Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-26 / 225. szám

Ursza««* üjúsági atlétika» csapatba* nokság Gyöngyösön A megyék közötti ifjúsági vá­logatott versenyek nagyban elő­segítik az atlétika fejlődését, te­hetsegek felszínre kerülését. A IvlÁök megyék közötti bajnoksá­gét irt ki, melyben megyénként vs számonként 2—2 versenyző in- a.iható. Az '5—3—2—1 pontozási! «•; -etü versenyek hű képet aflf i. egyes vidékek atlétikai e éjéről. tavasszal megrendezett I—u. . „Uióbán Hevés megye feríi- enyzöt (többségükben hát­ak) minden ellenfelüket le- e .-ték — Szolnok megye, .. -AC, KSI, és Szabolcs megye így 8 ponttal az első helyen „Írnak, 2. Szolnok 6, 3. Pest me- g o 6 és BISAC ugyancsak 6 ponttal. A most Gyöngyösön sor­ra kerülő 3. fordulóban a fiúk­nak Nógrád és Bács megye, a lányoknak Nógrád es Csongrád megye lesz az ellenfele. A lányok csak Borsod megyé­től szenvedtek vereséget és rosz- szabb pontarányuk miatt van­nak a 4. helyen az ugyancsak 6 pontos Pest és Szolnok mögött. A szeptember 28—29-én Gyön­gyösön, a GYBSk-pályan sorra kerülő 3. forduló igen érdekes­nek ígérkezik. Minden megyé­ben vannak ifjúsági bajnokok, országos ifjúsági válogatottak és a pillanatnyi forrna dönthet nem csak az egyes számokban, de a kétnapos verseny végső alakúláz. Bábán is. 28-án, szombaton, 14.30 órakor a GYESE-pályán kezdődik az összecsapás és vasuinap reggel 8.30 órakor folytatódik. Szomba­ton 16, vasárnap 17 versenyszám­ban folyik majd a harc a ponto­kért a központilag kiadott idő­rend szerint. A sorsolás szeszé­lye folytán a 4. forduló október 5—6-án ismét Gyöngyösön kerül sorra, amikor a fiúknak és a lányoknak is Pest és Békés me­gye lesz az ellenfele. A GYESE- pályát olyanná kell tenni, hogy a vendégek jó benyomással tá­vozzanak Gyöngyösről. A két nagy versennyel még nem zárult le az atlétikai idény. Október 12—13-án Buda­pesten rendezik az országos vál­tóbajnokságot, ezt október 20-án a megyei váltóbajnokság követi valószínűleg a gyöngyösi városi pályán, és október 27-én a megyei serdülő összetett bajnokságot ren­dezik a GYESE-pályán. Kosárlabda Birkózó híradó s&m Korepta, az Egri Finommechanika—Salgótarján taläCko- zó legponterősebb játékosa dob kosárra. (Foto: Molnár Istvání kon. is látszott. Külön dicsére­tet érdemel ponterősségéért He­gedűs„ OSC—Egri Volán ^ 55:49 (34:20) NE Ií-es női mérkőzés, Eger, V.: Hável, Cziffráné. VOLÁN: Csirmaz V. 5, Mile 6, Majoros 20, Haladay 5, Leső 4. Csere: Széphegyi 4, Keresz­tes 4, Varga 1, Galiai, Csirmaz K. Edző: Galambos János. Első hazai mérkőzésén idege- ' sen és sok hibával játszott a VOLÁN a bajnokság harmadik helyén álló OSC-vel szemben. Egri Tanárképző— Mezőberéüy 87:12 (51:23) NB Uh-es női mérkőzés, Eger, tOO néző. V.: Kenn, Sóskúti. Tanárképző: Begai 6, Bodnar 6, Hegedűs 39, Richlik 3, Hor­váth 7. Csere: Hidegh 12, Domb- rádi T, Palla 2, Nagy R. 3, Lent­il ár 2. Edző: Cseh. Kálmán. Legutóbbi mérkőzése óta külö­nösen védekezésben javult so­kat az egri csapat, melybe egy­re jobban beépülnek az első­évesek, s ez már az összjáté­* Uiabb Vasas siker Egri finommechanika— Salgótarjáni Kohász 107:67 (42:27) NB 11-es férfimérkőzás. Eger, 100 néző. V.: Pukár, Demjén. Finommechanika: Korepta 81, Komchczy 29, Zachár 15. Káló 12. Dobi 4. Csere: Vass 3, Le­ssük 5. 'fari 3, Kovács, Németi!. Edző: Ifi- Csáuyi Barna. Mintegy £0 . perces késéssel kezdődött a mérkőzés, mert a játékvezcK',: r.em erltezíek meg, s így a lsét csapat. megállapodá­sa után ..szükség-játékvezetők’" vezet.ék lé a küzdelmet. Mind­két félidőben jó teljesítményt nyújtott a Finommechanika, Káló irányításával szinte tetszés szerint érték el pontjaikat a hazai játékosok. Egyénileg Ko- renta és Komenczy nyújtott ki­emelkedőt, de a nagy ponrtará- nyú győzelemért, dicséretet ér­demelnek a többiek is. Egri Tanárképző—Nagykálló 82:50 (46:19) NB Ill-as férfimérkőzés, Nagy­kálló. V.: Tóth, Nagy. Eger: Szeleczky 10, Gál 8, Székely 4, Kovács 10. Szőke 12, Csere: Prokop 2, Laczkó 12, Vincze 6, Debreceni 18. Edző: Cseh Kálmán. Idegenben, szabadtéri pályán kitűnő játékkal valósággal le­lépték ellenfelüket az egriek. Valamennyi főiskolás játékos jó teljesítményt nyújtott. Egri finommechanika II.— Lenin varost MTK 65:54 (29:25) NB HI-as ferfimérkőzés, Eger. V.: Tóth, Béliéi. . Eger: Németh, Vass 8. Kovács P. 7, Dobi 30. Tar! 18. Csere: Kovács Cs., Body, Busáik, Mé­száros 2» Lájer 2. Edző: Sóskúti Péter. f Magabiztosan nyert a hazai együttes, a mezőny legjobbjá­nak Dobi bizonyult, dicsérhető még Tart és Kovács P. játéka. Salgótarjáni Kohász II.—- E. Finommechanika III, 62:41 (28:13) Barátságos junior férfimérkő­zés, Eger. V.: Dobi, Németh. Finommechanika: Hangrád 1Ö7 Kovács Cs. 2, Melicher 4, Busák 4, Barta 2. Csere: Izrael 8, Szántósl 4, Béky 5. Vizauer 2, Magyar 2, Csáki, Csank. Edző: Sóskúti Péter és Korepta József. Labdarúgó NB L szerdai fordulójának eredményei A szerdán lejátszott hete­dik forduló eredményei: Ta­tabánya—Bp. Honvéd 0:2 (0:0), Ferencváros—Rába ETO 6:1 (3:1), Újpesti Dózsa —^Haladás VSE 8:0 (5:0), SBTC—Vasas 0:2 (0:1), Egyetértés—MTK 1:1 (1:0), Békéscsaba—PMSC 3:3 (2:3), ZTE—Videoton 2:1 (1:0), DVTK—Csepel 2:1 (2:0).*. 1. A labdarúgó 17. Dózsa NB 6 6 L állása: — 21- 6 12 2. Bp. Honvéd 7 5 1 1 15- 5 11 3. FTC ... .. 7 4. 2 1 18- 7 10 4. Videoton 7 3 2 2 9- 7 8 5. ZTE 7 4 — 3 8-10 8 ti. Béléses. 7 3 1 3 15-15 7 7. Tatab. 7 2 3 2 5- 5 7 8. Csepel 7 2 2 3 10-11 6 9. DVTK 7 2 2 3 11-13 6 10. MTK 7 2 2 3 9-11 6 11. Rába ETO 7 2 2 3 11-14 6 12. PMSC ti 1 3 2 6- 7 5 13. Egyetért. 7 1 3 3 5-10 5 14. Haladás 7 2 1 4 8-20 5 15. Vasas 7 2 — 5 8-13 4 16. SBTC 7 1 2 4 5-10 « 4 Az Egri Vasas fiataljai foly­tatták jó szereplésüket az or­szágos kötöttfogású ifjúsági csa­patbajnokság döntőjében, melyet Budapesten, a Ganz-MAVAG birkózócsarnokában bonyolítot­tak le. Az egriek mellett a Kecs­keméti tíC, a Dunaújvárosi Ko­hász, az F^C, a 'Vasas és a Ganz-MAVAG csapata jutott el a. döntőig. A kieséses rendszer­ben lebonyolított versenyen az Egri Vasas élőbb a Kecskeméti SC ellen 5:3, majd a Vasas ellen 7:3 arányban győzött. Az első helyért az FTC-vel mérkőztek az egriek, s ezt a találkozót a Fe­rencváros 7:3 arányban nyerte meg, így az Egri Vasas csapa­ta a második helyen végzett. Sajnos, a küzdelmet a bírók so­rozatos szándékos téves ítéletei jellemezték, a Vasas elleni talál­kozó után a zsürielnököt is le kellett váltani. Reálisabb bírói ítéletekkel az ifjúsági bajnekí címet megnyerhették volna az egriek. A csapat tagjai mindent megtettek a minél jobb helye­zés eléréséért, s eredményük Eger város birkózósportjának lé­tezése óta a legjobb ifjúsági csa­patteljesítmény. Az Egri Vasas most másodszor került dobogóra, egy esztendővel ezelőtt a harma­dik helyen-végzett.. Az Egri Va­sas ifjúsági csapatának tagjai (képünkön) súlycsoportonként a következők voltak: 48 kg: Balogh Gyula, 52 kg: Dobai Ernő, la­katos Gyula. 60 kg: Rabóczki Já­nos, 65 kg: Baranyi József. Mar­ton Adorján, 70 kg: Süós Ferenc, Rallagi János. 81 kg: Jakab Er­viné 87 kg: Jékli Sándor, nehéz­súly : Nagy István. ‘Ugyancsak;. Budapestem az .olimpiai sportcsarnokban került sor a 14—16 évesek ellenőrző versenyére, „ melyen értékes he­lyezéseket szereztek a Vasas fia­taljai. Kötöttfogásban 16 évesek között, 49 kg-ban Rácz János, 15 évesek között 42 kg-ban Bar- tuska József, és 45 kg-ban Szoin- bathy Kálmán; 14 évesek között Budai Mihály és Bajzáth László egyaránt az első helyen végiéit. A 1-1 éves korcsoportban 67 kg- ban Mezei József lett a harma­dik, szabadfogásban a 15 évesek között, nehézsúlyban Major Ottó a második helyet szerezte meg. Kézilabda Gyöngyösi Vasas Izzó- Telefongyár 17:16 (10:9) NB TI-es férfi kézilabda- mérkőzés, Gyöngyös, 150 néző. V.: Karádi, Kövesi. Izzó: Kosiéi* — Szabó 4, Varga 1, Nyilas 2, Bardoczi 4, Csépány I. 4, lvády 1. Csere: Móczár, Csépány L. 1, Nagy, Eged. Edző: Gyenes József. Az első félidőben, a hazaiak irányították a küzdel­met, de nagyobb előnyre nem tudtak szert tenni. Fordulás után visszaesett az Izzó, s a be­fejezés előtt két perccei még a vendégek vezettek egy góllal. Óriási küzdelembein végül az utolsó pillanatban, tudta maga javára fordítani az eredményt a hazai együttes. A találkozó le­fújása után a rendezők valósá­gos közelharc aran tudták meg­akadályozni, hogy a játékveze­tőket, a rájuk támadó telefon­gyári játékosok bántalmazzák. Lakossági- tagsági szolgáltatás bővítése gépkocsijavítások -szervizelés A Mezőkövesd es Vidéke ÁFÉSZ mezőkövesdi telephe­lyen (Bacsó Béla u. KISZ-lakótalcp mellett) Autószerviz üzemet működtet a lakossági szolgáltatási igények jobb kielégítésére. Hz üzem valamennyi gépkocsitípus javítását szemlére történd előkészítését, szervizelését elvégzi. Ugyanakkor vállal közületefc, intézmények, vállalatok részére tehergépkocsik javítását í—II. szemleit — főda­rab cseréket, szemlére való előkészítést és szervizelést. Az üzem fejlesztésével, új csarnok építésével, valamint modem javító gépek üzemeltetésevei, a javítási igények fokozott kielégítését kívánja biztosítani. Az igényeknek megfelelően rendeléseket előre is felve­szünk és azokat időre teljesítjük. Kéresse fel és vegye igénybe az ÁFÉSZ Autószerviz üzemét és annak javítási szolgáltatását. MEZŐKÖVESD ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ IGAZGATÓSAGA A Finomszerelvénygyár nagy gyakorlattal rendelkező érettségizett gyors- és gépírókat felvesz Bérezés a vállalati kollektív szerződésben rögzítettek szerint. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti- és oktatási főosztályán. $974. szeptember 26* csütörtök ENNEM—ONNAN Egri Spartacus—Ormosbánya 5:3 (2520:2489) NB Il-es férfi tekemérkőzés,, Ormosbánya. Eger: MoLnár 346, Veres 422, Pójók 394, Hegyi 439, Gyöngy 423,. Bummer 401. A Spartacus végig vezetett, az utolsó párban már csak a meg­szerzett előnyt kellett tartani, így a több dobott fáért járó két ponttal, valamin Molnár, Hegyi és Gyöngy egyéni pont­jaival alakult • ki meglepetésre az 5:3-as végeredmény a v£n- dégegyüttés javára. A labdarúgó NB IT. kilencedik fordulójának válogatottjába Komlón nyújtott jó teljesítmé­nyevei bekerült. Bartha, az Egri Dózsa játékosa. » VM KÖZÉRT—Egri VM 14:11 . NB .Prés női asztali tenisz­mérkőzés, Eger. Gy.: Zacher 5, Magyar I. 4. Magyar II. 4, Tóth i’letve Patrik 4, Kiss . 2, Molnár- né 2, dr. Rutkainé 2, Pásztor. 4» Hét végén Budapesten a Nép­stadionban rendezik meg a ser­dülő B kategóriájú atléták ma­gyar bajnokságát. A vidéki baj­nokságon elért eredmények alapján . az Egri Dózsa Sportis­kola három vesrenyzője szere­pel ezen a vesrenyen: Zokob Mária, m m m M sík­futás), Szabó Ildikó (100 m sík­futás), Szabó Sándor (gerelyha- jitás). • Ebben az évben újabb edzők szereztek Heves megyében szak- képesítést. Segédedzői okleve­let kapott labdarúgásban: Ro­mán János, Kristyán István, Da- ragó Miklós, Szársz Sándor, Nagy Miklós, Pogonyi Tibor, Szalay Alajos, Lakatos Imre, Za.gyi István, Kovács Ferenc, Csank János. Kézilabdában± Ko­csis János. Röplabdában: Egyed László, Csernyák László, Angyal László, Villangó Pál, Csuhaj Katalin. Jakab Ilona.- Fodor Pálné, Palotai Zsuzsa. Sakkban: Racz Péter. Sportlövészetben: Bálint Sándor, Tóth József. Tornában: Kun Valéria, Bárdos Éva. Úszásban: Martinkovics Mária, Szabó Béla. Edzői okleve­let szerzett atlétikában: Vajk Miklós, birkózásban: Kun Jó­zsef, Luduáy József, lovaglás­ban: Matyus Viktor, tájékozódá­si futásban: Csillik Barnabás- ne. úszásban. Grósz Laszloné. vízilabdában: Pozsgai Zsolt. . * Az Egri Dózsa labdarúgó­szakosztálya 1957-ben. 1958-ban és 1959-ben született fiatalok részére kapustoborzót tart, a népkerti stadionban október l-én, kedden és 3-án, csütörtö­kön 15 órai kezdettel. Jelentkez­ni Várallyay Miklós edzőnél le­ire** . Lányok, asszonyok! Gyorsan elsajátítható, könnyű fizikai munkára, korszerű gépekhez­F E LVESZ 16 éven felüli dolgozókat A FŐVÁROSI PATYOLAT VÄLLALAT Juttatások a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés (szombat kivételével) Budapest VII., Csengery u. 11. Munkaügyi osztály. A levélben érdeklődőknek írásban válaszolunk. Tudja Öu ? hogy äz AUTOSZÖV Gyöngyös, Ipar úti telephelyén végzik a ZSIGULI, MOSZKVICS, WARTBURG, TRABANT, BARKAS B 1000, NYSA, ZUK gépkocsik kötelező átvizsgálását és garanciális javítását. Megrendelésre gépkocsiját műszaki vizsgára előkészítik és levizsgáztatják. Műszeres vizsgálatok és bemérések. Korrózióvédelem. Telefon: 11-259. Használt személygépkocsik vétele — eladása (OTP-hitellevélre is). Motorkerékpár-, varrógép- és kerékpár javítás. Szervizvégzés. Gyöngyös, Vöröshadsereg u. 14. sz. alatti telephelyen. Telefon: 11-253. elmeire érésűn'-­női dolgozókat két műszakos foglalkoztatással. könnyű | tízikai I munkára Érdeklődni: | Füzesabony, Hunyadi ül V .. Vegyesipari Szövetkezet, Hajnal József üzemvezetőnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom