Népújság, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-26 / 251. szám
A pétervásári áruházban A pétervásári élelmiszerboltban A Mátra ft a Bükk hegység találkozásánál, attól kissé északra, a Tárná völgyében terül el a Pétervására és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet működési területe. Tizenegy község ellátásáról gondoskodik az ÁFÉSZ, de hozzátartozik még a Nóg- rád megyei Mátracscr puszta is. Mindez azonban csupán földrajzi meghatározás, mert ba » szövetkezet vonzáskörét nézzük, akkor kiderül, hogy Pé- tervásárának átmenő idegenforgalma is van, s a különböző árucikkekért, különösen bútorért a megye más részéből, sőt, Heves határán túlról is gyakran felkeresik a vásárlók az áruházat és az üzleteket. A vonzáskör megmaradt Az ÁFÉSZ elődje 1946- ban alakult Pétervásárán. Akkor mindössze 200 tagja volt és csupán két üzlete. Az évek során sok változáson és fejlődésen ment keresztül a szövetkezet. Különösen az 1967—68 és 69- es esztendő hozott erőteljes fejlődést. A nagyobb önállóság lehetővé tette a szélesebb körű gazdálkodást, a saját elképzelések megvalósítását. A fejlődését szemlélve szólni kell az 1966-os évről is. Ekkor szűnt meg ugyanis Pétervására, mint járási székhely és abban az időben bizony gyakran felmerült az aggodalom: mi lesz, hogyan lesz? Attól tartottak ugyanis, hogy Pétervására elveszti vonzását, s így visz- szaesik a kereskedelem is. A jó szervezés és a gazdag áruválaszték azonban kereskedelmi szempontból továbbra is megtartotta központnak Pétervásárát, legalábbis egy terület üzleti központjának. Ma már 4600 tagja van a szövetkezetnek. Különösen jelentős ez a számadat, ha hozzátesszük, hogy a lakosság 45 százaléka tagja a szövetkezetnek. A részjegyek értéke eléri a 800 ezer forintot. Növekedett, szélesedett az üzlethálózat is. Harminchat kiskereskedelmi bolttal, üzlettel, 24 vendéglátóipari egységgel és 10 felvásárlóhellyel rendelkezik az ÁFÉSZ, de foglalkozik szolgáltatással is. Ezen kívül van szikvízüzeme, darálója és karbantartó részlege is. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a kereskedelem évi forgalma 83 millió forint, a vendéglátás 30 milliót forgalmaz, a felvásárlás pedig 3 milliót. Ezt a jeOlcsó árak9 gazdag választék | A Pétervásári ÁFÉSZ : a lakosság szolgálatában lentős forgalmat az ÁFÉSZ 220 dolgozója bonyolítja la Az ÁFÉSZ tagjai vásárlásai után visszatérítést kapnak. Ennek összege ebben az évben eléri a 400 ezer forintot. De jelentős az az összeg is, amelyet más formában adnak vissza a vásárlóknak. A kockázati alapról van szó, amely egy évben meghaladja a 600 ezer forintot, s ezt különböző leértékelések és vásárok keretében kapja visz- sza a lakosság. Tetőtől talpig Nem csak a közvetlen környék, hanem még a távolabbi vidék lakóinak is ajánljuk: keressék fel a pétervásári áruházat, mert a gazdag választékból jól és olcsón vásárolhatnak! 1963-ban épült a kétszintes áruház, amely Pétervására legforgalmasabb helyén áll. Az áruháznak két főosztálya van: a ruházati és a vas-műszaki. Az árukészlet igen jelentős, eléri a 3 millió forintot. Ehhez mérten jó a forgalom is: ebben az évben meghaladja a 20 millió forintot. Nem a hangzatos slágerszöveg miatt mondjuk, de valóban ez az igazság: az áruház ruházati osztályán tetőtől talpig felöltözhet. Mégpedig ízlésesen, elegánsan, divatosan és olcsón. Az áruházban mindent megtalál a cipőtől a kalapig, a zoknitól a nyakkendőig. Ezenkívül természetesen fehérneműfélék, ágyneműk, szőnyegek, méteráru, kötött- és divatáru és még sok-sok féle árucikk nagy választékban. És ne felejtkezzünk el a gyerekekről sem! Az ő számukra is gazdag a választék és főleg olcsó áron kaphatók bébi-holmik, valamint a gyermekruhák és kis cipők. A nagy választékot a rugalmas beszerzés biztosítja. Az áruház ugyanis a területi nagykereskedelmi vállalatok mellett kapcsolatban van a fővárosi kereskedelemmel is. Így az áruházban egyformán jól vásárolhatnak a kevés pénzű emberek, de azok is, akiknek vastagabb a pénztárcájuk. A bő választék és az árubőség jellemzi a vas- és műszaki osztályt is. Az e profilba sorolható árucikkek sokféle változatát találhatja itt a vásárló. Televíziók, rádiók, magnetofonok sorakoznak a pultokon, de nagy választékot kínál az áruház a tűzhelyekből, hűtőkből, csillárokból és a különböző műszaki cikkekből. A készülékeket természetesen szakemberek mutatják be a vásárlóknak, tanácsot is adnak, sőt a televíziót a lakáson üzemképes állapotban adják át. A műszaki cikkeken túl más is kapható ezen az osztályon. Többek között optikai cikkek, játékok, valamint üveg és porcelán áruk. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra is, hogy motorkerékpárokból és kerékpárokból is nagy választékot kínál az áruház. Sőt! Még gépkocsialkatrészek is kaphatók. Elsősorban külső- és belsőgumik, gyertyák és azok a fontosabb alkatrészek, amelyek gyakran szükségesek a gépkocsikhoz. Korszerű bútorok A pétervásári bútorüzlet tulajdonképpen újnak mondható, de a havi forgalma már eléri az egymillió forintot. Nem túlzás azt állítani, hogy a pétervásári bútorüzlet igen csak népszerű, széles vásárlóköre van, s eljönnek nemcsak Egerből, hanem még a szomszéd megyéből is. Az üzlet választéka valóban minden igényt kielégít Győződjenek meg az Olvasók is, jöjjenek Pétervásárára és nézzék meg az ÁFÉSZ bútorüzletét! Ebben az üzletben megtalálják a Budapesti Bútoripari Vállalat, az Agria Bútorgyár, az Egri Asztalos Ktsz, a jászjákóhalmai Asztalos Ktsz és még háromnégy más vállalat kiváló és korszerű termékeit Ezek után hadd hívjuk fel a figyelmet néhány más üzletre is. Elsősorban a péter- vásári új tejboltra, amely havonta mintegy 150 ezer forintot forgalmaz és ahol nemcsak vásárolni, hanem reggelizni is lehet. És ez a bolt gondoskodik oz iskolatej ellátásról is. Könyvesboltja is van az ÁFÉSZ-nek Pétervásárán. Az évi 2,5 milliós forgalma jelzi, hogy jó az ellátása, s megtalálhatók az üzletben a leg- * újabb kiadú könyvek éppen úgy, mint a régebbiek. A könyvesbolt munkáját és forgalmát 36 könyvbizományos segíti. A bolthálózat valamennyi egységét nem lenne célszerű, itt most felsorolni, de néhány forgalmas üzletet megemlítünk. Elsősorban az istenmeze jei vegyesboltot, amely sokféle áruval várja a vevőket és 10 millió forintos forgalmat bonyolít le egy esztendőben. Színvonalas üzlet a bükkszéki vegyesbolt is, amely évi 8 millió forintot forgalmaz, s a lakosság ellátása mellett kielégíti az idegenforgalom igényeit is. Említést érdemel a cáraszói új vegyesbolt is, ahol ugyancsak sokfajta árüt és bő választékot találnak a vásárlók. A bolthálózathoz tartoznak az élelmiszerüzletek, valamint a zöldség- és gyümölcsüzletek is. Pétervásárán, Bükkszéken. Istenmezején, Váraszón, Ivádon és Erdőkö- vesden van az ÁFÉSZ-nek zöldség- és gyümölcsüzlete, amelyek foglalkoznak felvásárlással is. S ha már a zöldségnél és a gyümölcsnél tartunk, elmondjuk azt is, hogy a pétervásári ÁFÉSZ mintegy 400 mázsa almát, ugyanennyi burgonyát és 100 mázsa hagymát tárol szakszerűen a lakosság számára. Vacsorák—zenével Az olvasók figyelmébe ajánljuk vendéglátó egységeinket, éttermeinket, bisztróinkat és a presszókat is. A pétervásári Kakas étterem és presszó bonyolítja le a legnagyobb forgalmat, évi bevétele meghaladja a 3 millió forintot. Ez az étterem gondoskodik az üzemi étkeztetésről, az öregek ellátásáról és természetesen az átmenő forgalom kiszolgálásáról is. Elismerten jó konyhája van az étteremnek és gyakran rendeznek különböző műsoros esteket. Nagy sikere van a Kakas étterem disznótoros vacsoráinak, halvacsoráinak, amelyeket mindig valamilyen műsorral kötnek össze. Megemlítjük az esküvői vacsorákat is, mert ilyeneket is gyakran rendeznek ebben az étteremben. A színvonalas tálalás, valamint a jó ételek mellé hangulatos zenét is szolgáltat az étterem. A terpesz bisztró és az is- tenmezeji étterem is a lakosság ellátását szolgálja, de ezek látják el ebéddel a .termelőszövetkezet tagjait is. Említést érdemel a váraszói presszó is, amelyet a fiatalok igénye alapján alakított ki a szövetkezet egy régi bolthelyiségből. Közismert Bükkszék idegenforgalma. A melegvízű strandért, a jó Salvus-vízért sokan felkeresik ezt a szép fekvésű községet. Az ÁFÉSZ természetesen alkalmazkodik az idegenforgalom igényeihez, s minden igyekezete arra irányul, hogy megfelelő színvonalon kiszolgálja azt. Az ételek és italok mellett a nyári időszakban gyakran szolgálnak műsorral is, — fővárosi művészek fellépésével. A bükkszéki Strandvendéglő, valamint a községi vendéglő, a presszó, az élelmiszer-pavilon, valamint a strandcfKkeket árusító pavilon sokoldalú kínálattal várja a vendégeket. A bükkszéki forgalmat befolyásolja az időjárás, de azért összességében évenként eléri a 2 millió forintot. Kölcsönzés és szállítás Mint ahogy a bevezetőben arról már szó esett, különböző szolgáltatásokkal is foglalkozik a pétervásári ÁFÉSZ. Ezek a szolgáltatások bár nem jelentenek nagy forgalmat, de ugyanakkor jelentős segítséget adnak a lakosságnak. Itt van például a kölcsönző szolgálat. Pétervásárán és a környéken bizony divat a népes lakodalom. De kinek van annyi edénye, pohara, asztala és egyéb felszerelése, amennyi egy nagy lakodalomhoz keú? Itt jön az ÁFÉSZ segítsége: olcsó áron kölcsönzi mindazokat az eszközöket, felszereléseket, amelyek ilyen ünnepi alkalomra szükségesek. Ma már Pétervására körzetében is sokan fűtenek olajjal. Ezért jelentős, hogs az ÁFÉSZ-nek Pétervásárán. Istenmezején és Bükkszéken olajtartálya van és., jnnen szállítják ki rendszeresen' -a- fűtőolajat a községTboltokba. Sok család használja a propán-bután gázt is. Pétervásárán cseretelepet létesített az ÁFÉSZ és hetenként készet szállítja a cserepalackot » községi boltokba. A szolgáltatások körébe tartozik a fuvar is. Négy tehergépkocsija van az ÁFÉSZ- nek, amelyek költözködéskor, építkezéskor, vagy más alkalommal kedvezményes áron állnak a lakosság rendelkezésére. * A pétervásári AFES7, nem tartozik a nagy szövetkezetek közé. De a maga területén már évek óta arra törekszik, hogy jól ellássa a lakosságot és néhány üzletével elsősorban a pétervásári áruház, valamint a bútorüzlet gazdag választékával felhívja a szélesebb környék lakóinak figyelmét is. Biztatóak és fejlődést ígérnek az elkövetkező évek is«. Pétervásárán új vendéglő, csemege- és háztartási bolt építését tervezik, Bükkszéken pedig bővítik a Strand-vendéglőt és a község üzleteit is. Hogy még jobb legyen az ellátás és még többen keressék fel a pétervásári ÁFÉSZ üzle* teit, vendéglőit. *0 (X) A «Brassói vegyesboltba* A pétervásári áruhás Az áruház műszaki osztálya# (