Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-17 / 217. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXV. évfolyam, 217. szám ARA: 80 FILLER 1971. szeptember 17., kedd II tüntetők a császár bíróság elé állítását követeitek * Saovfet—^nyugatnémet közős köziemén* Schmidt kaiiceliár októberben utazik a Szovjetunióba ADDISZ ABEBA: Addisz Abebából érkezett jelentéti szerint az etióp biz­tonsági erők hétfőn víz­ágyúkkal és géppuskákkal felszerelt gépkocsikkal száll­ták meg a főváros egyete­mének környékét, hogy meg­akadályozzák a diákoknak a katonai hatalomátvétel utáni helyzet megvitatása céljából összehívott tömeg- gyűlését. Az etióp fegyveres erők koordinációé bizottsága be­tiltotta a sztrájkokat, a tün­tetéseket és a nyilvános gyű­léseket. Az egyetem diákjai ennék ellenére kijelentették, hogy megtartják tömeggyű- íésűket. Nyugati tóriigynőkségi je­lentések szerint az etióp fegyveres erőik alakulatai hétfőn délelőtt behatoltak az Addisz Abeba-i egyetem­re es vízágyúkkal szétoszlat­ták az ott összegyűlt diáko­kat. A megerősített katonai és rendőri járőrök megaka­dályozták a több liánt ezer tüntető fiatalt abban is, hogy a város központja felé vonuljanak. Egyes jelenté­sek szerint a diákok polgá­ri kormány felállítását kö­vetelik, más értesülések sze­rint várakozó álláspontra he­lyezkedtek miután az etióp fegyveres erők koordinációs bizottsága vasárnap esti. nyilatkozatában ígéretet tett arra, hogy tanácsadói mi­nőségben. polgári személye­ket is bevonnak a kormány­ba. Ezzel egyidejűleg több ta­nár és diák azt követelte, hogy hazaárulás vádjával ál­lítsák bíróság elé Halié Sze­lasszié volt császárt, és von­ják felelősségre azért . is, mert több milliárd dollárt törvénytelenül külföldi bari­HÁGAI Hétfőre Virradóra szaba­don bocsátott két fiatal nőt az a három japán terrorista, aki csaknem három napja megszállta a hágai francia nagykövetséget, és ott össze­sen 11 tússzal, közöttük a francia nagykövettel, elbar- rikádozta magát. A két nő, egy, telefonos kis­asszony és egy titkárnő, kis­sé megviselten, de egészsége­sen távozott az épületből. Közölték: a bennmaradt ki­lenc fogva tartottnak eddig nem esett bántódása. Mint a holland rendőrség illetékesei később közölték: nincs jele annak, hogy a két nő szabadon bocsátása a ter­roristák „engedékenységének” jeie lenne, s nem várható, hogy a dráma hamarosan végetér. A hétfő reggel érkezett je­lentések szerint tovább fo­lyik a tárgyalás a holland hatóságok és a terroristák között. Időközben megérke­zett az amszterdami Schipol repülőtérre egy francia Boe­ing 707 utasszállító repülő­kokban helyezett él. Az etióp fővárosban hétfőn' olyan hí­resztelések terjedtek el, mi­szerint a katonák azt ’ter­vezik, hogy száműzik az egy­kori uralkodót és ezzel ösz- szefüggésben már kapcso­latba léptek Nagy-Brrtaiüúa- val és Kamerunnal. A fővárosban — az egye­tem területét kivéve —1 a helyzet nyugodt volt. Az ország északi részén fekvő Tigre tartományból diákküldöttség érkezett Ad­disz Abebaba és arról szá­molt be, hogy a tartomány kormányzója magánhadsere­get toborzott a katonai kormánnyal szembeni ellen­állás céljából. A kormányzó egyébkent nem. más, mint Hailé Szelasszié veje. Hí­resztelések szerint hadserege mintegy kétezer főből, állás őmaga azon fáradozik, hogy a szomszédos Begendir tar­tomány nagybirtokosait is megnyerje céljainak. A di- ákküldöttseg a kormányzó azonnali letartóztatását kö­vetelte a koordinációé; bi­zottságtól. Äz etióp ideiglenes kain* mai kormány vasárnap visa- szautasítoirta az etióp tana* rok egyesületéinek azt a kö­vetelését, hogy állítsák bíró­ság élé a trónjától-megfősz* tott Hailé Szelasszié VÖK császárt. A kormány képvi­selője rádiónyilatkozatéban hangoztatta: „Ez a lépés a jelenlegi pillanatban nem felél meg az ország nemzeti érdekeinek.” Közölte ugyan­akkor, hogy az országban különleges katonai bíróságot állítanak fel, amely meg­vizsgálja majd a volt re­zsim korrupcióval és a ha­talommal való visszaéléssel vádolt magas állású hivatal­nokainak ügyét. Hírügynökségi Jelentések szerint Hátié Szelasszié, volt császárt jelenleg az etióp gép, hogy a terroristákat az általuk kívánt helyre szállít­sa. Ugyancsak .a repülőíeren váralcozik az a Franciaor­szágban letartóztatott japán, akinek szabadon bocsátását a három fegyveres férfi még korábban követelte. BRÜSSZEL: A holland kormány újabb ajánlatokat tett a túszok ki­szabadítása érdekében, de a terroristák ragaszkodnak ere­deti feltételeikhez. Joop den Uyl holland mi­niszterelnök, aki szombaton este részt vett a közös piaci kormányfők párizsi találko­zóján, kijelentette, a legfon­tosabb a túszok életének biz­tosítása. A három terrorista nyolc túszt tart fogva a nagykövetség épületének ne­gyedik emeletén, s a túszok között van Franciaország nagykövete is. Vasárnap reggel a holland hatóságok ismét megkísérel­ték a tárgyalások folytatá­sát. Den Uyl miniszterelnök elmondotta, kész személye­sen is beszélni a japán. ter­ronstákjsaL ' szárazföldi hadsereg 4. had­osztályának Addisz Abeba-i főhadiszállásán tartják szi­gorú őrizetben. Tájékozott források: szerint ugyancsak ott tartják fogva a volt re­zsim 170 magas rangú sze­mélyiségét. Az etióp fegyveres erők koordinációs bizottsága va­sárnap este rádiónyilatkoza­tában bejelentette, hogy a katonáknak nem áll szán­dékukban semmifajta dikta­túra bevezetése. A bizottság közölte, hogy tapasztalt, magasan képzett polgári szakembereket vannak be a kormányba tanácsadói mi­nőségben. A nyilatkozat ugyanakkor utalt arra, hogy a katonáik a jelenlegi kö­rülményeik között nem tér­nek vissza barakkjaikba. Hangsúlyozta, hogy az or­szág Hailé Szelasszié ural­ma alatt az alapvető embe­ri jogok nélkül élt. A nyi­latkozat szerint 13 pontos programot valósítanak meg Etiópia oktatási rendszeré­nek, igazsagszolgaltatasának és a föld’Mrtokrertdsaernek megreformálására. A bázattság tiucM. adta, hogy mindaddig ellátja az államfőd. funkciókat is, ameddig Aszta. Vesszem trónörökös nem tér vissza az etióp fővárosba. A bizottság ígéretét tett arra, hogy az országban demokratikus vá­lasztásokat fognak tartani, ennek időpontját azonban nem közölte. A fegyveres erők koordi­nációs bizottsága végezetül bejelentette, hogy mostantól fogva Etiópia ideiglenes ka­tonai adminisztratív bizott­ságának nevezi magát. Gustáv Husák Finn­országban Flesch István, az MTI tu­dósítója jelenti: Urho Kekkemen elnök meghívására hétfőn reggel négynapos, hivatalos látoga­tásra Finnországba utazott Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bi­zottságának elnöke. Látoga­tása idején ä két ország gaz­dasági, kereskedelmi, mű­szaki-tudományos és kultu­rális kapcsolatainak kérdése­in kívül vendéglátójával központi napirendi pontként megvitatja az európai biz­tonsági es együttműködési konferencia problémakörét is. Fogolycsere Cipruson NICOSIAs A ciprusi fővárosi! ketté­szelő „zöldvonal” mentén hétfőn — értesülések sze­rint a déli órákban — ki­cserélték a beteg és sebe­sült hadifoglyokat. Az erről szóló döntést a múlt hét pén­tekén hozta meg Kleridesz ügyvezető elnök és Denktas alelnök, a ciprusa török kö­zösség vezetője. Megállapo­dásuk értelmében a hétfői fogolycserét követő tíz napon belül lebonyolítják a 18 év alatti és 50 év fölötti hadi­foglyok, valamint a fogságba esett diákok, tanárok, lel­készek és egészségügyi al- kalrriazották kicserélését. Hasonló akció legutóbb au­gusztus 21-én zajlott le, ami­kor Nicosiában összesen 13 görög es török foglyot cse­réltek ki. Hivatalos közleményt ad­tak ki abból az alkalomból, hogy Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminiszte­re a Német Szövetségi Köz­társaság kormányának meg­hívására kétnapos látogatást tett Bonnban. Mint a közle­mény hangsúlyozza: a Szov­jetunió és az NSZK megerő­sítette hűségét a békére és a feszültség enyhítésére irá­nyuló politikájához. Andrej Gromikót fogadta Walter Scheel, az NSZK el­nöke és Helmut Schmidt szö­vetségi kancellár. Elmélyült konzultációkra került sor Andrej Gromiko és Hans- Dietrich Genscher, az NSZK szövetségi kancellárjának helyettese és külügyminiszte­re között. A felek megelégedéssel ál­lapították meg, hogy a kap­csolatok sokoldalú fejleszté­sének és a kölcsönösen elő­nyös együttműködés megte­remtésének az 1970. augusz­tus 12-i szovjet—nyugatné­metszerződésen alapuló irány­vonala bebizonyította életké­pességét, teljes beigazolást nyert csakúgy a Szovjetunió és az NSZK érdekei, mint a A fogyasztási cikkek bu­dapesti első nemzetközi vá­sárának első két napja a nagyközönségé volt. A vá­sár több mint 200 ezer láto­gatót fogadott, a kiállítás viszont hétfőtől péntekig délelőttönként az ipar és a szakemberek, a termelők és a kereskedők, a hazai és a külföldi üzletfelek találko­zóinak, tárgyalásainak ad he­lyet, a közönséget détiuita- nonként fogadja. Hétfőn az eseménynaptár szerint mezőgazdasági - és élelmiszeripari szakemberek találkozójára került sor. Az AGROMASEXPO !74 nem­csak a kiállítással, hanem üzemi . bemutatókkal is hoz­zájárult ahhoz, hogy a szak­emberek szervezett formá­ban tanulmányozhassák a bemutatott gépekhez aján­lott termelési rendszereket, technológiákat. megismer­kedjenek a hozzájuk tarto­zó üzemi munkaszervezési módszerekkel, ' béke és az európai együtt­működés megszilárdítása szempontjából. Hangsúlyozták a két ffä azon törekvését, hogy elmé­lyítik és kiszélesítik a kap­csolatokat különböző tér ül c- területeken, azoknak a meg­állapodásoknak megfelelő­en, amelyek Leanyid Brezs- nyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának az NSZK-ban 1973. májusában tett látogatása idején jöttek létre. Mindkét részről alá­húzták Helmut Schmidt kancellár ez év őszére kitű­zött szovjetunióbeli látogatá­sának fontosságát. A külügyminiszterek foly­tatták azoknak a kétoldalú kérdéseknek a megvitatását, amelyek összefüggnek az 1971. szeptember 3-i négyol­dalú megállapodásnak á két­oldalú kapcsolatokat érintő részeivel. A Leonyid Breas- nyev NSZK-ban tett látoga­tásáról kiadott közleményből kiindulva hangsúlyozták az említett megállapodás szigo­rú betartásának és teljes megvalósításának szükséges­ségét. Megvitatták as időszerű nemzetközi problémákat is. A bajai kukoricatermeíesí rendszer vásári bemutatóját sok szakmai érdeklődő ke­reste fel. A kiállításon is­mertették a szocialista gé­pekre alapozott rendszer ed­digi eredményeit, a tagság feltételeit A hivatalos vásárnyitás előtt tartott sajtoájékoztatót az Élelmiszeripari Gépgyár és Szerelő Vállalat, hazánk legnagyobb élelmiszeripari gépgyára. Az igazgató be­mutatta vásári újdonságai­kat, köztük a folyamatos, kovász nélküli tésztakészítő gépsort. A vásárközpont B pavi­lonjában tartott hétfőn saj­tótájékoztatót a Nehézipari Minisztérium, a vegyipari fogyasztási cikkek bemuta­tóiból. A kiállításon 16 vál­lalat és 29 Szövetkezet vo­nultatta fel legkorszerűbb termékeit, újdonságait. Töb­bek között a Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat BNV-nagydíjas terméke, a Lady Camea glicerines, szi- likonos kézvédőkrém, amely a legnagyobb házimunkák elvégzése után is frissé, ápolttá teszi, a háziasszo­nyok kezét. Újdonság a Mű- szénterroelő Vállalat háztar­tási és laboratóriumi víz­tisztító berendezése, a Tau­rus felfújható hintaágya, a FORTE gyár finomszemcsé- zetű, s a lámpáknál és a napfényben egyaránt kitünő­en használható felvétet anyaga, az úgynevezett Far- tecolor negatív maszk. Hétfőn megtekintették a fogyasztásicikk-vasárt az MSZMP megyei gazdaság politikai vezetői. Ugyancsak jártak a vásáron a köny- nyűipari. szakszervezetek és a nőmozgalom, továbbá . a megyei tanácsi végrehajtó bizottságok, ipari felügyele­tet ellátó vezetői, valamint a megyei lapok főszerkesz­tői is, akik Keserű Jánosné könnyűje»« miniszter, illet­ve Földi László államtitkár kalauzolásával tekintettek meg a könnyűipar kiállítá­sait. A szövetkezeti gépipar sajtótájékoztatóján. elmon­dották, hogy a rendkívül széles gyártmányskálából ez­úttal különösen nagy helyet kapnak az autózás kellékei, a lakásfelszerelési és beren­dezési, továbbá a kemping­cikkek. Dr. Lénárth Lafos mező­gazdaság i és élelmezésügyi miniszterhfciyettes sajtótájé­koztatójában az élelmiszer­ipar és a mezőgazdssg eredményeit, tenniválcét is­Palóeország nagy napsa libben az évben Kisterenyén tartották meg Heves—Nógrád megye „jó palócai”- nak színpompás., ünnepi találkozóiét. Molnár István felvétele e 1 •'álkozó, x v dó készü-, lődés gondos pillanatát örökítette meg. A palócnap eseményeiről lapunk 4. oldalán G, Molnár Ferenc kollégánk szántól be. A terroristák nem engednek Több mint 200 ezer látogató — Sajtótájékoztatók — Társadalmi vezetők látogatása a vásáron A BNV hírei

Next

/
Oldalképek
Tartalom