Népújság, 1975. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-22 / 45. szám
A brigád — Mennyi a fizetése? < — Ezerhét. < — Ennyi szakismerettel, gyakorlattal, máshol többet ke-< r eshetne. j — Tudom. A múltkor hívtak is egy másik üzembe. Egy-< böl beígértek kétezret. < A szép szőke fiatalasszony a miértre elkomolyodik. < — Tudja, nem minden fér bele a borítékba. Egy csalá-; dós anyának sck minden gondja, baja akad. A múltkor pél-< tíául az óvodában beteg lett a négyéves Lacikám. Gyorsan« orvoshoz kellett vinnem. Aznap éppen olyan munkán dől-; gozott a brigád, hogy minden perc drága volt. Amikor meg-; hallották, hogy Lacika rosszul van. azt mondták. < — Menj csak. Zsóka! Első a gyerek. Majd mi ráhaj-j tunk egy picit .. < Táskájából fényképeket vesz elő. < — Ez itt. Kati, a legjobb barátnőm, ö Eszti. Szegény-{ nek sok baja van. Személyesen úgysem ismeri, de ha meg-j hallgatja, szívesen elmesélem a történetét. _ Három éve van férjnél. Falusi lány volt. Szeretett; n agyon egy fiút, de a szülei máshoz kényszerítették. Eleinte; úgy tűnt. összeszoknak, megértik majd egymást. A férj kér-; te, költözzenek el faluról, ahogyan ő mondta, annak a má-; sík fiúnak még a tájékáról is. Eszti beleegyezett. Komolyan; vette a házasságot és felejteni akart. Itt házat vettek és az; első esztendőben a jómódú férj semmit sem sajnált a fele-; ségétöl. j — Amit szemed, szád kíván, mindent megszerzék ne-j ked! ; A baj később kezdődött. Pityu inni kezdett. Eleinte C6ak; egyszer-kétszer csípett be hetente, később mindennapos lett; a berúgás és a veszekedés. Emlékszem, egy hétfői napon; ESzter sírva jött dolgozni. < — Pityu összevert. < Amikor másodszor is előfordult, nyolcán állítottunk bej Eszterekhez. 1 — Békét hagyj ennek az asszonynak! Vedd tudomásul,! ha őt ütöd, minket is bántasz. ! Három hónappal később mi intézkedtünk, hogy vigyék; el elvonókúrára. Azóta — reméljük sokáig — szépen, jól! élnek. Újra fényképek kerülnek elő. ! — Egy közös szalonnasütés. Ez üt Margó. Szülési sza-; badságon volt, a napokban jött vissza dolgozni. Amikor beszél, a szeme csupa tűz. — Olyanok vagyunk, mint a testvérek! A múltkoriban; valaki beteg lett közülünk és kórházba került. Először meg-; beszéltük, hogy a brigád nevében csak én megyek be látó-, gatni és gyógyulást kívánok. Mire bejutottam, feltűnt, hogy! már három rózsacsokor van az éjjeliszekrényen. ! A beteg mosolygott és dicsérte a rózsákat Harmadnap-! ra már három váza sem volt elég. ! Kiderült, hogy mind a nyolcán bent jártunk egymás! tudta nélkül... ! — Es ha valahol kétezerkétszázat ígérnek? ! Elneveti magát. — Nem érti? A mi brigádunk ehhez a gyárhoz, és ez a' gyár mihozzánk tartozik ... ! Szalay István Pályaválasztás — Csak a súlytalanság állapotát gyakorlom, mami!... Kedvezményes nyoralási lehetőségek A Siotour az idei előszezonban is kedvezményes nyaralási lehetőségeket kínál kempingjeiben és nyaralóházaiban. A megnyitás napjától június 20-ig 20 százalékos kedvezménnyel vehetik igénybe az érdeklődők a sátorhelyeket és a faházakat. A luxusnyaralók- nál még nagyobb a kedvezmény: május 16-ig 75 százalékos, az előidény további szakaszában, június 20-ig pedig 50 százalékos. A kempinghelyet és a szolgáltatásokat — a szülőit felügyelete alatt — ingyen vehetik igénybe a hat éven aluli gyermekek. A kempingekben 16 éves korig egész szezonban 50 százalékos kedvezményt kapnak a fiatalok. A tíz főnél nagyobb diákcsoportok — diákigazolványuk ellenében — ugyancsak az egész szezonban 50 százalékos engedményt kapnak a terület- használati díjaknál és a strandbelépő-jegyeknél. ] KERES ZTREJTTÉNY Jászai Mari Hóvégi hairá Vidám, aktuális, élő szórakoztató műsort készít a televízió, amelynek első számat láthatják a nézők ezen a szombat estén. A rádió őskorában minden műsor egyenes adásból ment, a következő időszakban minden műsor felvételről. Ma a rádióban szükség szerint adagolják az élő és a felvételről történő műsoradásokat. Ügy látszik, a televízió is ezt az utat járja. Hírek, Híradó, vetélkedők és közvetített mérkőzések után most egyenes adásban közvetítenek olyan szórakoztató műsort, amelynek célja, hogy frissen reagáljon a hónap, vagy akár a legutolsó napok eseményeire. Találkoznak majd a szilveszterről ittmaradt házmester házaspárral — a Kalap utca 4-ből — Kabos László és Bakó Márta személyében. A műsorban legalább húszféle újdonság, zeneszám, vidám jelenet és élcelődés látható. Ez remélhetően ári is jelenti, hogy az egyórás programban nem találkoznak a televízió gyermekbetegségével : vontatott, unalmas műsorszámmal. A műsorvezető: Antal Imre. 197a. február 22* szombat Mottó: 1850. február 24-én, 125 éve született Jászai Mari, az egyik legnagyobb magyar drámai színésznő. VÍZSZINTES: 1. Jászai Mari egyik szép mondása (folytatás a függőleges 13. és a vízszintes 72. számú sorokban, zárt betűk: M, A, A, I, A, T, E.) 14. Fenyegetéssel kicsikar. 15. Az USA Központi Hírszerző Irodája névelővel. 16. Termés lesz belőle. 17. Ige végződés. 18. Katonai utánpótlás. 20. Szépítő egynemű betűi. 21. RY. 22. Mongóliában tavat jelent. 24. Jászai Mari 1915- ben ilyen díjat kapott. 26. Angolul Éva. 27. Medália. 29. Tulajdonod népies formája. 30. Csupán. 31. Fajelméletet hirdető. 33. NRO. 34. Jugoszláviai város, ipari központ, vasúti csomópont. 35. Tanácskozás, gyűlés. 37. Magyar költő ezen az összefoglaló címen írt verseket Jászai Marihoz. 39. Híres szerepe a Julius Caesarban (Zárt betűk: U, N.) 40. YEH. 41. Neves szovjet sportoló volt. most edző. 42. Dunakeszivel egyesített község. 44. Hogyan oroszul. 46. Dieselolaj jelző betűi. 48. Száll a madár... 50. Ragadozó madár. 51. Örökösévé tett. 53. A tevés egyik módja. 54. Porrá tört és vízzel kevert érckeverék (utolsó kockában kettős betű). 55. Jászai Mari férje volt utónevének kezdőbetűjével. 57. Drót, fonal, szál franciául. 58. ÖP. 59. Spanyol földrajzi nevekben szorost jelent. 60. Folyó és öböl Albániában. 62. Francia névelő. 63. Fejér megyei község. 66. Férfinév. 68. Jászai Mari szülőhelye. FÜGGŐLEGES: 1. Jászai Mari tanulmányfüzete (folytatás a vízszintes 71. számú sorban, zárt betűk: É, S, S. 2. Eger melletti község. 3. Kötőszó. 4. Francia művészek 5. GGGGGGt S. Megvalósított. 7. Képző. 8. Magához térő. 9. A liget régi népszerű neve volt. 10. Sikert jelent. 11. A szigetvári hős névjele. 12. Kikötőváros az Észt SZSZK-ban. 19. Német tagadás. 23. Költő, aki a vízszintes 37. szám alatti verseket írta, utolsó kockában kettős betű. 25. Első szerepe a Nemzeti Színházban (zárt betű: T, U.) 26. Erzsébet szerepét, játszotta ebben a Laube darabban. 28. Hőforrások Egyiptomban. 30. ... ellál, díszítést fémbe vés. 32. Ahol ők laknak. 34. Fölé (két szó). 36. Takarék- pénztárak központja. 37. Női becenév. 38. Kötőszó. 43. Magja közepe. 45. Bázis. 46. Ideírta (félmúlt alakja). 47. Kossuth itt adta át a hatalmat Görgeynek. 49. Európa, Ázsia és Afrika együtt. 51. Etiópiái herceg. 52. Kami on- 'gépkocsikon látható jelzés. 55. Bejárat. 56. Vietnam szélei. 5S. Kettőzve szülő. 6L NSUL 64. Latin és görög kettős magánhangzó. 65. Adag egynemű betűi. 67. Mássalhangzó fon. 69. Fordított névelő. 70. Ugyanaz, mint a vízszintes 21. számú. Beküldendő: a vízszintes 1. (folytatás a függőleges 13.) 24.; 39.; 55.; 68.; valamint a függőleges 1. (folytatás vízszintes 71.); 23.: 25.; 26. számú sorok megfejtése. Gonda Károly A megfejtéseket február 28-ig kérjük beküldeni, postai levelezőlapon. ★ Február 15-i keresztrejtvényünk helyes megfejtései: önző vagyok magamat mulattatom — Ehrenfeld — Válogatott —'Nagy Bella — Judicium — Memória — Fantázia — Centenáris — Nemzeti — A Honban. A helyes megfejtéséért sorsolással egy-egy könyvet nyertek: Bán Istvánná Eger. Fodor Pál Pély, ifj. Kozma Géza Kál, Izsvák András Gyöngyös, Tábi Márton Ka- rácsond. A könyveket postán küldjük «4. Kialakult a Magyar Posta márciusi bélyegkiadási menetrendje, eszerint március 4-én. mint már jeleztük, az „Évfordulók, események” sorozatban l Ft-os bélyeg jelenik ineg Károlyi Mihály születésének centenáriumára, amelyet Kékesi László grafikusművész tervezett. Március 8-án a nemzetközi nőnapot és a nők nemzetközi évét köszönti Kass János remekbe sikerült közismert grafikája 1 Ft-os bélyegen. E napra tervezik a 900 éves Szolnok városképét és címerét bemutató legújabb 5 Ft- os forgalmi bélyeg kiadását, amelyet Vertei József tervezett. Márciusban várható a 7 bélyeget tartalmazó autósorozat, 2mely 15 Ft névértékű lesz. készítője Kékesi László. Március utolsó napjaiban megismerjük a felszabadulás utáni három évtized legjellegzetesebb plakátjait, amelyeket Szilvás Nándor rajzolt bélyegre. A 40. 60 filléres és 2 és 4 forintos bélyeggel hazánk fel- szabadulásának 30. évfordulóját köszönti a Magyar Posta. az utolsó értéken a márciusban sorra kerülő XI. oártkongresszus alkalmából, annak egyik legsikerültebb nlakátját mutatja be, emléket állítva e jelentős eseménynek. * A Képzőművészeti Alán Kiadóvállalata közlése szerint a Kass János tervezete 1 Ft-os ..Anyaság” című bélyegéhez még 1074 decemberében Kerényi * Jenő Anva gyermekkel című szobrát adták ki képes levelezőiaoon. amellvel carte maximum készít-' hető. Kiadásra került a Bolyai Farkast ábrázoló képes levelezőlap is, amely Szabó János XTX. századbeli krétarajzáról készült. * Gyorscsere: — A MABÉOSZ 1975. áorilis 20-án délelőtt 9 órakor tartja az Egri Városi Művelődési Ház BélyegYvűjtŐ Körénél (Eger. Művelődési Ház T. em. 2A> ez évi első hivatalos gvorccs-eréjét. amelyen ré^zt vehetnek «az e*?ri felnőtt béWeg- gvűjtő körök, valamint a me- r*'re bélveggyűjtő köreinek tagjai. A vidék! bélveggvűitő körök tagjai általában nem ismerik a gvorsr^ere lén vegét és feltételeit. Rövid ismertetés a gvors- cseréről: a szövetségi gyorsese- re. IPetve árverés a gyűltök érdekében történik. A gvorsese- rék gyorsabb értékest* és! lehetőséget biztosítanak és ' lehetőséget adnak azoknak a gyűl- ) töknek, akik g^iTp*»ménvt)k egv résT<H. vagv egészét, nem keres- . keríti rni forgalomban kbr/'niév értékesíteni. TTgvnnakkor lehetőséget biztosít a hiányzó do rabok, sorok, egves ritka példányok beszerzésére is A MABÉ^SY főmével eb szerve és az ez nejben jiia+/?Voq (n'mz’ie^rr'ims-P'PTimnij hatóságok a szövetség íkörl helsősegében. vagv kívül, de a szövetség kezelésében megtartott g'mrceseréket adómentessé ru-'dváníto-fta, «mi n gyűt+ői érdekvédelem jelentős tényezője. A rrjnoNSánoK: — Teníerpri- tút: Banglades: Négy .érdekes bélyeg jelent meg a nénművé- szeti sorozatban. — Brazília: Az ötödik portugál—brazil bélyeg- kiállítás volt a T.UBRAPEX "74. amelynek emlékére Carlos Reis (1IÍP4—1440) egvik festményének reprodukcióin jelent meg. — Cook-szigetek: 1974 karácsonyára öt festménvbélyegböl álló sorozat jelent meg — klasszikus művészek világhírű alkotásainak renrndukcióival. Az öt bélveg blokkban ts me“t“ient. — Doml- nica: A cuknrb°ta<*ség elleni küzdelem fontosságát nronagál- 1a a négv bélveget tartalmazó sorozat, a régy értékhál ket+ő léeions+ahél vég. — Fgvtntnov Az F,AJ<-,Z r,-,nj* tiszteletére négy érterbol álló sorozatot adtak ki amelynek eg.'es bélvegei a vtegyes akcióit szimbolizálják. Németi V. fmozi~\ EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33) Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor Jelenidő Magyar film. Rendezte: Bacsó Péter EGRI BRODY (Telefon: 14-07) Du. fél 4. fél 6 és fél 8 órakor Várunk, fiú Szinkronizált szovjet film ÜTTÖRÖMOZI A megyei Üttörőházban, du. fél 4 órakor Tíz kicsi csacsi FILMMÚZEUM Du. fél 6 és este 8 órakor Az alvilág királya Francia film GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4. háromnegyed 6 és negyed 9 órakor A lopakodó hold GYÖNGYÖSI SZ\B\DSAG Du. fél 4 órakor Zsuzsi és a varázsgyűrű Du. fél 6 és este fél 8 órakor A lopakodó hold HATVANI VÖPÖ^ CSILLAG A dunai hajós FÜZESABONY Ulzana petervasara A Mattéi ügy üO&älUJn 4.25 Jó reggelt! 8.22 Lányok, asszonyok 8.42 Kering ők 8.5ü Híres történetek — nagy egyéniségek 10.05 Régi, híres énekesek műsorából 10.30 Kapcsoljuk a 6-0« stúdiót 11.35 Hangszeres népi muzsika 11.49 A XXI. század felé 12.00 Déli krónika 12.20 Zenei anyanyelvűnk 12.30 Magyarán szólva .. . 12.45 Melódiákoktól 13.30 Vigyázat, utánozzák! 13.40 Fiataloknak! 14.25 TJj Zenei Üjság 15.05 Kis magyar néprajz 15.10 II. félidő. (Bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről) 15.55 Reklám 16.00 168 óra 17.30 Sportkrónika 18.02 Mozart: B-dúr zongoraverseny 18.30 Hajdú-Bihar megye 3# hónapja 19.00 Esti krónika 19.25 öt perc sport 19.30 Szórakoztató antikvárium 22.20 A beat kedvelőinek 23.05 Az indián királynő 0.10 Melódiákoktól PETŐFI 4.23 A Petőfi Rádió reggeli zenés műsora 8.05 A bűvös szekrény 8.45 Válaszolunk hallgatóinknak! 9.03 A keddi Népdalest ismétlése 10.00 Szabad szombat — a krasznai családná 12.00 Éneklő Ifjúság 12.11 Hegedűs a háztetőn 12.30 Miért vész kárba? 13.03 Beethoven: F-dúr vonósnégyes 13.40 Orvosi tanácsok 14.00 Felfedező úton a világ legnagyobb gipszbarlangjában 14.15 Énekszóval, muzsikával 14.35 A növénytermesztés szolgálatában 15.05 Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont 15.45 Magyar táj, magyar ecsettel 16.45 A fehér ló 17.00 Napraforgó 17.48 ..Jelképek erdején át. . 17.58 Hallgatóink figyelmébe! 18.10 József Attila szavaló verseny 19.00 Üjhold 19.10 Lilla és az utókor Dunaal máson 19.50 Jó estét, gyerekek! 20.10 öt perc sport 20.15 Üj könyvek 20.18 Liszt zongorám övei. II. rész 21.30 Nóta csokor 22.15 Szimfonikus zene 23.15 Slágerstaféta SZOLNOKI RÁDIÓ 18.00 Hétvégi kaleidoszkóp. (Beszámoló a Heves és a Bies-Kiskun megyei pártértekezletről). Szerkeszti: Kutas János MAGYAR 9.20 lskola-tv 9.55 Műsorismertetés 9.5ö Rólad van szó! 10.25 A Thibault család 12.00 Művészeti Magazin 13.53 Műsorismertetés 13.55 Kedves együttlakók 14.55 Pardubicei lovas akadályverseny 15.10 Allatváros 15.35 Szinkronban a világgal 16.05 Hírek Í6.10 örökség 16.50 Reklámműsor 17.00 Magyarország—Románia vízilabda-mérkőzés 17.50 A látás hatalma 18.10 József Attila szavalóverseny 19.00 Napilapok, hetilapok... 19.15 Cicavízió 19.30 Tv-híradó 20.00 Kérem a következőt! 20.15 Hóvégi hajrá . . . 21.15 Offenbach: Orfeusz az alvilágban 23.00 Tv-hiradó. — 2. kiadás POZSONYI 8.00 Iránytű 9.00 Híradó 9.30 Kedvenc dalok 10.20 A Jazerka stúdió műsora 11.10 A rendőrség száma 110 12.20 Német nyelvlecke 12.50 Az élet titkai 13.25 A szabad testnevelés útj ai 13.50 T u’álkozásom a várossal 14.10 Emberek válaszúton 15.25 A néni milícia egységénél 16.25 Kladno—Tesla Pardubice jégkorongmérkőzés io.oo Híradó, publicisztika 20.nn Aki keres, talál 21.35 Híradó 21.41 Tizenkét gratuláció 23.05 Publicisztika, sport