Népújság, 1975. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-19 / 66. szám
így látták tudósítóink / Idegenben két csapat szerzett pontot A megyei labdarúgó-bajnokság IS. forduló] abanr a hazai csapatok szerepeltek eredményesen. Idegenből csak a listavezető GYESE tudott egy, a megerősödött Selypi Kinizsi pedig két pontot hazavinni. Csak a 41. percig játszhatott az Egri Vasas © Pétervására ellen, mert 11:0- ás hazai vezetésnél a játékvezető lefújta a találkozót. Egybehangzó volt a mérkőzésről az a vélemény, hogy a Pétervására sportszerűén küzdött, s az eredmény ilyen alakulásához * csapat tudáskülönbsége járult. Érthetetlen, hogy Kiss játékvezető miért tekintette komolytalannak a küzdelmet. Annál is inkább, mert az ezt követő ifjúsági találkozó 22:l-es állásnál a játékvezető még tovább engedte a játékot, ha a pétervásáriak fel nem adják a kilátástalan harcot. A második tavaszi mérkőzéssorozat után már csak a Heves és a Selyp százszázalékos. Az élcsopbrtban nagy a tömörülés, s mozgás tapasztalható az alsóbb légiókban is, ahol például az Apci Vasas a 13. helyről a 16- ra esett vissza. GYESE—Tarnalelesz 3:3 (2:1) ‘•Tarnalelesz, 800 néző. V.: Szepesi. GYESE: Salamon — Nagy, Huszár. Balázs, Teli, Balogh L., Tari, Balogh Gy., Szilágyi, Szerző, Jaros. Edző: Takács László. Tarnalelesz: Fodor — Kovács B.; Bozsó, Kovács A., Utassy B., Molnár, Utassy Gy., Balázs (Utassy D.), Küdmön, Kovács J.. Ferenci. Edző: Csirmaz Ágoston. 27. perc: Bozsó a félpályán rosszul kezelte le a labdát, Jaros elvette tőle, majd a kimozduló Fodor mellett a kapu jobb öldalába emelt. 1:0. 36. perc: Teli beívelt szögletét a védők elvétették, Jaro® három méterről fejelt a bal sarokba. 2:0. 42. perc: Kovács J. balról remek labdát adott középre, Utassy Gy. lekezelte, s úgy lőtt a kapu jobb sarkába. 2;1. 48. perc: Kovács J. szögletét a tarnalelesz! Balázs 2 méterről fejelte a kapu bal oldalába. 52. perc: A partjelző megsértéséért Tarit a Játékvezető kiállította. 58. perc: Teli jobbról beívelt labdáját Szilágyi fejelte a hálóba. 3:2. 70. pere: Kovács Jl fejese a jobb kapufa tövéről kipattant, s a jó ütemben érkező Utassy Gy. közelről egyenlített. 3:3. 89. perc: Telit a 16-oson belül a védők szabálytalanul szerelték, a megítélt büntetőt Teli csúnyán a kapu fölé lőtte. Jó iramú mérkőzésen a végig vezető vendégcsapat ellen megérdemelten szerezte meg az egyik bajnoki pontot a hazai együttes. Jók: Nagy, Szilágyi, illetve Utassy Gy. (a mezőny legjobbja), Kovács J., Molnár, Utassy B. Csirmaz Ágoston Egercsehi—Novaj 3:1 (1:1) Egercsehi, 300 néző. V.* örsi. Eyercsehi: Bráz — Bóta B., Csuhaj, Bartha, Gál, Kozma, Szabó (Plrkó), Ballai, Orosz, Sulyok, Petrényi. Edző: Csizmánk Imre. Novaj: Liktor — Jánossi H., Csuhaj!, Sztregova, Jánossi I., Fegyverneki. Demkó, Verebélyi, Tóth. Antal (Berecz), Vasas. Edző : Liktor László. 15. perc: Fegyverneki egyedül tört a kapu felé, 17 méterről lőtt, Bráz már csak érinteni tudta a labdát, ami a bal sarokban kötött ki. 0:1. 40. perc: Sulyok Petrényi beadását 5 méterről pofozta a hálóba. 1:1. 83. perc: Jobb oldali szöglet után a védőkről lepattanó labdát Orosz a jobb sarokba lőtte. 2:1. 87. perc: Sulyok Ballaitól kapott remek labdát és 16 méterről a hálóba továbbította. 3:1. Jó iramú mérkőzésen II. fél- ideji játékéval megérdemelten nyert a hazai csapat. Jók: Sulyok, Orosz, Kozma, illetve Fegyverneki, Tóth, Jánossi n. Bóta Ferenc Honvéd Karikás SE— Honvéd Gáspár SE 3:0 (1:0) Abasár. 100 néző. V.: Szőke. Karikás SE: Bozó — Széchenyi, Kiss. Bakos Sütő. Nagv Maksó. Koós. Varga. Tart, Szabó. Edző: Szabó Dezső. , Gáspár SE: Kakas — Tóth S„ Verebélyi. Mészáros, Tóth F., Kovács, Vajda, Hagara, Fábián. Kemenczei, Barna. Edző: Sárközi György. 14. perc: Szabó 17 méteres szabadrúgása a kapufáról vágódott a hálóba. 1:0. 52. nerc: A jól játszó Szabó átadását Koós közelről lőtte a kapuba. 2:0. 85. perc: A kifutó kanusról kipattant labdát Tari mintegy 40 méterről lőtte a hálóba. 3:0. A csúszós tálaihoz lobban alkalmazkodó hazaiak biztosan fektették két vállra a vendég- együ+tp'it Jók: Szabó a mezőny legjobbja Kiss. Nagv. Tart, illetve Tóth F., V*»1da. Kemencze. Kőváry Lászi' Selyp—Hatvani Kinizsi 3:1 (0:0) Hatvan, 400 néző. V.: Paksi. fiúMénmás 1075. március ÜL, szerda Selyp: György — Kovács,, Czank III., Pásztor, Sándor, Kaszás (Szabó), Vigh, Roznyik, Lő- rincz II., Szűcs II., Nagy. Edző: Balogh István. H. Kinizsi: Varga — Szekeres, Tóth, Zábrák, Patai, Ludvigh. Nyizsnyi. Baranyi. Szakáll, Tó- mács. Kovács (Hajdú). Edző: Kristyán István. 67. perc: Roznyik jobb oldali szögletét Nagy 10 méterről továbbította a bal sarokba. 1:0. 75. perc: Ludvigh bal oldali beadását Baranyi 6 méterről küldte a hálóba. 1:1. 82. nerc: Szekeres diszk* mellett Szűcs H. 8 méterről lőtt a hálóba. 2:1. 89. perc: Lőrincz n. cselezett á 16-oson belül, amikor Tóth felvágta. A büntetőt Pásztor értékesítette. 3:1. Végeredménvben a Szívni t': . nizsi jó játékkzal fektette két vállra a rossz napot kifogó testvércsapatot. Jók: Lőrincz n. a mezőny legjobbja, Roznyik, Czank n., Vigh, illetve Ludvigh, Baranyi. . Sáfrán János Heves—Bélapátfalva 5:0 (3:0) Heves, 450 néző. V.: Széchenyi. Heves: Rtdegh — Berki. váth. Perez. Nagy, Kovács, Bet- tenbuk. Bakos, Budai S., Tari (Budai I.), Ducsai (Balázs). Edző: Gombaszegi Miklós. Bélapátfalva: Varga — Berecz, Sütő. Kurinka. Bisztri, Ipacs (Mező), Suba TV.. Mikó n.. Erdélyi. Suba TI., Mikó I. Edző: Fischer Sándor. 7. perc: Ducsai mintaszerű beadásából Budai S. szép fejesgólt ért el. 1:0. 13. perc: Bakos a bal oin*-’ - kiugrott és gyengén meglőtt labdája a bal sarokban kötött ki. 2:0. 18. perc: Kurinka a 11-es ponton elcsúszott és a labdát magához ölelte. A közelben áHó játékvezető határozottan a 11-es pontra mutatott. A büntetőt T^'*- \ vács a kaou Jobb felső sarkába helyezte. 3:0. 50. perc: Bettenbuk a 16-oson belül a kifutó kapus mellett ellőtte a labdát, s utána Varga lerántotta Betten bt lkot. A büntetőt Kovács értékesítette. 4:0. 67. perc: Bakos egy hosszú keresztlabdával indította Budai S.-t, aki kissé kisodródva 12 m-rői lőtt a kapus lába köz*' a hálóba. 3:0. A csúszó talajhoz jobban alkalmazkodó hazai gárda még ilyen aránvb^n is megérd emel- to-n gvőzött. Jók: Kov^,. Budai S.. Bakos, illetve Bisztri, Berecz. Nagy István Petőfibánya— MÁV HAC 2:1 (2:1) Petőfibánya, 400 néző. V.: Földi. Petőfibánya: Bóna — Oldal, Nagy. Kiss J..' Tamás, Laczkó. Tóth I., Osztafi, Bendik. Fodor. Kudelka (Tóth n.). Edző: Zilai János. MÁV HAC: Pásztor — Nagy, Kókai, Varga, Mudruczó (Gu- gyela), Huczka. Biró. Tóth, Ecseri, Petrik, Máj er. Edző: Po- gonyi Lajos. 5. perc: Petrik kitör a védők gyűrűjéből és a kifutó- ka- — pus mellett a hálóba lő. 1:0. 17. perc: A hazaiak szabálytalankodnak a kaputól 20 méterre. szabadrúgásból Majer a sorfal fölött lőtt a hálóba. 1:1. 33. perc: Bal oldali támadás után Tóth I. talált a hálóba. 2:1. A sok helyzetet kihagyó hazaiak megérdemelten nyertek. Jók: Oldal. Tamás. Osztafi, illetve Varga, Kókai. Tóth. Huszka. Kulcsár Mihályné Egri Vasa»?—Pétervására 11:0 (A 41. percben komolytalan játék miatt félbeszakadt). Egér. 200 néző. V.: Kiss L. Eger: Tóth — Almási. Stoo<•T Beraxa, Pázmándi. Zá« ....... S ipos B.. Zajáez. Patkós. Mezei. Hevér. Edző: Gere * Tihamér. Pétervására: Huszár — Dobos. Tóth. Forgó. Dudás. Horváth. Szántó. Földi, Németh, Fehér. Szalai. 5. perc: Egy lenattanó labdát Patkós a léc alá lőtt. 1:0. 6. nerc: Egv gvors akciót Pázmándi fejezett be góllal. 2:0. 10. perc: Védelmi hiba után Patkós volt eredményes. 3:0. 15. perc: Zajáez távolról lőtt a felső sarokba. 4:0. 17. perc: Zajáez fejese került a gólvonalon túlra. 5:0. 18. perc: Pázmándi szabadní- s'ását Mezei fejelte a hálóba. 6:0. 28. nerc: Patkós beadását Hevér fejjel csúsztatta a sarokba 7:0. 30. nerc: Patkós a lábak közöt+ gurított a hálóba. 8:0. 34. oerc: Patkós közelről a hosszú sarokba lőtt. 9:0. 38. nerc: Zajáez egvéni alakítás után volt eredményes. 10:0. 40. pere: Patkós tiszta helyzetben nem hibázott. 11:0. A gól után a játékvezető komolytalan játék címén vé^m tett a mérkőzésnek. A két csa- oat között nagv tudásbeli különbség volt. A vendégek lelkesen és sportszerűen küzdöttek így a találkozó félbeszakítása nem volt Indokolt. Fesztbaum Béla Sírok—Adács 4:0 (3:0) Sírok, 250 néző. V.: Mester. Sírok: Nagy — Béres, Bobáv Weiner, Szoboszlai, Kovács, SvÄSchkopf, Tóth, Krdélyi, Bánik, Szabó. Edző: Liptai József, Adács: Bagi I., — Győni, Acs Barna, Tóth, Kovács F., Juhász (Csányi), Papp (Nagy). Kovács L., Torna, Damkó. Edző: Nagyváradi János. A 13. percben Tóth, a 14-ben Erdélyi, majd a 15-ben Bánik volt eredményes mintaszerű támadás után. 3:0. 70. perc: Ragvogó egyéni akció után Tóth állította be a végeredményt. 4:0. 80. nerc: Csányit a játékvezető kiállította. A jól látszó hazai''1'’ még ii^en aránvban is megérdemelten nyertek. Jók: P»obák a mez^nv legjobbja. Erdélyi, Szabó, illetve Acs, Kovács F.. Tóma. Somogyi János Szűcsi—Apc 3:2 (2:0) Szűcsi. 250 néző. V. :Polonkai. Mélv talajú pálván nagv küzdelemben. a helvzetek alapján akár naevobb aránvban is nyerhettek volna a hazaiak. Góllö- vők: Szalai TTL. Soós (11-esből), Szalai L, ille+ye Dombi 2. Jók: Szalai T. a mezőny legiobbi Soós I.. Szalai in.. Kovács T.. illetve Szklenár, Dombi, Rezs- nyák. Tóth, Pál A bajnokság állása: 1. GYESE 19 13 4 2 59:15 30 2. Egri V. 19 11 5 3 57:13 27 3. Egercsehi !9 13 1 5 38:30 27 4. Petőfi b. 19 10 6 3 43:23 26 5. Heves 19 12 2 5 37:18 26 6. Adács »9 8 5 6 24:24 21 7. H. Gáspár 19 9 3 7 26:33 21 8. Hatvani K. 19 7 6 6 30 r2S 20 9. MÁV HAC 19 7 5 7 26:24 19 10. Novaj 19 5 8 6 15:23 18 11. Szűcsi , 19 7 3 9 32:37 17 12. Karikás 19 6 5 8 24:32 17 13. Selyp 19 7 2 10 26:37 16 14. Tamalf 19 5 5 9 26:34 1« 15. Sirok 19 6 2 ti 30:30 14 16. A.dc 19 3 8 8 21 :27 14 17. Bélapátf, 19 3 3 13 17:53 9 18. Péterv. 19 1 3 15 16:79 5 Tfjúsáal eredmények: Tárnáiéi esz—GYESE 1:3 (0:1). Sírok— Adács 7:0 (3:0). Petőfibánya— MÁV HAC 1:2 (0:1). Hatvani Kinizsi—Selyp 1:2 (0:1). Égercsehi—Novaj 10:0 (2:0). Heves— Bélapátfalva 1:0 (1:0), Egri Vasas—Pétervására 22:1 (13:0), a mérkőzés a rendes játékidő letelte előtt komolytalan játék miatt félbeszakadt. (A Szűcsi— Apc in fon). A bajnokság dttdstr. 1. E. Vasas 18 17 1 — 130: 9 35 2. GYESE 18 15 2 1 114:11 32 3. Heves 18 14 1 3 44:11 29 4. Egercsehi 18 12 1 5 63:23 25 5. MÁV HAC 18 11 3 4 55:27 25 6. Sirok 18 10 2 6 49:26 22 7. Petőfi b. 18 9 3 6 52:98 *)i 8. Novai 18 9 2 7 30:33 20 9. Bélapátf. 18 7 2 9 36:46 16 10. Tárnál. 18 7 1 10 27:41 15 11. Apc 18 6 3 9 24:40 15 12. Adács 18 6 2 10 22:35 14 13. Hatvani K. 13 5 3 10 24:80 13 14. Gáspár 17 3 3 11 19:67 9 15. Selyp 17 3 1 13 21 :56 7 16. Szűcsi 18 2 1 15 9:86 5 17. Péterv. 18 — 1 176*106 : 1 18. Karikás SE* törölve Csütörtökön; Magyarország Csehszlovákia Hétfőn teljes pihenőjük volt a válogatott asztaliteniszezőknek, kedden viszont már közös gyakorlást vezényelt Bérezik Zoltán edző. A több órás kiadós program legközelebbi célját a Miskolcon, csütörtökön sorra kerülő Európa Liga-mérkőzés szabta meg: az ellenfél Csehszlovákia válogatottja. Jó hangulatban edzett a válogatott valamennyi tagja. Kisházi Beatrix viszont egészségi állapota miatt felmentést kapott és ő nem is jön számításba, — Akár az elsőség Is eldőlhet a csehszlovákok elleni találkozón, döntő lehet, hogy miként alakulnak az egyéni mérkőzések. A párosok összeállításában nem lesz változás, a Jónyer, Ger- gely-kettős és a Jónyer, Magosduó mérkőzik a vendégekkel, s a férfi egyesben is természetesen Jónyer és Gergely szerepel. Csak azt nem döntöttem még el, hogy Magos vagy Lotal- ler játssza a női egyest, — mondotta Bérezik. A csehszlovákok szerdán érkeznek Budapestre, rögtön továbbutaznak a vidéki városba. Amint előre jelezték, legerősebb csapatukkal jönnek, így az együttes élén az Európa-bajnok Orlowski áll. Négy aranyérmet nyertek a Hatvani Kinizsi tutiéi az Észak «területi bajnokságon A Heves megyei atlétikai szövetség rendezésében Füzesabonyban, a fedett lőtér környékén bonyolították le az Észak területi mezefutó-bajnokságot, ahol Borsod, Hajdú. Heves, Nógrád és Szabolcs megyék legjobbjai mérték össze tudásukat. A nyílt versenyen 752-en álltak rajthoz. A rendezők 1500 méteres körpályát Szerdán ismét kupemap Három magyar csapat a porondon * - A Karikás KE összes őszi eredményét töröltük. Szerdán újabb labdarúgó-kupamérkőzéseket játszanak. A műsorban három BEK-, 4—4 KEK- és UEFA- kupa visszavágó, valamint két közép-európai kupamérkőzés szerepel. Három magyar csapat is pályára lép: a Ferencváros itthon, a Bp. Honvéd Olaszországban. a Tatabánya pedig Jugoszláviában. A szerdai nemzetközi kupaműsor: Bajnokcsapatok Európa Kupájában és az UEFA-ku- póban a legjobb 4 közé jutásért játszanak. Kupagyőztesek Európa Kupájában, ahol ugyancsak a legjobb 4 közé jutásért küzdenek, a Ferencváros is érdekelt: Ferencváros—Malmö (3:1) 14.30 óra, Crvena Zvezda—Real Madrid (0:2) 17.00 óra. Benfica—PSV Eindhoven (0:0) 21.45 óra. Dinamó Kijev—Bursaspor (1:0) 17.00 óra. A Közép-európai Kupáért: Rijeka—Tatabánya (A-cso- port), Fiorentina—Bp. Honvéd (B-csoport). A Ríjeka—Tatabánya mérkőzésnek már nincs jelentősége, az SW Innsbruck már csoportelső: 1. Innsbruck 6 pont, 2. Tatabánya 2 pont, 3. Rijeka pont nélkül. Hátra van még: Innsbruck—Rijeka. A B-csqport viszont döntő lehet a Bp. Honvéd firenzei vendégtzereplése. Az Union Feplice. a Bt)-'“ Honvéd és a Fiorentina 2—2 mérkőzés után egyaránt 2— 2 ponttal rendelkezik. Mind a három csapat megnyerte hazai találkozóját. Ha a Honvéd pontot vagy pontokat tud szerezni a Fiorentina otthonában, a budapesti, Teplice elleni mérkőzésen bebiztosíthatná csoportelsőségét. Hátralevő mérkőzések : április 2: Teplice—Fiorentina; április 10: Honvéd —Teplice. INNEN—ONNAN Ma, szerdán délután t5 órai kezdettel Egerben a stadionban előkészületi labdarúgó-mérkőzésen találkozik Heves megye két NB-s csapata. Az Egri Dózsa a Gyöngyösi Spartacust fogadja. * Az egri városi általános iskolai sporttanács az idén a következő sportágakban rendezett versenyt az úttörőknek: sakk, kispályás labdarúgás és torna. Eredmények. A sakkversenyen résztvevők száma — amelyet a Hámán Kató Megyei Üttörőház- ban rendeztek — — megközelítette a 100-at. Kisdobos fiúk: 1. Rozsnoki (Novaj). 2. Csende (X. isk.). 3. Blézei Attila (X. isk.). Kisdobos lányok: 1. Molnár Zsuzsanna (IV. isk.), 2—3. Kiss Nóra, Túri Katalin (V. isk.). Úttörő fiúk: 1. Szabó (IV. isk.), 2. Gordos (IV. isk.). 3. Gaál (n. isk.). Tornatermi kispályás vil- lámtoma. Fiúk: 1. IX. sz. isk., 2. IV. sz. isk., 3. X. sz. isk. Lányok: 1. V. sz. isk.. 2 IX. sz. isk., 3. X. sz. isk. Kisdobos torna. . Csapat, fiúk: 1. X. sz. isk. 83.2, 2. IV. sz. isk. 78.9. 3. II. isk. 78,3 ponttal. Lányok: 1. X. sz. isk. 80,7, 2. I. sz. isk. 79.3. 3. IV. sz. isk. 77,7 ponttal. Egyéniben, fiúk: 1. Tóth Imre (X. isk.). 2. Perezu Béla. 3. Csende Péter (mindkettő X. iskola). Lányok: 1. Tollner Erika (X. isk.). 2. Molnár Katalin (I. isk.), 3. Bu- csi\ Agnes (X. isk.). * Üjabb két világcsúcsot hoztak Zsaporozsjeban a Drúzsba Kupa súlyemelő viadal küzdelmei. Pehelysúlyban néhány perc alatt kétszer is megjavították a lökésben pontosan két éve fennálló 158.5 kilós világrekordot. Előbb a szovjet Golubcov 160 kilóra módosította saját rekordját. majd honfitársa. Ko- lesznyikov versenyen kívüli fogással 160.5 kil ért el. • A Mátrai Érd-gazdaság MHSZ Lövészklubja a hét végén Egerbe, , bonyolította le a Március 15. futóvadlövő emlékversenyt. Eredmények. Ifjúsági kategóriában: 1. Ciráki György (Keszthelyi Erdőgazdaság) 356. 2. Karkusz János (Mátrai EL) 354, 3. Majoros Miklós (Mátrai E.) 334, 4. Varga Sándor (Mátrai KJ 339 koregysóg. Junior kategóriában : 1. Simon Gábor (Mátrai Erdőgazdaság) 352, 2. Mester András (Mátrai E.) 323, 3. Réthy Balázs (Keszthelyi E.) 316, » 4. Hajzer Lajos (Mátrai E.) 311 köregység. A kedvezőtlen időjárási körülményeit ellenére kedvező eredmények születtek, a junior kategóriában Simon Gábor, míg az ifjúsági kategóriában ugyancsak az első és második helyezett teljesítménye aranyjelvényes szint. * Az 1975. évi forradalmi ifjúsági napok és hazánk felszabadulása 30. évfordulójának méltó megünneplésére meghirdetett fel- szabadulási sportzászlóverse- nyek elnevezésű tömegsportakció keretén belül rendezik Eger város 1975. évi felszabadulási mérföld (1945 m) futóversenyét. Az időpont március 22.. szombat, 15.00 óra, a helyszín a Ke.re- csendí út melletti tető (Lenin úti benzinkúttól kb. 500 m Kő- lyuktető). Nevezni a helyszínen is lehet. Versenyszámok: KISZ- alapszervi tagoknak: 1945 m, valamennyi résztvevőnek, általános iskolai tanulók kivételével 1945 m. úttörőknek 1200 m, 800 m és 500 m. ♦ A hét végén a Ganz-MÁV edzőtermében 97 induló részvételével került, megrendezésre a Magyar Róbert birkózó emlék- verseny. 52 kg-ban Rácz (Egri Vasas) győzött, a 4- 87 kg-b o' Nagy I. (Egri Vasas) a második lett. A gyöngyösi városi testnevelési sportfelügvelőség és a városi KISZ-bizottság 1975. március 23- án 9—12.00 óra között Food;, napot rendez Gyöngyösön, a Béke téren. Jelentkezés a helyszínen. Felhívjuk az egyesületeket. vállalatokat. KTSZ-szer- vezeteket, minél nagyobb létszámmal vegyenek részt a rendezvényen. Használják fel a lehetőséget a tömeges testedzésre. A rendezőség a résztvevők között sportszereket sorsol ki. * Az egri járási Felszabadít Labdarúgó Kupa 5. és 6. fordulójának eredményei: Egerbak- ta—Andornaktálya 6:3, Egerszó- lát—Egercsehi 0:4, Mátraballa— Récék l;ld. Párád—Sírok U A Hatvani Kinizsi legeredményesebb serdülő vecsenyezői: (bal* ról jobbra): Szőke Tibor, Szilágyi Mihály, Baranyi Sándor és Str»- usz János. (Foto: Puskás Anikó) jelöltek ki ideális környezetben. A nagy esőzések ellenére is elfogadható talajú pálya várta a versenyzőket. Az erős mezőnyben remekül helytálltak a Hatvani Kinizsi futói. Benkő tanítványai négy első, egy második és három harmadik helyezést értek el. A négy ara' kettő egyéni győzelem volt. mely a kitűnő formában versenyző Szőke Tibor és Szilágyi Mihály nevéhez fűződik. Itt említjük meg, hogy ennek a népes versenyzőgárdának a Mátravidéki Fémművek füzesabonyi gyára biztosított kulturált öltözködési és tisztálkodási lehetőséget modern épületsorában. Eredmények. Serdülők. Lányok, „B”, 1962-es születésűek, 1500 ms L Vencelák Zsuzsa (Nyíregyházi Városi Sí) 5:39.8, 2. Kubu :E. (DVTK) 5:44.9, 3. Boros (DVTK) 5:52.5. Csapatban: 1. DVTK 24, 2. Kazincbarcikai Vegyész 33, 3. Hatvani Kinizsi 33. Ebben a számban a hatvani Dulai Tűnd® a 4., Ocsovai Ildikó pedig a’ 7. helyen végzett. „B*% 1961-es születésűek, 1500 m: l. Hudák Marianna (KVSE) 5:38,5. 2. Kovác® (DVTK) 5:40.03, 3. Kiss (Hajdúnánási ST) 5:43.3, ... 19. Molnár Agnes (Egri DSI). Csapatban: 1. DVTK 27, 2. KVSE 31, , t. Nyírcsászár 79. „A”, 1959-es születésűek, 1500 m: l. Járdán Hona (Ózdi Kohász) 5:04, 2. Újhelyi (DASE) 5:18.8, 3. Osgyáni (DVTK) 5:24.6 ... 7. Benedek Magda (Hatvani Kinizsi), ... 18. Nagy Dóra (Hatvani Kinitóil). Csapatban: 1. pASE 23,~2r-ÖVT§e 44r„3. KVSE 60. „A”, 19fitir.nS-SZÜr letésűek, 1500 m: l. Ferénczi Mária (ÖKSE) 5:30, 2. Nafflp J. (Hatvani Kinizsi) 5:40.S’, S/^Kol- láth (Debreceni Sí) 5:43.7. Csapatban: 1. Debreceni Sí 23, 2. DVTK 32. 3. Hatvani Kinizsi 64. Fiúk „B”, 1962-es születésűek, 2500 m: 1. Krassalkovics Tamás (DVTK) 8:45.1, 2. Szabó (Hajdú Vasas) 9:11.1, 3. Dobos (Hajdú Vasas) 9:14.7, ... 7. Kispál János (Hatvani Kinizsi). Csapatban: 1. DVTK 28, 2. Hajdú Vasas 39, 3. KVSE 55. „B”, 1961- es születésűek, 2500 m: 1. Mezősi Csaba 8:25, 2. Kúriák E. 2:26.8. 3. Szabó Zs. 8:29.4. (mind DVTK). Csapatban: l. DVTK' X 13. 2. OKSE 32, 3. DVTK n. 50. „A”, 1960-as születésűek, 4500 m: 1. Szőke Tibor (Hatvani Kinizsi) 16.14.4, 2. Majori (Misk. kohóipar) 16:14.8, 3. Farkas (OKSE) 16:21.9. Csapatban: 1. Hatvani Kinizsi (Szőke, Baranyi, Magyar, Tövis) 32. 2. DVTK 44. 3. SÜM- SE 59. „A”, 1959-es születésűek, 4500 m: l. Szilágyi Mihály (Hatvani Kinizsi 15:46.5, 2. Törők (DVTK) 15:53, 3. Adám (DSD 15:54. Csapatban: 1. Debreceni 81 18. 2. DVTK 42. 3. KVSE 47. Ifjúságiak. Lányok. 1957-es születésűek. 2000 m: 1. Tóth Julianna (OKSE) 7:50.4, 2. Fetrika (NyVSC) 8:04, 3. Kovács (DMTE) 8:10. Csapatban: 1. DMTE 18. *. NYVSC 25. 1958-as születésűek, 2000 m: 1. Nyakó Katalin 7:32.8, 2. Győri E. 7:47.7, 3. Maijai (mind DMTE) 7:52.5. Csapatban: 1. DMTE 6. 2. DVTK 25. 8. KVSC 35. Fiúk. 1956-os születésűek, 6000 m: l. Szénégető István (KVSE) 19:36.8, 2. Varga (SKSE) 19:49.6, 8. Drahoa (DMTE) 20:04. Csapatban: ! i. Kazincbarcikai VSE 14, 2. DMTE 17. 1957-es születésűek, 6000 m: 1. Andó Ferenc (KVSE) 19:48, f. Andó J. (DVTK) 20:24, 3. Fegyveres (SKSE) 20:28 ... 7. Berki István (Hatvani Kinizsi) 20:37. Csapatban: l. Hatvani Kinizsi (Berki, Maldrik, Kovács, Sándor) 44. 2. KVSE 56, 3. DVTK 62. 1958-as születésűek, 6000 m: l. Bodor Imre (SUMSE) 19:59.6, %. Fekete (KVSE) 20:00.4, 3. Varga (OKSE) 20:07.7. Csapatban: ’ L DMTE 38, 2. NYVSC 61. Felnőttek. Nők. 2500 m: 1. Fesler Zsuzsa (NYVSC) 8:51, 2. Moraveczné (NYVSC) 9:08, 3. Ferjelné (DVTK) 9:58 ... 7. Molnár Margit (Hatvani Kinizsi) 10:04. Csapatban: 1. NYVSC 11, 2. DVTK 14, 3. Hatvani Kinizsi 32. Férfiak 10 000 m: 1. SielŐ Dániel (KVSE) 31:01.8. 2. Juhász (MVSC) 31:02.4, 3. Mester (DASE) 31:03.6. A több- szörös magyar bajnok Mecser Lajos (DVTK) és Tóth Gyula (OKSE) a negyedik, illetve a kilencedik helyen végzett! Csapatban: 1. DVTK 32, 2. KVSE 34, 3. Balassagyarmat 87 taL Torna Eger város középfokú iskolai leány tornászbajnokságának eredményei. B kategória: 1. Dobó István Gimnázium és Erdészeti Szakközépiskola 174,1 (Gotyár Mariann, Csávás Ildikó, Birinyi Mária, Móczár Katalin, Nagy Agnes, Szabó Tünde, Uracs Katalin, edző: Juhász Antalné), 2. Gárdonyi Géza Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 169.0 (Király Edit,, Pető Éva, Bartha Anikó, Fehér Zsuzsa, Harangi Katalin,Tóth Zsuzsa, edző: Csányi Barnáné). Az egyéni ösz- szetett versenyben: 1. Gotyár Mariann Dobó Girrin. 73,7, 2. Lichi Gabriella Szilágyi G. 69,5 ponttal. C kategória: 1. Dobó István Gimn. és Erdészeti Szakközépiskola I. 169.1 (Erdélyi Ildikó, Murányi Judit. Kovaikovits Judit, Nagy Nóra. Kiss Katalin, Kovács Erzsébet), 2. Dobó István Gimn. és Erdészeti Szakközép Isk. n. 162.1 (Vass Agnes, Vincze Judit, Kelemen Gabriella. Bartha Anikó, Sándor Mária, Frits Éva), 3. Gárdonyi Géza Gimn. és Eü. Szakközépisk. 159,4 (Simó Szilvia, Csuhány Melinda, Mile Agnes, Berecz Erzsébet, Szabó Márta, Kovács Judit). A Népújság tippjei a 12. hétre 1. Lazio—Róma 1 X 2. Cagliari—Napoli x 2 3. Milan—Torino 1 4. Ternana—Bologna X 5. Budafok—Volán 1x2 6. Bp. Spart.—MÁV DAC X 2 7. FÖSPED—Dunaújv. X 8. ÉRDÉRT—PVSK 2 9. Véménd—BKV Előre 2 10. Lőrinci Fonó—BVSC 2 x 11. III. kér.—Táncsics SE 1 X 12. Dunakeszi—Vác 1 13. Arezzo—Verona 2 Pótmérkőzések: 14. Atalanta—A veil in o X 15. Catanzaro—Perugia x 1 iá. Taranto—Foggia m I