Népújság, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-16 / 164. szám

\ Tartalékosok honvédelmi versenye Tartalékosaink szakszerűen hajtották végre a szennye­zett terepszakasz leküzdését. A Nógrád és Heves megyei MHSZ-vezetőségek az utób­bi években közösen rendezik meg a tartalékosok honvé­delmi versenyének megyei döntőit. A szombaton és vasarnap megrendezett dön­tőn Heves megye volt a há­zigazda. Az egyik alakula­tunk bázisán lebonyolított versenyen a nagy hőség ala­posan próbára tette a járási és városi versenyek győzte­seit,’’ akik ezúttal a megyei bajnoki címért vetélkedtek. A Heves megyeiek ered­ményei. I. korcsoport: 1. Eger város (Tamásfalvi At­tila, Kovács Gyula, Árva Jó­zsef)! 125, 2. Gyöngyös vá­ros '(Szepesházi Tamás, Öllé Béla, Szép Ernő) 122, 3. Eger lárás (Márton István, Sza­niszló Árpád, Péter Károly) 119 ponttal. 11. korcsoport: 1. Eger város (Koncz Lajos, Báli Lajos, Bartók István) 125, 2. Füzesabonyi járás (Csanálosi József, Juhász László, Babies Antal) 122, 3. Eger járás (Patkós István, Sarkadi N. Endre, Hegyi Béla) 118 ponttal. A járási és városi, vala­mint a megyei döntőn ta­pasztaltak azt igazolják, hogy tartalékosaink jól sajátítot­ták el az éves kiképzési terv- lsen előírtakat. Az első há­rom helyen végzett csapat tagjainak Tóth György, az MHSZ megyei titkára és he­lyettese Berta Ervin, vala­mint az alakulat parancs­noksága nevében Varga Ist­ván főtiszt adta át a jutal­makat. IMNEN-OMNAM A Magyar Tollaslabda Szövet­ség összeállította az uj váloga­tott kereteket, melyekben hét Heves megyei versenyző kapott helyet. Az „A”-keret tagja lett Tóth János és Szabó Ildikó, mindkettő a Hatvani Spartacus versenyzője. Az „U”-kerettel ké­szül: Tóth István (Gyöngyosoro- szi Tsz SK), Tóth László (H. Spartacus), Fábián Mária (H. Spartacus), Sípos Agnes (H. Spartacus) és Tóth Beatrix <Gyöngyösoroszt' Tsz SK). Itt említjük meg. hogy a sport­ág történetében először Szolno­kon, a Kilián FSE rendezésében került sör' a tollaslabda ifjúsági tízek bajnokságára. A Heves me- evei versenyzők eredményei: Fi­úk : 3. Tóth ... 6. Nacsa ... 8. Tóth L. (mind Hatvani Sparta­cus). Lányok: 5. Fábián (Hatvani Spartacus). * A Heves megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a me­gyei I. osztályú labdarúgó-baj­nokságban augusztus ll-én kez­dődik el a küzdelem, * Gyöngyösi Spartacus—Egri Dó­zsa 3:2 (2:1). Előkészületi labda­rúgó-mérkőzés, Eger, 200 néző, V.: Paksi. $ Az egri városi teketoajnokság eredményei: HAFE—Vörös Me­teor 5:3. Agria Bútorgyár— SZÖVTrRMÉK 2:6. Agria Bútor­gyár—HAFE 2:6. SZÖVTERMÉK —Vörös Meteor 2:6. A bajnokságban a HAFE ve­zet 10 ponttal, 2. SZÖVTERMÉK 6, 3. Vörös Meteor 4, 4. Agria Bútorgyár 0 ponttal. * Labdarugó nyári Totó-kupa. Mátra-csoport: Papp J. SE— Gyöngyösi ESE 2:2 (2:2). Miskolc. '200 néző. V.: Király. Végig vál­tozatos küzdelemben igazságos eredmény született. G.: Timor, Ka rajz, illetve S,zalai. Szilágyi. Jó: Kövesi, Niklön, illetve Teli, Huszár. Trencsényi SE— Egercse- hi Bányász 2:1 (0:1). Mezőkö­vesd, 400 néző. V.: Lénárt. IL félidei lelkes játékával győzött az újjászervezett Trencsényi SE. G.: Marton (11-esből), Vágási, il­letve Sulyok. Jó: Varga, Nyitrai. Vágási, illetve Sulyok, Petrányi, Kovács. 1. Trencs. SE 4 3 1 10- 7 6 2. Papp J. SE 4 2 * 1 12- 7 5 3. Egercsehi 4 1 1 2 5- 7 3 4. GYESE 4 A T” 2 2 5-11 Hatvan város kispályás tab­darúgó-bajnoksö.g anak ez évi végeredménye. A csoport: 1. Ép. Ktsz 8 6 2 — 28-12 14 2. Volán 8 5 —• 3 21-15 10 3 .Bajza O. 8 4 2 2 25-17 10 4. Szakközép. 8 2 1 5 12-27 5 5. Költs. Ü. 8 — 1 7 5-21 1 B csoport: i, Szövetkezet 8 6 1 1 38-18 13 2. Lendület 8 5 1 A 26-18 11 3. Cukorgyár 8 4 3 1 17-17 n 4. Konzervgy. 8 — 3 5 14-28 3 5. Vár. Tan. 8 2 6 16-30 2 Megjegyzés: A döntőben az Építőipar—Szövetkezet 1:1. A több hétméteresek értékesítésé­vel az Építői paid Ktsz lett az abszolút bajnok. Sakkozik a gép Kétévi munkával hobbyból sakkprogramot készített Steffler Miklós matematikus egy számítógép részére. A gép védekezésben II. osztályú szintet, támadásban III. osztályút képvisel. Képünk: a matematikus és Hely Péter nemzet­közi mester „mérkőzik” a komputerre). (MTI-foto: Kovács Sándor) Ä Szovjetunió a kosárlabda világbajnok Hétfőre virradóra a Puerto Ri- co-i. San Jüanban befejeződött, a kosárlabda világbajnokság. Az előzetes latolgatások nem váltak be. mivei a nemzetközi szakér­tők álto.ában az Egyesült Ál­lamok erőségére tippeltek, a merik . csapat ugyanis veret­len volt — a Szovjetunió elleni mérkőzésig. találkozó a jelentések szerint úAtaijifcrw küzdelmet hosott, az első félidő teljesen kiegyenlite. volt, ée ennek a játékrésznek 55:55 Volt az eredménye. A második félidőben a szovjet válogatóit hatalmas iramot dik­tál* és különösin Szálnyikor érti*1 mény wsségéve* 105:94 arány­ban legyőzte az Egyesült Álla­mok csapatát, s ezzel olimpiai győzelme után a világbajnoki elsőséget is megszerető#* ALIAS Csecsemő- ős gyermekgondozO- nőj munkakörbe NŐI DOLGOZÓKAT FELVESZÜNK A későbbiekben a gondozónői szak­képesítés megszer­zését az Intézet le­hetővé teszi. Az intézeti nővérszál­láson férőhelyet és étkeztetést bizto­sítunk. Jelentkezés: Budapest, xn„ Rege út 1—4. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk hálás kö­szönetét mindazoknak, a jó barátoknak, ismerősöknek, akik drága jó férjem, ill. édesapám SULYOK IMRE temetésén resztvettek, vi­rágaikkal és őszinte rész­vétükkel mély fájdalmunk­ban osztoztak. özv. Sulyok Imréné _______Or, Sulyok Ferenc É rtesítjük kedves vásárló­inkat, hogy az AUTOKER Eger, Szálloda u, 2 szám alatti üzletünk 1974, vn. 5-tól új nyitvatartási rend­del áll szíves rendelkezé­sükre. Hétfő—péntek 8.30- toi 18 h-ig Szombat 8.30- tól 13 h-ig Országos nagyvál­lalat kirendel taégé- re éretteegizet* titkárnőt keres. Jelentkező«: az UNICORNIS Szálló halijában július 17- én. szerdán: 16—12 óra között. Képesített könyve­lő 20 eves gyakor­lattal állást változ­tatna. Gon dnokság. vezető adminisztrá­tori munkakörök előnyben. ,, Város közepe” jeligére az egri hirdetőbe. ' Azonnali belépéssel FELVESZÜNK: az újonnan bein­duló gáztüzelésű kazánhoz, kazánfűtőt és segédíűtőt, villanyszerelőt, lakatost, valamint betanított és segédmunkára IS éven felüli férfiakat, Jé leütkezési Könnyűbeton és Silgetelöanyagi pan Vállalat Fedélle.mezgyáf 1201 Budapest, XX. Dózsa Gy. út 63. A MŰSZAKI ANYAG ÉS GÉPKERESKEDELMI VALL ALAT miskolci kirendeltsége Miskolc, Szeles u. 22. Tel.: 16-633, 17-868. műszaki becslés! tart 1974, JULIUS 16-, 17-ÉN, EGERBEN írásbeli bejelentésüket kérjük a Magyar Hirdető Vállalat, Eger Dózsa György tér 4. címre beküldeni. Foglalkozunk: használt gépek, műszerek, szer­számok vételével, eladásával és közvetítésével.. Ügyintéző: Varga, Vidéki vállalatok szövetkezetek! Széles választékban árusítunk Irodai papírt, írószert és irodaszert. Árengedményt adunk. J148 Budapest, Martos Flóra u. 5. alatti boltunkban a csekkre vásárolt r áruk után az alábbi szelvény elle­szazalek nében. E szelvényre az 1148 BUDA­PEST. XIV.. Martos Flóra u. 5. szám alatti ÁPISZ bolt vi­déki vevő vásárlása alkalmá­val 5 %-os árengedményt ad a számla végösszegéből. 1974. XII. 31-ig.- vásárló a számla cég szama, kelte Előnyös feltételeit mellett korszerű gépek kezelésére 15 éven felüli női dolgozókat FELVESZÜNK ÉS BETANÍTUNK FONÓNAK SZÖVŐNEK CSÉVELÖNEK felvételre kere­sünk továbbá lg éven felüli női és férfi segéd­munkásokat Vidékieknek mini­mális térítés elle­nében szállást biz­tosítunk. Bővebb tájékozta­tást levélben adunk. Levélcím; Pamuttéxtllművek Budai Gyára, Munkaerő-gazdál­kodás, 1502 Buda­pest, postafiók 43. 4 éves karbantar­tó műszaki-előadói, 3 éves 1 művezetői gyakorlattal rendel­kező technikus el­helyezkedne. „Au­gusztus l.” jeligére az egri hirdetőbe. VILAT1 Egri Gyára felvetőire keres: technológus gyártás­fejlesztő, szerkesztő, bemérő, vegyész munka­körben gyakorlott és kezdő mérnököket és technikusokat' bemérő munkakörben, Kandóban végzet­tek előnyben. Jelentkezés a gyár személyzeti osztá­lyán. felveszünk továbbá: 1 férfi raktári segédmunkást, rendészt, betanított gépmunkásokat, és takarítónőket. Jelentkezés a gyár üzemgazdasági osztályán. Üzemi étkeztetési és kisegítő mun­kakörben NŐI DOLGOZÓT FELVESZÜNK Jelentkezés: személyesen, vagy írásban a Heves megyei Szövetke­zeti Baromfikelte­tő Vállalát, Eger, Szövetkezet u. 2. A Lenfonó és Szö­vőipari Vállalat Központja felvesz: bizalmas munka­körbe gyakorlott gyors- és gép­írónőt, egyéb gépírónőket, kezdőket is. Vidékiek réssere szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a Vállalati központ .Személyzeti és Oktatási Osztá tyán". Cím: 2011 Budakalász. Szent­endrei u. 1—3. sz. Üveges Szövietíke- zet (Bp. Vili., Ba­ross u- 66—68.Írvál­lalja üvegező szakmunkás­tanulók gyakorlati képzését A képzés ideje: 2 év, érettségizettek­nek 1 év. Tanuló­ink részére ebédet, vidéki tanulóink­nak térítésmentes kollégiumi elhelye­zést, reggelit és vacsorát is bizto­sítunk, A tanul­mányi ösztöndíjon felül havi 250,—Ft szövetkezeti ösz­töndíjat iá adunk Az utolsó évbem alapismereti szín ten megtanuljak e motorkerékpár sze­relését es vezetés ét. Szakmunkásvizsga után a személyi ik­re bízott motorke­rékpárokkal vég zik szerviz munldi­jukat. A jelentke­zéseket a fenti, cí­men kérjük. Vikend háznak t* alkalmas ház 20 QOO Ft-ért eladó, Kosz- vaj, Alkotni áv,y ut lí). ÉrüekldcüJii Al~, kotmány 7 3 szobás Társasbaz eladó, fizetési ked­vezménnyel és Al­im árban / télen is lakható V.őépület te­lekivel. f£ger, Dobó -U. 29. _$rjZ. 3. F .geijben. két egy­más melletti mo­dern, gázfűtéses ö rßk 1 akás elad o. Egyenként 2 és fel- Mzábásak, strandra r/é/mek, kisebb ta- aávsj beszámítható. JEf.,er_ 59-97 telefonon. Galyatetőn 152 n- foies nyaraló koz­mavesit ve' (95 % | készültségi felépít­mény) eladó. Ér­deklődni : PM. Szer­vezési Intézet Bu­dapest, v., Tanacs kn._20. 2 szoba komfor­tos családi ház be költozbetően eladó. ■Eger, Pogonyi An­tal u 1. (Lajosvá- ros). A KA'EV W. tsz gyára azonnali be* lépéssel felvesz kezdő, lakatos szakmunkasoka tr esztergályosokat és marósokat. , Keres továbbá őröket, valamint j női betanított munkásokat. i Jelentkezni Tehet a gyár üzemgazda­sági csoportnál, Egerr, Lakatgyár­tó u. 1. sz. alatt, Családi ház ela­dd. Eger, Pázsit u. 14..___________________ 2 szobás erkély es TV. emeleti lakáso­mat elcserélném Központi fűtésedre Gyöngyösön. Mege­gyezés. .,99267” jeli­gére a gyöngyösi hirdetőbe. JARMO 6öl-es Trabant, el­adó. Érdeklődni 16 órától, Eger, Üjsor 70. CS-es Skoda 1000 MB eladó. Hatvan, Sastelek, Oláh. Jó állapotban lé­vő, még garanciái -s 2 50-es MZ eladó. Hevesarany os, Sza­badság ul 47.________ V EGYES '£é<n nyuiketrecek eladók. Eger, Ker­tész U. 77. ______ N agy fiiodendron eladó, Eger. Kertész út 9. sz. alatt.______ F émből készült 12 fakkos nyúlketrec anyákkal együtt el­adó. Eger, Szépasz- szonyvölgy u, 1. Sertés eladó, 2 hét­hónapos, egy 160 kg- os. Eger, Széchenyi 38. fez, i.______ N agy ikerablak.- redőnyös, bontásból eladó, Eger, Farkas­völgy u. 5.__________ O lajboyler, padló­kefélőgép eladó. Mező, Eger, Dobo u. 9. A megyei kórház Eger ALKALMAZ szakács és hentes szakmunkásokat, valamint konyhai kisegítőket. Jelent­kezni lehet a Sze­mélyügyi csoport­nál. (Eger, Szé­chenyi u. 27.) Augusztus 1-től 31-ig NYÁRI SZÜNET | a Megyei Könyv­tárban. (Kossuth u. 16.) ■ ' Panoráma Szálloda és Vendéglátó V. ALKALMAZ azonnali belépéssel GYORS­GÉPÍRÓT Jelentkezés: Eger, Marx Károly u. 2. (Munkaügyi Osztály.) INGÁI LAN 3>:l szoba, konyha mellékhelyiségek­ből álló ház eladó. Melyből 2 szoba konyha mellékhelyi­ség beköltözhető azonnal. Cím: Eger,« §zovjethadscreg u. 83. sz. alatt. Gyöngyösi két szo­ba ha'ios tanácsi lakásomat elcserél­ném egri hasonló­ért. Érdeklődni le­het a következő cí­men : Heltay, Gyön­gyös, Jeruzsálem u. ?'2. Telefon: 13-238, Gyermek szobabú­tor eladó. Eger, Le­nin* u. 207. Érdek­lődni délután 15 órá­tól, __________________ F igyelem! Kere­sem 22 db koszorús- nyakú, Keringő ga­lambomat mely, jú­lius 9-én elmagas- lott. A becsületes megtalálót jutalom­ban részesítem. Cím: Szabó József 3200 Gyöngyös, Zöldkert u. 54. Soproni Góliát legkorábbi, foly ion- termő, földlabdás szamocatövek tizen­ként, palántája har­mincanként 100,— Ft. Földlabdás fü­gefák tavaszra el­rendeli fetök 60,—. 100,—, 150.— Ft. Költségekkel után­vétele/. v e Szabó Sop­ron. Lövész út. HÁZASSÁG 180 cm .magas 48 éves barn a férfi megismerkedne há­zasság céljából egy komoly, korban hoz­záillő nővel ..Arany lánc” jeligére az egri hirdetőibe. Intelligens, magas, ló meg jele né--j, szak­képzett férfi isme­retségét keresi 38— 45 évesig házasság céljából szolid, csi­nos anyuka, kisfiá­val. „Családszerető, józan életű” jeligére az egri hirdetőbe. Ölű a u/r a Népújságot!

Next

/
Oldalképek
Tartalom