét, a tömegszervezetek munkáját és nemzetközi kapcsolataikat. Büszkén hangoztatta, hogy a negyedszázad harcainak eredményeként kiépítettük és megvédtük a munkásosz­tály hatalmát, leraktuk és megszilárdítottuk a szocializ­mus alapjait, és most már a fejlett szocialista társadal­mat. építjük. Célunk tehát nem változott, a legközelebbi évek, évtizedek tennivalói, a feladatok a párt eddigi irányvonalának, gyakorlati tevékenységének megerősíté­sét, folytatását jelentik — hangsúlyozta. ■ Az eddigi politika iránta elkötelezettség, annak foly­tatására az akarat — ez nyilvánult meg a KB beszámo­lója és a Központi Ellenőrző Bizottság jelentése felett ■ megnyitott vitában. A két beszámolón kívül az elkövet­kező 15—20 év tennivalóit felvázoló, s a kongresszus elé terjesztett programnyilatkozat, a párt szervezeti szabály­zatának módosítására tett előterjesztés is tárgya volt az eszmecserének. így hát bőven akadlt téma, amihez a kül­döttek szólhattak. Közülük százhetvenhárman jelentkez­tek felszólalásra, ötvenkilencen pedig fel is szólaltak (a többiek írásban juttatták el gondolataikat a Központi Bi­zottsághoz). A vitát, a felszólalásokat valószínű sokszor újraol­vassuk még. Megjegyezni azokat, igencsak érdemes! A felszólalók szavaiból kitűnt, hogy felelősen gondolkodó, az eredményeket és hiányosságokat egyaránt látó em­berek kértek szót a párt legmagasabb fórumán. Munka­kollektívájuk, lakterületük közös örömeit, gondjait kí­vánták megosztani a tanácskozó testülettel. Egy ország hallgatta végiig Kádár János vitazáró be­szédét pénteken este. Alighanem a mindennapok bonyo­lult viszonyaiban segít majd jobban eligazodni az. amit a pártpolitika sarkalatos pontjairól mondott: többek kö­zött arról, hogy a vezetők szolgálják legjobb tudásukkal a munkásosztály hatalmát, s hogy a munkásosztály ve­zetésével egész társadalmunk magasabb fokra lép: az ifjúság, de minden ember megítélésében az legyen, a ' 'mérce hogyan ‘teljesíti' kötelességeit,' mit tesz le mind­nyájunk asztalára... Nem üres ‘kézzel érkeznek haza a küldöttek, mint ahogy a 750 ezres párttagság is gazdag szellemi útrava- lóval láthat munkához a XT. pártkongresszus után. A kongresszus határozata mindenki számára meggyőzően bizonyítja, hogy a párt folytatja töretlen politikáját, azt következetesen érvényesíti. Ez a politika teszi lehetővé, hogy a kommunisták köré gyülekezzen, alkotásra buzdí­tó szavukra tettekkel válaszoljon a szocializmus minden híve. Ez a megerősített politika azt jelenti, hogy mint ed­dig, a pártnak változatlan célkitűzése: javuljon az em­berek élete, általános közérzete, érjük el a munkában, a fogyasztásban, az életmódban a fejlett szocialista viszo­nyokat. A pártkongresszus által elfogadott új ötéves terv körvonalai, a programnyilatkozat .‘mind-mind erre utal­nák, s arra, hogy évek, évtizedek múltán még szebb lesz az ország, szellemiekben és anyagiakban gazdagabb a haza. Garancia erre az. hogy ma már milliók cselekednek a szocialista jövőért, hogy a párt, a munkásosztály vezető szerepe érvényesül, s hogy szocialista építőmúnkánk ha­zai és nemzetközi feltételei kedvezőek. A magyar kom­munisták nincsenek egyedül, őket követi öntudatos mun­kásosztályunk, szorgalmas parasztsásunk,' tehetséges ér­telmiségünk. De a nép sincs egyedül, vele vannak a testvéri szocialista országok dolgozói, az egyetemes hala­dásért küzdő világméretű erők. A XI> kongresszus végülis így fordult az ország la­kosságához: „a párt tagjai, a szocializmust öntudatosan, áldozatkészen építő munkások, parasztok és értelmisé­giek. a magyal; dolgozók még hatékonyabb munkával 'gyarapítsák a szocialista építés elmúlt három évtizedé­ben teremtett anyagi és szellemi értékeinket, erősítsék a közösségi gondolkodást, gazdagítsák társadalmunk szocialista jellegét... E «él jegyében szilárd eszmei, politikai 'egységben, a “■ Szovjetunió, a szocialista országok népeinek olda­lán dolgozzunk tovább a Magyar Népköztársaság felvi­rágoztatásán, népünk felemelkedésén!” VILÁG PROLETÁRJAI, EGvr*‘” • \ AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA ! XXIV. évfolyam 71. szám ARA: 80 FILLER 1975. március 25., kedd Pártmunkások tiszteletére DíszUnnepség Egerben Kcp az együttes bemutatójáról. Felszahadulási ünnepség a Tanácsakadémián Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából hétfőn ünnepi emlékülést rendeztek a Tanácsakadé­mia budapesti intézetében, Dr. Nagy Ferencnek, az akadémia marxizmus—lend- n izmus tanszéke vezetőjé­nek megnyitója ntán dr. Varga József, a Mmászter- tanáes Tanácsi Hivatalának elnökhelyettese méltatta az évforduló jelentőségét Részletesen szólt a három évtized eredményeiről, s külön beszélt a tanácsok feladatairól a párt XI. kong­resszusa határozatainak vég­rehajtásában. Az ünnepségen részt vett és felszólalt Alekszander Ivanovics Ovcsanyikov ve­zérőrnagy, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szov­jet déli hadseregcsoport pa­rancsnokságának képviselő­je és Nguyen Manh Cam, a VDK budapesti nagykövete, az MSZMP XI. kongresszu­sán részt vett vietnami párt- küldöttség tagja. . Az emlékülés dr. Kovács Tibornak, a Tanácsakadé­mia főigazgatójának zársza­vával ónt véget. goknak a tiszteletére, akik három évtizede, vagy annál is régebben tagjai pártunk­nak. Az ünnepségen Schmidt Rezső, az egri városi párt­bizottság első titkára tartott ünnepi beszédet. Elmondot­ta, hogy a napokban feje­ződött be az MSZMP XI. kongresszusa, és a közeljö­vőben ünnepeljük hazánk felszabadulásának harmin­cadik évfordulóját. E két jelentős esemeny tükrében méginkább kidomborodik az a hatalmas fejlődés, amit országunk, megyénk és a megyeszékhely az elmúlt három évtized alatt elért. Kifejtette, hogy évszázados gondokat, problémákat si­került megoldani, felszá­molni ezalatt az idő alatt — népünk igaz barátja és har­costársa, a Szovjetuimó se­gítségével. E hatalmas munkáiban ki ­emelkedő munkát vállaltak és vállalnak ma is a párt tagjai. A városi pártbizott ság első titkára ezúton is köszönetét mondott mind­azoknak, akik a legnehe­zebb időben, közvetlenül a felszabadulás után igen nagy akarással, lelkesedés­sel kezdtek az újjáépítés­hez, de később is kivették részüket a munkából. Az ünnepi beszéd után a Magyar Néphadsereg mű­vészegyüttese adott műsort a megjelenítek tiszteletére. Pravda: Testvérpártól* vezetőinek budapesti találkozójáról i Több szocialista ország testvérpártjai vezetőinek bu­dapesti találkozója új erő­vel tükrözte a szocialista közösség megszilárdulásá­nak, a testvérpártok mar­xista—leninista egységének kiemelkedő jelentőségét az egyetemes béke és a népek haladása szempontjából — írja a Pravda vasárnapi szá­mában. leonyid Brezsnyev, Gus­tav Busák, Edward Gierek, Todor Zsivkov, Erich Ho- jaecker és Kádár János ta­lálkozóját kommentálva az SZKP KB lapja hangsúlyoz­za: „A szocialista közösség országai kommunista és munkáspártjainak kiemel­kedő érdeme, hogy létre­hozták külpolitikai tevé­kenységük összehangolásá­nak mechanizmusát, együtt­működnek az állami és « társadalmi élet minden szférájában.” A testvérpártok vezetői- ' nek kapcsolataira az őszinte szívélyesség légköre és az összes megvitatott kérdé­sekben való egyetértés jel­lemző. A Pravda rámutat: a nemzetközi kapcsolatok jel­legére egyre nyilvánvalóbb kedvező hatással van a szo­cializmus céltudatos külpo­litikája. Csatái nyertek a hatvani fiatalok Kommunista műszakok, parkosítás , kulturális események A csípős, hideg ellenére benépesültek a hatvani ut­cák vasárnap reggel. Száz és száz társadalmi munkás vett szerszámot a kezé be, hogy a KISZ-bizottság felhívására igyekezzék szebbé, gazda­gabbá tenni városát. De folyt a termelőmunka a kü­lönböző üzemekben is. A dolgozók kommunista mű­szakot tartottak, s munkabé­rüket felajánlották egy vi­etnami szakmunkásképző in­tézet, valamint a Münnich- lakótelepen építendő óvoda és bölcsőde céljára. Mindenütt nem lehettünk jelen,' de jó néhány esemény színhelyét meglátogattuk a nap folyamán. Jártunk a MÁV vontatási főnökség te­lepén, ahová 120 rossz te­hervagont irányítottak ezen a reggelen javítás végett. Ahogyan Szeley László tá­A XI párlkonpre^/ius tiszteletére; Egyesült 9e‘<k, Ludas, Naliajigra . és Nagyút termeiöszőveíkezeti 'aisápa Vasárnap, március 22-én — pártunk XI. kongresszu­sának tiszteletére <— a ko­rábban Detkhel egyesült lu- dasi termelőszövetkezet, va­lamint Hálmajugra és Nagy­út szövetkezeti tagsága ki­mondta az egyesülést. Ezzel — Magyar—Bolgár Rarát- aég nővén — messenk egyik legnagyobb és legerősebb mezőgazdasági termelőszö­vetkezete jött létre,. Az egyesült szövetkezel tagsága Szabó Imrét, a volt detk—ludasi termelőszövet­kezet elnökét., országgyűlési képviselőt választotta meg egyhangúlag fMjytVnVIfl (Foto: &abo bandar.) városszerte jékoz tatott bennünket, mint­egy 200 kommunista mű­szakot tartó dolgozójuk be­csülettel helytállt és elvé­gezte a neki jutó munkát. Császár János üzemvezető éppen faültetéssel foglalko­zott, amikor kiérkeztünk a Kavicsbánya Vállalathoz. Itt a dolgozok 70 százaléka vállalta a vasárnapi mű­szakot, s ez annyit jelen­tett, hogy a nap folyamán 2800 tonna kavicsot indít­hattak útnak a szolnoki házgyárba. A konzervgyárban 450 különböző beosztású dolgozó vette fel a munkát, s csat­lakozott hozzájuk 300 szak­munkásképző intézeti tanu­ló, akik valamennyien ex­portra csomagolták a külön­böző készítményeket. A Du­na Cipőgyárban a leányok, asszonyok fél műszakban mintegy 150 ezer forintnak megfelelő árut termeltek. És ne feledkezzünk meg a cu­korgyárról, a Lenin Terme­lőszövetkezetről, továbbá a MÁV Füzesabonyi Pálya- fenntartási Főnökségéről, ahol szombaton tartottak kommunista műszakot, ha­sonlóan jó eredménnyel'. Ami a városépítést illeti, bátran elmondhatjuk, a ta­valyi ifjúsági naphoz képest nagy az előrelépés. Nemcsak i C j úmunkásakat, diáko­kat láttunk az utcákon, ha­nem csatlakoztak hozzájuk az idősebbek is. A „homok­gödör” helyén létesített ját­szótéren például feleségével, három, esztendős kislányával együtt buzgóikodott a Dem­binszky u. 7-ben lakó Tóth Ferenc. Itt túrták a földet a költségvetési üzem gépei és ültették a fát a cükor- gvári garázsból, a Légla- gsáftoi aegftksoök, Feketéllett a társadalmi munkásoktól a Béke utca és a tavaly felavatott strand­fürdő is. Az utóbbi helyén még az apci Qualitál Válla­lat és a fodrászszövetkezet dolgozói is „leadták” névje­gyüket faültetéssel. Kulturális eseményekben sem volt hiány a forradal­mi ifjúsági napok hatvani programja alkalmából. Reg­gel ■ „Az én hazám” címmel gyenmekrajz-'kiállítás nyílt, amelyen Paksi Szilviának, Vígh Miklósnak és Sáfrán Csabának nyújtott át arany oklevelet Juhász Ferenc, a városi pártbizottság titkára. Ezzel párhuzamosan 400 hatvani, boldogi, herédi út­törő és kisdobos mérte ösz- sze tudását énekben, tánc­ban, hangszeres zenében. Különösfen Pánczél Éva, Guba Ildikó, Búzás Judit, Vitai Mária, a boldogiak út- törőkórusa, valamint a he­rédi kamaraegyüttes tüntet­te ki magát. Kora este pe­dig ifjúsági nagygyűlést ren­deztek, amelyen felszólalt Szolcodi Ferenc, a pártbi­zottság első titkára, me­gyénk kongresszusi küldötte is, hangsúlyozva a KISZ és a párt együttműködésének fontosságát a frissen fogal­mazott irányelvek hatékony megvalósítása érdekében. Egyébként Verebes Já­nos, a KISZ-bizottság titká­ra itt jelentette be, hogy gyors számvetés szerint két­ezernél több fiatal és idő­sebb dolgozó vette ki részét az ifjúsági nap munkáiból, s végzett teljesítményük munkabére megközelíti a negyedmillió forintot, fe­dezve a vietnami iskolaépí­tésre. továbbá a hatvani óvoda' és bölcsőde, létesíté­sére felajánlott összeget, 5 Hétfőn délután Egerben, > a Gárdonyi Géza Színház­> ban diszünn épségét rendez­(roto: bzanto György.) tek a Szocialista Hazáért Érdemrenddel tótüntetettek, valamint azoknak a pánttá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom