Népújság, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-14 / 163. szám

Neruda emlékesete Nem egészen háromnegyed esztendővel Pablo Neruda halála után Buenos Airesből keltezett jelentés adta hírül, hogy a Nobel- díjas chilei költő emlékiratai megjelentek Argentínában. A 470 oldalas kötet Beval­lom, éltem címmel számol be Neruda egész életéről, gyermekkorától az 1973. szeptem­ber 11-í chilei ellenforradalmi puccslg. Ki volt Pablo Néruda? Most, hetvenedik szü­letésnapja alkalmából kövessük röviden nyomon századunk eme kiemelkedő köl­tőjének és közéleti személyiségének élet­útját Peralban született, 1904. július 12-én, igazi neve Neítali Ricardo Reyes Basealto. Gyermekkorában írta első verseit, akkor vette fel a Pablo Neruda írói nevet, az általa csodált és nagyrabecsült cseh író, Jan Neruda nevét választva. Apja vasúti munkás volt, anyja tanítónő, őmaga taní­tóképzőt végzett, Santiagóban a pedagógiai főiskola tanár lett, majd diplomáciai pá­lyára lépett. A francia nyelv és irodalom tanári diplomájával rendelkezve, már ko­rán, 1923-ban (19 éves korában), megjelent első verseskötete. Mint diplomata, Sziám­bán, Burmában, Kínában, Japánban, In­diában, majd Spanyolországban szolgált Elég korán — 1933-ban —, szenátusi kép­viselő, mégpedig kommunista programmal. 1943-ben betiltják a Chilei Kommunista jPártot, Neruda is, mint sok más kitűnő ha­zafi, emigrálni kényszerül, 1952-ben tér­het ismét haza. Míg. korábban diplomataként járta be a fél világot, ezekben az években ismert íróként utazik. A szocialista- országokban is gyakran megfordul, természetesen járt Magyarországon is. Járt? Ennél is több fű­zi hazánkhoz: egyik kitűnő, egy másik nagy, ugyancsak nemrég elhunyt dél-amerikai íróval, Miguel Asturias-szal közösen írt könyve: a szó minden értelmében „ízes" kötet, a magyar konyháról ad szellemes, szórakoztató, Ínycsiklandozó leírást. Az Amerikai (1948), az Ébredj favágó (1951), A szőlők és a szél (1954), az Elemi ódák (1961), a Száz szerelmes szonett (1962), a Válogatott versek (1969) — hogy csak a magyarul is, többnyire Somlyó György értő­érző fordításában megjelent műveit sorol­juk —, nagy latin-amerikai költője 1953- ban elnyerte a nemzetközi Lenin-békedi- jat, 1965-ben pedig az irodalmi Nob.á-dij- jal tüntették ki. Ez a két kitüntetés rend­kívül pontosan és plasztikusan fejezi ki Neruda életének lényegét: költő volt ízdg- vérig, az irodalom egyik nagy alkotója és nagy szerelmese. És közéleti férfi, kommu­nista, békeharcos volt utolsó csepp véréig, költészetében és minden más megnyilvá­nulásában: méltóbb tulajdonosa nem is le­hetett volna az effajta közéleti magatar­tást jutalmazó nemzetközi Lenin-békedíj­nak. Louis Aragon Chile csalogányának ne­vezte. Teljes ének című művéről így lel­kesedett Hja Ehren burg: „Hatalmas elbe­szélő költemény ez, költői enciklopédia, mo­dem biblia, a kontinensek története és földrajza..." És végre eljött az Idő, hogy költésze­tét, emberségét, közéletiségét hazájában is ugyanúgy becsülték, mint külföldön. Sal­vador Allende Népi Egység kormánya az ő kormánya volt, próféta lehetett végre sa­ját hazájában, szép megbízatást is kapott, Chile párizsi nagykövete lett. Csak mind jobban elhatalmasodó betegsége miatt kel­lett e megbízatásáról idő előtt lemondania. Hazatért Santiagőba. Még megérte a Pino- chet-puccsot, majd a fasiszta junta hata­lomátvételét követően, 12 nap múlva meg­halt. Halála után fasiszta parancsra feldúl­ták lakását a katonák és sok értékes do­kumentumot megsemmisítettek, sírját fel­törték, hamvait tömegsírba szórták. E perc-emberkék dühödt dáridóját, mondani se kell talán, szelleme, költészete, emberségének példája, nagyszerű lényének emléke túléli Barabás Tamás CSEHOV Hetven éve, 1904. július 15-én, a hangulatos, német fürdővároskában, Badenwei­lerben, az alkotói sikerek te­tőpontján távozott az élők sorából a klasszikus orosz irodalom egyik világhírű te­hetsége, Anton Pavlovics Csehov. Fiatal volt még em­bernek és írónak egyaránt. 44 év nem túl nagy idő, de Csehovnak elégnek mutatko­zott ahhoz, hogy .forradalmi újításokat vezessen be a színpadón, és a prózában is felmutassa különleges talen­tumát. Az élet nem kényeztette el. Nagyapja még jobbágyként tengődött, apja művészhajla- mókkal megvert kisvárosi szatócsként erőlködött, ő ma­ga küzdelmes, nélkülözésteli ifjúkor után, saját erejéből orvos lett Az orvos Csehov kitűnően hangolódik az író Csehovhóz és viszont. Irodalmi pályáját — a me­dicinával nagyjából egyidő- ben — az 1880-as évek ele­jén kezdte. Humoros, szatiri­kus karcolataival tűnt fel. Néhány év alatt finom han­gú novelláival magára vonta a közfigyelmet. Rövid, szel­lemesre poentírozott vagy éppen lágyan líraira hangolt elbeszéléseiben a kisembert, és az álomszerű vágyak és a durva realitás között vergő­dő intellektuelt páratlan mű­vészi ösztönnel tudta bemu­tatni. A századvég orosz éle­tének legkülönfélébb típu­sait ugyancsak tollára tűzte. Nem különleges hősöket áb­rázolt, hanem mindennapi embereket, akik tétova, esen­dő lények, vonszolják az élet terhét, s nemegyszer arra kényszerülnek, hogy a tragi­kus pillanatokat is komikus szituációkban éljék át. Ilyen elbeszélései — többek között — a Bánat, a Fájdalom és a Ványka. Máskor egy-egy fi­gurája sorsán keresztül — alig néhány oldalon — kor­szakokat, életpályákat tud felvillantani. A Jonicsvagya Tokba bújt ember a csehovi stílus utánozhatatlan remek­lései. Az elmúlt század legutolsó esztendeiben új korszak kez­dődött Csehov művészi pá­lyáján. Ekkor fogott hozzá „antidrámáihoz”, amelyek szakítva a hagyományos drá­mairodalom megkövesedett szabályaival, egy csapásra heves viták kiindulópontjául szolgáltak. Míg novellái, amelyek legtöbbször gro­teszkre hangolt vagy lírává finomult írások, szinte azon­nal óriási hírnevet szereztek az írónak, addig drámái, amelyek lényegében elbeszé­léseinek dramatizált változa­tai, csak hosszabb, idő eltelté­vel vívták ki a világsikert. S milyen a játékos sors, első darabja, a Sirály, meg­bukik a bemutatón, de évek múltán ugyanez a mű ha­talmas sikert arat. Csehov drámái tartalmi és formai szempontból egyaránt újszerűek, s a hagyomány­nyal való szakítás nem kis erőfeszítést követelt színész­től, rendezőtől és nézőtől egy­aránt. A zseniális író meglát­ta, hogy az élet drámája ép­pen a hétköznapok halk foly­tatásában megy végbe, ami­kor semmi sem történik, Csehovnál a cselekmény a perifériákra szorul vissza, és ami gyakran, nap mint nap is­métlődik, a jelentéktelen, az egyhangú monotonság képezi darabjainak fő masszívumát. Ahogy Török Endre iroda­lomtörténész szellemesen megfogalmazta: „Csehovnál nincsenek nagy szenvedélyek és összeomlások, a világ to­vatűnő hangulatok szövevé­nye, a drámai lüktetés még­sem hiányzik, csak láthatat­lan: az ember magával az élettel jut mély, megfogha­tatlan ellentétbe, s ez a konf­liktus felfokozza mind te­hetetlensége tudatát, mind álmai poézisét. Dramaturgiai újdonság — az intrikák mellőzése, a kül­sődleges eseményesség hát­térbe szorítása, a mindenna­pok tényeinek a színre vite­le, a belső lelki történésekre való összpontosítás, a jelleg­zetes „szöveg alatti áramlás“, mind szokatlanok voltak a drámairodalomban. Az újabb színművei, mint a Ványa bácsi, a Három nő­vér és a Cseresznyéskert már töretlen színpadi kar­rierjének legfényesebb állo­másai. Minden drámájának középpontjában a vergődő, a homályos vágyakkal küszkö­dő, önmagát és a világot nem értő orosz intellektuel áll, Csehov maga is lázasan ku­tat, hogy kedves hőseinek va­lami biztatót tudjon sugall­ni, de néni talál megnyugta­tó megoldást. Éppen ezért néhány darabjában a szép­ség lírai komédiáját látjuk. Darabjainak sikereihez az is nagyban hozzájárult, hogy Olga Knipper, a pazar te­hetségű színésznő, az író fe­lesége, mindegyik színművé­nek főszerepét eljátszotta. Az utolsó éveiben sem csökkent alkotói láza, bár korán rátört tüdőbaja már vészesen előrevetíti a vég­zet árnyékát. A festőién szép Krím-félszigeten, Jaltában építtet magának villát, re­mélve, hogy ott némi gyógy­írt talál súlyos betegségére, A kiszámíthatatlanul vag- dalkozó sors azonban a ra­gyogó írót sem kímélte. Csehov színpadi zsenije a máig hatolt. Különös hangu­latot árasztó drámáival a vi­lág sok kitűnő rendezője megpróbálkozott. Neve nap­jainkban ugyanolyan pati­násán cseng Párizsban és Budapesten, mint hazájában és a kedvenc színházában, a Művészben. Dr. Hekli József GUTÁI MAGDA K o r a o s & Szeptember, augusztus vége. Kotaösz. Várom, hogy bekövetkezzék az elmúlt évszak, záporaival Szép kísérlet. Lehetetlenség, Tajtékzott a mező, örvénylett a rozs. Az, ami volt, most történjék meg. Elhagyhatlak. Láthatatlanul a rozstáblára csöpög a véred. **AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/nAAAAAAAAAAAAAA/\*A.' 'AAAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAi^AAAAAAAAAAAAAAA^AI WAAAAWAV AAA.AAAAAAAAAAAWAAAAAAAAAAAAAAAAAAWWW'AAAAAAaAAAAAAAAAJ András már egy perc óta fogta* cigarettát a zsebében — végre ki­húzott egy szálat a csomagból. Fi­gyelmesen nézte a gyufa lángját és a lángon keresztül a másik szoba ajtaját. H&U'gatózott. A szemközti, ház ablakán leeresztették a re-' dőnyt. Elnyomta a cigarettát és kiment a konyhába. Leguggolt a kredenc elé, megszámolta az edényeket: ha­tot talált. Akkorhát tizenkettő volt, állapította meg. Most legalább ezt is tudta. Az edények mellett égy kisbalta hevert a kredencben. Ki­vette, megforgatta, visszatette. Bal­ta csak egy volt mindig. Vigyor­gott. Visszament a szobába, újra rá­gyújtott és vakargatta a hátát. Olyan csend volt, hogy világosan hallotta garbója pattogását a kör­me alatt. Kinyitotta a szekrényt: rendben lógtak a ruhái. A polcos részen a fehérneműk élükre hajt­va. Leakasztotta a ruhákat és hár­masával az ágyra dobta őket. Ki- dóbálta a fehérneműket is, aztán behozta a baltát és rávágott a szek­rényre. Reccsent a zár, a deszka hosszában kettérepedt, de nem nyílt ki az ajtó. Még egyet rává­gott, mire a repedt deszka bezu­hant a szekrénybe. Kirángatta az ajtót, visszaakasztotta a ruhákat. A fehérneműt is visszadobálta a polcos részbe, aztán két kézre fog­ta a baltát és teljes erőből apríta­ni kezdte a szekrényt. Most már nem döngött annyira a ruhák miatt. Utána a balta élével lehasogatta a könyvespolc zsanérjait. Szédülten 2üharttak a könyvek egymás he- gyére-hátára. Kiütötte a fotel kar­Csörsz István A másik szoba lakója fáit, hátára fordította és eltörte a tartókeresztet. Felállította a teaasz­talt. Lassan dőlt előre a sötétsár­ga üveg, mintha gondolkozna. El­kapta, az ablakhoz vitte és kidobta az udvarra. Az asztalt a szoba kö­zegére vágta: lerugdosta a lábait. A televíziót és a rádiót kicipelte a fürdőszobába, bedugta a kádat s rájuk eresztette a vizet. Visszafelé betért a konyhába is: néhány mozdulattal elintézte a po­harakat' és a tányérokat. Az edé­nyeket a kőre vagdosta. Egy zo­máncszilánk az arcára pattant. Megvakarta a helyét, aztán vissza­ment a szobába és hozzávágta a baltát az ablakkerethez. Éppen kö­zépen találta el, így mind a négy üveg kitört. A felső ablakszemet egy vállfával zúzta be. Végül fel­borította a heverőt, lerúgdosta a lábát. Megint hallgatózott, a másik szoba ajtaját nézte. Aztán rágyúj,- tott és leült a padlóra, a kandalló tövébe. Lehunyt szemmel élvezte a füstöt és a huzat mozgását az ar­cán. Keresztüljárt a szél a lakáson a kitört ablak miatt. Végre zajt hallott: lásson kinyílt a másik szo­ba ajtaja, egészen addig, amíg fordulni tudott a sarkán. Feltá- pászkodott, odament és becsukta. Tökéletesen üres volt a másik szoba, csak egy papírzsebkendő he­vert a padlón. Jól megnézte ezt a papírzsebkendőt. Az ajtó elé rúgott egy deszkadarabot, hogy ne nyissa ki többet a huzat. Visszaült a kan­dalló elé, szívta a cigarettát. Egy idő után ismét megvakarta az arcát. Csengettek. Odakint lassan kinyílt az ajtó, hallotta, hogy. bement valaki a konyhába, aztán a fürdőszobába. Elzárta a vizet Végül megállt az ajtóban. András még mindig nem nyitot­ta ki a szemét. — Alapos munkát végeztél — mondta Mária. Nagyon tiszta, fe- nér ballont viselt, nyakában vörös kreppnylon kendőt. Sápadt volt egy kicsit, egyébként nyugodtriak látszott. — Állítólag ezt szeretted ben­nem a legjobban — morogta And­rás. — Vagy nem? így emlékszem. Megnézte az asszonyt. — Ezt — mondta Mária. Átlé­pett az asztal roncsa) telett és ar­ra a helyre ment, ahol a fotel állt azelőtt. Megfordította, de amint talpra állította, összenyeklett. Le­porolta a ballonját, aztán csak állt. Végül felvette a könyvek közül a Mici mackót. A fürdőszobában las­san csöpögött a víz. , — Nem tudtad rendesen elzárni? — sóhajtotta András. Mária újra átlépett az asztal fe­lett, kiment a fürdőszobába és el­zárta a csapot A Mici mackót ma­gával vitte. — Ha ezt meglátja valaki, a di­liházba csuknak — mondta, ami­kor visszajött. — Ez a legfőbb vágyam — ihond­ta András. — Csakhogy nem fognak oda csukni — mondta az asszony gú­nyosan. — Hát igen — sóhajtotta András. — Túl drága hely. Ügy is mond­hatnám, előkelő. Mária pislogva nézte az összedőlt fotelt. — Két évig gyűjtöttünk rá — mondta halkan. — Megmondtam, hogy vigyél el mindent — vonta meg a vállát András. — Nem akartalak kifosztani, te hülye! — Mária letette a retiküljét és a Miéi mackót a fotel roncsaira. Cigarettát vett élő és idegesen rá­gyújtott. — Bagózz csak — morogta And­rás. — Ez most a legfőbb problémád? — kérdezte Mária. — Ez. — Akkor jó. András ásított egyet és odament az ablakhoz. — Mivelhogy nincs helyette jobb — mondta. Nézegette az utcát. Az asszony csak szívta a cigarettáját a fal mellett. , — És most mihez kezdesz? — kérdezte. — Most elmegyek az uszodába — mondta András. — Ma még nem úsztam és ilyenkor rosszkedvű va­gyok egy kicsit. — Rosszkedvű! — mondta az asz- szony. — Bizony. — És utána mit fogsz csinálni, amikor már jókedvű leszel? András megfordult és vigyorogva körülnézett a szobában. — Utána folytatom mondta. — Van még tennivaló, nem? —- Iszonyú vagy! mondta az asszony. András odament hozzá és meg­drőgatta az állát az ujja hegyével. — Mindig is az voltam — ismer­te be. Mária lelökte a kezét. — Dehogyis voltál! — mondta dühösen. — De most az vagy! — Jó, jó, — mondta a férfi. — Tudom, hogy az vagyok. Senki se vitatkozik veled. Az asszony megint a bútorron­csokat nézte. — Azért ezt nem értem — mond­ta végül. — Pedig egyszerű — morogta András. Odébbrugta a fotel karfá­ját. — Volt valami bajunk egy­mással, amíg albérletben laktunk? Amíg semmink se volt, csak az a tetves epedánk? Ezek a szemetek rontottak el mindent! — Biztos? — kérdezte az asszony. —- Azonkívül mi is. Te meg én. Ez már vele jár. I— Mivel? — kérdezte az asz- szony. A Mici mackóra mutatott. — ővele? Ezt is a szemetek közé soroltad? — Leesett a többivel — morogta András. — Leesett a többivel — bólintótt az asszony. — Ügy mint az a tíz év az életünkből. Gyerekünk is-le­hetett volna. Kétszer. András most már nem vigyor­gott. — Minek jöttél ide? — kérdezte. — Megmondtam, hogy nem akar­lak látni többet. — Én viszont látni akartalak — sóhajtotta az asszony. — Vagy úgy — morogta András. — Azt hittem, az egyik gyerekért jöttél. Az asszony erre teljes erőből po­fon vágta. András elismerően bic­centett, megfordult és kiment. Körbejárta a kocsit a ház előtt: le­tépte róla a Casco-rhatricát. —• El ne felejtsd bezárni az ajtót! — kiáltotta. — A kulcsot tedd ' a helyére! Magára vágta a kocsi ajtaját és indított.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom