Népújság, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-06 / 156. szám

Vízilabda Szombaton az Újpest, vasárnap a Vasas Egerben Kettős fordulóval fejeződik be az 1974. évi OB I-es vízilabda­bajnokság. Még csak az a biz­tos, hogy a Szentes a követ­kező évadban az OB Il-ben ját­szik. Késhegyre menő küzdelem folyik a helyezésekért. Az Egri Dózsa jelenleg az ötödik, de ha sikerrel veszi a hátralevő akadályokat, dobogós is lehet! Ehhez azonban nem kisebb el­lenfelekkel szemben kell helyt­állnia, mint az Üjpesti Dózsa és a Bp. Vasas. Szombaton 15 órakor kerül sor Egerben a tavalyi második, a jelenlegi harmadik helyezett Újpest-^ elleni találkozóra. Az egriek az első fordulóban ide­genben elért bravúros pontrab- lássai dicsekedhetnek. Az Uj­f »estben szerepel a világ egyik egjobb vízilabdázójaként el­könyvelt Sárosi László, vala­mint a válogatott kapuvédő Cservény ák. Mindketten a vi­lágbajnokcsapat tagjai. Hor­váth és Wolf szintén válogatott játékosok. Az úgynevezett ki­egészítő emberek is kitűnőek. Az Üjpest modern, szellemes, fegyelmezett vízilabdát játszik, nagy csata várható. A vasárnap Egerbe látogató Bp. Vcisas sem könnyebb ellen­fél. A mórkőzésre 12 órakor kerül sor. A táblázat negyedik helyén álló. Vasas a legnagyobb nevekből álló magyar együttes. Faragó, Görgényi, Csapó — a világba jnokcsapat tagjai. Az együttes edzője, Rusorán Péter szintén sok vlzicsata hőse. Az első fordulóban az Egert Bu­dapesten biztosan győzték le. A Vasas kissé rapszodikus tel­jesítményt nyújtó együttes, ki­tűnő játék és mérsékeltebb sze­replés váltja egymást. Némi előnyt jelenthet az egriek szá­mára. ha Faragó Tamás, aki arccsonttőrést szenvedett az egyik előző fordulóban, nem sze­repelhet a találkozón. A döntő mérkőzésekre való felkészülést nehezíti a vízhiány, melynek megoldása még mindig késik. Az egri csapat kényte­len volt edzőmérkózésekre Bu­dapestre utazgatni, ennek elle­nére hangoztatják, hogy min­dent elkövetnek a sikerért! Mindkét mérkőzés előtt az OB II. B csoportjában szereplő Egri. Vízmű játszik bajnoki mérkőzést.-r Uszőleck© A kar- és láb munka összekapcsolása a légzéssel A szárazföldön melegítsünk be, gyakoroljuk a kar és lég­zés, illetve a kar- és lábmunka összekapcsolt mozgását. A víz-» ben: siklás a fej emelgetéséveL, légzéssel, siklás és karmunka folyamatosan, siklás és kar­munka minden második tempó­ra légzéssel, siklás kar- és láb­munkával, folyamatosan. lalkozást befejezhetjük úgy, hogy a siklást — folyamatos kar- és lábtempóval —, megha­tározott távolságra végezzük. A szárazföldön csak bemele­gítünk. Ekkorra ugyanis elju­tottunk odáig, hogy jó tüdővel átu szhatjuk hosszában az uszo­dát. Azt szeretnénk azonban, hogy aki idáig eljutott, az ke­Az utóbbi végrehajtásához vé­gezzük ei a következő gyakor­latokat: 1. siklás után egy kar- munka, rövid kivárás, egy láb­munka, rövid befejező siklás és leállás. A lábmunka csak ak­kor kezdődhet, amikor a karok előrenyúlnak alaphelyzetbe. Tel­jes lábmunka alatt a kezek szo­rosan egymás mellett vannak. 2. Siklág után két teljes tempó pes legyen -több kilométer ,le­úszására is. Ehhez viszont még hátra van az úszás leglényege­sebb mozzanata, pontosabban a legdöntőbb technikai része: a kar-, illetve a lábmunka és a légzés összekapcsolása. Ennek gyakorlatai: jcarmun- ka helyben légzéssel, ugyanez sétálva előre. Karmunka tolás­végrehajtása az előbbihez ha­sonlóan szétválasztva a kar- es láb tempó. 3. Az előbbi gyakor­latnak megfelelően három teljes tempó végrehajtása. 4. A siklás közben folyamatos kar- és láb­munka, az arc csak a szem­öldök vonaláig merüljön a víz­be. Végül folyamatos úszás, meghatározott távolságra emel­tebb fejjel. Az emelés nyakból történik, derékmeghajlítás, il­letve homorítás nélkül. A fog­sal (a társ a tanult módon se­gít), légzéssel. Siklásból egy karmunka légzéssel, leállás. Sik­lásból folyamatos karmunJta légzéssel (kettő, négy. hat tem­pó), minden második ütemre légzés. Fejezzük be a gyakor­latot úgy. hogy a lépcsőről, ál- 1 óhelyzetből belecsúszunk a vízbe, siklunk és eközben ösz- szekapcsoljuk a karmunkát a légzéssel. (Folytatjuk.) Hé* végi sportműsor SZOMBAT: Ökölvívás: Vasutas kup£ ser­dülő, ifjúsági és felnőtt bajnok­ság elődöntői, Hatvan, szabad­téri színpad, (rossz idő esetén MÁV Kultúrotthon), 17. Vízilabda: Egri Dózsa—üjpesti Dózsa, OB I-es mérkőzés, Eger, Versenyuszoda, 15, Matyó. Egri Vízmű—Bp. Vízügy, OB II. B-s mérkőzés, Eger, Versenyuszoda, 14. VASARNAP; Ökölvívás: Vasutas kupa ser­dülő, ifjúsági és felnőtt bajnok­ig döntői. Hatvan, szabadtéri színpad (rossz idő esetén MÁV Kultúrotthon), 9.30. Sportlövészet: Dobó István ko­ronglövő emlékverseny, Tepély- puszta és Kompolt, 8. Tömegsport: Falusi dolgozik spartakiádja, megyei döntő, Eger, Stadion, 9. Vízilabda: Egri Dózsa—Vasas, OB l-es mérkőzés, Egép, Ver­SportnapkSzi Mint már arról hírt adtunk, az idén is lesz sportnapkőzi Egerben. Az Egri Dózsa Sport­iskola íennhatóoága mellett hét­főn, Július 8-án reggel 8 órakor kezd a sportnapkőzi. amelynek központja a Lenin úti V-ös sz. Általános Iskola lesz. A gyere­kek Itt jelentkezhetnek túlius 8-án, ahol a térítési díjat is be kell fizetni. Itt említjük meg, hogy az úszó-napközibe Jelent­kezett iskolások is itt kötele­sek megjelenni, ahonnét az el­igazítás után a gyerekek levo­nulnak az uszodába, . ■. - >> ­senyuszoda. 19, Kőnlgh. Egri Vízmű—Bp. Siketek, OB H. B-s mérkőzés, Eger, Versenyuszoda, 11. Labdarúgás: Nyári totó kupa Mátra csoport: Egercsehi Bá­nyász-Gyöngyösi Energia, Eger­csehi. 14, Marmoly. Megyei 1. o. osztályozó mérkőzések: Karikás SE—Pétervasára. Sírok, 10. Tar- nalelesz—Gyöngyöshalász, Eger, Vasas pálya, -10. Bátort Ákos nyári kupa mérkőzések: Porosz­ló—Tiszaszentimre, 10.30, Gulyás, Atány—Kál, 10.30, Kóródl, Me- zőtárkány—Szihalom, 10, Bom- hányl, Kompolt—Tlszaszőlős, 10.30, Váradi, Sarud—Stromfeld SE. 10, Szigetvári L., Füzes­abony—Besenyőtelek, 10, Tolmá- csi. Az Egri Bútoripari Szövetkezet azonnali belépéssel targonca­vezetőt keres Fizetés megegyezé szerint Jelentkezés: Eger, Rákóczi út 87. Vállaljuk GAZ—69, TV—11 (51), GAZ—51 típusú gépkocsik I. és II. szemléjét, valamint hatósági történő előkészítését Ezenkívül végezzük a fenti típusok fődarabjainak (motor, sebességváltó, futómű, kormánymű) felújítását is. A számlázás A FIT díjszabás szerint történik. Mátrai Erdő- és Fafeldolgozo Gazdasag Gépjavító Üzeme j Eger, Rákóczi út 66, ügyintéző: Zvara István műszaki vezető. Telefon: 56-33. ÉMÁSZ Egri Ü zemigazgatósága felvételre keres Heves község munkaterületre azonnali belépéssel 1 pénz beszed őt Jelentkezés ÉMASZ Kirendeltség Heves, Április 4, u, 77. A Kápolnai ÁFÉSZ felvételt hirdet a Hársfa vendéglőjéhez szakképzettséggel rendelkező szakács részére Jelentkezni lehet a ven­déglő vezetőjénél. Fizetés megegyezés szerint A Csányi Állami Gazdaság pályázatot hirdet: 1 NÖVÉNYVÉDŐ SZAKMÉRNÖKI 1 GYÜMÖLCSTERMELŐ TECHNIKUSI 1 ÜZEMGAZDÁSZT állás betöltésére Jelentkezni személyesen vagy levélben a gazdaság igazgatójánál lehet. Telefon: Csány 4. Vállalatok, szövetkezete!:! Ajánlják fel megvételre felesleges SZERELVÉNY-, GOLYÖSCSAPAGY-, ELEKTRÓDA-, VAS-, SZÍNESFÉM-, GUMI- ÉS MÜ ANY AG KÉSZLETEIKET k A MAGÉVNEK. Miskolc, Petőü tér 4. Telefon: 37-592. Telex: 62-411. ALLAS Az egri Építőipari Szövetkezet Eger, Csákány u. 11. azonnali belépéssel ALKALMAZ autóvillamossági és épületgépészeti szerelőt, takarító­nőket, valamint hőszigetelőt. Siketek Általános Iskolája FELVÉTELRE KERES szobafestőt, takarítónőt. Jelentkezni lehet: Eger, Klapka u. 10. Keltetést munkára női dolgozókat FELVESZÜNK Jelentkezni lehet Baromfikeltető ál­lomás Eger, Szö­vetkezet u. 2. (MEZŐGÉP) Az egri Centrum Aruház gyakorlattal rendelkező GYORS- ÉS GÉPIRÓNÖT felvesz. INGATLAN Hadnagy úti to­ronyházban IV. eme­leti szövetkezeti la­kás eladó. „Oszt bekölfcö zhetőség’ ’ Jeligére az egri hir­detőbe. Külön bejáratú 'bútorozott szoba lányok részére ki­adó. Azonnal elfog­lalható. Eger, Le­nin u. 154. Elcserélném 2 szo­ba összkomfortos krkéüyes házfel­ügyelői lakásomat tanácsi lakásra. Eger, Sas út 4. fsz. 4. _____ 2 szoba összkom­fortos családi ház beköltözhetően el­adók Eger, Gyóni Géza u. 15. T7j egyemeletes 3 szobás 2 fürdőszo­bás 5 mellékhelyi­ségből álló ház el­adó. 2 család részé­re is alkalmas. Ér­deklődni : Eger, Sza- lapart 67. Ózdi egyszoba összkomfortos köz- pontifűtéses tanácsi lakásom elcserél­ném gyöngyösi, hatvani, egri lakás­ra. ,,Kis magányos is érdekel'’ jeligére az ózdi hirdetőbe. Kis házrész be­költözhetően eladó. Gyöngyös, Mikes u. 45. Gyöngyösön csa­ládi ház beköltöz­hetően eladó. Ér­deklődni : Stromf éld A. u. T. délután 5-től. Felnémeten szoba konyhás ház beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni : Eger. Bajcsy-Zs. u. 4. Ró­zsánál. Egerben Újsor u. 33. sz. alatt 420 n- öl gyümölcsös tel­ken családi ház gazdasági épületek­kel beköltözhetően eladó. Sürgősem Kormos József Eger Nagykőporos 5. Eger, Vitkovios u. 9. sz. alatt négy szoba komfortos családi ház garázs- ■zsal, beköltözhető­en eladó. Érdeklőd- ni: fenti címen. 300 n-öl telken 3 és fél szoba össz­komfortos ház ela­dó. Eger, Mikes Ke­lemen u. 12. Érdek­lődni: du. 17 h-tól. szombat, vasárnap egész nap. __________ E gri 1 szoba kony­ha spájz kamrából álló tanácsi lakáso­mat elcserélném ha­sonló tanácsiért. Ér­deklődni: Eger, Szarvas tér 1. sz. Jósvai Laj osné. Eger, belvárosá­ban épülő 2 szintes ikerházhoz társat keresek ,,600. M*’ jel­igére az egri hirde­tőbe. ______ H áromszobás mo­dern gázfűtéses er­kély es öröklakás fi­zetéskönnyítéssel beköltözhetően ela­dó. Eger, Lőcsey u. 16. I. em. 8. délután. Eladó családi ház beköltözhetően Köz­társaság tér 7. sz. Érdeklődni: Eger, Vörösmarty u. 38. Eladó 2 szoba összkomfortos szö­vetkezeti lakás Hell Miksa út 14. Érdék- lődni: szombat dél­után, vasárnap egész nap.___________ E ger, Gyöngyös környékén kettőszo- bás házat vennék. Árajánlatot ,,Hegy­vidék" jeligére az egri hirdetőbe. JARMO Uj állapotban lé­vő Cetka Jáwa ela­dó. Eger, Balázs Ignác u. 32. Zastava 750 eladó. Eger, Rajner Károly út 55. UE-s Fiat 600 ela­dó. Érdeklődni dél­után Eger, Lenin út 45. alatt. Most vizsgázol! 353-as Wartburg sür­gősen eladó. Érdek­lődni szombat, va­sárnap Sirok. Vc- röshadsereg út 66. Lakatos.___________ J ó állapotban lé­vő Moszkvics eladó. Pétervására, Kos­sutli út 47.___________ I D-s 850-es FIAT eiadó. Érdeklődni Andomaktálya, Kossuth u. 9._____ R 4-es gépkocsi príma állapotban 50 ezer km eladó. Gyöngyös, Vörös- hadsereg 32. Tel.: 12-189.________________ O pel Kadett. 4 aj­tós luxus 42 000 km- rel kitűnő állapot­ban eladó. Sánta, Erdőtelek.____________ 1 300-as Volkswa­gen jó állapotban eladó. Eger, Ker- tész u. 114. ______ U E rendszámú loo L* Skoda eladó. Eger. Laj os város Albert F. u. 3. ép. III. em. l. ajtó. Ér­deklődni: szombat, vasárnap.____________ N ysa 501-es csu­kott kis tehergép­kocsi üzemképes ál­lapotban eladó. Ér­deklődni : ÁFÉSZ Tiszanána. Közpon­ti. Iroda. VEGYES Asztalos es par- kettázási munkát rö­vid határidőn belül vállalok. Tökéletes porelszívó csiszoló géppel. Közüliek­nek is. Szabó Béla Erdőtelek, Dózsa György u. 12. 3 m magas fikusz eladó. Veres Sándor Gyöngyös, Jászsági U. 2._________________ 220 Voltos par­kettcsiszoló gép ela­dó. Hatvan, Kórház U. 15. Vennék különféle ezüst tárgyakat. Mátrafüred, Petőfi u. 29. Krausz Zol­tán._________ A GELkX egri szervize — új szol­gáltatásként — az elektromos, hangsze­rek (gitárok, jazz- orgonák, stb.) han­golását, javítását, ill. karbantartását rö­vid határidővel vál- lalja. es-ka lengyel acéllemez kazán 1,6- os eladó. Eger, Szar- vas G. u. 12. _______ Nagyon szép menyasszonyi ruhát kölcsönzők. Eger, Széchenyi u. 12. Kérem azt a be­csületes megtalálót aki VI. 27-én vala­hol a város közepén talált egy fekete kiskutyát kurta far­kú, meilső lábai fe­hérek. sima szőrű. Szíveskedj enek visszaszolgáltatni. Egeir. Leányka u. 19 HA?ASSAG 48 éves özvegy szakmunkás férfi megismerkedne kor­ban hozzáillő egye­dülálló nővel házas­ság céljából. Saját házam van. „Piros szegfű” jeligére az egri hirdetőbe. a lépijságban! Vállalatok, szövetkezetek! Ajánlják fel megvételre felesleges, új, használt, vagy üzemképtelen VILLANYMOTORJAIKAT A MAGÉVNEK. l

Next

/
Oldalképek
Tartalom