Népújság, 1975. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-19 / 16. szám
1975., január 19., vasárnap A Nap kél :7.25, nyugszik: 16.24 órakor A Hold kél: 9.56, nyugszik: 23.56 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon SARA nevű kedves olvasóinkat! A Sára név eredete a mondabeli Ábrahám feleségéig nyúH-ik, vissza, amelynek „úrnő” a jelentése. Kétszázhúsz évvel ezelőtt született Nagyváthy János úttörő mezőgazdász, az első magyar mezőgazdasági kézikönyv szerzője. Sárospatakon jogot és teológiát tanult. Tanári állását szembaja miatt ott kellett ' hagynia. Bécsben megismerkedett Széchenyi Ferenccel és Festetics Györggyel. 1786-ban leszerelt, s előbb egy Becs környéki birtokon gyakor- nokoskodott, majd belgiumi tanulmányútja után Pestre költözött. Itt barátságot kötött — többek közt Kazinczy Ferenccel és Batsányi Jánossal. Festetics 1791- ben meghívta Keszthelyre jószágkormányzójának, s e tisztségében mintaszerűen megszervezte az uradalmat, egyebek közt első ízben vezetve be hazánkban a kettős könyvelést. Buzdítására a gróf 1792- ben Csurgón gimnáziumot építtetett. Haladó politikai nézeteket vallott, s többek közt felvilágosult, utópista társadalompolitikai röpiratokat is megjelentetett. Több fontos gazdaságpolitikai tanulmányt és könyvet is irt. Időjárás: Várható időjárás ma estig-: Nyugat felől tovább növekvő felhőzet, elsősorban a Dunántúlon esővel, záporral. Többfelé élénk, időnként erős, néhány helyen viharos lökésekkel kísért déli, délnyugati szél. Egy-két helyen köd. Enyhe,, változékony idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 6—11 fok között. Visontai bányászok a közművelődésért A visontai Thorez Külfej- téses Bányaüzemnél a minap értékelték azt a kulturális és társadalmi tevékenységet, amelyet a mintegy 130 szocialista és munkabrigád végzett 1974-ben. Kitűnt, hogy a társadalmi, illetve kommunista műszakok után járó bérből 220 ezer forint jutott a Balaton melletti Zánkán épülő ifjúsági tábor költségeire. Emellett jutott még erő és energia arra is, hogy Lajosházán röplabda- és tollaslabdapályát építsenek. Az itt végzett munkát brigádkirándulással kötötték össze. A múlt év folyamán 70 brigád, több mint 1500 fővel utazott az ország különböző részén megtartott kulturális rendezvényekre és budapesti színházilátogatásra. A kirándulásokhoz a bányaüzem minden esetben kedvezményes autóbuszt biztosított. Vállalták, hogy a visontai általános iskola keretében dolgozók iskoláját indítanak, 30 fővel. Az értékelésnél kitűnt, hogy jelenleg 40 fő végzi az általános iskola 7—8. osztályát. A vizsgákat 1975. január 22-én tartják. Laczik János Hangos történelem az éterben Hangtárlat címmel, új vetélkedősorozatot indít a Magyar Rádió, a Kulturális Minisztérium és a SZOT, a fel- szabadulás 30. és a magyar rádiózás ötvenedik évfordulója alkalmából. A tizenkét fordulós vetélkedőn a 19 megye, valamint Pest és Buda egy- egy jól dolgozó művelődési otthonának csapata vesz részt. Ezek között van az egri Megyei Művelődési Központ 12 tagú együttese is. A het- venperces adásokat havonta egy alkalommal közvetíti a rádió, négy helyszínről. A játékot Rapcsányi László vezeti. A megyénket képviselő csapat vetélkedőjére február 20-án kerül sor. Ezen az estén a mátészalkai Zalka Máté Művelődési Központ és a Győri Vagon- és Gépgyár kultúrotthonának versenyzőivel mérik össze tudásukat. A játék kérdései a rádió félmillió percnyi hanganyagának egy-egy lejátszott részletére vonatkoznak. A műsorban neves művészek, politikusok, tudósok beszélgetései idéződnek fel, s a vetélkedő résztvevőinek azt kell kitalálniuk, kit hallottak, s ha megvan a név, még nagyon sok mindent tudniuk is kell róla. Olvasóink minden bizonynyal drukkolnak majd a megyénket képviselő játékosoknak. Van azonban arra is lehetőség, hogy segítsék a csapatot. Nemcsak pontgyűjtéssel lehet ugyanis továbbjutni. Minden megyében készíteni kell két magnós felvételt. Olyan érdekes hagyományt, eseményt, történetet vagy beszélgetést kíván megörökíted ni a Megyei Művelődési Központ csapata, amely érdemes arra, hogy megőrizzék a rádió hangtárában. Ezért azt szeretnék, ha megyénk lakói is segítenének abban, hogy megtalálják azokat az érdekes embereket, ősi népszokásokat, izgalmas eseményeket, melyek számot tarthatnak egy ország érdeklődésére. Jó lenne, ha a szurkolók még ebben a hónapban értesítenék a Megyei Művelődési Központot (cím: 3301, pf.: 96.) arról, hol és kivel lehetne magnós felvételt készíteni. A szovjet filmművészet napjainkban Az egri filmbarátok klubja január 20-án délután 6- kor tartja ez évi első összejövetelét, amelyen vendégül látják dr. Veress József filmesztétát, aki A szovjet filmművészet napjainkban címmel tart előadást. Múzeum a régi patikában ' Korszerű rendelőintézet, sí j osztályok az épülő egri kói’iiázlian isziwházl Egerben,délután fél 4 órakor: A MADARÁSZ (Vörösmarty-bérlet) Este 7 órakor: A MADARÁSZ (Erkei-bérlet) + ORVOSI ( ÜGYELET | EGERBEN: szombaton délután 2 órától, hétfő reggel 7 óráig a < Bajcsy-Zsilinszky utcai rende- ^ lobén. (Telefon: 11-10). Gyermekorvosi ügyelet szom- < baton 16 órától 17.30 óráig, va- í sárnap délelőtt 9 órától 10.30 < óráig. Délután 16 órától 17.30 J óráig a Kossuth Lajos u. 6. . szám alatti rendelőben. (Tele-1 fon: 24-73). Rendelési időn ki- < vül az általános orvosi ügyele- J •Ven. (Bajcsy-Zsilinszky utca). < Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 \ óráig, a Bajcsy-Zsilinszky ut- - cában. Fogorvosi ügyelet 9—13 | óráig a Technika Házában. GYÖNGYÖSÖN: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig. Az \ orvosi ügyelet helye: Jókai ut- < ca 41. szám. (Telefon: 117-27).; Gyermekorvosi ügyelet: vasár- < nap délelőtt 9 órától 11 óráig { a Puskin utcában. (Telefon: ■ 123-50). HATVANBAN: Szombaton 12 « órától hétfő reggel 7 óráig a J rendelőintézetben. (Telefon: < 10-04). Rendelés gyermekek ré- \ szére is. Gyermekorvosi ügyelet vasárnap 10—12 óráig a rendelőin! é- J zet gyermekszakrendelésén. (Te- • lefon: 10-04). ^ Fogorvosi ügyelet 8—10.30 őrá- < ig a rendelőintézetben. Állatorvosi ügyelet Szombat déltől hétfő reggelig ; elsősegély esetére: EGER: Állategészségügyi AUo- ! más Állatkórháza, Eger, Sző- • vetkezet u. 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátor! és makiári állategészségügyi körzetben.) Telefon: 13-48. FÜZESABONY: Petőfi Termelőszövetkezet irodája. Zrínyi u. U Telefon: 99, 132. GYÖNGYÖS: Allatkórház. Telefon: 11-643. A hét utolsó munkanapján reggel 7 órától, a munkaszüneti napon 20 óráig. HATVÁN: Vágóhíd. Telefon: 12—10. HEVES: Megyei Tanács V. B. Járási Hivatal. Telefon: 124. PETERVASARA: Községi Ta- ! nácsháza (volt pétervásári járás < és verpeléti állategészségügyi \ körzet.) Telefon: 124. A hét végén újabb baleset történt a 3. számú főközlekedési úton. Kápolna és Gyön- gyös között, Nagy Sándor le- ninvárosi lakos — szabálytalan előzés következtében — összeütközött Finta József budapesti műszerész sezmélygépkocsijával. A baleset következtében Finta József né súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett, s a két személygépkocsiban összesen 30 ezer forintos a kár. A Heves megyei Állami Építőipari Vállajat dolgozói hozzákezdtek az uj egri kórház alapjainak lerakásához. Jelenleg az I. kórház mellett a Knézich Károly, a Markhot Ferenc utca és az Eger-patak összekapcsölódásánál földmunkálatokat végeznek. Elkészült tehát a kórház fejlesztési programja, most már csak a kiviteli tervek hiányoznak, melyet a Középület-tervező Vállalat mérnökei terveznek. Mint ahogy azt dr. Szabó Ferenctől, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetőjétől megtudtuk, a KÖZTI" hazánk felszabadulásának 30. évfordulója és a XI. pártkongresszus tiszteletére táridő — június 30. — helyett két hónappal hamarabb adja át megyénknek a terveket. Mégpedig: február 28-ra elkészítik a konyha, a kazánház, a trafótelep és a melléképületek tervét, míg á főépület első dokumentációit április 30-ra küldik le. Ha tehát időben szállítják a terveket, akkor már ebben az vállalta, hogy a megadott ha- évben megkezdődhet a 400 ágyas, csaknem 400 millió forint értékű kórház építése. Az új létesítmény baleseti-sebészeti, urológiai és ortopédiai osztályokkal bővül. Az elképzelések között szerepel egy 160 ágyas, korszerűen felszerelt szülészeti-nőgyógyászati osztály is. Mindezek mellett, még modern rendelőintézettel és gyógyszertárral gyarapodik az új megyei kórház. A megyei főorvos elmondta továbbá, hogy a meglevő két kórház továbbra is fogadja majd a betegeket, csak a régi patika szűnik meg. Helyére orvos- és gyógyszertártörténeti múzeumot rendeznek be, s kiállítást rendeznek a nagy tudós, Markhot Ferenc emlékére. Hogyan lett bátor a gyáva kis tigris? A pétervásári művelődési ház kissé hűvös színháztermében — mint mindenkor, ha bábjátékról van szó — zsúfolásig megtelt a nézőtér. Talán nem is akadt a községben olyan kisiskolás, óvodás, aki ne jött volna örömmel az Állami Bábszínház előadására. A feszült várakozást, -az első találkozást a színen megjelenő tigris-gyerekkel és barátaival, egérkével és vadmalackával, nagy taps oldotta fel. Hamarosan kiderült, hogy a darab főhőse mennyire gyáva, a nagybácsi, a Tigrisbíró még csíkjaitól is kénytelen megfosztani őt. Hogy mégse kellett a darab végén csíktalanul éktelenkednie a mi kis tigrisünknek. azt egy igazán nemes cselekedetével érte el; zord időben, félelmetes erdőrengete&en át, elhívta beteg mamájához az Elefánt Doktort. Közben ravasz csellel lefegyverezte Terepszín Tommyt, a félelmetes rablót. .. Ahogy bontakozott a cselekmény, ahogyan vált izgalmassá Zsiráf Rendőr nyomozása az eltűnt zsebrádió után, mind gyakoribb lett a taps, a hangos drukkolás és forrósodott a levegő a télikabátban ülő nézők körében. A szünetben elégedetten szívták cigarettájukat a «zenészek. — Jól fogják a gyerekek a poénokat — hallom egyiküktől. — Van különbség vidéki és fővárosi gyerekközönség között? — Erről szó sem lehet — mondja . K. Kovács István, a „mutatványos oroszlán”. — A gyerekek mindenütt egyformák, nagyon hálásak az előadásért, akkor pedig különösen, ha maguk is részesei biztatásukkal, a játékban való részvételükkel a cselekménynek. Talán a körülményekben lehet különbséget tenni. Más az előadás egy tágas, jól felszerelt színpadon, fűtött nézőtérrel, mint ott, ahol alig férnek díszleteink,» reflektoraink és a mi játékunk hozza meg a kellő nézőtéri hőmérsékletet. — Hol a többi színész, hiszen rengeteg bábu mozog a színen? — Egy-egy színész több szerepet is alakít. Simándi Anna egy személyben játsz- sza a főszerepet és a tigris mamát, Dörögdy Miklós egyszer Terepszín Tommy, másszor Zsiráf Rendőr. Vanyó János az Elefánt Doktor, de egyúttal Tigrisbíró is. K. Kovács István „csak” oroszlán, Magyar Attila egérke és Ohidy Lehel vadmalacka. Az előadáson mindössze két technikus működik közre. — Hol játszottak menőnkben? — Verpeléten, Komlón, Kiskörén, Tarnaszentmikló- son, itt Pétervásárán, majd Istenmezején, Tiszanánán és .Gyöngyöshalászon. Mindenütt nagyon kedvesen fogadták szereplésünket és megerősítette bennünk a szándékot, hogy tájelőadása- inkkal a kis községekbe is eljussunk. — Bár Egerben laktak, nem tartottak előadást a megyeszékhelyen. Miért? — Nem rajtunk múlt. Ez a legsikerültebb tájdarabunk. Egyaránt szeretik a gyáva- kis tigrist a pesti gyerekek és a vidéki srácok. Bizonyára élmény lett volna az egrieknek is. Az Állami Bábszínház tartott már bemutatót a Gárdonyi Géza Színházban. Nyáron a Csodálatos mandarinnal, majd János vitézzel / vendégszerepeltünk, A helyi művelőAí, si vezetőkön múlik, hogy kapcsolatunk tartós legyen. Még megtörténhet. hogy! Bródy Vera tervezésében és> Bánd Anna rendezésében? színpadra vitt mostani gye-? rekdarabunkat bemutatjuk? Egerben. Ebben azért is. re-S ménykedünk, mert „tartó-? zunk” szereplésünkkel az? egri amatőr kollégáknak.? Nagyon kedves találkozón? vettünk részt ugyanis a? Harlekin bábegyüttes otthonában, az úttörőházban, ahol? bemutatták ötletes produk-j dóik egy részét. Nem szégyelljük bevallani, egy ilyen? találkozás számunkra is? hasznos. A nézőtéren ülő? színész sok mindent tud? hasznosítani a későbbi elő adások során. A csengetés a parányi színpadra szólítja a bábszínház művészeit, és amikor a! szín ismét kivilágosodik sok-! sok izzó szempár figyel új-! ra, a nekik szánt játékra: mi történik tovább® Az Egri Irodalmi Színpad bemutatója Közönsággyalázás Ismét jelentkezik műsorával az Egri Irodalmi Színpad; január 21-én kedden este 7-kor az egri Megyei Művelődési Központban „Közönséggyalázás” címmel bemutatják első egész estét betöltő produkciójukat. A Peter Handke, Örkény István, Nyerges András, Weöres Sándor, Eörsi István, Váci Mihály, Fekete Sándor, Jacques Kerouack, Soós Zoltán, Erick Kästner és Jacques Prevert írásaiból válogatott szatirikus hangvételű összeállítást Virágh Tibor rendezte. A műsor első ízben a Heves megyei Irodalmi színpadok hatvani találkozóján került bemutatásra, nagy sikerrel. Ezért az összeállításáért a csoport az amatőr színjátszók országos minősítőjén dicséretben részesült. Stabat Mater — a Postás Szimfonikus Zenekarral Az Országos Filharmónia következő, negyedik bérleti hangversenyére január 20- án, hétfőn este kerül sor az egri Gárdonyi Géza Színházban. A műsorban Dvorak: Stabat Mater című oratóriuma szerepel, melyet a Postás Szimfonikus zenekar játszik, Makiári József vezényletével. A koncerten közreműködnek: László Margit, Eszenyi Irma, Tamay Gyula, Ántaffy Albert szóló énekkel és a Vád’ Vox Humana énekkar. Szembenézni az ördöggel... A Magyar Televízió január 23- án, csütörtökön, 17.40 órai kezdettel, ezzel a címmel sugározza azt a műsort, ániely a „Nyugalmunk érdekében” most induló sorozat első része, s valamennyi magyar állampolgárhoz szól. At ördög — képletesen — az elem# csapások, katasztrófák és a háború emberpusztító ördöge. Ezekkel ma ' is józan ésszel keli szembenézni. A béke megnövekedett reményeinek korszakában tehát semmi különös „oka” sincs a műsorsorozat megindulásának. Mindössze — más országokhoz hasonlóan — a televízió sajátos eszközeivel kíván hozzájárulni a polgári védelem tevékenységéhez, amely immár negyedszázada szolgálja a lakosság biztonságát és nyugalmát. Az első adás mindjárt a legfenyegetőbb ...ördöggel”, az atomfegyverrel szembesít, hiedelmekkel és tényekkel: megismerhetjük valóságos hatását és a védekezés lehetőségeit. Tehát érdemes lesz odafi évelni, megtekinteni ezt a műsort és annak folytatásait, mert az érdekessége mellett sokat is tanulhatunk valamennyien belőle. Önkéntes tűzoltók kitüntetése Szombaton délelőtt önkéntes tűzoltók kitüntetésére került sor a füzesabonyi járási tűzoltó parancsnokságon, ahol a több éves ki- ,m agasió tűzvédelmi munka elismeréséül a Tűzbiztonsági Erem arany fokozatával tüntették ki Csató Lajost, a besenyőtelki tűzoltó egyesület szertárosát. A kitüntetés ezüst fokozatát kapta Antal József, a füzesabonyi önkéntes tűzoltó egyesület elnöke, a bronz fokozatot pedig Bóta Gyula, a be&enyőtelki általános iskola tűzoltó szakkörének vezetője. A kitüntetéseket dr. Orosz Miklós, a Heves megyei Tanács V. B. járási igazgatási osztály vezetője és Dénes Gábor tűzoltó százados, járási parancsnok adta át. (—váry) Í j A A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. — Főszerkesztő: FAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó U Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC. — Szerkesztőség — 3301 Eger. Beloiannisz utca 3. (Ff. 23. 3301) Telefon: 12-73, 20-29, 24-44. 3200 Gyöngyös: Rózsa u. 1., 11-697. •000 Hatvan: Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete). 10-51. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf. 23. 3301) Telelőn-- Ja-fiA — Testesíti a Magyar Fosta. Előfizetési «S egy hónapra 20,— it, Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 20.062. —Heves megyei Nyomda'Vállalat, Eger. Bródy Sándor utca 4. szám. Igazgató; SÓLYMOS JÓZSEF. Baleset a 3-ason