Népújság, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-07 / 157. szám
egyesülés és demokrácia MIELŐTT AGGÓDNÁNK ERTE, szemléljük meg előtör emberközelből a demok- ráci szót, méghozzá a szocialista demokráciáét. A filozófiai és szociológiai tanulmányok meghatározásai helyett közeledjünk ehhez a fogalomhoz úgy, mint az emberek boldogságának egyik nagyon lényeges kérdéséhez. A szocialista demokrácia ugyanis úgy is felfogható, mint a közélet és magánélet közötti összhang biztosítéka, mint az emberek életében, a mindennapok gyakorlatában az a támpont, amely biztosítja, hogy a személyek ne egy termelési motor jelentéktelen alkatrészének, s ebből következően ne kiszolgáltatottnak, rajtuk kívül álló erők tetszés szerinti játékszerének, hanem személyüket fontosnak tartó, saját életüket irányítani, tervezni tudó embernek érezzék magukat. Ebben a folyamatban kulcsfontosságú szerepet tölt be az üzemi demokrácia. Az emberek életük jelentős hányadát ugyanis gyárakban, üzemekben, egyszóval munkahelyen töltik; döntő fontosságú tehát, hogy az életnek ezt a részét milyen közérzettel és milyen tudattal élik le az emberek, hiszen a kapcsolatos viszony meghatározhatja boldogságukat vagy boldogtalanságukat. ROSSZ DOLGOKAT örököltünk. Nálunk évszázados hagyomány volt a szolgalel- kűségnek. A feudalisztikus berendezkedés kései virágzása megcsontosította a cselédszemléletet, a polgári demokrácia hiánya a bizonyításra nem szoruló tételek rangjára emelte, hogy csak annak lehet igaza, aki a társadalmi ranglétra magasabb fokán foglal helyet. Ezt követte az a történelmileg szükségszerű korszak, amikor a nemzeti sorsforduló utáni kezdeti időkben a proletárdiktatúra struktúrájában túlsúlyba jutottak, szükségszerűen — de nem általánosítható jelleggel törvényszerűen— a diktatórikus jegyek a demokratizmussal szemben. Egyszóval ilyen előzményei voltak a mi szocialista demokráciánknak, amely nem véletlenül helyezi reflektorfénybe az üzemi demokráciát. Nem véletlenül, hiszen a munkahelyi magatartásformát, az ott kialakult ' emberi viszonylatrendszereket, az egymás iránt érzett felelősséget vagy felelőtlenséget, az ügyekbe való beleszólás jogát a beosztott-vezető függőségi viszonyt nem lehet a munkahely szervezeti keretein belül tartani, azok önálló életet élve átlépik a munkahelyek határait és a társadalom egészében munkálnak a társadalom közérzetét meghatározó ténnyé válnak. Az üzemi demokrácia lehetőségei sajátos viszonyaink között úgy alakultak, hogy a mezőgazdaságban voltak kedvezőbbek, mint az iparban. A mezőgazdasági munkások, különösen a termelőszövetkezeti tagság általában szorosabb munkahelyi és emberi kapcsolatban is volt vezetőivel, mint a nagyipari munkásság. Ennek számos összetevője ismeretes. A termelő egység — a termelőszövetkezet — tagjai általában egy származási helyűek, a vezetőt legtöbb esetben közvetlen közülük választották, különösen a közös gazdaságok megalakulásának időszakában. A mezőgazdasági üzemben dolgozó ember — ma már egyre kevésbé — még őrizte a mindenhez értő specializálatlanság előnyét. Értett az állattenyésztéshez, növénytermesztéshez, tudott vetni, aratni, kapálni, kaszálni, tudta, hogy mit miért kell tenni a közös üzemben is és azt is viszonylagos tisztasággal látta, hogyan alakul a közös nagy üzem össztermelése, értette a részeknek az egészbe való illeszkedését, világosan és közérhetően volt szabályozva az elosztás — pénzben és terményben — rendszere. A mezőgazdasági nagyüzem sajátos felépítése lehetővé tette, hogy a termelőszövetkezeti tagok állást foglaljanak — ténylegesen és ne csak formailag — a termelőszövetkezet jövőjét, létét, saját megélhetési viszonyaikat befolyásoló tervekben, döntésekben. A MEZÖGAZDASAGBA az utóbbi esztendők alatt hihetetlen mértékben tört be az ipari jelleg. Az úgynevezett termelési rendszerek, az óriási teljesítményre képes modern gépek a közös gazdaságok kereteit is szűknek találták, még nagyobb termelési egységek létrehozása vált szükségessé. A termelő- szövetkezetek közül sokan keresték egymás segítségét, hogy közösen, jobban hasznosítsák az új technikát és technológiát. A termelőszövetkezeti mozgalomban szinte a szemünk láttára megy végbe a szocialista jellegű másodszori eredeti felhalmozás. A mezőgazdasági nagyüzemek átlépik a falvak határait, mammutvállalatokká alakulnak. A vezetésbe egyre többen kerülnek be a zárt közösségen kívülről származók; agrármérnökök, közgazdászok, technikusok, állategészségügyi dolgozók. A mezőgazdasági munkák szakosodnak, az emberek speciális munkafolyamathoz láncolódnak, egy-egy közös gazdaságnak külföldi üzleti kapcsolatai alakulnak ki és természetesen több csatornán keresztül kapcsolódik a hazai felvevő piachoz, a kereskedelemhez. Az a termelőszövetkezeti tag, aki még nem is olyan nagyon régen közvetlenül gyakorolta a termelőszövetkezeti demokráciát, egyre inkább belekerül egy áttételeken működő bonyolultabb rendszerbe. Ahol már nem abba kell beleszólni, mint hajdanán, hogy az ilyen és ilyen nevű dűlő mentén soha nem termett jó kukorica, oda ne vessünk, hanem exportkapcsolatokat kellene felülbírálni, vagy esetleg éppen azt, hogy belépjen-e a termelőszövetkezet a nádudvari vagy a bábolnai zárt termesztésű rendszerbe. Hol is húzódik hát a demokrácia igazi határa? Demokratikus lenne-e mondjuk az, ha egy kórház minden dolgozója abba akarna beleszólni, hogy a sebész miképpen hajtson végre egy veseműtétet? Nem valószínű. Az azonban már bizonyos, hogy az egészségügyi ellátottság kérdéseiről mindenkinek kell legyen véleménye és azt megfelelő formában el is mondhassa. A termelőszövetkezeti demokráciának jelen esetben az egyik sarkalatos pontja, hogy az egyesülések előkészítését és végrehajtását, ha nem is minden egyes tag egyetértésével — hogy miért nem tartom ezt kizárólagosan meghatározó tényezőnek erre még kitérek, — de teljes és őszinte tájékoztatásával, véleményének kikérésével és az észrevételek meghallgatásával szabad csak rendezni. Ez az egyesülésekkel kapcsolatos első fontos demokratikus lépés. Azt pedig éppenséggel a demokrácia egyik megnyilvánulásának, tartom, ha nem minden személy ért egyet a termelő- szövetkezet tagjai közül az egyesülés gondolatával. Tudomásul kell venni, hogy eldöntésre váró kérdések esetében mindig lesznek ellen- szavazatok és ellenvélemények és ezek megfogalmazói nem szükségszerűen ellenségek, csupán valamilyen ok vagy okok miatt nem értenek egyet a kialakult nézetek fő irányvonalával. Az pedig éppen a kellő tájékoztatás vagy meggyőzés hiányára utalhat ha a pillanatnyi vélemény eltér a távlati érdektől, ha valamelyik tsz- tag mondjuk napjainkban nem látja tisztán az egyesülés távlati előnyét. Azért kell meggyőzően harcolni minden személy egyetértéséért, mert az egyetértés előfeltétele a megértésnek. A TERMELŐSZÖVETKEZETEK egyesülésével a több falut magába foglaló közös gazdaság kérdésével kapcsolatban előtérbe kerülnek az üzemi demokrácia további problémái is. A már említett okok miatt áttételeződik a termelési és emberi kapcsolat, a termelőszövetkezeti demokrácia közvetlen gyakorlása objektív nehézségekbe ütközik. Azzal is számolni kell, hogy & mezőgazdasági munkásnak megszűnik a primér érzelmi kapcsolata azzal a íölddarabbal, ami mondjuk az apjáé, nagyapjáé, vagy még éppen a sajátja volt. A mezőgazdasági munka is eldologiasodik, eltárgyiasul; bizonyos mértékig, megválik érzelmi töltésétől, illetve még éppen abban a történelmi pillanatban vagyunk, amikor a régi hagyomány alapjára rá lehet építeni egy szocialista tartalmú új érzelmi kapcsolatot. Ezt az oldalát az embermunka relációnak mindmáig meglehetősen mostohán kezelte a marxista gyakorlat is. Ami az üzemi demokrácia gyakorlásának a további kérdéseit érinti, szintén _ nem könyű a feladat. Nem jelenthet ugyanis visszalépést a termelőszövetkezeti tagságnak az, hogy minőségileg más kategóriába lép a mező- gazdaság. ök ugyanúgy tisztán kívánnak látni az anyagi javak elosztásának, a termelés egészének kérdésében, mint a szövetkezeti mozgalom hőskorában, amikor még olyan kérdésekben kellett dönteni, amihez elég volt a gyakorlati tapasztalat az örökségként apáról fiúra szálló szinte ösztönös tudás. Ma már ezt a folytonosságot a szocialista közművelődésnek kell betölteni, amely szintén fontos alkatrésze demokráciánknak. TOVÁBBRA IS KULCSKÉRDÉS marad vezetők és beosztottak viszonya. A mezőgazdaságban ez a kapcsolat sokkalta közvetlenebb volt, mint az iparban. Mindent meg kell tenni, hogy az is maradjon. Először is a vezetőknek minden szinten maximális tájékoztatást kell nyújtani az emberek munkájával közvetlenül összefüggő kérdésekről. Fontos, hogy _ a részközgyűlések, a brigádértekezletek ne váljanak élettelen, formai összejövetelekké, hiszen ezek hivatottak egyre inkább biztosítani, hogy a dolgozók ne azt érezzék, hogy tudtuk nélkül és megkerülésükkel döntenek olyan gazdasági kérdésekben, amely személyes létükre van kihatással, hanem váljanak részeseivé ezeknek a döntéseknek. Ez egyrészt megköveteli a vezetőktől, hogy ne szükséges rossznak vegyék az üzemi demokráciát és kínos kötelességnek, hanem a jövőbe vetve egy pillantást, mérjék fel annak társadalmi hasznosságát is, másrészt a veze- tettektől kíván állandó fejlődést, a műveltség magasabb szintjének — szakmai és nem szakmai téren egyaránt — a gondolkodás autonóm formáinak elsajátítását, hogy valóban részeseivé tudjanak válni a döntésmeghozataloknak, legyen számításba vehető javaslatuk a közösség, s így saját sorsuk alakításában is. Mindezek a kérdések gyakorlati megválaszolása döntő mértékben befolyásolja az emberek életét és közérzetét a munkahelyen. A közérzetet pedig nem lehet a munkaidő után levenni és bennhagyni az üzemben. Ezért társadalmi ügy, hogy mi történik a munkahelyeken, ezért központi kérdés ,az üzemi demokrácia, amelyet végre meg kell tanulni mindannyiunknak alkalmazni. Ezért társadalmi ügy, hogy hogyan használja ^például egy szocialista vezető a hatalmát, a termelés érdekében, hiszen a magántulajdon megszüntetése csak potent ciálisan teremtette meg a lehetőségét annak, hogy a vezető-beosztott kapcsolat az alá- és fölérendeletségi viszonyból mellérendeltségi viszonnyá változzon. Ezeken a szálakon keresztül kapcsolódik a „kis” demokrácia a „nagy” társadalmihoz. A termelőszövetkezetek egyesülésével minőségileg új helyzet, adódott a mezőgazdaságban, s ezt a helyzetet mi magunk alakíthatjuk vagy még demokratikusab- bá vagy kevésbé demokratikussá. A kérdést feltette gyorsan változó, dinamikusan- fejlődő szocialista valóságunk. Rajtunk a sor, hogy megválaszoljuk. MARXISTÁK MODJÄRA emberien és igazságosan. Szigethy András Poroszló és Kiskoré kozott: Árvíz — veszély nélkül... Kiskörén, a vízlépcsőinél már június első napjai óta „árvizes üzem” van. így hívják azt az állapotot, amikor a természet „átlépi” azokat a határokat, amelyek ezen a Tisza-szakaszon az ember — azazhogy az Ember — beavatkozására alakultak ki alig több, mint egy évvel ezelőtt. Valóságos tengerré vált itt a táj. Mindenütt, a hatalmas, megerősített gátak között szélesen, zavarosan hömpölyög a víz. Az ártér meglévő fái nyakig állnak az árban, s pudvás-göcsörtös öreg rönköket sodor a hullám. — Az áramfejlesztő turbinák leállása volt az első komolyabb „árvizes-jel” június 3-án este kilenc órakor — mondja a fiatal Tiszai József Kiskörén, az igazgatási épület, árvízi ügyeletén, ahol most, mint árvízvédelmi felügyelő teljesít szolgálatot. — Miért álltak le a turbinák? — A vízlépcsőnél a felső és az alsó folyószakasz tudták vizsgálni, mivel azok ma is kint vannak a vízből, s kint is maradnak, amíg az árhullám le nem vonul. — Mikorra várható ez? — Ha újabb esőzések nem jönnek, körülbelül két hét múlva. — És ekkor újra megindulnak a turbinák is? — Azok még nem. Előbb ugyanis az alsó szakaszon is be kell következni olyan apadásnak, hogy újra kialakuljon a két méternél nagyobb vízszintkülönbság. Ez legalább további két hetet jelenthet, noha ezt szinte lehetetlen megjósolni pontosan. .. A Poroszló és Kisköre közötti hatalmas ártér, a leendő tároló tó tehát majdnem annyira megtelt vízzel, mint majd 6—8 év múlva véglegesen megtelik, amikor mintegy 300 millió köbméter vizet tartanak a duzzasztómű acélszegmensei és az akkorra már teljesen elkészült, megerősített gátak. p «feg — A gátak mindenütt stabilan tartják a vizet — mondja a motorcsónakból kiszálló Nagy István Kisköre alatt. Az ártéri fák nyakig ülnek a vízben._ szintkülönbsége két méter alá csökkent, s ilyenkor a leállás automatikusan bekövetkezik. .. Álig egy hét felt el ezután, amikor június 10-én reggel azt tapasztalták, hogy a Kisköre alatti, alvízi szakasz áradása következtében „eltűnt” a vízlépcső, kiegyenlítődött a vízszint, s ezen a napon az olaj hidraulikus emeiőberendezés segítségével kiemelkedtek a vízből a duzzasztómű óriás vízjelzáró acélszegmensei. — Azóta szabad az „út" a duzzasztómű öt nyílásán... Az igazi árhullám röviddel ezután elérte a kiskörei térséget, s már június lS-én reggél nyolc órakor el kellett rendelni az első fokú árvízvédelmi készültséget A vízmagasság ugyanis ekkor már majdnem egy méterrel magasabb volt, mint a duzzasztott szint: az Adria fölötti 87,50 méter helyett 88,36 métert mérték. Június 23-án már másodfokú, két nappal később pedig — 89,97 méteres vízmagasággal! — a harmadfokú árvízvédelmi készültséget is elrendelték. — Ez azt jelenti — mondja Tiszai József — , hogy több, mint két méterrel emelkedett ezen a szakaszon a vízállás a jelenlegi duzzasztott szinthez viszonyítva. Ugyanakkor jelenti azt is, hogy alig több, mint egy fél méterrél maradt alatta mindössze a vízmagasság a teljes kiépítés utáni tervezett vízszintnek ... — Vagyis arról vetn szó, hogy a természet, egy kicsit idő előtt, „levizsgáztatta” az eddig elkészült 'létesítményeket? — Pontosan. — És milyen a „vizsgaeredmény”? — A vízlépcső betonelemeinél már elvégezték a különböző méréseket, amelyek teljesen pozitív választ adtak az első, igazán nagy tömegű vízzel való „találkozásról'’. Az acélszegmenseket aem A mostani áradás a 13— 15 millió, még csupán a mederben tárolt, duzzasztott vízmennyiséget több, mint 200 millió köbméter vízzel növelte meg. És egy kicsit korán. Korán, mert a végleges gát, s a mellettük futó szivárgócsatomák még csupán Kisköre és Sarud között készült eL Igaz, megkezdték már Poroszló és Sarud között is, de még any- nyira friss a töltés, hogy ott — kimosódás veszélye miatt — fóliával borították, mielőtt odaért az árhullám. — Ez, a fóliázás volt minden védekezés eddig — mondja Kisköre és Sarud között Nagy István, az V-ös védelmi szakasz védelemvezető-helyettese, aki immáron a harmadik nagy tiszai árvíznél teljesít szolgálatot hasonló minőségben. — Mi a különbség a mostani és a korábbi árvízi védekezés között? — össze sem lehet ezt a régiekkel hasonlítani — mondja, és egy majdnem száz évre visszamenő kimu- tást mutat. Ebből kitűnik, hogy 1888 óta 1970-ben mérték a szolnoki vízmérőn a legmagasabb vízállást: május 31-én 909 centimétert. (Foto: Puskás Anikó) — Jelenleg 801 centimétert mutat a szolnoki vízállás- mérő, de még a tetőzés ezután várható. Vagyis úgy néz ki, hogy a vízmagasságot tekintve a mostani az 1967-es árvízhez hasonlítható, ami- koris 882 centimétert mértek. — Máskülönben...? — Nem hasonlítható egyikhez sem. 1967-ben ugyanis az előírt gátőri létszámon felül ezen a 22 kilométeres szalta- szón több, mint negyven ember és 4—5 erőgép dolgozott éjjel-nappal. Most egyetlen egy sem. Veszély nincs, de még a legkisebb szivárgás sincs sehol az új gát külső oldalán. Ami van, azt a szivárgócsatornából visszanyomják az ártérre a szivattyúk... Közben Zakar János vezetésével megérkezett a motorcsónak. Mi is beszálltunk, s Nagy István kalauzolásával meggyőződtünk arról, hogy eljött az első olyan nagyobb árvíz, amely ellen Póroszló és Kisköre, s a túlparton Tiszafüred és Abádszalók között már nem kellett védekezni. Nemcsak a vízlépcső be- tankolosszusai, de az eddig megépült gátak is jelesre vizsgáztak... Faludi Sándor Nem egészen Nem egészen értem, miért nem egészen megbízható az a tájékoztató tábla, amely ott található a gyöngyösi autóbusz-pályaudvaron a várócsarnok hatalmas üvegfala mögött. Precizitás&röl mindenki véleményt alkothat, aki ennek a táblának az adatait összeveti a csarnokban található táblák adataival. Azok bizony eltérnek egymástól. Az egyiken kevesebb, a másikon több autóbuszjárat van feltüntetve. Pedig mindegyik tábla elején ott a felirat: Érvényes. Mármost mit csináljon a szegény, tájékozatlan utas, aki kétkedés nélkül rábízza magát a» ilyen táblák adataira,? Nem tételezheti fel, hogy be akarják csapni? Miért csapnák be? Kérdezhetné megrökönyödve. Mérget vehetünk rá, hogy senkit sem akartak becsapni azok, akik a táblákat elkészítették és a mostani helyükre kitették. Csak éppem elfelejtették megnézni, hogy valamennyin azonos adatok olvashatók-e. Tehát ezúton hívjuk fel mindenki szíves figyelmét: tessék vigyázni, az autóbusz- járatokra vonatkozó adatok nem egészen pontosak. Sajnos. (—ár) Simma 1974. július vasárnap
