Népújság, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-24 / 197. szám
\ Teniszmagazin Permay Eszter Szombathelyen rendezték az idén a serdülő és ifjúsági teniszezők magyar bajnokságát, ahol a Budapest- és vidékbajnokság első 32 helyezettje mérkőzött meg a magyar bajnoki elmért. Megyénket az egri lányok képviseltek és Széman Ágostonná tanítványai főszerepet Játszották ezen a versenyen. Gidó Emőke (E. Dózsa) játszotta a felső ágon az egyik legizgalmasabb mérkőzést a Bp. Honvéd versenyzője. Budai ellen, akit a versenybíróság első helyen emelt ki. Az egri kislány nemigen tisztelte ellenfelét, és csupán három játszmában dőlt el, hogy kettőjük közül melyikük játssza a döntőt. Végül Budai 6:3 3:6 6:3 arányban győzött és bejutott a döntőbe, Gidő megszerezte a harmadik helyet. Permay Eszter a másik ágon küzdött a döntőbe Jutásért és a KSI versenyzőjét, Fodort meggyőző játékkal ütötte el » továbbjutástól. Permay 6:2 6:1 arányban győzött. A döntőt tehát Permay Eszter és a Bp. Honvéd játékosa. Budai Játszotta. Permay — aki évek óta nagyon nagy szorgalommal és lelkiismeretes edzésekkel készül minden versenyére — eddigi pályafutásának leg- fegyelmezettebb mérkőzését játszotta. Pontosan betartva a taktikai utasításokat, minden labdára koncentrálva, két Játszmában legyőzte Budait és megszerezte az Egri Dózsa teníszszakosztá- lyának a magyar bajnoki címet, a serdülő korcsoportban. Ezzel Permay Eszter a Straub János vándorserleg nyolcadik védője lett. * A Gyöngy*«1 Spartacus fiatal teniszezőt Rudabányán álltak a vörös salakra, hogy az Ércbányász Kupa Ifjúsági és serdülő korcsoportjában próbáljanak szerencsét, A háromnapos versenyen a gyöngyösi fiatalok jól szerepeltek. Az ifjúsági fiú egyesben Urbán László harminchat társa közül a legjobbnak bizonyult és az első helyet szerezte meg a Gyöngyösi Spartacus számára. A legeredményesebb versenyzőnek szintén egy gyöngyösi fiú bizonyult, név szerint Szekrényes Zsolt, aki nem kevesebb, mint tizenkét mérkőzést játszott a versenysorozaton. A serdülő fiú egyesben második helyezést ért el, az ifjúsági fiú egyesben harmadik lett, a felnőtt harmadosztályúak küzdelmében pedig újabb harmadik helyezést ért el. * Ion Tiriae, a románok világhírű Davis Kupa-játékosa, miután egy nemzetközi verseny első fordulójában sima vereséget szenvedett a csehszlovák Palától. rezignáltén nyilatkozott a sajtó képviselőinek: Nem vermagyar bajnok senyzek tovább. Harminchat éves vagyok, tizenhat éve játszom a román DK-csapatban. Elfáradtam, elég volt. * A Selypi Kinizsi férfi tenisz- csapata Szegeden játszotta a csapatbajnoki mérkőzéssorozat második fordulóját. A selypiek 6:3 arányban bizonyultak jobbnak a szegedi csapatnál, ezzel megerősítettek pozíciójukat az NB IlI-ban. Négy ponttal húztak el a harmadik helyezett Szegedtől, két ponttal vannak lemaradva a bajnokságban vezető és biztos esélyesnek számító Békéscsabától. Az Egri Dózsa férfi teniszezői két mérkőzést is játszottak. Az első versenynapon balszerencsés körülmények között 5:4 arányban alulmaradtak a Bp. AFOR együttesével szemben. A második mérkőzésen az egri fiúk közül csupán ketten tudtak győzni, Takács és Lénárt szerezte a Dózsának a két pontot, s így a Békéscsaba 7:2 arányban győzte le az Egri Dózsát. * Döntő mérkőzés következik az NB n-es női teniszmezőnyben. Az Egri Dózsa női csapata első mérkőzését abszolút biztonsággal nyerte a Soproni Vasutas ellen az őszi fordulóban. A 8:1 arányú győzelem megfelelő önbizalmat jelenthet a csapat számára a mai mérkőzés előtt, ahol a Magyar Nemzeti Bank ellen lépnek pályára az egri lányok. Ezen a mérkőzésen minden bizonnyal eldől, hogy az MNB, vagy az Egri Dózsa jut fel az NB I. B-be. Az egriek tavasazal 5:4-es vereséget szenvedtek az MNB együttesétől. Ha ma bármilyen mérkőzésarányban nyernek, már átvették a vezetést az NB n-ben. — — Úszó és vízilabda EB Böcsben egynapos pihenő után vízilabda-válogatottunk folytatta szereplését. A szerdai Olaszország elleni összecsapáson már jóval többet mutatott képességeiből együttesünk. 8:3 f >nyú győzelmével elégedettek voltak a nagyon kritikus szakvezetők. Gyarmati Dezső és Kárpáti György. Pénteken délután a spanyol válogatott ellen szálltak vízbe Faragőék, és újabb magabiztos győzelmet arattak 8:2 (8:0, 1:1, 2:1, 2:0) arányban. Az egri Pelle Judit az időelőfutamok során a 200 m-es gyorsúszásban új magyar csúcsot állított fel (2:11.8), sajnos ez sem volt elegendő döntőbe Jutásához. Megkezdődtek az országos szövetkezeti sportnapok Egerben, • Megyei Művelődési Központban megnyitották az országos szövetkezeti sportnapok rendezvénysorozatát. Részt vett a megnyitón Pilinyi László, a Nógrád megyei MÉSZÖV elnöke, Oláh Györgyné, a KPVDSZ titkára. Dr. Havellant Ferencnek, a MÉSZÖV elnökének üdvözlő szaval után Pusztai László, az MTSH elnöke megnyitójában méltatta a szövetkezetek szerepét és tevékenységét a megye különböző sportmozgalmaiban. A megnyitó után kezdetét vette a sakkozók vetélkedője, amelyen az országból 30 legjobb szövetkezeti sakkozó méri öaeze tudását. A SZÖVOSZ és a Heves megyei MÉSZÖV rendezésében szombaton délelőtt a teke- és az asztalitenisz-versenyek megnyitójára kerül sor, amelyen 18 megye ás a SZÖVORG versenyzői vesznek részt, Az országos szövetkezeti sportnapok versenyei augusztus 38-én a déli órákban fejeződnek be, amikor a MÉSZÖV kultúrtermében kiosztják a díjakat a három sportág legjobb szövetkezeti versenyzőinek. (Szabói Síeredmények Negyedik alkalommal rendezte meg a Gyöngyösi VSC slszak- osttálya a Nemzetközi Alkotmány Kupa versenyeit. A síugrásra a GYVSC müanyagsáncán, a sífutásra pedig a Gyöngyös— Mátrafüred közötti műúton került sor. Eredmények, Síugrás. „A” kategória: 1. Gunka Janus (Gwardia Zakopane) 318,5, 2, Kotlas Karel (Gwardia) 275, 3. Franzeysty Kazimies (Gwardia) 263,5 ponttal. „B” kategória: 1. Bordás Bertalan (GYVSC) 347.5, 2. Szabó György (GYVSC) 338,5. 3. Wojtovlcz Zbigniev (Gwardia) 307,5 ponttal. Sífutás. Ifi n. (1860-88) i 4 km: 1. Gurika Janus (Gwardia) 10:21, 2. Marymarczyk Jakub (Gwardia) 10:22, 3. Farkas Péter (BKV Előre) 10:46, Ifi I. (1956— 59), 8 km: 1. Németh Barta Sándor (BKV Előre) 22:36, 2. Szabó József (Zalka SE) 23:18, 3. Kiss Imre (GYVSC) 24:51. Felnőttek, 15 km: 1. Bardóezl László (GYVSC) 40:44, 2. Varró János (GYVSC) 41:42, 3. Topur Stanislav (Gwardia) 42:17. A dijakat Szakái Imre, a Magyar Siszövetség titkára és Ali István városi sportfelügyeló adta át. (R.) Hét végi sportműsor SZOMBAT: Országos szövetkezeti sportnapok: Eger, asztalitenisz: Gárdonyi Gimnázium, aakk: Megyei Művelődési Központ, teke: nép- kerti automata pálya. Természetjárás: természetbarát-találkozó az egri városi szak- szövetség rendezésében a várkúti menedékházban. A szállás személyenként tíz forint ellenében elfoglalható. VASÁRNAP: Kézilabda: Gyöngyösi Vasas Izzó—Váci Híradás NB Il-es fér. «mérkőzés. Gyöngyös. 11. Megyei bajnokság. Férfiak: Heves —Apei Vasas, Füzesabony— Egercsehi, Vernéiét—Gyöngy ös- soiymos Dorm,ind—Gáspár SE, Egri Finommechanika—Gyöngyösi KA EV. Nők: Verpelét—Strok. Egri Dohánygyár II.—Füzesabony, Potőlibánya—Hatvani Kinizsi, Egri Spartacus—Heves, Egri Vasas—Gyöngyösi Vasas Izzó. Országos szövetkezeti sportnapok: Eger. asztalitenisz: Gárdonyi Gimnázium, sakk: Megve: Művelődési Központ, teke: népkerti automata pálya. Természetjárás i természetbarát-találkozó az egri varosé szakszövetség rendezésében, a várkúti menedékházban. Labdarúgás: Megyei bajnokság: Egri Vasas—Petőfibánya Szé- csény, GYESE—Karikás SE Suf- ránszky, Adács—Szűcsi Édes, MÁV HAC—Egercsshi Paksi, Gáspár SE—Heves Szepesi, Selyp —Bélapátfalva Barta, Ape—Novaj Falosik, Tarnalelesz—Sirok Örsi. Valamennyi mérkőzés 16 órakor kezdődik. Füzesabonyi Járás: Besenyőtelek—Stromfeld SE, Kompolt— Kápolna. Kál—Füzesabony, Sarud—Mezőszemere, Poroszló— Gagarin SE, Mezőtárkány—Fel- debrő, Szlhalom—Egri Vasas II. Gyöngyösi Járás, A csoport: Gyöngyöshalász—Hort. Boldog —Atkér, Gyöngyöm,sta—Oyön* gvössoiymos, Domoszló— Aba- sár. Gyöngyöstarján—Heréd, F.cséd—Rőzsaszentmárton, Selyp —Nagykökényes, Márkáz—Nagy- réde. Hevesi Járás: Kömlő— Tenk. Atány—Tarnaszentmiklós, Kisköre—Zaránk, Tarnaőrs—Ti- szanána, Boconád—Tarnazsa- dány. Tárnáméra—Erdőtelek, He- vesvezekény—Pély. (Egységes kezdési idő: 16 óra), nb-s tartalékbajnokság: Gyöngyösi Spartacus—SBTC 16. Gyórü. Egri Dózsa öregfiúk—Marosvásárhelyi öregfiúk nemzetközi barátságos mérkőzés Eger, stadion, 16. AU*« 8 gyermek gondozásét lakásomon vállalom. Gyermekszerető pótmama Eger, Telekessy u. 5. kapu alatt. Reggel 8- tól du. 15 h-ig.----------- !___ A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felflli lányok részére. Betanulási idő 1 hónap. Kereseti 1950—2ŐOO Ft betanulás után. Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visszatérttjük. PFV. Lőrinci Gyár 1183 Budapest, XVm. Gyömrői út 88—81. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. Peat megyei Gépipart Vállalat keres műszaki és közgazdasági egyetemi és fő- tskolai végzettséggel rendelkező szakembereket technológust, üzemmérnöki, közgazdasági. termelésirányítói munkakörökbe. J eleniácezéseket ,.Komoly szakember" Jeligére az egri hirdetőbe kértük. Apróhirdetés Szakácsnőt fts kisegítő alkalmazottaJcat, belső munkára felveszünk. Petőfi „ Kollégium, Eger, Foglár u. L Szövetkezetünk jászalsószent- györgyi telepére felvételre keresünk, asztalosokat, férfi-női segédmunkásokat és vizsgázott kazánfűtőket. Jelentkezés: Bútorlap és Faáru Szövetkezet, létragyártó üzem, Jászalsószent- györgy, Béke u. I. sz. alatt a telep vezetőnéL Eszak-magyaTországi Vízügyi és Közműépítő Vállalat kazincbarcikai és ózdi epitésvezetősége azonnali munka- vállalásáéi alkalmaz kubikos brigádokat, ácsokat, kőműveseket, szerelfflakatost, lakatoshegesztőket és E—302-es lotrókezelőket. Jelentkezés: közvetlenül az építésvezetőségeken Kazincbarcikán Rákóczi út í. Ozdon, vörös- hadsereg u. 1L Szakma nélküli dolgozókat FELVESZÜNK öntödei munkára, alumínium öntödébe. Munkásszállás. Fiatal, szakma nélküli női-féríi dolgozókat szerelési területekre, szállást biztosítunk Kismotor és Gépgyár 4. sz. Gyáregysége, Budapest, XQI., Frangepán u. so—88, Felhívási Kazánfűtői tanfolyamot indít az Egri Gyermekváros. Jelentkezés: Írásban, vagy személyesen, Egri Gyermekváros Igazgatósága Eger. Üj élet a. 1. Jelentkezési határidő : 1974. szeptember 1-ig. Az ágii ÁFÉSZ pályázatot hirdet völgyi kertven. déglő vezetői és helyettesi illa* betAl’fcéflpAuL X-t---uS------ - L JATIUKU QPI a személyzeti vezetőn«, Eger. Rot- tensteu köz & A Dobó István Gimnázium Eger, Széchenyi u. 19. takarításhoz napszámosokat felvesz. Jelentkezni lyhet a gazdasági irodában délelőtt 9—18-ig. I Az egri Ho S4 Mmh Tanárképző F6t»kola n. számú Gyakorló A1 talanos Iskolába elektrotechnikust alkalmas, egyéves «zerzőJelentkezni s főiskola Személyügyi Hivatalában lehet személyesen. VTLATI Egri Gyára takarítónőket keres. Jelentkezés a gyár üzemgazdasági osztályán. INGATLAN Négy szoba összkomfortos nagy kertes ház beköltözhetően eladó. Eger, Petőfi u, 16. _________ K ét diáklány részére bútorozott szoba kiadó. Eger, aabpcsay a. 12. Garázs kiadó. Eger, Mikszáth K. u. 11. Ii/b. Érdeklődni 16 h után. 8 szobás szövetka- seti vagy larsasnazi lakás i átvennék Egerben. „Sürgős 128" jeligére az egri hirdetőbe. ________ K ét szobás, komfortos, családi h»z 300 négyszögöl telekkel eladó. Vasúthoz 2 perc. Érdeklődni a helyszínen 17 óratol. Levélcím. Kiss István. Gyön- gyöshalász, Lenin u. 31,________________ U tcai szoba-kony- hás mellékhelyiségekből álló házrész beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Eger, Hatvánasezced u. 23._____________ 1 00 m! alapterületű helyiség, raktárnak kiadó. Érdeklődni : 32-93 telefonon. _ E gri házért, vagy lakásért eltartást vállalnék 60 000 Ft készpénzt azonnal fizetünk. „Kölcsönös megértés" jeligére az egri hirdetőbb_______________ E gyszoba, fözófül- ke és spejz kiadó. Eger, Puki M. u. 11. Telek eladó. Eger mellett Siklókat üdülőtelepen társas- ház vagy vállalati üdülő építésre alkalmas. Kovács, Eger, Bartók tér 12. Telefon: 28-64. A fővároshoz közel, Tökölön, azonnal beköltözhetően családi ház eladó 516 négyszögöles gyümölcsössel. Érdeklődni : Mészáros Imre, Mátrafüred, Felszabadulás u. 26. Telefonon délelőtt: 12-827._________________ E ger, Vitkovics u. 9. 'sz. alatt négyszo- be komfortos családi ház garázzsal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: a fenti elmen._________ I gényes főiskolásnak összkomfortos lakásban szoba kiadó. Érdeklődni: augusztus 20. után du. 18 h-tóL Eger, Kiskanda u. 4. IV. era. 43. (Lajosváros). JÁRMŰ NSU FIAT 600-as szgk. eladó. Péter- vására, Rózsa u. 15. Kovács.______________ J ó állapotban 250- es Simson motorkerékpár alkatrészekkel eladó. Horváth. Eger, Kisfaludi utca 23.________________ W artburg de Luxe IS OOO km-ert futott igényesnek eladó. Eger. 25-89 telefonon. Be-dó 450.»» FIAT TE forgalmi b«r>0szimu aradé. Egar, Breznai u- 16. tsz. Jó állapotban levő t)L rsz. 407-es Moszkvics 14 ezerért eladó. Füzesabony (telep) Husz.ir u. 11.________ v ennék egy Simson SHUL pedálo* jó állapotban lévő kis motorkerékpárt. 3300 Eger. Arnyók- szala u. 34. Fékéé Mihály.___________ 5 00-as Trabant most vizsgázott eladó. Eger, Bacsó Béla út 10. _____ C O-s Wartburg olcsón eladó. Újsor út 37. Eger.____________ C Z FIAT 500-as sürgősen eladó. Eger, Móricz Zs. u. 9 a. _______ 2 50-es Ts—MZ motorkerékpár eladó. Eger, Kolozsvári u. 28.____________________ 3 50 cm3 oldalkocsis Jáwa sürgősen eladó. Oldalkocsi külön is. Eger, Makién U. 101. VEGYES Jo állapotban lé- vö halószoba bútor olcsón eladó. Füzesabony, Kossuth u. 39. Bocsi. ____ H étvégi házba megfelelő ülő és íekvő bútorok, szekrények. asztalok, egyéb háztartási felszerelések nagyon olcsón eladók. Ugyanott eladó 8 darabból álló angol BULL szalon garnitúra. Dr. Nagy János u. 20. du. 5—7 óra._____________ 9 hónapot betöltött vemhes üsző eladó. Demjén Ssée- henyi út 84. ______ J ó állapothan levő olajboyler eladó. Eger, Reményi E. tér 4. sz. Érdeklődni egész nap (Papkert)._________________ E lőnevelt húscsirkék 40—50 dkg-osak kaphatók Eger, Rákóczi u. 18. Bontásból eredő anyagok eladók. Eger. Marx K. u. 11. Érdeklődni: hétköz- nap 17 h-tól, vasár- nap 7 h-től._______ E lveszett egy sárga tacskó kan. Megtalálóját jutalomban részesítem. Eger, Görög u. 22, ________ N agyon szép menyasszonyi ruhát kölcsönzők. Eger, Széchényi u. 12. 4 korszerű gazdaságba: bábolnai gabonaszárító. Teljesítmény: 15 tonna/óra. Megrendelhető hathónapos szállításra. a Mezőgazdasági Kombinát Kereskedelmi Osztályán, Bábolnán. „lomba hozzák az AGRQTRÖSZT egyei AGROKER Vállalatai. KSgsSneMnkeá fsjenOk ki a rokonoknak, volt mun- katáraaknak, eporttáraak- nak, Jó barátoknak, akik felejthetetlen férjemet és édesapámat LAKATOS LAJOST utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban osztoztak. Felesége és leánya. Az Észak-Heves megyei Sütőipari Vállalat felajánlja megvételre Volga, Framó, Garant, Barkas tehergépkocsi alkatrészeit, valamint, sütőipari gépalkatrészeit. Érdeklődni: Eger, Kertész u. 170. sz. Pálok István. 22-95 telefon. Kislakás• és társashásépítők! Megérkeztek az olasz gyártmányú, 1,8—8 kg/óra teljesítményű, RIELLO MEC 8 DE LUXÉ 116 T TÍPUSÚ OLAJÉGŐK A MODERN RIELLO OLAJÉGŐ a legfejlettebb fűtéstechnika eszköze. Kényelmes és biztonságos a fűtés RIELLO OLAJÉGŐVEL. Felszereléséről, üzembehelyezéséről a Tüzeléstechnikai Szolgáltató Vállalat az ország egész területén, garanciával gondoskodik. Beszerezhető A SZERELVÉNYÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT SZERELVÉNYBOLTJAIBAN Budapesten: VI., Bajcsy-Zsilinszky út 31.Telefon: 120-775 VI., Liszt Ferenc tér 4. Telefon: 225-232. Vidéken: Csorna, Felszabadulás u. 8. Debrecen, Csapó u. 28—32. Gyöngyös, Szabadság tér 1. Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 7. Miskolc, Búza tér 1., valamint a kiskereskedelmi szaküzletekben. Fogyasztói irányárak: ' Az olajégő ára: 11 700,— Ft A felszerelés és' egyéb I anyagköltség: 1320,.— Ft.