Népújság, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-31 / 177. szám

Gnmarccmgoiók pikket. írtam egyszer a hivatkozókról, s közös Jellemzőjükként azt emle­gettem, hogy nem vállalják önmagukat. Hogy kezükkel mindig kifele mutogatnak: előre, hátra vagy fölfelé, so­hasem befelé, annak a kör­nek a közepébe, amely sze­mélyiségüket határolja. Bezzeg az önmarcangolók, akikről most beszélek! Ok aztán mindig befelé mutogat­nak, önmagukra hivatkoznak, 6aját ruhájukat tépik: soha, egyetlen mozdulatuk túl nem lendül a körön, amely sze­mélyiségüket határolja! Ezek után meglepően hangzik, ha közös jellemzőként róluk is azt állítom: nem vállalják önmagukat. Hogy mit vállal­nak szerintem? Szerepet vál­lalnak. Sajátos szerep ez: az éntu­dat zavaraiból, túldagasztótt hivatás-, sőt küldetésérzetből, önkínzó hajlandóságból és rossz lelkiismeretből áll ösz- sze. Természetesen: ahány önmarcangoló, annyi egyedi változat. Hogy világossá te­gyem, kikre gondolok, két tí­pusra egyszerűsítem a milli­ónyi változatot, s ■ eszerint rajzolok vázlatos képet ró­luk. A magánéleti önmarcango­ló az egyik, a közéleti ön­marcangoló a másik. Milyen a magánéleti ön­marcangoló? Olyan, hogy meg kell bo­londulni tőle. Csupa bűntu­dat, bocsánatkérés, önvád. Mindenről ő tehe#. Ha a szü­lőm, arról, hogy leestem a szilvafáról, rosszul választot­tam feleséget, nem csináltam karriert: „Hiába, gyermekem, nem tudtam ott lenni minden lépésednél”. Ha élettársam, Az irodában semmi külö­nös, olyan, mint bármelyik termelőszövetkezeti főköny­velő munkahelye. Gonddal raktározott, rendezett iratok sora jelzi, hogy dr. Orosz István precíz ember, s a kis­körei Vörös Hajnal Tsz gaz­dasági szakembereként fo­kozott gonddal látja el min­dennapi hivatását. Természetes, hogy mind­járt erről beszél, majdhogy megfeledkezve arról, hogy köszöntésre, méltatásra ér­keztem. Nem is említi a kö­zelmúltban átvett „Társadal­mi munkáért elismerő okle­velet”, amelyet sokéves népi ellenőri tevékenységéért ka­pott. Később az is kiderül, hogy miért nem: — Ez valahogy összefügg a hivatali munkával. Főköny­velőként — ráadásul jogász is vagyok '—, az a felada­tom, hogy ellenőrizzem, biz­tosítsam minden jobbat aka­ró elképzelés pénzügyi ösz- szetevőit. Gondosan kell mérlegelnem, akárcsak n'épi ellenőrként: a másoknak ta­lán semmitmondó, vagy ért­hetetlennek tűnő számok tömkelegé mögött látnom, éretnem kell a lényeget. — Sok feladata van, miért vállalta ezt a. plusz megbíza­tást? — Tizenöt évvel ezelőtt — épp amikor sokéves egyéb munka után, ebbe a közös gazdaságba kerültem fő­könyvelőnek — felkért a Hevesi Járási Népi Ellenőr­zési Bizottság, hogy legyek népi ellenőr. Azonnal dön­töttem. Ennek két oka is van. Az egyik az, hogy mindig érdekeltek a tágabb gazdasá­gi összefüggések, látni sze- i-.ttem volna, hogy másutt miként sáfárkodnak a közös forintokkal; a másik az, hogy úgy éreztem: tapasztalatai­mul saját termelőszövetkeze­temben is hasznosítani tu­dom. Másfél évtized hosszú idő. évenként öt-hat megbízatást, vizsgálatot jelent. Ügyek tö­megét, visszásságokat, ame­lyeket bizony — legalábbis sokan gondolják így —, nem ís olyan könnyű kibogozni. A népi ellenőr megkapja a feladatot, precízen felkészül, O tMMüU 1974. júUui 31* srerda arról, hogy ötről a hatra nem haladok, hogy kilyukadt a gyomrom, hogy másba sze­rettem oele: „Hiába, fiam. tudom én. hogy teher vagyok a nyakadon”. Ha barátom, arról, hogy részegen megyek haza reggel, hogy a közös kiránduláson bőrig ázunk: „Hiába, pajtikám, köpj sze­men, de én mindig csak bajt hozok rád.” fis minden bűn­tudat, bocsánatkérés, önvád mögött a felmentés reménye bújkál. Bármilyen ellentmondás­nak látszik: az önmarcango- lás tulajdonképpen az öniga­zolás egyik formája. Eleve nem teszek meg valamit, s már föloldozást is nyertem, hiszen miatta én haragszom magamra a legjobban. Rosz- szul élek, ostobán cselekszem, gyámoltalanul kapkodok: ki vádolhatna érte igazán, ha nem egyedül én? Hiszen én még rá is licitálok minden lehetséges vádra! Igen, miat­tam nem csinált karriert a gyerekem, lyukadt ki az élet­társam gyomra, ázott bőrig a barátom, pedig csak arról van szó, hogy egyszerűen alkal­matlan szülő, élettárs, barát, kolléga, főnök, vagy beosz­tott vagyok. A magánéleti önmarcango­ló a legnagyobb — kitalált — felelősséget is magára vállal­ja, csak hogy ne kelljen szembenéznie saját legkisebb — de létező felelősségével. Es milyen a közéleti ön­marcangoló? ’ Ugyanilyen, de mindezt nagyban csinálja. Gyerek, élettárs. kolléga? Nála ezt a szerepet emberiség, de lega­lábbis nemzet, nép, felekezet játssza. Ö viszont ugyanazt a szerepet játssza a történe­Juszticia és a főkönyvelő s elindul, bízva hozzáértésé­ben, remélve a segítséget, így van ez papíron, de hogy fogadják akkor, amikor ké­nyes ügyben kopogtat, ami­kor a köz javát sértő szán­dékos, vagy akarattalan té­vedések összetevőit elemzi? — Az egyik környékbeli közös gazdaságban azt vizs­gáltuk, hogy miként kárta­lanítják a balesetet szenve­dett tsz-t-agokat, betartják-e az érdekeiket védő jogsza­bályokat? Megvallom, kelle­metlen impressziókat gyűj­töttem. Elfeledkeztek arról, hogy áttanulmányozzák a rendelkezéseket, rosszul ér­telmezett jövedelemgyarapí­tás miatt nem fizették ki a tagoknak járó kártérítést. Mindezt közöltem az elnök­kel, minderről tájékoztattam a vezetőséget. Most, utólag jó érzés elmondani, hogy megértettek, s azonnal intéz­kedtek, a hibákat korrigál­ták. Nem volt könnyű dol­gom a tarnamérai SERKÖV- nél sem. A közös vállalko­zás vezetési és egyéb nehéz­ségek miatt, majdhogy csőd­be került. A két és fél mil­lió veszteség okait kutattuk kollégáimmal együtt — én voltam a vizsgálat vezetője —, s elkészítettük a jelentést és a javaslatokat Nem fo­gadtak viszolyogva, ez első­sorban nem nekem, hanem a népi ellenőrzés hosszú éve­ken át kialakult társadalmi tekintélyének köszönhető. — Elkészült az összegzés, az ellenőr befejezte munká­ját. Megszülettek a jobbító ötletek, ezeket továbbították az illetékesekhez. Az igaz­ságkereső szenvedély azon­ban nem ismer határokat. Érdeklődött arról, hogy orto- solták-e a felderített hiba. kát? — Ez ugyan nem volt kö­telességem, de pénzügyi szakemberként, magánem­berként is tudakolóztam, s jó érzéssel elmondhatom, hogy orvosolták a nehézségeket, hogv például a tarnamérai SERKÖV azóta kikerült a hullámvölgyből, sőt gazdasá­gossá fejlődött. Dr. Orosz István úgy be­szél Juszticiáról, az igazság rómaiak által tisztelt, rész­rehajlást nem ismerő isten­nőjéről, hogy meg sem emlí­ti, inkább a következő idő­szak feladatait idézi, azt mgy újabb vizsgálatok élőt1 áll. már mutatja is a telke szülés dokumentumait. I’écsi kíván lemben, mindvégig. Az ókori világban ő a vezeklő prófé­ta. Az újkorban ő a nép­megváltó, aki fekete kenye­ret eszik, így vállalva magá­ra az istenadta nép szenve­déseit. Legújabb korunkban pedig ő a narodnyik, aki csizmát húz, bajuszt növeszt és tájszólással leplezi, hogy akár franciául is megszólal­hatna, hiszen gyermekkorá­ban nevelőnőt fogadtak mel­lé szülei. De ö a hippiron­gyokba öltözött polgárgyerek is, aki úgy veszi magára az apák társadalmának bűneit, hogy kilép a társadalomból az álszegénység — de valódi mosdatlanság — álközösségé­be. Ez is ellentmondásnak látszik, de hát bármily kü­lönböző a narodnyikjelmez meg a hippijelmez, a szerep ugyanaz. A közéleti önmarcangoló álszerepben vezekel, ahelyett, hogy cselekedne. Kivonul a társadalomból, az osztályából egy álszerepbe, ahelyett, hogy saját dolgát vállalná. A maga ruháit szaggatja, ahelyett, hogy a társadalmi bajokat leplező mítoszokat szaggatná. Hiszen avval, hogy önmagára mutat vádlón, a valódi okok­ról tereli el a figyelmet: sze­mélyessé, érzelmivé, erkölcsi­vé (lelkiismereti kérdéssé) oldja azt, ami vaskosan tár­sadalmi, s amit ráadásul nem is vádolni kellene elsősorban, hanem kutatni-elemezni- megismerni — hogy változ­tathassunk rajta. A közéleti önmareango­** ló nem változtatni akar, hanem szerepelni és szenvedni. Inkább magára vállalja a legnagyobb — ki­talált — felelősséget is, csak­hogy ne kelljen szembenéz­nie saját legkisebb — de lé­tező és józan cselekvést kí­vánó — felelősségével. Aki befelé mutogatva önmarcan­gol — bármely típusba tarto­zik is —, éppúgy nem vállal­ja önmagát, mint az, aki ki­felé mutogatva folyton másra hivatkozik. Ugyanannak az éremnek két oldaláról van tehát szó. Ezért mondtam, hogy a közéleti önmarcango­ló ugyanolyan, mint a ma­gánéleti önmarcangoló. Az egyikre éppúgy haragudjunk, ha fölfedeztük magunkban, mint a másikra. Faragó Vilmos Grúz János: Sorsunk XVIII. Horthyék reakciós maga­tartása 1941-ben belevitte az országot egy olyan háborúba, amelyhez a magyar népnek semmi köze nem volt. Az emberek súlyos esztendőket éltek át. 1944. Heves megye dolgozóinak már a végső megpróbáltatást jelentette. A nép belefáradt a háború­ba, a nyomorba, nélkülözés­be, ugyanakkor a vezető kö­rök fokozottabb áldozatvál­lalást követeltek. Január 5-én jelent meg a kormány rendelete a mezőgazdasági munkakényszerről. A rende­let értelmében Hevesen is február 15-ig minden mező- gazdasági munkavállaló kö­teles volt valahol szerződést kötni. Aki ezt elmulasztotta, annak február 20-ig az elöl­járóságon kellett jelentkezni, hogy számára munkahelyet jelöljenek ki. A rendelet ki­mondotta azt is, hogy aki a munkavállalási kényszernek nem tesz eleget, azt internál­ják és munkatáborokba szál­lítják. Emiatt különösen sok cigányt internáltak a hevesi járásból is: Tarnazsadányból, Tarnaőrsről, Erdőtelekről stb. A rendkívül súlyos közellá­tási helyzet is fokozta az elé­gedetlenséget. 1944-ben a jegyre kiszolgáltatott minimá­lis élelmiszer-mennyiséget már csak kenyérből és liszt­ből tudták biztosítani. Zsír helyett margarint utaltak ki» de ezt is csak májusig tudták biztosítani. A húsellátásnál ugyancsak problémák voltak Húsjegyre a nyári hónapok­ban havonta egyszer birkr- | húst osztottak, szeptembertől dhuLa-bát Balatonfüreden Július 27-én tartották meg Balatonfüreden a 149. Anna- bált. A hagyományos bálon éjfélkor került sor a bál szé­pének megválasztására. Az idei Anna-bál szépe címet és az aranyalmát Balázs Erika Éva, tizenkilenc éves balaton­füredi leány nyerte, udvarhölgyei közül a második díjat Gádor Erzsébet tizenkilenc éves budapesti kislány, a har­madik helyezett, a tizenöt éves Csatlós Rozi pedig Los Ange­lesből látogatott el a bálra. (MTI-foto — Fényes Tamás) w Uj magyar A televízió változatlanul feladatának tekinti a klasz- szikus és az élő magyar iro­dalom legjavának megismer­tetését a nézőkkel: a közel­múltban néhány ilyen pro­dukció forgatását kezdték el, illetve fejezték be. Nagy vá-. rakozás előzi1 meg Bronemi- sza Péter klasszikus tragé­diájának, az Elektrának szín- revitelét. Tömörkény István a „Hühü” című tv-játékkal „jelentkezik” a televízióban. tv-játékok Képszalagra kerül Gárdonyi Géza ismert regényének tv- változata is, az Ida regénye. Hubay Miklós Római kar­nevál című tv-játéka a koráb­bi hasonló című dráma nyo­mán készült. A könnyebb szórakozás kedvelőinek szerez örömet Ecet és Aranka címmel Sós György, Bágya András és Szenes Iván zenés krimi-víg- játéka. 20.00: Nagy csaták Francia dokumentumfilm­sorozat VII. részének közve­títése: A normandiai csata. A sorozat eddigi adásaiban ta­pasztalhattuk, hogy az alko. tök a csaták egykori részt­vevőit szólaltatják meg. Mindemellett sok tekintet­ben kritikával kell fogad­nunk az egyes csaták jelen­tőségét túlhangsúlyozó szem­léletet. Ezúttal az igen-igen sokáig halogatott Overlord hadművelet előkészületeit és lefolyását láthatjuk — a partraszállást. Tagadhatatla­nul a történelem eddigi leg­nagyobb szabású partraszál­lási hadművelete volt az 1944. június 5-én, a kora haj­nali órákban megindult akció, amivel a már megpecsételt sorsú Né­metországnak a kegye­lemdöfést ‘adták meg a szö­vetségesek. Köztudott, hogy az évekig folyó előkészüle­tek után kis híján lefújták az akciót, elsősorban Chur­chill mesterkedései folytán, aki megelőzően mindent megtett annak érdekében, hogy a szövetségesek főerői a Balkánon támadjanak. En­nek politikai jelentősége könnyen belátható. A partra­szállásnál igen döntő súllyal esett latba a meteorológusok véleménye, számításba kel­lett venni a holdtöltét, a vár­ható szeleket, tengermozgást, az ár-apály időpontját és a légiharc szempontjából per­döntő ködmentes időjárást. Június 5-én a D napon — ahogy az akció kezdőnapját nevezték —, több mint öt­ezer szállítóhájó érkezett a francia partok közelébe... A film a nagyszabású ütkö­zet előkészületeit és körül­ményeit, valamint lefolyását mutatja be. , a dél-hevesi tájon Átkelés a Tiszán azonban már birkahús sem- volt. Szeptembertől a kenyér- ellátás is mind bizonytala­nabbá vált. Más közszükség­leti cikkek biztosítása még kevésbé volt megoldva. Mindez elsősorban a szegény­parasztságot súlytotta, mivel a közép- és gazdagparasztoir inkább önellátóak voltak. A parasztságtól követelt ter- ménybeszolgáltatást a megye vezetői igyekeztek maradék­talanul behajtani! 1943. első felében még sikerül túl is tel­jesíteni a beszolgáltatást, 1943. második felétől azon­ban a beszolgáltatott termék- mennyiség már csökken. A parasztság között általános volt az elégedetlenség a be­szolgáltatás miatt és igyekez­tek azt szabotálni. Egyre sza­porodott a katonaszökevé­nyek száma. 1944. június és augusztus hónapban több mint 300 Heves megyei ille­tőségű katonaszökevény ellen adtak ki körözési parancsot. Ezek nagy része Heves köz­ség, illetve a hevesi járás te­rületére valók voltak. Októ­ber 15. után hatalomra került Szálas!, s vele a fasiszta dik­tatúra legsötétebb napjai kö­vetkeztek a hevesi járás la­kosságára is. A front közeledtével ittas, garázda fasiszta suhancok vették birtokukba a községe­ket. Az alispán ugyanis el­rendelte, hogy a nyilas párt- szolgálatosok közigazgatási és közbiztonsági szervekben működjenek közre. Novem­ber 2-ig maid minden épkéz­láb 48—18 éves férfit elhur­coltak, ezt követően elme­nekültek a községek • fasiszta vezetői itt. A magyarországi hadmű­veletek döntő pontja Buda­pest felszabadítása volt. A szovjet főparancsnokság ter­ve alapján a Budapest elleni főcsapást a 2. Ukrán Front balszárnyának kellett végre­hajtania, a középső és jobb­szárny pedig a tiszántúli fa­siszta erőket morzsolta fel. A szovjet hadsereg október 20-án ért el a Tiszához, s Ti­szafüred és a tiszafüredi já­rás tiszántúli területeinek a felszabadításával megkezdő­dött Heves megye felszabadí­tása. A visszavonuló német és magyar alakulatok október 26-án kapaszkodtak meg a Tisza jobb partján és novem­ber 6-ig két állásból álló 6—7 kilométer mély védőövet épí­tettek ki. Poroszló, Sarud és Tiszanána községekben tü­zérséggel megerősített erős támaszpontokat képeztek ki. A visszavonuló alakulatok felrobbantották a tiszafüredi és kiskörei hidat, tüzérségi és géppuskatűzzel árasztot­ták el a Tisza bal partját, hogy megnehezítsék a szovjet csapatok átkelési előkészü­leteit. A tiszai védőgát mö­gött meghúzódó szovjet kato­naság ennek ellére minden nagyobb nehézség nélkül fel­készülhetett a támadásra, a tiszafüredi polgári lakosság viszont anyagiakban és em­beréletben komoy károkat szenvedett a tüzérségi rűz- től. A német hadvezetőség, bár a közvetlen frontvonalból kivonta a német egységeket, nem bízott a magyar katona­ság harckészségében,Besenyő- telek, Mezőtárkány és Füzes­abony térségében komoly né­met erőket helyezett tarta­lékba. Ezeknek a nagy ütő­erőt képező alakulatoknak az volt a feladatuk, hogy szov­jet áttörés esetén ellenlökést hajtsanak végre és a Tiszába szorítsák a szovjet csapato­kat. A tiszafüredi frontszaka­szon támadó szovjet katonai egységek 1944. november 3-án kapták meg a harcpa­rancsot a tiszai átkelésre. A hadseregparancsnokság a tá­madás időpontját november 7- re virradó éjszakára állapí­totta meg. Erre az időpontra a hadtest alegységeinek a Tisza jobb partján a táma­dáshoz megfelelő hídfőállá­sokat kellett létesíteni. A szovjet harcosok emberfelet­ti hősiességére volt szükség, hogy az átkelést megvalósít­sák. Csónakok süllyedtek el, harcosok dőltek ki a sorból, a támadást azonban mégsem szüntették be. November 6-án estére a lövészalakula­tok nyolc hídfőállást vettek birtokukba a Tisza jobb part­ján és előkészítették a szov­jet hadsereg átkelését. Az ál­talános támadás tüzérségi és légi előkészítés után novem­ber 7-én a hajnali órákban indult meg. A Poroszlótól Tiszanánáig terjedő frontsza­kaszt védő magyar hadosztály ellenállása november 7-én estére lényegében megtört. Az első napi harcok eredmé­nyeként a szovjet alakulatok mintegy 8 kilométer mélység­ben nyomultak előre a Tisza jobb partján, elfoglalták Üjlőrincfalva, Tiszanána és Kisköre községeket, s meg­kezdték Sarud és Poroszló felszabadítását. November 8- án a Tisza árterületéről ki­jutva so irkái kedvezőbb te­repviszonyok között tovább folytatta támadását a szovjet hadsereg, s Poroszló és Sarud felszabadítása után estig el­foglalta Egerlövő, Kétútkoz, Kömlő, Tarnaszentmiklós, Pély közöseket. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom