Népújság, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-30 / 280. szám
Törvénytár AZ ÚJÍTÁSRÓL szóló 38/1974. (X. 30.) MT. sz. rendelec előírja, hogy az újítás eioíráiásánál érdemi tevékenységet saját, vagy hozzátartozója javaslata tekintetében senki nem fejthet ki. Az újítási díj mértéke tekintetében a felügyeleti szerv jóváhagyása szükséges, ha az újító a felügyeleti szerv dolgozója, a válla at fölött ellenőrzési joggal rendelkező személy, vagy más, olyan vállalat vezető beosztású dolgozója, aki a vállalattal rendszeres kaoesolatban áll. ■ Az újító bármely sérelem e-etén szakszervezeti szervhez fordulhat, mely az ügyet 15 napon belül köteles meg- vizsgálni, hogy a jogviták eldöntése bírósági útra tartozik-e. Az újítási díjat a bérköltség, vagy a részesedési alap terhére kell elszámolni. A rendelet a vállalat vezetőjének feladatává teszi az újítómozgalom fejlesztésének anyagi, személyi és szervezeti feltételeinek biztosítását. Ki kell jelölni az újításokkal kapcsolatos ügyintézést ellátó személyt vagy szervet, legalább évente újítási feladattervet kell készíteni, pályázatot kiírni, és meg kell határozni az elérendő műszaki, gazdasági eredményt, az ezzel arányos anyagi elismerés mértékét. A szocialista munkaverseny értékelésénél, az erkölcsi és anyagi elismerésnél az újítómozgalom érdekében végzett munkát is figyelembe kell venni. Termelési tanácskozásokon az újítómozgalom eredményeiről számot kell adni és a szakszervezettel egyetértésben újítási szabályzatot kell . készíteni. A szabályzatnak tartalmaznia kell az újítással kapcsolatos tevékenység, az anyagi elismerés vállalati rendjét, a szerződések tartalmi és formai előírásait, az újítási díj meghatározásánál figyelembe veendő alapelveket, az újítások nyilvántartásának, az ügyintézés ellenőrzésének rendjét, az újítómozgalommal kapcsolatos egyéb fontos kérdéseket. A MAGYAR Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1974. évi 17. sz. törvényerejű rendeletében az állam- és köz- biztonsági kérdéseket szabályozta. Meghatározza a tvr, hogy az állam- és köz- biztonság védelme és fenntartása körébe tartozó feladatok a következők: — az állam belső rendjének védelme, — a bűnözés elleni harc, — a közrend védelme, ...I ■■ 1 1 -Kultúrházbővítés Parádsasváron (Tudósítónktól.) A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 57. évfordulójának tiszteletére a közelmúltban befejeződött a Parádi Üveggyár kultúrhá- zónak bővítése. amelynek korszerűen oerendezett termei méltóan szolgálják a szocialista közművelődést. Kétszáz férőhelyes nagyterme most már biztosítja a birkózók, asztaliteniszezők kényelmes edzési és versenyzési lehetőségeit is. Külön terem van filmvetítésre. A bővítés emellett lehetővé tette a fiatalok számára egy modern KISZ- klub kialakítását, és szabadpolcos könyvtár áll már az olvasni vágyók rendelkezésére. A kultúrház bővítése közös összefogás eredménye. Értékes társadalmi munkával, szocialista brigádok segítették az építkezést, s jelentős az az anyagi támogatás, melyet a SZOT, az Építők Szakszervezetének elnöksége, az SZMT és az Üvegipari Művek biztosítottak az építkezéshez. Dicséret és köszönet illeti a gyár vezetőit, hogy az üzemben folyó fontos rekonstrukció mellett gondot fordítanak a dolgozók művelődésének javítására is. A jó szándék viszont csak akkor éri el igazán a célját, ha most már a kultúrház vezetői megfelelő program biztosításáról is gondoskodnak. Gembiczki Béla — a közlekedés rendjének biztosítása, — az igazgatásrendészet ellátása, — az országhatár őrzése, — az országos tűzvédelem. A felsorolás szóhasználata pontosan megjelöli a fogalmat. csak a közrend védelme és az igazgatásrendészet ellátása igényel magyarázatot. A közrend védelme azt jelenti, hogy védeni kell minden állampolgár élet- és vagyonbiztonságát, a közterületeken és egyéb helyeken biztosítani kell a nyugalmát. Gondoskodni kell a különböző rendezvények, a sportesemények, felvonulások rendjéről. Biztosítani kell a fontos intézmények védelmét és elemi csapások idején biztosítani kell az élet- és vagyonmentést. Az igazgatásrendészet körébe tartozik az állampolgárok alapvető személyi okmányokkal, útlevéllel történő ellátása, az idegenrendészeti feladatok teljesítése, egyes szabálysértési eljárások és rendőrhatósági kényszerintézkedések (rendőri felügyelet, kitiltás) lefolytatása, illetve foganatosítása. Szabályozni kell bizonyos közveszélyt jelentő tárgyak (fegyver, lőszer stb.) gyártását, tárolását. A TÖRVÉNYEREJŰ rendelet alapján a Minisztertanács külön rendeletben szabályozta a rendőrségre vonatkozó szabályokat, és a Magyar Népköztársaság államhatárának őrizetére vonatkozó szabályokat. A 39/1974. (XI. 1.) rendelet megállapítja a rendőrség szervezeti felépítését, hatáskörét, működését és a rendőrségi eljárás alapvető szabályait. E rendelet feljogosítja a rendőrt, hogy a közrend és a közbiztonság megsértése, vagy veszélyeztetése esetén bárkivel szemben szolgálatilag lépjen fel. Jogosult és köteles szolgálaton kívül is fellépni, ha szolgálatban levő rendőr nincs jelen. A rendőr köteles a gyanúsan viselkedő személyeket, vagy azokat, akiknek igazoltatása rendőri intézkedés közben szükséges, igazolásra felszólítani, a belügyminiszter által meghatározott esetekben előállítani. Az előállított személy ügyében 4 órán belül dön/V i/uszi export tést kell hozni és intézkedni a szabadon bocsátásáról, ilL az őrizetbe vételéről. A rendőrség jogosult az előállított személyt 24 órai időtartamra őrizetbe venni, ha az őrizetbe véteit a személyazo nosság megállapítása, vagy az őrizetbe vett személy érdekei szükségessé teszik (pl. túlittasság, ön- és közveszélyes állapot), továbbá, ha feltételes szabadlábon levő elítélt elrejtőzött, vagy elrejtőzésétől tartani lehet. A rendőr szabálysértés esetén figyelmeztetést alkalmaz, vagy a helyszínen bírságol, vagy feljelentést tesz. Joga van a rendszeresített eszközök (alkoholszonda, fényképezőgép stb.) alkalmazására. A rendőr gondoskodik az utcákon, egyéo nyilvános helyeken erősen ittas állapotban tartózkodó személyek kijózanító szobába való szállításáról. Bűncselekmény elkövetőjének üldözése, elfogása, valamint baleset áldozatának elszállítása érdekében a rendőr jogosult közületi és egyéb járművet igénybevenni. Szolgálata jogszerű teljesítése közben intézkedéseinek köteles érvényt szerezni, jogosult kényszerítő eszközök alkalmazására. Ilyen eszközök a testi kényszer, bilincs, gumibot, és a jogszabályban meghatározott esetekben a fegyver használata. A RENDŐR jogosult a közrendet és közbiztonságot veszélyeztető cselekmények meggátlása érdekében az állampolgárok, így különösen az önkéntes rendőrök segítségét igénybe venni. A belügyminiszter a 6/1974. (XI. 20.) BM. sz. rendeletében módosította a magyar állampolgárok lakcímének bejelentéséről és nyilvántartásáról szóló korábbi rendeletét. A módosítás lényege, hogy minden magyar állampolgár az állandó vagy ideiglenes lakóhelyére történő beköltözéskor nem a rendőrségi szervekhez, hanem a tanács szerveihez köteles lakcímét vagy annak megváltozását bejelenteni Városoknál ez a szerv a városi tanács vb igazgatási osztálya, községekben pedig az egységes szakigazgatási szerv. műsorok: A sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság megkezdte az exportra szánt mezei nyúl befogását. A nyúlexport negyedmillió forint hasznot jelent a vadásztársaságnak. (MTl-foto — llovszky Béla) BELYEG rVTTT W t » » » * Eger város felszabadulásának 30. évfordulóján, ma, a Magyar Posta különleges emlékbélyegzővel emlékezik meg. Az Egerben feladott postai küldeményekre ma ez a bélyegző kerül, a A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége felhívására kölcsönös nemzetközi bélyegkiállítás megrendezésére kerül sor Eger és Kassa városok között. Az első nemzetközi bélyegkiállítást az egri kör 1974. december 7—14-ig rendezi Kassán a Lenin utca (Fő utca) 46. sz. alatti kiállítóteremben. A kiállítóterem 500 négyzetméter alapterületű. A kiállításra kerülő 1000 egri és 1000 kassai kiállítási lap keretekben kerül elhelyezésre. Az egri kiállítási anyagban különböző motívumok kapnak helyet, így szerepel az anyagban az űrkutatás, svájci bélyegkülönlegesség, Petőfi-feldolgozás, festészet, az erdők állatvilága és vadászat. A kiállítás ünnepélyes megnyitására 1974. december 7-én délelőtt 11 órakor kerül sor, ame* KERESZTREJTVÉNY Művelődő munkások Vízszintes: 1. A Központi Bizottság 1974. március 19— 20,-i ülésén Aczél György előadói beszéde (folytatás a függ. 14., függ. 1., vízszintes 71. ) 15. Tantárgy. 16. Kényelmes. 17. Orosz folyó. 18. Társadalom- és Természet- tudományi Intézet. 20. Hüvelyes. 21. Hangtalan rés. 22. Baranya megyei község. 24. Helyzet. 27. Határozószó. 28. Maros menti román község. 30. A szocialista brigádok egyik jellemzője. 32. Olasz város. 34. NRR. 35. Francia semmi. 36. Len szélei. 40. Házi szárnyas, népiesen. 42. Szőrzet. 43. Krónikus. 45. Majdnem. 48. Tavak belseje. 49. Kettős mássalhangzó kiejtve. 50. Jókai regén - alak. 51. Óriás kígyó. 53. Nem egészen kitámasztva. 55. ...yledones, virágtala r növények osztálya. 56. Alap vető fontosságú az „őket1 érintő műveltségi helyzet 58. Kahána egynemű betű 59. Francia zeneszerző. 60 Rakodó szerszám közepe. 61 ÖY. 62. Tud. 63. Ital. 65. Csak félig akar. 66. ... c, jugoszláv helység a Duna mentén. 69. Csarnokterem. 72. Szobrász, számos hősi emlékmű alkotója (János). Függőleges: 2. Ritka férfinév. 3. Szláv nyelvekben ő. 4. Tengeri emlős. 5. Görög betű. 6. ... e, jugoszláv város. 7. Szolmizációs hang. 8. Sokszorosításokon az aláírás alatt látható röv. 9. Füzérvirágzat. 10. Ez a tevékenység lehetőséget nyújt az aktív művelődésre (folyt, a vízsz. 37.) 11. Kedveskedés, ford. 12. Szám. 13. Romániai hegység. 19. Kertész Ákos regénye. 23. Jugoszláv város. 25. Hajtószár, tartókötél, ismert idegen szó. 26. 70. Nagy Tamás. Gonda Károly ★ Beküldendő: Vízszintes 1., folytatás függőleges 14., függőleges 1., vízszintes 71., vízszintes 30., vízszintes 56., Bepanaszolja. 27. Hullott. 29. Közbülső állapot. 31. Sporteszköz. 33. Főütőér. 38. NB I-es csapat. 39. Határozószó. 41. Kiemelkedő szerepük van a közművelődés terjesztésében. 42. Kossuth-díjas színésznő, rendező. 44. ... -ni- kus, szűkszavú, velős. 46. A ..Mentőcsónak” c. festmény is ez. 47. Észak-vietnami város. 49. Fogyó. 51. Dél-afrikai telepes. 52. Vonatkozó névmás. 54. Villamosipari üzemünk. 56. A Maas hollandiai neve (e-ö). 57, Tokió városrésze. 59. Iparváros Svájciján. 62. ... lovar, jugoszláv város. 64. Német igekötő. 67. AV. 68. Nyújt. 69. Lásd a vízszintes 2-es sort. függőleges 10., folytatás vízszintes 37., függőleges 41. számú sorok megfejtése. A megfejtéseket december 6-ig kérjük beküldeni, postai levelezőlapon. ★ November 23-i keresztrejtvényünk helyes megfejtései: Húsz—huszonöt — Jókai — Tank — Kilencszázezer — Móricz Zsigmond — Petőfi S. — Martinov. A helyes megfejtést beküldők közül sorsolással egy-egy könyvet nyertek: Lengyel Pálné Éger- csehi, Lovas Lászlóné Eger, Szűcs János Hatvan, Vígh Ferencné Heves, Tábi Márton Karácsond. A könyve két postán küldjük el. lyen az egri bélyeggyűjtő kört dr. Szontágh Pál elnök vezetésével küldöttség képviseli. A kassai bélyeggyűjtő kör kiállítására Egerben két év múlva kerül sor. A kassai kör az alkalomból emléklapot készíttetett és az a kiállításon megvásárolható. A hatvani bélyeggyűjtő kör a város felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából nagyszabású bélyegkiállítást rendezett a cukor- és konzervgyári művelődési ház kultúrtermében. A Tokaji Községi Bélyeggyűjtő Kör a község felszabadulásának 30. évfordulója emlékére 1974. november 22—december 1. közötti időben alkalmi bélyegzéssel egybekötött bélyegbemutatót tartott. Népgazdaságunk 30 éve és Tokaj a bélyegen címmel. Am első bélyeg-kongresszus megtartásának negyedszázados jubileumára a kubai posta bélyeget ad ki. Az első kongresz- szust 1949-ben két helyen, egy időben, Párizsban és Prágában tartották, ugyanis az akkori francia hatóságok a küldöttek nagy részének nem adtak engedélyt a beutazásra. A kubai bélyeg Picasso alapján, a Nobel- dljas francia fizikust, Fredericb Joliot-Curie-t ábrázolja, akit az állandó bizottság elnökévé választottak. Az Osztrák Bélyeggyűjtő Egyesületek Szövetsége az osztrák bélyeg megjelenésének 125.. évfordulója megünneplésére rendezi 1975. november 27—decemben 7. között a „Wien ’75” nemzetközi, igen nagyvonalú kiállítást. A bemutatandó anyagnak méltó keretet fognak adni a „Wiener Messepalast” helyiségei. A kiállítás ideje alatt külön rendezvényre is sor kerül. Az évfordulóra ünnepi kiadvány is megjelenik a 125 éves osztrák bélyegről, amelyek első kiadásai 1850—67 között a magyar előfutárokat is jelentik. ÚJDONSÁGOK: — Tengerentúl: Attutaki: Négy bélyeget tartalmazó kisívekben a ma már független kis szigetország felfedezőinek, William Bligh kapitánynak és James Cook kapitánynak — utóbbi nevét viseli csaknem két évszázada a szigetcsoport — portréja és hajója szerepel. Valamennyi érték légipostabélyeg. — Ausztrália: Október 9-én modern grafikai megoldású, 7 és 30 cent névértékű bélyegből állő sorozattal köszöntötték az UPU centenáriumát. — Burma: öl bélyeget tartalmaz az a sorozat, amellyel az UPÚ fennállásának századik évfordulójáról emlékeznek meg. Az egyes értékek postai motívumokat és a szervezet emblémáját ábrázolják. — Csád: Két légipostabélyeget tartalmaz a Skylab-sorozat. Névérték 100 és 150 frank. — Gabon: 200 frank névértékű bélyeggel emlékeztek meg az ember holdra lépésének ötödik évfordulójáról. Németi V. itOSSüTri 8.22 Lányok, asszonyok 8.42 lindulók 9.00 Hires történetek — nagy egyéniségek 10.05 Fekete Pál operettfelvételeiből 10.16 Idő. Versek 10.30 Szimfonikus zene 12.20 Zenei anyanyelvűnk 12.30 Magyarán szólva 12.45 Melódiakoktél 13.50 Túlterhelt válság 14.00 Népi zene 14.20 Kis magyar néprajz 14.25 Cj Zenei Újság 15.05 Elmékezetes találkozások hangképei 16.00 168 óra ... 17.30 Derűre is deril 19.00 Évfordulók nyomában 19.30 Szórakoztató antikvárium 22.25 A beat kedvelőinek 23.10 Kamarazene 0.10 Melódiakoktél PETŐFI 8.05 Nóták 8.52 Farkas Ferenc—Devecseri Gábor: Sportkantáta 9.03 Meyerbeer operáiból 9.45 Válaszolunk hallgatóinknak! 10.00 Szabad szombat 12.00 Beethoven: C-dúr vonósnégyes 12.30 Csavar a kormányműben! Riportműsor 13.03 Händel: B-dúr orgonaverseny 13.20 „Jelképek erdején át** 13.45 Közvetítés bajnoki labda rúgó-mérkőzésekről 14.50 Kórusok, hangszerszólók 15.27 Fedetlen műhelyben 15.52 Orvosok a mikrofon előtt 16.05 Napraforgó 16.52 Éneklő Ifjúság — Budapesten 17.05 Rita Streich és Mark Rejzen énekei 17.44 Az emberréváián élettana 18.15 Rendezte: Gál István. Tartályvonat Pest felől. Rádiójáték 19.18 Nyolc rádió nyolc dala 20.20 Mahler: vili szimfónia 21.36 Nóták 22.13 KádiószínháE, Krúdy-fantázia 23.15 Slágerturmix MAGYAB 8.20 Iskola-tv 9.50 Műsorismertetés 9.51 Látókör 10.35 A tavasz 17 pillanata 11.55 Természetbarát 14.03 Műsorismertetés 14.05 Élelem vagy takarmány? 14.30 Halljuk a véleményeket, srácok! 15.10 Korunk tudománya. VII. rész 16.00 Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 17.40 Hírek 17.45 Reklám 17.55 Tájak, városok, emberek 18.15 Szóljatok játszók, regölők! III. rész 19.15 Cicavízió. A csodálatos asztalos. (Mekk-mester sorozat) 19.30 Tv-híradó 20.00 Szókimondó Kata. Zenés játék 3 felvonásban 22.25 Tv-híradó 22.35 A buszon. Az ellenőr unokahúga POZSONYI 8.00 Lenin és a prágai konferencia 9.00 Iránytű 9.30 Bábjáték 10.10 Dalok 10.30 Az ismeretlen hz átjáróházból. (Szovjet bűnügyi film) 11.35 Német nyelvlecke 12.05 Publicisztika 14.05 Hírek 14.10 A halhatatlan árnyak 14.40 Részlet a Sebastiansorozatból 15.10 Besztercebányai műkorcsolyaverseny 17.25 A tavasz 17 pillanata 18.40 Dalok 19.00 Híradó, publicisztika 20.00 Három férfi az úton. Cseh film 21.35 Híradó. A tizenkét únnenpelt. (Szórakoztató műsor) 23.05 Sporteredmények EGEI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33) Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor Nagyezsda Színes, szinkronizált szovjet film Krupszkajárói EGRI BRÖDY (Telefon: 14-07) Du. 3 órakor Nagyezsda Színes, szinkronizált szovjet film Krupszka járói Du. fél 6 és este fél 8 órakor Piknik a sasok hegyén Szovjet kalandfilm FILMMÚZEUM Du. fél 6 és este 8 órakor, a Megyei Úttörőházban Bolond Pierrot Színes francia—olasz film GYÖNGYÖSI PUSKIN Váltságdíj egy halottért GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A Szent Péter hadművelet HATVANI VÖRÖS CSILLAG Elza kölykei FÜZESABÖTTY Hangverseny Bangladesert PÉTERV ASARA Sötét folyó %