Népújság, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-28 / 200. szám
Badar; is elbúcsúzott *äz egri Bänyok az iUBJ B küszöbén TENISZ Magyar idő szerint héttőn késő este Haviuinában zsúfolt lelátók előtt, a Ciudad Deportivo Sportcsarnokában 3 pehelysúlyúnk mezőnyében lépett szorítóba az utolsó. még állvá maradt magyar ökölvívó, Badar: Tibor. A „kubai csapás” őt is elérte: Gédá után Badarit is a hazaira. versenyzője. Alvarez ülő le el az éremtől, azaz a Kedden délelőtt az OTSH-ban megtartott sajtótájékoztatón, az M Z vezetői adtak tájékoztató a sportág időszerű kérdéseire . Krizsán József főtitkár a p -.leken kezdődő 73. magyar b jnoksággal kapcsolatban közölt érd elvesség eket. Baráti Lajos. az edzőbizottság vezetője a nyári felkészülés tapasztalatait ismertette, majd Bozsik József szövetségi kapitány ismertette a válogatott csapatok őszi proglegjobb 4 közé kerüléstől. A A hírügynökségi jelentések egy behangzó véleménye szerint Alvarez nyndvégig kezdeményezőbbnek bizonyult, s teljesen megérdemelten győzte le magyar ellenfelét, biztos, 5:0 arányú pontozással. Ezzel Magyarország ökölvívói már nem érdekeltek a további küzdelmekben. ramját és reményét fejezte ki, hogy megfelelő összhangot tud majd teremteni a klubok vezetőivel, s ennek megfelelően ütőképes válogatott csapatok alakulhatnak ki, amelyek őszi eredményeikkel bizonyítani tudják majd. hogy a magyar labdarúgás kimozdult a holtpontról. A tájékoztatóval kapcsolatban felmerült kérdésekre Kutas István, az MLSZ elnöke is válaszolt. SELYPl KINIZSI— BP. ÁFOR Ritka dolog, hogy teniszezőket külön busszal .tusérjenek el a szurkolók. A Magyar Nemzeti Bank csapatát egy egész autóbuszt megtöltő szurkolótábor kísérte el Egerbe, ahol döntő ösz- szecsapásra került sor az Mi\B és az Egri Dózsa női teniszcsapa cu között. Mindkét együttes tudta, hogy amelyikük megnyeri a rangadót, az már föllépett az NB i. B küszöbére. A szurkolók Budapestről az új NB I-es csapatot jöttek le ünnepelni. A mérkőzés végén ez az ünneplés az egri lányoknak jutott ki. Bár az. első helyen az egri Lucskai 6il, 8:6 arányban vereséget szenvedett, Permay, az egriek újdonsült serdülő magyar bajnoka lelépte ellenfelét. Gidó Emőke szoros küzdelemben kikapott, de testvére, Tünde a döntő játszmában 3:0-as vesztett állásról megfordította a mérkőzést. Krisztik tovább növelte az egriek előnyét, véget érni nem akaró mérkőzésen 7:5-re nyert. Túri Zsuzsa pedig beállította az egyesek utón a 4:2-es eredményt. A párosok aztán végleg eldöntötték a mérkőzés sorsát az egri lányok javára. A Permay— Gidó Emőke kettős biztosan, a Túri—Gidó Tünde páros szoros küzdelemben nyert, s ezzel biztosította csapatának a győzelmet 6:3 arányban, ami minden ésszerű számítás szerint azt jelenti, hogy az Egri Dózsa női teniszcsapata bejutott az NB I. B- be. Az utolsó NB Il-es mérkőzésre szombaton kerül sor, amikor az Egri Dózsa azzal a KPM-mel játszik, amelyet a tavaszi fordulóban biztosan fektetett két vállra. Erre a találkozóra azonban minden eddiginél fokozottabb koncentrálás szükséges, minden pontért meg kell küzdeni, nehogy a nagy lehetőség egy banánhéjon csúsz- szon el. A dózsás lányok mind a tavaszi, mind az őszi fordulóban remek küzdeni tudásról és jó felkészültségről tettek tanúságot. Szombaton minden bizonnyal felteszik az i betűre a pontot. A férfi teniszbajnokságban még több mérkőzés van hátra. Annyi azonban már bizonyos, hogy az Egri Dózsa csapata megkapaszkodott az NB Ill-ban és nemcsak átszállójegyet váltott. A férfiak 8 pontot gyűjtöttek eddig össze és ez már önmagában elég a bentmaradás- hoz. Ha a hátralevő mérkőzéseken nyernek, akár még az élmezőnyben is végezhet az együttes. Nagy tehát a tétje a Szegedi Kinizsi és a Bp. Szolgáltató Spartacus elleni összecsapásnak. A Dózsa a hét végén Rudabá- nya ellen játszott és már az egyeseknél bebiztosította győzelmét. Takács, dr. Vályi, Kisger- gely és Dénárt hagyta el a vörös salakot győztesen, s a 4:2- es vezetés tudatában a párosokban az egriek meggyőzőbb, jobb játékkal szerezték meg a két pontút, b.ó-as mérkőzésarány- nyal. A budapesti NB TTI-as teniszcsapatokat lassan azzal fogják j j esztgetni, hogy vigyázzatok, jön a Salypi Kinizsi. A cukorgyár csapata a kissé magabiztos Bp. ÁEOR-t úgy győzte le 8:1 arányban, hogy a teljesen indiszponált Bordás, aki öt év alatt mint egy preciziós gép, gyártotta a győzelmeket és csapatbajnoki egyes mérkőzésen még nem szenvedett vereséget, tökéletes rövidzárlat alá került az egyesben, és 6:1, 6:0 arányban vesztette el élete első csb.-küzdelmét. Említést érdemel még Kiss András és dr. Pétsch, akik vesztésre álló játszmákban tudtak újítani és nyerni. Szamosvölgyi küzdeni tudását bizonyítja, hogy a döntő játszmában 5:5-nél összpontosítani tudott és nyert 7:5-re. A Selypi Kinizsinek szerdán kell bebizonyítania, hogy az NB Ill-as csapatok közül nem véletlenül tartják az egyik legkiegyensúlyozottabb együttesnek. Az NB m-as bajnokság első és második helyezettje találkozik a selypi pályán. A NEPÜJSÄG TIPPJEI A 35. HÉTRE: 1. Volán—Bp. Spart. 1 2. E. Dózsa—Kaposv. R. 1 3. Ganz-M.—FOS PED l 4. SZMTE—Komló 1 5. Szekszárd—SZEOL 1 6. DVSC—Olajbánj'ász 1 7. Oroszlány—Várpal. 1 8. Pét—Kom ép X 1 9. SZSE Dózsa—Fűzfő 2 10. Bors. B. —Kazincb. 2 11. Bors. V.—MVSC X 2 12. Nyríegyh.—DEAC 1 X 13. Jánoshalma—V. Izzó Pótmérkőzések: X 1 14. Szabó L. SE—Sz. MÁV X 2 15. Szarvas—Cegléd 1 16. Sz. Dózsa—KSC 1 31 ejtőernyős világrekordja V/, MLSZ sajtótájékoztatója így látták tudósítóink a megyei labdarúgó-bajnokság küzdelmeit MÁV HAC—Egeresein 3:2 (1:2) Hatvan. 1200 ntzö. V.: Paksi. MÁV HAC: Aradi — Poes, Kó- kai. Varga, Nagy (Schweiz), Gugyella Bíró, Tóth, Ecseri, Mayer, Huezka. Edző: Pogonyi Lajos. Egerese hi: Bráz — Póta, Csuhaj. Barta, Halász I., Halász. 11. (Gál), Bartók (Kovács), Ballal, Orosz, Sulyok, Petrányi. lEdzö: Csizmánk Imre; a. perc: Bíró beadását Tóth közeiről vagta kapu fölé. 8. perc: Jobb oldali beadás után Huezka a kimozduló kapus mellett a halóba talált. 1:0. 22. perc: A 16-oson belül közvetett szabadrúgásból Sulyok Petrányi elé gurított, aki közeiről nem hibázott. 1:1. 33. perc: Orosz távoli lövése Aradi hasa alatt vágódott a hálóba, 1:2. 55. perc: Huczkát a 16-oson belül szabálytalanul szerelték, a büntetőt Ecseri értékesítette. 2:2. 87. perc: Gugyela 30 m-rol leadott lövése a jobb felső sarokban kötött ki. 3:2. Második félideji játékával a hazai csapat rászolgált a győzelemre. A játékvezetői szempontból nehéz találkozón Paksi jól bíráskodott. Jók: Mayer (a me- ’őny legjobbja). Varga, Ecseri, 'lelve Bráz, Csuhaj. Orosz. Srej József Egri Vasas—Petőfibánya 5:0 (3:0) Eger, 300 néző. V.: Szécsényi. E. Vasas: Tóth — Almási, Sípos*, Mezei, Pézmándi (Cseh), Zágonyi. Balogh (Beraxa). Za- jácz. Patkós, Molnár, Hever. Edző: Gere Tihamér. Petőfibánya: Kakas — Oldal, , Laczko. Rigó. Osztafi (Tóth II.), Somoskői (Fodor). Tóth. Nagy, Bendik. szanyi, Kudelka. Edző: Zilai János. 20. perg: Patkós középre per- dített és Hevér^ a hálóba sodorta a labdát, 1:0. 33. perc: Jó támadás végér. Hevér beadását Patkós gurította a jobb sarokba, 2:0. 40. perc: Balogh a balösszekötő helyéről a hosszú sarokba lőtte a labdát. 3:0. 50. perc: Patkós balról adott be és Molnár az üresen maradt kapuba továbbított. 4:0. 60. perc: Laczkó bokája kifordult. a bánvásvesapat tíz főre csökkent. líll. augusztus 28., szerda 62. perc: Patkós biztosan lőtt a felső sarokba, 5:0. 89. perc: A bányászok egyetlen gólhelyzetét Tóth merész kifutással hiúsította meg. A végig gördülékenyen játszó egri csapat még nagyobb arányban is győzhetett volna a lelkesen küzdő bányászok ellen. Jók: Sípos, Patkós. Balogh, Mezei, illeíve Kakas, Toth J., Nagy. Ecsztbaura Béla GYESF,—Karikás Sfci 8:0 (1:0) Gyöngyös, 200 nezö. V.: Sufránszki. GYESE: Salamon — Nagy, Huszár, Balázs, Kiss (Szerző), Balogh L., Hídvégi. Balogh Gy., László (Teli), Szilágyi, Jaros. Edző: Takács László. Kinizsi: Bozó — Pető, Kiss, Nyéki, Bohács (Varga), Sütő, Szabó S., Oravecz, Maksa, Nagy, Szlávik. Edző: Horváth Lajos. 15. perc: Kiss—Hídvégi össz- játek után Balogh Gy. talált a kapuba. 1:0. 21. perc: Szilágyi elfutott és a jobb sarokba továbbított. 2:0. 25. perc: László beadását kézzel tisztázta az egyik védő, a büntetőt Huszár értékesítette. 3:0. 42. perc: Kiss hosszan előrevágott labdáját Balogh J. továbbította a hálóba. 4:0. 52. perc: Hídvégi beadását Szilágyi 8 m-röl a jobb felső sarokba lőtte, 5:0. 73. perc: Jaros egyéni játék után a kifutó kapus mellett a bal alsó sarokba gurított. 6:0. 78. perc: Nagy beadását Balogh Gy. átlőtte és Teli az üresen hagyott kapuba lőtt, 7:0. 82. perc: Teli állította be a végeredményt, 8:0. A hazai csapat jó játékkal, biztosan fektette két vállra a megilletődötten játszó vendégegyüttest. Jók: Nagy (a mezőny legjobbja), Jaros. Szilágyi, illetve Nyéki, szabó S. Takács László Selypi Kinizsi— Bélapátfalva 3:0 (2:0) Selyp. 400 néző. V.: Bartha. Selyp: György — Czank II., Pásztor, Nagy S. Sándor K-, Vígh, Kovács. Roz- nyik. Juhász, Várkonyi (Bacsa), Edző: Balogh István. Bélapátfalva: Varga — Suba III., Bisztri. Berecz. Erdélyi, Mi- kó 7T.. Szécsi. Suba IV., Mikó I-, Lőrincz, Suba II. Edző: Nagy András. 4. perc: a 16-os oldalvonaláról Roznyik ívelt közepre szabadrúgást, a berobbanó Juhász a halóba lőtt, 1:0. li, psre; Roznyik kitűnő cselsorozat után 18 m-ről a bal alsó sarokba bombázott. 2:0. 65. perc: Mikó I. óriási helyzetben Györgybe lőtte a labdát. 78. perc: Kovács a könnyel- musködő Bisztrit leszerelte és biztosan talált a halóba. 3:0. A Kinizsi gyors Éóljai megzavarták a vendegeket. A mezőnyben végig kiegyenlített játék folyt,. A helyzeteket biztosan értékesítő hazaiak megérdemelten győztek. Jók: Czank ll. (a mezőny legjobbja), György, Pásztor, Rozsnvik illetve Bisztri, Miko II., Suba IV. Nógrádi Béla Heves—Gáspár SE 3:1 (0:1) Hatvan. 200 néző. V.: Szepesi. Heves: Ridegh — Berki, Kovács, Perez, Nagy, Tari, Betten- buk I. (Stolcz), Cseh, Budai S., Bakos, Mihics (Balázs). Edző: Gombaszögi Miklós. Gáspár SE: Budai — Sigér, Haller, Mészáros, Tóth, Kakuk, Pusztafi, Vajda (Kemenczei), Fábián, Loch, Urbán (Alföldi). Edző: Sárközi György. 17. perc: Urbán szögletét Ridegh kiejtette és a szemfüles Fábián a hálóba lőtt. 0:1. 64. perc: A kitörő Bakost az alapvonalon túlra szerelte Sigér, a játékvezető meglepetésre ll-est ítélt, amit Kovács értékesített. l :1. 84. perc: Balázs leshelyzétben szerezte meg a vendégek vezető gólját, 2:1. 87. perc: Mészáros súlyos hibájából Cseh kitört és átadását Bakos értékesítette, 3:1. A helyzeteit sorra kihagyó hazaiak ellen a lelkesen játszó vendégek megérdemelten nyertek. Jók: Kovács, Perez, Betten- buk I., Bakos, illetve Budai, Haller, Toth, Vajda. Marosvári János Tarnalclesz—Sírok 1:0 (0:0) Tarnalelesz. 600 néz8. V.: Örsi. Tarnalelesz: Kerkuska — Kovács B., Bozó, Kovács A., Kovács Z., Dtassy B., Molnár. Utassy j J.. Balázs, Utassy J. Edző: Érdek László. Sirok: Bátka — Béres, Udvari. Sándor, Szoboszlai, Bartók. Schwarczkopf, Erdélyi (Veiner). Bánik, Tóth, Szabó. Edző: Zagyi István. 17. perc: Utassy J. átadásával Molnár kiugrott, éles lövését azonban Bátka védte. 37. perc: Erdélyi elfutott a labdával, beadását Bánik elől Kerkuska öklözéssel mentette. 55. perc: Utassy B.—Kovács J. volt a labda útja, Kovács J.-t a kaputól 25 m-re felvágták. A szabadrúgást Kovács A. átadásából utatsy Cry. értékesítette, 1:0. 65. perc: Tóth átadását Bánik élesen a jobb .sarok felé rúgta, de Kerkuska ismét bravúrral védett. A második félidőben a hazaiak ^átvették a játék Irányítását és Fa két pontot megérdemelten szerezték meg a jól védekező siro- kiak ellen. Jók: Kovács Z. (a mezőny legjobbja). Kovács A., Utassi P., Bozó J. illetve Bal- ka, Sándor, Bánik. Vass István Adács—Szűcsi 4:0 (2:0) Adács, 400 néző. V.: Édes. Adács: Bagí. II. — Szécsényi, Brezóczki, Csányi, Kovács F., Acs, Kovács L.t Papp, Kovács J. (Barna), Torna (Kőmíves), Dan- kó. Edző: Kovács János. Szűcsi: Sánta — Szalai TT., Szalai IIT., Vindich, Kiss, Hegyi. Kovács TI.. (Szalai I.), Bakos (Sós I.), Tóth, Sós I.. Kovács I. Edző: Nádudvari László. 7. perc: Kovács J. remekül tört ki. de goiba tartó labdáját a védők a gólvonalról rúgták ki. 28. perc: Torna beívelt labdáját a vendégek kapusa elnézte, 1:0. 33. perc: Szécsényi labdáját a védők gyűrűjéből Kőmíves ki- ugorva, biztosan lőtte a hálóba, 2:0. 69. perc: Csányi a bal oldalon vezette fel a labdát és az a jobb felső sarokban kötött ki, 3:0. 68. perc: Papp átadásával Kovács L. kitört, csellel kikerülte Szalai TII-at és 6 m-ről a kapu közepébe lőtt. 4:0. Sokkal tervszerűbben és nagy fölényben játszott a hazai csapat. Helyzeteik alapján akár nagyobb arányban is nyerhettek volna. Jók: Ács (a mezőny legjobbja), Csányi. Kovács L..'Brezóczki. illetve Szalai I.. Hegyi, Kovács. Nagyváradi János Apc—NovaJ 0:0 Apc. 200 néző. V.: Falcsik. Apc: ‘illés — Szklenár. Zel- nik, Kiss J., Kurucz, Kaszás, Vidéki, Pajkos, Rezsnyák, Harsági (Gazsi), Kiss P. Edző: Fekete László. Novaj: Török — Nyilas, Szabó. Fegyverneki, Csuhái Jánosi, Ve- rebélyi. Tóth. Berecz, Sztrego- va. Vasas. Edző: Liktor László. 35. perc: Tóth szabadrúgását Illés bravúrosan védte. 44. perc: Pajkos a jobbszélen ügyesen előre tört, de lövését Török hárította. 45. perc: Verebélyl szabadrúgását Illlés látványosan fogta. 54. perc: Sztregova közeli fejesét védte a hazaiak kapusa. 75. perc: Vidéki fejese alig szállt a kapu-fölé. 80. perc: Kiss P. fejese a kapufa mellett csúszott az alapvonalon túlra. A látottak alapján a döntetlen igazságos eredmény. Jók: Illés, Szklenár. Zelnik, illetve Nyilas, Szabó, Verebélyl. SumAux Sándor Kékkő, v színvonal uországos szövetkezet! spitnasck egri recöezviaYSin... A négy napig tartó egri szövetkeze ii sportnapokon 16 megye és a budapesti fogyasztási szövetkezetek mintegy 300 versenyzője vett részt, akik asztalitenisz. sakk és teke sportágakban mérték össze tudásukat. A szövetkezeti sportnapok esp- ménysoiozatci a sakkversenn^el kezdődött. A 14 megye 30 versenyzőjének részvételével megrendezett bajnokságon három 1. osztályú, hegy II. osztályú, egy III. es két IV. osztályú versenyző is asztalhoz ült. A 30 sakkozó között a nőket Nógrád megye színeiben versenyző Lukács" Éva képviselte, aki az erős férfimezőnyben is derekasan megállta a helyét. A magas színvonalú versenyen a következő eredmények születtek. Egyéni versenyben: 1. Szobi Tibor (Komárom megye) '10,5, 2. Ózdi Lajos (Baranya m.) 9, 3. Pungor János (Vas m.) 9. 4. Szircsák János (Nógrád m.) 8. 5. Székely József (Csongrád m.) 7,5. 6. Duró Károly (Pest m.) 7 pont. A tekeverseny, a többi sportághoz hasonlóan, szintén népes tábort vonzott. összesen 115 versenyző vett részt bajnoki , küzdelemben, akik közül 7 nő «volt. A mezőny legöregebb versenyzője Szilágyi István volt Szolnok megyéből, aki 73 éves kora ellenére is, derekasan helytállt a találkozón. A végig küzdelmes mérkőzés-' sorozaton végül a csapatversenyből mégis a legegyenletesebben dobó Heves megye első csapata került ki győztesen. 2328 fával. 2. lett Bács m. 2275 fával, 3. pedig Békés m. 2259 fával. A további sorrend: 4. Vas m. 2235, 5. Heves m. II. csapata 2206, 6. Szolnok m. 2031. 7. Tolna m. 2010. 8. Nógrád m. 1915, 9. So- , mogy m. 1816. 10. Komárom m. 1688, 11. Heves m. III. csapata 1685. 12. Veszprém m. 1526, 13. Szabolcs m. 722 fával. Az egyéni verseny mezőnyéből kiemelkedett. Sáska Gyula, a pécsi ÁFÉSZ NB I-es versenyzője, aki 419 fát dobott, ennek ellenére mégsem sikerült az el-« ső helyet megszereznie, mert a győztes Varga János Heves megyei versenyző lett 431 fával. Második Sáska Gyula (Baranya) 419. harmadik Rátkai András (Heves) 419 fával. Az asztalitenisz-bajnokság immár hetedik ízben került megrendezésre, mégpedig minden, eddiginél nagyobb részvevő létszámmal, hiszen az alkalmazotti és versenyzői kategóriában. 150 induló vett részt. A verseny szervezésénél különösen szerencsésnek bizonyult az alkalmazotti és versenyzői kategória bevezetése. mivel így ez a verseny mind a vni nőségi sport- mind a tömegsport ügyet jól szolgálta. Az alkalmazotti kategóriában a férfi egyesben a bajnoki címet Áment Gabor Békés megyei versenyző nyerte, 2. Fonód Károly (Baranya ni), 3. Csányi Béla (Tolna ni.) es Mohácsi János (Szolnok m.) lett. Az alkalmazotti kategória női egyesének címét Gálát Tamásne (Szolnok m.) szerezte meg. 2. helyen Hegyi Zsuzsanna (Pest m), 3. helyen Gyiire Rozália (Szolnok megye). 4. Pataki Mar-, git (Pest m.) végzett. A férfi párost dr. Ruttkay— Kovács (Heves és Szolnok in.) nyerte, akik kezdettől fogva mind a hét versenyen részt vei lek és jónéhány bajnoki címe1 is szerezte^. iviasoauv: Csányi Erős (Tolna m.), harmaui^ Ament—Király (Békés m.), és Kókai—Korbély (Pest m.) páros. A női páros győztese Gyü- re—Galátné (Szolnok m.) le,.. Második: Bodzás—Szívók (Szolnok m.), harmadik: Hegyi—Pataki (Pest m.) és Szabó—Gun - da (Hajdú—Borsod m.). A vegyespárosban első Kókai—Hegyi (Pest m.), második: Kovád —Gyüre (Pest m.), harmadik: Korbély—Pa .aki (Pest m.) és Sidó—Srinicsek (Veszprém m.). A versenyzői kategóriákban a férfi egyesben a bajnoki eintet Jakab László (Fejér m) nyerte. 2. Patonai Attila (Fejér m.), 8. Zsédely Ferenc (Fejér m.) és Aradi István (Szabolcs m.). Amíg a férfi egyesben a Fejér megyei versenyzők nyertéi az első három számot, addig a női egyesben Heves megyei sikerek születtek, hiszen a bajnok Patrik Ágnes Heves megyei versenyző lett, 2. Egervári La- josné (Heves), 3. Pásztor Tünde (Heves) és Kiss Zsuzsa (Heves). Az asztalitenisz női párosban első Egerváriné—Patrik Ágnes (Heves), 2. Pásztor—Patrik Éva (Heves), 3. dr. Ruttkayné—Kiss Zsuzsa (Heves) és Nyeste—Márkus (Békés). Az asztalitenisz vegyes párosban a bajnok Zsédely —Egerváriné (Fejér—Heves m.). 2. Képli—Patrik (Fejér—Heves m.). 3. Patonai—Pásztor (Fejér- Heves) és Jakab—Patrik Éva (Fejér—Heves). Csapatversenyben a férfiaknál Heves megye nyerte nagy küzdelemben a bajnokságot Szolnok megye előtt. Harmadik helyre Békés megye került. A női csapatversenyt/ viszont fölényesen Heves megye nyerte, Békés és Pest megye előtt. , . Az országos szövetkezeti bajnokságok rendezvényei élérik érdeklődést váltottak ki az országos szövetkezeti közvéleményben. Erre jellemző. hogy a SZÖVOSZ és a megyei szervek képviselőin kívül a versenyekét, megtekintették Pilinyi László, a Nógrád megyei, dr. Kiss JózseC a Somogy megyei és Boda Mihály. a Szolnok megyei MÉSZÖV elnöke Is. A négynapos rendezvén.ysorozat végül a díjkiosztással fejeződött be. A, MÉSZÖV kultúrtermében felsorakozott szépszámú versenyzők előtt dr. Havel- lant Ferenc MÉSZÖV-elnök köszönte meg a sportszerű és minden tekintetben kifogástalan versenyzést, á kiemelkedő eredményeket. Ezt követően Büle Dezső, a SZÖVOSZ osztályvezetője üdvözölte a jelenlevőket. Az országos szövetkezeti sportnapok rendezvényeinek összegezéseként azt lehet megállapítani, hogy ezek kiemelkedő sikerrel zárultak és hozzásegítették a szövetkezeti mozgalmat ahhoz, hogy az eddiginél is eredményesebben vegyenek részt a sporttá és testnevelésre vonatkozó párt- határozat megvalósításában. Varga László Az Egri Dohánygyár f©!vesz női betanított munkásokat, fiatalkorúakat 4 és 6 órás munkakörbe, női takarítókat és férfi segédmunkásokat. Értesítjük Kedves Ügyfeleinket, hogy szeptember 1-től Selyp Vörösmajor úti FULL szervizünkben soron kívül /áltáljuk Skoda S 100. S 110, Skoda" 1203, Moszkvics 412, 426, 423, NYSA, ZCJii, BARKAS típusú gépkocsik garanciális átvizsgálását és javítását. Igényét a Selyp 107-es telefonon jelentse be. Heves megyei Finommechanikai Vállalat. A kaliforniai Elsinore-ban új világrekordot állítottak jel ejtőernyősök az ún. csillag-formálásban. A kb. 4500 méter magasságból egyetlen gépből kiugrott 31 ejtőernyős a levegőben a képünkön látható csillagot alkotta úgy, hogy a levegőben összekapaszkodtak. A csillag for múláshoz 40 másodpercre volt szükség. (Telefoto: AP—MTl—KS)