Népújság, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-20 / 246. szám

Déry Tibor SO éves

Október 18-a Déry Tibor

izép jubileumát, életének 8° betöltött esztendejét jelenti A jubileumoknak tagadha tatlanul van visszatekintő összegező jellgük. Mégi; helytelen lenne az életút állomásairól. megállóiról beszélnünk. A szakadatlan időfolyamatban az évek, évtizedek csupán irány jelzők, a véges emberi értelemnek szükséges mértékegységek. Az állomás. a megálló egy folyamat időleges vagy végleges megszakadását jelöli. Így válik az „életút” metaforához társuló „megálló”, „állomás’' képletessé a jubileum pedig a számbavétel alkalmává, további lendítőerővé.

Déry Tibor életútja nemcsak az időben fog át nagy távolságot. Térben és a szellem birodalmában is nagy volt az út, amelyet bejárt. Ritka intenzitású, élménydús élete, sorsa, a megélt események bősége késztette írásra. A származás, az osztályhelyzet kínálta polgári jólét . a maga lehetőségeivel nyitva állt a fiatal Déry előtt. De ő elutasította a kínálkozó lehetőségeket. Kommunistának vallva magát a Magyar Tanácsköztársaság idején az Írói Direktórium tagjaként dolgozott. Majd emigrációba kényszerült

Otthonról hozott nyelvtudását változatos színhelyeken tökéletesítette. A nyelvek segítségével a személyes élmények nyomán feltárult és kitágult előtte az európai kultúra világa. Megjárta az izmusok iskoláit, sokáig az avantgarde vonzásában alkotott. Az indulás éveinek versei, prózai írásai nagy változatosságot mutatnak. Az írás az ő számára ekkor is az önkifejezés és a hatni akarás elemi igénye. A múlttal és a kapitalista jelennel való leszámoláshoz a jövőépítés szándéka párosult.

A 30-as évek közepén megírta legjelentősebb művét a

(MTl-foto: Molnár Edit felvétele)

Befejezetlen monda tok amely új utat nyitott a magyar prózában. A nagyregényt az íróéhoz hasonló sors fogadta. Egyedül Illyés Gyula üdvözölte elkészültekor, könyv alakban csak a felszabadulás után jelenhetett meg. Déry a kor két nagy erőjét képviselő polgárságot és proletáriá- tust elsőként szembesíti regényében Magyarországon.

Üj, jelentős műveiket alkotott a felszabadulás után. 1945-ben hittevő, pártos íróként veti magát a feladatok sűrűjébe. A személyi kultusz és 195« az ő életében is nagy vízválasztó, de a 60-as években már a bizalom felerősödő hangja figyelhető meg írásaiban. Gyakori nála a példázat, a parabola, jellemző a filozófiai telítettség. A Felelet, a G. A. úr X-ben a szabadság és szükségszerűség problémáját kutatja. A Kiközösítőben a hit és kétkedés, remény és kétségbeesés foglalkoztatja az írót.

• Az elmúlt néhány évben is új és újabb meglepetéseket tartogatott Déry Tibor. Folytonos önmegújító képességét bizonyítja a méltán népszerűvé lett Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról, majd a Kedves bó- peer. Déry Tibor életművében megtaláljuk a magyar társadalom nagy válságának és átalakulásának eposzát, a polgári művészetből a szocialistába való átmenetnek, az átváltásélménynek izgalmas példáját. Az embert mélyen ismerő Déry Tibor az emberiség további útját figyelve kételkedik a jövőben. De életigenlésének legszebb bizonyítékai, hogy 80 évesen is fáradhatatlanul fürkészi az ember lehetőségeit, természetét, hogy nagyobb önismeretre neveljen. Rendületlenül végzi a vállalt írói munkát, amint önjellemző sorai mondják: „Az író arra az emberre hasonlít, aki messziről nézve mintha egy vasbottal haragosan vemé a földet, s csak ha közelebbről vesszük szemügyre, látjuk, hogy kapálja”. Ehhez a munkához kívánunk Déry Tibornak további eredményekben gazdag sok szép évet.

CS. VARGA ISTVÁN

Űj könyvek

A Kossuth Könyvkiadónál jelent meg Palmiro Togliattinak, az olasz és a nemzetközi kommunista mozgalom

kimagasló alakjának könyve. A könyv Togliatti cikkeinek, válogatott szemelvényeit tartalmazza A demokráciáért, a békéért, a szocializmusért címmel. Régóta keresett ösz- szefoglaló mű A kapitalizmus politikai gazdaságtana; az MSZMP Politikai Főiskolájának tankönyve most átdolgozott és bővített kiadásban ismét kapható.

A Gondolat Könyvkiadó is több érdekes müvet jelentetett meg. A Társadalomtudományi Könyvtár új kötete Szűcs Jenő tanulmányait tartalmazza, Nemzet és történelem címmel. Katona József életútját és életművét hozza emberközelbe Orosz László kismonográfiája. Hans Hass útleírása Érintettén mélységekben címmel került a könyvesboltokba.

A Szépirodalmi Könyvkia- dó a Móricz Zsigmond ősz- ' szegyűjtött művei sorozatban megjelentette elbeszélései-^ nek harmadik kötetét; ez az író 1926 és 1933 között írt elbeszéléseit tartalmazza. A kötetet Vargha Kálmán rendezte sajtó alá. Harmadik kiadásban látott napvilágot — ez alkalommal a Szépirodalmi Zsebkönyvtárban — Sánta Ferenc novelláskötete, az Isten a szekéren. Ismét megjelent Várnai Zseni híres kétkötetes regénye, az Egy asszony a milliók közül. Az Olcsó Könyvtár legfrissebb kötete Graham Greene A csendes amerikai című regénye, Ungvári Tamás utószavával. A Diák Könyvtár új kötete érdekes összeállítást közöl azokból a vallomásokból, amelyeket magyar írók, költők vetettek papírra (1945 és 1912 között) az Irodalom helyéről, szerepéről. A kötet címe: Az írók dolga.

A Kozmosz új könyvei közt találjuk a Gerő János kisregényeit, elbeszéléseit tartalmazó könyvet, Kopog a tető címmel. Ugyancsak a Kozmosz-könyvek sorozatában jelent meg Békés József regénye, a Próbakő. Kiadták: Herbert Franke Az elefántcsonttorony című tudományos-fantasztikus regényét is.

A hasfel metszés e.onyei

Devecseri Gábor hátrahagyott írásai

hét, hogy lelkében már egészen korán szocialista volt, de mindig úgy viselkedett mint egy földesúr. A gög a segédkönyvtárosnak, aki föl- jebbvalói előtt sem tett le róla, nagyon jól állt. Kevésbé állt jól ugyanez a góg az államtitkárnak. Akkor már félre kellett volna vetnie vagy legalábbis rejtegetnie kellett volna." Egvénisé- ge olyan mint a sakktábla, szabályosan fehér és fekete kockákból áll. Egyszer minden mozdulata szereteted ébreszt, máskor minden el taszít tőle.

Különös mechanizmus *

kórházak világa. Orvosok életekért, betegek egészségéért harcolnak, minden életmegnyilvánulás a létezés körül mozog. Gyermekek százezrei születnek, betegek milliói búcsúznak, akik az utolsó pillanatokban belemerítik az emlékezés hálóját a múltba, barátok szavalt és mozdulatait idézik. Alig több ez mint másodpercek törtrésze, de mindegyik külön világ a végtelenség tere, a múlandóság cáfolata. A vallomások ellenpontja egy kötetnyi vers is yyA múlandóság cáfolatául”. Tisztult, megmerevedett ítéletek az erdőről, az alvásról, tűzről és vízről, múló évekről, fényekről, halakról, a csöndrőL Játékos szentenciák, közöttük egy- egy ajánlás a költőtársnak és könyvművésznek. Az emberi átváltozásokról írta:

Átváltoztam meggymaggá, nyomban utána hegymaggá,

De mikor apró, picike voltam, üveghegyeken általugrottam.

De mikor a hegyorom én voltam Zsuzsi kosarában táncoltam."

Köszönet a kötetért a feleségnek és baráti körének, amiért ezeknek a vallomásoknak és töredékeknek megjelenését lehetővé tették, mert bepillantást nyújtanak egy kivételes tehetségű költő, esszéíró, műfordító életébe, gondolatvilágába, az irodalmi .múlt eddig lefedett lapjaiba.

Ebergényi Tibor (Magvető)

Élete főművét, a Horné- rosz-fordítást még száz év múlva is olvasni fogják. Mániákus, csiszoló munkával évről évre javította a különböző kiadások nyomdába adása után is. Barátai lebeszélték róla, hogy tovább esztergalyozza a munkát, inkább csináljon inast. Illés Endre intette: „Hagyd abba, most már csak elronthatod!” Boldog ember volt a „túlélők” nemzedékéből való, Homérosz, Pin- darosz, Horátius bűvöletében élt. Tudta hogy kitűnően dolgozik: „Felvittem Horné- rosz-fordításomat olyan magasra, ahonnan már csak én magam látom, hogyan kerülhetne még fentebbre.”

Ezek az írások, szalagra mondott vallomások az élet és halál peremén készültek, tudta, hogy menthetetlen. Erről a magaslatról néz visz- szak a gyermekkorra, az iskolára, barátokra, tanárokra író- és sorstársakra, akik kezét fogták, óvták, segítették; Babies professzorra, aki 1944-ben klinikáján rejtegette, Révai Józsefre, Nógrádi Sándorra, Kosztolányira, Karinthy Frigyesre. Könyvében felvonul a közelmúlt. Alkotásnak, irodalomtörténeti forrásanyagnak is kitűnő. Afféle „eltűnt idő nyomában”, mert úgy írta, mondta ezeket a sorokat, ami leginkább elszórakoztatja és továbbgondolkoztat- ja. „Nem teszi-e mindez boldoggá az építkezőt, aki nem úgy építkezik, mint a mérnök — terve szerint pontosan —, hanem egy még mér- nökibb pontossággal régebbi és ősidőktől meglevő tervet teljesít be. úgy, mint a hód, a hangya vagy a fecske?” Pedig nincs is ezeknek az írásoknak a szokásos értelemben vett szerkezetük, inkább árterület az egész, melyről jLapok alatt lerohan a víz és valami különös termőréteg marad utána. Bóka Lászlóról írja, hogy a második világháború alatt a legtragikusabb helyzetekben mindenkin segített. Lélektani rejtély számára: „LeE

gyszer majdnem beálltam

drótosnak... Pontosan tizenhét éve annak.

Az emlékezés tenyerében melengetem azt a napot.

Megidézem a szót. A hang színe, melege idegeimben szivárog szerteszét.

— Solti lakos vagyok. Solt-Kis- kún vármegyének legöregebb drótosa. Rafael Illés a nevem — így mutatkozott be, amikor utólértem és vándorokhoz illő módon köszöntöttem. Kezet szorítottunk és ballagtunk egymás mellett az országúton. Azaz csak ballagtunk volna, mert Illés bácsi néhány lépés után megállt, lezökkentette háti műhelyét a földre, hogy folytassa a bemutatkozást.

— Iparos ember vagyok én, nem kontár — adta tudtomra hovatartozását, s amennyire csak tehette kihúzta alacsony termetét

Hetykére állított kalapján állapodott meg a tekintetem.

Rézüstök korma, bádoglemezek pora.. . Mesterségének címere ez a kalap.

Mert iparos ő, nem kontár. Er- xől tudósít. Figyelmemet a kalapról eltéríti, erősen a szemem közé néz, mintha azt fürkészné, kételkedem-e szavainak igazságában. Nem lehetett biztos a dolgában. Arra kényszerült, hogy benyúljon kabátja belső zsebébe a bizonyítékért, vagyis az iratait citálta elő.

Az újságpapírba csomagolt pecsétes írások között nagy üggyel- bajjal megleltük a drótosiparra jogosító Igazolványt. Megkérdem' — Mondja csak. Illés bácsi! Sokszor szokták magától kérni az igazolványt, amikor így vándorol’ — Leginkább csak a drótosok

Varga Nándor:

4 DRÓTOS

kérik. A vándoriparosok. Meg néha a kisbírók. Akaróm mondani: a tanácsok hivatalsegédei. A rendőrök csak kérdezősködnek: honnan hová, mi újság, hogy van a család, van-e sok gyerek, meg ez. meg az.

— És sok gyerek van?

— Sok. Egyik rendőr. Tizedes!

Közben megnézem az órámat.

ismerősöm is előveszi nikkelezett láncra illesztett időmérő szerszámát és azt mondja:

— Nézzük össze.

A két óra egyforma időt mutatott Mesterünk az órákat

dicséri.

— Tudja, Nógrád vármegyében is vettem én egyszer egy órát ezerkilencszázhuszonhatban.

— Akkor születtem.

— Isten éltesse! Szóval, beállítok a botoshoz... Előadom, mi végett jöttem, ö meg — olyan vízzel kiöntött ürgéhez hasonló alak — csak pislog rám sebesen és azt mondja:

— Aztán van-e pénze?! Mert drága portéka az óra!

— Felbőszültem erre, levágom a drótosládát teljes erőmből a padlóra — üveg nem volt benne — mondom: minek néz engem az úr?! Ha nem tudná, önálló vándoriparos vagyok, félig-meddig kartársa magának, a szűszmáriás ■úristenit neki...

— Ügy látszik, ilyen beszéd kellett! Azon minutomban elémpa- kolta összes óráit, én meg szépen sorba raktam őket a pulton. Nagyság szerint! Még széket is hozattam magamnak. Ügy vizsgálódtam, ülve. Komótosan! Meghallgattam mindegyiknek a hangját. Kiválasztottam közülük a legnagyobbikát, hogy lássa az ipse. kivel van dolga. Borzasztó nagy összeget mondott! Erre rámutatok a kisebbikre. Annak az árát még többre szabta. A legkisebb óra volt a legdrágább. Ilyet se hallottam még. Végül a legnagyobbiknál maradtam, láncot tetettem rá és kifizettem. Alku nélkül. A szentségit a botosának!

A nevezetes vásár után három napra megállott az óra. Hiába rá- zogatta Illés bácsi, nem mozdult tovább a mutatója. Az óráshoz már nem vitte vissza, a tizedik faluban járt már akkor, így hát búsan bandukolt az úton. Eközben találkozott egy juhásszal. Nem árulta d, hogy becsapták, csak annyit mondott, a rúgóval van valami baj, különben jó óra, régen tartja a szolgálatot. A juhásznak megtetszett a masina — és minek gyarapítani a szót — megcsinálták a vásárt. Illés bácsi kapott érte cserébe egy jókora — üszóbor- júhoz hasonló — birkát

— Azt amelyik legnagyobb volt a nyájban!

e a birkánál is beütött a U baj. Pont akkor, amikor a hetedik falunál hajtotta hazafele. Vagyis hajtotta volna, mert a birka nem volt hajlandó egy tapodtat sem előremenni. körbe járt, mint az óra mutatója. Csak sokkal gyorsabban. Beléesett a

kergekór. Csak nagynehezen sike- rült hazakísérnie.

— De azért fűzi hozzá — esgy héttel később elhajtottam a vásárba. Alkuszom éppen egy bőgatyás paraszttal, mór a pénzt nyálazza kifelé a bugyellárisból, amikor elrontja a birka az üzletet. Ott kezdett el keringőzni. Pont a vevő előtt!

— Hát régen sokszor becsapták egymást az emberek — szóltam.

Üti társam bólogat, s kis idő múltán megjegyzi:

— Mert hát akkor olyan volt a világ.

Később azt fejtegeti, milyen is a drótosipar becsülete.

— Tudja, én már hintán is ültem. Megyek az úton, kerülgetem a pocsétákat — esett akkor az eső —, egyszer csak megáll mellettem egy hintó. Rugós, féderes, amilyenen régen az urak szoktak járni. Leszól aztán róla olyan állami gazdasági ember, hogy „üljön föl, öregapám, gyalogosan soká ér a faluba.” Fölkászálódtam, melléje telepedtem. Ott fönn aztán kihúztam magamat, mint valami igazi ur. Megkínáltam az igazgatót szivarral, mert mi más lehetett volna az illető, legalábbis igazgató. A kocsisnak meg odamondom: a tanácsháza elé.

|Ja én valamelyik faluba me- ■ * gyek, mindig a tanácsházára térek be. Bejelentem magamat az elnöknek, az meg leültet. Egyszer, hallja, találkoztam egy nagyon finom elnökkel. Így szólt: „Illés bácsi! A mi falunk az olyan falu, hogy még kiabálással sem kell fárasztani magát.” — És mikrofonba mondta, hogy megérkeztem a faluba drótozni, ablakot csinálni.

Dicsekszik még sokáig, milyen szépen keresett a mikrofonos faluban.

— Általában mennyit keres Illés bácsi? — tudakozódom.

—^ Hát... — húzza el a szót. — az változó. Egyszer többet, másszor kevesebbet. Tudja, az úgy van, hogy ón potom pénzért nem ciul-mzom. Még azt hinnék, kontár vagyok. Kérem! Amire én fölteszem a foltot, föl van téve... — és beszél, beszél, csupán azt nem mondja, mennyit keres voltaképpen. Üjra próbálkozom.

— Mondjuk egy vödör megfenek el éséért mennyit kér?

— Mennyit, mennyit? — mormog, s úgy tesz, mintha erősen gondolkozna, majd hirtelen kivágja: — Legelőször azt nézem meg, milyen háza van az illetőnek. Ha olyan gyenge ház, akkor kevesebbet kérek. Olyan falukba szeretek járni, ahol sok az úi ház. Ott vannak ám a gazdag emberek! Tsz-esek laknak ott — emeli fel a mutatóujját, mintha valami titkot árujna el. — De azért — folytatja — a szovetkezetes asszonyokkal is akad bajom. Némelyik sokallja az árat. Sajnálja szegény drótostól azt a kis pénzt. Pedig azoknak ősszel csak úgy viszik haza szekerekkel a sok árpát, kukoricát, krumplit, meg mindent.-— Ügy hiszem, Illés bácsi, hogy ezt az ipart sem könnyű megtanulni.

Ezt hallva, az öreg hirtelen megáll, vállamra teszi a kezét, s mint az első bemutatkozásnál, hosszan néz a szemembe és kijelenti:

— De maga meg tudná tanulni! Magából jó drótos lenne!

És ezt olyan Őszintén, szívből mondta, hogy nagyon, de nagyon jólesett hallani. Szinte kedvem támadt, hogy beálljak az öreg mellé inasnak.

M

a talán melléje szegődnék..

t