Népújság, 1975. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-04 / 3. szám
Négy város vízi la bda-torná ia As Eger—Tatabánya mérkőzés egyik pillanatát örökítette meg felvételünk. (Foto: Szántó György) Az óév utolsó napjaiban négy vidéki város ifjúsági csapatainak részvételével vízilabda-tornát rendezlek az egri fedett uszodában. A városi testnevelési és sportfelügyelőség által kiírt alkalmi mérkőzéssorozat az ifjúsági csapatok felkészülését kívánta segíteni. Bizonyíthatták mindazok a képességüket, akikre már a felnőtt csapatok szakvezetői is felfigyeltek. Az utánpótlás vidéki seregszemléje színvonalas küzdelmet hozott, szolnoki sikerrel. Az egri fiatalok a 2. helyen végeztek. A torna végeredménye: 1. Szóin. 3 3 -------- 30: 9 6 2 . Eger 3 2 — 1 24-19 4 3. Szent. 3 1 — 2 12:23 2 4. Tatab. 3 ------- 3 9:24 — A hazai csapat mérkőzései: Eger—Szentes 9:4, Szolnok—Eger 10:7, Eger—Tatabánya 9:5. A következők játszottak, a Dózsában: Kelemen György, Simon Géza, Bakos István, Sike József, Somos András, Sáros! Miklós, Várai lyai Sándor, Vajda Tibor, Elek Attila, Kun László, Papp László, Vincze László és Sóvári Miklós. Edző: Baranyai György. A góldobók sorrendje: Sike 9, Bakos 4, Kun 3, Simon, Somos, Vincze 2—2, Vajda, Elek 1—1 góllal. A győztesnek ég a helyezetteknek a megyei vízilabda szövetség vezetői adták át az érmeket. Tessék több oxigént fogyasztani! Munkavégzés esetén bizonyos Idő múlva bekövetkezik az elfáradás. később pedig a kimerültség. Ha még tovább folytatjuk a munkát, a kimerültséget a halál, követi. , Ez utóbbi csak azért .ritka, mert a fáradtság — amely tulajdonképpen jelzőrendszer — arra int. hogy hagyjuk abba a cselekvést, illetve adjunk időt a szervezet pihenésére. Vannak olyan „stimulánsok”, más néven doppingszerek, amelyek ezt a jelzőrendszert kikapcsolják, igy a munkát végző ember nem érzi, hogy ereje fogytán van. Nem egy profi kerékpározó halálát okozta például amphethamin készítmény használata. A fáradtság bonyolult fiziológiai folyamat. Annyit azonban mindenki tud róla. hogy egyik embernél később, másoknál korábban következik be. Vagyis, vannak úgynevezett jó fizikummal rendelkezők és gyengébbek. A gyengeség kellemetlen állapot. Az ilyen ember a napi munka végeztével csak a pihenésre gondol, nincsen kedve a személye körüli teendők ellátásához, de még a szórakozáshoz sem. Természetesen a kedélyállapota sem kielégítő, s terhére van családjának, környezetének. Pedig ezen a bajon viszonylag könnyű segíteni, még orvos sem kell hozzá. Mindenekelőtt meg kell vizsgálni. hogy a napi munka során milyen igénybevételnek van kitéve a szervezet. Általában napjainkban mindenki többé-kevésbé egyoldalú munkát végez, .ahol csak egyes izomcsoportok vannak terhelve. Az ülőmunkánál pedig szinte egyáltalán nem dolgoznak az izmok. Ez azért fontos körülmény, mert a tapasztalat szerint az egyoldalúan igénybe vett izmok fáradtsága csökken abban az esetben, ha megdolgoztatjuk a kevésbé leterhelt Izmokat is. Tehát az egyoldalúan igénybe vett ember naponta mozgassa át könnyű gimnasztikával az addig nem használt izmait. Ez pihentető. A fáradékonyság másik legjobb ellenszere, ha fizikailag megerősödünk. Ehhez végezzünk olyan gyakorlatokat, amelyek az izomzatút erősítik, s jó hatással vannak a szív és a tüdő munkaképességére is. Ez nincs korhatárhoz kötve, legfeljebb a fokozódó terhelések kiindulópontja lehet különböző. Alapetv itt az, hogy alacsonyan terheljük szervezetünket, s ha ezt a rendszeres gyakorlással már könnyedén végezzük, akkor emeljük kevéssel a terhelést. Az erő kifejtésénél nemcsak az izomzattal kell törődni, hanem a tüdő és a szív edzésével is. Ezt a futóedzések útján érhetjük eL Ügy is kifejezhetjük az edzettség állapotát, hogy annál jobb a testi állapotunk, minél több oxigént fogyasztunk. Ahogy szokták mondani: valamit valamiért. A több erőt. a csökkenő fáradékonyságot nem adják ingyen, s nem is várhatunk tőle gyors eredményt. Hétnyolc hónap is eltelik, amíg érezhető és látható jelek mutatkoznak. Ennek ellenére, nagyon is megéri a befektetés*, hiszen többet és jobban tudunk dolgozni, s még csak nem is fáradunk bele a napi munkába. S ráadásul a .lókedvünk is megjön, munka után örömmel csinálunk programot, tgy élvezhetjük igazán az életet. A kömlő’ Május 1. Mg. Tsz. azonnali belépéssel (elvesz 3 éves gyakorlattal rendelkező hálózati és autóvillamossági szerelőt. Fizetés megegyezés szerint. A Heves megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat felvételre keres vezető munkakörbe, beruházásban jártas építé«*mérinökÖí* gyakorlott gyors-gépírót, valamint mikrobuszra, autóbuszvezetői jogosítvánnyal rendelkezőt. Jelentkezés személyesen, vagy írásban a vállalat személyzeti vezetőjénél. Gyöngyös, Április 4. tér 4. Egri Ruhaipari Szövetkezet Eladó női IKARUS-31 munkaerőt típusú felvesz üzemképes, kétműszakos üzemébe jó állapotú és külsejű varrodai betanított munkásnak. autóbusz. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Ár megegyezés szerint. Jelentkezés: Ügyintéző: Mészáros. Eger, Dobó tér 6. III. em. i Hevesi Állami Gazdaság, személyzeti vezetőnél. Heves. ; Közgazdasági érettségivel rendelkező fiatal női munkaerőt, a képesítésnek megfelelő munkakörben, azonnali belépéssel alkalmazunk Jelentkezés: Eger, Homok u. 26. szám alatt, a személyzeti vezetőnél. Pénzügyi, könyvelői és bérelszámolói gyakorlattal rendelkező közgazdasági érettségizett, továbbá műszaki rajzolói valamint gyors- és gépírói végzettségű munkaerőket keresünk A jelentkezéseket írásban, vagy személyeset* Ipari Műszergyár Személyzeti Osztály 1 (Iklaü) címre kérjük. APRÓHIRDETÉS. ALLAb A Mátrai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság petófibányai üzemigazgatósága azonnali belépésre FELVESZ faipari segédmunkásokat, gépésztechnikusi és szerkezeti (TMK) lakatosokat. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés munkanapokon a-tól 14 óráig a petőű- bányai volt ER- DERT telep munkaügyi előadójánál. A Gép- és Mű- 1 szeripari Szakkö- ] zépiskola Eger. ! Rákóczi u. 2. sz. I takarítónőt vesz fel. Jelentkezni lehet '■ az iskola gazdasági vezetőjénél . de. »—12 óráig. { I Lőrinci Fómé ■ ; FELVÉTELT HIRDET I« éve« felüli lányok részére. Betanulási idő 1 hónap. A kere- ; set 2000—2*00.— Ft a betanulás i után. Vidéki lányok részére szállást, és kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük. Cím: P. F. v. Lőrinci Gyár, 1183. Budapest, Gyömrői út 85—91. < Kérésére részle- ; tes tájékoztatót I küldünk. A Verpeléti Autószerviz gyakorlott autófényezőt és karosszéria - lakatost KERES. Jelentkezni személyesen a szerviz üzemben, vagy telefonon ! Verpelét 9. vagy j az esti órákban Eger 21-92 telefonszámon. Hetente s délután ra as hónapos kislányom mellé megbízható gondozónői keresek. Ajánlatokai ..Zsuzsika” jeligére az egri hirdetőbe, vagy 10—10/144-©s telefonon kérek. Kisgyermek gondozását lakásomon vállalom. Eger, Gárdonyi Út 38. A VOLÁN 4. sz. Vállalat FELVESZ rakodógép és hidraulika berendezésben jártas szerelőket. 1 járművillamossági j szerelőket, valamint gépjármű karosszéria - lakatos szakmunkásokat, segédmunkásokat. Jelentkezés: Eger, Lenin u. 194. műszaki üzemvezetőnél. Közgazdasági szakközépiskolai érettségivel elszámoltató munkakörbe női dolgozót FELVESZ Hm. Iparcikk Kisker. Vállalat Eger, Egészség ház u. 4. Munkaügy. Kiemelt nagybe- ruházáshoz MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTŐ MŰSZAKI ELLENŐRÖKET KERES az Építőipari Be- I ruházási Vállalat j bélapátfalvi ki- rendeltségére. I Fizetés megegye- ' zés szerint, napi j hazautazást Eger- | be mikrobusazal | biztosítunk. ' Jelentkezés: 1 a vállalat bélapátfalvi kiren- ' deltségén mun- i kanapékon 8—16 óra között. ING/ LAN Elcserélném s* n- öl területen lévő nőm komfortos saját házam udvarra: földszintes, esetleg első emeleten lévő 3 szobás összkomfortos lakásért. .,Szovjethadsereg út” jeligére az egri hirdetőbe. Eladó S szoba összkomfortos családi ház garázzsal. Érdeklődni Eger. Kassai út 16. délSióiöki aranyparton Herman Ottó utcában víztől 80 m-re 200 n-öl telken a szintes nagy alapterületű ikerház tetőtér beépítési lehetőséggel tető alatt lévő állapotban egyben vagy külön- külön is eladó. ..Modern” jeligére az egri hirdetőbe. Eger környéki nyaralóért elcserélném. Debrecen központjában 3 szobás komfortos , lakásomat ..Igényes 233249” jeligére az egri hirdetőbe. Egerben 2 szobás összkomfortos modern öröklakás eladó. Válasz! evei ek et ,, Na p£é n y es 233241” jeligére az egri hirdetőbe. Eger. Petőfi u. 38. sz. alatti társasházban lakás eladó. Őszi. I Elcserélném tanácsi 2 szoba, összkomfortos garázsos, belvárosi lakásomat kis kertes házén,, tehet 1 szoba-kony- hás is. ..Belváros 283250” jeligére az egri hirdetőbe. Debreceni kettő szoba összkomfor-. tos szövetkezeti lakás sürgősen * eladó, Jenei Imre Debrecen 4027 Viola u 31. in. cm. telefon; 13-7*1. JÁRMŰ Púpos Warsava motor komplett szélvédő és ablaküvegek eladók. Kál. Ady E. a. 57. VEGYES A Gép- és Műszeripari Szakközépiskola Eger, Rákóczi u. 3. sz. a meghirdetett kazánfűtői, és kazánfűtői bizony ii- ványal rendelkezők részére indítandó kazáa'Kcstelői tanfolyamokra 1975. január 31-ig jelentkezéseket fogad el. Jelének .u nt lehet a fenti címen a gazdasági __hivatalban. P ostagalambok eladók Eger. Sas út 1. Gáztűzhely palackkal együtt el-, adó, részletre is. Eger, Marx Károly út 19., házfelügyelő. PiKtagalambck el- i Kel' áry t< tf.__________ V ERITAS riO-n.r 1 tüágyas új koiőgép ■ '.. Érdeklődni'. Eger. András bíró u. 8/». Az egri Gyermekváros Igazgatósága 197S január hónapban újra indít központifűtés-kezelöi é*. kazánfűtői tanfolyamul. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban fenti ámen. 1975. január 15-ig után. Eget- 1, postahivatal 4 órai munkára hírlapkpzbehítőkel alkalmaz Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy január 1-tól a ruházati és Vas-Műszaki Áruház nyitvatartása megváltozik. Uj nyitvatartási 8—17.30 h-ig 8—15.00 h-ig (szombaton!. Füzesabony és Vidék» ÁFÉSZ Igazgatóság«.