Népújság, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-19 / 296. szám

Bemutató a Gárdonyi Géza Színházban Lorca: Yerma Tragikus költemény ez a mű három felvonásban és hat képben, mint ahogyan azt a tragikus sorsú költő­drámaíró megírta annak ide­jén. A mai rendezői és dra­maturgiai szokások okozták, hogy ez az egri bemutató két részre bontotta az elő­adást. Lehetne azon vitat­kozni, hogy az utolsó kép forró drámaisága mennyivel erőteljesebb lett volna, ha a darabot három felvonásban hozzák színre Yerma jómódú falusi pa­rasztasszony: fiatal, üde, szép, de kirí a sorból. Ma­gára marad az óriási gond­dal, hogy ő csák elképzeli, álmodja, hívja a holnapból a mába, a reménységből a valóságba azt a fiút, akit szeretne megszülni. A betel­jesületlen szeretet, a vágyó­dás magára 'maradása egy­re őrlőbb és elvesztőbb lesz, ahogyan az évek múlnak. Mindenkinek panaszkodik, mindenkitől tanácsot kér, megkeresné a tudást vala­miképp az asszonyé levéshez, de az út számára nagyon nehéz, csaknem bejárhatat­lan. Évszázadok, talán évez­redek óta öröklött, bőrbe, húsba, lélékbe ivódott erköl­csi korlátok, a személyes be­csület mindenekfeleltisége, makulátlansága, a család szé­gyenkezése és zártsága, az asszonyi tudat és elképzelés megannyi lánca roskasztja a fiatalon elhervadt Yermát, aki végül is ezzel a nagy- nagy vágyával a halálba ker­geti a férjét. Yermá mindent elmond nekünk, mindent kibeszél magából és magáról. Legtit­kosabb vágyait a tenyerére teszi, közli mindenkivel, aki hite szerint segíthetne rajta. Juan morózusan vonogatja vállát a követelőzésre, ő férj, ő dolgozik, neki a gazdaság a gondja, a munka a földe­ken. A szomszédok figyelik Yermát, bele-belepletykálnak az életébe, fonják körülötte a fonandókat, az így-meg- úgyokat, míg hangos neve­téssé ki nem fakad a pus­mogás. Yerma a ház rabja, a gondolatainak a kísértető, a rokonai őrzése alatt áll. Amikor cselekvésre szánja el magát és elmegy a falu vén­asszonyaihoz, hátha segíte­nének a baján, a szégyen csaknem bűnné érlelődik. Abba már a férj is beleegye­zik, hogy a csodatévő zarán­dokhelyre elmenjenek, mert azt az egyház évszázadok óta megengedi és hátha meg­történik a csoda. Lorca pontos lélektani raj­zot ad népéről, a lelkűiéiről, a szokásokról, a beidegző- döttsógekről, amelyek ellen ebben a tragikus költemény­ben a küzdelmet felveszi. A Vérnász és a Bemarda háza, de a többi darabjai is bizo­nyítják, hogy Lorca a moz­dulni nem akaró spanyol tu­dat és népiélek ellen lázad írásaiban. A Yerma egyik bemutatója után mondott be­szédében így vall: „A szín­ház a sírás és a nevetés is­kolája. Szabad ítélőszék, ahol az emberek ósdi és téves er­kölcsi tételeket tehetnek nyil­vánvalóvá, ám élő példákkal állíthatják a nézők elé az emberi szív és érzelmek örök normáit is”. Ebben a kiemelésben benn van az egész Lorca. Minden szó és minden hangsúly fon­tos ebben a nyilatkozatban. Es ez annál érdekesebb, hogy ma is igaz és érvényes, no­ha ezek a szavak 1934-ben hangzottak el. Illés István ezt a Lorca- darabot a mű szellemének megfelelően állította szín­padra. Székely László Jászai- díjas díszlettervezővel olyan térelosztást valósítottak meg, amelyben a képek váltása fényeffektusokkal megoldha­tó. A bőven omló drapériák között a lépés elhal, a kérges paraszti élet zörgő járása puhává válik, de remek rit­musban követhetik egymást a költői mondatok és gondo­latok. Illés István szerint is elsősorban a ki vallott gondo­latoknak, érzéseknek a szép­ségére kellett ügyelni, a moz­gást alárendelte a nyomon követendő kitárulkozások­nak. Itt mindenki a száján hordja a lelkét, akkor is, ha harsogva nevet, akkor is, ha együtt sápítozik a sápíto- zóval. A játék tengelyében mindvégig és szüntelenül Yerma áll és ezt a figurát a lehetőségek között még az­zal is hangsúlyozza, hogy Yerma vágyódásának és gyötrődéseinek szép monda­tait a szabálytalanul tagolt tér közepében mondatja el a színésznővel. A színészek vezetése és mozgása Somoss Zsuzsa ko­reográfus közreműködésével feszesre, fegyelmezettre és hatásosra sikerült. A rende­zői koncepció mindenkinek szinte térképszerűen kiraj­zolta az útvonalát a színpa­don. A hatodik képben bom­lik ki teljes szépségében és drámaiságában ez az elgon­dolás. Arról a rendező nem tehet — hiszen szereposztási gondok minden vidéki tár­sulatnál előadódnak —, hogy a Lorca által megírt, lükte­tőén zenélő szövegeket nem egységes felfogásban, hang­lejtésben halljuk a művé­szektől. A mai színpadon a költői nyelv sajnos nem ma­gától értetődő és mintha a színészekét erre a „külön nyelvre” nem is igen lehet­ne manapság rászorítani. Ké­nyelmetlenül nehéz az igaz, de megoldása óriási kárpót­lással és visszatérüléssel jár: a ritmikailag helyesen és íze­sen életre keltett szövegek magas hőfokú előadást ered­ményezhetnek. És ezzel a gondolattal tér­nénk át Gyöngyössy Katalin játékára. Nagy alakítás az ő Yermája. Meghökkent me­rész és magasra szálló gon­dolataival. Száraz test ez a Yerma, tudja maga is, hogy ez a szárazság elviselhetet­len, azaz, csak úgy lehet el­viselni, ha ezt a szörnyű nyűgöt, ezt a szárazságot, szeretetlenséget elmondja, ki­kiabálja, kivallja, mint va­lami eget megfordító gyó- / nást, hogy végül is valami módon bekövetkezhessék, csak neki, csak érette, csak vele, csak általa — a csoda. Gyöngyössy Katalin nem egy mondatát, kitörését szü­nettel vezeti be. De nem tétlenül, valami kicsinyt mo­zog, mozdít magán, vagy a ruháján. Ha nem többet, hát csak annyit, hogy megtörli az orrát, pislog egyet, mint­ha a gondolatait keresné, vajgy mintha azt mutatná, hogy a sok gonosz és kísér­tő gondolat közül éppen ki­választ egyet, amit éppeh most kell közölnie. Hogy ki­vel, nem is fontos, néha oda se néz, ahová szólna, mert a női becsületben a rejtőzkö­dés lényeges. Meg a bátorta­lanság! És most ismét Lor- cáról szólva, azért, tartjuk ezt a kitűnő alakítást a be­mutató igazi nyereségének, mert Gyöngyössy Katalin „ósdi és téves erkölcsi téte­leket tett nyilvánvalóvá” és még tovább idézzük Lorcát, „az emberi szív és érzelmek Szarmatakori sírleletek A fagyok beálltáig dolgoz­tak, s további 13 ezer négy­zetméternyi területet tártak fel az idén a Bajai Múzeum régészei Madaras határában, Európa legnagyobb késő szarmatakor! sírmezőjében. A sírok megritkulása jelzi, rUUíUlLtÜü l 1974. december 19,, csütörtök hogy befejezéshez közeledik az ásatás. A régészek remé­lik: 1975-ben, a munka 12. évében végleg levonulhatnak az óriási sírmezőről, s csak­nem 700 sir leleteinek birto­kában elkezdhetik az értéke­lő, tudományos feldolgozó munkát. Az idei ásatások so­rán egyebek között újabb edények, fibulák, római pén­zek, borostyángyöngyök ke­rültek a Bálái Múzeumba. A legújabb leletek közül kü­lönösen érdekesek az edé­nyek. örök normáit is a nézők elé állította.” Mi lehet ennél szebb és igazabb a színpa­don? A Lorca-darabokban a női alakok mindig, vagy a leg­több esetben jelentősebbek, körülhatároltabbak, markán­sabbak, mint a férfiak. Egy sor jó szerep és alakítás raj­zott Gyöngyössy Katalin kö­rül, bár a szöveg szépségét nem a „fentebb stílben’! hozták. Jancsó Sarolta Má­riája támasztékot nyújtott több képben a drámai cse­lekvéshez és sodráshoz. Máthé Éva Jászai-díjas, ér­demes művész jókedvű öreg­asszonya nem a legvégig- gondoltabb figurája a Lor- ca-darabnak. Magában a jellemben több van és ne­mesebb is, mint amit a szerző rábíz. Lázár Katalin, Lenkey Edit, Zoltán Sára, Milniusz Andrea, Nádassy Anna, Somló Mária, Héczey Éva fegyelmezett játékkal vettek részt Illés rendezői elképzeléseiben. Tisztességes alakítás ez a Juan Paláncz Ferenc, Já­szai-díjas művészünktől. És mégsem vagyunk vele elége­dettek. Mondják, hogy eb­ben az évadban is sokféle alkatot kell a színpadon megteremtenie. És ez za­varja őt. Ennek ellenére úgy hisszük, hogy a figurával va­ló azonosulás és a lorcai szö­veg átélése sikerülhetett vol­na mélyebbre is. Mondjuk annyira, mint Blaskó Péter esetében, akinek mindig volt annyi nyugalma, hogy azt a néhány szót, azt a pár lírai mozzanatot, ami az övé, a szöveg leikéhez törekedve valósította meg. Varga Tiborra ismét felfi­gyeltünk. Nem múlik el be­mutató jóformán, hogy ne látnánk és mégis minden fel­adatát teljes lelkiismeretes­séggel oldja meg. A hatodik képben Jancsik Ferenc, M. Szilágyi Lajos és Szántó La­jos jól beleilleszkedett a me­rész koreográfiába, Ugyancsak meg kell di­csérnünk Czövek Györgyöt a világítás megtervezéséért. Munkája Székely László díszletelképzeléseivel együtt adta a színes keretet a ka­maraméretű színpadon. Poós Éva jelmezei főként a hatodik képben lobogtak és hatásosak voltak. Németh László nagyszerű magyar nyelven szólaltatja meg Lorcát és ezt itt is meg beli jegyeznünk. Farkas András »rrrrriT A XX. század míto­szai sorozat utolsó témá­ja A popkultúra volt. A be­szélgetés résztvevői a né­hány évtizede kibontakozó és századunk* második felé­re jellemző, de zeneiségé­ben a múlt században gyö­kerező, pozitív indítású if­júsági mozgalmak és zene eredőit vizsgálták. A pro­test és a folk haladó törek­vések voltak mindaddig, amíg bele nem nyúlt a ma­nipuláció, az üzlet. A popkultúra (populáris, népi kultúra) gyűjtőfogalom s beletartozik a rock, a beat, a jazz, a protest, de állás- foglalás is mindennel szem­ben, ami régi, avult. Alkal­mas arra, hogy a fiatalság körében a szociális harmó­nia látszatát keltse. Indíté­kai tiszteletreméltóak, de nyugaton fogyasztási cikké, üzletté változtatták, szerep­lőit sztárosították. (Ha már az üzlet mellett szóba ke­rült a sztárkultusz és Elvis Presley neve, a szemléletes­ség kedvéért érdemes lett volna utalni arra, hogy Pres­ley legutóbbi televíziós ehowját — ,Aloha from Ha- wai” — szinte az egész vi­lágra rásugározták és több mint egymilliárd ember néz­te végig, hogy lemezed 250 millió példányban forognak közkézén, hogy évi jöve­delme 5 millió dollár körül mozog. Kétségtelen a fiatal­ság bálványa, rock-király, de ezt nemcsak tehetségének, hanem menedzsereinek kö­szönheti.) A beszélgetés során szóba került a popkultúra néhány más jellegzetes vonása, az anyagszerűség, a passzív szemlélő, a hallgató bevoná­sa a közös élménybe, vala­mint a fiatalság menekülés­vágya, a magánykeresés. Eb­ben a kultúrában a fiatalság álomvilágot teremt magá­nak, amelyet távol-keleti fi­gurákkal, mesealakokkal né­pesít be, hogy ezzel is til­takozzék a polgári társada­lom és életkeretek, a polgá­ri háziáldások és eszmények ellen. A beszélgetések tanulsága, hogy a rock a modem kul­túra részé, mely veszélyes is, mert totális ellenkultú­rát akar. de életadó forrás is. ha nem támad Goethe ellen. ■ár A Magyar Múzsa de­cemberi műsora a hatos stú­dióból ezúttal Garat Gábor költészetét mutatta be. Mi­vel időben nem esik mesz- sze a novemberi Fodor And­rás Kettős requiem c. mű­sortól, érdemes párhuzamot vonni a kettő között. A Kettős requiem két barát4 nak, Fülep Lajos esztétának és Colin Masonnak, az et­nográfusnak állít emléket. Bármilyen mély és színei­ben is gazdag ez a barátság, mégis egy tisztes emberi tu­lajdonság kifejezése, tisz­telgés az elhunyt barátok emléke előtt. Az örökség c. Garai-műsor egy költői pálya eddigi fordulóit mu­tatta meg, a 25 év alatt megtett út mérlege. Ez több volt, anyagszerűbb, közelebb vitte a hallgatót a költészet­hez. A bemutatott tizenkét vers alkalmas volt arra, hogy ízelítőt adjon Garai költészetéből, (A sexasített Almagerezdek épp elmarad­hatott volna) és a kiinduló­pontoktól áttekintse témái­nak, költői formáinak gaz­dagodását. Az indián ősök­re utaló Örökség, az embe­ri viszonylatokat kifejező Artisták és a Bizalom közel­múltunk szenvedélyes doku­mentumai. Megrázó a lenin- grádi emberek szenvedéseit idéző 900 nap és a fehér leplekben falvakból, őser­dőkből felvonuló éhező száz­ezrek menete Calcutta felé. A Koránkelök a költő együttérzését fejezte ki azokkal, akik reggel hatkor, mély barázdákkal ajkaik körül érkeznek a pályaud­varra, akik, ha kell, homok­zsákot hordanak, akikkel — lehet, rontják az országos olvasómozgalmat —, meg lehet menteni a hazát. A Valami elveszett után bemutatott Beethoven-ro- mánc csak aláhúzta a vers és zene összetartozását. A költő vallomása a költészet értelméről és Simon István néhány mondatos összegezé­se rávilágított Garai törek­véseire, háborgásaira, hitei­re, szerepére a szocialista világban. A költő életünk részese és jó lett volna, ha érzi, ha távollétében is érezte vol­na, hogy mennyire szeretik és értik költészetét. F.bergényi Tibor umuiiifi uiunnuitiit TÁNCSICS MIHÁLY életregénye Táncsics folytatta az írást, egyebek közt látnoki pon­tossággal rajzolta meg ja­vaslatképpen, álnéven a vi­lágvárossá leendő Budapest képét. Azóta minden elkép­zelése megvalósult, a Nagy­körút helyére álmodott csa­torna kivételével. Munkái­hoz sok olvasmányt kellett ismernie és éppen ebben vált nékülözhetetlen segítő­jévé a kis Eszterke. Tán­csics azzal fokozta kedvét, hogy minden lap felolvasá­sát egy. krajcárral jutal­mazta. Az oldalankénti egy krajcárra pedig az írói se­gélyegylet támogatásából tellett. Saját munkáiért nem kaphatott pénzt, hiszen csal: a „Bordács Elek, a Gyalo: árendás” című könyvénei kegyelmezett meg a cenzú­ra, az összes többire válto­zatlanul vonatkozott a betil­tás. Báró Eötvös Józsefnek köszönhető, hogy az írói se­gélyegylet megszavazta a havi 25 forintot. Lassan-lassan 1866-ot ír­tak. Küszöbön állt az oszt­rák—porosz háború. Köze­ledett Deák Ferencék nagy politikai műve. az 1867-es kiegyezés. Közeledett Tán­csics hjtihály szabadsága. De nem a megbocsátás. Mert bocsánat soha nem követke­zett be Táncsics részéről az osztrák hatalom iránt, s megfordítva. Szabadulását a politikai körülmények ala­pos megváltozásának, a ma­gyar belpolitikai önállóság visszaszerzésének köszönhet­te. A Poroszországtól elszen­vedett katonai vereség arr- kényszerítette Ausztriát, hogy végképp feladja- nyílt hódító magatartását Ma­gyarországgal szemben. Hely­reállt az alkotmányosság, miniszterelnök lehetett az a gróf Andrássy Gyula, akit Táncsicshoz hasonlóan ugyancsak jelképesen fel­akasztottak az Újépület ud­varán. A részleges nemzeti önállóság jegyében megvá­lasztott új parlamentnek Jókai Mór is tagja lett. Né­hány képviselőtársával együtt szóba hozta az országgyűlé­sen Táncsics Mihály ügyét, kérve a miniszterelnököt, eszközölje ki a kegyelmet a királynál. Andrássy Gyula így cselekedett. S 1867. már­cius 12-én, amikor I. Fe­renc József, Ausztria csá­szára Budapestre utazott, hogy magyar királlyá ko­ronázzák, a határról — Bruck-királyhidáról — táv­iratilag elrendelte a bebör­tönzött író-politikus azonna­li szabadon bocsátását. Táncsiesot néhány hét vá­lasztotta el hatvannyolcaink születésnapjától, öreg, vi­lágtalan, egy serdületlert gyermek atyja: mihez kezd­jen? Mások is kérdezték ezt és a segítőkészek hirtelené- ben összegyűjtöttek ezerkét­száz forintot. Szép összeg volt, elegendő a lélegzetvé­telhez. Lefoglalt könyved kö­zül visszaadták a hatóságok a „Világkrónika”, a „Ma­gyar krónika” és a „Magyar nyelvtanítás könyvecske” kö­teteit. Ezekkel járta a fő­város környéki falvakat Mi­vel semmit nem látott, hű­séges* kísérőjéül Fedor Jó­zsef. az 1848-as Munkások Újsága egykori kihordóia szegődött. Könyvárusításá- val nem annyira a jövedé- l^mszerzés, mint inkább a magyarul írott szó, a nem­zeti kultúra terjesztése volt á célja. Éspedig éppen azért a főváros környéki falvak­17.35: Perpetuum mobile Az immár negyedszer je lentkező új tudományos so rozat a fiatalolcnak szól. Ci mében a feltalálók elérhe tetlen vágyára utal, a per petuum mobiláré,. arra a elérhetetlen szerkezeti« amely állandó mozgásba marad, s ehhez semmi fél energiát nem igényel. Aki fizika törvényeit ismer tudja, hogy ilyen szerkeze nem létezhet Am ami i fizikában lehetetlen, megva lósulhat az emberi gondol kodásban, hiszen a gondola valóban örökmozgó. „Éppel ez a műsor lényege — mond ja Rick Nóra szerkesztő - a gondolatok szabad Csa pongását követjük, látszólai szorosan össze nem függi témák között kalandozva mégis felismerhetően kap csolódó fogalmak között.” t A műsor játékosan ad ú ismereteket, gondolkodásri serkent — s a felnőtteknél is jó szórakozást nyújt. Kézikönyv az Akadémia történetéről A Magyar Tudományos Akadémia másfél százados jubileumát köszöntő kiad ványok sorában az Akadó mia könyvtára megjelentet­te a Magyar Tudományos Akadémia állandó hizottsá gai című kézikönyvet, amel; — az Akadémia régi levéltá­rában őrzött dokumentumot alapján — első ízben össze gézi az akadémiai bizottsá­gok tevékenységét, adato­kat szolgáltat az Akadémia történetének megírásához. ban, mert ezekben szinte kivétel nélkül nem magyar­ajkú, hanem szerb, szlovák, de főképpen német lakosság élt. Táncsics nem akarta megfosztani őket nemzeti nyelvüktől és kultúrájuktól, csak éppen a kétnyelvűsé­get óhajtotta elősegíteni sa­ját könyvei batyuzó terjesz­tésével. Idealista elképzelése igen hamar kudarcot vallott. A legtöbb helyen bezárták elő­le a kaput, másutt koldus­nak nézték, a budaörsi sváb plébános pedig örvendezve nézte a konyhaajtóból, ho­gyan viaskodik az acsarko­dó kutyákkal a magyar könyvek házalója. Mindennek ellenére ma­kacsul reménykedik, hátha mégis szolgálatot tehet a jó célnak. Tanítóskodni hívták Soroksárra lakásért, szerény fizetségért. Nem ez vonzot­ta, hanem a lehetőség, hogy a sváb gyermekekkel meg­ismertetheti magyar hazáju­kat, annak nyelvét, művelt­ségét legalább elemi fokon. A tanításhoz mindig kitűnő­en értett. Ezúttal is szépen boldogult, s éppen ez volt a baj. A sváb hagyományok­hoz gőgösen és egyoldalúan ragaszkodó gazdák pártja el­lenezte a magyarság Iránt hajlékonyabbak törekvését. Sértették, gáncsolták az öreg tanítót, sőt vásott kölyköket béreltek fel, hogy minden adandó alkalommal csúfol­ják vakságáért. A könyvterjesztéshez: fű­zött reményei után tehát a tanításba vetett reménye is szertefoszlott. Oda kellett hagynia sürgősen Soroksárt, ha nem akart az alantas hántások célpontja maradni. (FolytmjUK)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom