Népújság, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-08 / 287. szám

Kodály Zoltán

tekintés

i

Kodály zeneszerzői működése mellett jelentős tudományos és publicisztikai munkáságot is fejtett ki. Az életműnek ezt a részét kívánta összefoglalni a jelen kritikai összkiadás jellegű munka, amely az önálló kötetként megjelent művek kivételével a teljesség és a szövdghűség igényével gyűjti össze tárgyi csoportba, azokon belül kronologikus rendbe sorolva Kodály valamemy- nyi publikált írását.

Az egész első kötet (Legyen a zene mindenkié) Kodálynak a korszerű énekés zeneoktatás érdekében kifejtett szervező és propagandamunkáját dokumentálja. Alapgondolatai egyszerűek és világosak: zenei műveltség nélkül hiányos az általános műveltség, a zenei műveltségnek pedig a nemzeti zenei anyanyelven, a népdalon kell alapulnia. E gondolatok mellett, változó sikerrel ugyan, de egész életén át kitartott, s talán ezekben az írásokban találhatjuk meg legvilágosabban emberi és morális magatartásának kulcsát: a nemzet, a haza szolgálatát, az egyszer helyesnek felismert igazságokért való rendíthetetlen harcot

A többi hét csoport (Népzene, néprajz: Magyar zene- történet; Irodalomtörténet magyar nyelv- és tudomány- történet; Budapest zenei életéről'; Elődökről, kortársakról,' Bartókról; Vallomás! a második kötetbe jutott. Az itt szereplő írások tárgyilag és műfajilag egyaránt tükrözik Kodály széles körű érdeklődését, alapos tárgyi tudását, magas szintű erkölcsi- ségét. A művet szerkesztői megjegyzések, Kodály Írásainak bibliográfiája, név- és tartalommutató zárják le. A XX. század magyar zenéje iránt érdeklődők számára nélkülözhetetlen, tanárok, nyelvészek, történészek számára is nagy értékű forrásanyag.

(Zeneműkiadó)

Gyermekstúdió

Talányos

Hernádi Miklós regénye

Első szépprózai munkájával — jelentkezett Hernádi Miklós. Az első oldalak tétovasága után azonban már „otthon” érzi magát a bizonytalankodó olvasó: pszichológiai esettanulmányt, önelemző analízist olvashat, amelyben fokozatosan tárulnak fel a világtól elidegenedett személyiség kóresetének riasztó jelzései.

Külön világba záródik az első személyben vallomást tevő regényszemélyiség. Gyermekkori sérelmeket hurcol magával, kamaszkori lázadások sikertelenségének sebeit viseli lelkén: utcai és iskolai kalandok, ocsmány embertelenségbe fulladó szexuális beteljesületlenség képeit rögzíti az emlékezés. Határhelyzetben egyensúlyozó lélek önismereti vágya diktálja a vallomást: „Ki vagyok én, s hogyan birkózzam meg az individualizmus bűntudatával, mikor a kérdést magam elé bocsátom? Egészségem jele a zaklatott önismereti vágy — vigasztalódom. Hisz élni úgy lehet, ha ki-ki érti, mi szorult belé.”

Parttalanul folyik, az önelemző esettanulmány: szokások és hagyományok határvonásai zárják ki a közösségből az egyént; apró célok elérésével csalja meg önmagát, magyarázza akcióra, tettre képtelen rossz közérzetét. Ennél csak a függetlenség hiánya, illetve a függőség ténye fájdalmasabb. Hasztalanul vágyódik áttörni a körülfogó burkot, énje rosszabbik fele elűzi magától társait. Beteges és munkás ősök örökségét hordozza magában, s tragédiája, hogy az előbbiek jobban vonzzák, mint az utóbbiak. Pedig sejti már az ítéletet: „Sejtem már a megoldást, s annál inkább borzadok tőle. Mert nem lehet más, mint lényem teljes megsemmisülése a társadalmi tények könyörtelen, vészes karneváljában.”

Hernádi Miklós intellektuális állapotregényt irt, «melynek lényege a rossz közérzet, a beteges iszonyodás a társadalomtól. Szereplőjét szánalomra, méltó mentege- tódzése nem menti fel az ítélet alól, hiszen a regény zárófejezetében megszólaló „szakértő” jelentésében gúnyos kritikáját adja a feltárt kispolgári lélekállapotnak. Az olvasót azonban éppen itt éri — az első fejezet tétovázása után —, a második elbizonytalanodás: visszalapozva keresi a hiányzó társadalmi motívumokat. Igaza lehet-e a könyv „fülszövegén” megszólaló írónak, hogy korunk „hőse” a gyámolításra szoruló „vergődő személyiség”? Szociológiai tanulmányért kell nyúlni, ha az'igazságot szeretné látni!

De a hiányzó életért, a valóságért kiált a felépített regényvilág egésze. Egykor Szerb Antal a megújulás „csoda-elméletét" fűzte a pszichológizált regény szélsőséges eredményeihez. Huxley és Woolf avantgardizmusát azonban elszürkítette az idő. A társadalom fejlődése és a történelem sodrása mellett már mesterkéltnek hat a regény.- idő beszűkülése és a regénytér túlzott zártsága. A neo- avantgarde meghökkentő „újítása” Hernádi Miklóst is megkísértette, de a szoba-belsőbe szűkített regénytér nem tudja pótolni a valóságos élet bőségét. A „tiszta epika” újra helyet követel magának a regényben! Az olvasó újra gazdag információt igényel társadalomról, emberről, tudományról. A huszadik századi regény modern technikáját alkotó módon felhasználó realista regény Déry Tibor által kezdeményezett típusa — úgy tűnik —, a magyar szocialista regényirodalom jövőbeli fejlődésének útján továbbra is korszerű lesz

Hernádi Miklós kisregénye a mai magyar regény „eset- tanulmányának” egy fejezetéhez is szolgáltathat koránt- egyértelműén pozitív adalékot... (Magvető, 1074.)

E. NAGY SÁNDOR

A lengyelországi Koszalin- ban működik Európa egyetlen képzőművészeti tehetségkutató gyermekstúdiója, ahol óvodáskortól fejlesztik a kicsinyek művészi tehetségét. Képeinken:

Iskolás

Jestök”

Óvodám.

„szobrászok” (Foto: CAT—', MTI—KS)

A Ludas Matyiben jelent meg a következő rajzos tréfa. Hazaérkezik este a huligánfiú, vacsorát kér. Szülei a szőnyegen hevernek, könyökükre támaszkodnak nyeglén és odapöttyintik, hogy nincs vacsora. Mert: „Mi is huligánok lettünk”,

★

Én Horváthné vagyok, a fiam pedig Miki. Már annyit kínlódtam Mikivel, hogy az említett rajzos viccet — noha az első pillanatban elnevettem magam rajta — a továbbiakban nem értelmezem tréfának. Komolyan fogom fel.

Miki, mosd meg a kezed, három buszon jöttél, még fertőző betegséget- is felszedhetsz! Mik), fekete a körmöd, a tenyered, így akarsz uzsonnázni?! Moss kezet! — Ennek szükségességét, vagy hiábavalóságát magam donteném el, tekintve, hogy nem vagyok már gyerek.

Tehát ott kezdődik, hogy én se mossak kezet.

Miki a haját is ritkán mossa, emiatt, a haja többnyire zsírszagú. Számos inge, pulóvere van, de többnyire egyet hord: Emiatt a pulóvernek van bizonyos halvány illata. .. — Ki-ki éljen a saját kedve, gusztusa szerint, jóanyáml

Hopplá, ebben felparázslik némi filozófia. Nekem tehát nem okvetlenül kell mosatian hajjal, egyetlen pulóverben járnom. Az is elég jelen esetben, ha Mikit békén hagyom.

Hívat a fiam tanára. Szorongok. Megyek, akárha műtétre kóvályognék. Amit közöl: hagyján. Kezdem a tartásomat visszanyerni. Észre- veszem, hogy feszeng. Ingadozik: mondja — ne mondja. — Elnézést, kedves asszonyom: van önöknek fürdőszobájuk? — Nincs — felelem — nincsen, még \ lavórunk sincs, földkunyhóban lakunk, esténként a tetvek szétpattintásával szórakozunk, már amennyire gyertyafénynél elkaphatjuk a férgeket, nem mindegyiket látjuk. A fiam tanára azt hiszi: megzavarodta^i.

Széles rosszkedvemben felkereLászló Anna:

Mi is huligánok lettünk

sek egy másik kiváló nevelési szakembert, hogy konzultáljunk.

— Jaj, drága Horváthné, maga elmulasztotta a nélkülözhetetlen anyai pofont — Azt bizony elmulasztottam, ellenkezik a felfogásommal. — Legalább egyszer, az üdvös sokkhatás miatt Már közhelyesen ismert, hogy még Makarenko is...

— Ide figyelj, Miki, rendet csinálunk. Elég volt édes gyermekem! Ezentúl ahogy belépsz, első utad a fürdőszobába! És az ingeidet felváltva hordod és... — A tervezett akcióhoz énrám is szükség van. — Amit mondtam, azt teszed!

— Durva egy fogalmazás...

Még rútabb szavakban sincs hiány. Lendül a karom. Mikié is lendül. Mindkét kar megdermed a levegőben. De -azért Miki nyugodtan szól: — Én nem kezdem. De aki üt azt visszaütöm, bárki legyen is. Ismétlem: bárki.

Ez mindenesetre elvnek rémlik, önérzet is van benne.

Elém járul a szomszéd, a fogorvosunk, a kislány anyja: — Hogy ez a Miki milyen aranyos! Milyen charmeur! Milyen barátságos! Eleinte azt hittem: csúfolnak. De nem, az arcukon meghatott mosoly.

Hívom Esztert, gyerekkoromból barátnőmet. Gábor jelentkezik. —

— Anyád nincs otthon, Gábor? — Nincs!!! Düh, vágás, kis híján gyűlölet. — Mikor jön haza? — Honnan tudjam?! A ^hangban a felháborítóan hülye és vérlázítóan tolakodó személy elhárítása. — Sürgősen beszélnünk kell, mondd meg, hogy kerestem. — Ha eszembe jut. Báj-báj.

Mit tegyek, rosszul vagyok. Ez így a dzsungel szava. Mi lehet az

i

oka? Ilyen helyzetben csak a fiatalok legrikítóbbjaira gondolhatok. A legrikitóbbak úgy hiszik: a szülői korosztály halmazati vétke a jelenvilág minden visszássága, egytől egyig.

Kérdezem Esztertől, Gábor így véli-e. Eszter mérges: mit képzelek! — Talán egyszer megsértettem Gábort? Nem tudhatjuk, szándékunk ellenére hol és mivel... —- Soha nem sértetted meg. — Hát akkor? — Ha faggatsz, kénytelen vagyok megmondani... Nem szeret téged. — Miért nem szeret? — Zavarja, hogy túl sokat mosolyogsz. —• A telefonban nem láthatta. Különben, ha egyáltalán nem mosolyognék, akikor szeretne? — Nem valószínű. ’ Rendkívül érzékeny: a morcos, zord emberek megsebzik. — Meg kellene határozni a mosoly kívánatos mértékét. Óránként minimum kettő, maximum három. A szájszéthúzódás minimum másfél centi, maximum négy és negyed centi. Stimmel ez, Eszter? — Nem tudom Gábort megváltoztatni — feleli fásultan.

Nos, ha a szó kiterjesztett értelmében huligánná akarok válni, nagyon utálatosnak kell lennem, és nagyon érzékenynek. Utóbbival semmi gondom. Az érzékenység magétól is sikerül, megy, mint a karikacsapás. Annál bajosabb az előbbi. Kérve kérem önöket, bocsássanak meg: én csak akkor érzem jól magam, ha barátságos lehetek!

De akkor, az leszek huligán?!

istenért, hogyan

Egyébként, ha én huligán lennék, nem elégednél? meg azzal az úgy-ahogy, alig-alig huligán-állapottal, amelyben Miki és Gábor él — családi védettségben. Akkor én, legalább időlegesen, kitapasztalnék egy galerit is.

Ha sikerülne, mindjárt megkérdezném: miért éppen Iksz a vezér? Mert nagyobb a testi ereje, mint íz enyém? Avult szempont. Asa- ig volt már Toldi Miklós öregkő- íban is. Tehetségesebb, mint én? Hallom: i^athatós oktatásban részesül, aki így vélekedik.

— Miki, mi nem váltunk be egymás szamára, a galeri és én. Emiatt muszáj itthon megvalósítanom teljes kötetlenségemet. Mivel apáddal együtt otthagytuk állásunkat, az a kérdés, mibői éljünk? — Egyelőre kölcsönből, rövidesen keresek, akikor visszafizetjük. Miki jószívű gyerek és akar dolgozni. Már jeleztem, hogy alig- alig huligán. Azelőtt gyakran intettem, hogy tanuljon, nem ártana, ha valamire vinné. — Hogy én tülekedjem?! Köpedelmes! — Inkább esetleg tanulnál. Erre felmondta a „Gyorsuló idő” téziseit. Körülbelül tízévenként elavul a szakmai tudás, élőiről kell kezde- ni. Tíz év miatt nem töri magát. — Mi szeretnél lenni? — Nyugdíjas bácsi a parkban. — Az erőpróbák öröme... — Nekem nem öröm, mondhatni: nyűg. — Képességeink kifejlesztése... — Minek? Ha kifejlesztem, nem a koporsóban végzem? — A munka, mint az emberi lét... —• Almás, fárasztó. — A munka alapvető, eleve... — Eleve kitaláltátok, 'jóanyám, és görcsösen ragaszkodnátok hozzá. — Hát akkor? — Pénzre szükség van. A szénhordó ember klasszul keres. Pedig sokkal kevesebb iskolát végzett, mint én. Én majd könnyebbet találok.

A lehántás után a megmaradó

csutka: a pénz. A nihilizmus: filozófia. A semminek lehet filozófiája. Pusztán a pénznek nemigen.

Amint bekapta a vacsorát, Miki készülődik. — Hová mégy? — Toronygombot aranyozni. — Szép és aránylag ritka foglalkozás. Hányra jössz meg? — Kapuzárás után. Házmesterünk nincs, kapukulcsunk van, de csak egy, most a férjemnél, ma sokáig dolgozik. — Gyere kapuzárás előtt. — Nem ígérhetem. — Akkor legalább ne sokkal kapuzárás után, figyelőink az erkélyről.

Figyeljük az erkélyről, felváltva, a férjem, hol én. Fél tizenkettő, éjfél, háromnegyed egy, negyed kettő. Előbb sokat beszélünk, azután egyáltalán nem beszélünk. Előbb a tárgyak csúsznak ki az ujjairik közül, azután a parkett és az erkély köve szeretne kicsúszni a lábunk alól. — Telefonáljunk a rendőrségre? — kérdezi a férjem.

— Ne telefonáljunk —• válaszolom.

— Inkább legyünk huligánok. Rántsuk meg a vállunkat és aludjunk.

A sötétben a másik kedvéért mindketten alvást játszunk. Mozdulatlanságunk: feszültség. Elvész az időérzékünk. Lehet: öt perc telik el így, lehet; másfél óra. Az erkély felől nehéz test huppanása. Felpattanunk. Miki már a nyakamban. össze-vissza csókol. Azután az apját. Cseveg, mesél, vidám, parttalan, önként aranyos, természetes módon charmeur. Csupa szeretet, csupa ragaszkodás, istenien mulatott. Máskor már bekövetkeznék az olvadás. De most nem enged ki szorításából a rémület — Hogy jöttél?!... — Hát az állványon. Könnyedsége leírhatatlan; jelző nem közvetítheti.

Az állványt a tatarozó kőművesek hagyták itt, hónapokkal ezelőtt.

Üvöltök-, az életveszélyről.

— Itt vagyok, ép vagyok, minden egyes pocikám a helyén, még varrás sem repedt fel a nadrágomon! Miki már nem charmeur. Félreérthetetlenül érzékelteti, hogy agyalágyult rémüldözésnek, sipító-' zásnak tekinti az egészet. Sőt, ami rosszabb: nyárspolgárinak.

A huligánok nem nyárspolgárok. Mit éreznek a huligánok, ha a harmadik emeletről lezuhan eg? test és a földhöz ütődik? Számomra akkora iszony, hogy nem fér el rémképeim között sem. Számomra a gyógyíthatatlan, a megválthatatlan. A vég, ami után nincs tovább. Ha mégis összeszedem magam és elképzelem a halálomat követő létet, akkor abban a létben felelősségre vonnak.

— Mi juttatta Horváth Miklóst az állványra?! Hogy rá se bagóztak! Ennyire nem törődött a gyerekével?! S ha azt felelem: — Kérem, én... én törődtem volna, de úgy alakult, hogy... hogy kényszerítő okok következtében én is huligán lettem... Ha ezt felelem, akkor magiam ellen bőszítem a bíróságot. Az se számít, mindegy, mekkora a büntetésem, mert a büirte- tésem ítélet nélkül is életfogytigVVV^V/WWVW/vWWWVVwV 'AAAAA/VVV'SAAAA/^ WAAA/VWV VV\AőV\A/VVVVVVVVWVVVVVV^ÍteM«PWI»

»

i-