Népújság, 1975. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-14 / 11. szám

Keddtől ­szombatig Minden népnek nemcsak Joga, hogy megismerje sa­ját történelmét, de kötelessé­ge is. Megismerni múltjának igazságát. Akár olyan áron is, hogy mítoszokkal számol­jon le közben, hamis illúzió­kat romboljon szét, fájdalmat okozva akár önön emlékeze­tének is. Nem arról a „de- heroizálásról” van szó most, amikor egy jó sztoriért el­adnák Kossuthot, vagy Széchenyit úgy ahogy van, Mátyás királyt, az igazsá­gost, ahogy a népben él, de arról feltétlenül, hogy csak úgy tudhatunk jól magunk dolgainkhoz, úgy léphetünk előbbre, ha a lábunk jól megvethető történelmünk igazságtól kemény talaján. Amikor gyermekkoromban belém sulykolták, valósággal hexameterszerűen, az aradi hősök névsorát, gyerek fe­bol faragva látszva a szobor- csoportozat: a rettenthetet­len aradi hősök idealizált ké­pe. Az elszántaké. Az egy­ségeseké. Akik dacosan vár­ják a halált. Akiknek mind­egy, hogy élnek-e, vagy hal­nak, úgyis halhatatlanok. Száraz György tévéjátéka, a Vacsora a hadiszálláson — gondolom — sokakban meg­ingatta azt a képet, amelyet még közelmúlti történelem- tanításunk is eszközének és módszerének vallott: á hősök istápolását oly fenkölt mó­don, hogy az a lelkesítő pél­da erejével hasson. Az aradi tábornokok, azazhogy azok, akik Világos után, de még Arad előtt hol­mi józanságot és kiegye­zést vártak volna Ausztriá­tól és -wal, annak híján ke­gyelmet és menedéket re­méltek a minden oroszok Jelenet a Vacsora a hadiszálláson című tv-játékból... Jemban fel sem merült, hogy ezeknek jó része nem is ma­gyar. A szó és fogalom Horthy korszaki megfogalma­zásában. Felnőtt korban ér­tettem meg, hogy az osztrák főtiszt és lengyel tiszt, a szerb, a horvát tábornok a szabadságért folytatott harc­ban, halálában és halálával vált magyarrá. Az ügy miatt. Amelyet akkor és különösen 1849-ben a magyar szabad­ságharc képviselt és tett egész Európa ügyévé. De még felnőtt fejjel is mélyen belém gyökeredzve ott állt sziklánál is keményebb kő- ------­( Befejező rész). — Nehéz veled — mondta Figura. Hallgattak egy kis »ideig. Hubácska Figura „Ezt így kell érteni”-ére apró bóloga- tásba kezdett, és ezt még mindig nem tudta abbahagy­ni. Medve belekofcort a jegy­zetkazalba. és előhúzott egj! rajzot. Egy présgép vázlato­san odadobva. ('Medve nem volt egy Picasso, a rajz ép­pen ezért egy kissé picassós- ra sikerült.) Áthajolt az asz­talon, és Hjubácska elé tette a lapot. — Ezen a gépen dolgozik Kovácsné. Ö a gépkezelő. Két munkatársa van. Háta mögött van az anyagelőké­szítő, a gép túloldalán pedig a kiszedő. Hubácska szórakozottan megfordította a papírlapot, hátha ott találja az anyag- előkészítőt. Még mindig bó­logatott. — Az léten szerelmére — mondta Medve —, hagyd mór abba ezt a bólogatást! Figura Buddhaként mo­solygott. ..Nekem bólogat nem neked, ezért izgat” — gondolta. Hubácska abbahagyta a bó­logatást, rábökött a papírra, és határozottan mondta: — Nekem komoly gépek kelle­nek. Acél. nikkel.! fémes csil­logások. Tömörség, súlyos­ság, robusztusság. Ha én a nálam megszokott éles vá­gással belevágok egy ilyen robusztot a kék égbe, az meghökkentést kelt. Od/MkM január 14* kedd cárjánál, élő, eleven, érző emberek voltak. A várako­zás, a döntést megelőző na­pok feszültsége levéteti ve­lük a tábornoki egyenruhát és azzal a tartást is, és egy­szerű emberek lesznek. Föl­dön járó emberek. Eddig ők dönthettek, most felettük döntenek. Okot keresnek ön­maguk magyarázatára, össze­vesznek és kibékülnek, a tör­ténelem alakulásának okát és harcuk jogát vizsgálják. Közben összecsapnak a kü­lönböző világnézetek, meg­méretik az emberi hiúság és gyávaság is, s itt is könnyű­— Biztos — mondta Figu­ra. — Biztos — mondta Med­ve is, de egészen más hang­súllyal. — A nézőket mellbe kell vágni, igenis! — énekelte Hubácska. Érdekes, kecskeszakáll ide, kecskeszakáll oda, Medve most el tudta képzelni Hu- bácskát a kereszten. Igaz, most sem Jézusként, Hubács- kaként. Áthajolt az asztalon a rajzhoz. — Ez egy 630 ton­nás Kisselring-gép. Úgyneve­zett idős-gép... Közbeénekelt Hubácska: — Nekem nem kell idős gép! Nekem modern csillogó-vil­logó gépek kellenek. Érezte Medve, hogy forró­ság ömti el. — Ne beszélj! — mondta. — Nekem csillogó­villogó modern gépek kelle­nek! — Rádöngetett az asz­talra. — De munkások tízez­rei még mindig ilyen ..idős" gépeken dolgoznak ám! — Megrázta magát, egy kissé lehiggadt, újra áthajolt a rajzhoz. — Ez itt az indító­kar. Ezt támasztotta ki Kő­nek találtatik. A hősök em­berként viselkednek, hogy a döntő pillanatban elhigyjem és megértsem: hősök lehet­tek. Mert emberek voltak. Mert a hős ember nélkül ember hősiesség nélkül. Igaz, Száraz György tele­víziós játékában mintha kissé túl nagy szerepet ka­pott volna az orosz dekabris­ta mozgalom hatása, mintha maga az író is helyenkint megfeledkezett volna, hogy a „magyar lázadóknak” ke­gyelmet ígérő cár, ama Sán­dor volt, akié a fő „érdem”, hogy a szent szövetség bék­lyójába verték az egész ak­kori Európa testét. így az­tán az orosz tisztikar — a képernyőn legalábbis — túl­ságosan is megértőnek mu­tatkozott a levert magyar ügy iránt. Ami persze sem történelmileg, de történetileg sem igaz. Ezek a tisztek, il­letve egynéhányuk legfeljebb fertőződött a dekabrista gon­dolatoktól, mintsem, hogy önmaguk azok is i lettek vol­na. Akik voltak, azok őke- gyelme, a cár jóvoltából már jobbára csak voltak. A televíziós játék, amelyet Hajdúfy Miklós rendezett határozott és kemény esz­közökkel, az érzelgősségnek még a csírájáról sem tűrve meg, kitűnő lehetőséget nyúj­tott a remek színészi alakí­tások egész sorára. Hogy most és Itt külön nem térek ki a szereplőkre, az még vé­letlenül sem óvatos kikerülé­se holmi esetleg szükséges rangsoroltatásnak, mint sok­kal inkább annak elismerése, hogy egységes és egymástól elválaszthatatlan játékot kap­tunk mind valamennyi szí­nésztől. A férfiszereplőktől elsősorban. A nők halovány- sága nem színészi alakítá­suk következménye, hanem egy olyan mű hibája — eré­nye inkább? —. amely egy történelmi korszak befejezte előtt — amelyet jobbára fér­fiak vívtak meg — csak a férfiaknak nehéz és halálba vezetendő drámáját írta meg. A nők sorsa nem volt drá­ma. Az ő részük csak a szen­vedés volt. Ha nem is egy óra múlva, hanem majd egy esztendő múltén, újra itt volt és itt lesz még néhány héten át a vácsné. Hogy ne kelljen mindig odalépnie. Na, ha ez ki van támasztva, akkor a medve megállás nélkül jár tél-alá ... — A medve? — kérdez! e Hubácska szórakozottan, alig figyelt oda. — Hát ez a nagy tuskó, ami fel-alá jár, azt hívják medvének. Ez préseli 630 tormás erővel a fészekbe tett munkadarabot. — Áhá. — Tehát mikor kitámaszt­ják az indítókart, akkor tu­lajdonképpen automátáztat- ják a gépet. És ilyenkor, mi­vel ezeken az ..idős” gépe­ken védőrács nincs, könnyen bekövetkezhet baleset. Ha az indítókart nem támaszt­ják ki, akkor a gép csak ak­kor működik, amíg az indí­tókart tartják. A medve és az, indítókar olyan távolság­ra van egymástól, hogy ez már önmagában kizárja a balesetet. Csak hát mindig eltépni az indítókarig... visszalépni... hátrafordulni anyagért az előkészítő asz­talhoz .. . Hirtelen elhallgatott, ész­népszerű Láng Vince. A té­vé-filmsorozat most orosz földre vitte el kalandos út­ján a mind határozottabb ka­raktert öltő hős sorsát egé­szen a partizánokig. Korai lenne már most értékelő megjegyzéseket fűzni az Egy óra múlva itt vagyok újabb epizódjaihoz — vagy hogy inkább elé. Annyi azonban bizonyosnak tűnik már most, hogy a sorozatcím már mesz- sze elvált a történetek lán­colatától, s talán azt is meg lehetne kockáztatni így elöl­járóban, hogy mintha kissé elnyújtottabb, s emiatt von- tatottabb is lenne Láng Vin­cének és társainak története. Néhány első szerelméről mondta el emlékeit Gádor Béla, illetve mondatta el őt erről Litványi Károly és Mamcserov Frigyes. A derűs, kedves és helyenkint a még „komoly” tanulságoktól sem mentes, pergő ritmusban és mértéktartásában sem álsze­mérmes film mégsem törté­neteiben és szerelmeiben okozott kellemes meglepetést. Öröm és megelégedés töltött el: színész utánpótlásunk nem szűkölködik a tehetsé­gekben, egynéhányuk pedig már most is határozott egyé­niségnek tűnik. Hogy kik ezek név szerint? Nem írom le! Nem azért, mert attól tartok, hogy téve­dek, hanem attól, hogy — nem. így pedig korai elbiza- k9dottságot táplálhatnék, amely annyi nemesnek 1 in­duló pályát tört derékba. Gyurkó Géza 21.40; Jogi esetek Az ismeretterjesztő célzatú műsor ezúttal munkahelyi jogi eseteket példáz. Az egyik jelenetben olyan — nem tel­jesen képzeletbeli — üzem­ben jártunk, ahol hónap ele­jén állnak a gépek — mert nincs munka. Hó közepén, végén aztán túlórával kell pótolni a lemaradást. S eb­ben * az üzemben kismamák is dolgoznak, akiknek nem fizetik ki a túlórát, hanem szabad napot kapnak. revette, Figura már-már el­alszik. — Tilos volt a gépeket au- tomatáztatni. vagy sem ? — kérdezte Hubácska szigorú­an. — Tilos. Persze. De mégis mindenki automatáztatta őket. És mindenki tudott ró­la. Ez benne a pláne. Hi6Z elmondtam már. mindent... — Hát én ezt nem értem — mondta Hubácska. — Ha egyszer tilos, akkor miért? — Mindenesetre nem truccból. Most felébredt Figura, és Figurában a dramaturg. — A trucc szó — mondta — a Magyar Értelmező Ké­ziszótárban csillaggal jelölt. A csillaggal jelölt szavak pedig helytelenek, kerülen- dők, illetve fölöslegesek. Hubácska ismét bólogatni kezdett. — Ez borzasztó — nyögte Medve. Kitöltötte a maradék söréV, és lezuhintotta. Rá­gyújtott, belemeredt a füst­be. Valahol hátul a seprű még mindig percegett. Figura előrekömyökött. „Dirr bele, dürr bele...* Hevesiek a Tavaszváró 1975 vetélkedő döntőjében Mint egy megbolydult aréna, olyan volt szombaton délután a salgótarjáni Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pont. A nézőtéren hatszáz fiatal buzdította kedvenceit. Csatakiáltások, tréfás versi- kék jelezték, hogy biztatás­ban nincs hiány. Felgördült a függöny, s ezzel kezdetét vette a Tavaszváró 1975 cí­mű vetélkedő salgótarjáni elődöntője, melyet az Ex­pressz Ifjúsági és Diák Uta­zási Iroda, valamint a KISZ központi bizottsága rende­zett hazánk felszabadulásá­nak 30. évfordulója tisztele­tére. A porondon a „nagy viadal” résztvevői — Pest, Szolnok, Nógrád megye — között ott voltak a hevesiek is. A maratoni, majdnem két és fél órás összecsapáson ügyesen és magabiztosan vették versenyzőink az aka­dályokat. Nemcsak az elmé-j leti kérdésekre adtak helyed válaszokat, hanem a játékos, az ügyességi feladatoknál is legtöbbször ők vitték el a pálmát. Az eredmény is ezt tükrözte mindaddig, amíg a szolnokiak utol nem érték csapatunkat. Sajnos a koc­kadobást — egy-egy jó vá­lasz jutalmát — még gyako­rolniuk kell a hevesieknek, a játék során csupán egy­szer tudtak hatost gurítani, így azitán az ellenfél az utol­só, hatos dobásával megszü­letett a végső eredmény: Szolnok és Heves megye csapata — holtversenyben — is ott lesz Budapesten, a döntőn, március 27-én a Szovjet Tudomány és Kul­túra Házában. Ennyit az elődöntőről, de ne feledkez­zünk meg a szurkológárdá­ról sem. A kétszáz Heves megyei fiatal lelkesítő sza­vai — a Dirr bele, durr bele első lesz ma Heves megye ... csatakiáltás — nem kÍ6 mér­tékben segítették vesrenyzö- inket a győzelemhez. ★ A küzdelem után. a Ka- rancs Szálló hangulatos, har­I — Nézxj, Medve, akarod, hogy egészen őszinte legyek ? Medve nem felelt, nem is szívta, ette a cigarettáját, el­nyomta, újabbra gyújtott. — Na, mondjam, vagy ne mondjam? Medve eltűnt a füstben, hallgatott. — Ne mondjam? — Mondd! — morogta végre 'Medve. — Kovácsné elveszti há­rom ujját, rendben ... — Négyet — mondta Med­ve, és a saját jobb kezén mutatta, hova zuhant a med­ve 730 tonnás erővel. — Jó, négyet. De aztán némi húzavona után mégis­csak megkapja a kártérítést a vállalattól. Sima ügy. Sőt, a pénzen magnót vesz a lá­nyának. Hepiend. Megdöbbenésében Medve önkéntelenül Figura után mondta: — Hepiend. — Az­tán még egyszer: — Hepi­end ... Hubácska automatikusan bólogatott. ..Automatáztatja magát — gondolta Medve. — Valahol ki támasztotta ma­gában a. bólogatókart”. Egy kissé elködösült minden, és nemcsak a füsttől. — Hol itt a konfliktus ... a drámai mag... a drámai magnak ki kell pattannia, úgy is mondhatnám, virágba szökkennie Mi azt hittük, kellően feldúsítod az anya­got. Hát például a humor! Hol itt a (rumor? Pedig hát tőled azt vártuk ... Nézte Medve Figura hado­nászó kezét. Hadonászó ke­zének négy uüát. ..Ha ennek kellene esv Kttselring mel­lett pvúórnia. Csak egv na­pot. Egy sima nanot. Minden konfliktus nélkül. Simán, egy sima napot”. Egy kicsit beljebb húzódott, nézte az egyre inkább belelendülő Fi­gurák madik emeleti szobájab; beszélgettünk Pálink­Lászlóval, az Expressz H vés megyei Ki rendeltségén c vezetőjével: . — Másfél hónappal ezelő kezdték meg a l’elkészülé a gyerekek. Hosszú, leik ismeretes munka áll mögö tűk, de megérte. Az elődöl tök során minden megj szűkebb hazájának forr; dalmi, történelmi hagyom; nyait elevenítette fel. E helyt kellett állmok iroda mi, zenei, építészeti felad; tokhan is. A kutató- t gyűjtőmunkában segítségé nyújtott csapatunknak k* kedves tanárunk is, Czenth László és Forgács Béla. A két és fél óra alatt leg többet Pelle Sándor, a he vesiek nagyon szimpatikus jó kedélyű kapitánya izgul! — Elégedett vagyok játé kostársaimmal, akik tudá sukkal igazolták, hogy nem csak szeretik, hanem ismeri! is megyénk jelenét, múlt ját, az eltelt harminc év tör ténetét. Négyszer dugtul össze fejünket az előkészü letek során. Ezek a megbe szélések a tanulás mellet vidám fejtörővel értek véget És most néhány szót i csapat többi tagjáról. Vala- mennyien egriek, csak ét vagyok gyöngyösi. Van kö­zöttünk tanár, diák, mun­kás. Név szerint: Bogár Il­dikó, Sinka László, Szokola% Zoltán, Boros Sándor. Jó esett és szinte „feldobta’ kis csoportunkat annak s lelkes durkkolócsoport tag­jainak a buzdítása, akik s Mátravidéki Szénbányáktól, a Finomszerelvénygyárból, Heves megyei Tanácsi Ép; tőipari Vállalattól és a hat­vani Fiatal Utazók Klubjából érkeztek. A nagy mérkőzés még hátra van, ahol az egész ország előtt kell majd bizonyítanunk — március­ban. Szüle Rita Hubácska bólogatott. Aztán bólogatva az óráját nézte. „Világos, ezek végeztek vele is, á témával is, Ko- vácsnéval is”. 'Medve még közelebb csuőszajit. Már ott ült Figu­ra mellett. Már nem a kezet nézte, nem az ujjakat, így közelről Figura füle lépett elő főszereplőként. Az a szép gondosan körülnyírt füle. Figura beszélt, Hubácska bólogatott. Nem volt előre elhatáro­zott, még Medvét is váratla­nul érte, mikor egyszer csak ott volt Figura füle a fogai között. Reccentek a porcok, írtó jó foga volt Medvének. Hubácska nem bólogatott, Figura ordított. Medve elhajolt, összekapta jegyzeteit, Figura füléből hiányzott égy darab. Medve még mindig a foga között szorongatta. így morogta csukott szájjal: — Neked is egy kis hepiend! Elfehérült arccal rántotta le az asztalterítőt Figura, és a füléhez szorította, csöröm­pölve gurultak szerteszét az üvegek, poharak, hamutar­tók. Medve kiugrott a boksz­ból. s nekiiramodott a futó- szőnyegen. Utána Figura a térítővel, mint egy szellem, hátul meg Hubácska kiabált: — Figura füle! Fogják meg! Viszi Figura fülét! Elfogni! Figura füle... A esapóajtónál Medve egy pillanatra visszafordult, ki- hullatta a füldarabot a fogai közül a szőnyegre,- és beleki­áltotta a közeledő Figura po­fájába: — Aztán majd kapsz tő­lem egy magnót Hogy teljes legyen a hepiended! Azzal kiugrott a csúcsfor­galomban nyüzsgő uícara, es eltűnt a tömegben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom