Népújság, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-28 / 278. szám

A szakköröktől — I a közéleti munkáig ' SZAMOT ADNI néhány •sztendő munkájáról, friss kezdeményezésekből már kö­vetkeztetéseket is levonni, nem könnyű dolog. Mégis valami ilyesmire vállalko­zott a Hazafias Népfront me­gyei bizottsága mellett mű­ködő nőbizottság, először me­gyei, majd országos szinten, amikor beszámolt a szakköri munka tapasztalatairól. Érdemes felmérni, honnan indultak. A szakköröknek, szabó-varró, főző, kézimun­ka — amelyekből később a szó teljes értelmében „kinőt­tek” a népművészeti szakkö­rök — már hagyományai vannak a megyében. A nőta­nács ezt a formát kereste és találta a legjobbnak arra, hogy az asszonyok egy-egy csoportját, érdeklődési körük szerint összehívja, rendsze­res alkalmat teremtsen szá­mukra, bogy találkozzanak, hogy kicseréljék tapasztala­taikat, beszélgessenek a gond­jaikról. E szakkörök féjlesz- tését támogatta a Központi Bizottság 1970 februári hatá­rozatán alapuló irányelv: „a népfront-klubok adjanak ott­hont a nőket érdeklő hagyo­mányos szakköri munkának és a sajátosan őket foglalkoz­tató kérdések vitáinak”. Ho­vá értünk el megyénkben a szakkörökkel? Izgalmas kérdés kutatni, mit is csinálnak egy-egy szakkör asszonyai, mennyi valósul meg azokból az el­képzelésekből, amelyekkel ezeket szervezték, indították. Ehhez talán először szám­szerű adatok is kellenek. Me­gyénkben jelenleg 30 díszítő- művészeti klub, 30 községben — városban — működő nők akadémiája sorakozik, 15 helyen szervezik meg évről évre a nők fórumát, amely már régen túllépte előadásai­val és kérdéseivel egyaránt a szűk „házunk tája” témát, s mellette számtalan olyan szakkör működik, különböző elnevezéssel, mint például egyszerűen a „nők klubja”. De nem lehet említés nélkül hagyni azt sem, hány nőt érint az iskolákban megren­dezett különböző szintű szü­lők akadémiája, szülők is­kolája, klubfoglalkozások szülők részére. Megannyi le­hetőség arra, hogy a nők 21.20: Gyökeret eresztve II. rész. Stilling Ferenc tanár bemutatása. A négy­részes sorozat mai értelmi­ségi — közelebbről pedagó­gus-fiatalok sorsával, hely­zetével ismertet meg. A Szegedi Tanárképző Főisko­lán magyar-történelem sza­kon 1968-ban huszonketten végeztek. Az oktatási reform eredményeként már mind­nyájan kétszakos diplomát szereztek. Pomezsánszky György szerkesztőriporter —, aki egyike az akkor végzett hallgatóknak, felkereste osz­tálytársait, akik ma kisebb- nagvobb iskolák tanárai —, hogy a beilleszkedés, a gyö­keret eresztés gondjairól, körülményeiről beszélgessen velük. Négy pedagógusport­rét látunk a műsorban; ifjú pedagógusok vallanak sor­suk, pályájuk alakulásáról, az indulás éveiről. Elmond­ják, mi történt velük azután, hogy elvégezték a főiskolát. A bemutatás — az egykori kollégák beilleszkedésének története egyben — közvetve számot ad a fiatal pedagó­gusgeneráció néhány jelleg­zetes gondjáról, öröméről is. (KS) OJjßmfgft 1974. november 28., csütörtök problémákkal ismerkedje­nek, s közben elmondják vé­leményüket, javaslataikat, s a korábbinál jóval alaposab­ban és a témákat jobban is­merőén bekapcsolódjanak a közéletbe. A FENTEBB említett párt- határozat feladattá tette a nőknek a közéletre való ne­velését. És ehhez a munká­hoz hihetetlenül nagy lehe­tőségek rejlenek ezekben a szakkörökben, amelyekről, mi tagadás, szokás helyen­ként enyhén lebecsülő módon nyilatkozni. Pedig — a helyi vezetők bizonyíthatják a leg­jobban, — ahol kezdettől odafigyeltek ezekre az össze­jövetelekre, ott számos se­gítséget kaptak. Most már vannak tapasztalataink is. Van olyan község, ahol a nők különböző összejöveteleit már régen nem az jellemzi, hogy kötőtűvel a kezükben összeülnek, s elbeszélgetnek a konyha, a gyereknevelés problémáiról. Kézimunkáz­nak ma is, de közben, nem túlzás, országos dolgokról társalognak. Meghívják a helyi tanács elnökét, s az be­számol'nekik a község fej­lesztési gondjairól. Nem egy helyen így indul el egy-egy társadalmi munka szervezé­se, egy-egy óvoda, napközi felszereléssel kapcsolatos gondjának megoldására. Ká­polnát, Kompoltot, Hatvant egyaránt említhetjük, mint olyan példát, ahol az asszo­nyok a hímzés különböző technikái mellett megismer­kedhettek, szinte szórakozva, különböző bel- és külpoliti­kai problémákkal, gyermek- nevelési módszerekkel. Fej­lődik az ízlésük, s ez egyre jobban kihat a falusi lakás- kultúra fejlődésére is. A klubélet politikai tartalom­mal telik meg ezeken a he­lyeken. NEM LEBECSÜLENDŐ az az eredmény sem, amelyről külön érdemes beszélni. A szakkörök egy része értékes népi hagyományokat ment ma át, s segítséget nyújt még a következő nemzedék­nek is abban, hogy megőriz­zék a népművészet e megyé­ben fellelhető kincseit. Tu­lajdonképpen a hagyományok ápolására serkentenek, anél­kül, hogy erről hangzatosán szólnának. Néprajzi ismere­tekkel gyarauodnak, helytör­téneti munkához kapcsoló­dik a kutatás, művészettörté­neti fogalmakat sajátítanak el, s ezzel egy lépést tesz­nek az általános műveltség fejlesztésében. S lehet-e job­ban mérni e törekvések ered­ményét mint abban, hogy a falusi asszonyok lakásából, éppen a szakköri foglalkozá­sok következményeként, ki­szorul az ízléstelen vásári giccs, hogy helyet adjon a valóban értékesnek és szép­nek? Mert azokban a közsé­gekben, ahol díszítőművész szakkörök működnek, foko­zatosan ez történik. De túl a lakáskultúrán, a gyermeknevelés korszerű módszereinek megismerésén, ezek a szakkörök mintegy is­koláivá váltak a közéleti te­vékenységnek. Az asszonyok ezeken a szakkörökön először csak egymás között „gyako­rolják” a szólást, de később sokan közülük bátrabban be­szélnek igényeikről, s köny- nyebben vállalnak feladatot először az iskolák szülői munkaközösségeiben, majd a tömegszervezetekben, s tiem ijednek meg már attól 6em ha a tanácstól, vagy munka­helyükön azzal a kéréssel ke­resik meg őket, nem vállal­nának-e nagyobb részt ma­gukra közéleti feladatok meg­oldásából. Nem vitatható az a tény, hogy a nőknek évszázados „lemaradást” kell pótolniuk a közéletben, a művelődés­ben. S ha erről van szó, min­den módot és lehetőséget meg kell keresni a nők ne­velésére, a közéleti szerep­lésre való felkészítésükre. E szakkörök, immár túlnőve az egyszerű csoportosuláson, le­hetőséget biztosítanak a nők politikai tudatának fejlesz­tésére. KORAI VOLNA még a rendelkezésre álló négy-öt esztendő tapasztalatai alap­ján végleges következtetése­ket levonni, s úgy állást fog­lalni; ahogy eddig haladtunk, amit eddig tettünk ezen a téren, a legjobb módszer. De az is tény, hogy indulás­nak biztató. S amikor a me­gyei nőbizottság számot adott országos szinten is arról, amit eddig tett, erre a szám­adásra nem ment „üres ta­risznyával”. Eredményekről beszélhettek, arról, hogy a megyében mind több asz- szonyban sikerült igényt éb­reszteni a tanulás, a lakás- kultúra, a közéleti munka iránt. Éppen a szakkörökben. Deák Rózsi GERENCSÉR MIKLÓS': ÁCSTÉSZE1TDI HAIH&IAIIANS&GIG TÁNCSICS MIHÁLY életregényé 16. írhatott már akármit Stan- csics Mihály, szövegéből va­lósággal sütöttek a felvilágo- sultság gondolatai. Aki a francia eneiklopédistákon ne­velkedett, annak ugyancsak szemet szúrtak a hazai hűbé­ri viszonyok. Minden mon­datában támadta vagy a földesúri, osztályt, vagy a papságot, vagy a német el­nyomást. Mindössze három dolog volt, amihez nem nyúlt világjavító szenvedélye; a nép, a király, meg az isten. A népet azért nem bántotta, mert szerette, érette támadta a bűnös állapotokat. A ki­rályt csak fővesztés veszélyé­vel bánthatta, az istent pe­dig azért kellett kímélnie, mert mindenkit kiközösített a társadalom, akire rábizo- ■yult az isten tagadás. De Táncsics Mihály vallásos mber volt. Éppen az isteni igazságosság nevében támad­ta á papságnak a közép­főképp a jobbagy parasztok rovására megnyilvánult mér­hetetlen önzését. Mindamellett Stancsicsban nem volt semmiféle harcias szándék. Amit tapasztalt szenvedélyes kíváncsisággal, afelett természetes igazság­érzete szerint gondolkodott, s amit ily módon megérlelt, azt írásba foglalta. Tette ezt a legjámborabb jóhiszeműség­gel, egyszersmind a legkono­kabb eltökéltséggel: vallott, leírt véleményéhez tűzön-ví­zen át ragaszkodott, ha te­kintélyt vagy hatalmi alap­ról próbált rábírni nézetei megváltoztatására. Csakis az ellenérveket volt hajlandó respektálni. Nemhiába vált kedvenc mondásává: „Ha nincs igazam, cáfoljátok meg!” Hiába kért cáfolatot, a ha­talom a maga logikája sze­rint minősítette. Stancsics Mihálynak egyetlen könyve jelent meg, s máris híressé Vagyont őriznek, vakot vezetnsk, nyomoznak a hatvani „kutyaiskolások” — Mit tud ez a német ju­hász? — Gömböc? — Ha úgy hívják! — Mindent, ami a felsőfo­kú vizsgához kell. Ugrik aka­dályt, kúszik sövényalagút- ban, házat őriz, vak embert vezet, az utcán, de ha friss nyomot fog, utánamegy a be­törőnek is! Mindezt egy fiatal autó­szerelő, Bánét Tibor mondta el a hatvani vasutasok sport­telepén, ahol január óta va­sárnap délelőttönként a MEOE iskolája működik. ★ Az iménti rövidítés ter­mészetesen magyarázatot kö­vetel, amivel nem marad adósunk Szele Imre tagcso­portvezető. — Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete! Oda tartozunk, mióta tavaly no­vemberben megalakult a hatvani csoport, ez év janu­árjában pedig beindíthattuk az iskolát. Mármint a kutya- kiképző tanfolyamot... Mi­lyen céllal? Sport is, amit csinálunk, meg aztán társa­dalmi haszna is adódik. Az ilyen, országszerte szerve­zett kutyaiskolákból kerül ki például nagyon sok jószág, amelyik később a rendőrség munkáját segíti. De mond­jam azt, hogy engedelmes­ségre szoktatott német ju­hászaink, boxereink, dober- manjaink védik az elhagya- tottabb települések házait, az ideiglenesen reájuk bízott értékesebb tárgyakat, vagy pedig szemük világát vesz­tett asszonyokat vezetnek az utca zajló forgatagában? Mert a magas szintű oktatá­son részt vett állatok mind­ezt példásan elvégzik! ★ Szele Imre műszei'ész a Mátraalji Szénbányák pető- fibányai gépüzemében, s tár­sadalmi munkában végzi az egyelőre 22 tagot számláló tagcsoport életének irányítá­sát, a kutyaiskola vezetését. Hogy önként vállalt feladatát kellően elláthassa: Budapes­ten végzett tanfolyamot. Tehát előbb ő, aztán az ebek és eltartóik, akik kö­zött minden rendű embert megtalálunk... Van itt ifjú­munkás, mint a már idézett Bánét Tibor vagy Ocsovai András. De vígan gyakorla- toztatta juhászkutyáját a nyugdíjas Molnár Pista bá­csi, aki a tűzoltóságtól ment nyugdíjba. Természetesen komolyabb anyagi tőkével nem dicseked­het a kis tagcsoport. Így az­tán mindenben magukra utal­tak, illetve Maróti József pá­lyagondnok támogatását él­vezik. Kezük alól kerülnek ki a különböző akadályok, amiket fából, gallyból farig­csálnak. A sövényalagutat maguk készítették el. S egy- egy gyakorlatozással eltelt vasárnap délelőttöt követően szépen kiigazítják a terepet is. -Fontos az eredmény: a jómodorú, mindenféle fel­adatra alkalmas jószág! ★ Most egyébként már ko­moly tervet forgatnak a fe­jükben. Mi több: megálla­podtak a hatvani rendőrka­pitánysággal. önkéntes rend­őri csoportba tömörülnek a vállalkozó szelleműek. — Kutyákkal együtt? — Természetesen — mond­ja Szele Imre. — Szeretnénk segíteni a rendőrhatóságot a bűnüldözésben, a különböző bűncselekményt elkövetők mielőbbi kézre kerítésében. A tettrekészség körül nincs gond. Vagyunk hatan-heten, akiket éjjel is kiugraszthat­nak az ágyból, ha arról van szó, hogy friss nyomon kell a kutyáknak elindulniuk. — S bárki hozhatja ebét az iskolába? — Csak a csoport tagjai. Ezt így írják elő a MEOE működési szabályai. Az ajtó természetesen nyitva min­denki előtt. S végsőben az lenne az igazi, ha többen lennénk. Érdekünk is! Mert a tanfolyamainkat elvégző kutyák mindenütt tisztessé­gesen viselkednek. Tehát (Foto: Szabó Sándor) csökkenhet a feszültség, ami pillanatnyilag még fennáll különösen a jobban beépített lakótelepeken kutyatulajdo­nosok és nemkutyások között. Mintha csak Szele Imre szavait akarná igazolni, sö­tétszőrű német juhászkutya ül le velünk szemközt. Te­kintete merő figyelem. £ jobb mellső lábát úgy emeli a magasba, akár búcsú „kéz­fogásra” nyújtaná. — Szia! — Vau.... (m. gy.) lett általa. Nevét minden fontos hivatal megjegyezte. Felkészültek ellene, vesze­delmessé nyilvánították. Semmi többért, csupán azért, mert kendőzetlen őszinteség­gel le merte írni azt a való­ságot, amelybe bárki lépten- nyomon belebotolhatott. Azért pártfogói is akadnak. Döbrentei Gábor, a reform- eszanék lelkes híve és harco­sa beajánlja nevelőnek Rud- nyánszky Zsigmondékhoz a Vác melletti Dukán. Javadal­ma évi négyszáz forint és teljes ellátás. Szép honorá­rium, de a vesződsége sem ke­vés az elkényeztetett Sándor úrfival. Az álla is leesik Stancsicsnak a csodálkozás­tól, oly esztelen pazarlás fo­lyik a bárói háztartásban. Vele jól bánnak, az urakkal egy konyhán él, magas fize­tését rendben megkapja, mégis keserű a szájíze, mert látnia kell, hogyan megy pocsékba az a renge­teg érték, amit jobbágyaiktól szednek el a földesurak. Tanítványát, a lusta és ra­koncátlan Sándor úrfit jó eredménnyel levizsgáztatja a váci piaristáknál. Ezután Rudnyánszky báró magához hivatja. Elmondja, szolgála­tával elégedett, komoly ma­gatartásáért tiszteli, ennek ellenére gondban van további alkalmazását illetően. Bizal­masan közli, szemrehányást tett nála Nagy Lipót, a váci piaristák igazgatója, hogy miként bízhatta gyermekét ilyen veszedelmes emberre, akinek könyvét a hatóságok rontó tartalma miatt betil­tották. Stancsios ért a szóból, könnyít a báró helyzetén, önként megválik állásától. Szokása szerint megint Pes­ten bérel lakást, és tartalék pénzére támaszkodva szorgal­masan veti magát az irodal­mi mnkásságba. „Kritikai értekezések” címmel kötetet állít össze, kendőzetlenül bí­rálja az alapos javításra szo­ruló közállapotokat, s rendes szokásaként nemcsak bírál, hanem megoldásokat is ajánl a tökéletesítés mikéntjére. El­készül a „Pazardi”-val is. E könyv mondanivalóját a Rudnyánszky báróéknál ész­lelt őrült pocsékolás ihlette. Bár képzelt környezetben, képzelt személyekkel, de na­gyon is valós tényekkel mu­tatta be, miképp pazarolják el a felsőbb osztályok a nép­ből kicsikart ahyagi javakat. Nagy Antal cenzor természe­tesen töprengés nélkül visz- szalökte e könyvet és a „Kri­tikai értekezések” kéziratát is annyira összekaszabolta vö­rös ironjával, hogy a szerző ilyen formában nem volt hajlandó kiadni könyvét. A cenzori önkény nagyon boldogtalanná tette Stancsi- csot. Hiába vált legfőbb szen­vedélyévé az írás, teljesen elment a kedve a munkától. Keserű tétlensége közben ta­lálkozott regényíró ismerő­sével, báró Jósika Miklóssal, az erdélyi mágnással. Jósika megérdeklődte, nem lenne-e kedve Kolozsvárra szegőd­ni gróf Teleki János házába nevelőnek, az ifjú Sándor mellé. De még mennyire! — kapott az alkalmon Stancsics Mihály. Nem annyira a Te­leki család, mint inkább Ko­lozsvár gyakorolt rá ellenáll­hatatlan vonzerőt. Ott jelen­hetett meg Bölöni Farkas bá­tor könyve, az „Észak-ameri­kai utazás”, amelyet lelke­sülten olvasott. E könyv alapján megítélhette, hogy Kolozsváron sokkal belátőbb a cenzúra, mint Pesten. Há­lásan megköszönte Jósika Miklós pártfogó ajánlását és mindjárt tapasztalhatta, hogy a grófékkal sem jár rosszul. Teleki Jánosné épp olyan művelt és embernek is kivá­ló asszony volt, mint az ómo- ravicai Szalmássyné. Mihelyt megállapodtak, még Pesten kettőszáz forint előleget adott fia leendő nevelőjé­nek, ráadásul megtoldotta száz forinttal az összeget útiköltség céljára. Stancsics egy csapásra gazdagnak érezhette magát. Már túl volt harminchato­dik életévén, helyénvalónak vélte hát, ha anyagiakban tesz valamit a jövőjéért. Kinézte magának a józsef­városi Orczy-kert mellett Steinbauer kádármester egy- holdas ingatlanát, amelyet a sváb mester a telken álló rozoga házzal együtt árult. 'Megalkudtak 2100 váltófo­rintnyi vételárban, s a ve­vő törlesztésképpen száz fo­rintot adott. Kérdezte a ká­dár, voltaképpen kiféle-mifé- le telke leendő tulajdonosa? Stancsics elhamarkodottan pesti polgárnak nevezte ma­gát, hogy eloszlassa Steinbau- er aggodalmát, holott ponto­san tudta, neve nem szerepel a pesti polgárok névsorában­Törődött i6 most ilyen ap­rósággal. Sietett Kolozsvár^ ra, az ígéret földjére, köny­vei kiadatási helyére. 1835 augusztusában vesz egy son­kát, mellé egy nagy kenye­ret, székely fedelesszekéren bérel magának helyet és ed­digi gyalogolásaihoz képest fejedelmi módon utazik Er­dély fővárosába. Nevelői munkáját itt is közmegelé­gedésre végzi. Még a tanít­vány, Teleki Sándor is —* Petőfi későbbi nagyszerű barátja, akinek költői kas­télyában töltötte mézeshete­it a költő — elragadtatás­sal beszél nevelőjéről, áld pedig ugyancsak kiadós lec­kéket kér tőle számon. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom