Népújság, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-30 / 254. szám
\ Már nem gyermekcipőben Merre tart a szakközépiskola? Mi tagadás, közoktatásügyünk utóbbi három évtizedét a kísérletező, az úttörő próbálkozások sora jel lemezte. Az is igaz, hogy minden újító törekvés mozgató rugója a korunknak, társadalmi rendünknek leginkább megfelelő iskolatípusok kialakítása volt. Ezek egyike a szakközépiskola. amelyet már hibáival ma is megoldatlan nehézségeivel együtt is elfogadott a köztudat. Érthető is, hiszen az eltelt évek során bizonyította életképességét, s jól képzett szakemberek tízezreivel sietett az ipar és a mezőgazdaság segítségére. Nem kis dolog ez, noha a gondok sem lényegtelenek, mert bosszúságot okoznak a pedagógusoknak, a szülőknek és diákoknak egyaránt. Elég csak a képesítés körüli huzavonát, a szakmunkás-bizonyítvány kérdését, s a nagyvonalúan megállapított feladatköröket említeni, n máris megértjük, hogy a jövő számára itt is akad tennivaló. Alapvető változást ígér az 1077 ^78-as tanév, amikorra elkészülnek, s mindenhová eljutnak az új tantervek, a szak- és tankönyvek, s megkezdődhet az az oktatónevelő munka, amely minden jelenlegi hiba megnyugtató orvoslását ígéri. Addig persze hosszú az út. Egyértelműen meg kell határozni a szakközépiskolai képzés általános és differenciált célját, valamint feladatait. az egyes szakokat, s az ágazatokon belül azokat a munkaköröket, amelyeket a végzett tanulók betol thetnek. Más szóval: az érettségizett erdész ne legyen favágó. s az a fiatal, aki négy eredményes évet töltött a kereskedelmi szakközépiskolában, ne bolti eladóként dolgozzék, mint a jóval alacsonyabb képzettségű ifjú szakmunkás.-Nézzük mindjárt a célokat és feladatokat! Ezt most már világosan megfogalmazza az 1973. évi 24. sz. törvényerejű rendelet, kiemelve azt, hogy ez az iskolatípus korszerű általános műveltséget és szakmai képzést nyújt, azaz növendékeit nemcsak szocialista szellemben, sokoldalúan fejlett emberekké neveli, hanem olyan szakmai képzettséget — a magasabb elméleti tájékozottságot kívánó ipari, valamint élelmiszer- és fagazdasági szakmákban szakmunkás-bizonyítványt — biztosít számukra, amelynek birtokában helytállnak a képesítésüknek megfelelő munkakörökben. Emellett természetesen előkészíti a diákokat — az iskola jellegének megfelelő — felsőfokú továbbtanulásra és a technikusi minősítés m egszerzésére Ez az alaoállás világos. kizárja a zsákutcát, s érvényesülési lehetőségek sorát kínálja. Nem kell már elkeseredniük — hogy a példánál maradjunk — az erdészeknek, s a kereskedelmi szakközépiskolásoknak sem. Igen. megszűnnek — s ez nagyon lényeges! — a bősz - szantó átfedések, hiszen kijelölik azokat a szakokat, amelyekben elméletigényes, magasabb szintű képzés szervezhető. Ezt összehangolják — így kívánja iskolarendszerünk egysége — a szakmunkásképző intézetek szakosításával. A szakközépiskola tehát szakmunkás és középfokú szakképzésre vállalkozik. Szakmunkás-bizonyítványt ad a szélesebb körű tájéko- zottsá *ot kívánó szakmákban. Ilyen az ipar és az élelmiszer-gazdaság egy-egy területe Így Ide aztán csak érettségizett utánpótlás érkezhet. olyan gárda, amely valóban helytáll, s megbir kózik az egyre sokrétűbb feladatokkal is. Persze az iparban és az élelmiszer-gazdaságban olyan ágazatok is vannak — mint például a könnyű- és az építőipar —, amelyek nem túlzottan elméletigényesek, s ezért a felkészítés nehézségeit korszerűen megoldják a szakmunkásképzők. Az ilyen szakmákban a szakközép- iskolák középfokú képzésére vállalkoznak. A félreértések elkerülése végett arra mindenképpen törekedni kell. hogy ezeken a nem szakmunkás- képzési célú Ipari, élelmi- szeripari szakokon mindenki számára érthetően fogalmazzák meg azt, hogy az itt végzett diákok a technikusi képesítéssel egyenértékű bizonyítványt kapnak. Ha ez megtörténik, akkor könnyen feloldódik a még érezhető húzódozás, bizonytalanság. fiatalok tízezreinek sorsán könnyíthetünk vele. 8 0 Tizenhárom-tizennégy éves korban nem kis erőpróba a pályaválasztás, s az is tény, hogy az elhibázott döntés kóros következménye majd- hogy egy életre szól, hiszen, például a jelenlegi szakközépiskolai képzésben alig adódnak módosítási lehetőségek, holott az esetleges pályakorrekció számos buktatót előzhetne meg. Enélkül elképzelhetetlen a korszerű iskolai nevelés, amely az egyéni választási alkalmak bővítését is jelenti. Megoldást jelentene, ha növelnénk az általános iskolák pályaválasztási munkájának színvonalát, hatékonyságát, ha arra törekednénk, hogy a szakközépiskolák és a gimnáziumok tananyaga minél kevésbé térjen el egymástól. Ez elérhető, ha az általános képzést az 1—II., a szakképzést a III—IV. osztályokba tömörítjük. Kétségtelem, ez nem egyszerű feladat, mégis érdemes rá vállalkozni, mert A korszerű szakmai képzettség csak széles körű, általános műveltségen alapulhat. A jövő munkásának lépést kell tartania az egyre gyorsuló technikai és tudományos fejlődéssel. Ez csak ügy képzelhető el, ha az alma mater beleplántálja az állandó továbbképzés igényét, a problémamegoldó gondolkodás képességét, ha megismerteti vele az információszerzés ‘ öntevékeny módszereit, ha kialakítja a tájékozódás készségét. Akik így indulnak az életbe, hamarosan helyüket találják nemcsak az üzemekben, hanem a főiskolákon és az egyetemeken is, hiszen az iskola szakirányú felsőoktatásra is felkészít. A fiatalok sokkal könv- nyebben jutnának be az egyetemekre és főiskolákra, ha felvételi szaktárgyaikkal mélyrehatóan megismerkednének. Az óraszámokat és a tananyagot úgy kell meghatározni, hogy ne csak a szakmai képzés alapozását, hanem a felvételi előkészítést is szolgálják. Megoldható az is. hogy az érettségi követelmények egyezzenek a felsőoktatási intézmények kívánságlistájával. Akik továbbtanulnak, azok a III. vagy IV. osztálytól nagyobb óraszámban készülhetnek a rajtra, s azok. akik számára az érettségi a végcél, ugyanebben az időben szakmai ismereteiket bővítenék vagy egy idegen nyelvet tanulnának. Csak néhány hasznos, megfontolandó elképzelést említettünk az Oktatási Minisztérium által kiadott szakközépiskolai tantervi irányelvekből. Van idő a töprengésre, a jobbnál jobb ötletek formába öntésére, hiszen messze még 1977. szeptember elseje. S erdemes is meditálni, mert minden jó szándékú javaslat azonos célt szolgál: egy viszonylag fiatal iskolatípus gondmentes jövőjét... Pécsi István Fazekasmúzeum nyílt Magyarszombatfán Az egykori gölöncsérházban berendezett állandó kiállításon az őrségi fazekas népművészet alkotásait mutatják be. (MTI-foto — Danis Barna — KS) Hidas Antal, Sarkadi Imre, Szép Ernő művei a képernyűn Új tévéjátékok A következő napokban, hetekben a televízió jó néhány olyan új tévéjátékkal jelentkezik, amelyek a magyar irodalom ismert műveit dolgozzák fel a műfaj sajátos formájában. Hidas Antal „Fi- czek úr” című könyve nyomán Hajdúfy Miklós rendezett tévéjátékot Markos Miklós forgatókönyvének felhasználásával. A történetben egy szegény cipészcsalád élete és küzdelme kapcsán bontakozik ki az első világháború előtti Budapest sokszínű képe. Ficzek úr álmai varázsában él, csodálatos terveket akar megvalósítani, de vállalkozásai sorra összeomlanak, csupán szegénysége marad. A szereplők: Hau- mann Péter, Schütz lla, Major Tamás, Balázs Péter, Káló Flófián, Molnár Tibor és Pásztor Erzsi. Mihályfy Imre rendezésében készült film Hunyadi Sándor Téli sport című kisregényéből. A könyv főszereplője Olga. a szegény tisztviselőlány, aki a Tátrában győgyítgatja tüdőbaját, s beleszeret egy sítrénerbe. A játék főbb szerepeiben Esztergályos Cecíliát, Kertész Pétert és Szabó Ildikót láthatjuk. A századelő kedvelt írójának, Szép Ernőnek is a közeljövőben kerül képernyőre két egyfelvonásosa Adám Ottó rendezésében. Az „Ida” és a „Krémes” irónikus, groteszk hangvétellel mesél a kisemberek életéről. A játékokban többek között Schütz Ilát, Piros Ildikót, Huszti Pétert és Paudits Bélát láthatjuk. Sarkadi Imre novelláiból Esztergályos Károly Pokolra- szállás címmel készített adaptációt. A mű egy fiktív életrajz jelentős eseményeit dolgozza fel. Ábel. a történet hőse, a negyvenévesek nemzedékéhez tartozik, ahhoz a generációhoz, amelyik átélő- je, egyszersmind cselekvő résztvevője volt történelmünk nagy korszakváltásának. Ábel múltjának felelevenített pillanataiból kirajzolódik a sorsát, emberi magatartását meghatározó történelmi és társadalmi szituáció is. A főbb szerepeket Kozák András, Hűvösvölgyi Ildikó, Gyöngyössi Katalin, Béres Ilona, Győri Emil és Mádi Szabó Gábor játsszák. Fáy András „Külföldiek” című művéből Mészöly Tibor dramaturg közreműködésével Nemere László készített filmet. A vidám história a kül- földmajmolás szatírája. Gárdonyi Géza Ida regénye című művéből is adaptáció készült két részben. 18.20: Az öröklődés titkai Ezzel a címmel új, nyolcrészes ismeretterjesztő sorozatot indít a televízió. A műsor valójában az öröklődés titkairól akarja fellebbente- ni a misztikum fátylát. Meg- ismerkedtet az öröklődésért „felelős” anyagi részecskékkel, a kromoszómákkal és a génekkel. Szóba kerül az öröklött és a nevelés során kialakuló hatások aránya és befolyása, hallunk az emberi öröklődés folyamatának megismerésében kiemelkedő helyet kapott ikerkutatásról. Fontos tanácsok hangzanak el a fejlődési rendellenességek megelőzésének lehetőségeiről. Foglalkoznak a műsorban az örökletes ár imák előzetes felderítésével, kiszu résével, i A sorozat első részének címe: Gyereket szeretnék de...; lényegében a genetikai tanácsadás 6/erept el foglalkozik. fi Hmism 1971. október 30. szerda 2. program a vasárnapi ebéd volt egy étkezdében, ahol igazán jól éreztük magunkat. A temérdek autót csak azért néztük, hogy ne üssenek el, a kirakatokat meg, hogy ne menjünk neki. Persze. azért megesett ritkán, hogy elmentem valamelyik barátommal egy szórakozóhelyre Is. Egész éjszaka hallgattunk egy fiatal, spanyol gitárost egy üveg bor mellett. Ketten egy üveg bor mellett. A Tabouban pedig, ez egy diákmulató, egy-egy pohár limonádét Ittunk. Ott táncoltunk is. Egy igen fiatal néger lány tánc után egyszer kért tőlem egy cigarettát. Aztán néhány perc múlva odajött hozzám és a barátnőjének Is kért. Tánc közben egyszer meglökött valaki és akkor összeért a szánk is. Egyszerre mondtuk neki: „Nyugodtabban, uram, felborít minket!" És egymásra nevettünk. Izabella figyelmesen hallgatta minden szavamat. S nyugodt majdnem kemény hangon kérdezte: — És kinek ment fel a lakására? Ki vetkőzött le maga előtt? Megütközve néztem erre a rendkívül 6zép. és mindig olyan szigorúan komoly nőre. Hogyan mondjam neki, hogy egyetlen női lábra sem emlékszem.1 v hogy a szoknyákat is csak azért néztük, hogy megkülönböztessük a nadrágoktól. Ott nem lehet olyan célzatosan végignézni a nőkön, ez ott nem szokás. Izabella felállt s egy kis üveg finom konyakkal tért vissza. Kis poharakba töltött belőle. Nem szoktam Inni, de egy hajtásra kiittam. S akkor hirtelen felcsillant a szemem. mert mégis eszembe jutott egy különös kaland Amikor felmentem egyszer egy idősebb, tekintélyes tartásé koiléganőm lakására. Egészen kigyúlt az arcom az Izgalomtól és Izabella is észrevette ezt a változást. Egy finom cigarettát dugott a számba és tüzet adott. Aztán töltött újra a feketéből. — Eszébe jutott valami? — kérdezte halkan. — Igen — feleltem. — Egy kolléganőm. Annak Is ilyen sima volt a bőre, mint magának, de ő barna hajú. Egyenes tartású, megközelíthetetlen természet. Őt bízták meg, hogy vezessen be az iskolai szokásokba, ketten maradtunk benn rhunka után a tanári szobában ... — És már ott kezdődött el?... — Nem, ott semmi nem kezdődött el. Csak jólesett, hogy egy szorosabb kis kollektívába kerültem, férfiak és nők közé. a felnőtt világba. S még talán az is furcsa volt, hogy egyedül maradtam a tanári szobában egy nővel, mert mindenki hazament már. Csak úgy ittam a szájáról a szavakat, és néztem közben a száját. Néha meg lehunytam kicsit a szemem. S egyszer csak azt mondja: ..Most pedig jöjjön velem, elmegyünk Enghien-les-Bains-be. én ott lakom. Tündért kis fürdővároska Párizs közelében. Egy tő partján A Boulevard de Port Royalr? mentünk, ahol a kocsi)«- parkolt, beszálltunk és ami re a zsúfolt Párizson ót kiértünk az országúira, ott rákapcsolt, és befordultunk jobbra Bnghien-les-Bains felé, már sötétben csillogott a tó, ragyogtak a lámpák, fényben fürdőzött a kávézók és éttermek terasza. És közben megjegyezte, hogy én is messzi lakom az iskolától, nekem is hasznos lenne egy kocsi, tud is egy nagyon olcsóról, abban a garázsban, ahol az övét is vette, egy fekete Peugeot 203-ast, amelyet már nem gyártanak, és épp ezért nem kérnek érte sokat, pedig úgy fest, mintha vadonatúj lenne, kívül-belül vadonatúj. És azzal el tudnék látogatni hozzá is néha vasárnaponként. — Vele töltötte ugye az éjszakát? — kérdezte Izabella fojtott hangon. Kicsit kerekre nyílt a szemem, aztán csak vállat vontam. — Ö, egy szép kis kertes ház előtt álltunk meg. Bent levetette a kosztümkabátját és már engedte ts a fürdővizet. „Először is leíürdök. ez mindig az ,első. amikor hazajövök — mondta. — Fürödjön le maga is, jobban érzi majd magát utána Aztán megvacsoráztunk.” — Ez nem igaz. villant át az agyamon, s ahogy ment a fürdőszobába, erős. csinos lábára esett a pillantásom. Valami bolond vágy fogott el. — Kiszólt még. hogy tgva'- ’gy frissítőt, talá'ok a hűtőszekrényben. s kis idő múlva mór kilépett úira, sötét fürdőköpenyben. De nem láttam semmilyen változást az arcán. Éppolyan komoly volt, és távoli, mint a tanári szobában. Én következtem a fürdőben. Letussoltam és visszavettem a ruhámat, de a zakót a karomon hoztam ki. — Megengedi, hogy ingujjban maradjak? — kérdeztem. — Természetesen — felelte. — Meleg van. Hozom azonnal a vacsorát. Hideg vacsorát adok. Engem valami furcsa érzés kerített hatalmába, valami szokatlan bátorság és az buggyant ki a számon: — Várjon egy kicsit, Yvette. (Mert Yvette-nek hívták.) Meg szeretném csókolni magát. Megengedi? Csodálkozva nézett rám. — Előbb vacsorázunk, nem? — Igen, de úgy szeretném ... Valahogy mindig az az érzésem, amikor kimegy a szobából, hogy nem jön többé vissza. Vonz a megközelíthetetlensége, ami mór az első percben sugárzott magából és amlt most is érzek... De hogyan nézek a szemébe holnap az iskolában ? — Kérem, mondjon el mindent részletesen — szólalt meg Izabella. — Nem vagyok gyerek. nyugodtan elmondhat mindent. Igyunk meg még egy pohárka konyakot. Megittunk. Egyszerre lehajtottam azt is. És akkor Izabella a lábamra tette a kezét. Csak úgy rátette. Minden kihívás nélkül. Ahogy ez Párizsban is lehetséges. — Olyan mosolyféle jelent meg Yvette arcán. Mint aki csodálkozik rajtam. — Hát úgy néz a szemembe. ahogy eddig nézett. Köszönünk és kész. Ha kérdezni akar valamit, megkérdezi. Én válaszolok. Ahogy ez természetes kollégák közt. Itt más most. De nem azért, mert itthon vagyok, hanem azért, mert most nem akarok megközelíthetetlen lenni. Mintha kinyílt volna a fürdőköpenye, egy pillantásra láttam a testét, aztán megrázta valaki a vállam. Felrezzentem. Yvette állt előttem, ő hajolt oda hozzám. A tanári szobában. — Én beszélek magához, maga meg csak bámul, bámul rám. úgy bámulja a szóm, mintha arról olvasná le a szavakat. S egyszer csak lehunyja a szemét, mintha álmodna, vagy álmodozna. Kicsit elmosolyodott. . — Tudom, egyedül él itt most Póriasban. És nem mindig jó egyedül. De előbb szokja meg az iskolát, jöjjön bele a tanításba, rakjon félre egy kis pénzt, aztán gondolhat arra, hogy ne legyen mindig egyedül. Egyszer majd eljön hozzám is. Kábán néztem rá, iszonyú meglepődés tükröződhetett az arcomon, s próbáltam megfejteni, mit jelent ez az „egyszer majd eljön hozzám is”. De ezt nem lehetett tudJ ni, mert Párizsban nem ki'J séri mindig afféle arcjáték a szavakat. Az utolsó pillanatig nem tudhat semmit az ember. — Most pedig menjen! —* mondta Yvette és megsimogatta az arcomat. Az egyik , ujjával a szómat is érte. I Ügy hiszem véletlenül. Vagy mit tudhatom! Izabella tágra nyílt szemmel nézett rám. Egészen kigyúlt az arca és olyan szigorúan nézett. Aztán odahajolt hozzám, éreztem a mellét, éreztem a száját és úgy éreztem, mintha most is álmodnék. — Sokat tanultam magától — suttogta fojtott hangon. Kipirult arccal, csodálkozva néztem rá.
