Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-22 / 222. szám
Hozzászólás A téma: a Hevesi Szemle Már hosszú hónapok óta vártam, hogy valamelyik laptársunk, vagy kritikusunk felfigyel a múlt esztendő áprilisában először megjelent megyei folyóiratunkra, a Hevesi Szemlére. Végre Szi- gethy Gábor, a Kritika című folyóirat főszerkesztő- helyettese értékes észrevételeivel „kritizálta” meg a Hevesi Szemlét,, a Népújság szeptember 8-1 4 számában. Ügy érzem és hiszem, hogy ezek után bízvást magunk elé tehetjük mi magunk is folyóiratunk eddig megjelent hét számát, hogy mérlegre tegyük. A legelső az a megállapá-', tasom, amely egyezik Szi- gethy Gábor észrevételével, hogy a Hevesi Szemle írásai közül idáig a szakcikkek voltak jobbak. Az irodalmi vonatkozásokkal nem kívánok foglalkozni, mert az nem kenyerem, de tisztában kell lennünk azzal: a Szemle anyagának csak egy részét, talán, kisebb részét képezi — s ez így helyes szerintem! — az irodalom és nagyobbat a szakcikkanyag. Hogy miért van ez így? Bizonnyal azért, mert így kívánja az olvasótábor, mely megvásárolja a folyóiratot, Ez természetesen nem jelenti és nem jelentheti, hogy nincs érdeklődés az irodalmi alkotások, a versek és elbeszélések iránt, hanem egyszerűen csak any- nitit, hogy a Szemle különböző igényeket kíván kielégíteni s az igények között nagyobb százalékban szerepel a szak cikkigény és bizonyára nagyobb is e témáik írógárdája. Ha végigböngésszük a hét szam szakcikktermését, elmondhatjuk, hogy éiégge sokoldalú érdeklődést elégíthetett ki. De arra kell a szerkesztőknek törekedniük, hogy a szakcikkek elsősorban a mi tájunk kérdéseit tárgyalják, vizsgálják, boncolják. Szerintem nagyon helyes a : műszáki .cikkek--közlése, de csakis -akkor és kizárólag akkor, ha az Bém általánosságokról szól, mint például az I. évfolyam, 2. számában a gyártmányok értékelési módszeréről szóló írás — műiden vállalati, helyi vonatkozás nélkül. Az ilyen írások túlzottan akadémikus jellegűvé teszik lapunkat, és többet ér egy ilyen cikknél egy helyi problémát elemző írás. A helyi vonatkozások mel-. lett a másik követélmény a publikált írásokkal szembein azok eredetisége. A Hevesi Szemle legyen tudományos miihely, legyen kutatásra, búvárkodásra serkentő■ enzim, nem pedig honoráriumért váló tollforgatás! A jövőben következetesen törekedjék arra a Szemle szerkesztősége, hogy a sző szoros értelmében csakis eredeti írások kapjanak helyet a lapban! írjunk változatos és időszerű témákról, elsősorban megyénk területéről. Szabadjon néhány hiányolt témakört említenem, hátha kedvet kap majd egy-egy töllforgatő szakember. Testnevelés, sport, fálusaocioló- gia, üzemi szociológia, cigánykérdés, városrendezési problémáit Egerben, különös figyelemmel a műemléki vonatkozásokra, a kiskörei vízlépcső és kiépülő ön- tözöfürt-hálőzata, az üzemi demokrácia kérdései, problémái egy-egy üzemben, hivatalban, idegenforgalmunk, ® kallódó megyei kastélyok, * palóc nyelvjárás legújabb kutatási eredményei (vannak-e vajon?), a megye képzőművészeti, 'zenei élete, az aggasztó karaszülesek problematikája, beszéljünk őszintén a nemi bajok terjedéséről, a válásokról stb., stb. A sok-sok téma mellett még ezer es egy akad, mely érdekelné a Szőnie olvasóit. Csak éppen dolgozni, kutatni, utánajárni kell. még akkor is, ha a téma az utcáin hever, mert úgy érzem, leközölni csakis akkor érdemes egy-egy témát, bárminő apró légyen is az, ha ipar kodik a szerző újat' mondani s e kérdést eredeti feltáró munkája nyomán közrebocsátani Ezért illeti dicséret többek között Nagy Miklós írását az egri hártyák népdalairól, a Bukoviruszky—Saárossy or- Aospáros cikkét az iskolás korú nők szexuális problémáiról, Mentusz Károly beszámolóját az egri borok piád prognózisáról, Ebergé- nyi Tibor naplószérű New York-i beszélgetéseit, Kovács Béla rövid beszámolóját a megyebeli idegen etnikumú középkori településekről, Kovács Béla és Nagy Árpád vitáját az Aba Sá- . írnuel problémáról. A folyóiratunk utolsó oldala a Krónika címet viseli, de alapjában csak három hosszú hónap rövidre ,vont, egy-egy mondatos eseményválogatása. Szerintem, de a Szemlét még jobb, még olvasmányosabb tartalommal kézhez venni óhajtó barátaim szerint is ez így, ebben a formában nem kielégítő. Helyette vegyük át a más lapokban bevált és nálunk hiányzó beszámolókat megyénk művészeti, kulturális, zened eseményeiröL Teszem azt, a palócnapról, egy koncertről, vagy éppen egy tárlatról stb. A Szemle könyvespolca elsőrendű feladatának kelt tekintenie a megyében megjelent könyvek ismertetését, kritikáját. Gondolom, hogy Palotai Boris könyvénél jobban érdekelte volna az olvasókat, ha ismertették volna a Dobó István Múze• um évkönyvét, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola évkönyvét, dr. Bakos József és Fekete Péter immár második értékes kötetét Eger város földrajzi nevedről, dr, Soós Imre nyugdíjas megyei levéltárigazgató művét Heves és Külső-Szolnok megye sporttörténetének I. kötetéről, a Magyar- Tudományos Akadémia vaskos kötetét Heves megye műemlékeiről, vagy akár a megyei levéltár immár második folyóiratpéldányáról, az Archívumról, vagy a Várhir- adqróL, . De. uram.bocsáss*; még a' Gárdonyi Géza Társaság Kiskönyvtárának £ kötete, a nevezetes Gárdonyi-előadássorozat anyagával is elkerülte a Hevesi Szem-, le hasábjait és hogy teljesett ne tűnjék el nyomtalanul, a levéltári Archívüm- ban kapott avatott tollú re- cenzort. De ebben a rovatban biztosan szívesen olvasunk majd néhanapján egy- egy olyan műről is, mely ugyan nein Heves megyei témáról szól, de közibénk tartozó, közöttünk élő alkotótársunk tolla alól került Iá akár egy budapesti kiadó gondozásában, akar másutt. A Hevesi Szemléhez fűződő szerzői kapcsolatom, a folyóirat eszméjének önzetlen támogatása diktálta észrevételeimet, amelynek nyomán úgy hiszem, és érzem, hogy egy lépéssel, egy jelentékeny lépéssel haladhatunk ismét előre. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy lap, egy folyóirat fejlődése sem különbözik egy kisgyermek fejlődésétől. Istá- polas, segítség nélkül mind emberi, mind foiyóirati fejlődés elképzelhetetlen.! A Hevesi, Szemle tudtommal nem kíván országos folyóirat lenni, hanem elsősorban megyénket akarja szolgálni. Az eddigi körültekintő szerkesztői munkának nem szabad egy percre sem lankadnia, sőt még éberebben kell figyelnie megyénk mai életének kérdéseit, problémáit, a múlt nemes hagyományait és emlékeit, hogy hangot adjon azoknak egyre nívósabbá érő hasábjain. Ügy erzem, hogy Szemlénk beváltotta a hozzáfűzött reményeket, s nem. kis büszkeséggel elmondhatjuk, hogy ez megyénk első ilyen jellegű folyóirata minden előd és előzmény nélkül. Formáljuk hát a Hevesi Szemlét olyanná, hogy méltán reprezentálja megyénk tiszteletre méltó múltját, vajúdó, gyakorta, útkereső jelenét. A Hevesi Szemle a szerkesztő bízott Ságénak, írógárdájának és .■nem utolsósorban olvasóta- ..boyának egyre’ -jobbat akaró baráti- Összefogása^'segítő; akarasa révén biztón válik majd minden három hónapban Heves megye válóban kulturális eseményévé. Sugár István Magyar színjátszás ás drámairodalom Csehszlovákiában 1918-1933. Kováts Miklós tanulmánykötete A határainkon túli magyarság kultúrájával csak néhány év óta foglalkoznak hazai kutatóink kellő intenzitással. Eddig ezt a feladatot csak néhány szakember érezte kötelező adósságtörlesztésnek. Ma egyre eredményesebb ez a kutatómunka, a kisebbségi magyarok kultúrájának vizsgálatához a lenini nemzetiségi politika és bizaloi n alapján közeledhetünk. A hazai kutatás gyors ütemben ígyekszik pótolni több évtizedes hiányosságait. A hazai kutatók munkáját jól segíti a csehszlovákiai, kárpátalji, romániai és jugoszláviai magyar kutatók értékfaitáró és ösz- szegező tevékenysége. Az irodalom területén a vizsgálódások középpontjában itt is a líra és a próza állt, ezt követte nagyon távol a — még ma is csak kevesek által számon tartott — dráma. Pedig egy nép, vagy nemzetiségi kisebbség kultúrájának fontos értékmérője a drámairodalom és a színjátszás állapota, színvonala. A csehszlovákiai magyar dráma és szfnházkultúra vonatkozásában végzett derekas adat- és értékfeltáró, valamint rendszerező munkát a Kassán élő Kováts Miklós. Doktori disszertációnak készült ez a könyv, amely bizonyára a csehszlovákiai magyar kultúrával foglalkozók alapvető fontos kézikönyve lesz, és kétségtelenül summa eum laude minősítést érdemel. Hiánypótló jellegét és szükségességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy munkáikban a csehszlovákiai magyar irodalom lepi óbb ismerői, Turczel Lajos és Csanda Sándor is csak periférikusán érintették a dráma és színjátszás kérdését. Bibliográfiai pontossággal jellemzi a könyvet. A számozást az olvashatóság és a könnyebb tájékozódás érdekében a lap alján közli, de a könyv végén külön is'felső-; rolja a legfontosabb irodáimat. Fábry Zoltán, Faragó Ödön, Keller Imre, Turczel Lajos és Csanda Sándor alapvető munkáin kívül azt is megtudhatjuk, hogy felhasználta Kajla Júlia kiadatlan tanulmányát, amelynek címei A csehszlovákiai magyar színjátszás 1918—1938. Részletesen elemzi az 1918-at követő impériumválto- zás és forradalmak színházkultúráját, Pozsony és Kassa színtársulatainak működését vizsgálja nagy ismeretanyaggal és hozzáértéssel. A csehszlovákiai magyar színjátszásnak az új körülmények közötti megszervezése, kiépítése bővelkedett nehézségekben, kudarcokban, újrakezdésekben, és sikerekben. Külön foglalkozik Faragó Ödön, Földes Dezső, Iván Sándor színigazgató működésével. Három nagyobb részre tagolódó könyvének ez adja első fejezetét, A második részt a csehszlovákiai magyar drámairodalomról szóló tanulmányok képezik. A cseh és szlovák drámák szerepét a szlovákiai magyar és a korabeli magyarországi, színpadokon könyvének harmadik részében vizsgálja » szerző. Kováts Miklós úttörő jelentőségű munkája méltán tarthat igényt nemcsak a „szakmabeliek”, hanem a tájékozódni, ismeretekben gazdagodni akaró olvasók érdeklődésére* is. Kár, hogy ez az értékes könyv nagyon kevés peidányszámban jelent meg,. A. könyv értékéi íeljogps'- ■tönák bennünket afra, . hogy az 1938-tól napjainkig tér • • jedó csehszlovákiai magyar dráma es színjátszás, történetének megírására is Kováts Miklóst lássuk a legalkalmasabbnak. • (Madách, W4j CS. VARGHA ISTVÁN A jó idő, meg az egészségemre vonatkozó javallatok sétálni csalogatlak a Duna-partra, Megállapítottam, hogy sokan megszívlelik a hasonló intelmeket, s egyszer csak figyelmes lettem a házaspárra. Kart karba öltve jöttek szemközt. A férfi őszülő ha- lántékú, széles* váXLú dalia, az asz- szony molett, pirospozsgás arcú" balján tízévesforma csintalan srác jól irányzott rúgásokkal küldött maga előtt egy kődarabot. Azonnal megismertem őket, talán mert azóta is gyakran eszembe jutottak ... Hány éve is? Hát jó néhány! Először kaptam szakszervezeti beutalót és mindjárt a Mátrába! Serényen készülődtem, miközben a kollégák ugrattak, hogy ki tudja, miféle szobatársnőkkel bajlódom majd két hétig, maradjak inkább odahaza dolgozni,.. Az üdülő remek volt, a szoba szép, erkélye a gondozott kis kertre nyílt, pontosan szembe a kapuval. Tényleg csak az aggasztott, milyen lesz a két szobatársnő. Rögvest megtudtam. Sarkig tárult az ajtó, s megjelent az, aki csak ke- resztnévileg druszám. Letette a bőröndöt és máris elmondtuk egymásnak, kik vagyunk, mit dolgozunk, hol lakunk, ö a Stoczek utcában; — okvetlenül meg kell majd látogatnod, — mondta. — Akkor ezentúl Stoczeknék szólítalak — indítványoztam, mert kiskoromtól fogva szokásom, hogy mindenkit elnevezek valahogy, aki szimpatikus nekem. Nem volt ellenvetése, sőt megígérte, hogy ő azért nem nevez majd Wesselényinek. Gyorsan megbeszéltük még, ha Stoczek húga eljön látogatóba, itt tartjuk éjszakára, reggel meg eldugjuk a gondnoknő árgus szeme elől. És ugyanígy teszünk majd az én barátnőmmel is. Igen ám, de még nincs itl László Mártás Mátra fii red, anno ••• / a harmadik szobaiam Csak idő kérdése — állapítottuk meg bánatosan, és nekifogtunk kicsomagolni. A kertkapu előtt autó állt meg. I Kinyomultunk az erkélyre és láttuk amint a férfi —, aki még akkor cseppet sem volt széles vállú ■— kisegíti a kocsiból és oltalma- zóan átkarolja az asszonykát —, aki akkor még cseppet sem volt molett. Egyszóval a fiatalember nyisziett volt, a nő törékeny. A kapunál kétszer vagy háromszor elbúcsúztak egymástól, végül újból összeakaszkodtak és együtt jöttek be. — Csak tudnám, melyikük támogatja a másikat — morfondírozott Stoczek, amikor kopogtattak. Az ajtó kitárult — de korántsem sarkig, és megjelent a házaspár. A férj boldog volt, hogy oltalmunkba vesszük feleségét, aki hosszabb betegségből lábadozik. Egy éve házasok, de még egyetlen napot sem voltak távol egymástól. De mit lehet tenni, Klárikának meg kell erősödnie, levegőre, napfényre van szüksége, s ő, a férj — vállalatvezető — annyira elfoglalt, hogy sajnos el sem tud majd jönni Klárikáért. — Maga sem úgy néz ki, mintha valaha is járt volna a szabadban — így Stoczek —, pedig tudtommal jut ott hely a vállalatvezetőknek is. E n úgy gondoltam, hogy Stoczek nem kedveli a gyen- gédlelkű, keszeg embereket, de később mondta, hogy ez nem így van. Valóban nehéz volt eldönteni: a férj, vagy a feleseg arca halványabb. Mindenestre ígéretet tettünk, hogy két hét múlva egészségtől viruló asszonyt adunk át a boldog férjnek az autóbusz-pályaudvaron. Nagyon köszönte; de még egy probléma van: Klárika beutalása csak egy hétre szol, az orvos meg szigorúan raparancsolt, hogy két hétig kell maradnia. Keressünk majd neki a közelben megfelelő szobát. És ugye azután se hagyjuk magára, ha már nem lakik velünk?, Ezt is megígértük, mégis alig tudtak elszakadni egymástól. Klárika szeme még akkor is könnyes volt, amikor már porfelhő sem látszott az autó mögött. Közrefogtuk védencünket, hogy elvisszük egy kicsit körülnézni, de fáradt volt, fél akart menni a szobába, aludni akart. Szomorkodni akart. Hiába dikcióztunk, hogy ki az ágyból, mert oda nem süt a nap, se színe, se étvágya nem lesz. Kérdeztük, ha ilyen vézna marad, hogy akar majd gyereket szülni? Mondta, hogy egyáltalán nem akar és — persze nem is szabad. Másnap délig fel sem kelt, akkor is csak azért, mert mégiscsak megéhezett. Az étteremben magas, szőke, bonvivánkülsejű egyén sürgőit. Mondhatom: jeles színművészünk fiatalkori hasonmása volt. Elénk tette a levest és bemutatkozott. Megtudtuk, hogy pincér és segédkultúros egy személyben, ott lakik az üdülőben ő is, a manzárdszobában, — így mondta és közben Klárikát nézegette. Este már rajta felejtette a szemét, és — nekem úgy rémlett — mintha Klárika ne- 'elejcskékje is belemélyedt volna a bonviván tekintetébe. R osszindulatú vagyok. sőt irigy — korholtam magam. Védencünk másnap dupla adag málnás rizst kapott — „ae asszonykának erősödnie kell” szavak, és gáláns meghajlás kíséretében. Stoczek meg én ettől nagyon nyűgösek lettünk. Nekünk nem kell erősödni, az igaz, de... Mit de?! A dupla adagok csodát műveltek. Klárikát már nem kellett noszogatni, fürgén jött sétálni, strandolni és hallani sem akart lustálkodásról. Sőt, hamarosan elkezdte önállósítani magát. Egyik reggel üres volt az ágya, mire felébredtünk. Lentről hirtelen csilingelő nevetést hallottunk. Kinyomultunk az erkélyre. Hát védencünk és a pincérlovag — éppen becsukták maguk mögött a kertkaput. * — Keresztanyám, ennek fele sem tréfa — szólt Stoczekom megrendültén. — Hogy kerülünk majd a férj szeme elé? Nyugi — mondtam volna manapság, de hogy annak idején mit szóltam, arra nem emlékszem. Elég az hozzá, hogy azért nem lettünk ejtve. Klárika a kimerítő reggeli után kérte, menjünk vele szobát keresni, lassan letelik a hét... Találtunk is megfelelőt, közel az üdülőhöz, tisztes idős hölgynél, aki szünet nélkül vasalt, miközben kijelentette, hogy ő bizony nem tud meglengi munka nélkül — es jelentősegteljesen nezett ránk... Ebédnél a segédkultúros-pincér biztosította Klárikat, hogy akkor is ott kosztolhat, ha elköltözik az üdülőből. Diszkrétén hozzáfűzte, hogy „természetesen” nem kér majd étkezési jegyet. Klárika égszínkékjének hálatelt pillantásával jutalmazta. Minket meg azzal, hogy estére programot csinált: megyünk a strandvendégiőbe. V acsora után azonban eltűnt. Stoczek meg én egy óra hosszat szobroztunk a strandvendéglő előtt, nehogy férjes asszony létére gardedám nélkül menjen szórakozóhelyre. Végül úgy döntöttünk, hogy bemegyünk, ha már itt vagyunk. Az első asztalnál rögtön megpillantottuk Klárikát és hódolóját, aki udvarias főhajtással köszönt. —■ Ugye, nem haragusztok, ha kérlek, segítsetek a költözésben — próbált kiengesztelni reggel Klárika. — És képzeljétek, ki vezeti a kirándulást Gályára? Hát Janos — Eljött a kirándulás napja. Előző este — csodák csodája — Klárika meglátogatott bennünket, úgy is ‘mondhatnám: megtisztelt társaságával. Hármasban ücsörögtünk az erkélyen. Aztán Klárika elköszönt és megígérte, hogy pontban hét órakor értünk jön reggel. De Stoczek azon az éjszakán rosszalvónak bizonyult. Már hajnalban lezuhanyozott, fogta a könyvét és kitelepedett az erkélyre. Pontosan hét órakor illedelmes kopogtatás után belépett Klárika. — Ugye nem késtem? — Hát... — Stoczek olyan elképedt ábrázattol bámult rá, hogy inkább én fejeztem be a mondó- kájat. — ... persze, hogy nem. Már Gályán jártunk, mikor Sto- czeknek alkalma nyüt a fülembe súgni: — Megfejtettem a rejtélyt — Miféle rejtélyt? — Tudod, hogy az erkélyen voltam hajnalban. Az a ledér nőszemély pedig hét órákor jött értünk. De a kapun nem lépett be senki, különben láttám volna. Érted már, na?! A manzárdszobából jött... Az autóbusz-pályaudvaron a boldog férj nein győzte csodálni kivirult feleségét és köszönte, egy- ré v csak köszönte a kedvességünket. Szabadkoztunk, de hiába. Klárika megírta, mennyire vigyáztunk rá... K art karba öltve elindultak. Mosolyogva néztem utánuk. Akárcsak most, a Duna-partoru . '.WV V'vNAA/VAAAAAAAAMÄ
