Népújság, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-22 / 247. szám
n GYESE került az élre A megyei labdarúgó-bajnok- l«g tizenegyedik fordulójában az éllovas Egeresem nem várt súlyos vereséget szenvedett, a feljövőben levő Hatvani Kini- zsi otthonában. A GYESE viszont biztosan győzött a Selypi Kinizsi ellen.' ezzel az Energia együttese átvette a vezetést a bajnoki táblázaton. A Petőfi* búnyának sem jelentett külo- nöseblr akadályt a Bélapátfalva legyőzése. A bányászok „ugrásra készen" állnak a 3. helyen. Az Egri Vasas az Apc legyőzésével feljött a 4. helyre. A bajnoki címet védő MÁV HAC vereséget szenvedett Adá- cson, sas. helyre esett vissza. A hazai pálya előnyét élvező Tamalelesz nagy küzdelemben fektette két vállra a szűcsieket. A Pétervására—Gáspár SE, a Karikás SE—Heves és a Sírok— Novaj összecsapásokon pont- osztozkodás történt. A forduló mérkőzéséről, az Egercsehi su- Ivos vereségéről a következő jelentés adta tudósítónk. Hatvani Kinizsi—Egercsehi 4:0 (2:0) Hatvan, 30« néző. V.: Patócs. H. Kinizsi: Varga, — Szekere», Burtán, Zábrák, Konkoly, Tóth, Lénárt, Szabó, Ludvlg, Tómács, Kővágó. Edző: Kristyan István. Egercsehi: Bráz — Bóta, Halász I., Bartlia. Gál, Pirkó. Kovács, Ballal, Halász A., Sulyok, Petrányi. Edző: Csíz marik Imre. 30. perc: Szabó pontos átadását Tómács 7 m-röl juttatta a bal sarokba. 1:0, 44. perc: Szabó 30 m-es átadását Zábrák a bal alsó sarokba továbbította. 3:0. 63. perc: Szabó jobb oldali szabadrúgását Tóth S m-ról a jobb alsó sarokba fejelte. 3:0. 76. perc: Üjból Szabó végzett el egy szabadrúgást, Tóth fejesét Bráz kiütötte, majd a befutó Lénárt 6 m-ról a hálóba továbbított. 4:0. A minden csapatrészében jobb játékot nyújtó Kinizsi még ilyen arányban is megérdemelten győzött. A gólkülönbség az Egercsehlre nézve hizetgö. Jók: Szabó (* mezőny legjobbja), Tóth, Konkoly, Zábrák, Kővágó, illetve Bráz, Gál, Halász II. Safrán János További eredmények: Egri Vasas—Apc 2:0 (1:0), Gyöngyösi ESE—Selyp 4:0 (3:0), Pétervására—Gáspár SE 1:1 (0:0), Adács —MÁV HAC 1:0 (0:0), Tarnale- lesz—Szűcsi 3:3 (1:2), Karikás SE—Heves 1:1 (0:1), Petőfibánya—Bélapátfalva 4:o (1:0), Sírok—Novaj 1:1 (1:0). A bajnokság állása: 1. GYESE 11 8 'S 1 27- 6 18 2. Egeres. 11 8 1 2 23-11 17 3. Petőfib. 11 6 4 1 26-11 16 4. E. Vasas 11 6 2 3 26- 9 14 5. Heves 11 6 2 3 20-13 14 6. Adács 11 6 2 3 15-10 14 7. H. Kin. 11 5 3 3 19-13 13 3. MÁV H. 11 5 3 3 14-11 13 9. Gásp. SE 11 6 1 4 18-18 11 10. Selyp 11 5 1 5 14-14 11 11. Novaj 11 1 7 3 5-14 9 12. Apc 11 2 4 5 10-14 8 13. Tárnáiéi. 11 3 2 6 14-20 8 14. Kar. SE 11 2 4 5 11-22 8 15. Bélapátí. 11 2 3 6 11-30 7 16 Szűcsi 11 2 2 7 14-25 6 17. Sírok 11 2 1 8 11-20 5 18. Péterv. 11 1 2 8 10-27 4 Az ifjúsági bajnokság eredményei: Egri Vasas—Apc 10:0 (6:0), Gyöngyösi ESE—Selyp 12:0 (4:0), Pétervására—Gáspár SE 0:0, Adács—MÁV HAC 3:1 (0:1), TarnaJelesz—Szűcsi 4:2 (1:1), Hatvani Kinizsi—Egercsehi 2:5 (0:4), Karikás SE— Heves 0:4 (0:2), Petőfibánya— Bélapátfalva 4:4 (2:3), Sirok— Novaj 1:1 (1:0). A bajnokság állása: 1. GYESE 11 11 — — 89- 6 22 2. E. Vasas 11 10 1 — 75- 6 21 3. MÁV H. 11 8 1 2 39-11 16 4. Heves 11 8 — 3 26- 9 16 5. Novaj 11 6 2 3 20-13 14 6. Bélapátf. 11 6 1 4 28-31 13 7. Egeres. 11 6 1 4 31-18 13 8. Tárnáiéi. 11 6 1 4 26-28 13 9. Petőfib. 11 5 2 4 40-22 12 10. Sirok 11 5 2 4 33-21 12 11. Adács 11 5 1 5 22-14 ll 12. Apc 11 4 1 6 19-29 9 13. Gasp. SE 11 3 2 6 13-35 8 14. H. Kin. 11 3 1 7 17-67 7 15. Kar. SE 11 2 — 9 8-39 4 Iff. Selyp 11 • 1 1 9 14-41 3 17. Szűcsi 11 1 —10 7-58 2 18. Péterv. 11 10 3-42 1 Kosárlabda Egri Volán— Szarvasi Főiskolai Spartacus 60:52 (33:29) NB IX-es női mérkőzés, Eger, 150 nezó. V.: Kápolnás, Virik. Volán: Leső 13, Csirmaz V. 7, Szephegyi 2. Majoros 10, Hala- day 12, Csere: Mile 10, Varga 4, Keresztes 2, Gallay és Csirmaz. K. Edző: Galambos János. A mérkőzés érdekes színfolttal kezdődött. Budapestről ugyanis három Játékvezető érkezett. Mint később kiderült, a Magyar Kosárlabda Szövetség felfigyelt a Volán eddigi össd eredményeire (!?) és szövetségi ellenőrt küldött a mérkőzésre. Ml is elhl^szük, hogy kétkednek abban, hogy a tavaszi 13 fordulóban mindössze 3 mérkőzést nyert csapat, az ősszel sorozatban veri a bajnokság elején álló csapatokat. Ez azonban nem véletlen, mert a nyáron több mint egy hónapon át edzőtáborozáson készültek a volánosok a- bajnokság őszi fordulójára. A mérkőzés elején sikerült a hazaiaknak 6 ponttal elhúzniuk. Ezt egy 3 perces kihagyás után a szarvasiak kiegyenlítették. Közben Majoros már négy személyi hibát vétett. A félidő utolsó percében ment visz- sza a pályára, és kosárra dobás közben vétett személyi hiba miatt kipontozódott. A második félidőben Varga vette át az ifányító szerepet. Vezérletével, valamint Lesó kitűnő iátékával az eredményt a Volán nemcsak tartani tudta, hanem növelte is előnyét. Ebben a játékrészben még Haladay és Csirmaz v. játszott jól, de egyre Varga Jutka pontot szerez csapatának. (Foto! Szántó György) eredményesebben dob Mile is. A félidő második felében a Volán biztosan tartotta a 8—10 pontos vezetést és megérdemelten nyert az őszi fordulóban eddig még veretlen szarvasiak ellen. Uj síugrók a GYVSC-ben ' Hét gyöngyösi fiú a válogatott keretekben Az utóbbi években igen ked- ízotlénül alakultak a sportosra alkalmas hóviszonyok ha- inkban. Ennek ellenére a si- itók és az ugrók évről évre >yre több versenyen veszneK ■szt, méghozzá a nyári és az 3zi hónapokban. Ugyanis a fel- eszüiés Jegyében az országuta- on kerekes sí, ri#müanyagosl- >»t sáncokon pedig ugróverse- yeket rendeznek. A Gyöngyösi VSC a sísportág szaki szakágainak egyik vidéki ázisa. Madár Sándor sportkört [nőktől és Horváth Béla edző- >1 megtudtuk, hogy a GYVSC- zők Is szinte végigdolgozták a yarat és számos „száraz" vér- ínyén vettek részt. A kitéró- yá'-íak május 1-én kezdték az lapozást, mgjd július 1-tól a (előtt és Ifjúsági gárda heti öt. a erdülőK pedig heti három ed- ésen vesznek részt. Az időközén megtartott kontrollvizsga- itok kedvező eredményekkel zá- ultak. Részint ennek és a múlt zézonben elért eredményeknek adható he, hogy a GYVSC-ből zuttal is többen bekerültek a álogatott keretekbe. Biatlonban tardóczi László a felnőtt. Kiss mre pedig az utánpótlás keret agja lett. Sífutásban Marosi .ászló és Várhelyi Árpád ifjúági válogatott kerettag, az ugrók utánpótlás keretébe pedig Horda.-* Bertalan, Szabó György és Szanyi György került. Az lBV-re Kiss Imre és Bordás Bertalan utazik majd a gyöngyösiek közül. A szakfelügyelő Bordás Bertalant az első tíz közé is esélyesnek tartja a nagy iljűsági versenyen. a gyöngyösi garda edzeseir.eK túlnyomó többséget a Kitérő- gyár- sporttelep felújított, műanyag borítású ugrósancán.és a csaknem kész állapotban levő — egy összekötő szakasz hiányzik csupán — kerekes sípályán végezték és végzik jelenleg is. A nyárt hónapokban n lengyel sportbarátok társaságában gyakran felkeresték a szabadsághegy ugrósdnoot Is. A mátrai Iskolák összevonása miatt — a felső tagozatosok Mátrafüredre kerültek — változtatni kellett a mát- raszenttmrel síbázis edzésrendjén A felső tagozatos általános iskolásokat ezentúl mikrobusszal szállítják le a GYVSC sporttelepén megtartandó edzésekre. A szent- imrel alsó tagozatosok részére heti egy foglalkozást tartanak hazai környezetben. Újság még a GYVSC háza tá ján, hogy a nyár folyamán tizenhat. felső tagozatos általános iskolás fiú először ugrott a . áriéról. Közülük többen szépen kivitelezett ugrásokkal hívták fel magukra a szakemberek figyelmét: s ez biztató a téli síszezojt kezdete előtt. ALIAS Előnyös feltételek mellett korszerű gépek kezelésére 15 éven felüli női dolgozókat felveszünk és betanítunk FONÓNAK, SZÖVŐNEK, CSÉV ÉLŐNEK Felvételre keresünk továbbá 18 éven felüli női és férfi segédmunkásokat. Vidékieknek minimális térítés ellenében szállást biztosítunk. Bővebb tájékoztatást levélben adunk. Levélcím : Pain utte xti 1 m ü vek Budai Gyára munkaerögazdál- kodás 1502 Budapest postafiók 43. APRÓHIRDETÉS Közgazdasági technikumi érettségivel, gyakorlattal rendelkező forgalmi könyvelőt FELVESZÜNK Jelentkezést „Szorgalmas" jeligéire kérjük a Miagyar Hirdető egri kirendeltségéhez. Háziipari Szövetkezet Eger Vörösmarty u. 27. azonnali FELVÉTELRE KERES kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezés: fenti címen Műszaki Osztályon. KIOSZ Megyei Titkársága Eger, Csiky S. u. 32. férfi munkaerőt középiskolai végzettséggel KERES, akinek képesített árkalkulátori vagy árszakértői oklevele van. Hevesi munkahellyel, lehetőleg hevesi lakost, érettségizett gépírni tudó női munkaerőt adminisztrátori munkakörbe keresünk. Jelentkezni mind a két esetben a íenU címen írásban vagy személyesen. Munkahelyet változtatnék lakásért. Amit nyújtani tudok : lakatos, géplakatos mestervizsga a 11 év szakmai gyakorlat 4- láng- és ívhegesztő szaktudás. „32 év a nyugdíjig 373988” jeligére a Hirdetőbe. Győr 2. Pf. 20. Középnyomású vizsgával rendelkező kazánfűtőt. valamint targoncavezetőt FELVESSÜNK. BUBIV VII. SZ. gyáregysége Eger, Faiskola u. T. A VOEAN 4. ez. Vállalat FELVESZ kazánfűtőket, kazánfűtő segédmunkásokat, nyugdíjas asztalost, vaLamint takarítónőket napi 4 órás foglalkoztatási«. Jelentkező lehet Eger, Benin út 194. 203 szoba. A Füzesabony és Vidéke ÁFÉSZ eladásra kínálja az alábbi állóeszközöket: i 2 db 0,9 tonnás ZUKK tehergépkocsit, 1 db villany Írógépet. 1 db emelővillás targoncát akkiA mulátor töltővel együtt. Érdeklődni Füzesabony, Rákóczi út 75, Telefon : 10. Ügyintéző Kolozsvári Istvánná főkönyvelő. A Magyar Nemzeti Bank Heves megyei Igazgatósága meghatározott időre alkalmaz adminisztratív munkakörbe, érettségivel rendelkező szerződéses munkaerőt. A Magyar Nemzeti -Bank Hatvani Fiókja FELVESZ mezőgazdasági hitelügyi előadói munkakörbe lehetőleg ' felsőfokú végzettségű dolgozót. Középiskolái végzettség eseten mérlegképes könyvelői oklevéllel «agy szakmai gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet az MNB Hatvani Fiókjánál. FELVESZÜNK építőipari anyagismerettel rendelkező RAKTÁROST Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Füzesabonyi AFESZ-nál Füzesabony, Mátyád király u. 9. (Kereskedelmi Osztály). Felvételre keresünk faipari technikust, magusnyomásű kazánfűtőt (lehet nyugdíjas Is), férfi, női betanított dolgozókat. Jelentkezés: Bútorlap és Faáru Szövetkezet Jászalsó- szentgyörgy, Béke u. t. sz. — a telepvezetőnél. E RTESITES! A Heves megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat AGROKER EGER értesíti kedves felhasználóit, hogy az őszi betakarítási munkák gépesítésének ) elősegítése céljából 1974. december 10-ig vásárolt U—650-es 50 lóerős Román Univerzális traktorokból szállítási célokat szolgáló minden típusú pótkocsikból 20 u|o számla- engedményt ad. AGROKER Vállalat, Eger. Az Országos Brc- és Ásványbányák Kutató és Termelő Művei felvételre keres a falnémeti mészkőbánya és őrlő üzeméhez anyagbeszerzőt (érettségivel lehet kezdő ts), villanyszerelőket, autószerelőket és lakatosokat. Munkásszállást és kedvezményes utazást biztosítunk. Keres továbbá az egri központjába gyorsés gépírót. Érdeklődés személyesen vagy levélben az üzemvezetőségen, iHetve a központ személyzeti osztályán: Eger, Kertész a. 12«. Felvételre sünk 16. életévet betöltött nő dolgozókat szövő és szövő előkészítő munkára. Betanulási idő 3—6 hónap, könnyű, tiszta női munka. Szállást kedvező felvitelek mellett tudunk biztosítani. Felvétel esetén a fel utazási költséget megtérítjük. Utazási kedvezményt a rendeletnek megfelelően biztosítjuk. Jelentkezés' Írásban, vagy személyesen a gyár munkaügyi osztályán, MSV Adria Szövőgyár, Budapest X.. Gyömrőj üt 60—62. Nagy gyakorlattal rendelkező galvanizáló es fémcsi- szolo szakmunkás elhelyezkedne. „Megbecsülés" Jeligére az egri hirdetőbe. INGATLAN Értelmiségi férfi belvárosi külön be. járatú albérletet keres gázfűtéssel. Maximum 2 személyes legyen. „Műszaki 74 ■ jeligére az egri hirdetőbe, 2 vagy 3 értelmiségi fiatalember, független albérletet keres Egerben. Telefon : 19-22. Nagy ■Lajos, Ház eladó. Érdek, lődnl Eger, Kertész u. 158. Heves megyei Tanács. V. B. Ipari Osztály pályázatot hirdet a* AGRIA Bútorgyárnál főkönyvelői munkakör betöltésére. A pályázatban végzettség,' eddigi munkahelyek és beosztások meg- jelölését kérjük. Jelentkezni lehet: Heves megyei Tanacs V. B. Ipari Osztály személyzeti vezető. 40 m3 alapterületű helyiség raktárnak. vagy garázsnak kiadó. Eger, Kazinczy u. 2/a U. em. 2, Elcserélném 3 szoba étkezőíUlkés összkomfortos társasházi lakásomat 2 szoba összkomfortra. Érdeklődni: du. 17 h-tól 19 h-ig Eger, Albert F. u. 7. fsz. 3. Várhegyi Éva. 204 négyszögöles telekkel kis családi ház, beköltözhetően eladó. Gyöngyös, Szabadság u. 4. Azonnal beköltözhető családi ház eladó. Hort. Csillag u. 50. sz. alatt. ; Hatvan, Mohács u. 33. sz. családi hrii eladó. Érdeklődni lehet Bartsch Sándornál Hatvan ÁFÉSZ órásbofl. Vöröshadsereg u. 2. sz, ______ E gerben épülő társasház építéséhez társat keresek. „1975. évi beköltözés" Jeligére az egri hirdetőbe. Magasabb fekvésű lehetőleg közműves kisebb üdülőtelket, nyaralót vásárolnék. Dr. Nagy La-, jós, 6490 Kiskunha-’ las, Sziiááy u. 26. Telket vennék, Mezőkövesd höfür- üön, kisebb víkend- házzal, vagy üresen. Tóth Elek Budapest, Uhl. XVH. k.. Rákoscsaba, Kiskút u. 38. ___________________ M ezőkövesdi 2 szobás OT'P-s lakásom elcserélném egri, vagy gyöngyösiért. Ráfizetéssel is. Mezőkövesd. Ságvá- ri E. űt 2.. 1. em. 2. JÁRMŰ íL rendszámú Wartburg- de Luxe eladó. Érdeklődni du 17—19 h-ig. Füzesabony, Arany J. u. 1. VEGYES Tüdőgyulladásra hajlamos sötétbarna német vizsla kan kutya elveszett Rövid farka törött, balra görbül. Megtaláló, vagy nyomravezető értesítse Francia Istvánt, Eger, Mecset u, 3. Sezlont, vagy he- verot, haromajtös szekrényt vennék. Ajánlatokat ..Igényes 814” jeligére az egri hirdetőbe varok. ___________ 17-én’ délután elvesztettem lilakövcs függőmet. Becsületes megtaláló jutalom ellenében alábbi címre szíveskedjen leadni, Egér, Vécsel u, 13. Gáztűzhely palacki kai együtt eladó, Eger, Cifrakapu u. 13. a. ___________ 3 főzőlapos magyar gáztűzhely palackkal együtt es egy Alfa Kutez olííj- kályha el- ló. Érdeklődni Eger, Ga- rai utca 5. az. alatt este 17—20- óra kö- zött.______________ Fiatal vemhes tehén, hetedik hónapos. sürgősen eladó. Felsotarkány. Fo ut 122. ____________ 3 hónapos bika- boijü eladó. Uem- jefi. Széchenyi u. 31. Molnár Antal. Eladó 2 teljesen uj ágynemű tartós gyermek rekamié, ' konyhaszekrény, hokedlik. 3 fioitos kis szekrény. Nova vlllanysütö kettes főzőlappal, kis kombinált szekrény. Széthúzható asztal. . tükör, sámli, 2x3 méter perzsa szőnyeg. fotelágy. falra akasztós varia szekrény (SOxttOL., párnázott székek, ágyneműtartó. Eger, Gerl m. 4. (Centrum mellett).__________ E sküvői ruha kölcsönzés. Gyöngyös. Lokodl t. u. 13. (Nyolcvanas lakótelep). Az Egri Dohánygyár felségre henes VAGYONŐRÖKET. Jó minőségű télialmát megvételre kínál korlátlan mennyiségben a Bükkvidéke Mg. Tsz. Bátor, Telefon: 6. A Hm-i Finommechanikai Vállalat alábbi bélyegzője Hm-i Finommechanikai Vállalat Eger, Dr. Sándor Imre út 6. MNB 350—14 434 23 elveszel! A bélyegző használata 1974. október 16-tól érvénytelen. Köszönetét mondunk ro! noknak, barátoknak, mi kalársaknak, akik drsi halottunk KELEMEN GYÖRGY ny. MAV-felügyclő temetésén részt vettek, rágaikkftl, részvétnyiívá: iásukkal fájdalmunl enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csal; Hálás köszönetiinket fejezzük ki a VILATI-nak, barátainknak és ismerőseinknek, akik mély gyászunkban segítségükkel és részvétükkel nagy fájdalmunkat enyhítették. Bardos család. I