Népújság, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-10 / 263. szám

Mennyi lesz az annyi?

Ha ma valahol elkezdődik egy építkezés, az ember két dologban majdnem biztos lehet. Az egyik: az eredeti határidőre nem fejezik be; a másik: az előre kiszámított pénz nem lesz elegendő a munkákra. Az emberek már csak legyintenek. Ugyan, kár erre szót vesztegetni, így van és kész. Elkényelmesedtek 37. építők. Akárhogy alakul, őket kifizetik. De még a megrendelő érdekeit képviselő beruházási vállalat sem érdekelt abban. hogy kijöjjenek az eredeti összegből, mivel ők a teljes érték bizonyos százalékát kapják meg a munkájukért.

Legjobb, ha az üzemek a saját építőbrigádjukkal dolgoztatnak. Akkor nincs semmi „objektív nehézség”, megy minden mint a karikacsapás.

Csakugyan így lenne ez mindig és mindenütt? Próbáljuk tetten érni a valóságot.

★

Tessék árajánlatot kérni, és a legkedvezőbbet kiválasztani közülük. Ismerős ez a kissé ingerültnek tűnő útmutatás? Hányszor hangzott már el felettes szervek képviselőitől?

Amikor a Gyöngyös—do- moszlói Állami Gazdaság elhatározta, hogy borkombinátot építtet Gyöngyösön, maga is ezt a fajta megoldást tartotta a leghelyesebbnek. És mi történt? Fordult ugyan több céghez is: vállalják el az épí--’^st. Csak magyarázatot ; nőtt arra, miért nem tu iák még csak meg se fontolni az ajánlatot. Maradt egy, az állami építők, akikkel kapacitásszerződést kötött 1971. december 15-én.

A Mátravidéki Sütőipari Vállalat új üzemet akart építtetni Hatvanban. Fordult

a tanácsi, majd az állami építőkhöz, de mind a két kísérlete kudarccal végződött. Nem tudott velük szer ződést kötni. Hoppon maradt. Nemhogy válogatási lehetősége nem volt, de még ajánlkozója sem. Mit csinálhatott? A világ legegyszerűbb megoldását választották. Majd megépítik ők maguk azt az üzemet saját maguknak, határozták el nem minden gerjedelem nélkül.

Mondanunk sem kell, hogy egy sütőipari vállalatnak nem éppen a legfontosabb teendői közé tartozik a kőművesmunka.

★

Nézzük azokat a terveket. Mennyi is a végösszeg? Igen, hát akkor vegyük sorba az egyes tételeket. Mit ír elő a tervező a burkolatnál? Ugyan, hát ez az anyag sokkal többe kerül. De amit ő akart, azt egyáltalán nem is lehet megszerezni nálunk. Van más, ahhoz hasonló, aminek viszont az ára egy „kissé” magasabb.

De egy sor munka értékét nem is számolta el a tervező. Ajaj, baj van az elvégzendő munkák mennyiségével is. Hogyan képzelte el a tervező, hogy ezt meg lehet ennyiből oldani?

A tervek bírálatakor a vállalkozó megállapítja, hogy az eredetileg kalkulált — mondjuk — ötvenmillió az 6 számításai szerint legalább

57,5 milliónak felel meg. De ezt is „áron alul” tzámította meg, csupán a jó kapcsolatok miatt és azért, mert ismeri a beruházó nehézségeit, a népgazdasági érdeke- ket, a jogos igényeiket és a többi és a többi.

Az állami gazdaság olyan gyenge minőségű terveket kapott, hogy nem győzte ennek inni a levét később. De a bejelentett kötbérigényét nem érvényesíttette az állami gazdaság a tervezővel szemben. Ezt nevezik nálunk megértésnek, humanizmusnak. Kérdés: kinek használunk vele, nem ösztönözzük-e további hanyag munkára a mulasztókat ezzel a semmi által sem indokolt nagylelkűségünkkel ?

★

Az állami gazdaság gyöngyösi borkombinátjának tervezett végső összege 59 milliót tett ki. És mit fizettek ki végül is a munkákért? Nem kevesebbet, mint 72 milliót.

Az ellenpélda is adott. A sütőipariak a hatvani üzemet az eredeti összegen belül csinálták meg. Igaz, ezt a munkát ők maguk végezték el — a kifli- és a kenyérsütés mellett. Zárójelben: néhányan azóta is mondják, ha ilyen jól tudnak építkezni a gyöngyösi sütőipariak, nem kellene-é nekik átállniuk a sikeresebb munkára, a kiflik készítését pedig bíznák másokra, hátha úgy jobban lámának a vevők.

Ugye, milyen csúnyán nyilatkoznak meg a rosszmáj ú- ak?

Pedig itt nem humorról van szó. Az állami gazdaság kapott ugyan támogatást az építkezéshez, de az meghatározott összegű volt. Nem lehetett feljebb emelni, hogy „jaj, bocsánat, a tervezők tévedtek, kellene még néhány rongyos milliócska”. Honnan vegyék a különbö- zetet mégis?

Nem tartottak igényt arra sem, hogy az építkezés során más cég képviselje az érdekeiket: ők ínaguk biztosították a munkák ellenőrzését. Lám, az események ismétlődnek: a pékek elkezdtek építeni, a mezőgazdászok pedig műszaki ellenőrködni. ^

Külön pikantériája az ügynek, hogy a hatvani sütőüzem átadásakor Jegjr*®- kőnyvi dicséretben részesítették a kivitelezőt a végzett jó munkáért — azaz: a sütőipari vállalatot.

*

Magad uram, ha szolgád

nincs. . Mintha ez a népi bölcsesség érvényesülne még ma is az építkezések egy részénél. A példák ezt bizonyítják Akkor jár jól a beruházó, ha maga fog hozzá a munkákhoz: — lásd: sütőipar —, illetve: ha a lebonyolítását nem bízza másra — lásd: állami gazdaság.

Furcsa végső következtetésekre lehetne eljutni ezek után, de ettől most eltekintünk. Egy dologtól azonban mégsem. Hadd hívjuk fel a tervező és a beruházó vállalatok figyelmét erre a két esetre, amelyekről készségesen elismerjük, feogy „nem tipikusak”, nem ez a jellemző általában az építkezésekre, és minden más kifogást is azonnal hajlandók vagyunk tudomásul venni. De ha ezekkel a kifogásokkal megelégszenek az érdekelték, hát... Mondhatnánk, az ő dolguk. Mégsem mondjuk, mert nem akarunk úgy cselekedni, ahogy az állami gazdaság vezetői tették: a jogos kötbérigényüket nem érvényesítették1 a „nagyon gyenge” terveket produkáló MEZŐGÉP Fejlesztési Intézettel szemben. Mi azt szeretnénk, hogy „akinek inge, vegye magára”.

Az elmondott építkezésekről a gyöngyösi népi ellenőrök vizsgálata derített fel egy sor furcsaságot. Ezeket emeltük ki megjegyzéseink során.

Hátha megfelelő tanulságul szolgálnak megrendelőnek, tervezőnek, beruházónak és építőknek egyaránt.

G. Molnár Perem

Ismét teljes gőzzel

Ég felé kígyózó vastag füstcsóvát pipál a hatvani cukorgyár kéménye. Sokan megbámulják a közelében elhúzó vonatok és gépkocsik ablakaiból.

— Bizony alig füstölt az utóbbi napokban — jegyzi meg , mellettünk a gyár felé vezető úton haladva egy idős vasutas.

Valóban amire még egy kampány idején sem volt példa, a rendkívüli időjárás miatt sokáig alig érkezett répa a gyárba. Így minimálisra kellett csökkenteni a termelést.

■ ■ ■ ■

Az állomással szemben a cukorgyár átvevő telepére egymásután érkeznek a teherautók. Van közöttük 3,5 tonnás, 5 tonnás, a legnagyobb pedig 7 tonnás. Mindegyik tele van répával. Friss a réoa, a rajta maradt földdarabok erről árulkodnak. A teherkocsik oldalán feliratokba ütközik a szem: Hatvan, Túra, Szolnok, Jászberény.

Délután három óra van. A csíoős szélben folyamatosan ha’adnak befelé a kocsik a gyár udvarára. Előbb azonban a mérlegre haitanak, ahol pontosan feljegyzik mennyi répát hoztak, aztán meg a mintavevőgéo alá, amellyel rötön megállapítják mennyi földszennvező- dést tartalmaz a rakomány.

A hidraulikus mintavevőgép irányítógombját vékony, borostás arcú férfi nvomia meg. A fúró körmozgást végezve engedelmeskedik, bele. váj a répakuoac közenébe és apró darabokat nyes le belőle.

_ fAtia mennyi föld ra-7? _ ma-ri-n-Szza Sáll

ai r' 'C' á'vevő — A min tn jó’ mutat ja ezt. Volt olyan szállítmány, melynek 60 c" ' - -1 V-a föld volt. Ez magv problémát jelent mert jcymcran eldugitja a vizelve- tető-csatornákat, melyeken

keresztül jut a répa gyártásra.

— Ma eddig hány helyről érkezett nyersanyag?

— Reggel hat óra óta 12 helyről, 130 vagon cukorrépát hoztak. Ez rekordnak számít, mert a kampány kezdete óta eddig napi 110 vagon volt a legtöbb. Eiste tízig természetesen még többet veszünk át.

— Ha az idő legalább ilyen száraz maradna — sóhajt fel — behoznánk a lemaradást.

A répával teli kocsik hosz- szú sorban állnak a gyár udvarán, az úsztató előtt. Egymás mögött, legalább húsz kocsi várja, hogy lepakolhassa terhét a vízágyú alá.

A víz vastag sugárban sisteregve ömlik a répahalomra, amely pillanatok alatt megkönnyebbül földterhétől. A megtisztított- répa nyomban el is tűnik szem elől, folyamatosan elnyelik a gyár alatti vízcsatornák, ahonnan emberi kéz érintése nélkül vándorol a szeletelőbe, majd pedig közvetlenül a feldolgozóba.

A délutáni szürkületet betölti a vagon- és tehergépkocsi-pakolok zaja. Mindenki serényen dolgozik, kihasználják az esőmentes perceket. órákat.

A répával együtt folyamatosan mész is érkezik vagonokban. Nincs megállás, nem vesztegetik az időt. Nyomban lapátokat forgató segédmunkások hada pakolja a fehér kődarabokat. Egyenletes porszőnyeg borít mindent. A mész elengedhetetlen a cukorgyártáshoz. éppúgy m' ‘ a répa A kam- nány véaé'c ?5 ezer fonnát használnak f"' belőle.

<* • a •

A szürkületben is fényesen csillog az égnek meredő alumínium diffúziós torony,

Tetején már meggyújtották a reflektorokat, de a felszálló gőz bepárásítja azokat. A toronyba az alatta megbúvó tartályból futószalagon érkezik a répa. Folyamatosan ömlik a nyersanyag. Erről ipari televízión értesül a toronykezelő, aki képernyőn figyel minden mozzanatot.

Körülöttünk egyenletesen zúgnak a gépek, minden óramű pontossággal működik.

— Nagyon nehéz napokat

éltünk át — szólal meg Barnavári János a diffúziós torony kezelője. — Sokszor félgőzzel dolgoztak a gépek, mert nem volt répa. A napi 300 vagon helyett csak 120 vagon répából készítettünk cukrot. I

— A torony viszont kifogástalanul működik. A kampány előtt négy méterrel megemelték a magasságát, s néhány hét alatt bevált.

— Ezzel a korszerűsítéssel több répát dolgoznak fel?

— Feltétlenül, hiszen naponta 25—30 vagonnal több répából nyerünk cukrot.

Csípős, novemberi szél fut át az udvaron, benn a diffúzőrök közöt' viszont nyárra emlékeztető 28 fokos hőmérséklet uralkodik. A gépek mellett ingre vetkőzött férfiak, fürkészve figyelik hogyan oldódik kí a répából a cukor. Sűrű barna szirup csurog a csövekbe, melyből fehér kristály lesz.

A cukorfőző munkások egyike a tartályokat zárja el, s közben kiáltva szól *oda, mert hangját elnyomja a gépek moraja:

— Kész. rendben ...!

Fekete József immár a

húszadik kampányon vesz részt, de ilyen nehéz időszakra nem “ml ékszik:

— Októberben csak nag, küzd “'em árán tudtunk dolgozni. Mindig attól tartót• • •

tunk, mikor jönnek mondani, hogy le kell állítani a gépeket. Szerencsére azért kihúztuk. Olyan jó mondani,

hogy ismét teljes gőzzel dolgozunk ...

A cukor a kristályosítóból gumiszalagon jut az alsóbb emeleti csomagolóba. A finom kristályok mielőtt öt kilós zsákokba kerülnek, Pintér Ferencné megvizsgálja a színűket. Hogy világos, vagy sötét ámyalatúak, ennek alapján minősíti a kész terméket.

— Eddig kevesebb cukrot

vizsgáltam, mint más kampányban ilyenkor — mondja a fejkendős asszony. — Huszonöt, esztendeje dolgozom itt a gyárban, sok nehéz pillanatot átéltem már, de az idei októberi napok is emlékezetesek maradnak.

Amikor kijövünk a feldolgozó üzemiből és Kiss Gyula főosztályvezetőhöz kopogtatunk, éppen telefonon ad tájékoztatást az Országos Mezőgazdasági Operatív Bizottság megbízottjának:

— A társadalmi összefogás eredményeként az Utóbbi napokban 2500 vagon cukorrépát szedtek fel a földekről, így annyi nyersanyag érkezett Hatvanba, hogy teljes kapacitással dolgozunk. Eddig a tervezett cukorrépa mennyiség felét vettük át a közös gazdaságoktól. November végéig, ha az időjárás engedi, a Mátravidéki Cukorgyárak körzetében hat megye területéről az utolsó mázsa még földön levő termés is beérkezik hozzánk.

Estére hajlik az idő, már teljesen besötétedett. Ez mégsem töri meg a lendületet, teljes gőzzel folytatódik tovább a cukorgyártás.

Meuiuu Kai oly

„Könnyek kö?ölt" dolgoznak

A Herbária füzesabonyi üzemében a szó szoros értelmében könnyek között dolgoznak, ugyanis a kitűnő makói hagyma feldolgozását, szárítását itt végzik. Kézi munkával kezdődik a munkafolyamat, a hagyma tisztítása. Ezt követi az automata gépek munkája; a hagyma szeletelése, szárítása, válogatása és csomAgolasa. Évente mintegy 150 tonna szárított hagymát készítenek az üzemben, amelynek többsége exportra kerül.

— Tulajdonképpen a mi fő profilunk a gyógynövények feldolgozása, a hagyma hárításával viszont megoldódott a környék asszonyainak, tanyainak foglalkoztatása és nem utolsósorban a gépek tervszerű kihasználása, mint például a szárítógép. Kongresszusi munkaverseny-felajánlásunk egy fontos része, hogy a már meglevő drága gépeinket kapacitásuknak megfelelően üzemeltessük, ezzel is növelve a termelékenységet — mondja Kollár Lajos üzemvezető.

Képűnkön a feldolgozás első, könnyeztető fázisa a hagyma tisztítása. Gyarmati Ferencné munka közben.

Az Egyetértés szocialista brigád válogatja a szántott hagymát.

Végül csomagolják a kész terméket.

(bulu. Teil Máiton)