Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-18 / 218. szám
: • ........... . in fiii T Mi.tr 0 O rszágos taaáeskozá§ra kcs&iiliiek a .munkaügyi dfiüíőbixollságok /\ romlott Megvizsgálják a há/j pali kákái 1974, szeptember is,, szerda A Nap kél: 5.24, nyugszik; 17.02 órakor A Hold kél: 8.24, nyugszik; 18.38 órakor Szeretettel küszöntjük névnapjukon OIAN A nevű kedves olvasóinkat* Diana a rómaiaknál az erdők, a vadászai, & fény es a szülés istennője volt. Tíz évvel ezelőtt halt meg Sean O'Casey, ír drama- és regényíró. Dublinben született és szülővárosa nyomornegyedében nőtt fel; olyan nehéz anyagi körülmények között, hogy már gyermekként vasúti és kikötői rakodómunkával kelleti pénzt keresnie. Alig volt .17 éves, amikor írni kezdett. Drámaírói pályáján mérföldkő jelentőségű az 1923-as év, amikor az Abbey színház elfogadta A puskás ember árnya című darab- •ját. 1929-ben Londonba települt át és haláláig Angliában élt. Egymás után írta társadalomkritikai drámáit (Eke és csillagok, Juno és a páva), amelyekben szülővárosa szegényeinek csüggesztŐ •világát ábrázolta, háttérben az m felszabadítást küzdelem képeivel. A püspök máglymja című, 1949-ben megjelent komédiája a bigott vallásosság szatírája. Vörösbe forduj a csillag (nálunk 1959-ben látott napvilágot) című drámájában az ír szabadságeszme a proletárforradalommal ötvöződik. Időjárás: Várható időjárás ina estig; kevés felhő, napos idő. Eső nem lesz. Hajnalban és reggel, főként a nyugati, . délnyugati megyékben erős párásság, néhány helyen köd. Éjszaka mérsékelt, napközben időnként megélénkülő délkeleti, déli szél. Hűvös éjszaka, mérsékelten meleg nappal, várható legmagasabb nappali hőmérséklet 21, 2S fok között. Kimagasló eredmények q munkeversenybe» Félidejénél tart a megyei tanácskozások. szeptemberi sorozata, amely megelőzi a munkaügyi döntőbizottságok elnökeinek október végere tervezett III. országos tanácskozását. A legutóbbi tanácskozás óta csaknem hat esztendő telt el, s ez idő alatt jelem tös változások következtek be a vállalati munkaügyi döntőbizottságok irányításában; 1973. január elsejével a területi munkaügyi döntőbizottságok hatáskörét a munkaügyi bíróságok vették at. A másfél éves tapasztalatok alapján dolgozták ki a munkaügyi miniszter és a Szakszervezetek Országos Tanácsának irányelveit a munkaügyi döntőbizottságok munkáját segítő megyei munkajogi bizottságok megalakításához és működéséhez. Ezek tagjai részint egyes területi szervek delegáltjai lesznek, részint olyan szakemberek (vállalati munkaügyi osztályvezető, jogtanácsos, mdb-elnök, munkaelnökeí ügyi bírósági ülnök stto.), akikel a .megyei. (fővárosi) tanács végrehajtó bizottsága és a szakszervezetek megyei tanácsa erre felkér Részben az új bizottságok megalakítása, részben a 25 esztendős jubileum teszi időszerűvé a tanácskozás ez évi összehívását. Ugyanis az sí (ártott a 1965 januárjában megalakult munkaügyi döntőbizottságok jegelődjenek azokat az egyeztető bizottságokat tekintik, amelyek 19-19-bem ietesüitek, azzal a céllal, hogy az akkor megkötött kollektív szerződések vitás kérdéséiben eljárjanak. (MTI) MHSZ megvei szervezetének elnöksége Kedden ülést tartott a MTESZ Heves megyei Szervezetének elnöksége. Az ülésen, ahol jelen volt Barta Alajos, a megyei párt- bizottság titkára is, Domán Lászlónak, a MTESZ megyei titkárának előterjesztésében megvitatták az idei műszaki hónap előkészítésévé! kapcsolatos feladatokat. Az elnökség tagjai ezt követően ünnepélyesen elbúcsúztatták dr- Kalász Tibort, a MTESZ társelnökeit, aki nehézipari miniszterhelyettessé történő kinevezése miatt felmentését kérte a társ- elnöki funkcióból. Ifjúságvédelem Füiesabonybef* A KPVDSZ iiiegY@bizott$ágáitak ülése . (Tudósítónktól): Kedden délelőtt Egerben, az SZMT székházában vitatta meg a Kereskedelmi, Pénzügyi es Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének megyebizottsága az MSZMP XI. kongresszusa tiszteletére indított szocialista inunkaverseny eredményeit. Az ülésen megállapították,. hogy megyénkben 259 brigád 2604 taggal vesz részt a szocialista munkaversenyben a kereskedelemben, vendéglátóiparban és a pénzügyi szakmában. Ezek közül eddig 166 brigád nyerte el a szocialista címet. A dolgozók vállalásaikat teljesítve már a fél év során kimagasló eredményeket értek el mind a forgalom növelésében, mind pedig a lakosság ellátásában. A szocialista brigádok élen járnak a kitűzött célok teljesítésében és a brigádmozgalom megyénkben is hozzájárul a dolgozók tudatformálásához és műveltségük növeléséhez. Szabó Lajos (Tudósítónktól) Füzesabony nagyközség tanácsának végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén az ifjúságvédelem helyzetét értékelte Gulyás László gyámügyi főelőadó beszámolója alapjan. A nagyközségben 70 kiskorú gyermek él veszélyeztetett körülmények között, s ebből 43 cigány származású. A gyámhatóság, a védőnői hálózat, a gyermekintézmények és az ifjúsági bizottság rendszeresen foglalkoznak ezekGólyák a főiskolán Tovább gyarapodik a gyöngyösi új lakótelep (Tudósítónktól): Szinte naponta változik; Gyöngyösön a Mérges és a Jeruzsálem úti új lakónegyedek arculata. A körzet lakóbizottsága a lakók jogos észrevételei alapján kérte a tanács illetékes osztályait, hogy a telep autóparkolóját és játszóterét gyorsított ütemben készíttessék el- ‘ A tervek egyeztetése után — kellő anyagi fedezet birtokában —, az autóparkoló és a járda a közelmúltban már elkészült, s ezzel a Jeruzsálem úton lakó mintegy 120 család aszfaltos járdán, sárban járás nélkül közelítheti meg a várost. E munka elvégzésével már csak a Bethlen Gábor úti lakások előtti terület rendezése és járdaépítése van hátra. A lakótelepen elkészült a szép, nagy játszótérrel rendelkező bölcsőde és óvoda, megkezdődött a nyolctantermes, kézilabda-, kosárlabdapályával, bemutatóteremmel ellátott általános iskola építése. A tervek szerint a következő tanévben a környé-J ken lakó gyermekek már az! új iskolában tanulhatnak. Csefán József kél a fiatalokkal. Ellenőrzik a veszélyeztetett fiatalok helyzetét, életkörülményeit, rendszeres gyámügyi segélyt folyósítanak szamukra. A gyámhatóság kezdeményezésére a MÁV Miskolci Igazgatósága mintegy 100 ezer forintos összegű felújítást végzett az ötgyermekes Lénárt esalad lakásán. A gyámhatóság a jövőben a helyi társadalmi és gazdasági szervek bevonásával, üzemek, vállalatok segítségével kívánja fokozni megelőző, védő és óvó intézke- i> deseinek hatékonyságát Száz métert zuhant.. gyógyszer - életveszélyes A statisztika szerint hazánkban erősen megnövel.c- dett az egy főre-jutó gyógyszerfogyasztás. Ennek következtében alakultak ki az otthoni gyógy szergy új temenyeic A. há’zi patikák pirulái azon ban — sokan nem is sejtik —, a gyógyítás, a fajdalom enyhítése helyett nem egy alkalommal okoztak mar mérgezést, váltottak ki ellenkező hatást A gyógyszereknek is van ugyanis szavatossági idejük, ennek lejárta után nem szabad bevenni őket: alkalmazásuk életveszélybe sodorhatja, a beteget. A Heves megyei Tanácsi Gyógyszertári Központhoz tartozó gyógyszertárak dolgozói a közelmúltban elhatározták, hogy a lehetőségeikhez mérten felülvizsgáljak a házi patikákban táróit orvosságokat. A céljuk tulajdonképpen az, hogy kivonják a forgalomból és a családi gyűjteményekből a romlott gyógyszereket, s tanácsokat adjanak a megmaradt — meg egy bizonyos ideig hasznaiható —, orvosságok szedéséhez. Mint Luzsi Antal- nétól, a Heves megyei egészségnevelési csoport felelősétől megtudtuk, október 15-ig a megye valamennyi gyógyszertárában szívesen állnak az érdeklődők rendelkezésére, s átvizsgálják a bevitt házi patika tartalmát. Halálos baleset a gyöngyösoroszi bányában Halálos kimenetelű baleset történt a gyöngyösoro- szi ércbányában. Kiss Sándor 47 éves gépszerelő, gyöngyösi lakos a 200 és a 300 méteres szint között kizuhant a felfelé haladó szállítókasból. A szerencsétlen ember száz métert zuhant, s az aknatalpon halálra zúzta magát. Mint a vizsgálat során kiderítették, a balesetet szabálytalan anyagszállítás okozta. A gépkezelő ugyanis az egyik munkahelyre akart felvinni egy jókora vascsövet. A cső kinyúló vége azonban beleakadt az akna . falát borító deszkákba, megfeszült, s óriási erővel kilökte a kasban utazó Kiss Sándort. A felelősség megállapítására a Bányaműszaki Felügyelőség bevonásával megkezdődött a vizsgálat, fia még egyszer gólya lehetnék! Sokszor hangzik fel ez a ,fohász” az egri főiskolán, ahol a hallgatók még évek múltán is szívesen emlékeznek vissza gólya-korszakukra. Azokra az időkre, amikor ők voltak a legfiatalabbak, akiket mindenki babusgatott és akiknek valami felejthetetlen, új korszak kezdődött életükben. Most az első napok izgalmai után három gólyával beszélgettünk. Varga Piroska Recskről jött Egerbe, első éves matematika-fizika szakos hallgató— Sajnos nem mondhatom magam Fortuna kegyeltjének, hiszen csak a második nekirugaszkodásra sikerült a felvételim. Szeretnék pedagógus lenni, hogy • mindazt, amit tudok és amit meg itt, a főiskolán megtanulok, átadhassam a gyerekeknek. Erre legalkalmasabb hely a katedra. A gyöngyösi Szabó Gábor rajtja jól sikerült — mondaná edzője, hiszen Gábor hármasugró —, az első nekifutásra előfelvételi nyert földrajz-testnevelés szakra. — Nagyon szerelem a gyerekeket, a gyöngyösi sportnapköziben kerültem szorosabb kapcsolatba velük. Eleinte bizony sokat bajlódtam a fegyelmezéssel, mert a nebulók sehogyan sem akartak elfogadni nevelőjüknek, csak játszótársuknak. Hatvanban érettségizett Marton Tamás, aki szintén előfelvételis a történelem- orosz szakon. — Szülém is pedagógusok. Édesanyám sokszor magával vitt a napközibe, ahol megfigyeltem, hogyan tanít, nevel, és néhányszor én is kipróbáltam az ellesett szakmai fogásokat. Természetesen szülői felügyelet mellett. Mit várnak a négy évtől? Piroska: A nővéremtől tudom, akj szintén ebben az iskolában végzett, hogy mit várhatok. Szeretnék művelődni, szórakozni, persze csak úgy es annyit, hogy sose feledkezzem meg a rendszeres tanulásról, a felkészülésről. Gabor: Mit várhatnék mást. mint azt, hogy megszerezzem a diplomámat. A tanulás mellett azonban nem feledkezem meg a szórakozásról sem, és jó eredményeket szeretnék elérni az atlétikában is(Foto: Puskás Anikó) Tamás: Sokat hallottam a! főiskola klubjáról, a törté-! nelmi tanszék tudományos! diákkoréról. A gimnázium-! ban négy éve kezdtem el a! régészkedést, melyet jó volna! tovább folytatni a diákkö-! rön belül. Várva várom már! az érdekes klubesteket, - a nekünk és a rólunk szóló elő-! adásokat. És mi lesz a négy év után?! Ki hogyan tervezi a jövőjét?'. Piroska: Mindegy hogy! hová kerülök, csak taníthas-! sak. De ha választhatnék, a! szülőfalumba térnek vissza! legszívesebben. Gábor: Gyöngyösön, vágyj környékén szeretnék elhe- J lyezkedni, és a tanítás mel-J lett levelező tagozaton el-J végzem majd a TestnevelesiJ Főiskolát. Tamás: Társadalmi ösztön-; díjas vagyok, mindenkeppen; a megyében maradok. Nem; mondok le a régészetről,; szakkört vezetek majd az is-; kólámban, ahol a tanítvá-; nyaimmal kutatom tovább a; megye kelta korabeli emlékeit. Terveik ma még megmá- síthatatlanolc, cs reméltük, < azok maradnak a négy éus elteltével is... < (Szüle) i Belépés nemcsak tornacipőben! A csütörtöki színit ily: az egri nyitott uszoda Közel két hónappal ezelőtt a 'Magyar Rádió ifjúsági osztályának új műsora indult. A minden két hétben csütörtökön 17 órától a Petőfi rádióban élő adásban kerül sor a Belépés nemcsak tornacipőben! című sportórára. A műsor szerkesztője és műsorvezetője Radnóti László, a segéd- szerkesztők és a riporterek pedig Gyárf ás Tamás és Novotny Zoltán. A játékos sportvetélkedőn minden 30 éven aluli férfi és nő részt vehet. A játszani vágyóknak rendszerint egy szellemi és egy fizikai feladatot koll megoldaniuk ahhoz, hogy az összesített pontszá- mok alapján a győztesek köze kerüljenek. A műsor követkéz» színhelye, csütörtökön az egri 50 méteres nyitott uszoda lesz. A verseny-számokról a szerkesztők nem adtak előzetes tájékoztatást, de a helyszín önmagáért beszél, meghatározza a viadalok jelieget. Annyit elárulhatunk, hogy az is lehet első, aki nem tud úszni... és nagy szerepük lesz a vízi- labdakapuknak is... A játékban részt venni szándékozók jelentkezését 13 órától 15.30 óráig fogadják el a rendezők, mivel a várhatóan nagy érdeklődésre való tekintettel a nevezőknek már a műsor kezdete előtt selejtezőn kell elindulniuk. A játéknak élsportoló vendége is lesz: Poesik Dénes, háromszoros olimpikon, az Egri Dózsa nziiabdacsa patának játékos-edzője. A Belépés nemcsak tornacipőben! című sportórara rossz idő esetén Egerben, a Szilágyi Gimnázium tornatermében kerül sor. Ha jó az idő, akkor a játszani vágyók fürdőnadrágot hozzanak magukkal. Mivel az egri uszoda öltözőit csali meghatározott létszámban lehet használni, kérjük, hogy a nevezők a strand öltözőit is vegyek igénybe. í USrnsis A Vállalat. 2000 hónap», 2D.— Ft, Előfizethető bánatíatt: postahivatalnál 6» kézbesítőnél. — index: 20.062. atazgatá: őQLVSáOb Jó, PAPP JÁNOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó iefon: 12-73. ;o-'-9. 24-44 3200 Gyöngyös: Kózsa u. 1., 11-697. 1) Telefon: ia-68. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési Heves megyei Nyomda Vállalati Egep, Bróüy Sándor utca 4, «zár,-..