Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-06 / 208. szám

á Szovjetunió után Gyöngyösön is

„Ködözik a Mátra

V

Ä IV. országos akvarell biennálé Egerben

Évek óta tartja már a szokás magát: a gyöngyösi Vid- róczky Együttes hazai közönsége előtt is bemutatja azt a műsorát, amivel sikert aratott hazai és külhoni tájakon. Lehetne ezt a szokást udvarias gesztusnak is nevezni, vagy hívhatnánk kötelességtudatnak is. Furcsa volna, ha pont a gyöngyösiek nem láthatnák saját együttesüket legalább évente egyszer. Mivé fejlődtek, hol tartanak, hogyan őrzik jó hírüket?

A mostani műsoruk címe: ^Ködözik a Mátra”.

Nem ködellik, hanem kö- dözik. Ilyen változata is van a jól ismert szövegnek, és a Vidróczki Együttes hű akart maradni palóc gyökereihez, értneto módon. Mintegy hangsúlyozva hovátartozását, a műsor címét is így választotta meg.

A cím tehát most is magában hordja a lényeget

Megsejted a tartalmat, a szándékot, a kifejezés legfőbb legyét

A műsor azonban nem

egysíkú, nem is ennyire leszűkített, ha lehet ezt a fajta megkötést kiemelni. Hiszen a táncok, a dalok is átfogják szinte az egész országot, merítve a különböző tájak folklórjából, nép- művészetébőL így jut hely az Ecseri lakodalmasnak is, többek között, ami a színpadi látványosság érdekében is nagyon jó, hogy műsorra került

De nem zárkózik el a környező népek művészetétől sem, ahogy az ország határain belül is megtalálhatók ezeknek a népeknek kisebb- nagyobb csoportjai, közösséget

Ha tehát a műsorszerkesztés rugóit keressük, akkor a népek nagy összefogásának a kifejezési szándékát is fellelhetjük a gyöngyösiek produkciójában. Igazi, őszinte szándék és törekvés ez, a túlpolitizálás visz- szássága nélküL De olyan erénye a műsor összeállítóinak, amit feltétlenül észre kell vennünk.

Az általánosságok mellett ott találjuk még a különböző szerkezeti elemeket. Milyeneket?

A nagy táncjelenetek mellett a kisebb létszámú kompozíciókat, amik már a kamarajelleget sugallják. De

20.50:

Napok

a háromszázhatvanötből

Tv-játék Vészi Endre írásaiból. Vészi Endre hőseit az életben allg-alig vesszük észre. Ezekkel a hősökkel nem történik semmi rendkívüli, semmi világraszóló. Nincs is különösebb okunk rájuk figyelni. S mégis ezek a hősök t az író tollán rendkívül érdekessé válnak semmi sem történik életükkel, hétköznapi ügyecskéikkel. Az iró szeme felfedezi bennük, viselkedésükben számunkra a szokatlant, az odafigyelni érdemest, amikor ezek az emberek egyszerre csak valami mást tesznek, mint amit elvárhatnánk tőlük, s amin ők maguk is meglepődnek. A tv-játék három önálló részből áll.

1934. szeptember &, péntek

felváltva láthatunk vegyes és férfiszámokat is. Abban sincsen semmi meglepő, hogy a hangulatosabb mindig az a műsorrész, amikor a lányok is ott vannak a színpadon, viszont a virtuóz táncokat a fiúktól kapjuk. Egykét vezéregyénisége van a férfikarnak, ők a lelke, a gerince az előadásnak, részleteiben és egészében is. Mégsem tolják előtérbe személyüket, maradnak egynek a tánckax többi tagja között. Ez a fajta művészi alázatuk dicséretes.

Jó volt látni azt is, hogy az együttes megfelelő utánpótlással rendelkezik. A még fiatalabbak sem játszanak azonban másodszerepet, sőt: esetenként a teljes színpad az övék. Csiszolteáguk, érettségük, gyakorlatuk azonban még nincs a vezető mag színvonalán. De tehetségesek, jól mozognak, nagyszerű a ritmusérzékük. Ígéretesek.

A „Ködözik a Mátra” egy sor új táncot is tartalmaz a már régebbi, úgynevezett sikerszámok mellett. Jó ez, kell is ez. Talán az is természetes, hogy mindig azoknak a táncoknak van nagyobb közönségsikerük, amelyek tematikus felépítésűek. Ha csak valamiféle történésnek csupán a magját hordják magukban, már akkor is jobban odafigyelnek a nézők, könnyebben ráérez- nek a tánc szépségére, hangulatára. Ide tartozik az a megjegyzés is, hogy a nagy szabadtéri színpadon minden nagyobb hangsúlyt kap, mint a kisebb méretű, belső színpadon. Ha tehát néhány táncos megy ki a közönség elé, nékik úgy kell csinálniuk mindent, mintha egy egész népes csoport rajzamá be a széles teret.

Miután ez a mostani műsor bizonyos mértékű számadásnak is felfogható, hadd említsünk meg még annyi apróságot, hogy az előadásban soha nem szabad lazítani A pontatlanság rögtön szemet szúr, akkor is, ha az csak tartásban látszik, ha

(Befejező rész)

3.

A tanárnőnek, aki ebben az osztályban a magyart tanította, először a szeme tűnt fel.

Egy olvasmánnyal kezdték, az Egyszer volt Budán kutyavásárral.

Míg felolvasta a könyvből a történetet, mindvégig magán érezte a fiatalasszony Széli Jani bácsi tekintetét.

S amikor a bekezdések után fölnézett egy pillanatra, láthatta, figyelem és érdeklődés csillog ebben a szempárban, és hogy a tekintete milyen tiszta.

Amikor közmondásokat kellett mondani, az öreg is jelentkezett.

Megdicsérte érte.

— Csak így tovább, Jani bácsi. A végén még majd lefőzi a fiatalokat.

A következő órán arról beszélgettek, hogyan is születik a mese?

— Én is tudnék... Nem is egyet.

És mondani kezdte.

— Hol tanulta ezeket, Jani bácsi? — kérdezte óra végén a fiatal tanárnő.

— Hát... a nagyapámtól... Az meg az ő nagyapjától.

Majd másolni kezdte a tábláról a házi feladatot.

4.

De legjobban azért mégis a földrajzot szerette.

A könyvekkel együtt vett egy atlaszt is. S amikor már kezdett éjszakába hajlani az idő, amikorra tehát elkészült minden holnapi leckével, magasabbra csavarta a petróleumlámpa lángját, kiteatetcsupám egy-két íépéstéK»«*

tesban mutatkozik meg.

A zene alkotóeleme a műsornak. A Vidróczky Együttes zenekara már évek óta együtt van. Becsülettel, olykor még láthatóan is jókedvvel muzsikálnak, játszanak több hangszeren, mint ahányan vannak, 6Őt: énekelnek is imitt-amott Nagyon sok jót él lehet róluk mondani, de néhány apróságot is meg kell jegyezni, így: a csizmához és a-csizmanadrághoz nem illik a kékfestő ing. Jó volna, a lánytáncosok énekénél csak kísérnének, a hangerő alkalmazkodna a lányok énekhangjához. A dinamika változatosabb is lehetne, ahogy az összhangzást is mód volna még csiszolni. Ha egyszer magnóra vennék a saját zenéjüket, akkor a visz- szahallgatáskor sok mindent meglepetve vehetnének észre.

Az együttes ugyan amatőr, de amit csinálnak, az már sok mindenben profi szintű. A 6aját önbecsülésük és igényességük miatt is törődniük kell a „kisebb” dolgokkal is, mert olykor az ilyen apróságok jelentősége aránytalanul megnő előadás közben, a nézők előtt. A Vidróczky Együttesnek már neve van, nem is akármilyen, tehát ezt öregbíteni a kötelességük továbbra is.

Általában elégedetten nézte a jelentős számú közönség az együttes műsorát, a tetszésének nyilvánításával sem fukarkodott. Miután az együttes minden tagjának a nevét nem tudjuk felsorolni, de a kialakult szokások szerint is álljon Itt befejezésül a vezetőik neve: a tánckar Zeltner Imre, a zenekar Schubert Henrik irányításával dolgozik, az együttes művészeti vezetője pedig Hentsch Katalin.

A Vidróczky Együttesre

méltán büszke Gyöngyös és az egész megye.

te maga előtt a viaszkosvászonnal letakart asztalon a nagyatlaszt — és elkezdett utazni.

Először Európát vette sorra: kezét ráengedte a színes lapra, és ujjával követni kezdte a kacskaringós országhatárokat.

Nagy és repedezett bőrű volt ez a kéz. Ujjad vastagok,,

bütykösek. Később a folyók csíkja mentén haladtak lassan végig, egészen odáig, amíg a kis ér a papíron el nem érte a sötétkékre festett nagy óceánt vagy tengert.

Másnap éjjel Afrikában járt. Harmadnap Amerikában. Aztán kikereste Ausztráliát. Majd a szigetcsoportokat, végül a kisebb, magányos szigeteket vette sorra, amelyek szinte eltűnni látszottak parányi pöttyként az óceán hatalmas kékségében.

Néha, amikor nagyon elmerült az utazásban, megesett, hogy ébren lelte a hajnal vagy a reggel.

Egernek jut a tisztesség már negyedik alkalommal, hogy az akvarell országos seregszemléjét megrendezheti. Mindjárt elöljáróban el kell mondanunk, hogy ez a seregszemle egyértelműen gazdagodást hozott mennyiségben és minőségben egyaránt, a korábbiakhoz képest. A minőségben megnyilvánuló gyarapodást nem úgy értjük, hogy valami korszakalkotó, valami egészen szokatlan újítást tettek volna ki a falakra a műfaj művészei, hanem inkább annak a megállapítása lehetséges, hogy a műfajban is tevékeny művészek, önmagukhoz, eddigi munkásságukhoz, stílusukhoz —, vagy ha <, így jobb — tartalmukhoz képest hoztak többet és mást. Már amennyire egy-egy művészi egyéniség két év viszonylatában formálódhatik, elmélyülhet és változhat!

Mindenekelőtt talán a műfajról. Az akvarellt lehet, melléktermékként felfogni, az előszobák porfogójának tekinteni és azt is állítani, hogy ezt inkább olyanok űzik, akik nem érnek rá „nagyobb témákkal” foglalkozni, vagy azért, mert a komolyabb anyaghoz nincs idejük és erejük — és itt nemcsak a rajzlap helyetti vászonra, olajra gondolunk — és ezért „megrekednek” az akvarellnél, a vízfesték világánál. Ügy hiszem, ez a vélemény talán másodlagos, ha van is benne igazság. A fontos az, akármilyen anyagban gondolkozva, érezve bele önmagukat, hogy művészeink dolgozzanak, alkossanak és keressék az alkotás örömét, a mű hatását a közönségben. Ebben az értelemben nőtt meg az idei biennálé értéke a korábbiakhoz képest, mert itt, ezen a tárlaton érezni lehet a modem és konzervatív felfogások ütközésén és egymásmellettiségén túl, hogy van mondanivaló, ebben a műfajban is lehet és kell is értékeket, előhívni.

Példa rá Vaszary János munkássága, akinek akva- relljeit most a Magyar Nemzeti Galéria és Keleti Andor műgyűjtő jóvoltából elég

Ilyenkor sápadt, gyűrött arccal indult neki a szokásos sétának. Akadtak, akik nem átallották megkérdezni: — Mit csinált, kend, Jani bácsi, az éjjel? Tán csak nem a lányoknál járt?

Mire ő azt felelte: — Ismerkedtem a világgal.

Másnap összesúgtak mögötte: — Na, megy már az öreg Jani. Ismerkedni a világgal.

És mosolyogtak. Elnézően persze. Sőt jóindulatúan.

5.

Azon a téli reggelen Lidi néni először a lelkészhez szaladt el.

Mikor a nagytiszteletű úrral már sietősen visszafelé tartottak, akkor találkoztak össze az igazgató bácsival.

— Egy talicskát akartam a sógortól kölcsön kérni. Csak egy napra. Még igyekeztem

is. Tudtam, ha később megyek. már nem találom ottszép számban látjuk és élvezzük ezen a tárlaton. Vaszary néhol csak jelzi a témát is, annyira könnyed és leheletszerű az, amit csinál, hogy szinte alig látjuk, hogy ott van a papíron. Mintha a művész csak a perc múló hangulatát, érzelmeit addig akarta volna megőrizni, amíg a rajzlapot be nem dobja a papírkosárba, és lám!. így egymás mellé állítva ezeket a „majdnem semmiket”, ezek is határozottan és jókedvvel jellemeznek egy művészt.

Az idei biermálé teljes anyagát ebben a kis ismertetésben közelhozni a közönséghez, lehetetlen. Annyi bizonyos, hogy az évek óta jelentkező művészek nagy része most is itt van műveivel. Hozzájuk újak csatlakoztak, a fiatalok, akik a műfaj keretein belül is ki akarják bontani egyéniségüket, mondanivalóikat.

A díjazott művészekkel kezdjük a sort. Imre István az akvarell kétségtelen művésze. A Barna avar, a Vadszőlő indák és az Ambrózy fa rászolgálnak az elismerésre. Orosz János is hűséges tagja a biennálénak évek óta. A Synus, a Fej, a Párhuzamosak sajátos fogalmazások, harmóniák, amikben a kutató szem a formai ravaszkodást kedveli meg. Sugár Gyula a Széttört fogalmakkal lep meg minket. A kép címéhon. Megy sétálni. Tudják, ahogy ő mondogatta: ismerkedni a világgal...

Betessékelte őket az udvarba.

— Erre, erre. A konyha felé.

Elöl ment a nagytiszteletű úr, mögötte az igazgató bácsi.

Lidi néni elhúzta a parányi ablakról a takarót.

— Hát itt van, ni, szegény ■— mondta, és most már elcsuklott a hangja.

Széli Jani bácsi ott ült az asztalnál. Kissé előrebukott fejjel. Mintha aludna.

Kezében még ott a ceruza, és a petróleumlámpa is égett.

Oldalt akkurátusán toronyba rakva balról az irkák, jobbról a könyvek. Középen a tolltartó. Benne felére rövidült ceruzák, elkerekedett sarkú, piros, nemzetiszín csíkos radírok.

Előtte kiterítve a nagyatlasz. Magyarország hegy- és vízrajzi térképe. Az Alföld zöldjével. A buckák, a lankák, a dombok és a hegyek barna felé eltolódó színképével. A folyók, patakok, csatornák kék érrendszerével.

Lidi néni csöndesen sírdo- gált a sarokban, a tükör mellett, amelyet már ő takart le egy törülközővel.

— Szegény sógor, szegény Jani sógor — ismételgette.

A nagytiszteletű úr imára kulcsolta kezét.

— Szép halála volt — mondta mestersége megren- dültségével a hangjában.

De az igazgató bácsi nem felelt rá semmit. Egy darabig csöndben állt, majd az asztalhoz lépett, és lassú óvatos mozdulattal lecsavarta a petróleumlámpát.

hez és a látványhoz társuló asszociációk a nézőben oldják az absztrakció elleni ide« genkedést.

Blaskó János itt is, ezen a tárlaton is beigazolta festészetének minden irányú gazdagodását. Zárt egységet képez az anyag, amit felrak a paravánokra. Finom színek, gazdag árnyalatok ritmusa, harmóniája a borongós, elmélyülésre hajlamos egyéniséget hangsúlyozza. A Nagy fény kicsit tragédia, a Különös este ugyanannak a hangulatnak és tépelődésnek a szülötte, mint a Tavaszi hangulat, vagy Az erdő fényei, A fény itt addig és csak azért van jelen, hogy a lélek' gondjait hangosabbá kiálthassák a mélyebb tónusok.

V. Bozsonyi Arany az elemeket szereti viszontlátni ak- varelljein. Élményszerű a Vízpart, a Tűz, a Kora tavasz. Szekeres Emil két gouche-a, a Valóság és álom határán, és a Temetőben kemény férfigondolatok hordozója.

Szentgyörgyi József ugyancsak gouche-ban dolgozik és ez illik is mondanivalójához.

A kiállításon mindig is szereplő derékhad nagyjából- egészéből a várakozásnak megfelelő anyaggal jelentkezett ezen a tárlaton is. Mégis vannak kedve#) eltérések. Talán a leghatározottabb érzelmi feldúsulás Lóránt Jánosnál található. Ez a művész az utóbbi években a formák végleges leegyszerűsítésére tört. Most volt kedve érzelmeit egy kissé szabadabbra engedni, néhány ecsetvonással elmesélni azt, ami benne egy-egy táj hatására végbemegy.

Pataki Ferenc élénk színeire most is felfigyeltünk. Bartha László öttagú Lé$z~ ped-sorozata határozott egyéniség és szemléletmód, színkezelés gyümölcse. Bojtor Károly Téli tája egy villanás. Csabai Kálmán egy munkájával is észrevéteti magát. Duschanek János Töprengése, Gerzson Pál Török fürdője, Hézső Ferenc Fehér madara, Iványi Ödön Télutója, Keleti Jenő Gyárudvara, Kengyel Zoltán Csendélete, Litkei József Tánca, L ukovszky László Szobarészlete — tőle több alkotást is szívesen láttunk volna — Réti Zoltán Emberpárja kiérlelt művészi látás eredménye.

.A. Heves megyei művészek közül ismét üdvözölhettük egy akvarell erejéig András Gizellát. Kishonthy Jenő páros figurái, a Vitatkozók, » Romantika és az Eszpresszó mintha többet, drámaibbat) akarnának adni, mirit amit a vízfesték elbír. Nagy Ernő nem lesz hűtlen akvarellberi sem ahhoz az élményvilághoz, amely őt festésre készteti- A Mészégetés, a Magtisz- titas, a Boksa-építők azt a falusi világot eleveníti meg menti át művészi formában es a jövő időbe, amely, falusi világ, élet és életforma már a huszonnegyedik óráját éli.

Szándékosan nem szóltunk külön-külön a derékhadról es a fiatalokról, a konzervatívokról és a modernebb, az absztrakcióhoz szokott festőkről- A vitát úgy is az idő dönti el a jövőben. A jelenben pedig az a mérce, mit és hogyan ad a művész magából a közönségnek. Es itt, ezen a tárlaton a közönségnek oan mit kapuig.

Jtafcafi Andrtfr

Egy falusi reggelen