Népújság, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-09 / 236. szám
*** *»»»*«»» ********* * " Kedd ">lpolitilcai kommentárunk: Hányunk a világban HAZÁNK KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGE egyértelmű, áttekinthető, világos. Ez álláspontunkból következik, álláspontunk pedig azokból a marxista—leninista alapelvekből ered, amelyek nemzetközi aktivitásunk pillérei is. Mindez újra bebizonyosodott, amikor a világpolitika porondjának egyik legtekintélyesebb és legfontosabb fórumán, az ENSZ-közgyűlés általános politikai vitájában a Magyar Népköztársaság külügyminisztere nagy beszédben körvonalazta kormányunk és népünk véleményét jelenlegi világunkról. Púja Frigyes áttekintette a nemzetközi helyzet szinte valamennyi lényeges kérdését. Beszéde elején mintegy összefoglalta a világban most uralkodó irányzat lényegét, amikor kijelentette: „Kormányom értékelése szerint a nemzetközi légkör lényegesen javult és a nemzetközi élet fő irányzatává vált. Ugyanakkor nem lehet szem elől téveszteni, hogy kísérletek történnek a kedvező fejlődés lefékezésére, megállítására is”. A magyar külügyminiszter méltatta a szocialista és a fejlett tőkés országok, különösen a Szovjetunió és az Egyesült Államok kétoldalú kapcsolatainak jelentőségét az általános enyhülés folyamatában. Emlékeztetett arra, hogy egy iyen javulás túlmutat az egyes országok egymás közötti viszonylatain. „MEGELEGEDESSEL NYUGTÁZZUK — jelentette ki Púja Frigyes —, hogy Gerald Ford, az Egyesült Államok új elnöke is állást foglalt a békés egymás mellett élés politikája mellett. Reméljük, hogy a szocialista és a tőkés országok együttműködése az enyhülés, a nemzetközi problémák megoldása érdekében folytatódni fog”. A magyar külügyminiszter kiemelte annak fontosságát, hogy a tőkés világ országai elismerték a második világháború után kialakult helyzetet, foglalkozott a Német Demokratikus Köztársaság nemzetközi jogi elismerésével — ugyanakkor azzal is, hogy egyes reakciós csoportok továbbra is kétségbe vonják az NDK egyenjogúságát, szívesen visszafordítanák az enyhülés folyamatát Európában és szerte a világon. Púja Frigyes szólt az európai biztonsági konferencia menetéről, a ciprusi kérdésről és a NATO abban játszott szerepéről, az örvendetes portugál és görög fejleményekről, a Vietnammal kapcsolatos megállapodások saigoni szabotálásáról. A Közel-Kelettel kapcsolatban emlékeztetett a palesztin probléma megoldásának jelentőségére, valamint azokra a kísérletekre, amelyek éket akarnak verni az arab és a szocialista országok közé. A KÜLÜGYMINISZTER felemelte szavát a chilei terror ellen és szólt a kínai politika szovjetellenes, rágalmazó támadásairól. Amikor befejezésül hangoztatta, hogy hazánk a jövőben is támogat minden hasznos és békeszerető nemzetközi kezdeményezést, közvetve arra is utalt, hogy a Magyar Népköztársaság a szocialista országok testvéri közösségében töretlenül folytatja eddigi külpolitikáját. SCI nyer hóin Képünkön: a három párt vezéreinek nem egészen a kilátásokat tükröző arcképe. Balról jobbra Heath a konzervatívok. Wilson, a valószínűleg győztes Munkáspárt és az esetleg a mérleg nyelvét je lentő liberálisok vezére: Thory. (Népújság-teleloto — AD—MTI—KS) (Gárdos Miklós londoni tudósítása) : Hatszázharmincöt képviselői mandátum sorsáról dönt csütörtökön majdnem 40 millió brit állampolgár. A közvéleménykutató szakemberek maguk is hatszázalékos hiba- lehetőségről beszélnek. Ezúttal azonban ez a hat százalék döntő lehet. Annál is inkább, mert a hivatalból optimista kormánypárti vezetéstől eltekintve, amely magabiztosan beszél a munkáspárti abszolút többségről, mind, több vélemény hajlik arra, hogy kis változással a februári eredmény ismétlődik meg. A fél évnél alig hosszabb életű, februárban választott alsóházban 301 munkáspárti képviselővel szemben 296 konzervatív ült. A liberálisok, akik akkor a szavazatok közel 20 százalékát kapták csak 14 mandátumot nyertek. A csütörtöki választás eredméEgyiptom nem hajlandó visszatérni a „sem béke, sem bábért” áüapethez nyelt erőteljesen befolyásolja az is, hogy mennyi lesz a szavazástól tartózkodók száma. Több munkáspárti szónok jelentette ki a keddi gyűléseken: aki nem megy el szavazni, az a'nagyméretű munkanélküliséget választja ... Ami egyébként a konkrét jóslatokat illeti: általában 43 —44 százalékra becsülik a munkáspárti esélyeket, 34— 35 százalékra a konzervatívokét, és mintegy 18—20 százalékra a liberálisokét, már ami a szavazatokat illeti. Ez persze az angol választási rendszer szerint egyáltalán nem jelenti azt. hogy a mandátummegoszlás ugyanilyen lenne. Háromszáztizennyolc munkáspárti mahdátum már többséget jelent, de nyilvánvaló, hogy a hosszabb lélegzetű kormányzáshoz ennél nagyobb többség kell. Az ellenzék Heathnek a kormányzásból februárban kibukott konzervatív pártja a választási kampány finisében még erőteljesebben emlegeti a „nemzeti egységkormány” jelszavát. Egyik legnagyobb példányszámú röplapjukon négy kéz rakja ösz- sze a negyrészre szakadt feliratot: „Szavazz a nemzeti egységre!” Ez az egység Heath és emberei szerint olyan konzervatív kormány lenne, amelyben a liberálié párt is kapna néhány helyet, sőt, a konzervatívok céloztak arra is, hogy a Munkáspárt „konstruktív elemeivel” is szívesen együttműködnének. Wilson viszont több alkalommal nevetséges ötletnek és választási trükknek nevezte a konzervatív pártvezér javaslatait. Az ellenzéki „egységkor mányterv” elleni harcban — így mondják az angol parla menti matematika ismerői — Harold Wilsormak legalább 330 mandátumot kellene nyernie. Negyvennyolc őrá val a választás előtt akad munkáspárti becslés, amely ilyen eredménnyel számol. SALT Genfiben kedden megtartották a stratégiai fegyver- rendszerek korlátozásának kérdéseivel foglalkozó szovjet—amerikai tárgyalások soron következő ülését. Anvar Szadat egyiptomi elnök interjút adott a francia televíziónak a közel-keleti válság különböző kérdéseiről. Az egyiptomi államfő interjújában leszögezte, hogy Egyiptom nem hajlandó visszatérni a „sem béke, sem háború” állapotához, és ha Izrael nem helyezkedik józan, elfogadható álláspontra a genfi békeértekezlettel kapcsolatban. Egyiptom a háborút választja. Az elnök ugyanakkor ‘ nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a maga részéről minden lehetőséget megteremt ahhoz, hogy a békés rendezésre irányuló erőfeszítések sikerrel járjanak. Arra a kérdésre, vajon előterjeszt-e újabb rendezési javaslatot Kissinger amerikai külügyminiszter kairói látogatása során, Szadat azt válaszolta, hogy előkészítette saját javaslatait, de újabb indítványokat vár az amerikai diplomácia vezetőjétől is. A genfi békeértekezleten való palesztin részvétellel kapcsolatban Szadat megerősítette, hogy a PFSZ-t tekinti az összes palesztinok egyedüli képviselőjének, kivéve azokat, akik a Jordániái had-. seregben szolgáinak,' tagjai az ammara kormánynak Szadat elnök üdvöeöffce a valutáris és oi álproblémáik - ról folytatandó arab—nyugat-európai párbeszéd gondolatát és kijelentette, hogy többször javasolt hasonló* dialógus megkezdését az arab országok és az Egyesült Államok között. Az egyiptomi elnök interjújában örömmel üdvözölte a- francia kormánynak azt a döntését, hogy fei függeszti közel-keleti embargóját. Ae amerikai kepvisetöbáz elutasította a kongresszus és Ford ektok közös kompro1- rmsszutrvos javaslatát, és nagy többsegget úgy döntött hogy I arőkonszág mindaddig nem kaphat újabb amerikai fegyvereket, amíg „lényeges haladás” nem történik csapatainak Ciprusról- való visszavonása terén. A képviselőhöz és a szenátus egyeztető bizottsága az elnökkel együtt korábban egy enyhébb változatot dolgozott ki, amely csupán „jószándé- kú erőfeszítéseket” kért volna a fegyverszállítások .folytatása fejében. Ezt a javaslatot a törvényhozás akóháza 291 69 arányban utasította el. Lemondott * gorug kormány A Konsztantin Karamanlia* vezette görög kormány kedden benyújtotta lemondását. Helyét ügyvezető kormány veszi át, azzal a feladattal, hogy előkészítse és levezesse a novemberben tartandó általános választásokat. A jelenlegi kabinet 3 minisztere és három államtitkára továbbra is tisztségében marad, mivel nem kíván indulni a választásokon. Karamanlisz felkérte Mavrosz külügyminisztert és Varoff hadügyminisztert, hogy a munka folyamatosságának megőrzése végett maradjanak posztjaikon. Az ügyvezető kormány szerét.. >. teszi le a hivatali esküt G:.:ik,sz köztársasági elnök előtt. Az ügyvezető kabinetet is Karamanlisz vezeti. Mint ismeretes, az eddigi kormányt Karamanlisz júliusban alakította azzal a céllal, hogy az országban a junta hétéves uralmát követően helyreállítsa a polgári demokratikus viszonyokat. A legutóbbi választásokat Görögországban 1964. februárjában tartották. Női és férfi segédmunkásokat valamint targoncavezetőt azonnali belépéssel felveszünk Jelentkezes: Egri Bútoripari Szövetkezet Eger, Rákóczi öt 87. glatt. N ovember 17-én választásokat tartanak Görögországban. Hosszú idő után — a katonai diktatúra nehéz esztendeinek elmúlta - val — kerül sor erre az eseményre. Érthető tehát, hogy Görögországban és a határokon túl is fokozott figyelemmel kísérik azt, hogy mi fog történni azon a napon Athénban. A katonai kormányzat bukását követően nem demokratikusan megválasztott kabinet került az ország élére, hanem kinevezéssel töltötték be a kormányfői széket és a miniszteri helyeket. Kara- manliszt (igaz, hogy egy rivális és sokkal haladóbb katonai csoport nyomására) a megbukott katonai junta hívta meg a kormány élére. Az új görög miniszterelnök a burasoázia konzervatív körei tipikus képviselőjének számított — ezért is esett rá a katonák választása —• ugyanakkor több mint egy évtizedig tartó emigrációjában számottevő politikád tekintélyre tett szert. A legelőször kinevezett miniszterek Karamanlisz közvetlen környezetébe tartoztak és például Pezmazog- !u péruü zymirüszter (aki A választások és a görög baloldal OMmism 1974. október 9„ szerda gondoBcodasálbam már inkább a nyugat-európai szociáldemokrácia vezetőkhöz áll közel) jó darabig nem is volt hajlandó a kormányba lépni. A görögországi események balra tolódása, a Karamanliszra nehezedő nyomás hatására a kabinet egyre több haladó gondolkodású taggal is bővült. De az igazi baloldal még mindig kívül van a hatalomból. A kormány így a különféle politikai komprom isszumok nyomán jelenleg meglehetősen vegyes koalíció. Jellemző, hogy az Ő6zi választások lehetősége után a kabinet számos minisztere új, önálló politikai mozgalmat alapított. Ennek nyomán vált szükségessé az, hogy a választásig ügyvezető kormány működjék. A választások előtt gomba módra szaporodnak a pártok. Számos különböző árnyalatú, sokszor csak a nevében más párt jött létre. Az alakulás és a forrongás jellemzi a baloldalt is. Görögország haladó erői a hosszú diktatúra után meglehetősen nehéz helyzetben vannak, hiszen az illegalitás, a külföldi emigráció szétzilálta soraikat. A junta bukása után viszont nyomban megkeariWöftt az * országban a baloldal szervezeti újfáforméJódása. A Görög Kommunista Párt, miután vezetőd visszatérhettek a börtönökből vagy külföldiül, eJsó nagy sikereként elérte a legalitást Ez azért politikai győzelem, mert a katonai junta uralomra jutása előtt sem lehetett Görögországnak legális kommunista pártja. A baloldal akkor az EDA- párt köré tömörült Az EDA is újjáalakult és ismét a baloldal számottevő erejének számít. Emellett azonban jó néhány kisebb baloldali csoport működik; a legismertebb közülük az, amelyet a világhírű zeneszerző, Teodórák isz alapított. A baloldali körkép nem volna teljes, ha nem szólnánk Andreasz Papandreu pártjáról. Az apjánál — a jól ismert centrum párti politikusnál — jóval haladóbb szemléletű Papandreu jelen pillanatban az ország egyik legnagyobb tekintélyű politikusának számít. Egy esetleges egységes baloldali ellenzék nagy hatású vezetője lehetne. Papandreu azon- 'uam hexn hajlandó együttműködni a kommunistákkal és így fosztja meg magái. Nemrég ugyanis a Görög KP és az EDA képviselői megállapodást írtak alá, amelynek érteimében választási szövetséget kötnek. Ehhez a tömörüléshez a Teodorakísz- féle csoport és más kas pártok is csatlakoztak. Ezzel létrejött a kormánnyal szemben szocialista alternatívát hirdető ellenzéki erő. ■ választások kilátásainak mérlegelésénél, bármennyire is a baloldali - ság jellemzi most a görög közgondolkodást, nem lehet figyelmen kívül hagyni a választási rendszert. Ez a diktatúra előtti időszak terméke, amely korszak csak a junta uralmának éveihez képest látszik , demokratikusnak. A választási rendszer a hatalmon levő pártnak kedvez, s az ellenzéket sújtja. Ennek ellenére a görögországi baloldal képviselői bíznak abban, hogy a junta bukását követő első választás tükrözi majd az országon belüli erő arányokat, és még inkább bebizonyítja: Görögországban a haladás hívei döntő politikai erőt képviselnek. Kereszt# András [ L Kislakás, víkendház és garázsépitők, figyelem! Mexikói Salakbányánk terméke az osztáiyozatlan minőségű vöröses SALAK. Blokkveréshez, födémtöltéshez, parkosításhoz korlátlanul rendelkezésükre áll. . Egységára: 45 Ft/m3 -j- 8 Ft/nú gépi felrakással. A fenti felhasználáson kívül az ISKOLÁK figyelmébe ajánljuk SPORTPÁLYÁK, KORCSOLYAPÁLYÁK alapjába salakunkat. Érdeklődés, befizetés: Borsori-Abaúj-Zemplén megyei Epitőanyagipari Vállalat Miskolc, Győri kapu 23. szám. Telefon: 16-028. MEZŐGÉP Vállalat egri gyáregysége azonnali belépéssel alkalmaz: nagy gyakorlattal rendelkező TMK-lakatosokat vsfamwi segéd m u n kasokat Fizetés: Kollektív szerint. Kömló—Füzesabony—Makiár útvonalon buszjáratot biztosítunk. Jelentkezés: Eger, Lenin út 261. Munkaügy. 9 Flri&wiság mm kap amwkm kgpmkti